Sorskérdések Jaltában

Mottó: „Itt egyedül Sztálin tudja, mit akar.”

Anthony Eden

Sorskérdések Jaltában

1945.febr.4-11.

A szövetségesek, a „három nagy”: W.S.Churchill¹ angol miniszterelnök, F.D.Roosevelt² az Egyesült Államok elnöke, és J.V.Sztálin³ a Szovjetunió első számú vezetője - már közel a háború végéhez - 1945 telén a Krim-félszigeti Jaltában a Livadia* kastélyban tartották nagy jelentőségű konferenciájukat. Az első ülésre február 4-én az utolsóra - a nyolcadikra 1945.febr.11-én került sor. A konferencia a szovjetek szempontjából igen kedvező történelmi pillanatban kezdődött. A Vörös Hadsereg már száz kilométerre volt Berlintől, fegyverzete, a katonai vezetés eredményessége sokkal hatékonyabb volt, mit annak előtte bármikor. Mindez nemcsak a jaltai konferencia határozataira, hanem azok szovjet részéről történő „elszabotálására” hívják fel a figyelmet.

Miről esett szó az egyes üléseken, milyen döntések születtek, illetve azok szovjet részről, hol kaptak „farsot”?

Szerkesztésemben erre keresem a válaszokat.

*A Livadia kastély ma már Ukrajnában található, a Krim félszigeten. Az épületegyüttest II. Sándor cár 1861-ben vásárolta feleségének a hesseni származású Mária hercegnőnek. A cári párt az üdülőhelyen Mark Twain is meglátogatta. Az épület főszárnya: a „Márvány palota 1911-ben készült el.

Tizennyolcezer szó Lengyelországról….

A megbeszélések középpontjában,

a lengyel kérdés szerepelt…

Churchill emlékiratai szerint „Lengyelországról a jaltai értekezlet nyolc plenáris ülésén, nem kevesebb, mint hét alkalommal esett szó, s a brit jegyzőkönyv majdnem tizennyolcezer szóban rögzíti azokat a megbeszéléseket, amelyeket e tárgyban Sztálin és Roosevelt és” az angol miniszterelnök folytatott. A konferencián a külügyminiszterek és a vezérkari főnökök is részt vettek.

 Első ülésnap a Livadia kastélyban - február 4.

Az ülést Roosevelt nyitotta meg. Leszögezte, hogy „sem törvény, sem történelmi hagyomány nem írja elő, hogy éppen ő nyissa meg az ülést. Csak véletlen volt, hogy ezt Teheránban is ő tette meg….” Az elnök azt kérte, hogy valaki szovjet részről adjon tájékoztatást a „szovjet-német front helyzetéről”.

Sztálin javaslatára Antonov⁴ hadseregtábornok a vezérkar helyettes főnöke tartott beszámolót.

Előadásában arról beszélt, hogy a szovjet csapatok január közepén a „Nyeman-folyótól a Kárpátokig terjedő 700 kilométer hosszú fronton” indítottak támadást. „Kisegítő hadművelet indult Kelet-Poroszország ellen, és folytatódott a budapesti irányú magyarországi támadás” is.

A főparancsnokság által kitűzött célokat sikerült elérni….Antonov szólt az ellenség várható tevékenységéről is Hozzátette: „A németek védeni fogják Berlint, s ezért igyekeznek majd az Odera vonalán feltartóztatni a szovjet csapatok előnyomulását…”

Marshall tábornok elmondta, hogy a „nyugati fronton felszámolták az Ardennekben indított német támadás következményeit….A nyugati fronton a hadműveletek egy ideig hajótér hiányában lassan bontakoztak ki….” Majd megkezdődött a vita, illetve a beszélgetés az elhangzottakról.

Lengyelország még nem volt napirenden…..

 Második ülés a Livadia kastélyban - február 5.

Az elnöklő Roosevelt bejelentette: „hogy a mai ülésen politikai ügyekkel kívánnak foglalkozni.” Sztálin javasolta, hogy beszéljék meg: „a Németország széttagolására vonatkozó javaslatokat.” Megengedhető-e, hogy Németországban: „valamiféle központi kormány alakuljon…A harmadik kérdése arra vonatkozott: „vajon meghagyják-e a szövetségesek, avagy nem hagyják meg Hitler⁵ kormányát, ha az feltétel nélkül kapitulál.”

Az ülés napirendjén legnagyobb részt „a Németország által fizetendő kártérítésnek, e kártérítés mértékének a kérdése szerepelt. Roosevelt Németország decentralizálását még „utópiának” tartotta, Churchill azonban kijelentette, hogy „a brit kormány kész elfogadni Németország széttagolásának elvét” és javasolta bizottság kiküldését „a követendő eljárás tanulmányozására…”

Sztálin közölte: „hogy fontosabbnak tartja a jóvátétel kérdésének megtárgyalását.” Szólt arról, hogy „a szovjet kormány tervet készített az anyagi jóvátételre voatkozólag.” Majszkíj⁶ a szovjet kormány képviseletében részletesen ismertette a - a nyolc alapelvből álló - szovjet tervet. A jóvátétel lényege abban foglalható össze: „hogy Németországnak a jóvátételt nem pénzben kell teljesítenie, mint az első világháború után, hanem természetben.” Időtartamát pedig „10 évben kell megállapítani.”

Lengyelország még itt sem volt napirenden…..

Harmadik ülés a Livadia kastélyban - február 6.

Roosevelt kijelentette: „hogy ma hozzá kellene fogni a nemzetközi biztonsági szervezet kérdésének megtárgyalásához. Véleménye szerint feladatunk legalább 50 esztendőre biztosítani a békét.”

Stettinius⁷ amerikai külügyminiszter részletesen ismertette az amerikai elképzeléseket. Közölte: „Dumbarton Oaksban* úgy állapodtak meg, hogy bizonyos kérdéseket későbbre halasztanak további tanulmányozás és döntés céljából. E kérdések közül az a legfontosabb, hogy a Biztonsági tanácsban a szavazás milyen rendjét alkalmazzák.”

*1943 októberében a moszkvai konferencián Nagy-Britannia, a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Kína képviselői elhatározták, hogy a háború után a nemzetközi béke és biztonság megteremtése érdekében nemzetközi szervezetet létesítenek. Ezt követően 1944 augusztusában Washington egyik külvárosában, Dumbarton Oaksban ismét összegyűltek, és kidolgozták a nemzetközi szervezet alapokmányának első tervezetét.

Churhill aztán javasolta elővenni a lengyel-kérdést. Sztálin és Roosevelt elfogadta a miniszterelnök javaslatát.

Roosevelt kijelentette, hogy a „maga részéről a Curson-vonal mellett van. Ezzel lényegében egyetértett a lengyelek többsége….” - mondta

Sztálin megkérdezte: „Milyen lengyelekről van szó: az igaziakról vagy az emigránsokról.” Majd hozzátette, „Az igazi lengyelek Lengyelországban élnek…”

A lengyel kérdés lényegesebb része - Roosevelt szerint - „az állandó lengyel kormány megalakítására vonatkozik magában Lengyelországban. Nézete alapján Amerika nincs abban a helyzetben, hogy elismerje a lublini kormányt** „mivel ez a lengyel népnek csak egy kis részét képviseli.”

** Az ún. „londoni emigráns kormány” ellenlábasa a szovjetek által támogatott kommunistákból és szocialistákból álló „Lublini Bizottság”, majd az ebből szerveződő „lublini kormány” volt. Lublin Lengyelország keleti részében fekvő jelenleg 9-dik legnépesebb városa.

Roosevelt ideiglenes kormány megszervezését „kisebb számú tekintélyes személyiség”-ből álló „Elnöki Tanácsra” bízná. Ezzel az angol miniszterelnök is egyetértett. Úgy fogalmazott, hogy őt jobban érdekli Lengyelország szabadsága és függetlensége, mint határainak pontos megvonása. Jelenleg két lengyel kormány van, s ezeket illetően eltér a szövetségesek véleménye.

Sztálin szerint: „Lengyelország kérdése nemcsak becsületbeli ügy”, mint ahogy a brit kormány gondolja, „hanem biztonsági kérdés is.” Hozzátette: „az oroszok a múltban sokat vétettek Lengyelország ellen. A szovjet kormány igyekszik jóvátenni ezeket a vétkeket…” Azt fejtegette, hogy a volt lublini - a konferencia idején már varsói-kormány tagjai „hallani sem akarnak „a mostani londoni lengyel kormányról.” Roosevelt megjegyezte: „a lengyel kérdés öt évszázad óta okoz gondot a világnak.” A lengyel vitát másnapra halasztották.

