„Károlyi Mihály igazsága”

„Álomország miniszterelnöke”

Csernok Attila „Mint patak a sziklák közt” c. munkája ugyancsak magánkiadásban 2011-ben jelent meg. Könyve XVII fejezetéből a IV.fejezet feldolgozását választottam, amely Károlyi Mihály „igazságáról” szól. Bevezetőjében a szerző így fogalmaz: „Az igazságát keresem, nem az életrajzát írom.” Miért éppen Károlyit választottam? Azért, mert Károlyi Mihályról már több szerkesztésem „fenn van” a honlapomon. Magyarán szólva bővül a választék.

„Az igazságát keresem, nem az életrajzát írom. Annyit azonban előljáróban ki kell emelnem a mozgalmas életútból - bemutatandó az érzékeny embert, aki a politikust soha nem hagyta magára -, hogy nagybirtokosként kezdte, és földosztó vált belőle. Tisztelői >földosztó grófként< is emlegették. A mai alantas hangzavarban tájékozatlan emberek országvesztőnek nevezik.

Károlyi Mihályra ¹temérdek mocskot szórt

az őszirózsás forradalmat és a Tanácsköztársaságot követő ellenforradalmi rendszer. Pedig csak egyetlen >bűne< volt, de ezt az egyet, míg élt nem bocsátották meg neki: kápolnai birtokát 1919 februárjában felosztotta a szegények között, a nincstelen parasztok között. Bethlen István² keményen támadta ezért a >meggondolatlan< tettéért. Persze, kellemetlen volt egy gróf példája, amit az arisztokrácia nem óhajtott követni. Horthy Miklós³ >igazságszolgáltatása< - egy koncepciós pert törvényes eljárásnak álcázva - hazaárulónak bélyegezte. Trianon felelősei helyett Károlyi Mihályon álltak bosszút. (Lám, Rákosiék nem találtak ki semmi újat. Törvénytelen perek már az őket megelőző rendszerben léteztek.>Haladó hagyomány< volt ez nálunk.) Mivel a rendszerváltással 1990-ben hatalomra került >nemzeti keresztény-konzervatív< koalíció rövid, megtévesztő szünet után nagy ívben visszakanyarodott a múlt század harmincas éveinek szellemiségéhez, újra divatba jött az őszirózsás forradalom miniszterelnökét szidalmazni. Szélsőséges hangok mellett mértéktartó konzervatívok is - a történelmi tényeket figyelmen kívül hagyva - arról értekeznek, hogy Károlyi Mihály vesztegette el Nagy-Magyarországot. A hazát.

Azt az országot, amely Károlyi hivatalba lépése napján már nem is létezett.

Eleink ezt akkor még nem tudták, becsmérlői máig nem vették észre

Vannak, akik szobrának eltávolítását követelik. Mit tudnak ők az országról, amelyben élünk, mit tudnak a magyar történelemről? Mondjuk el a nemzetnek, mi történt 1916-1918-ban ezzel a soknemzetiségű Nagy-Magyarországgal. Derítsük ki, mi igaz a vádakból. Beszéljünk az évtizedeken át gondosan takargatott, százszor elhazudott tényekről. Mutassuk be a végjátékot, amelyben elveszett Nagy-Magyarország.

Itt az ideje, hogy igazságot szolgáltassunk Károlyi Mihálynak. A tisztességnek, a felelős szónak, a történelmi tényeknek. Saját tisztességünknek, az önbecsülésünknek.

ELŐJÁTÉK

Az időpont 1913, az első világháború >előestéje<:

-Az Osztrák-Magyar Monarchia hadügyminisztere, Moritz von Auffenberg felhívta az illetékesek figyelmét:>egyidejűleg nem lehet Oroszország és a Balkán ellen is háborúzni, az esélyek: kettő a háromhoz a Monarchia ellen.<Herre,2000,448.);

-A Monarchia vezérkari főnöke, Conrad von Hötzendorf⁴ kijelentette:>Romániát a hármas szövetség szempontjából elveszettnek kell tekinteni a magyar soviniszta politika által a románok körében keltett elkeseredés következtében.<(Jászi,1982,500.);

-A Monarchia bukaresti nagykövete, gróf Ottokar Czernin⁵, a cseh arisztokrata >Ismételten figyelmeztette Bécset, hogy Magyarország nemzetiségi politikáján változtatni kell, különben Románia csatlakozni fog az antanthoz.< Egy másik jelentésében Károly román király nyilatkozatát idézte, miszerint:>ahogy a dolgok pillanatnyilag állnak, háború esetén Románia nem tudna a Monarchiával tartani…<()Jászi, 1982,500.)

Megismétlem,

mert nehezen >megy át a rivaldán<: nem én mondom utólag, ők mondták - előre. Ne jöjjön senki azzal, hogy>utólag könnyű okosnak lenni.<,hogy >az utólagos bírálat nem korrekt<. Egy közepesen értelmes ember, még egy közepesen elfogult publicista vagy történész is első látásra meg tudja állapítani, ha akarja, hogy semmi nincs >utólag<. A Duna-menti Monarchia legmagasabb beosztású katonája és egy diplomatája, egymástól függetlenül, ám egybehangzóan és előre figyelmeztettek, hogy a >soviniszta magyar nemzetiségi politika< miatt Románia átáll az antanthoz. És lőn. A Monarchia hadügyminisztere időben, előre figyelmeztetett a kedvezőtlen esélyekre.

És mi lett a vége?

Bukás, a Monarchia, benne Nagy-Magyarország széthullása. Ne rám és ne rájuk, hanem a korabeli magyar főrendi elitre tessék haragudni. A gőgjüket, a korlátolt világlátásukat, az ő alkalmatlanságukat panaszolják. A felelősségüket kell emlegetni. Senki ne kezdje Trianonért, Erdélyért vagy >kisebbségben szenvedő magyar véreinkért< az őszirózsás forradalom és Károlyi Mihály, a Tanácsköztársaság és Kun Béla felelősségét emlegetni. Mert ez a történelmi tények tükrében egyszerűen nem igaz. Ha Tisza István és a magyar képviselőház tagjai nem olvasták volna – vagy ha olvasták, rég elfelejtették -, amit Széchelyi István, Teleki László, Eötvös József, Jászi Oszkár és Kós Károly korábban írtak, magas rangú osztrák és cseh személyiségek segítettek nekik. Megismételték a neves magyar elődök intelmeit. A figyelmeztetés azonban elszállt a semmibe, nem jutott el sem Bánffy Dezső, sem Apponyi Albert, sem Tisza István tudatáig. Jellemző, hogy Ferenc Ferdinánd trónörökös időben felismerte a veszélyt, ám ő >szlávbarát, a magyarság ellensége< volt, így a magyar kormány nem tett semmit a magyar-román viszony javítására.

KÍMÉLETLEN NAPTÁR

Kísérjük figyelemmel az események időpontjait, könyörtelenül vezetnek lépésről lépésre. S az időutazás végén törvényszerűen ott vár Trianon.

