A baloldal még lejtmenetben.
Törvényhatósági választások Budapesten
Nagy-Budapest lakossága - eltérően
az ország választásra jogosult népességétől - 1945 őszén két választáson
vehetett részt. Október 7-én voltak a törvényhatósági választások, amelyen a
két munkáspárt, az MKP (Magyarországi Kommunista Párt) és az SZDP
(Szociáldemokrata Párt) közös listán indult „Dolgozók Egységfrontja” néven.
„A választások tekintetében -
ahogy Vas Zoltán írja - a Kommunista Párt eleinte arra gondolt: nem köt
választási szövetséget a szociáldemokratákkal. Felveszi a versenyt a
Kisgazdapárttal is. Remélte, önállóan megnyeri a szavazatoknak legalább az egyharmadát.”
A párt a választások kettős ütemezését azért erőltette rá a kormányra, mert „a
fővárosban a legerősebbnek hitte magát.” Másrészt „minden módon ellenezte a
vidéki helyhatósági választások megtartását”, hiszen vidéken osztoznia kellett
volna a képviselőtestületekben a kisgazdákkal és a szociáldemokratákkal.
Ugyanakkor „túlnyomóan kezében a közigazgatási és rendőri hatalommal, mindkét
erőt felhasználni kívánta a párt választási sikere érdekében.” Befolyásolni
remélte a választások eredményét.
A győzelem teljes biztosításához
a választási csatározások előrehaladtával „a párt végül mégis egységfront
alapon magához akarta kötni a szociáldemokratákat. Javasolta: induljon a két
párt közös választási listával.” Ahogy Vas Zoltán írja: „különösen a jobboldali
szociáldemokraták követelték a választási egységlista elutasítását. Azzal
indokolták, nekik nem kell >> kommunista demokrácia<<. Nem akarnak
újból 1919-et.” Végül kompromisszum született.
Vas Zoltán: a „budapesti
törvényhatósági választási egységlistáján közvetlenül Rákosi és Szakasits
mögött, nem emlékszem pontosan, milyen sorrendben, következtünk a közös lista
élén felváltva egy szociáldemokrata és egy kommunista Kádár, Rajk és én” -
írja.
Előre ittak a medve bőrére
„A párt
>>nagyvezérkara<<Az én lakásomon várta a választás késő esti
eredményét. Rákosi1, Gerő2, Farkas3, Rajk4,
Kádár, Horváth Márton5 voltak a vendégeim. A biztos győzelemre előre
ürítettük poharunkat. Arra is ittunk, hogy polgármester maradok.”
Végül is a választást a
Kisgazdapárt nyerte meg. Egyedül szerezte meg a többséget. (A Kisgazdapárt: 121, a két munkáspárt együtt
103, a
Polgári Demokrata Párt 9, a
Parasztpárt 5, a
Radikális Párt 2 helyhez jutott a törvényhatóságban.)
Országos választások novemberben
A fővárosi választásokat
követően, miután a Szociáldemokrata Párt „nem vállalta a közös listát az
országos választásokon a Kommunista Párttal, versengés alakult ki közöttük a
szavazatokért. „A KMP azt remélte, hogy az önálló lista” talán még javára
szolgál. A falvakban lényegesen erősebbnek tudta magát a Szociáldemokrata
Pártnál.
Vas Zoltán: „Megint a lakásomon
vártuk az eredményt. Már az első, mintegy ötven beérkezett választási
jelentésből kiértékeltük: országosan még a fővárosi választásnál is a reméltnél
kisebb a pártra eső szavazatok aránya. Ahogy telefonon hozzánk beérkezett
egy-egy helyi jelentés, Rákosi a magával hozott iratokból bemondta: a helyi
kommunista pártitkár hány százalékos szavazatarányra számított. Olykor a
kétszeresét, háromszorosát jósolták a tényleges eredményeknek.”
Választási eredmények:
Országosan
négymillió-hétszázezren szavaztak. A Kisgazdapárt megszerezte a szavazatok
57%-át. A kommunista Párt 800000 szavazatot, 17%-ot, a Szociáldemokrata Párt
valamivel kevesebbet. A Nemzeti Parasztpárt 7%-ot.
Vas Zoltán: „Ami nekünk még külön
is bánatot okozott, hogy Nagy-Budapesten a párt a szavazatok 21.3%-át kapta, a
Szociáldemokrata Párt 26.3%-ot.”
A 409 képviselői helyből 245
mandátumot szerzett a Kisgazdapárt. A kommunisták 70, a szociáldemokraták 69, a Nemzeti Parasztpárt
23-at.
Változnak az idők, változnak az
emberek….
Vorosilov6 marsall közbelép:
Vas Zoltán szerint: „A
Szövetséges ellenőrző Bizottság elnökének jogában állt beavatkozni az általános
politikai vitákba. Lehetőleg elkerülte azonban a hatalmi szóval való egyenes
beavatkozást.” A pártok vezetőit időnként „külön-külön vagy együtt hívta meg.
Vendégeinek minden alkalommal kitűnő vacsorát szolgáltak. Utána a marsall
csendes italozás közben vetette fel a vitatott kérdést… Rendszerint elérte
célját. Ennek érdekében, ha kellett, lebilincselő kedvességgel hízelgett a
pártok vezetőinek, amíg baráti szóval, érveléssel leszerelte vagy áthidalta az
ellentéteket. Ha szükség volt rá, élni tudott a politikai taktikával is.”
