Szálasi származása, örmény eredetű volt-e a nemzetvezető?

Érdeklődéssel olvastam a Rubicon történelmi magazin 2015/5-6. számában Kovács Bálint írását Szálasiról. Ahogy a szerző írja: „Szálasi örmény származásáról az 1930-as évek végén komoly vita alakult ki. Az egyik álláspont szerint apai ágon az erdélyi erzsébetvárosi örmény „Szalosján” családból származik; a másik szerint az anyakönyvi adatok utólagos hamisítások. A kérdéshez a képviselőházban Sulyok Dezső Erzsébetvárosba is leutazott, hogy ott a helyi örmény katolikus pappal lefordíttassa Szálasi édesapjának keresztlevelét.

„Bár Szálasi állítólagos örmény származásáról

közeli ismerősei, párttársai egymás között beszéltek, politikai bombaként robbant, amikor Sulyok Dezső parlamenti képviselő 1938 áprilisában felolvasta Szálasi Ferenc édesapjának örmény anyakönyvi kivonatát a képviselőházban Sulyok - aki először a Nemzeti Egység Párt tagja volt, majd 1937-ben belépett a független kisgazdapártba - ilyen jellegű felszólalása nem az első eset volt: Imrédy Béla zsidó származását már korábban szóba hozta, ami miatt a miniszterelnök lemondásra kényszerült Az Összetartás című politikai lap szerkesztője a Szálasi származását szóba hozó Sulyok ellen pert indított és azt meg is nyerte: erről azonban a sajtó már alig számolt be.

Ami bizonyos,

Szálasi Ferenc Kassán született 1897.január 6-án. Az anyai nagyszülők szlovák és ruszin származásúak voltak. A különböző eredetű felmenők ellenére a Szálasi család anyanyelve a magyar, második nyelve pedig a német volt, szlovákul („tótul”), illetve ruszinul egyáltalán nem tudtak. Szálasi apja római katolikus, anyja görög katolikus volt, a későbbi nemzetvezetőt a korban szokásos módon édesapja után római katolikusnak keresztelték. A nemzetvezető saját véleménye szerint a Szálasi név perzsa eredetű és pásztort jelent. A Perzsiából Arméniába költöző ősök elörményesedtek, majd hosszú évszázadok vándorlása során Erdélybe kerültek, ahol az Apafi család Küküllő-parti, ebesfalvi uradalmán, a későbbi Erzsébetvárosban telepedtek le, majd itt elmagyarosodtak, bár megtartottá örmény származás narratíváját. Másik lehetőség szerint Szálasi magyar családból származott, azonban a család a 19. században örmény hatást kapott.

Az örmény családnevek

A politikai vita mögött elsősorban névtani érv, a Szálasi családnév állítólagos örmény eredete szerepelt. Kardasjan, Hovanneszjan, Avetiszjan, Matevoszjan - folytathatnánk az örmény családnevek sorát. Az Óörmény nyelvből származó „-jan” képző ugyanis a család felmenőire utal és egyértelműen jelzi az örmény származást. (Mivel az örmény ábécé karaktereinek latin betűs átírására többféle lehetőség alakult ki, a „-jan” végződés lehet „-ian”, „-ean” és „yan” is.)

Nem kell hozzá ma sem útlevél:

az amerikai, orosz, francia állampolgárságú, örmény származású személyeknek a neve elég arra, hogy bizonyítsa származásukat és ezáltal - legyenek politikusok, művészek, újságírók, sportolók stb. - ne kapjanak vízumot Azerbajdzsánba vagy visszafordítsák őket napjainkban a bakui reptérről. Az örmény vezetéknév tehát igazoló erővel bír ma is, és ezt a szerepet töltötte be korábban a magyar történelemben is.