1916. augusztus 17.(három és fél évvel Trianon előtt):

Amire 1913-ban ketten is figyelmeztettek, három év múlva bekövetkezett.

Részlet >Az antant hatalmak és Románia együttműködési szerződése Románia hadba lépéséről< című iratból:

>1. cikkely: Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és Oroszország a Román Királyság területét a jelenlegi határai között minden tekintetben garantálja.

2. cikkely: Románia hadat üzen Ausztria-Magyarországnak és a jelen szerződés katonai egyezményében megállapított módon és feltételek szerint meg is indítja ellene a hadműveleteket. (…)

3. cikkely: Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és Oroszország elismeri Románia jogát a 4. cikkelyben meghatározott az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó területek bekebelezésre<

4. cikkely: Az előző cikkelyben említett területek határai a következők szerint határoztatnak meg:

Ez a határvonal kezdődik a Prutnál lévő jelenlegi határ ama pontjánál, amelyik Románia és Oroszország határát jelenti Novoselitza mellett, majd követi a Prut folyását Galicia határáig, addig, ahol a Prut és a Caremos folyó összeömlik. Innentől kezdve a vonal követi előbb Galícia és Bukovina, majd Galícia és Magyarország határát Slogig, az 1655-ös magaslatig. E magaslati ponttól a Tisza és a Visó vízválasztóján vonul és Trebusa községnél eléri a Tiszát, ahonnan a folyó jobb partján megy tovább addig a pontig, ahol a Visó a Tiszába ömlik. Ettől a ponttól kezdve mindenütt a Tisza folyását követi, egészen a Szamos beömlése után négy kilométerre lévő pontig, majd – Vásárosnaményt Romániának hagyva - dél-délnyugat felé fordul és egy Debrecentől hat kilométerre, keletre lévő pontig húzódik. Irányát hozzávetőleg megtartva, folytatódik a határvonal a Körös, a Fehér és a Sebes Körös beömlése után három kilométerre lévő pontjáig, majd három kilométerrel nyugatabbra, Orosháza és Békéssámson községekről megy tovább, hogy egy kisebb ívet írva le. Algyő magasságában érje el a Tiszát. Ettől kezdve mindenütt a Tisza folyása mentén halad a vonal egészen a Dunába való ömléséig s végül a Duna mentét követi Románia jelenlegi határáig.<( Trianon,2003,17) A szerződést akkor nem hozták nyilvánosságra.

A szerződés e cikkelye szerint Erdély új határa a későbbi trianoni határnál mintegy 20-40 kilométerrel nyugatabbra húzódott. Gyula, Békéscsaba és Makó is román fennhatóság alá került volna. Veszélybe került Nyugat-Magyarország is. Benes igyekezett meggyőzni az antant vezetőit egy Csehszlovákia és Jugoszlávia között létesítendő >szláv korridor< (folyosó) létrehozásának szükségességéről. Ha megvalósul, Sopron, Szombathely, Szentgothárd, Zalaegerszeg is elvész. Furcsán hangzik, ám igaz: ha jól meggondoljuk, örülni is lehetne a trianoni békének, mert sokkal rosszabbul is járhattunk volna.

A későbbiek miatt figyelmet érdemel,

amire senki nem figyelt, vagy ha igen, eltitkolta: a szerződés>Ausztria-Magyarországról< beszél,>az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó területeket< említi. Egy szó nincs benne Magyarországról, a magyar államról, a Magyar Királyságról. Később magyar részről rosszalták, hogy nem állt szóba velük-velünk senki. Népünk vészesen tájékozatlan köreiben máig erősen tartja magát az a vád, hogy a bűnös a Tanácsköztársaság, mert úgymond, az > antant a kommunistákkal nem akart szóba állni.< Nem erről volt szó. Mint később látni fogjuk, az antant számára magyar állam, magyar kormány jogilag nem létezett. Csak>Ausztria-Magyarország< az >Osztrák-Magyar Monarchia< meghatalmazott képviselőivel voltak hajlandók szóba állni. Velük írták alá Padovában a később annyit vitatott fegyverszüneti megállapodást.

1917. július 20. (két és fél évvel Trianon előtt):

A szerbek és a horvátok képviselői aláírták az úgynevezett >korfui egyezményt< a szerb-horvát-szlovén állam megteremtéséről;

1917.december:

Az antant különbékét ajánlott. I. Károly császár – Wekerle Sándor magyar miniszterelnök egyetértése mellett – elutasította az ajánlatot.

1918.június 3.:

Franciaország elismerte a >csehszlovák államot.<

1918 nyarán (három hónappal az összeomlás előtt):

Gróf Tisza István közölte gróf Esterházy Móriccal:

>Erdély uniója és Horvátország közjogi helyzete magyar belügy, s mint ilyen nem képezheti alku tárgyát.< (Esterházi,2000,515);

1918. augusztus 16:

Nagy-Britannia és…

1918.szeptember 3.:

Az Amerikai Egyesült Államok szövetségesének ismerte el a>csehszlovák nemzetet.<

1918.október 17.:

A miniszterelnök még Wekerle Sándor⁶, amikor gróf Tisza István⁷ elismerte, hogy elvesztettük a háborút. Részlet 1918. október 17-én a Képviselőházban elmondott beszédéből:>T.Ház! Én nem akarok semmiféle szemfényvesztő játékot űzni a szavakkal. Én elismerem azt, amit gróf Károlyi Mihály t.képviselő úr tegnap mondott, hogy ezt a háborút elvesztettük. Elvesztettük nem abban az értelemben, hogy ne tudnánk még tovább is szívós és hősies védekezést kifejteni; hogy ne tudnók az ellenségnek a végleges győzelmet nagyon drágává tenni, de igen - is elvesztettük abban az értelemben, hogy az erőviszonyok beállott eltolódásánál fogva a háború megnyerésére többé reményünk nem lehet, és hogy ennek folytán keresnünk kell a békét oly feltételek mellett, amelyeket ilyen viszonyok között ellenségeink elfogadnak.< Trianon,2003,19.)

Végre valaki kimondta

a magyar képviselőházban a nyilvánvalót. Éppen ideje volt. Ugyanakkor Tisza ismét túlzott - tévedett. A>hősies védekezéshez< ugyanis, ami >az ellenségnek a végleges győzelmet nagyon drágává tenné<, a Monarchiának már nem volt megfelelő fegyveres ereje. Azokban a percekben, amikor ő beszélt, az olasz és az orosz fronton harcoló hadosztályok, ezredek egész sora tagadta meg az engedelmességet. Badenben már készült a főparancsnokság jelentése a hadsereg felbomlásáról.

A felbomlás könnyen megérthető.