Negyedik ülés a Livadia kastélyban - február 7.

A tanácskozás elején Roosevelt kijelentette, hogy őt „elsősorban a lengyel kormány problémája érdekli.”

Sztálin azt mondja, hogy „másfél órával ezelőtt üzenetet kapott Roosevelttől a következő javaslattal: hívjanak meg Lengyelországból két embert a lublini kormány részéről, és hívják meg a második táborhoz tartozó társadalmi erők két képviselőjét is.” Hozzáfűzte, addig is, amíg ez technikailag lehetséges vitassák meg a „Dumbarton Oaksban kidolgozott” javaslatokat. Ezután a szovjet küldöttség javaslatot terjesztett elő a lengyel kérdésben. Ennek főbb megállapítása, „hogy Lengyelország keleti határának a Curson-vonalat* kell követnie, bizonyos szakaszokon 5-6 kilométer mélységű eltérésekkel Lengyelország javára.” Nyugati határának pedig „Stettin városától (amely Lengyelországnak jut) dél felé az Odera, majd a Neise (a nyugati Neise) mentén kell húzódnia. Kívánatos lenne az ideiglenes lengyel kormány kiegészítése néhány demokrata politikussal az emigráns lengyel körökből”…. Az így kiegészített kormányt a szövetségeseknek kell elismerni-

* A „Curson-vonal, a brit Curson külügyminszter által az első világháború végét lezáró békékben javasolt az etnikai szempontokat figyelembevevő határvonal Oroszország és Lengyelország között. Az 1921.márc.18-án aláírt írt rigai békeszerződés azonban Oroszország számára ennél kedvezőtlenebb határvonalat rögzített. A Curson-vonallal a www.historiamozaik.blogspot.com, illetve a www.historiamozaik.atw.hu honlap több helyen részletesen is foglalkozik.

Roosevelt megállapította, hogy a szovjet javaslatok „bizonyos mértékű haladást jelentenek.” Egyelőre „csak azt szeretné megjegyezni, hogy nem tetszik neki a szovjet javaslatban az >> emigráns lengyelkörök<< kifejezés. Úgy vélte, hogy a „lengyel kormányba nem kell okvetlenül bevonni az emigrációhoz tartozó személyeket.”

Szálin helyeselt erre a felvetésre. Churchill „azt ajánlja, hogy az >> emigránsok<< szó helyett használják a >> külföldön tartózkodó lengyelek<< kifejezést. Sztálin elfogadta a miniszterelnök javaslatát.

Ötödik ülés a Livadia kastélyban - február 8.

Eden brit külügyminiszter beszámolt a külügyminiszterek által elvégzett munkáról. Közölte, „hogy a külügyminiszterek (Stettinius amerikai, Eden brit⁸, Molotov⁹ szovjet -– a Szerk.) megvizsgálták a konferencia időpontjának és a nemzetközi szervezet (a jövendő ENSZ-ről volt szó - a Szerk.) tagságának kérdését, valamint azt a kérdést, hogy két-három szovjet köztársaságot* is felruházzanak-e a kezdeményező tagok jogaival, továbbá, hogy milyen országokat hívjanak meg az alapító konferenciára. Azt javasolják, hogy a konferenciát 1945. április 25-re hívják össze az Egyesült Államokban.”

* Belorusszia, Ukrajna….

Ezután a „három nagy” között vita kezdődött a meghívandó országok listájáról. Roosevelt ezután „áttért” a lengyel kérdésre.

Közölte, hogy az „Egyesült Államok küldöttségének nincsenek ellenvetései a lengyel határokat illetően. „Azzal is egyetértett,” hogy Lengyelországot Németország rovására kell kárpótolni, még meddig Kelet-Poroszország Königsbergtől délre eső részével és Észak-Sziléziának az Oderáig terjedő részével. Azt viszont kevéssé látja indokoltnak, hogy a lengyel határt a nyugati Neisséig vigyék.”

Az Elnök azt javasolta, hogy a lengyel kormány problémáját illetően a szovjet külügyminiszter, továbbá az Egyesült Államok és Anglia szovjetunióbeli nagykövetei Moszkvában folytassanak tárgyalásokat” Bieruttal¹⁰, Osóbka-Morawskival, Sapiehával, Witosszal, Mikolajczykkal¹¹ és Grabskival, egy új kormány megalakításával.” Először alakuljon egy háromtagú tanács, amely az elnöki hatalmat gyakorolná. Ez a tanács alakítaná meg a kormányt „a varsói kormányban részt vevő emberekből, valamint lengyelországi és külföldön élő lengyel demokratikus személyiségekből.” Az így létrejővő kormány „ígéretet tenne arra, hogy megrendezi az országgyűlési választásokat, az országgyűlés pedig megválasztja Lengyelország állandó kormányát.

Sztálin megkérdezte: „úgy gondolják, hogy ebben az esetben megszűnne a londoni kormányt?”

Churchill és Roosevelt igenlő választ adott. Churchill hozzátette, hogy mihelyt megalakult az ideiglenes lengyel nemzeti egységkormány, a brit kormány nem ismeri el többé a Londonban működő kormányt….”

A miniszterelnök közölte azt is,

hogy módosításai vannak Roosevelt javaslatához….le kell szögeznünk, hogy nézeteink eltérőek az alapvető tényeket, vagy legalábbis néhány alapvető tényt illetően: a varsói kormány nem olyan kormány, amelyet a lengyel nép túlnyomó többsége elismerhetne….Ha megtagadnánk a londoni kormányt, és a lublini kormányt támogatnánk, az egész világ tiltakozna, tiltakozna kivétel nélkül minden külföldön tartózkodó lengyel.”

Majd így folytatta: „Van egy lengyel hadseregünk, amely Lengyelországon kívül tartózkodó lengyelekből áll….Ő Churchill azt hiszi, hogy ez a lengyel hadsereg megbékülne a lublini kormánnyal. Árulásnak tekintené, ha a brit kormány elismerné a lublini kormányt, s ugyanakkor megtagadná a londoni lengyel kormány további elismerését….Véleménye szerint a szovjet javaslatok nem eléggé előrelátóak. Meg kell győződnie arról, hogy az új kormány valóban elégséges mértékben képviseli-e a lengyel népet….”

Roosevelt azt mondja,

hogy Lengyelországban minél hamarabb meg kell tartani az általános választásokat…”

Sztálin hosszasan védelmébe vette

a varsói (korábban lublini) kormány vezetőit. Hozzátette: „Ismeretes, hogy a lengyelek nem szerették az oroszokat, mivel az oroszok három ízben vettek részt Lengyelország felosztásában….Most a lengyelek örülnek, hogy az oroszok kiűzik a németeket, hogy a lengyel lakosság felszabadul, s ennek nyomán javul a viszonyuk az oroszokhoz….A helyzet nem olyan tragikus, amilyennek Churchill rajzolja…”

Roosevelt megkérdezi,

„hogy mikor lehet majd Lengyelországban szabad választásokat tartani?”

Sztálin azt feleli,

hogy a választásokat egy hónap múlva megrendezhetik, ha nem következik be a fronton valamilyen katasztrófa….”

Churchill kijelenti,

„hogy a szabad választások természetesen megnyugtatnák a kedélyeket Angliában…”

Roosevelt azt ajánlja,

„hogy ezt a kérdést utalják át megvizsgálásra a külügyminiszterekhez.”

Churchill egyetért ezzel. Sztálin megállapítja,”hogy ez helyes lenne.”

Hatodik ülés a Livadia kastélyban - február 9.

Roosevelt azt ajánlotta, hogy Stettinius számoljon be a három külügyminiszter tanácskozásáról.

Stettinius a külügyminiszterek nevében rövid jelentést tett. „Az amerikai küldöttség memoranduma alapján részletesen megtárgyalták a lengyel kérdést. A szovjet küldöttség javaslatának megfelelően már nem szerepelt az elnöki tanács kérdése…” A lengyel kormány megalakításával kapcsolatban tovább folytatják a tárgyalásokat….”

Churchill azt mondja,

„hogy akkor talán először a lengyel kérdéssel foglalkozhatnának.”

Roosevelt: ezzel egyetértett.

