2016. december 7., szerda

Forradalmaktól a békeszerződésig

Teleki Pált a forradalmak és az ellenforradalom emelték be a magyar politikai élet első vonalába. Szereplésének azonban vannak homályos- talán szántszándékkal homályban hagyott mozzanatai. A szegedi ellenforradalmi kormányban viselt tisztsége közismert. Sokat mondó azonban az a tény,hogy szórványos visszaemlékezéseiben mind Károlyi Mihály, mind Teleki elhallgatta korábbi ismeretségüket.( Károlyi egyenesen azt állította, hogy csak az októberi napokban ismerte meg Telekit), pedig közös francia nyelvtanáruk volt, számos egyesületben együtt szerepeltek, együtt sportoltak, és Károlyi személyesen is jelen volt Teleki esküvőjén 1908-ban. Írja Ablonczy Balázs a Rubicon történelmi magazin 2016/5-6 számában.

2016. november 14., hétfő

Gyilkosság vagy öngyilkosság ?

Érdekes tanulmányra bukkantam a Rubicon történelmi magazin 2016/5-6 számában. Ablonczy Balázs Teleki Pál haláláról ezt írja: „ A haláleset után április 3-án délelőtt fél órára a kormányzót is magára hagyták a holttesttel. Horthynak alkalma lehetett elgondolkodni, úgy is mint Teleki két búcsúlevelének címzettjének. Az első levél a mára legendássá vált sorokat tartalmazta. A másik levélben Teleki azt közölte Horthyval, hogy ha életben maradna kísérlete után lemond a kormányfői posztról. A kormányzó még aznap Bárdossy Lászlót nevezte ki a kormány fejének. A magyar hírközlés egy ideig habozott, eleinte „ tragikus hirtelenséggel „ bekövetkezett halált emlegettek, csak a délutáni adta közre az MTI hivatalosan is a halál okát.

2016. május 9., hétfő

Hitler Bombája


Érdeklődéssel olvastam a Rubicon történelmi magazin 2015/11 számában Németh István tanulmányát a második világháború alatti német atomprogramról. A szerző írását most olvasóimmal is szeretném megosztani.

2016. április 15., péntek

Érdekesség (PPS)

Juhász Gyula-TRIANON

2016. március 21., hétfő

Magyar uralkodók (xls)

Magyar uralkodók

2016. március 9., szerda

Ady a költő és Tisza a politikus

Érdekes és izgalmas tanulmányt olvastam a Rubicon 2015/11 számában Pomogáts Béla tollából Ady Endréről és Tisza Istvánról. A cikket szeretném megosztani olvasóimmal.

2016. február 18., csütörtök

Érdekesség (PPS)

Mielőtt a ismertté váltak volna

Hirosima, Nagaszaki

Érdekes tanulmányt olvastam Németh Istvántól a Rubicon c. történelmi magazin 2015/ 11 számában az atomkorszak kezdetéről.” A történelem során egyetlen katonai csapás sem változtatta meg annyira az emberiség sorsát, mint a két atombomba bevetése. Hiszen 1945-ig a fegyverkezés fejlesztése mindig ugrás-szerűen megnövelte a következő háború áldozatainak a számát. Napóleon 18o0-1815 közötti hadjárataiban, több mint 775 ezer katona halt meg, az első világháborúban 17 millió, a második világháborúban már 60 millió. Az atombomba azonban véget vetett a halálos spirálnak. Az új nukleáris fegyverek kozmikus megsemmisítő ereje túlnyomórészt békés rendezésre kényszerítette a második világháború utáni szuperhatalmakat. Vitájukat nem harmadik világháború, hanem hidegháború követte, amely tulajdonképpen hosszú béke volt.

2016. január 18., hétfő

Csodafegyverek


Élvezettel olvastam Németh István tollából „A csodafegyver” c.tanulmányát a Rubicon történelmi magazin 2015/11 számában. A bevezetőben ez olvasható: „Miután Albert Speer 1942 tavaszán fegyverkezési miniszter lett, új fegyverek fejlesztését szorgalmazta, hogy az ellenfél számszerű fölényét kiegyenlítse. Rakéták, sugárhaj-tású vadászgépek, tengeralattjárók,, távirányítású bombák, nehézpáncélosok, nagy erejű robbanóanyagok fejlesztését forszírozta. Valamennyi területen úttörő jellegű projektek kezdődtek . A legnagyobb problémát azonban az időhiány jelentette, mivel az új fegyverek sorozatgyártásáig hosszú út vezetett. A frontokon elszenvedett csapásokat a náci vezetés kitartásra buzdító jelszavakkal és új, titkos fegyverek bevetésének igéretével igyekezett ellensúlyozni.

2015. december 11., péntek

Rajk és Tito perek Magyarországon, 1948-1956 (részletek)


Magyarországon 1949-ben töretlenül folytatódott annak a kommunista Einrichtungswerknek a gyakorlatba való átültetése írja Gyarmati György, amely 1948 nyarán a két „munkáspárt”- a Szociáldemokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt –erőltetett és kontraszelektált fúziójával kapott újabb lendületet. A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) egyeduralmának kiépítését szolgálta a következő évben a Magyar Függetlenségi Népfront nevű fantom szervezet létrehozása, a korábban önálló koalíciós partnerek ( Független Kisgazda és Polgári Párt, a Nemzeti Paraszt Párt) árnyékpártokká degradálása.