Horthy Zsófia a Kiugrás napjairól

1944. október 15-18.

A Rubicon történelmi folyóirat 2014/12 száma egy izgalmas írást közöl a kiugrás napjairól Horthy Zsófia emlékei alapján. A folyóirat így ír: „Az itt közölt szöveget ifj. Horthy Miklós akkor 16 éves lánya vetette papírra. A feljegyzés keletkezésének idejét nem ismerjük pontosan, maga a történet egészen 1944. október 18-ig, a kormányzói család Bécsbe, majd a németországi Weilheimbe érkezéséig követi az eseményeket. A szöveg feltehetőleg Magyarországon, valamikor 1944. október 18-át követően született, de nem később 1945 első hónapjainál, hiszen Horthy-Károlyi Consuelo és két lánya ekkor elhagyta az országot. A közölt részlet az 1944. októberi kritikus napokat egy értelmes, gondosan nevelt fiatal lány tényszerű leírásában idézi fel, akinek nézőpontját természetesen a családi kötelékek határozzák meg,de pontos megfigyelő, és az átélt események után nem sokkal le is jegyzi élményeit, így sem a múlt köde, sem későbbi szándék nem hat torzítólag a történetre. A visszaemlékezés szerzője - későbbi asszony nevén Zsófia de Fillietaz - 2004. február 24-én hunyt el Genfben.

„Olyan történelmi nevezetességű

és egyénileg tragikusan napokat éltünk át a Várban, hogy elhatároztam, hogy ezeket leírom. Remélem, hogy a jövőben szép, csendes békevilágban gyermekeim majd csak érdekes történetként fogják olvasni!

És a végén elérkezett az az október 15-iki vasárnap, ami annyira az emlékezetünkbe vésődött. Már 14-én este > volt valami a levegőben< biztosat nem tudtunk, semmit; tényeket otthon (értem a Várban) nem közöltek velünk előre. Mami (Károlyi Consuelo, ifj. Horthy Miklós elvált felesége, Horthy Zsófi édesanyja) vagy a városban hallotta meg az az úgynevezett >híreket<, vagy otthon csak úgy utólag , ami nem volt egész kellemes. 14-én, szombaton d.u. hallottuk ismerősöktől, hogy általános készültség van a városban. Hazamegyünk - egy-két barát jön el hozzánk, Thuroczy Niki és Bethlen Ödön. Nicolette az egyiket kikísérte az oroszlán kapunál álló rendőrig, s rém izgatottan rohan Mamihoz, hogy jöjjön ki megnézni, 3, téglával megrakott szekér torlaszolja el a kaput! Kimegyünk Mami, Nicolette és én - s tényleg igaza volt. Magyarázatot hiába kerestünk - senki sem adott felvilágosítást - tehát sok mindent gondoltunk és sejtettünk, de biztosat nem tudtunk.

Az éjjel nyugodtan telt el. Reggel ½ 10 felé Nagymama (Horthy Miklósné) lejött Mamihoz s megmondta neki, hogy 12-kor fogja a rádió bemondani, hogy Nagypapa (Horthy Miklós kormányzó) fegyverszünetet kért az oroszoktól - Mami szörnyülködik nekünk, hogy ebből őrült bajok lesznek. Érdekes, hogy Mami volt az egyetlen a Várban, aki váltig mondta, hogy szörnyű tévedés azt hinni, hogy a Várat tartani tudják a németekkel szemben. Folyton azt mondta, hogy egy csomó ember meg fog halni hiába, mert a vég nem kétséges: a németek beveszik a Várat, pár óra alatt. Sajnos senki sem osztotta nézetét, sőt szegény Nagypapa mondta és hitte, hogy addig tudja tartani, míg segítséget nem kap.