A diaszpórában

élő örmények a többségi társadalomba való integrációjuk során - ha nem is minden esetben - gyakran nevet változtattak. Galíciában az örmények „lengyelesítették” neveiket: az abgarjanból így lett Abgarowicz, az Isahakjanból Isakowicz, a Manugjanból Manugiewicz. Erdélybe településük után a magyar társadalomba történő integrációjuk egyik első állomásaként a 18. században nemesi címet szereztek, amely együtt járt a családnév megváltozásával. Erdélyben így lett a Szongotjanból Szongott, az Avetisijanból Ávedik, a Govrikeanból Govrik, míg egyes esetekben megtartották a Moldvában már ragadványnévként rajtuk maradt neveket (ilyenek például az örmény Kapdebo vagy Patrubány családnevek.)

Örmény származás - egyházközségi tagság

Magyarországon a katolikus vallás keretein belül nemcsak a latin, de a görög, illetve örmény rítusú katolikus hívek is éltek. Trianon után az örmény rítusú templomok (Szamosújvár, Erzsébetváros, Gyergyószentmiklós, és Szépvíz) kivétel nélkül Romániához kerültek, ám az ezekhez tartozó hívek nagy számban telepedtek át a világháború után Magyarországra - elsősorban Budapestre. Bár először semmilyen szervezetük nem volt, a húszas években - a népirtás elöl Magyarországra menekülő örményekkel együtt - megalapították a budapesti örmény katolikus lelkészséget, s Magyarországi Örmények Egyesülete néven civilszervezetet is létrehoztak. Az alapításban és tagtoborzásban elsősorban az erdélyi örmények vállaltak szerepet, jóllehet nagy számban fogadtak be a népirtás elől Magyarországra menekült örményeket, így a két társadalmi csoport közösen alkotta a húszas, harmincas években a magyarországi örménységet.

A budapesti örmény katolikus lelkészség

ún. „személyi plébánia” volt, ami azt jelentette, hogy nem egy adott egyházi közigazgatási területen (pl. falu, budapesti kerület) élő híveket gyűjtött össze, hanem mindenkit, aki Budapesten, illetve bizonyos esetekben az ország területén örmény származású volt. Megalapításának időszakában minden örmény származású személy, család örömmel csatlakozott az egyházközséghez. Serédi Jusztinián bíboros 1937 márciusában kiadott utasítása alapján minden örmény rítusú katolikus hívőnek csatlakoznia kellett a személyi alapon szerveződő egyházközséghez. A rendelkezés szerint az örmény egyházközséghez tartoznak mindazok, az örmény származású katolikusok, akik „jog szerint - tehát az apai származás alapján - örmény szertartásúak.”

A rendelkezés következményeként

az örményeket kizárták a lakóhelyük szerinti latin rítusú katolikus egyházközségből, és átigazolták őket az örmény katolikusokhoz. A zsidótörvények elfogadása után ez a tendencia nem csak megállt, de egyenesen megfordult: a magukat addig büszkén örmény származásúnak, magyar örménynek valló, Magyarországon élő személyek azonnali törlésüket kérték az egyházközségi névjegyzékből.

ELÁRULTAK BENNÜNKET!

A fajvédő ideológiát képviselő nyilaskeresztes párt vezetőjének örmény származása nagy meglepetésként érte a magyarországi közvéleményt. A budapesti örmény katolikus egyházközség arra kérte a Szálasi családot, hogy az örmény katolikus egyházközséghez tartozását vegye tudomásul, és ismerje el annak joghatóságát minden egyházi kérdésben.

Szálasi édesapja,

id. Szálasi Ferenc felkereste az örmény egyházközség irodáját és értetlenkedve magyarázta, hogy ők nem örmények és nem örmény vallásúak. A római katolikus vallás azonban számos rítust foglal magába, amelyek teológiailag és egyház-szervezetileg teljes mértékben a római katolikus vallás keretén belül vannak, pusztán liturgiai szempontból jelentkeznek különbségek. Ilyen az örmény rítus is. Szálasi édesapja - aki ekkor nyugalmazott főtiszt volt - németül értékelte az eseményt: „Wir sind verraten!” (elárultak bennünket!)