Egyrészt a legénység és az alsóbb rangú tisztek egy része már nagyon utálta a háborút. Négy éve harcoltak, éhesek, rongyosak voltak, belefáradtak a háborúba. Szerepe volt ebben az általános anyaghiánynak is. Shvoy Kálmán vezérkari őrnagy írta a naplójába:>1918. November 3: Nem volt ennivaló, nem volt ruha, nem volt lőszer.<(Shvoy, 1983,28.) Ruha nélkül sem könnyű, ám élelmiszer és lőszer nélkül lehetetlen háborúzni. Ebben nem volt különbség magyar, német vagy nemzetiségi legénység között.

Másrészt ne feledkezzünk meg arról,

hogy a Monarchia hadseregének több mint a fele nemzetiségi legénységből állt, alacsony volt a magyarok aránya.>A színes zekék tarkabarka nemzetiségi keveréket takartak. Száz k.u.k. (kaiserliche und königliche, magyarul császári és királyi – Cs.A.) katonából 29 volt német, 18 magyar, 15 cseh, 9 lengyel, 8 rutén, 7 szerb-horvát, 5 román, 5 szlovák, 3 szlovén, 1 olasz . A németekből tevődött össze a gyalogság 26%-a, a vadászok 46%-a, a tűzérek 40%-a és a műszaki csapatok 50%-a. A lovasság 33%-a magyar volt, az utászok 26%-a cseh. A 102 gyalogezredből mindössze 7 tiszta német.<(Herre,2000,381.) A Monarchia hadseregében tehát mindössze 18 százalék a magyar és 28% százalék a Magyar Királyság nemzetiségeiből - ruténekből, szerbekből, horvátokból, románokból, szlovákokból, szlovénekből - álló legénység aránya. Ha ehhez hozzávesszük a cseh hadsereg 15 százalékát, az adatok kíméletlenül mutatják a magyarság számára nagyon kedvezőtlen erőviszonyokat. A nemzetiségi ezredek 1918 végén már az újonnan alakult államok: a délszláv királyság és Csehszlovákia, továbbá az Erdéllyel és a Bánáttal bővült Román Királyság hadseregét erősítették. Mai >nemzetiek< ne-tán azt hiányolják, hogy Károlyi vagy bárki parancsára a cseh ezredek nem verték ki a román királyi hadsereget a Tiszántúlról és Erdélyből? Gondolkodik is e hazában valaki, vagy csak ábrándozunk?

A Monarchia hadseregét az antant túlereje legyőzte a frontokon. A hadsereg felbomlott, a nemzetiségiek a magyarok ellen fordultak. A lehasznált magyar maradék számszerűen és harcértékét tekintve is jelentős hátrányban volt az antant és az utódállamok antant által felszerelt és irányított haderejével szemben.

A hadsereg felbomlásában

az öntudatra ébredt nemzetiségek mozgalmai jelentős, mondhatni döntő szerepet játszottak. A fronton lévő csapatok nagy része 1918 októberében megtagadta az engedelmességet. A nemzetiségi ezredek részben szétszéledtek, részben vonultak haza. Vagy átvették a hatalmat, mint például Horvát-Szlavonországban Fiuméban. Még nem Károlyi Mihály, még Wekerle Sándor a miniszterelnök, amikor a főparancsnokság jelentései szerint nem akart tovább harcolni,>a lázadás és a felbomlás között ingadozott< 4 gyalogos hadosztály, 2 lövészhadosz-tály , 1 huszárhadosztály, 9 gyalogezred, 9 vadászezred, 1 tüzérezred…>A háborúban elkövetett katonai kötelemsértések kivizsgálására alakult bizottság< jelentése szerint a hadsereg október végén már>a legteljesebb felbomlás, lázadás vagy fegyelmezetlenség< állapotában volt. A fölbomlás láttán több csapatparancsnok sürgette a fegyverletételt. Kijelentették, ha a főparancsnokság késlekedik, saját felelősségükre fognak cselekedni. József főherceg jelenté-se szerint >a fegyverszünet leggyorsabb megkötése volna az egyetlen radikális megoldás, ha a hadsereg nem akar bolsevizmusban feloszlani.<(Jászi,1989,43-45.) Jászi írja:> a hadsereg-főparancsnokság már Bécsben és Badenben is, a saját főhadiszállásán is bizonytalannak érzi a helyzetet.<Shvoy Kálmánt idézem az olasz frontról:>1918.október 28.Megkaptuk a parancsot a visszavonulásra.(…) A 3. és a 13. hadtest nem tudott az erős támadásoknak ellenállni, áttörték, a 38.hadosztály, nem is akart harcolni, ezért (…) a hadsereg elrendelte (sic!) a visszavonulás megkezdését.<(Shvoy,1983,26.)

Az a hadsereg, amiről Tisza beszélt,

már nem létezett. Beszédében mentegetőzött,>az erőviszonyok beállott eltolódását< emlegette. Saját felelősségéről egy szót sem szólt. Arról például hallgatott, hogy Németország illetékes vezetőihez hasonlóan ő sem ismerte fel az Amerikai Egyesült Államok beavatkozásának veszélyét és következményeit. Amire Károlyi egy évvel korábban figyelmeztette a magyar kormányt. Legalább utólag bocsánatot kért volna, hogy tévutakra vezette, a vesztébe vitte a magyar nemzetet, a Magyar Királyságot. Nem tette, a bejelentés után elvonult. Igazi úri gesztus volt, ám nem sokra mentünk vele.

A rideg valóságot tudomásul vevő mondata azonban fontos felismerésről, józanságról tanúskodik:>keresnünk kell a békét, oly feltételek mellett, amelyeket ellenségeink elfogadnak.<Tisza legalább nem ábrándozott, tisztában volt azzal, hogy a feltételeket a győztesek diktálják. A béke nem >magyar béke<, nem olyan lesz, amilyet mi szeretnénk, amiről mi álmodozunk. Ezt írjuk a javára. Népünk ezt máig nem képes sem felfogni, sem elfogadni.

Mindamellett Tisza István

felelőssége megkerülhetetlen. Korabeli írások szerint előre látta, hogy egy háború a Monarchia vereségét, felbomlását, a soknemzetiségű Magyarország végét jelenti. Kiváló jós, ám alkalmatlan, sőt felelőtlen politikus volt. Végül a lavina lett a végzete, melynek elindításában több éven keresztül ő is közreműködött. Történelmi ismeretekben (is) erősen korlátozott utódait mindez nem zavarta abban, hogy szoborral jutalmazzák >áldásos< tevékenységét. Így fejezzék ki a magyar nép háláját az első világháború több mint félmillió magyar áldozatáért és a trianoni drámáért. A háborút követő nyomorért. A szobor nem lett volna olyan nagy baj. A köznép azt sem tudja már, hol áll meg annyi szobor van az országban, amin lehetne vitatkozni. Nem a szobor, az üzenete az, ami megdöbbentette a demokrácia hazai híveit. A választási győzelem után, 1998-ban Tisza István valószínűleg azért lett olyan rokonszenves az >ifjú demokraták< számára, mert fegyveres karhatalommal távolítatta el a képviselőházból az ellenzéket.