Rövid idővel miután Nagymama nálunk volt, s újra felment, lejött rettentő izgatottan Ily (Özv. Horty Istvánné gróf Edelseheim-Gyulai Ilona) is Mamit kihívta a másik szobába. Ott mondta meg neki, hogy Papát elfogták a németek a városban, ahová >fontos ügyben valakivel tárgyalni<. Mami azt kérdezte, hogy hogy lehetett Papát kiengedni a Várból, amikor köztudomású volt, hogy >pályáznak rá<. Ily azt felelte, hogy ő próbálta meggátolni, de sajnos nem sikerült. Szegény Nagymamának nem merte senki sem megmondani; ő úgy tudta, hogy fontos ügyben vidékre utazott pár napra.

Déli 12-kor jött a rádió proklamátió

- ezután lázas idegesség és tevékenység az egész Várban mindenütt állig felfegyverzett testőrök, géppuskák, gépágyúk, páncéltörő ágyúk - a Szt. György téren, szemben keresztben egymással két tank stb. Valahogy, nehezen, elmúlt a vasárnap. Este, vacsora után minden percre vártuk, a Vár elleni ostromot! Éppen ezért Lázár Károly kérte a Nagyszülőket, hogy jöjjenek le az I. emeletről a mi szobánkba hálni, hiszen mindannyian úgyis csak ruhástól feküdtünk le. Nagypapa eleinte nem akart, de hosszas kérlelésre mégiscsak lejöttek. Mi bementünk mamihoz, nálunk a Nagyszülők feküdtek le, s a harmadik szobában Ily, István (Horthy István kisfia) és Ila nővér voltak. Rajtuk túl Lázár Károly felesége és kisfia.

Kb. ½ 1-kor bejött Tost Nagypapához,

hogy gyorsan le a pincébe - kezdődik az ostrom. Sietve összeszedelőzködtünk, s mind lementünk. Ott voltak még Lázárék, Vattayék és Ambrózyék is a pincében, s persze Tost és rengeteg testőr. Kis idő múlva mondja Nagymama, hogy a pincén keresztül átmegyünk a Külügybe - s onnan a Nunciatúrára. Várunk - végre jön egy tiszt, s mondja, hogy a Külügy felől zárva van a pince - nem lehet átmenni. Közben kisült, hogy téves volt a riasztás. A sikló alatt német őrségváltás volt, s ez okozta a tévedést. Visszamegyünk, fel a töménytelen lépcsőkön, s újra lefekszünk. Az éjjel folyamán 3-szor jöttek Tost, Vattay, Lázár és Ambrózi Nagypapával beszélni - mi ketten fekve maradtunk (bár elalvásról nem igen lehetett szó). Mami Tosttal beszélgetett, amíg Nagypapa a többiekkel tárgyalt. Amikor Mami visszajött hozzánk, mondta, hogy szegény Tost rettenetesen néz ki - mint egy élő halott - s szörnyen kétségbe van esve főleg Nagypapa miatt, akit nagyon szeretett!

½ 5-kor újra riadó,

hogy most tényleg itt lesz a támadás rögtön. Mind összegyűltünk, a mi előszobánkban - s ott egy ideig vártunk. Nagyon rossz érzés volt várni, hogy mikor kezdődik a lövöldözés, esetleg bombázás. Főleg szegény Mami izgult rémesen miattunk. Egyszerre odajön Nagypapa, aki eddig a lépcsőházban volt a tisztekkel, hogy csak ő marad a Várban, mi - Nagymama Ily, István és mi hárman - autón megyünk a Nunciatúrára. Megint várni kellett, amíg valaki átszaladt szólni, hogy ott nyitva legyen a kapu. Várás közben Nagymama odajön mamihoz, s azt mondja neki, hogy mi jöhetünk oda velük, ha akarunk, de talán biztosabb lenne ránk nézve, ha e-helyett Marcsi néniékhez (Markovitsék, Uri utca 10.) mennénk. Mami beleegyezik - mert minket félt.

Végre előáll a két autó.