A vitában

Szálasi örmény származását igazolók szerint dr. Pungutz Antal örmény katolikus szerzetes, a budapesti örmény katolikus egyházközség lelkésze bekérette az erdélyi erzsébetvárosi örmény egyházközség levéltárából azokat az okmányokat, amelyek bizonyítják, hogy Szálasi Ferenc családja onnan származik és felmenőit örmény rítus szerint ott keresztelték.

Sulyok Dezső 1938. április 26-án

a képviselőházban történeti dokumentumokkal próbálta bizonyítani, hogy a 18. században Moldvából „örmény cigány” családok vándoroltak be Erdély területére, és Szálasi ősei is közöttük keresendők. Sulyok anyakönyvi adatokra hivatkozva igyekezett igazolni, hogy 1825. augusztus 28-án Erzsébetvárosban a moldvai örmény születésű Szálosján Ferenc összeházasodott a moldvai örmény családból származó, ám már az erdélyi Erzsébetvárosban lakó Hripszime Mechitarennel. Gyermekük nevét azonban már magyarosították, a „-jan” képzőt leválasztva lett belőle Szálasi (Kajetán) Antal, a későbbi nemzetvezető nagyapja.

A vita során

Ember Sándor; a Nemzeti Egység Pártjának jobbszárnyához tartozó ügyvéd szintén örmény származásúnak vallotta magát, jóllehet ő is tiltakozott az egyházi hovatartozás megváltoztatása miatt. Az örmény származás természetesen nem jelentett a korszakban kizárólagos jobboldali politikai irányultságot, erre példa Temesváry Imre, aki a NEP centrumához tartozott. A vita aztán messzire vezetett: Török András, a Szálasihoz korábban közel álló, majd ellenséggé váló politikus levonta a következtetést: véleménye szerint Szálasiban az örmény, cigány, német és tót vér nagy arányban keveredik - ugyanakkor egy csepp magyar vére sincs. Horthy Miklós enyhébb volt, szerinte Szálasi örmény, szlovák, német felmenőktől származott és negyedrészben volt magyar.

Ha örmény, akkor árja

A „vérkeveredés” problematikája végig kísérte Szálasi életét, ám ő a későbbi fogságában is kitartott fajelméleti elképzelései mellett. Véleménye szerint az öt törzsfajtán (árja, gondváni, előázsiai, néger és indián) belül lehetséges a fajtakeveredés, míg a törzsfajták közötti vérkeveredés kártékony, káros, fajtarontó, az ilyen egyedek fajtaképe diszharmonikus. Az örményeket - indoeurópai eredetükre hivatkozva - árjáknak tekintették. Az Oszmán Birodalomból, illetve a kemalista Törökországból Magyarországra érkező örményeknek kiállított letelepedési dokumentumokon rendszerint szerepelt az az érvelés, hogy „örmény - tehát árja”. Az érvelés elfogadott volt annak ellenére, hogy az ugyanabban a korszakban divatos összehasonlító jellegű antropológiai elemzések az örményekről az árja faj tulajdonságaival ellentétes jelzőket mutatták ki. A Néprajzi Múzeum állományában hozzáférhető az a képsorozat, amely a magyarországi népcsoportok, így az örmények antropológiai tulajdonságait is igyekezett külső ismertetőjegyek alapján meghatározni. Ez alapján „az örmény faj élénk szemű, hajlított, húsos orrú, sűrű - többnyire összenőtt - szemöldökű”.

A vita egyes történeti fórumokon

azóta is lángra kap. Karsai László a Szálasi Ferencről akadémiai doktori értekezésében (2012) gazdagon dokumentálja a Szálasi származásával kapcsolatos elmélet hátterének adatait.”

Forrás: Rubicon történelmi magazin 2015/5-6

Szövegmagyarázat:

Szálasi Ferenc (1897-1946) nyilas pártvezér, 1944 októbere és 1945 márciusa között Magyarország „Nemzetvezetője”.

2015. május