Vonzó történelmi példa volt > a parlament ellenzék nélkül is működik< miniszterelnöke számára. A 2010-es választásokig kellett várni, mire felismerték: az ellenzéket demokratikus választásokkal is >el lehet távolítani< az útból.

Ide kívánkozik egykori honfitársunk egy >elszakított< magyar keserű véleménye:>aki Tisza Istvánnak szobrot állít, az nekünk ne jöjjön a kettős állampolgársággal, meg hasonló lózungokkal.<

Nézzük tovább az időpontokat:

1918.október 28.:

A Csehszlovák Nemzeti Tanács Prágában kikiáltotta a Csehszlovák Köztársaságot;

1918. október 29.:

A horvát sabor (országgyűlés) hivatalosan bejelentette, hogy Horvátország elszakad az Osztrák-Magyar Monarchiától, egyidejűleg kimondta Horvátország függetlenségét.;

1918. október 30.:

Wekerle Sándor rendeletére Horthy Miklós főparancsnok átadta a Monarchia flottáját a Dél-szláv Nemzeti Tanácsnak.

1918. október 31.:

A császár, I.Károly⁸ rendeletére Horthy Miklós főparancsnok átadta a Monarchia flottáját a Délszláv Nemzeti Tanácsnak;

1918.december 1.:

Az 1916. augusztus 17-én, az antant hatalmak és a Román Királyság között létrejött >együttműködési szerződés< alapján a Román Nemzetgyűlés kimondta Erdély egyesülését a Román Királysággal.

Részlet:>A gyulafehérvári román nemzetgyűlés határozata a románok lakta magyarországi területek és Románia egyesüléséről.< című okmányból:

>1.Erdély, Bánát és Magyarország összes románjainak meghatalmazott képviselői december 1-jén nemzetgyűlésbe gyűlve Gyulafehérvárott, kimondják a románoknak s at általuk lakott területeknek egyesülését Romániával. A nemzetgyűlés külön is kijelenti a román nemzet elidegeníthetetlen jogát a Maros, Tisza és Duna között elterülő egész Bánátra.< (Trianon,2003,39).

Nagy Magyarország egykori nemzetiségei kinyilvánították szándékaikat. A Magyar Királyság 1918. november 1-je, Károlyi Mihály hivatalba lépése előtt megszűnt létezni.

A történelem ítélőszéke előtt megmérettünk és könnyűnek találtattunk.

Elvégeztetett.

Jogilag néhány nappal, gyakorlatilag már évekkel, sőt évtizedekkel Károlyi miniszterelnöki kinevezése előtt. A nemzetiségek elszakadást kimondó határozatai már csak a pecsétet ütötték a történelem ítéletére. Ezek után kérdezem: mit akartak Horthyék, mit akar ma bárki Károlyi Mihálytól. A bemutatott naptárból világosan kitűnik, milyen álságos, koncepciós bosszú per volt, amit Károlyi Mihály ellen Horthy bírósága lefolytatott. Mennyire alaptalan, milyen hazug, minden szó. ami manapság ellene elhangzik.

1918. október 31.:

Károlyi kinevezésének napja. IV.Károly király megbízásából József főherceg⁹ Károlyi Mihályt nevezte ki miniszterelnökké. Pontosabb azt mondani: a káosz és a tanácstalanság kellős közepén találtak egy csődgondnokot. Egy a gazdaságilag és katonailag a végét járó, nemzetiségi feszültségek szabdalta ország teljes csődjét levezényelni. Megengedem még az is lehet I.-IV. Károly császár-király a bécsi udvar és a vezérkar nem is vették észre, hogy a >hajó< - a kapitány személyétől teljesen függetlenül - menthetetlenül elsüllyed. A császár-király néhány napos bizonytalankodás után - közvetlen környezete heves ellenkezése mellett - úgy gondolhatta, Károlyi Mihály az egyetlen politikus, aki még nem járatta le magát, aki még tehet valamit. Lehet, ám ki tud olvasni egy válságos helyzetben sokféle befolyás között ingadozó király gondolataiban. Károlyi kormánya első napjaiban még azt hitte, hogy a háborús vereség és a gazdasági káosz mellé a nemzetiségi ellentétek jóvátehetetlenül elmérgesedett sebeit is megörökölte. Hamarosan látnia kellett, hogy gyorsan pergő események ezen már rég túlmentek.

KÜLÖNBÉKE

Olyan előzmények után kapta meg a miniszterelnöki megbízatást, hogy egy évvel korábban, 1917 végén álomvilágban élő meggondolatlan elődei (miniszterelnök Wekerle Sándor) és tétova uralkodója (I.-IV. Károly császár-király) közösen elutasították az antant különbékére vonatkozó - az adott helyzetben számunkra nagyon kedvező - ajánlatát. Ez nem ábránd volt, Smuts tábornok és gróf Mennsdorf, a Monarchia egykori londoni nagykövete tárgyalásait Hajdú Tibor és Jeszenszky Géza történészek mellett Bryan Cartledge is megerősíti. (Hajdú, 1990, Jeszenszky, 2005, Cartledge, 2009,59). Az ajánlat számunkra szó szerint az utolsó utáni pillanatban érkezett. Amikor még volt, lett volna lehetőség a károkat mérsékelni, mert az antant 1917 végén szerette volna lehetőség a károkat mérsékelni, mert az antant 1917 végén szerette volna leválasztani a Monarchiát Németországról.

Az ajánlat így hangzott:

ha a Monarchia azonnal különbékét köt és önkormányzatot ad a nemzetiségeinek, garantálják a határait. Ez felülírhatta volna a cseheknek, románoknak tett korábbi antant-ígéreteket. Sajnálatos, hogy sem I.-IV. Károly császár-király, sem Tisza István, sem Wekerle Sándor, sem a vezérkar, sőt a magyar képviselőház sem volt tudatában annak, hogy a Monarchia benne a Magyar Királyság, az összeomlás küszöbén áll. A >magyar urak< nem vették észre, hogy a felbomlásnál minden más megoldás, még egy szövetségi állam is jobb. Nem ismerték fel, hogy mentőövet kaptak, mert a szövetségi állam az egyetlen lehetőség a Magyar Királyság megmentésére. Az önálló Magyar Királyság kikiáltásával a Monarchiától függetlenül is keresni kellett volna a kiutat a csődből.

Az egykor rendi hatalom

mérsékelten tájékozott késői hívei máig lázasan keresik a bűnbakokat. Akikre rá lehet kenni Trianont. Károlyi Mihály az egyik kedvenc bűnbakjuk. (A másik a >zsidó Kun Béla< és a magyar zsidóság általában.) Az antant kezdeményezése - amelyet titkolt örömmel, ám kellő alázattal azonnal el kellett volna fogadni - nem járt sikerrel. A gőg, a magyar felsőbbrendűség mítosza - mint korábban már annyiszor - ezúttal is legyűrte a józanész parancsát.