A választások után meghívta a
Kisgazdapárt vezetőit.
Tildyt7, Nagy Ferencet8,
Kovács Bélát9, Varga Bélát10 „és velük kompromisszumra
kész Balogh pátert.” A kisgazdák ugyanis ragaszkodtak a belügyminiszterséghez.
Vorosilovnál most is kompromisszum jött létre. „A Kommunista Párt átadta a földművelésügyi
tárcát a Kisgazda Pártnak. A Nemzeti Parasztpárttól megkapta a belügyit.”
(Ugyanis eddig Erdei Ferenc volt a Belügyminiszter - a Szerk.) „Cserébe
hozzájutott a vallás és közoktatásügyi tárcához.” Még így is a kisgazda
választási siker ellenére a párt csak kilenc miniszterséget kapott. „Négy
jutott a Kommunista Pártnak, három a Szociáldemokrata Pártnak, egy a Nemzeti
Paraszt Pártnak.”
Tildy lett a miniszterelnök, Nagy
Ferenc „nem vállalt miniszterséget, átvette a Kisgazdapárt politikai vezetését.
A Honvédelmi Minisztériumot „nem a kinevezett miniszter (a Kisgazda Párti
Tombor Jenő - a Szerk.) hanem volt illegális kommunista katonatisztek és a
Szovjetunióból hazatért partizán kommunisták vezették” - írja a szerző. A
pénzügyminisztérium „pedig néhány héten belül úgyszólván miniszterestül” Vas
Zoltán kezébe került, ugyanis ő lett a Gazdasági Főtanács főtitkára (elnöke:
Tildy Zoltán volt - a Szerk.). Tildy gyengekezű lévén „a Gazdasági Főtanács elé
kerülő ügyben” minden esetben elfogadta Vas véleményét.
Magyarország köztársaság lett
Vas Zoltán: „Magyarország 1946. február
elsején átalakult köztársasággá. Törvénybe iktatásakor a képviselőházban a párt
nevében Rajk értékelte a felszabadulással örökre elmúlt Horthy-rendszernek, a
király nélküli királyság megszüntetésének jelentőségét.” A köztársaság elnöke:
Tildy Zoltán, miniszterelnöke: Nagy Ferenc lett.
A „szalámi taktika”erősebbé vált:
Vas Zoltán: „A Politikai
Bizottság meghatározta politikai küzdelmének további irányát és taktikáját is a
Kisgazdapárt jobboldala és a reakció bármely demokráciaellenes törekvésével
szemben.” A párt részéről meghirdetett jelszavak a „Földet vissza nem adunk!”
„A közigazgatás megtisztítása!” - Vas szerint - a Kisgazdapárt távlati
szétverésére illetve „a harcnak” ebben a szakaszában a párt szélső jobboldalára
irányult. Az ún. „Baloldali Blokk” (MKP, SZDP, Nemzeti Parasztpárt,
Szakszervezeti Tanács) követeléseihez a „kisgazdapárti baloldal” is
csatlakozott (Ortutay Gyula11, Dobi István12).
A Kisgazdapárt: „Hiába
rendelkezett többséggel a képviselőházban, egyedül nem alakíthatott kormányt.
Ellenzékké nem mert átalakulni. Végre kellett hajtania így a párt
öncsonkítását. Kizárta soraiból a jobboldal mintegy húsz képviselőjét. Ezzel
elvesztette többségét a képviselőházban. „A kizárt képviselők Sulyok Dezső13 vezetésével
létrehozták a „Szabadság Pártot.”
Vas Zoltán: „Megalakítása
pillanatától megsemmisítésre ítélte a Kommunista Párt. Végrehajtása csak rövid
hónapok kérdése.”
A kisgazdák mellett, a Kommunista
Párt - ahogy Vas Zoltán írja - „követelte a szociáldemokrata jobbszárny, Peyer
Károly14 és társai eltávolítását is pártjuk vezetéséből.”
Egy új év kezdődött, 1947
A szövetséges hatalmak „hosszabb
előkészítő tárgyalások után 1947. február 10-én Párizsban megkötötték a
békeszerződést Magyarországgal…A békeszerződéssel elismerték Magyarország
teljes szuverenitását. Kimondták: 1947 őszén megszűnik a Magyarországi
Szövetséges Ellenőrző Bizottság, amely eddig ellenőrizte a moszkvai
fegyverszüneti egyezményben magyar részről vállalt kötelezettségek
teljesítését.”
Baloldali kiszorítósdi mindenáron
1947. január 5-én a Rajk vezette
Belügyminisztérium közleményt adott ki, amelyben a „Magyar Közösséget”*
„köztársaság ellenes összeesküvéssel” vádolta meg. A Kisgazdapárt vezetőit - elsősorban
Kovács Bélát - és másokat pedig azzal, hogy tudtak az „összeesküvésről”.
*Teljesebb
nevén „Magyar Testvéri Közösség” Titkos hazafias társaság volt, amelynek
szellemi gyökerei a XVIII. sz.-i Erdélybe nyúlnak vissza.
