Szovjet rakéták Kubában 1962

Ahogy Heltai András a „168 Óra” közéleti hetilap 2012. október 18.-i számában írja „1962. október 16-ának hajnalán John Kennedy¹ elnöknek hálószobájában mutatták meg a Kuba felett, nagy magasságból készült felvételeket. Világosan látszott rajtuk, hogy szovjet katonák atomfegyvert hordozó rakétákat állítanak fel - 140 kilométerre az amerikai partoktól….A világ soha nem volt olyan közel a harmadik világháborúhoz, mint ötven éve abban a két hétben.” Akkor egy egészségügyi intézményben dolgoztam. Minden reggel munkakezdéskor beszéltük meg a fejleményeket Dr.Szücs Endre igazgatóval, aki maga is aggodalmasan szemlélte az eseményeket. Akkor huszonnégy éves voltam. Heltai írása számomra olyan új ismeretekkel szolgált, amit érdemesnek tartok barátaimmal megosztani. A történések „kubai válságként” lépték át a történelem küszöbét.

Hogy is kezdődött?

„A szovjetek az Anadír fedőnevű, szigorúan titkos műveletben 1962 májusától szállították vagy negyven atomrobbanó fejet hordozó, kis és közepes hatótávolságú rakétájukat Kubába, elrejtve őket a hivatalosan fát szállító teherhajókon. A kapitányoknak téli ruhát és sífelszerelést is kellett vinniük embereik számára, majd csak a nyílt tengeren kaptak utasítást, hová vigyék a rakományt, amelynek rejtett részéről ők sem tudtak. Meglepő módon az általában mániákusan titkolózó szovjetek, akiknek negyvenkétezer katonájuk volt Kubában, arra már nem gondoltak, hogy elrejtsék a légi felderítés elől is az épülő rakétaállásokat.

A hátsó ajtón

Azok alapjában változtatták meg a katonai erőviszonyokat: a szovjetek - akik messze elmaradtak az interkontinentális rakéták fejlesztésében Amerika mögött - immár a >> hátsó ajtón<< közvetlen atomcsapással fenyegethették az USA területének jelentős részét, beleértve az ott elhelyezett rakétasilókat, az atomfegyvert hordozó hadászati bombázókat. A szovjet rakéták hordtávolsága több ezer kilométerig terjedt, azaz elérhették az USA ipari központjait s persze a fővárosát is. Az amerikai becslések szerint a területük elleni atomtámadásnak néhány percen belül nyolcvanmillió halottja lett volna.

Kennedy tanácsadói

a Berlinért folyó küzdelem új szakaszának vélték a drámai fejleményeket. Ugyanis egy évvel korábban húzták fel a berlini falat*, és Hruscsov² nem adta fel Moszkva 1948 óta ápolt tervét, hogy felszámolják a szabad Nyugat-Berlin tüskéjét az NDK testében.

*A berlini fal Nyugat-Berlint körülvevő határépítmény volt Kelet-Berlin és az NDK (Német Demokratikus Köztársaság - a szerk.) területén. A fal 1961-1989 között létezett. 1961.aug.13-án szögesdróttal választották el Berlin keleti és nyugati felét. Ezt váltotta fel a betonból épült és védelmi zónákkal határolt fal. A hidegháború alatt a kettéosztott Berlin Európa megosztottságának és az elnyomásnak egyik fő szimbóluma volt.

Az amerikai elnök úgy vélte: ha enged Hruscsovnak Kubában, csak atomháborús fenyegetéssel tud elhárítani egy fenyegető szovjet-keletnémet hadműveletet Nyugat-Berlin elfoglalására.

A szűk tanácsadói kör

első megbeszélésein (amelyeket az elnök titokban rögzíttetett magnóra, így tartalmukat utóbb részletesen megismerhettük) a tábornokok légi csapást javasoltak a rakétaállások, illetve a légvédelem és a Kubában állomásozó szovjet bombázók ellen - majd inváziót a sziget elfoglalására. Az elnök, aki kezdettől józan mérséklettel elemezte a helyzetet és a lehetőségeket, más út mellett döntött.

Október 22-én rádió- és televíziós

beszédben jelentette be

a szovjet rakéták kubai telepítését és azt, hogy az amerikai hadiflotta 24-én 10 órától tengeri zárat von Kuba köré, gátat vetve a további fegyverszállításnak. Felszólította a szovjet vezetést, haladéktalanul vonja ki a szigetről rakétáit, és leszögezte: szovjet atomtámadásra Amerika hasonló eszközökkel válaszol. >>Felhívom Hruscsov elnököt, hagyjon fel azzal, hogy gátlástalanul, provokatívan fenyegeti a világbékét - most alkalma van visszavezetni a világot a pusztulás szakadékáról…<< - mondta drámai beszédében az elnök, majd felcsendült a himnusz.