 Majd rövid vita kezdődött

az amerikai formulát kedvezően módosító szovjet javaslatokról. Ennek egyik kulcsmondata: „A mostani ideiglenes lengyel kormányt szélesebb, demokratikus alapon át kellene szervezni mind Lengyelországban élő, mind külföldön tartózkodó demokratikus személyiségek bevonásával. Ezt az új kormányt ennek megfelelően ideiglenes lengyel nemzeti egységkormánynak kellene nevezni.”

A bekezdés végén a szovjet küldöttség a „nem fasiszta és antifasiszta pártok” szavak betoldását javasolja, úgy hogy az egész mondat így hangozzék:>> E választásokon minden nem fasiszta és antifasiszta demokratikus pártnak joga lesz részt venni és jelölteket állítani.”

Churchill örömmel látja,

„milyen nagy lépéssel jutottak előbbre a lengyel kérdésben….Véleménye szerint azonban nem szabad elhamarkodva dönteni….Jó lenne egy kicsit elgondolkodni a szovjet küldöttség javaslatain. Igaz, hogy a tanácskozás résztvevőinek már csak 48 óra áll a rendelkezésére.”

Roosevelt azt ajánlja,

„hogy Stettinius fejezze be jelentését, aztán tartsanak félórás szünetet, hogy tanulmányozhassák a szovjet küldöttség javaslatait.”

Sztálin és Churchill elfogadják a javaslatot. Stettinius ezt követően rátért a jóvátétel, az Egyesült Nemzetek konferenciájának összehívására, és a jugoszláv kérdésre. Ezt követően szünet következett.

A szünet után

Roosevelt kijelentette, hogy „alaposabban megismerkedett a szovjet küldöttségnek a lengyel kérdésre vonatkozó javaslataival, és eszmecserét folytatott az angol féllel. Úgy látja, hogy most már csak a szavakban van némi különbség.”

Churchill „egyetért az elnökkel abban, hogy ma jelentősen előre haladtak a szövetséges hatalmaknak a lengyel kérdésre vonatkozó egységes nyilatkozat kérdésében. Nincs kifogása az ellen, hogy az ügy végleges kidolgozását a három külügyminiszterre bízzák.” Hangsúlyozta, hogy a Lengyelországról szóló nyilatkozatot így kellene kezdeni: „Lengyelországnak a Vörös Hadsereg által történt teljes felszabadítása folytán, ebben az országban új helyzet állott elő. Ez megköveteli egy olyan ideiglenes lengyel kormány megalakítását, amely szélesebb alapra támaszkodik, mint az Nyugat-Lengyelország nemrégen történt felszabadulása előtt lehetséges volt,” majd további kisebb módosításokat javasolt.

Hetedik ülés a Livadia kastélyban - február 10.

Eden felolvasta „a Lengyelországról szóló nyilatkozat szövegét, amelyet a külügyminiszterek tanácskozásán egyeztettek össze február 9-én este és február 10-én reggel.”

Roosevelt kijelenttette,

„egyetért az Eden által felolvasott nyilatkozat szövegével.”

Churchill leszögezte,

„hogy megállapodásra jutottak Lengyelország keleti határait illetően, és megegyeztek abban, hogy a lengyeleknek meg kell kapniuk Kelet-Poroszországot és az Oderáig terjedő területet.

Abban viszont már kételkedik, hogy a lengyel határnak a Neisse (nyugati Neisse) mentén kell húzódnia. Táviratot kapott a háborús kabinettől, s az aggodalmát fejezi ki a Németrszágba való tömeges áttelepítésekkel kapcsolatos nehézségek miatt.”

Roosevelt megjegyezte,

„jó lenne tudni, mi az új lengyel kormány álláspontja a nyugati határt illetően.”

Sztálin megjegyezte,

„a nyilatkozatban konkrétan kellene szólni a határról…”

Churchill fontosnak tartotta, hogy „közleményt adjanak ki a keleti határ (Curson-vonal) kérdésében elért megállapodásról….Úgy véli, hogy figyelembe kell venni maguknak a lengyeleknek a nyugati határra vonatkozó véleményét, s ezt a kérdést a békekonferencián kell eldönteni.”

Roosevelt úgy vélte, „jobb lenne semmit sem mondani Lengyelország határairól, mivel ezt a kérdést meg kell még tárgyalni a szenátusban.” Neki most nincs felhatalmazása, hogy ebben döntést hozzanak.

Churchill kijelentette, „valamit mégis csak kell mondani a nyugati határról…..Valami olyan formulát kellene találni, amely szerint Lengyelország területe nyugat és észak felé növekszik, s a kérdés eldöntésénél figyelembe veszik majd a lengyel kormány véleményét.”

Sztálin szintén szükségesnek tartja, „hogy a határozatban szóljanak Lengyelország határairól.”

A lengyel ügy megvitatása után. A Francia Köztársaság ideiglenes kormányának esetleges csatlakozásához a nyilatkozathoz. Roosevelt javaslata után Sztálinnak nem volt kifogása, hogy a franciák részt vegyenek Németország „ellenőrzési mechanizmusában.” Ismét került Jugoszlávia és Németország jóvátételi kötelezettsége.

Nyolcadik ülés a Livadia kastélyban - február 11.

Az utolsó ülést Roosevelt nyitotta meg. Azt ajánlotta, „hogy munkájukat kezdjék a nyilatkozat tervezetének megvitatásával.”

Sztálin azt javasolta, hogy az amerikai nyilatkozat-tervezetet „vegyék vitaalapnak.” Churchill egyetértett ezzel.

Majd a „három nagy” (Churchill, Roosevelt, Sztálin) kisebb módosításokat javasolva megvitatta a tervezetet.

Ezt követően Roosevelt megállapította, „hogy a nyilatkozatot a kormányfőknek kell aláírniuk, s azt ajánlja, hogy Sztálin lássa el elsőként kézjegyével.”

Sztálin ellenvetést tett. „Rámutat arra, hogy az Egyesült Államoknak epés sajtója van, amely úgy tüntethetné fel a dolgot, hogy Sztálin magával rántotta az elnököt és a miniszterelnököt. Éppen ezért azt javasolja, hogy a nyilatkozatot írják alá alfabetikus sorrendben, tehát elsőként Roosevelt, másodiknak Sztálin, harmadiknak Churchill.”

Churchill közbevetette, „hogyha az angol ábécét veszik, akkor az ő aláírása lesz az első.”

Sztálin azt válaszolta, „kész elfogadni Churchill javaslatát.”

A kormányfők megállapodtak abban, hogy a nyilatkozatot a villásreggeli után írják alá.

Visszatérve a németországi jóvátételről szóló jegyzőkönyv kérdésére, Roosevelt megállapította, hogy a szovjet küldöttség által javasolt jegyzőkönyvet elfogadhatónak tartja.

Churchill kijelenti, „hogy szeretné újra elolvasni a jegyzőkönyv tervezetének szövegét, mert úgy emlékszik, hogy szükség van bizonyos stiláris módosításokra.” A tervezetet elolvasása után közölte „egyetért a jegyzőkönyv tervezetével.”

Javasolta „állapodjanak meg a nyilatkozat nyilvánosságra hozatalának időpontjában.”

A kormányfők úgy döntöttek, „hogy a szöveget rádió útján hozzák nyilvánosságra moszkvai idő szerint február 12-én 23 óra 30 perckor Moszkvában, Londonban és Washingtonban egyidejűleg…”

1.                Nyilatkozat*

a három szövetséges hatalom, a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia

vezetőnek krimi konferenciájáról

*A Nyilatkozat teljes terjedelmével nem, csak a fejezet címek felsorolásával foglalkozom

I.                   Németország szétzúzása,

II.                Németország megszállása és ellenőrzése,

III.             A Németország által teljesítendő jóvátétel,

IV.             Az Egyesült Nemzetek konferenciája,

V.                Nyilatkozat a felszabadított Európáról,

VI.             Lengyelország,

VII.          Jugoszlávia,

VIII.       A külügyminiszterek értekezletei,

IX.             Egység a béke megszervezésében, akárcsak a háború viselésében.

1945. február 11.                          Winston Churchill,

                                                   Franklin D.Roosevelt

                                                         I.Sztálin

2.                      Jegyzőkönyv a krimi konferencia munkájáról

amely a Világszervezettel, meghívók a Világszervezet első tanácskozására, a területi gyámsággal, a francia megszállási övezettel és a németországi Ellenőrző Tanácscsal foglalkozik.

3.                Jegyzőkönyv a jóvátételekről, a háborús főbűnösökről,

a szövetséges államok egyezményeiről

(hadifoglyok, és polgári személyekről), egyezmény a távol-keleti kérdésekben.