A koncepció kiagyalója Rákosi
Mátyás volt. Rákosi a Kommunista Párt nevében - ahogy Vas írja” ultimátumszerűen
követelte a Kisgazdapárt politikai irányvonalának teljes megváltoztatását.
Kovács Béla lemondott ugyan a főtitkári beosztásáról, de Rákosiék ezzel sem
voltak elégedettek. Végül - miután mentelmi jogától a képviselőház nem
fosztotta meg - a szovjetek 1947. február 24-én elhurcolták és évekig (1956
elejéig - a Szerk.) maguknál tartották. Rákosiék nem tágítottak továbbra is
követelték, hogy Nagy Ferenc alakítsa át kormányát a „a kisgazdapárti baloldal
javára”.
Időközben a szovjetek olyan
„iratot” juttattak el a kormányhoz „amelyek nemcsak Kovácsra, hanem Nagy
Ferencre nézve is terhelő vallomást tartalmaztak a Magyar Közösség összeesküvésben
való részvételükről” - írja a szerző. Közben letartóztatták Nagy Ferenc
személyi titkárát. Vallomása alapján „Rákosi ezután vitte keresztül a
minisztertanács 1947. május 28-i ülésén, hogy szólítsák fel Nagy Ferencet:
haladéktalanul térjen haza szabadságáról. (Nagy Ferenc miniszterelnök
szabadságát töltötte Svájcban - a Szerk.) Nagy Ferenc nem tért haza.
Vas Zoltán: „Rákosi bizalmas
kommunista körben - jelen voltam - azzal dicsekedett: telefonbeszélgetésével
elérte, amit akart, vagyis hogy Nagy Ferenc mondjon le, és maradjon külföldön.”
Dobi István lett a Kisgazdapárt elnöke, Tildy köztársasági elnök 1947. május
31-én megbízta a kommunistabarát Dinnyés Lajost15 alakítson új
koalíciós kormányt. Rákosi és Szakasits16 miniszterelnökhelyettesek
maradtak.
1947 nyarán távozott a
Kisgazdapártból Balogh István17 eddigi miniszterelnökségi
államtitkár és „több vele tartó kisgazdapárti,” megalakították a Független
Demokrata Pártot. A Kisgazda Pártból kilépett Pfeiffer Zoltán18
„számos őt követő nemzetgyűlési képviselővel” pedig létrehozta a Magyar
Függetlenségi Pártot. A Kisgazdapárt „konzervatív felfogású nemzetgyűlési
képviselői csatlakoztak” Barankovics Istvánnak19 még 1945-ben
megalakult”, de politikailag csak mostantól jelentős szerepű Demokrata
Néppártjához. Slachta Margit20 „vezetésével a katolikus nők
politikai megnyerésére, a szerzetesrendek támogatásával megalakult a >>
Keresztény Női Tábor<<.
A Kisgazdapártban csak azok
maradtak, akik elfogadták „a Kommunista Párttal való szoros együttműködést”, s
alapjában véve a kommunisták politikájának támogatását.”
„Kékcédulás” választások 1947. aug. 31.
Az előzmények:
A nemzetgyűlés - a megváltozott
erőviszonyok figyelembevételével - 1947. augusztus 31-re új választásokat írt
ki.
Az MKP - ahogy a szerző fogalmaz -
„a demokrácia együttes védelmére hívta fel a magyar népet, a választókat. Közös
harcra a reakció és a fasizmus ellen. Felajánlotta, hogy a még az 1945-os
novemberi nemzetgyűlési választást követően megalakult kormányban képviselt
négy párt, a Kisgazda, a Szociáldemokrata, a Nemzeti Parasztpárt és a
Kommunista Párt újítsák fel a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontot…A négy párt
az 1947. augusztus 31-re kitűzött országgyűlési választásokon tekintse együttes
nagy céljának a három éves terv megvalósításának országépítő feladatát. Kössön
ennek érdekében Választási Szövetséget. Ebben
az érintett pártok meg is egyeztek.
A pártok választási céljai:
Ismét Vas Zoltáné a szó: „A Választási Szövetségen belül a Kommunista
Párt nem egyszerűen a szavazatainak és képviselőinek jelentős gyarapodását
várta. Ezt biztosra vette. Azzal számolt, hogy mintegy 25%-os választási
arányával előtte lesz ugyan a Kisgazdapárt, az országgyűlés második legerősebb
pártjaként kerül ki a választásból.
A Választási Szövetségen belül a
Szociáldemokrata Párt azt tartotta a legfontosabb céljának, hogy a
Kisgazdapárt, valamint a Kommunista Párt tekintetében tisztázza a saját
politikája javára az országos politikai erőviszonyokat. Törekedett, hogy az
országgyűlésben a Kisgazdapárt után második, sőt esetleg az első pártként a
képviselőinek a száma mindenképp nagyobb legyen, mint a Kommunista Pártté.”
A Kisgazdapárt a Szövetségen
belül továbbra is vállalta a négy párt koalíciós együttműködését.” Ezen belül
azonban a >>rend<<, >> békesség<< pártjának vallotta
magát, amely nem akar forradalmat. Sem az osztályküzdelmek fellángolását, sőt
szemben áll ezekkel.”
