2013. július 16., kedd

Trianon

ÉrdekesTrianon (PPS)

2013. július 4., csütörtök

„Károlyi Mihály igazsága”


Álomország miniszterelnöke”


Csernok Attila „Mint patak a sziklák közt” c. munkája ugyancsak magánkiadásban 2011-ben jelent meg. Könyve XVII fejezetéből a IV.fejezet feldolgozását választottam, amely Károlyi Mihály „igazságáról” szól. Bevezetőjében a szerző így fogalmaz: „Az igazságát keresem, nem az életrajzát írom.” Miért éppen Károlyit választottam? Azért, mert Károlyi Mihályról már több szerkesztésem „fenn van” a honlapomon. Magyarán szólva bővül a választék.
Az igazságát keresem, nem az életrajzát írom. Annyit azonban előljáróban ki kell emelnem a mozgalmas életútból - bemutatandó az érzékeny embert, aki a politikust soha nem hagyta magára -, hogy nagybirtokosként kezdte, és földosztó vált belőle. Tisztelői >földosztó grófként< is emlegették. A mai alantas hangzavarban tájékozatlan emberek országvesztőnek nevezik.

Emlékezetes mondatok-háborús időkből


Szovjetunió elleni támadás napján, 1941. június 22-én
Winston S. Churchill, Nagy-Britannia miniszterelnöke szózatot intézett a világ népeihez, amelyben többek között a következőket mondta:
>Látom az orosz katonát, amint szülőföldjének mezsgyéjén áll, és azt a földet védelmezi, ahol anyja és felesége a szeretteinek életéért, a család kenyérkeresőjének, hősének, oltalmazójának hazatéréséért imádkozik…Mindenkivel tudatom Őfelsége kormányának elhatározását: eltökéltük, hogy elpusztítjuk Hitlert, és gyökerestől kiírtjuk a náci rendszert…..Sem Hitlerrel, sem bűntársaival nem bocsátkozunk alkuba, nem tárgyalunk….Minden ember és minden állam, aki és amely Hitlerrel tart, az ellenségünk. Ez a mi politikánk, ez a mi nyilatkozatunk. Következésképpen minden tőlünk telhető segítséget megadunk Oroszországnak és az orosz népnek.< (Churchill,1989,529-530)<