                  

                                     

1945. február 11.

                                                              I.Sztálin

                                                     Franklin D.Roosevelt

                                                       Winston Churchill

Jalta után Sztálin „keresztbe tesz”…..

Teltek múltak a hetek….

Ahogy Churchill az emlékirataiban írja: „nyilvánvalóvá vált, hogy a szovjet kormány semmit sem tesz azoknak a megállapodásainknak a végrehajtására, amelyek értelmében ki kellett volna bővíteni a lengyel kormányt és munkájába be kellett volna vonni az egymással szemben álló lengyel feleket. Molotov sehogyan sem volt hajlandó véleményt nyílvánítani azokról a lengyelekről, akiket mi hoztunk szóba, s egyiküknek sem tették lehetővé, hogy akár csak előzetes jellegű kerekasztal-értekezleten is megjelenjen.

Felajánlotta viszont, hogy megfigyelőket küldhetünk Lengyelországba, s megrökönyödéssel vette tudomásul, hogy javaslatát a legnagyobb készséggel és igen gyorsan elfogadtuk. Amikor aztán nagyköveteink szóba hozták a dolgot, ő különféle kibúvókat keresett, többek között azzal érvelt, hogy árthatnánk a lublini ideiglenes kormány tekintélyének. A moszkvai tárgyala sok a legcsekélyebb eredménnyel sem jártak.

Az idő az oroszoknak és lengyel híveiknek dolgozott: a legkülönfélébb rendszabályokkal egyre inkább markukba kaparintották az országot, és ezt persze nem kívánták külső megfigyelők elé tárni. Ezeknek az elszánt erőknek minden egyes nap nyereség volt…”

Keresztezések…..

„Az oroszok Romániában sértették meg első ízben megállapodásainknak mind a betűjét, mind a szellemét, mégpedig éppen aznap este, amikor az alsóházban jaltai fáradozásaink, eredményeit ismertettem” - írja a miniszterelnök. Majd így folytatja: „Alig néhány nappal előbb írtuk alá a felszabadított Európáról szóló nyilatkozatot, amelyben köteleztük magunkat, hogy a szövetséges seregek által megszállt országokban szabad választások lesznek, és demokratikus kormányok jönnek létre. Február 27-én Visinszkíj¹², miután az előző napon bejelentés feltűnt Bukarestben, kihallgatást kért Mihály királytól, és azt követelte tőle, hogy bocsássa el az 1944 augusztusában végrehajtott királyi államcsíny után alakított többpárti kormányt, amely kiutasította a németeket Romániából. A fiatal uralkodó, külügyminiszterének, Visoianunak támogatásával másnapig ellenállt. Ekkor Visinszkíj ismét felkereste, figyelemre sem méltatta a királynak azt a kérését, hogy hadd tanácskozzék legalább a politikai pártok vezetőivel, öklével az asztalra verve és kiabálva azonnali engedelmességet követelt, majd becsapva maga után az ajtót, kiment a teremből.

Ezzel egy időben szovjet harckocsik és csapatok vonultak fel a főváros utcáin és március 2-án hivatalba lépett a szovjetek által kinevezett kormány…

Nagy megrázkódtatás volt nekem ez a hír, s mint később kiderült, másutt is ez volt az események menete. Az oroszok erőszakkal és félrevezetéssel kommunista kisebbséget juttattak hatalomra. Tiltakozásunknak gátat vetett, hogy amikor Edennek októberben Moszkvában jártam, beleegyeztünk, hogy Romániában és Bulgáriában Oroszországé legyen a döntő szó, Görögországban viszont mi vesszük kezünkbe az irányítást. Az alatt a hat hét alatt, amíg Athénben a kommunisták és az ELASZ ellen harcoltunk, Sztálin igen szigorúan tartotta magát ehhez az egyezséghez, pedig őt és környezetét rendkívül kedvezőtlenül érintették a fejlemények……

Sztálin viszont ezzel homlokegyenest ellentétes politikát követett a fekete-tenger partján fekvő két balkáni országban, olyan politikát, amely teljesen összeegyeztethetetlen volt minden demokratikus elképzeléssel. Papíron elfogadta a jaltai elveket, de most lábbal tiporta őket Romániában.

Ha azonban túl erélyesen lépek fel ellene, könnyen azt mondhatta volna:>> Én sem avatkoztam be az önök görögországi akciója idején; miért ne kaphatnám meg én is ugyanazt a cselekvési szabadságot Romániában?<< …Tekintettel kellett lennem Sztálinhoz fűződő személyes kapcsolatomra is, és bizonyos voltam benne, hogy hiba volna efféle vitába bocsátkozni.

Ezenkívül nem téveszthettem szem elől az ennél jóval fontosabb lengyel kérdést sem, s nem akartam semmi olyat tenni Románia miatt, ami ronthatná a lengyel rendezés kilátásait. Ezért azt javasoltam Rooseveltnek, kérjük fel Sztálint a beavatkozásra, nehogy az új kormány, a jaltai nyilatkozatra hivatkozva, nyomban tisztogatási akciót indítson minden antikommunista ellen.”

Kiábrándító hírek Moszkvából.

Churchill: „Moszkvából a legkiábrándítóbb hírek érkeztek Lengyelországról is. Britanniában a kormány többsége még nem osztozott abban a mélységes gyanakvásban, amellyel valamennyi párt és osztály viseltetett a Szovjetunió lengyelországi uralma iránt…. Mihelyt kiderült, hogy becsaptak bennünket, s hogy az oroszok részint közvetlenül, részint lublini bábjaik útján, a színfalak mögött a jól ismert kommunista machinációt alkalmazzák Lengyelországban, a brit közhangulatot súlyos válság fenyegette…..

Az ígéretes kezdet után….

Molotov immár hajthatatlanul elutasította a krimi javaslatok minden olyan értelmezését, amely nem esett egybe az ő rendkívül merev és szűk felfogásával. Gyakorlatilag mindenkit ki akart zárni a tárgyalásokból, akit mi jejöltünk. Arra hivatkozott, hogy kénytelen alkalmazkodni Bierutnak és társainak nézeteihez. Végül azt az ajánlatát is visszavonta, hogy megfigyelőket küldhetünk Lengyelországba. A >> nem lublini<< lengyelekkel folytatandó tárgyalásokat nyílvánvalóan puszta komédiává akarta silányítani, amikor arra törekedett, hogy az új lengyel kormány egyszerűen a jelenlegivel legyen azonos, csak váltson köntöst, hogy a tájékozatlanok tiszteletreméltóbbnak lássák. Meg akarta akadályozni továbbá, hogy tanúi lehessünk a likvidálásoknak, a deportálásoknak és mindazoknak a csalárdságoknak, amelyekkel még a választások előtt, sőt már az új kormány beiktatása előtt totális rendszert teremtsenek. Tudtam, hogy ha nem hozzuk egyenesbe a dolgot, a világ csakhamar meg lesz győződve, hogy Roosevelttel egy csalárd iromány társszerzőiül szegődtünk, amikor aláírtuk a krimi megállapodást.

Én mindenesetre megígértem

a parlamentnek, hogy tudomására hozom, ha lehetetlen lesz olyan lengyel kormányt alakítani, amely megfelel Jalta szellemének. Meggyőződésem volt, hogy Molotov taktikázásának csak úgy vethetnek véget, hogy személyes üzenetben fordulok Sztálinhoz, és világosan elébe tárom, milyen lényeges feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy ne kényszerüljek bevallani a parlamentnek a kudarcunkat. Lengyelországnál jóval többről volt szó. Most kellett elválnia, hogyan értelmezzük mi, s hogyan az oroszok az olyan fogalmakat, mint demokrácia, szuverenitás, függetlenség, képviseleti kormány, szabad és korlátozásmentes választás.”

A miniszterelnök Roosevelt elnöknek   1945.márc.27.

1.) Nem közölhetnénk-e mind a ketten vele (Sztálinnal), mennyire elkeserít bennünket, hogy a jaltai döntések értelmezésében támadt félreértések megakasztják a lengyel bizottság munkáját? Megegyezésünk értelmében a határozatoknak az volt a céljuk, hogy a lublini és az egyéb demokratikus lengyelek képviselőivel való tanácskozások után, olyan új nemzeti kormány jöjjön létre, amelyet a brit és az amerikai egységkormány egyaránt elismerhetne. Hiába terjesztettünk elé különféle lengyel neveket, egyszerűen nem kaptunk választ úgymond, értesülések híján. Nagyon is alapos tájékoztatást adtunk pedig.