A Nemzeti Parasztpárt
megerősödötten „remélt kikerülni a választásból.” Programjuk továbbra is a
parasztság és az értelmiség megnyerése volt. „Felkarolta az
agrárköveteléseket.”
„A Választási Szövetségen kívüli
három párt: a Magyar Radikális Párt, a Polgári Demokrata Párt és Balogh páter
Független Magyar Demokrata Pártja. Ez utóbbi a célkitűzéseiben és programjában
annyiban tért el a másik két párttól, hogy paraszti szavazatokra számított.”
Emiatt a „nemzeti kérdésnek” és a vallásszabadság biztosításának „nagyobb
hangsúlyt adott versenytársainál.”
A Barankovics vezette Demokrata
Néppárt „ a keresztény egységért” szállt síkra.”Követelte a kommunisták
párturalmi törekvéseinek megszüntetését. Az egyházak iskolafenntartó jogának
csorbítatlan biztosítását. A helyi önkormányzatok demokratikus kiépítését.”
Pfeiffer Magyar Függetlenségi
Pártja „önmagát tüntette fel a régi Kisgazdapárt örökösének. Kisajátította még
az >> Isten, haza, magántulajdon<< jelszavát is. A Kisgazdapártnál
gerincesebb magatartást ígért választónak.
A Szabadság Párt választási
programjáról nem esett szó, ugyanis Sulyok Dezső - aki időközben külföldre
távozott - feloszlatta pártját.
Mi volt a koalíciós pártok
közös célja?
Ahogy Vas Zoltán írja: „Felmérni
erejüket. Szövetségük így mindössze arra szolgált, hogy együttesen kihasználják
a Nemzetgyűlés által nemrég elfogadott új választói törvény előnyös
lehetőségét: ha a négy párt, bár külön-külön listákon, eléri az összes
szavazatok 60%-át ezzel megszerzi az országos listák szerinti mandátumok 70%-át
Az ellenzéki pártok ehhez képest viszonylag kevesebb képviselőhöz jutnak.”
Visszaéléssel vádolják a kommunistákat.
Már a választások előkészítése
idején valamennyi párt - a szociáldemokraták is - „visszaéléssel vádolták a
Kommunista Pártot. Azzal, hogy már a felszabadulás kezdete óta kezébe ragadta
az országos és helyi közigazgatás irányítását. Rajk László belügyminiszter
révén gyakorlatilag a Kommunista Párt csaknem mindenütt kezében tartja a
választások előkészítését.”
Többnyire a kommunisták és a velük együttműködők vezették a több ezer
választási bizottságot. Jogukban állt a választói listára fel nem venni az
elmúlt rendszer több szervezetének tagjait, számos esetben éltek is ezzel a
jogukkal.
A cél szentesítette az eszközöket…
Vas Zoltán: „Kommunista vonalon a
választást Farkas Mihály, mint a belügyminiszteri pártmunka felelőse
irányította. Szorosan együtt kellett működnie Rajk Lászlóval az állami vonal
vezetőjével. Farkas annak érdekében, hogy a párt feltétlenül a második
legerősebb pártként kerüljön ki a választásból, azt javasolta a párt
vezetésnek: tömegesen élni kellene a választási törvény úgynevezett >>
választói névjegyzék<< lehetőségével.
Majd így folytatja: „Azok, akik a választás napján nem
tartózkodnak a lakóhelyükön, az illetékes választói körzetükben a nevükre
szóló, előre kiállított >> választói névjegyzékkel<< az országban
bárhol szavazhatnak.
Ennek az igazolványnak a kék színe nyomán adódott a >> kékcédulás
választás<<
Farkas Mihály, mint ötletgazda.
„Vállalta országosan összesen
talán 100 ezer darab kék színű szavazólap, illegális megszerzését és
elosztását. Mozgósítja az illegális módon szavazó sok ezer kommunistát.
Többszörösen ellátja őket az Állami Nyomdából titkon megszerzett valódi
>>kékcédulákkal<< A budapesti kerületek, illetve a megyei, járási,
vidéki városok és döntően nagyüzemek pártbizottságai kitöltik nevükre az adatokat.
Megfelelő hamis pecséttel látják el. Ezekkel a mozgósított kommunisták annyi
helyen szavazhatnak, ahány a nevükre szóló kék színű szavazólapot kapnak.”
A szavazás módja
Vas: „Szavaznak például oly
módon, hogy a választás napján több tucatnyian kommunisták és felnőtt
családtagjaik teherautón kirándulnak Budapest környékére. Túrájukon ahány
községbe eljutnak, újból és újból szavaznak.
Ezt teszik a közeli vidékről
ezrével Budapestre érkezettek öt-hat budapesti választókörzetben.
Számos más lehetőség is adódott
Az akkori kommunista falujáró
mozgalom révén sok ezren kora reggel szavaznak a lakóhelyükön, majd a
falvakban.”
Nagy volt a titkolódzás
Ismét Vas Zoltán: „Mindezt a
lehető legnagyobb titokban kellett előkészíteni. Kommunista szervezők csak közvetlenül
a szavazás előtti szombaton, sőt vasárnap reggel tudatták a mozgósított
kommunistákkal a titkos választási teendőiket. Átvették a nevükre kiállított
kék cédulákat.