A nemzetiségek

számottevő - helyenként túlnyomó - többsége a perifériákon önmagában talán nem robbantotta volna fel Nagy-Magyarországot. Ha a kiegyezést követő magyar kormányok - amikor még lehetett - egyezkednek velük. A 19. század végén, legkésőbb a 20. század elején orvosolják sérelmeiket. Magukhoz emelik, emberszámba veszik a nemzetiségieket, nyelvhasználatot és önrendelkezést, esetleg választójogot is adnak nekik. Vonzóvá teszik számukra Magyarországot. Közel negyven évük volt erre. 1918 utolsó két hónapja - amikor Károlyi jött - már nem az egyezkedésről szólt. Az utolsó néhány hónap egy kivérzett, elfáradt, megvert ország vonaglása volt, már nem szólt semmiről.

Mindez 1918 októberében történt.

Azt akarom ismételten rögzíteni, hogy Károlyi a nemzetiségi területek leválása és a katonai felbomlás után, a csőd kellős közepén lépett színre. Megmásíthatatlan tényekkel, zűrzavarral volt kénytelen szembenézni. Esélye sem volt, hogy bármit tegyen a győztes hatalmak akarata ellenében.

Utólag hibáztatják Károlyit,

miért írta alá a belgrádi egyezményt. Herczegh Géza írja:>A baj nem a belgrádi egyezmény aláírása volt, amivel az ellenforradalom igazságtalanul vádolta Károlyit, hanem az,hogy az egyezményt az antant és az éppen itt döntő szóval rendelkező francia kormány nem tartotta be.<(Herczegh,2003,725.) Mint Később látni fogjuk, a francia kormány azért nem tartotta be az egyezményt, mert nem ismerte el a magyar kormányt.

Ormos Mária fontos dologra hívja fel a figyelmet:>Láttuk: a magyar kormány két forrásból kétféle értesülést kapott. Egyet Padovából arról, hogy az ott kötött fegyverszünet érvényes; egy másikat Franchet d’Espereytől¹⁰, aki azt közölte a magyar kormány küldötteivel, hogy a balkáni frontszakaszra vele kell érvényes szerződést kötni. Az ellentmondást Budapesten nemigen lehetett feloldani.< (Ormos,2003,731,) Mint Clemenceau¹¹ alábbi táviratából kiderül, a tábornok járatlan volt a nemzetközi jogban. Ám mit tehetett volna Károlyi? Ha nem írja alá Magyarország hadiállapotban marad, a francia, a román és a csehszlovák hadsereg egyesített támadását vonja az országra.

KÁROLYI >ÁLKORMÁNYA<

Károlyi miniszterelnökként valószínűleg nem is tudta, hogy egy>nemzetközileg nem létező< állam >álkormányának< a feje. Részlet Georges Clemenceau francia miniszterelnök és hadügyminiszter táviratából, amelyet 1918. december 1-jén a Keleti Szövetséges Hadsereg főparancsnokának. Louis Franchet d’Esperey tábornoknak küldött:

>A külügyminiszter a következő pontokat jelezte nekem:

1. A szövetségeseink által november 3-án Ausztria - Magyarország aláírt fegyverszünet tartalmazhatott volna - ugyanúgy, mint az olasz front esetében - a keleti frontra vonatkozó végrehajtási egyezményt, azonban ezt az egyezményt csak az osztrák-magyar állam megbizottjaival lehetett volna aláírni, akik a fegyverszünetet aláíró fennhatóságtól eredő, annak rendje szerint korlátlan meghatalmazással vannak felruházva.

2. Franchet d’ Esperey tábornok, aki felmérte a helyzetet, november 13-án fogadta gróf Károlyi küldötteit, akikkel fegyverszüneti egyezményt írt alá, egy állítólagos magyar állam nevében (amely nem képezte a Szövetségesek elismerésének tárgyát és nemzetközileg nem létezik.)

3. Az így megkötött fegyverszünetet azonnal meg kellett volna semmisíteni, mivel a francia tábornoknak semmilyen jogcíme nem volt arra, hogy a Szövetségesek minden határozatán kívül elismerjen egy új államot és tárgyaljon vele.(…)

4. Maga a fegyverszünet szövege hibás, mivel a 17. cikkely meghagyja a magyar álkormánynak a lehetőséget, hogy továbbra is az összes magyar területet igazgassa.

5. Gróf Károlyi erre a pontra hivatkozva menesztett magyar csapatokat Szlovákiába, amelyek szlovák területeket dúltak föl, bebörtönözték a korábban a csehekkel együttműködő lakosokat, üldözték és lemészárolták a cseh hadsereg kisebb egységeit, amelyek a forradalom által elűzött magyar hatóságok kivonulása után szállták meg a szlovák területeket.

6. Márpedig a csehszlovák államot a Szövetségesek elismerték, hadseregét szövetséges hadseregként ismerték, megbízottját elfogadta a versailles-i konferencia, amely az osztrák-magyar fegyverszünet előírásait meghatározta. Következésképpen a cseh-szlovák államnak joga van a szlovák területek elfoglalására, ha másként nem, hát a volt Osztrák-Magyar Monarchia területeinek megszállásáról határozó fegyverszünet végrehajtásában részt vevő szövetséges jogcímén, jóllehet a határok megállapítása még hátravan.<(Trianon,2003,38.)

E szöveg nagyon sok máig élő tévhitet felszámolhatna, ha nem lennének napjainkban is nagyon sokan, akik a ködösítésben érdekeltek. Világosan elénk tárul az 1918-as helyzet képtelensége. A Magyar Királyság, a magyar állam - igaz, hogy a Monarchia, egy dualista állam keretében létezett. Önálló magyar parlament működött, Ausztria császára Magyarország királya volt. Ezzel szemben olyan közjogi egységet, hogy > cseh-szlovák állam<, nem találunk. Ennek ellenére a Szövetségesek a működő magyar államot nem létezőnek tekintették, a nem létező csehszlovák államot viszont szövetségesüknek ismerték el. (Mégiscsak el kellett volna fogadni 1871-ben a >trialista< -osztrák-magyar-cseh-Monarchia tervét. Másként, sokkal kedvezőbben alakulhatott volna történelmünk.) Az előzőkből következik, hogy tájékozatlan-ság és naivitás minden olyan vélemény, miszerint 1918-1919-ben >szervezés<,>erős kéz<, >határozott<, >rendkívüli< vezetők - mint például Horthy -megakadályozhatták volna az ország feldarabolását.(Horthy Miklósnak egyébként esze ágában nem volt szerény >haderejét< a románok ellen bevetni, vagy bármit >megakadályozni<. Ő akkor és ott felmérte, hogy mire képes - és Szegeden veszteg maradt.) Ha nem ismerjük a korabeli viszonyokat, a katonai erőt és a nagyhatalmak politikai szándékait - minden olyan egyszerű. És százezrek hiszik a történelemként előadott gyermekmeséket. Ismerjük a mondást: a tudatlanság a lehetőségek széles választékát kínálja.