Nem volna megengedhető, hogy egyetlen hatalom valamennyi jelölttel szemben vétót emeljen. Véleményünk szerint mi a szövetségesekhez illő bizalommal tettünk javaslatot a tárgyalás résztvevőire, és természetesen nem szabad megengedni, hogy Lublin egyszerűen elvesse őket. Mi az ő jelöltjeit egytől egyig elfogadjuk, mert szintén bízunk benne, hogy a szovjet kormány nem jelöl nácibarát vagy demokráciaellenes lengyeleket.

Ha majd a lengyelek összeülnek, egymással kell megtárgyalniuk az új kormány megalakítását. A bizottságnak a döntőbíró szerepét kellene ellátnia, hogy gondoskodjék az eljárás tisztaságáról. Molotov azt akarja, hogy előbb a lubliniak véleményét kérjük ki. A közlemény ezt nem írja elő. Nem kifogásoljuk azonban, hogy előbb velük tárgyaljon, de a magunk képviselőit nem hatalmazhatjuk fel erre, mert akkor a közlemény szellemével ellentétesen járnánk el. Molotov ezenkívül, meglepetésünkre és legnagyobb sajnálatunkra, most visszavonta azt a korábbi ajánlatát, hogy megfigyelőket küldhetünk. Sőt a jelek szerint azt állítja, hogy soha nem is tett ilyen ajánlatot, és azt javasolja, kérjünk engedélyt a jelenlegi varsói kormánytól. Sztálin meg fogja érteni, hogy a jaltai döntésnek egyetlen értelme az volt, hogy olyan lengyel kormány jöjjön létre, amelyet elismerhetünk, s hogy következésképp nem fogadhatjuk el a jelenlegi kormányt. Biztosra vesszük, hogy elfogadja a megfigyelők küldésére tett ajánlatunkat, s ha varsói barátai vonakodnának beleegyezni, ő könnyen meggyőzheti őket, hiszen nagy a tekintélye előttük.

2.) Sztálin azt is bizonyosan megérti, hogy addig is, amíg a nagy szövetségesek az új nemzeti egységkormány létrehozásán munkálkodnak. Lengyelország mai kormányzóinak nem szabad előre megszabniuk a jövőt.

Felkértük a szovjet kormányt, vesse latba befolyását pillanatnyilag hatalmon lévő ottani barátainál. Bízunk benne, hogy Sztálin intézkedni fog ennek érdekében.

3.) Sztálinnak rendelkezésére áll az a március 19-i feljegyzésünk, amelyben (nagyköveteink útján) mindezt igen józanul kifejtettük. Vajon hajlandó lesz-e egy pillantást vetni rá, hogy eldöntse nem a jaltai döntés szellemében fogant-e minden javaslatunk, s nem kellene-e szövetségesünknek mindegyiket elfogadnia, hogy aztán minden további késedelem nélkül megvalósulhasson a Lengyelországról szóló jaltai megegyezés, az tudniillik, hogy olyan kormány jöjjön létre, amely képviseli a lakosságot, s amelyet Britannia és az Egyesült Államok elismerhet?”

Mint válaszában az Elnök kifejtette, ő is >> aggodalommal és gondterhelten<< figyelte, >> hogyan alakul a Szovjet magatartása a krimi értekezlet óta<<. Ismertette nagyköveteink további tárgyalására vonatkozó javaslatát, végül így összegezte véleményét: >> Egyetértek azonban Önnel abban, hogy ideje egyenest Sztálin elé tárni a szovjet magatartás szélesebb összefüggéseit (különös tekintettel Lengyelországra), s közvetlenül eztán küldendő táviratom tartalmazni fogja tervezett üzenetem szövegét is. Remélem, hamarosan tudatja majd, mi a véleménye róla.<<

Természetesen nagy megkönnyebbüléssel töltött el, hogy mindketten készek vagyunk egyenest Sztálinhoz fordulni. Kezdettől fogva biztos voltam benne, hogy csakis így érhetünk el gyakorlati eredményt. >> Örülök –táviratoztam az Elnöknek március 30-án, hogy az Ön megítélése szerint is ideje, hogy mindketten egyenest Sztálinhoz forduljunk. Az Ön tervezete súlyos meggyőző irat, s ha nem fejti ki teljes mértékben a nézeteinket, szívből magunkévá tesszük. Magam is támogatom abban az üzenetben, amelyet egyidejűleg küldök Sztálinnak.<<

Április 1-jén személyes üzenetben fordultam magam is Sztálinhoz:

A miniszterelnök Sztálin marsallnak                                                       1945.ápr.1.

1.) Remélem, most már megkapta az Egyesült Államok elnökének üzenetét, amelyet ő elküldés előtt szíveskedett nekem megmutatni. Kötelességemnek tartom Önnek Őfelsége kormánya nevében és a háborús kabinet kívánságának megfelelően tudomására hozni, hogy mi tökéletesen egyetértünk az Elnöknek ezzel az üzenetével, s teljes mértékben csatlakozunk hozzá.

2.) Van két vagy három kérdés, amelyet szeretnék különösen aláhúzni. Először nekünk az a véleményünk, hogy a moszkvai tárgyalások folyamán nem ragaszkodtunk a jaltai egyezmény szelleméhez, sőt néhány kérdésben a betűjéhez sem. Sohasem feltételeztük, hogy a bizottság, amelyet mindhárman igen nagy készséggel neveztünk ki, ne tudná munkáját a kölcsönös engedmények alapján gyorsan és könnyen elvégezni. Persze, mi akkor feltételeztük, hogy >>új<< és >>újjászervezett<< lengyel kormány most már meglesz, és az Egyesült Nemzetek mind elismerik. Ez az egész világnak bebizonyítaná, hogy képesek vagyunk ls el vagyunk szánva együtt dolgozni a jövőjéért. Még nem késő elérni ezt.

3.) A bizottság azonban olyan megállapodásra jutott, hogy még ennek az új és újjászületett lengyel kormánynak a megalakítása előtt neves lengyel személyeket hívnak meg mind magából Lengyelországból, mind pedig külföldről, nem feltétlenül a kormányba való belépés végett, hanem csupán kötetlen és őszinte tanácskozásokra.

Csakhogy még ezt az előzetes lépést sem lehet megtenni, mert vétójogot követelnek minden olyan meghívás, esetében is, amelyeket a szovjet kormány vagy a lublini kormány nem hagy jóvá. Semmiképpen sem egyezhetünk bele abba, hogy hármunk közül bármelyikünknek is ilyen vétó joga legyen. E vétó felhasználásának legszembetűnőbb példája Mikolajczyk úr esete, akit pedig a brit és amerikai világban Lengyelország határain kívül élő tekintélyes lengyel államférfinak tekintenek.

4.) Csodálkozással és sajnálkozással értesültünk továbbá arról, hogy visszavonták Molotov úrnak azt a saját kezdeményezéséből tett javaslatát, amely szerint megfigyelőknek vagy misszióknak engedélyezni kell Lengyelország meglátogatását. Így most semmi módunk nincs rá, hogy magunk ellenőrizzük azokat a gyakran rendkívül kínos természetű értesüléseket, amelyeket a londoni lengyel kormány csaknem naponta küld nekünk. Nem értjük, miért a lengyelországi helyzetet illetően annyira titkolózni. Mi minden lehetőséget megadunk a szovjet kormánynak arra, hogy missziókat, vagy egyes személyeket küldjön az általunk katonai megszállás alatt tartott bármely területre. A szovjet szervek néhány esetben elfogadták ezt az ajánlatot, s a látogatások kölcsönös megelégedésre szolgáltak. Kérjük, hogy ezekben az ügyekben tartsák be a kölcsönösség elvét, mert ez előmozdítaná tartós együtt működésünk szilárd alapjának megvetését.

5.) Ez a pont nem szerepel a források között (576. old.)… a Szerk.

6.) Ha kudarcra vannak kárhoztatva azok az erőfeszítéseink, hogy Lengyelországot illetően megegyezésre jussunk, akkor én kénytelen leszek ezt nyíltan megmondani a parlamentnek, amikor a húsvéti szünet után újra összeül.