Farkas ötletét
„a Központi Vezetőség titkársága
még jóval a választás előtt tárgyalta….Rajk, mint a pártvezetés tekintélyes
tagja, de belügyminiszterkén is helytelenítette Farkas tervét. Szerinte egy
ilyen nagyszabású választási manővert lehetetlen titokban tartani.
Kompromittálják ezzel a pártot a Belügyminisztériumot. Azzal is érvelt, hogy az
ily módon a párt javára megnövelhető szavazati aránynál nagyobb lehet a
politikai kár, mint a haszon. Annyiban is, ha a legjobb párttagokat sok ezrével
bevonják a kékcédulás manőverbe, kihúzzák alóluk az erkölcsi alapot, hogy a
meggyőzés fegyverével harcoljanak a párt választási céljaiért, sikeréért.”
Farkas Mihály nem tágított.
Emiatt heves „szinte már
személyeskedő vitába került” Rajkkal. Azzal érvelt „ha kiderülne is a kék
cédulák ügye, minden csoda három napig tart. Túljutnak a nehézségeken. A
lényeges az, hogy a párt a második legnagyobb pártként kerüljön ki a
választásból. A Titkárság Farkas javaslatát támogatta….Ezek után jóváhagyta
Farkas ama gyakorlati előterjesztését is, hogy a kékcédulás manőverbe vonják be
a Szociáldemokrata Pártot is.” Ha kiderülne a csalás úgy a két párt együttesen
osztozzék a politikai felelősségben.
Marosán György21 a tettestárs.
Ismét Vas Zoltán: „Farkas mindezt
megbeszélte Marosán Györggyel a Szociáldemokrata Párt
helyettes-főtitkárával….Marosánnak aggályai voltak, amikor Farkas felajánlotta
neki, hogy a Szociáldemokrata Pártnak is juttat kékcédulákat. Mégis
beleegyezett….Megnyugtatta e tekintetben az is, hogy Farkassal kötött
kékcédulás megállapodását a Szociáldemokrata Párt Politikai Bizottsága
jóváhagyta. Amikor azonban ez a manőver súlyos országos politikai válságot
okozott, ezzel ő is nehéz helyzetbe került.”
A kommunisták vezérkara
„élén Farkas Mihállyal, már jóval
az 1947. augusztus 31-i választás előtt, szinte éjjel-nappal az Akadémia utcai
pártközpontban, a Rákosi első emeleti sarokszobájához közeli nagy
tanácsteremben működött.
A választás állami központja a
Belügyminisztériumban a Rajk titkársági szobájából nyíló tanácsterem” volt.
A „kékcédulákat” a budai várban
lévő Állami Nyomdában 100 ezer példányban nyomtatták ki, ennek anyagi fedezetét
- mint a Gazdasági Főtanács főtitkára - Vas Zoltán biztosította ő gondoskodott
titkos elszállításokról is a kijelölt elosztó helyekre.
Indul a választás - és kiderül a turpisság
„1947. augusztus 31-én reggel több
tízezer kommunista indult >>kékcédula-szavazóhadjáratra<<,
Budapesten és vidéken,hogy a párt javára >>feljavítsák<< a
választási eredményt. A budapesti választási körzeti bizottságok nem kommunista
tagjai számos helyen, különösen a Pest környéki körzetekben, rájöttek a
kékcédulás manőverre. A legtöbb választói körzetben éppen a szociáldemokrata
megbízottak okozták a botrányt a kommunisták kékcédulái miatt. Délután két óra
lehetett, amikor Farkas előttem hívta fel telefonon Marosánt: teremtsen rendet
a szociáldemokratáknál.”
A választások eredménye, szavazati
arányok
„A választás esti zárórájával
megkezdődött a szavazatok összeszámlálása….Farkasnál ekkor már Rákosi és a
legfőbb pártvezetés. Rajk is itt volt. Kellemetlennek tartottuk a
kékcédula-botrányt, de lekicsinyeltük ennek lehetséges politikai
következményeit. Minden csoda három napig tart! Túljutottunk rajta! - mondotta
Rákosi mosolygó cinizmussal.”
Ismét Vas Zoltán: „Most a
Politikai Bizottság tanácstermében a belügyből Rajknak közvetlen vonalon
folyamatosan jelentették a valamennyi pártról beérkező választási eredményeket.
Hangosan bemondotta. Farkashoz pártvonalon párhuzamosan futottak be a
jelentések. Kezdettől egyformán arra mutattak: a Kommunista Párt jelentősen előre
tört. Így is túlzottnak bizonyult az optimizmusunk. Eleinte a jelentések a párt
20% körüli országos választási arányát jelezték. Fellélegeztünk, amikor a
budapesti és a környéki szavazatok megszámlálásával eljutottunk a 21, majd a
22%-hoz…. Mámoros örömmel fogadtuk a végleges jelentést. A Kommunista Párt
22.3%-s országos átlaggal nem a Kisgazdapárt utáni második, hanem az ország
legerősebb országgyűlési pártjává
emelkedett. Messze megelőztük mind a Kisgazdapártot, mind pedig a
Szociáldemokrata Pártot.