Ormos Mária így folytatja:

>Azok az elméletek, amelyek szerint Károlyi tévedett, amikor a francia és nem az olasz >vonalat< követte, meglehetősen naívak. >Olasz< fegyverszünetről ugyanis nem volt szó, még kevésbé állt fenn annak a lehetősége, hogy Magyarországot olasz erők szállják meg, részben, mert ezeknek fontosabb feladatokat szántak, részben, mert az olaszok egyetlen falut sem szállhattak meg összszövetségi jóváhagyás vagy a nemzetközi botrány veszélye nélkül. Hogy azután minden realitástól elvonatkoztatva mit eredményezhetett volna az olasz bevonulás erről aligha érdemes fantáziálni. Annyit talán mégis meg lehet említeni, hogy a csehszlovák hadsereg élén 1919 májusáig olasz főparancsnok állt, s az olasz politika ez idő szerint szerfelett barátságos volt mind Ausztria, mind Románia irányában.(Ormos,2003,733.)

Az >ismerd meg hazád népének gondolkodását<

mozgalomból tudom, van olyan vélemény is, miszerint >a budapesti Károlyi-kör renyhe, gondolat nélküli uralkodási vágya< is hozzájárult a történelmi Nagy-Magyarország felbomlásához. Ez az >uralkodási vágy< olyan képtelenség, amit még minősíteni sem érdemes. Kárrolyi, meg az >uralkodási vágy<?

Vannak, akik még ma is

olyan részletkérdésekkel bíbelődnek, hogy Károlyi Mihály miért írt alá Belgrádban. Úgy tesznek, mintha a magyar miniszterelnöknek, egy >álkormány< élén, választási lehetősége lett volna. Magyarország a nemzetközi jog szerint a Monarchia egy tartománya volt, a győztes nagyhatalmak szemében ő és országa >nemzetközileg nem is létezett.< Annak a kritikának sincs sok értelme, hogy Károlyi >harc nélkül feladta< a később elcsatolt országrészeket. Miért, ha szétlöveti a városokat, az jobb lett volna? Kun Béla¹² Tanácsköztársasága megkísérelte a lehetetlent. Csapatai Stromfeld Aurél¹³ vezetésével északon magyarlakta területeket foglaltak vissza, ám a győztes nagyhatalmak azonnal visszaparancsolták őket. Tényként ismételten le kell szögeznem, hogy 1919-ben nem Horthy Miklós Nemzeti Hadserege, hanem Kun Béla, a Tanácsköztársaság Vörös Hadserege volt az, amely legalább megkísérelte, hogy megtartsa azokat a területeket, ahol többségében magyarok laktak. Ebben az időben Horthy Miklós fővezér Nemzeti Hadserege Szegeden baloldaliak, szocialisták, kommunisták és zsidók üldözésével foglalatoskodott.

Károlyi Mihály nyakába varrni azt a csődöt,

amelyet a rendi Magyarország évtizedeken keresztül akaratlanul, ám vakon készített elő, nem több, mit egy jellemző magyar >nemzeti< legenda. Önfelmentő, bűnbakokra mutogató tisztátalan önámítás. Valami sajátos magyar önvédelmi reflex terméke. Mondván, hogy mindig kedvesek, jószándékúak, rokonszenvesek és okosak voltunk, csak a >szegény magyar népet< már megint elárulták. Hol? Kik? Ez már a beszélő felfogásától, pártkötődésétől, villágnézetétől függ. Hol máshol, mint Bécsben. A >Habsburgok, akik vagyonukat mentették< Vagy > Kun Béla, a zsidók és a vörösök.< A nyílt vagy burkolt antiszemitizmus gyakran előjön, ott lappang a nemzetmentő< megoldásokban. Van harmadik változat is: a Habsburgok és kommunisták együtt. Meg ez a >renyhe, gondolat nélküli uralkodási vágy,< ez a Károlyi Mihály. Van itt választék kérem. Tájékozódás, ismeretek, gondolkodás nélkül, komolykodva írják, mondják, hogy ott volt > egy félmilliós magyar hadsereg<, ezek kisöpörték volna hazánkból a cseheket, rácokat, románokat, sőt a franciákat is. Az >antant már ki volt vérezve<. (Ez a >kivérzett antant< friss termés, egy fórumon írta az átlagnál egy kicsit korlátozottabb tájékozottságú magyar.) És a mese folytatódik? E hadsereg csak parancsot várt, de hiába várták, mert Bécsben árulás volt. Azt nem kérdezik meg, zavaros gondolkodásukban fel sem merül, hogy Horthy miért nem adott parancsot ennek a félmilliós hadseregnek? Ő ott volt Szegeden >délen<, ahol az említett nagyszerű magyar hadsereg állítólag állomásozott, és várta a parancsot. Délen valóban volt még milliós hadsereg, az antant Keleti Szövetséges Hadserege. És volt még Csaba királyfi is >csillagösvényen<. Meg a nagy magyar álomvilág.

Mindezt Károlyi Mihály védelmében,

és azok számára írom, akik a történelem tényei helyett az álmaiknak, és ami rosszabb: az indulataiknak hisznek. Azoknak írom, ilyen nézeteket vallanak, képviselnek, terjesztenek. Ez az elmélet sem jobb, mint az >oláhokat-cseheket, rácokat< és a franciákat hibáztatni, akik úgymond >elrabolták a hazánkat.< Azt a >hazát<, ahol tízmillió magyar mellett tizenegymillió nemzetiségi: horvát, német,szerb, szlovák, szlovén, román és rutén élt. A sűrűn emlegetett közös haza a háromszázhuszonötezer négyzetkilométer az ő hazájuk is volt. Mivel többen voltak, mint mi, kicsivel több jogon volt az ő hazájuk, mint a miénk. Akikkel a >boldog békeidőben< nem voltunk hajlandók >frigyeket kötni< Hiába tanácsolta Széchenyi István. Ő különben is elégedjen meg azzal, hogy a >legnagyobb magyar<, szobra van és a Magyar Tudományos Akadémia róla lesz/van elnevezve. A nézete? Azokat nem ismerik, ha ismernék, sem kellene: Mert nem egyeztethető össze az évszázadokon át buzgón ápolgatott mítosszal, a magyar felsőbbrendűség önpusztító eszméjével.