Az elsőbe beszáll Ila nővér a kis Istvánnal, csak nagymamát várják, aki hirtelen sírva Nagypapára borul, s kijelenti, hogy nem hagyja őt el, bármi lesz is. Nagypapa szörnyen uralkodik magán, könyörög neki, hogy menjen, alig van már idő stb. Végre is Ily és Mami karonfogva, majdnem erőszakkal vitték szegény Nagymamát az autóhoz - Ily gyorsan beszállt - elindultak. Akkor láttuk őket utoljára. Előáll a második autó, elbúcsúzunk Nagypapától, Lázár, Vattay, Ambrózy és Tosttól - beszállunk - indulunk mi is. A Várban el volt terjedve, hogy az út a Dísz - tér felé el van aknásítva, fél sötét szürkület volt - idegek a végsőkig megfeszülve.

Megjövünk az Uri u.10 elé

- a chauffeur kiugrik csenget, csenget, és csak nem nyitnak kaput. Útközben sehol egy lelket sem láttunk. Itt-ott egy távolabbi lövés - aknarobbanás hallatszott csak. Végre kinyílik a kapu, elbúcsúzunk a chauffeurtől, s feljövünk Markovitsékhoz. Hajnali ½ 6! Ettől kezdve megszűntünk passzív résztvevői, illetve szemtanúi lenni a Várbeli drámának. Mami aznap felhívta Ilyt telefonon, s megmondta neki, hogy sikerült megtudnia, hogy Nagypapát nem érte baj, s hogy a volt Hatvany házban van (a Verbőczy utcában) német őrizet alatt. Ott lőtte magát főbe szegény Tost.

Telefonon elbúcsúzott

Mami Ilytől, aki annyit mondott, hogy ők – Nagymama, Ily és István (Horthy István kisfia) mennek >tovább<. Másnap Maminak sikerült valakit beküldeni Ilyhez, akinek elmondta, hogy beengedték őket - Nagymamát és őt - Nagypapához, de csak három német tiszt jelenlétében tudtak vele beszélni. Ott megmondták nekik, hogy elviszik őket mind Németországba, egy kastélyba, 60 km-re Münchentől! Ez meg is történt. Nagypapa, Nagymama, Ily és István elutaztak egy különvonaton és 60 (!!) német katona őrizte és kísérte őket végig.

Azóta beszéltünk valakivel,

akinek a nevét nem akarom leírni, mert pillanatnyilag is Budapesten lakik, akinek egy szem és fültanú a következőket mondta. 16-án reggel, közvetlenül, miután Nagymamáék és mi elmentünk a Várból, Veesenmayer (sic!) német követ azt mondta Nagypapának, hogy ha nem védi a Várat (amire Nagypapa el volt tökélve - utolsó emberig) Papát átadják nekik. Erre Veesenmayer (sic!) becsületszavát adta, h. Papa Bécsben fog beszállni a vonatba, s velük megy - s marad Németországba.

Nagypapa erre megadta a parancsot,

hogy letenni a fegyvert, nem védekezni. A németek elvitték őt a Verbőczy utcába, ahol maradt is kiutazásáig - kivéve, hogy több német tiszt kíséretében hazaengedték az utolsó napon a Várba, pár holmit összeszedni. Szekrényei feltörve - holmijának jórészét nem találta, nem volt sehol. Papa (Ifj. Horthy Miklós) lakásából majdnem minden eltűnt, ruha, fehérneműk, cipők stb. - fényképek és egyéb apróságok összetörve a földön feküdtek. Utólag hallottuk, hogy szegény Nagypapa és Nagymama Bécsben rettentő izgalommal várták Papa beszállását, de sajnos nem jött, s megérkezésükig nem szállt be a vonatba. Mi máig sem tudjuk, hogy mi van vele - él-e még, s hol van.

Isten segítse Nagypapáékat, s mentse meg - ha még lehet - Papát!”

Forrás: „Rubicon” történelmi magazin 2014/12 szám

Szövegmagyarázat:

Horthy Zsófia: Ifj. Horthy Miklós és felesége Károlyi Mária Consuleo leánya. Zsófia 1928-ban született. Második gyermekük Nicolette 1929-ben jött világra. A szülők 1930-ban elváltak.

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2014. december