Senki sem állt ki Oroszország ügye mellett szenvedélyesebben és nagyobb meggyőződéssel, mint ahogy én igyekeztem ezt megtenni. Én voltam az első, aki 1941. június 22-én felemeltem szavam. Több mint egy év telt el azóta, amikor a világ nagy ámulatára kijelentettem, hogy Oroszország nyugati határaként igazságosnak tartom a Curson-vonalat, s ezt a határt most már elfogadja mind a brit parlament, mind az Egyesült Államok elnöke. Mint Oroszország őszinte barátja , személyesen fordulok Önhöz és kollégáihoz azzal a felszólítással, hogy jussanak tartós megegyezésre Lengyelország kérdésében a nyugati demokráciákkal, s ne taszítsák el a baráti kezet, amelyet mi most a világ jövendő irányítása ügyében nyújtunk Önöknek.”

Churchill emlékirataiban nem közölte Sztálin válaszlevelét. A teljesség kedvéért egy másik forrásból azonban idézem a szovjet diktátor válaszát.

418.sz.

.Személyes és bizalmas I.V.Sztálin miniszterelnöktől

W.Churchill miniszterelnök Úrnak

A lengyel kérdésre vonatkozó április 1-i üzenetét megkaptam. Az Elnökhöz ebben a kérdésben intézett üzenetemben, amelyet Önnek is megküldök, válaszolok a Lengyelországgal foglalkozó Moszkvai Bizottság munkájával összefüggő valamennyi főbb kérdésre. Ami az Ön üzenetében érintett többi kérdést illeti, a következőket kell mondanom:

1.)     Az Angol és Amerikai Nagykövet, akik tagjai a Moszkvai Bizottságnak, nem akarnak tudomást venni az Ideiglenes Lengyel Kormányról, s ragaszkodnak ahhoz, hogy hívjanak meg tanácskozás céljából lengyel politikusokat, tekintet nélkül arra, hogy milyen álláspontot foglalnak el a krimi értekezlet Lengyelországról szóló határozatai és a Szovjetunió tekintetében. Ragaszkodnak ahhoz, hogy feltétlenül meg kell hívni Moszkvába tanácskozás céljából például Mikolajczykot, s ráadásul ezt ultimátum formájában teszik, nem törődve azzal, hogy Mikolajczyk nyíltan fellépett a krimi értekezletnek Lengyelországról szóló határozata ellen. Egyébként, ha Ön ezt feltétlenül szükségesnek tartja, én hajlandó lennék latbavetni befolyásomat az Ideiglenes Lengyel Kormánynál annak érdekében, hogy vonja vissza Mikolajczyk meghívása ellen emelt kifogásait, feltéve, hogy Mikolajczyk nyilvános nyilatkozatot tesz, amely szerint elismeri a krimi értekezletnek  a lengyel kérdésben hozott határozatait és kívánja baráti kapcsolatok létesítését Lengyelország és a Szovjetunió között.

2.)     Önök nem értik, miért kell a lengyel hadműveleti területet illetően titkolózni. Valójában nincs itt semmiféle titkolózás. Ön szem elől téveszti azt a körülményt, hogy brit megfigyelőknek vagy más külföldi megfigyelőknek Lengyelországba utazását a lengyelek sértőnek tekintik nemzeti önérzetükre, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a Brit Kormánynak az Ideiglenes Lengyel Kormánynyal szemben jelenleg tanúsított magatartását ez a kormány nem tekinti jóindulatúnak.

Ami a Szovjet Kormányt illeti, nem teheti meg, hogy ne számoljon azzal az elutasító állásponttal, amelyre az Ideiglenes Lengyel Kormány külföldi megfigyelők Lengyelországba utazásának kérdésében helyezkedett. Ezenkívül Ön tudja, hogy az Ideiglenes Lengyel Kormány , ha más magatartást tanúsítanak vele szemben, nem gördít akadályokat más államok képviselőinek Lengyelországba utazása elé, és nem állít fel számukra semmiféle korlátot, ami például a Csehszlovák Kormány, a Jugoszláv Kormány és más kormányok képviselőinek esetében világosan kitűnik.

3.)     Kellemes beszélgetésem volt Mrs. Churchil-lel. Mély benyomást tett rám. Átadta nekem az Ön ajándékát.

Engedje meg, hogy szívből jövő köszönetet mondjak Önnek az ajándékért.

 1945. április 7.”

 

F.D.Roosevelt elnök  sem maradt Sztálin adósa:

„284.sz.

 Az érkezés ideje 1945.április 1.

Személyes és szigorúan bizalmas Roosevelt elnöktől

Sztálin marsall részére

Nem titkolhatom el Ön elől a nyugtalanságot, amellyel a jaltai eredményes találkozásunk óta bekövetkezett, és mindkettőnket érdeklő eseményeket figyelem. Jaltában hozott határozataink jók voltak, s nagy részüket lelkesedéssel fogadták a világ népei, amelyek abban, hogy meg tudtuk találni a közös alapot a kölcsönös megértésre, a jelenlegi háború utáni világbéke és világbiztonság legjobb garanciáját látták. Azt a roppant érdeklődést, amellyel az emberek Jaltában hozott határozataink megvalósítását figyelik, éppen az e határozatok szülte remények és várakozások váltották ki. Nincs jogunk megengedni, hogy csalódjanak. Az értekezleten hozott politikai határozatok, különösen a lengyel kérdésről hozott határozatok világszerte várt megvalósítása terén mind a mai napig sincsenek eredmények, ez pedig elkedvetleníti az embereket. Őszintén szólva, ez gondot okoz nekem, s meg kell mondanom Önnek, hogy sok tekintetben nem egészen értem kormányuk látszólag közömbös magatartását. Biztos vagyok benne, hogy mi hárman, akik Jaltában olyan jól megértettük egymást, ki tudjuk és egytől egyig ki is fogjuk küszöbölni az azóta felmerült akadályokat. Ezért ebben az üzenetemben teljesen nyíltan szándékozom kifejteni Önnek, hogy hogyan látom én a problémát.

Habár mindenekelőtt a lengyel kérdéssel kapcsolatos tárgyalások során felmerült nehézségekre gondolok, röviden meg kell emlékeznem arról a megegyezésünkről, amely a>> Nyilatkozat a felszabadított Európáról<< című okiratban öltött testet. Őszintén szólva, nem tudom megérteni, hogy a közelmúltban Romániában bekövetkezett eseményeket, miért kell úgy tekinteni, mint amelyekre nem érvényes ez a megegyezés. Remélem Ön időt fog találni arra, hogy személyesen megismerkedjék kormányainknak ezzel a kérdéssel kapcsolatos üzenetváltásával.

Egyezményeinknek legszélesebb körű érdeklődést kiváltott és legaktuálisabb része azonban az, amely a lengyel kérdésre vonatkozik. Ön természetesen tud arról, hogy az általunk létesített Bizottság munkája nem haladt előre.

Véleményem szerint ez azzal a móddal magyarázható, ahogyan Kormányuk a krimi határozatokat értelmezi. Félreértések elkerülése végett az alábbiakban kifejtem, hogyan értelmezem én az egyezménynek a Moszkvai Bizottság munkájában felmerült nehézségekkel kapcsolatos pontjait.

Az eddigi tárgyalások folyamán az önök Kormánya nyilván arra az álláspontra helyezkedett, hogy az új Lengyel Ideiglenes Nemzeti Egységkormánynak, amelyet megállapodásunk értelmében meg kell alakítani, csak kevéssé kell különböznie a jelenlegi Varsói Kormánytól. Szerintem ez sem egyezményünkkel, sem pedig tárgyalásainkkal nincs összhangban.

Igaz ugyan, hogy a Lublini Kormányt újjá kell szervezni, s hogy tagjainak tekintélyes szerepet kell betölteniök, de ennek úgy kell történnie, hogy új kormányt hozunk létre. Ezt a körülményt az egyezmény szövegének több pontja világosan kiemeli. Világosan tudomására kell hoznom Önnek, hogy minden olyan döntés, amely a jelenlegi varsói kormányzati rendszer valamelyest álcázott további fennállására vezetne, elfogadhatatlan lenne, s az Egyesült Államok népét annak a következtetésnek a levonására késztetné, hogy a Jaltában kötött egyezmény kudarcot vallott.

Hasonlóképpen világos, hogy ugyanezen oknál fogva a Varsói Kormány az egyezmény értelmében nem formálhat jogot arra, hogy kiválassza vagy visszautasítsa azokat a lengyeleket, akiket a Bizottság tanácskozás céljából Moszkvába meghívásra kijelöl. Nem egyezhetnénk-e meg abban, hogy a Bizottságdolga azoknak a lengyel politikusoknak kiválasztása, akiknek elsősorban tanácskozás céljából Moszkvába kell utazniuk, és hogy a meghívókat ennek megfelelően kell elküldeni?