A szavazásra jogosultak 90%-a,
mintegy 5 millióan járultak az urnák elé. A Magyar Kommunista Párt 1 millió 110
ezer szavazatot kapott.300 ezer szavazattal többet, mint az 1945. novemberi
választásokon.” A Szociáldemokrata Párt 14.6%-os átlaggal az országgyűlés
negyedik pártja lett. A Kisgazdapárt, amivel ugyancsak senki sem számolt,
valósággal összezsugorodott. 15%-kal az elsőből az ország harmadik pártja lett.
Az ellenzéki pártok,
az összes szavazatok „mintegy
39%-át” megszerezték. „Közülük 16.4% aránnyal Barankovics Néppártja megelőzte a
Kisgazda és a Szociáldemokrata Pártot. Pfeiffer Magyar Függetlenségi Pártja
13.9%-kal megközelítette mind a Kisgazdapárt mind a Szociáldemokrata Párt
szavazati arányát. Balog Páter Független Magyar Demokratikus Pártja a
szavazatok 5%-át, a Radikális Párt és a Polgári Demokrata Párt együttesen
kevesebb mint 3%-ot, Slachta Keresztény Női Tábora a szavazatok 11.3%-á kapta
meg.
A Választási Szövetség
elérte az országos lista
szavazatainak 60%-os arányát. Megszerezve ezzel a képviselői helyek 70, de nem,
ahogyan remélte,80%-át.
A Kommunista Párt az 1945-ben
megválasztott 70 képviselői hely helyett 100-hoz jutot. A Kisgazdapárt 186
helyett 68-hoz. A Szociáldemokrata Párt 70 helyett 67-hez. A Nemzeti Paraszt
Párt 21 helyett 36-hoz.”
A Szövetség összesen 271, az
ellenzéki pártok 140 képviselői helyhez jutottak.”
Felhasznált irodalom:
Vas Zoltán
Akkori önmagunkról
Önéletírás II.
Magvető Könyvkiadó Budapest. 1982
Szövegmagyarázat:
1. Rákosi
Mátyás (szül Rosenfeld: 1892-1971)
kommunista politikus, 1945 után a Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozó
Pártja első számú vezetője, miniszterelnök helyettes, miniszterelnök. Az ún. „Rákosi
korszak” névadója. A „moszkoviták” (1945 előtt a Szovjetunióban élt, majd a
szovjet hadsereggel Magyarországra visszatért kommunista politikusok - a
Szerk.) vezetője, Sztálin „magyar leghűségesebb tanítványa.” Bukott
politikusként 1956 nyarán a Szovjetunióba távozott, ahonnan csak a hamvai
tértek haza 1971-ben.
2. Gerő Ernő (eredetileg Singer: 1898-1980), az említett moszkoviták
egyike. 1945 előtt a Szovjetunióban a Belügyi Népbiztosság (NKVD) tisztje is
volt. 1945 után hazatérve magas párt és állami posztokon tevékenykedett. Annak
idején a budapesti hidak helyreállításának irányítója volt közlekedési
miniszterként. („Gerő a hídverő”) 1956 júliusától az 1956-os forradalom első
szakaszáig az MDP főtitkára volt. Ő mondta el a Kossuth Rádióban az elhíresült
rádióbeszédet, ami ezekben a napokban „olaj volt a tűzre.” 1956. okt. 29-én néhány
elvbarátjával a Szovjetunióba távozott, ahonnan 1960-ban tért haza.
Műfordításokból élt, 1962-ben az MSZMP-ből is kizárták.
3. Farkas
Mihály (eredetileg Lőwy Hermann:
1904-1965) ugyancsak moszkovita, a teljhatalmú „négye fogat” és a szűkebb
„trojka” tagja (Rákosi, Gerő, Farkas). Az ötvenes évek „meghatározó” figurája.
1948-1953 között honvédelmi miniszter, egyben hadseregtábornok. Farkas Vladimir
hirhedt ÁVH ezredes apja. Farkas „hajlott” a törvénytelenségekre, koncepciók
felállítására. Emiatt - az 1956-os követelések közé tartozott - a forradalom
bukása után több évi fegyházra ítélték, de már 1961-ben kiszabadult. Haláláig
lektorként dolgozott egy könyvtárban.
4. Rajk
László (1909-1949) kommunista
politikus, Székely csizmadiamester fiaként született. Tanárnak készült, de az
egyetemet nem fejezte be. Az illegális pártmunkát az 1930-as évek elején
kezdte. Részt vett a spanyol polgárháborúban. A jobboldal győzelme után
Franciaországba menekült. 1941-ben hazatért két és félévet töltött börtönben.
Kiszabadulása után 1944-ben a háború vége felé az illegális kommunista párt
(Béke Párt) titkára. A nyilasok kezére került, akik Sopronkőhidára hurcolták, bátyja
Rajk Endre nyilas államtitkár közbejárására 1945 májusában már Németországban
elengedték. Rajk 1945 után rövid ideig az MKP főtitkára, majd 1946. márc. 20-tól
belügyminiszter. Nevéhez kötődnek az első koncepciós perek („Magyar Közösség”
MAORT stb.). Ő maga is később koncepciós per áldozata lesz. 1948 nyarától 1949
májusáig külügyminiszter. Ezt követően kémkedés vádjával letartóztatták és nyilvános
perben halálra ítélték. Akasztását, Kádár János, Farkas Mihály, Péter Gábor is
végig nézte. 1955 júliusában rehabilitálták. 1956. okt. 6-án ünnepélyes külsőségek
között temették el.