A Fehér Ház gyepén helikopter állt készen, hogy szükség esetén az elnököt és családját a virginiai Mount Weather titkos bunkerébe szállítsa, s a kormány, a kongresszus tagjai is tudták, hol élhetik túl az atomtámadást. A stratégiai légierőt háborús készültségbe helyezték, atom- és hidrogénbombákkal felszerelt B-52-es bombázók nagy magasságban körözve álltak készen bevetésre. Kiadták az indítási kódokat az interkontinentális atomrakétákhoz, és riadókészültségbe helyezték Amerika európai támaszpontjait.

A Kreml első reakciójában

>>kalózsággal<<, a nemzetközi jog megsértésével vádolta Kennedyt >>útonállókról<< és >> a degenerált imperializmus őrültségéről<< beszélt, s riadóztatta a Varsó Szerződés csapatait.

Az amerikaiak,

akiknek 183 hadihajójuk, csaknem 600 repülőgépük és több mint 140 ezer katonájuk vett részt a blokádban, néhány hajót átvizsgálás után tovább engedtek - köztük például a Népek Barátsága nevűt az NDK-ból, tele üdülőkkel. Tizenhat szovjet hajót - köztük egyet atomfegyverekkel - Moszkva önként visszafordított, míg az Alekszandrovszk, amely huszonnégy robbanófejet vitt, még átcsúszott. A feszültség azonban pattanásig feszült, hiszen nem lehetett tudni, nem kísérlik-e meg a szovjetek a zár áttörését - vagy a kiélezett helyzetben egy parancsnoknak, valamelyik oldalon, nem mondják-e fel az idegei a szolgálatot, végzetes láncreakciót váltva ki.

A halálvonala

Ezért az amerikai parancsnokokat utasították, mérsékelten lépjenek fel a szovjet hajóskapitányokkal szemben, nehogy őrült reakciókat váltsanak ki. Időközben az ENSZ Biztonsági Tanácsában folyt a vita. Először Gromiko³ külügyminiszter, azután Zorin⁴ szovjet nagykövet tagadta le arcátlanul a kubai fegyvertelepítést - miközben a bizonyító légi felvételek ott feküdtek az asztalon.

U Tant⁵ ENSZ-főtitkár felhívta a feleket, hogy amíg tárgyalnak, tartózkodjanak a konfrontációtól a tengeren, a >>halálvonalán<<. Hruscsov ezt elfogadta, hiszen a rakéták és a bombák nagy része már Kubában volt, a >>szünet<< alatt zavartalanul folytatódhatott a telepítés.

Ezt persze tudta a másik fél is. A >> héják<< ismét Kuba lerohanását javasolták: az szerintük >>csak<< tíznapos harcot és 18 ezer amerikai áldozatot jelentett volna. Floridában százezer katona, valamint légi-és tengeri flotta állt készen, egy anyahajó már Kuba felé tartott. Azt nem tudták, mi várna rájuk: szovjet harcászati atomfegyverek már évek óta voltak a szigeten.

Fidel Castro⁶ utasította

légvédelmét,

hogy lőjön le minden amerikai gépet, és táviratozott Hruscsovnak: vesse be az atomfegyvert, ha Kubát megtámadják.

Hruscsov október 26-án estére

meghátrálni látszott

- sok szakértő szerint azért, mert tartott a Kuba elleni támadástól s annak következményeitől.

Közölte: miután >> a Kuba védelméhez szükséges fegyverek<< már ott vannak,>>korlátozott időre<< nem szállít oda többet - ha az USA viszonzásul feladja a tengeri zárat. Tárgyaljanak, s kész kivonni rakétáit, amennyiben Amerika kötelezi magát, hogy nem támadja meg Kubát. Majd késleltetve jött még egy feltétel: viszonzásul vonják ki a hasonló amerikai atomfegyvereket Törökországból, a Szovjetunió szomszédságából.

Míg tanácsadói az utóbbit elfogadhatatlannak tartották (mit szólnának a meghátráláshoz a NATO-szövetségesek?), Kennedy ismét józan maradt. Izmirnél felállított rakétáik amúgy is elavultak, támadhatók, így csak első csapásra voltak alkalmasak.

Megüzente Hruscsovnak:

ha nem veri dobra az amerikai gesztust, fél év múlva leszerelik a törökországi atomfegyvereket.

Megegyeztek.

A blokád véget ért, a szovjet rakétákat novemberben visszavitték, amiért Castro >>seggfejnek<< a pártfőtitkárt (aki két évvel később megbukott), Kennedy népszerűbb lett, mint valaha, pártjával megnyerte a novemberi választást- majd egy évre rá meggyilkolták.

Az alku végső soron

előnyösnek bizonyult a Nyugat számára:

Hruscsov immár nem akarta elfoglalni Nyugat-Berlint, a világot akár véletlenül fenyegető katonai lépések megelőzésére kiépítették Washington és Moszkva között a forró drótot. A berlini fal még évtizedekig fennmaradt ugyan - de Nyugat-Berlin biztonságban volt. A kéthetes dráma után megkezdődött a fegyverkorlátozási, leszerelési tárgyalások hosszú folyamata.