Ha ezt megtehetnénk, nem lennének nagyobb kifogásaim az ellen, hogy először a lublini csoport utazzék Moszkvába, annak érdekében, hogy teljesen megismerkedhessen az erre a kérésre vonatkozó jaltai határozatoknak a megállapodás szerinti értelmezésével. Magától értetődik, hogy amennyiben először a lublini csoport érkezik, a tanácskozásra meghívott többi lengyel politikus megérkezése előtt egyedül a lublini csoporttal semmiféle egyezményt nem lehet kötni. A Bizottság a megegyezés megkönnyítése érdekében először kiválaszthatna egy kis, de reprezentatív csoportot a lengyel politikus közül, akik azután más jelölteket javasolhatnának a Bizottságnak megvizsgálásra. Mi nem akadályoztuk és nem akadályoznánk egyetlen olyan jelölt kiválasztását sem, akinek meghívását a tanácskozásra Molotov úr javasolhatná s az ilyenek tekintetében nem emeltünk, s ezután sem emelnénk vétót, mert biztosak vagyunk benne, hogy Molotov úr nem javasol olyan lengyel politikust, ki ellenséges szemmel nézi a krimi határozat célkitűzéseit. Véleményem szerint nem túl nagy kérés részemről, ha azt kérem, hogy az én Nagykövetem iránt ugyanilyen bizalmat tanúsítsanak, s hogy a tanácskozáson való részvételre a Bizottság bármelyik tagja által javasolt bármelyik jelöltet a többi tag bizalommal fogadja. Szerintem világos, hogy amennyiben a Bizottságnak a meghívandó lengyelek kiválasztásához való jogát korlátozzák, vagy a Bizottság megosztja ezt a jogát a Varsói Kormánnyal, akkor éppen az az alap semmisül meg, amelyen egyezményünk nyugszik.

A fentebb elmondottak képezik azokat a fő akadályokat, amelyek véleményem szerint útjába állottak annak, hogy Bizottságunk eredményeket érjen el ebben az igen fontos ügyben. Ugyanakkor van két javaslat, amely nincs benne az egyezményben, mindamellett igen nagymértékben befolyásolja a mindannyiunk által elérni kívánt eredményeket. Az Önök kormánya e két javaslat közül eddig még egyiket sem fogadta el. A következőkre gondolok.

1.) Lengyelországban politikai szempontból a lehető legnagyobb nyugalomnak kell lennie, s az egymással ellenségesen szemben álló csoportnak be kell szüntetni minden olyan intézkedés és ellenintézkedés életbeléptetését, amely egymás ellen irányul. Feltétlenül ésszerűnek tartom, hogy mindkét részről felhasználjuk befolyásunkat ebben az irányban.

2.) Egészen természetesnek tartom azt is, hogy a Bizottság amerikai és brit tagjainak, tekintettel az egyezmény által rájuk rótt kötelezettségekre - megengedjék, hogy ellátogassanak Lengyelországba. Ön is emlékszik arra, hogy maga Molotov úr javasolta ezt a Bizottság első üléseinek egyikén, és csak később vonta vissza javaslatát.

Szeretném, ha megértene engem abban a kérdésben, hogy mennyire fontos ennek a lengyel kérdésnek igazságos és gyors megoldása nemzetközi együttműködési programunk sikeres megvalósítása szempontjából. Ha ez nem történik meg, akkor mindazok a nehézségek és veszélyek, amelyek a szövetségesek egységét fenyegetik, s amelyeknek oly világosan tudatában voltunk, amikor a krimi határozatainkat kidolgoztuk, még élesebb formában merülnek majd fel előttünk. Ön minden bizonnyal tudja, hogy az Egyesült Államokban a Kormánynak a kül- és belpolitika terén egyaránt szüksége van a nép őszinte támogatására. Az amerikai nép önállóan jut erre vagy arra a véleményre, s ezen a véleményen a Kormány semmiképpen sem változtathat. Azért említem meg ezt a körülményt, mert annak azüzenetének utolsó mondata, amelyet Molotov úrnak a San-Franciscó-i értekezleten való részvételével kapcsolatban intézett hozzám gondolkodóba ejt, hogy vajon Ön teljes mértékben figyelembe veszi-e ezt a tényezőt.”

Sztálin miniszterelnök visszavág….

„Személyes és bizalmas

I.V. Sztálin miniszterelnöktől F.Roosevelt úrnak.

Április 1-i üzenetével kapcsolatban Lengyelország kérdését illetően szükségesnek tartom a következő megjegyzéseket:

A lengyel kérdéssel kapcsolatos ügyek valóban zsákutcába jutottak.

Mi ennek az oka?

Az az oka, hogy az Egyesült Államok és Anglia moszkvai nagykövetei, akik tagjai a Moszkvai Bizottságnak eltértek a krimi értekezleten elfogadott irányelvektől, s a krimi értekezleten szóba sem került új dolgokkal hozakodnak elő.

Nevezetesen:

a.) A krimi értekezleten mindhárman úgy tekintettük az Ideiglenes Lengyel Kormányt, hogy az Lengyelország jelenleg működő, újjáalakításra szoruló kormánya, amelynek az új Nemzeti Egységkormány magát kell képeznie. Ezzel szemben az Egyesült Államok és Anglia moszkvai Nagykövetei eltérnek ettől az irányelvtől, nem vesznek tudomást az Ideiglenes Lengyel Kormány létezéséről, nem méltatják azt figyelmükre, s a legjobb esetben egyenlőségi jelet tesznek egyes lengyelországi és londoni magánszemélyek és Lengyelország Ideiglenes Kormánya közé. Emellett véleményük szerint az Ideiglenes Kormány újjáalakítása úgy értelmezendő, hogy azt teljesen fel kell számolni és tökéletesen új kormányt kell létrehozni. A dolog odáig fajult, hogy Harriman újra Moszkvai Bizottságban kijelentette: lehetséges, hogy az Ideiglenes Kormány egyetlen tagja sem kerül be a Lengyel Nemzeti Egységkormányba.

       Érthető, hogy az Amerikai és az Angol Nagykövet ilyen állásfoglalása szükségképpen felháborítja a Lengyel Ideiglenes Kormányt. Ami a Szovjetuniót illeti, természetesen ugyancsak nem érthet egyet, az ilyen állásfoglalással, mert az a krimi értekezlet határozatainak egyenes megszegését jelenti.

b.) A krimi értekezleten mindhárman abból indultunk ki, hogy tanácskozás céljából öt személyt kell meghívni Lengyelországból és három személyt - de nem többet - Londonból. Az Egyesült Államok és Anglia moszkvai Nagykövetei viszont eltértek ettől az állásponttól, s azt követelik, hogy a Moszkvai Bizottság minden egyes tagja korlátlan számban hívhasson meg lengyelországi és londoni személyeket.

         Érthető, hogy a Szovjet Kormány ezzel nem érthetett egyet, hiszen az emberek meghívása a krimi értekezlet határozata értelmében nem a Bizottság egyes tagjainak, hanem a Bizottság egészének - mint Bizottságnak - a feladata. Az a követelés pedig, hogy korlátlan számú személyt hívjanak meg tanácskozásra, ellentmond annak, amit a krimi értekezlet előírt.

c.) A Szovjet Kormány abból indul ki, hogy a krimi értekezlet határozatainak értelmében olyan lengyel politikusokat kell meghívni tanácskozásra, akik először, elismerik a krimi értekezlet határozatait, a Curson-vonallal kapcsolatos határozatot is beleértve, és másodszor, ténylegesen törekszenek arra, hogy baráti kapcsolatokat létesítsenek Lengyelország és a Szovjetunió között. A Szovjet Kormány ragaszkodik ehhez, mert a szovjet csapatoknak Lengyelország felszabadításáért bőségesen kiontott vére és az a tény, hogy a legutóbbi 30 év folyamán az ellenség kétszer is felhasználta Lengyelország területét az Oroszországba való betörésre - mindez kötelezi a Szovjet Kormányt annak elérésére, hogy a Szovjetunió és Lengyelország között baráti viszony álljon fenn.

Az Egyesült Államok és Anglia moszkvai Nagykövetei viszont ezt nem veszik figyelembe, s arra törekednek, hogy lengyel politikusokat a krimi értekezlet határozataival és a Szovjetunióval kapcsolatban elfoglalt álláspontjukra való tekintet nélkül hívjanak meg tanácskozásra.

Véleményem szerint ezek azok az okok, amelyek akadályozzák a lengyel kérdésnek a kölcsönös egyetértés szellemében történő megoldását.

Ahhoz, hogy a zsákutcából kijussunk és egyetértő megoldást találjunk szerintem a következő lépéseket kell tenni:

1.)     Ki kell mondani, hogy az Ideiglenes Lengyel Kormány újjáalakítása nem felszámolást jelent, hanem a kor mánynak kibővítés útján történő újjáalakítását jelenti, s a Lengyel Nemzeti Egységkormány magvát az Ideiglenes Lengyel Kormánynak kell alkotnia.

2.)     Vissza kell térni a krimi értekezleten körvonalazott irányelvhez, s be kell érni nyolc lengyel politikus meghívásával, akik közül ötöt Lengyelországból, hármat Londonból kell meghívni.

3.)     Ki kell mondani, hogy minden körülmények között tanácskozni kell az Ideiglenes Kormány képviselőivel, s elsősorban ezt a tanácskozást kell megtartani, mert az Ideiglenes Lengyel Kormány Lengyelországban a legnagyobb erő - azokhoz az egyes személyekhez képest, akiket Londonból és Lengyelországból fognak meghívni, és akiknek a befolyása Lengyelország lakósságára semmiképpen sem mérhető ahhoz a hatalmas befolyáshoz, amelynek a Lengyel Ideiglenes Kormány örvend Lengyelországban.

Felhívom a figyelmé erre a pontra, mert véleményem szerint ennek a kérdésnek bármilyen más megoldását Lengyelországban esetleg úgy fogadnák, mint a lengyel nép megsértését, és mint olyan kísérletet, hogy a lengyel közvélemény figyelmen kívül hagyásával létrehozott kormányt kényszerítsenek Lengyelországra.

4.)     Csakis olyan politikusokat kell meghívni a tanácskozásra Lengyelországból és Londonból, akik elismerik a krimi értekezletnek Lengyelországgal kapcsolatban hozott határozatait, s ténylegesen törekednek arra, hogy baráti kapcsolatokat létesítsenek Lengyelország és a Szovjetunió között.

5.)     Az Ideiglenes Lengyel Kormány újjáalakítását úgy kell végrehajtani, hogy az Ideiglenes Kormány jelenlegi minisztereinek egy részét az Ideiglenes Kormányban eddig részt nem vett lengyel politikusok közül kikerülő új miniszterekkel váltsák fel.

Ami a Lengyel Nemzeti Egységkormány régi és új minisztereinek számarányát illeti, körülbelül ugyanolyan arányt lehetne megállapítani, mint a Jugoszláv Kormány esetében.

Úgy gondolom, hogy a fent kifejtett megjegyzések figyelembevétele esetén rövid idő alatt egyetértő határozatra juthatunk a lengyel kérdésben.

1945. április 7.

Felhasznált irodalom:

Teherán, Jalta Potsdam

Dokumentum gyűjtemény

második bővített kiadás

Kossuth Könyvkiadó Bp. 1972

A Szovjetunió az Egyesült Államok

és Nagy-Britannia kormányfőinek

üzenetváltása 1941-1945 I-II. kötet

Kossuth Könyvkiadó - Kárpáti Könyvkiadó

Budapest –Uzsgorod 1981

Winston S.Churchill

A második világháború 2. kötet

Európa Könyvkiadó Bp. 1995

  

Szövegmagyarázat

1. Winston Spencer Churchill (1874-1965) angol politikus, államférfi, 1940-1945, és 1951-1955 között miniszterelnök. Életével a www.hitoriamozaik.atw.hu, valamint a www.historiamozaik.blogspot.com részletesen is foglalkozik.

2. Franklin Delano Roosevelt (1882-1945) amerikai demokratapárti politikus. Pályáját az egyetem elvégzése után ügyvédként kezdte New-Yorkban. New-York állam kormányzója is volt 1910-1913 között. 1913-1920 között haditengerészeti miniszterhelyettes. 1920-ban a Demokrata Párt alelnök jelöltje. 1924-1933 között ismét ügyvédként tevékenykedett, majd a harmincas évek elején másodszor is New-York állam kormányzója.

1933-1945 közötti időszakban az Egyesült Államok elnöke, egyben a fegyveres erők főparancsnoka.

3. Joszif Visszarionovics Sztálin Dzsugasvili (1879-1953) grúz származású szovjet pártvezető, diktátor. A Szovjetunió első számú vezetője lett V.I.Lenin halála után. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, valamint a www.historiamozaik.blogspot.com is részletesebben is foglalkozik.

4. Alexej Innokentyijevics Antonov szovjet tábornok, a második világháború vége felé vezérkari főnök helyettes. 1944. okt. 14-én három pontból álló ultimátumot küldött a magyar kormányhoz, azzal, hogy az 48 órán belül teljesítse a fegyverszüneti feltételeket.

5.  Adolf Hitler (1889-1945) a német náci párt egyik alapítója (NSDAP). 1933.jan.30-tól az ország kancellárja.

Hindenburg elnök halála után a német nép führere egészen 1945.ápr. végén bekövetkezett haláláig.

6. I. M. Majszkíj szovjet diplomata 1939-1943 között a Szovjetunió londoni nagykövete. A krimi tárgyalások Idején a Külügyminisztérium munkatársa.

7. Eward Riley Stettinius (1900-1949) üzletember, politikus. 1934-1940 között a US Steel elnöke. 1940-től a Nemzetvédelmi Tanács Tanácsadó Bizottságának tagja. 1941-1943 között Roosevelt különleges tanácsadója (a hadiipari termelés és a kölcsönbérleti szerződések végrehajtásának szerezője). 1943/1944-ben külügyminiszter-helyettes. Amerikai részről részt vett az „Egyesült Nemzetek” létrehozásának előkészítésében.

8. Sír Robert Anthony Eden (1897-1977) brit konzervatív politikus. 1923-tól már a parlament tagja. 1936-1938 között külügyminiszter. A második világháború kezdetekor gyarmatügyi miniszter. 1940-1945 között ismét külügyminiszter az ún. „háborús kabinetben.” 1940 májusától decemberéig hadügyminiszter is volt.

Külügyminiszterként sokat utazott. Nagy munkabírásáról, és kiváló politikusi erényekről tett tanúbizonyságot. Eden Churchill egyik legközelebbi munkatársa volt. A háború után 1951-1955 között ismét külügyminiszter, majd 1955-1957 között az ország miniszterelnöke.

9.  Vjacseszlav Mihajlovics Molotov (1890-1986) vezető szovjet kommunista politikus. Hosszú közéleti pályája során Sztálin leghűségesebb harcostársa. Életével a www.historiamozaik.atw.hu és a www.historiamozaik.blogspot.com több helyen részletesen is foglalkozik (pl. „Molotov a kőseggű” c. szerkesztés).

10. Boleslaw Bierut (1892-1956) lengyel kommunista politikus. A háború után az ország elnöke.

11. Stanislaw Mikolajczyk a londoni „emigráns” lengyel kormány tagja, annak 1943.júl.14-1944.nov.24 között miniszterelnöke.

12. Andrej Januarjevics Visinszkíj (1883-1954) lengyel nemzetiségű szovjet jogász, politikus, diplomata.

Már 1902-ben csatlakozott az orosz forradalmi mozgalomhoz, majd az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt (OSZDMP) szakadása (1903) után a mensevikekhez csatlakozott. A bolsevikok hatalomra kerülése után egész életpályáját az ebből fakadó „megfelelési kényszer” motíválhatta. A kijevi egyetemen szerzett jogi diplomát. 1920-ban már a bolsevikokhoz csatlakozott. 1931-től az Orosz Föderáció főügyésze, ill. az igazságügyi népbiztos helyettese. 1933-tól a Szovjetunió főügyészének lett a helyettese, 1935-től Főügyész.

Ebbéli minőségében a sztálini tisztogatások egyik főszervezője és végrehajtója (Kamenyev-Zinovjev, Pjatakov-Radek, ill. a Buharin perekben koholt vádak alapján halálos büntetések kiszabását kérte) 1947-ben „munkásságát” (amelyhez a szovjet büntetőjog „továbbfejlesztése” is tartozott) „Sztálin-díjjal” ismerték el. A háború után külügyi népbiztos helyettes, külügyminiszter-helyettes, majd a szovjet az ENSZ delegáció vezetője, az ENSZ székhelyén bekövetkezett haláláig.

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

Kelt. 2012. március 12.