Károlyi Mihály és kormánya,

mindössze valamivel több, mint két hónapig bírta. Ennyi idő alatt kellett volna évtizedek hibás politikáját jóvátenni, megmenteni a >történelmi< Magy-Magyarországot. Azt az országot, amelyet Andrássy Gyula¹⁴ (aki még 1971-ben megbuktatta Magyarország egyetlen mentsvárát, a Monarchia szövetségi állammá alakításának tervét. Apponyi Albert (a >Lex Apponyi< atyja, aki bezáratta a nemzetiségi iskolákat.), Bánffy Dezső¹⁵, Tisza Kálmán¹⁶ és Tisza István (az erőszakos magyarosítás >apostolai<) Széll Kálmán¹⁷ (> a magyar szupremácia és hegemónia teljesen jogos<) és Wekerle Sándor (>A magyar parlament nem tűrhet semmiféle föderatív átszervezésre irányuló tervet<) fokozatosan sodortak a végső bukás felé. Andrássyt 1871-ben még csak meg tudom érteni: a kiegyezést követő nagy boldogság közepette bízott a nemzetiségek magyarrá gyúrásának sikerében. Ám harminc-negyven évvel később Bánffyt és Tiszát, az 1917-es Wekerlét még megérteni sem lehet, hisz ők már láthatták, hogy a terv kivitelezése reménytelen. Napjainkban az igazi felelősök szellemi utódai Tiszának szobrot emelnek, Károlyit és a két forradalmat gyalázzák, szobrát letakarják és el akarják távolítani. Mondván ő a felelős Trianonért. Mint láttuk, Károlyi Mihály egy romokban heverő> széthordott< ország maradványait, a csődöt vette át elődeitől, ott már nem volt mit sem megmenteni, sem elvesztegetni.

Amikor 1918.november 1-jén

Károlyi Mihály elfoglalta hivatalát, az állam, amelynek miniszterelnöke lett - mondjuk ki nyiltan - már nem létezett. Október végére a >közös< hadsereg felbomlott. A katonai vereség és a gazdasági csőd mellett a helyzetet az tette végképp reménytelenné, hogy elnyomott és vérigsértett nemzetiségeink 1918. október végére már elvesztek,>körkörösen< elszakadtak a Magyar Királyságtól. A háború előtt Bánffy, Wekerle vagy Tisza még tárgyalhatott volna a nemzetiségiekkel. A magyar felsőbbrendűség konok mítoszától eltelve-elvakítva nem tárgyaltak. 1918 végén már késő, nagyon késő volt. Már nem volt kivel tárgyalni, Károlyival már nem állt szóba senki.

A békeszerződés aláírásáig

még öt miniszterelnök lépett hivatalba: Berinkey Dénes (1919.január 19.), Peidl Gyula (1919.augusztus 1.), Friedrich István (1919.augusztus 6.), Huszár Károly (1919.november 24.) és Simonyi-Semadam Sándor (1920.március 15.) Tulajdonképpen sem Károlyi, sem az őt követő >ötök< nem tekinthetők Nagy–Magyarország a Magyar Királyság miniszterelnökének.

A tényekről a közvélemény és a politikusok keveset tudnak. Mehetett Károlyi ahová akart:

• Horvát-Szlavonország és a Délvidék (egyrészt a szerb-horvát-szlovén állam megteremtéséről 1917. július 20-án aláírt >korfui szerződés<, másrészt a horvát sabor 1918. október 29-i döntése következtében, mely szerint Horvátország elszakad a Monarchiától, és önálló és önálló államként folytatja.),
• A Felvidék (miután 1918. október 28-án a Csehszlovák Nemzeti Tanács Prágában kikiáltotta a Csehszlovák Köztársaságot),
• és Erdély (az antant hatalmak és a Román Királyság között 1916. augusztus 17-én létrejött Szerződés, továbbá a Román Nemzetgyűlés 1918. december 1-ji >a románok lakta magyarországi területek és Románia egyesüléséről< szóló határozata következményeként)

Jogilag vagy gyakorlatilag (katonailag) már nem tartozott a Monarchiához illetve Magyarországhoz.

Miről tárgyalhatott volna egy >nemzetközileg nem létező< ország >álkormányának< feje egy francia tábornokkal? vagy bárkivel.

Nemeskürty István nem sokkal a rendszerváltás előtt fontos dolgokat írt:>Úgy tűnik, hogy a huszadik századi Magyarország sorsa ekkor, 1896 táján dőlt el. Pontosabban: a Bánffy Dezső - kormány uralomra jutásával.< Tudni kell, hogy a Bánffy - kormány tevékenységét erőszakos nemzeti-soviniszta politika, a nemzetiségek kíméletlen elnyomása jellemezte: A szöveg így folytatódik:> Az 1896 utáni kormányok, főleg pedig személy szerint Tisza István és köre, de az ellenzék is azt a súlyos hibát követték el, hogy sem az uralkodó és a közös hadsereg, sem pedig a választójogot követelő közvélemény igényeit nem elégítették ki (…)Ritka eset és szerfölött tanulságos, hogy egy országot kormány és ellenzék közös akarattal visz a katasztrófa felé.< (Nemeskürty,1987,262-263)

Megfontolandó bölcs szavak:

sorsunk a 19. század végén dőlt el. Bánffy Dezső, Tisza István, a kormány és az ellenzék >közös akarattal< sodorták az országot a >katasztrófa felé<. Annál nagyobb a meglepetésünk, mikor húsz évvel később egy egészen más Nemeskürty István, méltatlan stílusban Károlyi Mihályt teszi felelőssé Nagy-Magyarország felbomlásáért. Hány véleménye van, és melyik véleménye az igazi?

A védelem, a tisztesség szavait Illyés Gyula írásával zárom:

>Károlyi tőrbe ejtése, az a csak útszélinek minősíthető gáncsvetés, ahogy tiszteletreméltó pályáján nemcsak elbuktatták, de arról nyomban le is rúgták: a >zárt ajtók<, a repedt kulisszák mögött szokásos aljapolgári politizálásnak oly rikító esete, hogy anatómia, boncolandó képként lehetne iskolafalra akasztani.(…)

Burgio pápai követ 1526-os budai jelentéseiből kellene stílust kölcsönözni, hogy Károlyi milyen országtanácsokból jött, s milyenekbe ment. Kik álltak mögötte valóságosan? Kiktől várhatott támaszt és férfias tanácsot abban a mohácsi pillanatban?(…) Az egyik párt attól tartva nem akart olyan-amilyen hadsereget sem, mert hátha mégis forradalmat. A hazafiság - népgyilkolás, a néppártiság - hazaárulás - a néptömegek fülébe ez döröghetett. S ez sem, az sem alaptalanul, kiáltó adatául, hova bomolhat egy nemzet tudata; hová vzet az irányító - az értelmiségi - rétegek műveletlensége, s ami ebből pusztítóan származik; felelőtlensége.<Illyés,1981,494-495)

Felhasznált irodalom:

Csernok Attila

Mint patak a sziklák közt.

A komáromi pontonhíd és a valóság erejével

című kötetek folytatása

A szerző magán kiadásában 2011. Bp.

Szövegmagyarázat:

1. Nagykárolyi gróf Károlyi Mihály (1875-1955) a földosztó gróf, politikus, miniszterelnök, az első magyar köztársasági elnök. Életével részletesebben a www.historiamozaik.blogspot.com c. honlap több szerkesztése is részletesen foglakozik, így a „Károlyi Mihály hazatérése” c. szerkesztés is.