A válságot végül is mindkét

nagyhatalom vezetői józanul kezelték,

de nagy szerencse is kellett, hogy elkerüljük világunk pusztulását - hallottuk sok évvel később Robert McNamarától⁷, Kennedy védelmi miniszterétől.”

Szövegmagyarázat:

1. John Fitzgerald Kennedy (1917-1963) az Amerikai Egyesült Államok 35. elnöke. Ő volt az egyetlen katolikus vallású elnök az USA-ban. Édesapja John P. Kennedy kongresszusi követ, ír bevándorlók leszármazottja, aki fiainak (John, Robert, Edward) elitképzést biztosított a legkiválóbb egyetemeken. John a bostoni Harward Egyetem diákja volt, ahol diplomáját 1940-ben szerezte meg. 1941-ben századosként szolgált a tengerészet Csendes-óceáni haderejénél. 1943-ban aug. 2-án egy japán támadás során súlyosan megsebesült. Hátgerincén több műtétet is végre kellett hajtani. Súlyos egyéb betegségeit (hátfájdalmak, veseelégtelenség) is itt szerezte. Leszerelése után 1945-től a Hearst-lapoknál újságíróként dolgozott. 1947-1963 között demokrata párti képviselő volt a szövetségi törvényhozásban. 1951-ben ismerkedett meg Jacquline Bouvier-val, akivel 1953-ban kötött házasságot. Három gyermekük született. 1953-tól l961-ig Massachusetts állam demokrata szenátora volt. 1960-ban indult az elnökválasztáson, ahol mindössze 0,2%-kal, de legyőzte Richard M.Nixont.

Mindössze 43 évesen lett az USA elnöke. 1961 januárjában elmondott beiktatási beszédében ezt mondta: „Ne azt kérdezd meg, mit tud az országod érted tenni, hanem azt, te mit tudsz érte tenni.” Ez volt az elnök leghíresebb mondása, amit számtalanszor idéztek. A másik a Nyugat-Berlinben a berlini fal fölhúzása után elmondott beszédében hangzott el: >> Ich bien berliner<<, azaz „Én berlini vagyok<< Kennedyt 1963.nov.22-én Dallasban meggyilkolták. A gyilkos - mai hivatalos ismereteim szerint - Lee Harvey Oswald volt, akivel nov.24 - miközben Oswaldot a rendőrség kihallgatásra vezette - Jack Ruby nevű bártulajdonos végzett. A Legfelsőbb Bíróság elnökéről elnevezett ún. „Warren-jelentés” - amelyet kilencven évre titkosítottak - részletesen foglalkozik a gyilkosság körülményeivel.

2. Nyikita Szergejevics Hruscsov (1894-1971) orosz nemzetiségű szovjet kommunista politikus volt. Sztálin halála után a Szovjetunió első számú vezetője.1963-tól- 1964-ig a Kommunista Párt (SZKP) első titkára, 1958 és 1964 között a Minisztertanács elnöki posztját is betöltötte. Nevéhez kötődik az 1953-ban megkezdett desztalinizáció, a szembenézés a sztálinizmussal az SZKP XX.kongresszusán. Ugyancsak nevéhez köthető a magyarországi 1956-os forradalom leverése, a szovjet űrprogram elindítása, a kubai rakétaválság kiprovokálása és megoldása is.

1964-ben pártbeli elvtársai eltávolították a hatalomból helyére Leonyid Iljics Brezsnyevet választották meg. Élete utolsó hét évét háziőrizetben töltötte.

3. Andrej Andrejevics Gromiko (1909-1989) belorusz nemzetiségű szovjet közgazdász, diplomata, politikus, a hidegháborús időszak emblematikus figurája.1957-1985 között, huszonnyolc éven át külügyminiszter, 1985-től haláláig a Legfelsőbb Tanács elnöke.

4. Valeríj Zorin a Szovjetunió ENSZ nagykövete, diplomata, több országban követ.

 5. U- Tant (1909-1974) burmai nemzetiségű politikus, diplomata, 1961-1971 között az ENSZ főtitkára.

6. Fidel Castro (1926-  ) kubai kommunista politikus, az ország első számú vezetője. Fulgencio Batista rendszerének megdöntése után 1959- től 1976 ig miniszterelnök, 1965-től a Kommunista Párt első titkára.2008-ban lemondott, 2011-ben párttisztségéből is távozott. Utódja Raul Castro lett.

7. Robert McNamara (1916-2009) amerikai üzletember, az USA védelmi minisztere 1961-1968 között. 1968-tól a Világbank elnöke volt 1981-ig.

Forrás:

Internet-Wikipedia

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2012. november