5. Horváth
Márton (1906-1987) kommunista
politikus, publicista, a magyar „sztálinizmus” művelődéspolitikájának egyik
kidolgozója és végrehajtója.
6. Kliment
Jefremovics Vorosilov (1881-1969)
orosz nemzetiségű kommunista politikus, a Szovjetunió marsallja, egy ideig
honvédelmi népbiztos. A második világháború után, mint a Szövetséges Ellenőrző
Bizottság (SZEB) elnöke, jelentősen befolyásolta a magyar belpolitikai
események balra tolódását. Komoly szerepe volt a kommunista hatalomátvétel
előkészítésében.
7. Tildy
Zoltán (1889-1961) református
lelkész, kisgazda politikus, miniszterelnök, majd köztársasági elnök. Az
1956-os Nagy Imre kormány miniszterelnök-helyettese.
8. Nagy
Ferenc (1903-1979) a Baranya megyei
Bisse községben született, kisgazda politikus. Országgyűlési képviselő. A
Független Kisgazda, Földmunkás- és Polgári Párt vezetője, 1945 utáni első
szabad választásokon először Tildy Zoltán, majd Nagy Ferenc az ország
miniszterelnöke, amíg Rákosi „szalámi-politikájának” áldozata nem lesz.
9. Kovács
Béla (1908-1959) a Pécs melletti
Patacs településen született. Kisgazda politikus. Tildy, Nagy Ferenc, majd Nagy
Imre 1956-os kormányának földművelésügyi minisztere. Parlamenti képviselő, a
párt egyik népszerű vezetője, akit a szovjet belügyi szervek 1947-ben a
Szovjetunióba hurcoltak és csak 1956 elején engedtek haza.
10. Varga
Béla (1903-1995) katolikus pap,
kisgazda politikus, aki 1931-ben lett az FKgP tagja, majd annak 1937-től
alelnöke. 1945 után a párt budapesti vezetője, majd országos ügyvezető alelnöke
és a Politikai Bizottság tagja. Nagy Ferenc miniszterelnök lemondatása után
1947. június elején külföldre távozott, az Egyesült Államokban telepedett le. A
rendszerváltás után hazatért és az első szabadon választott parlament korelnöke
volt.
11. Ortutay
Gyula (1910-1978) néprajzkutató, kisgazda
politikus, az MTA tagja. 1945 után a magyarországi néprajz-tudomány, ezen belül
a folklorisztika legmeghatározóbb alakja. 1942-től a Független Kisgazda Földmunkás-
és Polgári Pártban tevékenykedett. 1945 után funkcióit baloldali kisgazda
politikusként töltötte be. 1947-1950 között vallás és közoktatási miniszter.
Évekig a Magyar Néprajzi Társaság elnöke is volt. 1958-tól haláláig az Elnöki
Tanács tagja. Hosszú időn át a Hazafias Népfront és a TIT (Tudományos
Ismeretterjesztő Társulat) tevékenységében vett részt.
12. Dobi
István (1898-1968) baloldali kisgazda
politikus, országgyűlési képviselő, miniszter, miniszterelnök. Később az Elnöki
Tanács elnöke. Szegényparaszti családban nevelkedett mindössze néhány elemit
végzett. Kora ifjúságától kezdve a baloldali földmunkás mozgalmakat támogatta.
A Kisgazda Párttal 1936-ban került kapcsolatba. A második világháború végén az
Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja is volt. Később az FKgP alelnöke is volt. A Tildy
és Nagy Ferenc kormányában államminiszter, majd földművelésügyi miniszter. 1947
után az FKgP „leszalámizása” után a párt elnöke lett. Dinnyés Lajos kormányában
újból földművelésügyi miniszter. Dinnyés lemondása után miniszterelnök.
1952-től hosszú évekig az Elnöki Tanács elnöke. Az 1956-os forradalom bukása
után ő nevezte ki Kádár János kormányát. Az MSZMP-nek 1959 óta volt tagja. 1961-ben
„Lenin-Békedíjat” kapott.
13. Sulyok
Dezső (1897-1965) politikus,
országgyűlési képviselő, Pápa város polgármestere. Édesapja molnár volt,
szüleit 9 évesen vesztette el. Jogi doktorátust szerzett, majd ügyvédi vizsgát
is tett. 1937-ben belépett a Kisgazda Pártba, csatlakozott annak frakciójához.
A parlamentben 1938-ban ő vetette fel Imrédy Béla miniszterelnök zsidó
származását. A háború után az Ideiglenes Nemzetgyűlés, majd nemzetgyűlési
képviselő.
Az Imrédi per vádlója. A „Baloldali Blokk”
követelésére kizárták a Kisgazdapártból. Néhány társával megalakította a „Magyar
Szabadság Párt”-ot, majd rövid idő elteltével feloszlatta azt. Lemondott országgyűlési
mandátumáról. Az 1947-es választások után elmenekült az országból és az
Egyesült Államokban telepedett le.
14. Peyer
Károly (1881-1956) szociáldemokrata
politikus, hosszú évekig a pártja első számú vezetője. A két világháború között
gyakorlatilag az MSZDP és a szakszervezeti mozgalom minden vezető testületének
tagja. Már a századfordulótól részt vett a mozgalomban, 1911-től a
Szakszervezeti tanács másodtitkára.
A tanács-hatalom bukása után aPeidl kormány
belügyminisztere, majd a Huszár kormány népjóléti tárcájának vezetője. 1920-ban
Ausztriába menekült. 1921 decemberében a „Bethlen-Peyer Paktum” egyik aláírója.
1922-1944 között országgyűlési képviselő, 1931-től pártja frakcióvezetője. 1945
után az ún. „munkásegység” legfőbb ellenzője. (A két párt SZDP- MKP szorosabb
együttműködése - a Szerk.) 1947-ben kizárták a pártból. Ezt követően a
Radikális Párthoz csatlakozott. Az Egyesült Államokba emigrált. Távollétében
„kémkedésért” nyolc évre ítélték. Harminchárom évvel a halála után 1989. decemberben
a Legfelsőbb Bíróság Elnöki Tanácsa az ítéletet bűncselekmény hiányában
hatálytalanította.
15. Dinnyés
Lajos (1901-1961) kisgazda politikus.
1947. május 31-től 1948. dec. 10-ig miniszterelnök.
16. Szakasits
Árpád (1888-1965) eredetileg kő és
fafaragó, újságíró, a „Népszava” szerkesztője, baloldali szociáldemokrata
politikus. 1945 után rövid ideig köztársasági elnök, majd az Elnöki Tanács
elnöke. Évekig „Rákosiék börtönében” ült koholt vádak alapján. Életének ezt az
időszakát, családja megpróbáltatásait Szakasits Klára „Holt vágányon” c.
könyvében írta le.
17. Balogh
István (páter) római katolikus pap,
kisgazdapárti politikus, miniszterelnökségi államtitkár. 1944. decemberben az
Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja. Később az FKgP vezető posztjain található. Rövid
ideig (1947.dec.19-jún.3-ig) a párt főtitkára. Az ötvenes évek kezdetén
visszatért az egyházi szolgálatba.
18. Pfeiffer
Zoltán (1900-1981) eredetileg jogász,
ügyvéd, politikus, országgyűlési képviselő. 1931-ben lépett a Kisgazda Pártba,
amelynek ügyésze is volt. A második világháború alatt is aktívan politizált. 1944-ben
pártját képviselte a „Magyar Frontban.” A nyilas hatalomátvétel után Bajcsi Zsilinszky
Endrével együtt szervezték a „Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságát.”
Miután az ügyben Bajcsi Zsilinszkyt a nyilasok elfogták és letartóztatták, feladásával
Pfeiffer Rajkot gyanúsította. 1944 decemberétől az Ideiglenes nemzetgyűlés
tagja, később pártja frakciójában vett részt.1947 márciusában kilépett az
FKgP-ből és megalapította néhány társával a „Szabadság Pártot.” Pártja az
1947-es választásokon jól szerepelt. Emiatt a baloldal részéről sorozatos
politikai támadások érték. Az Egyesült Államokba emigrált.
19. Barankovics
István (1906-1974) eredetileg
hírlapíró, 1945-től a Demokrata Néppárt elnöke, annak „önfeloszlatásáig.”
Nevéhez fűződik a „republikánus keresztény szocialista irányvonal” kialakítása.
Az 1947-es választásokon pártja a legerősebb politikai erőt képviselte. A
rákosi rendszer kiépülésével emigrációba kényszerült.
20. Schlahta
Margit (1884-1974) szerzetes,
feminista, lengyel származású magyar politikus. Kora ifjúságától a
keresztény-szocialista eszmék hirdetője. Az első világháború után a „Keresztény
Nemzeti Egyesülés Pártja” képviseletében bejutott a parlamentbe. A parlamenti
ülésszak végétől különböző nőszervezetekben található. 1945 után ellenzékiként
bejutott a nemzetgyűlésbe. Az 1947-es választásokon nőmozgalmát párttá
szervezve ismét parlamenti képviselő. Következetesen ellenezte az egyházi
iskolák államosítását. 1949-ben emigrációba kényszerítették.
21. Marosán
György (1908-1992) eredetileg
péksegéd, baloldali szociáldemokrata politikus. 1945 után a két Párt (MKP-SZDP)
egyesülésének egyik legfőbb szorgalmazója. Ennek ellenére az ötvenes évek
elején Rákosiék börtönbe záratták. 1956 nyarán már az MDP Politikai
Bizottságának tagja, magas tisztséget betöltő pártvezető. 1956-os forradalom
bukása után a politikai és fizikai leszámolások egyik hangadója. Sortüzekkel
fenyegette meg 1956 novemberében és decemberében a tüntető munkásokat. A
hatvanas-hetvenes években Kádár politikáját „puhának” tartotta, szembekerült vele.
Az ÉDOSZ-ban (Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezete - a Szerk.) politizált, járta
az országot.
Forrás:
Internet-Wikipedia
Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor
2011. október
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!