2. Bethlen István gróf (1874-1946), eredetileg jogász, mezőgazdász, politikus,, miniszterelnök. A 20. századi magyar politika egyik legjelentősebb alakja. Életével a www.historiamozaik.blogspot.com c. honlap több szerkesztése, így az „Illegalitásban Gróf Bethlen István” c. szerkesztés is részletesebben is foglalkozik.

3. Vitéz Nagybányai Horthy Miklós (1868-1957) eredetileg hivatásos tengerész, Ferenc József Császár és király szárnysegédje, Magyarország kormányzója (1920-1944). Életével a www.historiamozaik.blogspot.com c. honlap több szerkesztése, így a „Horthy Miklós kormányzó az amerikaikak védőőrizetében” c. szerkesztés is részletesebben is foglalkozik.

4. Franz Konrad von Hötzendorf (1852-1925) hivatásos osztrák katonatiszt, császári és királyi tábornagy, 1906-1917 között az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének vezérkari főnöke.

5. Ottokar Czernin (1872-1932) cseh származású osztrák-magyar politikus, diplomata, külügyminiszter. Jogi egyetemet végzett, majd hamarosan diplomáciai pályára lépett. 1918-ban nagy szerepe volt az Ukrajnával, Oroszországgal és Romániával megkötött békeszerződések tető alá hozásában. 1918 áprilisában lemondott, majd 1924-ben végleg visszavonult.

6. Wekerle Sándor (1848-1921), eredetileg jogász, politikus, miniszterelnök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Az ország miniszterelnöke volt: 1892.nov.17 - 1895.jan.14, 1906.ápr.8 - 1910.jan.17, 1917.aug.20 - 1918. okt.30 között, ezt megelőzően több kormányzati tisztség betöltője.

7. Tisza István gróf (1861-1918) magyar politikus, miniszterelnök a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Nevéhez kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchia háborúba lépése. A dualista államszerkezet rendíthetetlen híve. Tisza egyszerre volt híve a jog uralmának, a parlamentarizmusnak és az alkotmányosságnak, a magyar szupremácia lelkes támogatója. 1918.okt.31-én gyilkosság áldozata lett.

8. IV.Károly apostoli magyar király (1887-1922) a Habsburg-Lotaringiai Ház utolsó uralkodója. 1916-1918 között I. Károly néven a Habsburg birodalom utolsó császára. Ferenc József halálakor IV. Károly néven lépett a magyar trónra. Kétévi uralkodása után - a köztársaság kikiáltása után - elfogadta az új államformát, de nem mondott le. 1921-ben két alkalommal is visszatért Magyarországra, „puccs kísérlete” azonban sikertelen maradt.

9. József főherceg (1862-1962) a Habsburg-Lotaringiai Ház egyik leszármazottja, József nádor apai unokája, magyar királyi herceg, honvéd tábornagy. A Felsőház tagja volt, 1918-ban királyi helytartó, 1919-ben kormányzó. 1936-1944 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, később - Horthy Miklóst követően - a Vitézi Rend főkapitánya.

10. Franchet d’esperey, Luis, Felix, Marie Francois (1856-1942) francia hivatásos katona, marsall. Életével a www.historiamozaik.blogspot.com c. honlap „Az 1918-as belgrádi fegyverszünet Károlyi Mihály emlékei között”című szerkesztés részletesebben is foglalkozik.

11. Georges Benjamin, Clemenceau (1841-1929) francia politikus, az első világháború idején hadügyminiszter, miniszterelnök. A magyarok „Trianon okán” semmi jót nem köszönhettek neki. Politikáját a németekkel való szembenállás jellemezte.

12. Kun Béla- eredetileg Kohn, (1886-1938 erdélyi származású, eredetileg újságíró, szociáldemokrata, majd később kommunista politikus. A magyar Tanácshatalom (133 nap) tényleges irányítója, egyben külügyi és hadügyi népbiztos. A bukás után Bécsen át a Szovjetunióba emigrált. 1938-ban a sztálini önkény áldozata lett. Annak idején, amikor Pécsett az ML (Marxista-Leninista) Szakosítóján tanultam egyik tanárom halálával kapcsolatban (1980-as évek közepe volt) a következőket mondta: „Azt tudom, hogy Gömbös Gyula milyen betegség áldozata lett, de, hogy Kun Béla milyen betegségben hunyt el azt a mai napig nem tudom:”

13. Stromfeld Aurél (1878-1927) magyar hivatásos katona, vezérkari ezredes, az Osztrák-Magyar Monarchia vezérkari tisztje. A tanácshatalom idején a Vörös hadsereg vezérkari főnöke. 1896-ban a Ludovika Akadémián tanult, majd 1907-től az Akadémia oktatója is volt. 1913-ban a Hadiakadémia professzorává nevezték ki. Az első világháborúban a szerb fronton, majd a keleti fronton szolgált, később az olasz frontra vezényelték.

14. Andrássy Gyula gróf (1823-1890) magyar politikus, államférfi, aki 1867-1871 között volt az ország miniszterelnöke. Andrássy 1871-1879 közötti időszakban az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztereként is hírnevet szerzett magának. Édesapja volt Ifj. Andrássy Gyulának a későbbi nagy karriert befutó politikusnak.

15. Bánffy Dezső (1843-1911) magyar politikus, főispán, a képviselőház elnöke, miniszterelnök. Nemzetiségi ügyekben markáns álláspontot foglalt el. Véleménye szerint a nemzetiségek elmagyarosítását minden eszközzel elő kell mozdítani. Ebből a szempontból fontos eszköznek tartotta a felekezeti iskolákkal szemben a népoktatás államosítását.

16. Tisza Kálmán gróf (1830-1902) magyar nagybirtokos, politikus, miniszterelnök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Bihari birtokos hét gyermekes család negyedik gyermekeként született. Ellenezte a Deák Ferenc kiegyezését. Híveivel 1868. ápr. 2-án nyilvánosságra hozták az ún. „bihari programot”, amely állást foglalt a közös minisztériumokkal és a delegációkkal szemben. Tisza Kálmán 1875.okt.20 - 1887.febr.11 között volt Magyarország miniszterelnöke.

17. Dr. Széll Kálmán (1843-1915) magyar politikus, pénzügyminiszter, miniszterelnök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tanulmányait Sopronban és Szombathelyen, a Jogi Egyetemet Budapesten végezte el. 1867-ben pályáját szolgabíróként kezdte Vas megyében. Deák Ferenc baráti köréhez tartozott. A „haza Bölcsének” gyámleányát, a nagy költő Vörösmarty Mihály leányát, Vörösmarty Ilonát 1867-ben vette feleségül. Erélyes és takarékos pénzügyminiszter volt. A Bánffy-kormány bukása után (1899.febr.26) lett az ország miniszterelnöke egyben belügyminisztere, tisztségét 1903-ig töltötte be.

Forrás: Internet-wikipedia, www.historiamozaik.blogspot.com,

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor