Borisz Nyikolajevics Jelcin (1931-2007) Oroszország első választott elnökének és
politikájának nagy szerepe volt abban, hogy már a kilencvenes évek elején,
közepén többet tudhattunk meg az 1956-os események szovjet és magyar belső „viszonylatairól”,
mint annak előtte bármikor. Jelcin 1992. novemberében
járt Magyarországon. Magával hozott olyan 56-os szovjet iratokat, amelyeket a
jó szándék jeleként átadott Göncz Árpádnak, akkori köztársasági elnöknek.
Köznapi szóhasználattal ez volt az ún. „Jelcin Dosszié”. A dosszié és később az
ennél valamivel bővebb forrásanyagot tartalmazó „Hiányzó lapok 1956
történetéből” címen megjelent könyv, amely mellékletekkel együtt 86
dokumentumot tartalmaz, hitelesen mutatja be a két párt vezetésének igencsak
szorosnak mondható együttműködését. Arra vállalkoztam, hogy a könyvből
bemutassak néhány olyan dokumentumot, feljegyzést, amelyek már előre vetítették
- érlelve a koncepciót - Nagy Imréék büntető
felelősségre vonásának lehetőségét A szerkesztés címe
sejtetni engedi, hogy mindkét részről: igen a „kocka el volt vetve.” A
dokumentumok után „szövegmagyarázat” mutatja be az egyes személyeket.
Ponomarjov Bukarestbe megy
„Szigorúan titkos
Kivonat a KB 1957. márciusi 4-i
elnökségi ülésének 80. számú jegyzőkönyvéből
Jepisev elvtárs
1957. február27-én Bukarestből érkezett 62. számú táviratával kapcsolatos
napirendi pont
- Ponomarjov 1elvtársat, az SZKP KB tagját Bukarestbe küldeni, hogy beszélje meg román barátainkkal a Jepisev2 elvtárs 62. számú 1957. február 27-én küldött táviratában kifejtett kérdéseket.
- Malenkov3 elvtársat megbízni, tájékoztassa Kádár4 elvtársat a Nagy Imréről5 és csoportjáról folytatott véleménycseréről.
- Megbízni Bulganyin6 és Malenkov elvtársat, tárgyaljon Kádár elvtárssal Maléter7 és Kopács (Kopácsy)8 ügyében a KB elnökségi ülésén lezajlott véleménycsere szellemében
KB-titkár”
Szövegmagyarázat:
1. Borisz Ponomarjov ebben
az időben az SZKP KB titkára.
2. Alexej Jepisev tábornok, 1955-től a Szovjetunió romániai nagykövete.
3. Georgíj Maximiliánovics Malenkov (1902-1988) szovjet politikus. Hosszú éveket töltött
Sztálin mellett.
Az SZKP KB. vezető
funkcionáriusa, 1953-1955. között a Minisztertanács elnöke.
4. Kádár János
(1912-1989) 1945-től számos párt és állami tisztség betöltője. Személyéhez
köthető az ún. „kádárizmus” (1956-1988). 1956. novemberének
első napjaiban (nov. 1-3.) máig vitatott körülmények között „átállt” a
szovjetek oldalára.
Regnálását egy „kemény” és egy „puha” diktatúra
jellemezte. Tevékenységének részletesebb bemutatására e helyen nincs lehetőség.
5. Nagy Imre
(1896-1958) politikus, kormányfő, egyetemi tanár az MTA tagja, két alkalommal
volt a Minisztertanács elnöke. 1956. október végétől november 4-ig újból
miniszterelnök. Tevékenységéért koholt vádak alapján elítélték és kivégezték.
6. Nyikolaj Alexandrovics Bulganyin
(1895-1975) katona, a Szovjetunió marsallja, miniszterelnök.
7. Maléter Pál
(1917-1958) hivatásos katona, ezredes a harmadik Nagy Imre Kormány
hadügyminisztere, 1958-ban koholt vádak alapján halálra ítélték és kivégezték.
8. Kopácsi Sándor (1922-2001) 1956-ban Budapest rendőrfőkapitánya, a Nemzetőrség
helyettes-parancsnoka.
A „Nagy Imre- perben” életfogytiglani börtönre
ítélték. Állítólag a bitófa elkerülését Kádár Jánosnak köszönhette, akihez régi
barátság fűzte.
Kiss Károly1 levele
Moszkvába
„Különleges gyűjtő
Budapest, 1957. március
5.
Magyar Szocialista
Munkáspárt
Az SZKP Központi
Bizottsága Elnökségének
Moszkva
Kedves Elvtársak!
Pártunk Központi Bizottsága folyó
év február 26-án tartott plénumán a Román Népköztársaságban jelenleg tartózkodó
elvtársak és személyek ügyében a következő határozatot hozta:
1. Pártunk Központi Bizottsága a
Szántó Zoltán2, Lukács György3 és Vas Zoltán4 személyével összefüggő kérdésekkel
teljesen külön foglalkozik a jelenleg Romániában tartózkodó Nagy Imre-Losonczy5 féle csoport többi tagjának ügyétől.
Az eddig ismeretes tények alapján
a fent említett három személy nem tartozik a párt és kormány politikájával
ellenséges egységes zárt csoportosuláshoz, aminek következtében az ő ügyüket -
egyéni megközelítésben - külön kell kezelni.
2. A párt normális fejlődése és a
pártegység biztosításának érdekei azonban azt követelik, hogy Szántó Zoltán és
Vas Zoltán elvtárs egy évig ne térjenek vissza Magyarországra. Abban az
esetben, ha most térnének haza, ismét felújulhatna a párton belüli
csoportosulások közötti harc, amelyet az utóbbi hónapokban sikerült
leküzdenünk.
Ennek megfelelően kérjük, tegyék
lehetővé, hogy Szántó és Vas elvtárs egy évig Romániába tartózkodjon, és ez
alatt az idő alatt valamilyen munkát végezhessen.
3. Lukács György elvtárs
visszatérhet Magyarországra. Lukács elvtárs olyan írásbeli kötelezettséget
vállalt további magyarországi viselkedését illetően, melynek teljesítése
biztosíték arra, hogy hazatérése nem gyakorol káros hatást pártunk fejlődésére.
4. A Központi Bizottság Münnich
Ferenc6 elvtársat bízta meg,
hogy Nagy Imre csoportja többi tagjának ügyével foglalkozzon.
5. E határozatot a hamarosan
Bukarestbe utazó Kállai Gyula7
elvtárs fogja ismertetni Szántó Zoltán, Lukács György és Vas Zoltán
elvtársakkal.
A határozatot közöltük a Román
Munkáspárt Központi Bizottságával, azzal a kéréssel, hogy nyújtson segítséget
végrehajtásához.
Kommunista üdvözlettel:
A Magyar Szocialista
Munkáspárt
Központi Bizottságának
megbízásából
Kiss Károly
az
MSZMP KB titkára”
Szövegmagyarázat
1. Kiss Károly
(1903-1983) kommunista politikus, 1946-1956. között az MDP KEB elnöke (Magyar
Dolgozók Pártja Központi Ellenőrző Bizottsága). Rövid ideig külügyminiszter,
1956-1962. között az MSZMP KB titkára.
2. Szántó Zoltán (1893-1977) nagy munkásmozgalmi múlttal rendelkező diplomata. Részt
vett a KMP (Kommunisták Magyarországi Pártja) újjászervezésében. Landler Jenő
közeli munkatársa volt. A Magyarországon folytatott illegális „pártmunkája”
miatt (1927) nyolc és félévre ítélték (Szántó per). Kiszabadulása után a
Szovjetunióba távozott, ahol a Kommunista Internacionálé (Komintern) munkájában
vett részt. 1945. után diplomáciai pályára küldték (Belgrád, Párizs, Varsó).
1956- októberében az ujjászerveződő MSZMP Intéző Bizottságának lett tagja.
1956. november 4-én - jugoszláv kapcsolataival a háttérben - a jugoszláv
követségen talált menedéket, ahonnan Nagy Imréékkel a romániai Snagovba
internálták.
3 Lukács György
(1885-1971) filozófus, esztéta, egyetemi tanár, marxista gondolkodó. Ugyancsak
nagy munkásmozgalmi múlttal rendelkező kommunista. Életével a „Lukács György
Nagy Imréről” szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.
4. Vas Zoltán
(1903-1983) kommunista „mozgalmár” politikus, író. Fiatalon részt vett a
kommunista ifjúsági mozgalomba. 1921-ben letartóztatták, majd fogolycsere révén
kiszabadult és a Szovjetunióba került. 1924-ben visszatért Magyarországra, a
KIMSZ (Kommunista Ifjúmunkás Szövetség) titkára lett. 1925-ben ismét elítélték
(tizenhat év fegyházbüntetést kapott). Igazi „moszkovita” volt. Fogolycsere
révén Rákosi Mátyást követően ő is a Szovjetunióba távozott. 1945-ben tért
vissza, Budapest közellátási kormánybiztosa lett, majd a főváros polgármestere
lett. 1945-1949. között az ún „Gazdasági Főtanács” főtitkára, később az
Országos Tervhivatal elnöke lett. Rákosiék az ötvenes évek első felében Komlóra
„száműzték”, ahol a Szénbányászati Tröszt igazgatója. 1956. okt. 27-től a Nagy
Imre kormány közellátási kormánybizottságának az elnöke. 1956. október 4-én
élettársával „besétált” a jugoszláv követségre, ahonnan (nov.18.) a romániai
Snagovba internálták.
5. Losonczy Géza (1917-1957) újságíró, Nagy Imre 1956-os kormányának államminisztere. A
„Petőfi Kör” sajtóvitájában kiáll Nagy Imre mellett, jóllehet korábban Révai József
sajtópolitikáját támogatta.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírja. A
Nagy Imre per harmadrendű vádlottja lett volna, de a börtönben máig
tisztázatlan körülmények között meghalt. Így bírósági felelősségre vonására nem
kerülhetett sor.
6. Dr. Münnich Ferenc (1886-1967) kommunista politikus, az NKVD (szovjet
titkosszolgálat) ezredese.
1922-1936. között a Szovjetunióba élt, majd részt vett
a spanyol polgárháborúban. 1945-ben Budapest rendőrfőkapitánya. 1946-1949.
között diplomáciai pályára küldték (Belgrád, Moszkva). 1956. okt. 27-nov. 3.
között a harmadik Nagy Ime kormány belügyminisztere. 1956 nov.-én Kádár
Jánossal a moszkvai követség épületéből mindkettőjüket Moszkvába vitték.
Hruscsov rövid ideig „hezitált” Münnich Ferencet is számításba vette az „új
kurzus” első számú vezetőjeként.
7. Kállai Gyula
(1910-1996) újságíró, politikus, 1965-1967. között Magyarország
miniszterelnöke.
1931-től az illegális KMP (Kommunisták Magyarországi
Pártja) tagja. Jelentős szerepe volt a „Márciusi Front” megszervezésében.
1942-ben részt vett a „Magyar Történelmi Emlékbizottság” létrehozásában.
1945-től különböző párt és állami tisztségeket töltött
be. 1951-ben koholt vádak alapján letartóztatták és tizenöt évi fegyházra
ítélték, majd néhány év múlva (1954) szabadult. 1956. nov. 4-e után jelentős
szerepet vállalt a „Kádár-korszak” politikai formálásában. Hosszú ideig a
Hazafias Népfront Országos Tanácsának volt az elnöke. 1965-1967. között
miniszterelnök is volt.
Ponomarjov beszámolója bukaresti útjáról
„Az SZKP Központi
Bizottságának
Információ a bukaresti útról.
A magyar szocialista párttól
(sic) Bukarestbe érkezett Kállai Gyula KB-titkár elvtárs, a román Munkáspárttól
E. Bodnaras1 elvtársat
jelölték ki.
A március 8-án és 9-én lezajlott
beszélgetéseken Kállai elvtárs elmondta azért jött Bukarestbe, hogy közölje a
Nagy csoporttal Romániában tartózkodó Szántó Zoltánnal, Vas Zoltánnal és Lukács
Györggyel az MSZMP KB plénumának határozatát. A határozat kimondja, hogy Lukács
György a közeljövőben hazatérhet Magyarországra, ami azonban Szántó Zoltánt és
Vas Zoltánt illeti, úgy döntöttek, megkérik a román elvtársakat, engedjék meg, hogy
egy évig Romániába maradjanak, biztosítva számukra a szabad mozgást. Emellett
figyelembe vették, hogy Szántó, Vas és Lukács kifejezte azt a készségét, hogy
elhatárolja magát a Nagy csoporttól, és elítéli az ellenforradalmi
összeesküvést.
Az MSZMP vezetősége lehetetlennek
tartja Szántó és Vas jelenlegi hazatérését Magyarországra, mivel az ellenséges
és ingadozó elemek felhasználhatják őket a párttal és annak politikájával való
szembeállásra.
Kállai elvtárs közölte, hogy az
elkövetkezendő 7-10 napban a Nagy csoport ügyének nyomozására Bukarestbe küldik
a magyar belügyminisztérium három-négy munkatársát.
Elsősorban a csoport három
résztvevője, Losonczy, Fazekas2 és Szilágyi3 ügyében fognak nyomozni, akiről már
összegyűjtötték azokat a szükséges anyagokat, amelyek bizonyítják ellenforradalmi
tevékenységüket. A továbbiakban az összegyűjtött anyagok és a fent említett
személyek vallomásai alapján kiterjesztik a nyomozást a Nagy-csoport más
tagjaira is.
Mivel - mint Kállai elvtárs
szavaiból kitűnt - az MSZMP vezetősége úgy döntött, hogy a nyomozást több
szakaszra bontja, felmerült a kérdés, nem jelenti-e ez azt, hogy az MSZMP Vezetősége
némileg el kíván térni attól a korábbi tervtől, hogy Nagyot és csoportját
felelősségre vonják.
Kállai elvtárs azt válaszolta,
hogy ők a korábbiakhoz hasonlóan továbbra is feladatuknak tartják Nagy bíróság
elé állításának előkészítését és megszervezését, és hogy a nyomozás több
szakaszra bontásának terve mindössze azzal magyarázható, hogy Fazekasról,
Szilágyiról és Losonczyról vannak a legterhelőbb bizonyítékok, ezért a
nyomozást kedvezőbb ezen személyek kihallgatásával
kezdeni.
Ugyanakkor Kállai elvtárs elmondta, hogy az MSZMP KB plénumán a
Nagy–csoport ügyének vitájakor még nem vetették fel nyíltan Nagy bíróság elé
állításának szükségességét. Csupán arra hoztak határozatot, hogy tovább
folytatják a munkát a csoport tagjainak leleplezésére. Kállai elvtárs ezt azzal
magyarázta, hogy a KB-ben több olyan személy van, akik esetleg fellépnének Nagy
és csoportjának tagjai bírósági felelősségre vonása ellen.
A továbbiak során kiderült, hogy
az MSZMP Intéző Bizottsága még nem döntött arról, hogy Naggyal szemben
lefolytatják-e a bírósági eljárást, bár az
Intéző Bizottság tagjainak többsége (Kádár, Marosán4, Münnich és Kállai
elvtárs) megállapodott Nagy és csoportja bírósági eljárásának megszervezésében.
Kállai elvtárs ezt azzal a szükségszerűséggel magyarázza, hogy fokozatosan
készítsék elő az Intéző Bizottságot, majd a KB-t a döntés elfogadására.
Kállai elvtárs találkozott
Lukáccsal, Szántóval és Vassal.
Lukács, Kállai szavai szerint, azonnal kérte, engedjék meg, hogy hazatérjen
Magyarországra, és beleegyezett, hogy aláír egy olyan nyilatkozatot,
melyben kijelenti, hogy elismeri a Kádár-
kormány
törvényességét, azt, hogy az októberi magyarországi események nem forradalmi
jellegűek voltak, s hogy ő Lukács kötelezi magát, hogy semmilyen tevékenységet
nem folytat a pártvezetés és a kormány ellen, valamint azt, hogy az elkövetkező
évben alkotói szabadságra megy, kizárólag tudományos-irodalmi tevékenységgel
foglalkozik, nem vállal semmilyen nyilvános szereplést.
Szántó demonstratívan elutasította, hogy Kállai elvtárssal beszéljen,
kijelentve, hogy Bukarestben nem hajlandó semmilyen nyilatkozatot tenni, és csak Magyarországon fog beszélni. A
rendelkezésre álló adatok szerint Szántó rendkívül ideges, elégedetlen a vele
való bánásmóddal, és kész a tiltakozás olyan formát választani, mint például az
éhségsztrájk.
Vas azt mondta, kész alárendelni magát a KB határozatának, bár nem ért
egyet azzal.
Lukács Magyarországra történő
hazatérésének idejét illetően megállapodtunk abban, hogy a magyar
pártküldöttség moszkvai látogatása után mehet vissza Magyarországra.
Mivel Szántó néhány nappal
ezelőtt azt kérte, hogy fogadja őt Dej5
elvtárs, a román elvtársak Moghioros6
elvtársat bízták meg, hogy beszélgessen vele,
figyelembe véve, hogy Szántó sokat tud a Nagy-csoportról, ezért mindent meg
kell tenni annak érdekében, hogy felhasználják őt a csoport leleplezésére.
Szántó és Vas romániai
tartózkodásuk során a román szervek megfelelő megfigyelése alatt lesznek.
Amint a magyar nyomozócsoport
Romániába érkezik, Fazekast, Szilágyit és Losonczyt őrizetbe kell venni, a
Nagy-csoport többi tagját pedig Bukaresttől távolabb, egy másik helyre kell
vinni.
A román elvtársak hangsúlyozták,
hogy készek mindenféle együttműködésre a Nagy-csoport leleplezésében.
Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a Nagy-csoport nyomozását a magyar szerveknek
kell kézbevenniük, és hogy ehhez Bukarestbe kell, hogy érkezzen az MSZMP KB felelős
képviselője, valamint, hogy a belső őrizetet a magyaroknak kell ellátniuk.
Kállai elvtárs távozása után a román elvtársak egy beszélgetés során
kifejezték aggodalmukat amiatt, hogy véleményük szerint Magyarországon nem
folyik megfelelőképpen Nagy eljárásának előkészítése. A román elvtársak e véleményével egyet kell értenem.
Úgy vélem továbbá, hogy a Nagy-csoport kérdésében barátainknak
segítségre van szükségük, s hogy e célból Romániába kellene küldeni
tanácsadónkat.
A román elvtársakkal folytatott
beszélgetéseken érintett kérdések közül a következők érdemelnek figyelmet:
- A Scinteia cikkében a jugoszláv ügyekkel kapcsolatban megjelent cikket illetően Bodnaras elvtárs megjegyezte, hogy a jugoszlávok az utóbbi időben azt a véleményt kezdték terjeszteni, hogy a román munkáspárt vezetése valamilyen különleges álláspontot foglal el Jugoszláviát illetően, mely különbözik más kommunista pártok álláspontjától. A Scinteiában közzétett cikkel, mondta Bodnaras elvtárs, megmutattuk a jugoszlávoknak, mi az álláspontunk.
- A görögországi román követ nemrég közölte, hogy a jugoszlávok Görögországban negatív tevékenységet fejtenek ki a görög kommunisták között. A jugoszláv munkatársak lényegében a görög kommunista párt ellenében igyekeznek összetákolni egy másik pártot, megpróbálva bevonni a kommunista pártból kizártakat, a rendőrséggel kapcsolatban lévőket stb.
Javaslat
- Célszerű lenne a Nagy Imrével és csoportjával foglalkozó magyar szerveknek egy szovjet KGB-tanácsadóval segíteni. A román elvtársak a maguk részéről ezt igen hasznosnak és szükségesnek tartják.
- Amikor a magyar küldöttség folyó év márciusában a Szovjetunióban lesz, kívánatos megbeszélni a magyar elvtársakkal, hogy erősíteni kell a Nagy-csoportot leleplező munkát Magyarországon (sajtó, az ellenforradalmi összeesküvés más résztvevőinek perei, pártszervezetek, szakszervezetek stb.)
1957. március 12 Ponomarjov”
Szövegmagyarázat
1. Emil Bodnaras román politikus korábban hadügyminiszter,
miniszterelnök-helyettes, később a Román Államtanács elnökhelyettese.
2. Fazekas György (1914-1984) író, újságíró. A második világháborúban
munkaszolgálatosként vett részt.
Hadifogsága után a „Szabad Nép” munkatársa lett.
1953-tól a Nagy Imre híveihez tartozott. Ebben az időben az „Irodalmi Újságban”
publikált. 1956. nov. 4-én a jugoszláv követségen
kapott menedéket.
Onnan a romániai Snagovba
internálták. A Nagy Imre perben tíz év szabadságvesztésre ítélték. A börtönből egyéni
kegyelemmel 1961-ben szabadult.
3. Szilágyi József (1917-1958) jogász, rendőr alezredes az 1956-os események vértanúja. A
Nagy Imre perben halálra ítélték és kivégezték.
4. Marosán
György (1908-1992) baloldali
politikus. Előbb a szociáldemokrata, majd a kommunista párt (MDP)
tisztségviselője. A két párt egyesülésének legfőbb támogatója. Eredeti
foglalkozása péksegéd volt (innen a beceneve: „bucigyuri”).
Az MDP-ben betöltött komoly tisztségei ellenére az ÁVH 1950.
júliusában letartóztatta. Koholt vádak alapján halálra ítélték, majd az
ítéletet tárgyalás nélkül életfogytiglani börtönre változtatták. 1956. márciusában szabadult (a szovjet XX. pártkongresszus
után). 1956. júliusi KV (Központi Vezetőség) ülésen a Politikai Bizottság tagja
lett, majd a Minisztertanács elnökhelyettese. 1956. okt. 23-án az MDP (Magyar Dolgozók
Pártja) Politikai Bizottsági ülésén az egyetemistákkkal szemben már a
tűzparancs kiadását követelte. 1956. nov. 4-e után tagja lett a Kádár János
vezette Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak, illetve az MSZMP
Ideiglenes Intézőbizottságának. Az új politikai kurzus egyik legagresszívabb
stílusú politikusa lett. 1957-ben a „megtorlások idején” az MSZMP KB. adminisztratív titkára. Később ismét államminiszter.
1962-től pályája „lefelé ívelt”, valószínűleg a „puha diktatúrára váltás”
folyamányaként. 1965-ben az MSZMP-ből is kilépett.
5. Georghe Gheorghiu Dej (1901-1965) román kommunista politikus, 1944. aug. 23.
után hamarosan - Románia „kiugrásától” - miniszter, 1945-től a Román Kommunista
Párt (RKP) főtitkára, miniszterelnök, az Allamtanács
elnöke. 1956-ban az októberi események felszámolása után járt Magyarországon és
megállapodott a Kádár János vezette kormánnyal Nagy Imréék Romániába történő
elhurcolásáról. Románia az ő vezetésével mindvégig ellenezte a magyar események
nemzetközivé tételét.
6. Alexandru Moghioros (magyar
nevén: Mogyorós Sándor) képes volt magyar nevét feladni, azért hogy a regnáló
román hatalom vezető gárdájához tartozhasson.
„Andropovék jelentése
Különleges gyűjtő
Szigorúan titkos
Az SZKP Központi
Bizottságának
Megbízatásunknak megfelelően
beszélgettünk Biszku Béla1
elvtárssal, a Magyar Népköztársaság belügyminiszterével, aki tájékoztatott
bennünket a Nagy-csoport nyomozati anyagának tartalmáról és az MSZMP KB Politikai
Bizottságának ezzel az üggyel kapcsolatban hozott döntéséről.
Mint Biszku elvtárs közölte, a
fenti ügyben az ellenforradalmi felkelés 74 aktív résztvevőjét tartóztatták le,
elkülönítve az összeesküvők következő 11 fős vezető magját: Nagy Imre, Losonczy
Géza, Donáth Ferenc2,
Gimes Miklós3, Maléter Pál,
Kopácsi Sándor, Tildi Zoltán4,
Jánosi Ferenc5, Vásárhelyi
Miklós6, Szilágyi József,
valamit a nyugatra szökött és távollétében felelősségre vonandó Király Bélát7.
A Politikai Bizottság úgy
döntött, hogy folyó év szeptemberének végén kell megtartani a csoport zártkörű
bírósági tárgyalását. A Politikai
Bizottság utasította a belügyminisztert, hogy a Nagy és csoportjával
kapcsolatos vádiratban emeljen ki három fő vádpontot.
Ezek: a hatalom erőszakos
megragadása, a népi demokratikus rend megdöntésére irányuló összeesküvés
szervezése és az imperialistákkal való szövetkezés. A Belügyminisztériumnak
komoly bizonyítékai vannak, melyek alapján Naggyal és társaival szemben
előterjesztik a fent említett vádpontokat.
Biszku Béla elvtárs közlése szerint a vádindítvány tervezetét, amelyet
korábban Kádár elvtárs megküldött Moszkvába az MSZMP Politikai Bizottsága
jóváhagyta. A Politikai Bizottság megbízta a Belügyminisztériumot, hogy
készítse elő a vizsgálati anyagot, melynek alapján az ügyészség össze fog
állítani egy rövid vádiratot. A Politikai Bizottság nem hozott határozatot Nagy
és csoportja büntetésének mértékéről, a kérdés megvitatása során azonban
elhangzottak olyan vélemények, hogy a vádlottak között differenciálni kell, és
bűnük mértékének megfelelően a
legsúlyosabb büntetéssel kell sújtani Nagy Imrét, Donáthot,
Gimesit, Malétert, Szilágyit és Király Bélát, míg a többi vádlottra az ellenük
szóló vádak, valamint a nyomozás és a tárgyalás során tanúsított viselkedésük
alapján enyhébb büntetés vár.
Mivel a nyomozás során a jugoszláv kormányt kompromittáló tényeket is
megállapítottak, az MSZMP KB Politikai Bizottsága úgy döntött, hogy ezek a
tények ne szerepeljenek a bírósági tárgyalás során. Ugyanakkor elő kell
készíteni egy különleges feljegyzést Jugoszláviának a magyarországi
ellenforradalmi eseményekben játszott szerepéről, amelyet csatolni kell Nagy
Imre és csoportja nyomozati anyagához.
A Politikai Bizottság arról is
döntött, hogy elő kell készíteni egy jegyzéktervezetet a jugoszláv kormánynak,
arról, hogy a budapesti jugoszláv követségen menedékjogot nyújtott Nagy Imrének
és bűntársainak, akik ezt felhasználva, bűnös tevékenységet folytattak. Ezzel a
jegyzékkel meg lehet előzni azt a
jugoszlávok részéről a Magyar Népköztársaság kormányával szemben esetleg
felmerülő vádat, hogy a kormány megszegte azt a megállapodást, mely szerint
Nagy Imrét és bűntársait nem vonják büntetőjogi felelősségre.
A jegyzéket a bírósági tárgyalás
kezdete előtt fogják átnyújtani a jugoszlávoknak. Döntés született arról, hogy
egy politikai memorandumot is előkészítenek a Belügyminisztérium rendelkezésére
álló, Jugoszláviát kompromittáló anyagokból, amelyet az MSZMP Központi
Bizottsága a jövőben esetleg szükségesnek tart felhasználni.
Annak érdekében, hogy az országon
belül és külföldön előkészítsék a közvéleményt Nagy Imre és csoportja bírósági
tárgyalására a Politikai Bizottság úgy döntött, hogy bíróság elé állítja a Nagy
Imrével szoros kapcsolatban álló írókat (Déry Tibor8, Háy Gyula9
és mások).
Ennek a csoportnak a bírósági
tárgyalása nyílt lesz. A tárgyalás anyagait Biszku elvtárs véleménye szerint
fel lehet használni arra, hogy cáfolják a burzsoá propagandának a magyarországi
eseményekkel kapcsolatos rágalmazó kijelentéseit.
Figyelembe véve Biszku elvtárs
közlését, valamint Kádár elvtárs által
az SZKP KB-hoz küldött vizsgálati anyagot, célszerűnek látszik a két
bírósági tárgyalás megtartása Nagy Imre és bűntársai, valamint az írócsoport
ügyében. Helyes lenne, ahogy ezt az MSZMP KB Politikai Bizottsága elhatározta,
hogy a Nagy Imre-csoport zárt bírósági tárgyalását a „magyar ügy” ENSZ-beli
vitája után tartanák.
A Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma által Nagy Imre és
csoportja ügyében összeállított vádirattervezet, alapjában elfogadható, ám némi
kiegészítésre szorul, mindenekelőtt abban a részben, mely megvilágítja az áruló
Nagy Imre-csoport kapcsolatát az imperialistákkal és ez utóbbiak szerepét az
ellenforradalmi felkelés előkészítésében és lefolytatásában.
Engedélyt kérünk, hogy a fentiek
figyelembevételével kifejtsük elképzelésünket Biszku elvtársnak. Az egyes
szakmai kérdésekben Rugyenkó10
és Ivasutyin11 elvtárs nyújt
megfelelő konzultációt.
1957. augusztus 26J. Andropov12
R. Rugyenko
P. Ivasutyin”
Szövegmagyarázat
1. Biszku Béla (1921-). Eredetileg szerszámlakatos foglalkozású,
kommunista politikus, parlamenti képviselő, belügyminiszter 1957-1961. között.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc megtorlásának egyik irányítója.
A rendszerváltás óta visszavonultan él. 1937-ben
lakatosként kezdett dolgozni. 1938-ban bekapcsolódott az Ifjúmunkás mozgalomba.
1944-ben belépett a kommunista pártba. 1945 után az MKP (Magyar Kommunista
Párt) Budapest XIII. kerületi szervezetének egyik szervezője. 1946-tól már az
MKP Bp.-i Bizottságán dolgozott.
1951-től a Bp. X. ker. PB. titkára. 1956-ban a
munkások felfegyverzését szervezte. 1956. nov. 4-e után az MSZMP Bp.-i
Bizottsága titkára, egyben a KB. tagja és tagja a párt
Politikai Bizottságának. 1957-1961. között belügyminiszter. Egy időben a
Minisztertanács elnökhelyettese. 1962-től - mint „keményvonalas” Marosán
Györggyel együtt szembefordult Kádár János enyhülést ígérő politikájával. Ezért
nyugdíjazták (1978). 1980-1989. között a SZOT (Szakszervezetek Országos
Tanácsa) Számvizsgáló Bizottságának volt az elnöke.
2. Donáth Ferenc (1913-1986) politikus, történész, a mezőgazdasággal
foglakozó tudományok művelője.
1934-ben végzett a Bp.-i Tudományegyetem Jogi Karán.
Ettől az időtől tagja volt az illegális kommunista pártnak. 1937-ben szerepet
vállalt a „Márciusi Front” megalakításában. 1939-ben részt vett a Nemzeti
Parasztpárt létrehozásában. 1939-1944. között a „Szabad Szó” c. lapnál
dolgozott. 1944-ben közreműködött az MKP (Magyar Kommunista Párt)
újjászervezésében. 1945-1961. között különböző politikai tisztségeket töltött
be, dolgozott Rákosi Mátyás Titkárságán is. Többnyire azonban a mezőgazdaság elméleti
kérdései foglalkoztatták. 1948-ban Nagy Imre ellenében megvédte a hivatalos
pártpolitika mezőgazdasági „vonalát”.
1951-ben „koholt vádak” alapján letartóztatták és
tizenöt évi szabadságvesztésre ítélték. 1954. júliusában
rehabilitálták. Az 1956-os események idején tagja lett az MDP. KV.-nek.
Losonczy Gézával együtt a párt „megtisztulásának” erőteljesebb igényével lépett
fel. Nagy Imre feltétlen híve volt. 1956. október végén
a kormány titkárságán dolgozott. Családjával ő is a jugoszláv követségen talált
menedéket 1956. nov. 4-én. Innen a romániai Snagovba internálták, majd 1957.
elején „perbe fogták”. A Nagy Imre perben tizenkét évre ítélték. 1960-ban -
betegségére figyelemmel - egyéni kegyelemmel szabadult. Ezt követően
alacsonyabb beosztásokban dolgozott, többnyire a mezőgazdaság területével
összefüggésben.
3. Gimes Miklós (1917-1958) újságíró, politikus, az 1956-os forradalom és szabadságharc
egyik vértanúja.
1958. június 16-án Nagy Imrével és Maléter Pállal
együtt kivégezték.
4. Tildy Zoltán
(1889-1961) református lelkész, kisgazda politikus, miniszterelnök, majd a
Magyar Köztársaság elnöke. 1956-ban a Nagy Imre kormány államminisztere,
miniszterelnök-helyettes. Életével a „Nagy Ferenc miniszterelnök moszkvai útja”
szövegmagyarázata részletesebben foglalkozik.
5. Jánosi Ferenc (1916-1968) református lelkész, tanár, miniszter-helyettes, Nagy Imre
veje. 1951-1954. között a népművelési miniszter helyettese. 1954-ben a Hazafias
Népfront főtitkárává választották. 1956. nov. 4-én családjával (Nagy
Erzsébettel és Nagy Imre unokáival) a jugoszláv követségre menekült, ahonnan a
romániai Snagovna internálták. A Nagy Imre perben nyolc
év börtönre ítélték. 1960-ban egyéni kegyelemmel szabadult.
6. Vásárhelyi Miklós (1917- 2001) újságíró, író, politikus. 1936/1937-ben a római
egyetemen, majd 1939-1942. között a Debreceni Egyetem Jogi Karán szerzett
diplomát. 1938-ban belépett a KMP-be. A háború alatt munkaszolgálatosként
teljesítette honvédelmi kötelezettségét. 1944-ben csatlakozott a fegyveres
ellenálláshoz.
1945-től a „Szabadság” és a „Szabad Nép” munkatársa. 1954. májusától a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának
elnökhelyettese. Korábban rövid ideig a Magyar Rádió vezetője is volt. Nagy
Imre „Új Szakasz” politikájának lelkes híve, a „pártellenzék” egyik
képviselője. 1956. nov. 1-jén a Kormány sajtófőnöke. 1956. nov. 4-én a
jugoszláv követségre menekült családjával. Előzőleg egy jugoszláv diplomata
lakásán rejtőzködött.
Innen a romániai Snagovba internálták. A Nagy Imre
perben öt év szabadságvesztésre ítélték. 1960-ban amnesztiával szabadult.
Szabadulás után különböző kisebb súlyú feladatokat látott el. 1984-től a „Soros
Alapítvány” magyar bizottságában Soros György személyes képviselője volt.
7. Király Béla
(1912-2009) hivatásos katona, vezérezredes, hadtörténész, politikus az MTA
külső tagja. A Ludovika Akadémián végzett 1935-ben. A második világháborúban
különböző frontokon teljesített szolgálatot.
A háború után vezető katonai tisztségeket töltött be.
1950-ben vezérőrnagyi kinevezést kapott. 1951-ben az ÁVH letartóztatta és
koncepciós perben halálra ítélték, amit később életfogytiglani börtönre
változtattak. 1956. szeptemberében ideiglenesen
szabadlába helyezték. 1956. okt. 28-ig kórházban ápolták. Október 31-én rehabilitálták.
Ezt követően a Forradalmi Karhatalmi Bizottság és a Honvédelmi Bizottság elnöke
lett. Budapest katonai parancsnokának nevezték ki, rábízták az új „Nemzetőrség”
megszervezését is. 1956. nov. 4-e után külföldre távozott. A forradalom
eseményeiről tanúvallomást tett az ENSZ ún. „Ötös Bizottságában”. Külföldön Kéthly
Annával az SZDP (Szociáldemokrata Párt) korábbi vezetőjével és másokkal
tartotta a kapcsolatot, képviselte a forradalom ügyét különböző szervezetekben.
Az USÁ-ban telepedett le. A Columbia Egyetemen PhD fokozatot szerzett, 1971-től
hadtörténetet oktatott a New-York Városi Egyetemen. 1994-ben „a humán
tudományok doktora” címet kapott. 1989-ben hazatért, majd részt vett az első
szabadon választott parlament munkájában. 1990-ben ismét vezérezredes. Több
magas magyar és külföldi kitűntetés és cím birtokosa. Nagy Imre és mártírtársai
újra temetésén beszédet is mondott az áldozatok emlékére.
8. Déry Tibor (1894-1977)
Kossuth és Baumgarten-díja író. Több külföldi akadémia dísztagja (Berlin, Hamburg,
Mainz). 1920-1926. között Bécsben és Párizsban élt emigrációban. 1926-ban
hazatért. 1934-ben írni kezdte „A befejezetlen
mondat…” c. nagy ívű regényét, amit 1937-ben fejezett be. Magyarország német
megszállása idején (1944. márc. 19.) bujkálni kényszerült. 1945-ben a MKP
(Magyar Kommunista Párt) tagja lett, majd beválasztották az Írószövetség
vezetőségébe. Az ötvenes évek elején jelent meg a „Felelet” c. nagy hatású
regénye, amely művészeti eszközökkel mutatja be a kommunista párt „csetlő-botló”
történetét, kiváltva ezzel Révay József „kultúrdiktátor” haragját. A vita, amely a regény körül
folyt az ötvenes évek dogmatikus, sematikus kultúrpolitikájának nagyszerű
kritikája volt.
1956. júniusában a „Petőfi Kör” „Sajtóvitájában” nagy tetszést aratott
felszólalásával. Személy szerint bírálta Révai Józsefet és másokat, akik
megfellebbezhetetlen nézeteikkel silánnyá tették az irodalmi és művészeti
életet.
Déry rávilágított, hogy mindezekért „maga a rendszer”
volt hibás. Sajnálatos, hogy 1957-ben az ún „Déry perben” megbánást tanúsítva
szinte megtagadta a Petőfi Körben elhangzottakat. Kilenc évre ítélték.
Büntetését 1961-ben felfüggesztették, majd teljes amnesztiát kapott. 1963-ban
egy novellagyűjteménnyel tért vissza az irodalmi életbe. Életének utolsó
szakasza is termékeny volt. 1971-ben jelent meg a „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról”
valamint 1973-ban a „Kedves booper” c. műve. Déry országos ismertségét
elsősorban az előbbivel azonos című hosszú évekig nagy sikerrel játszott, rockoperának
köszönheti.
9. Háy Gyula
(1900-1975) Kossuth-díjas drámaíró, műfordító. A „Tanács-rendszer” idején a Közoktatási
Népbiztosságon dolgozott. A bukás után elhagyta az országot, amíg lehetett
Németországban élt. A színházi élet komoly elfoglaltságot adott számára (dramaturg),
1932-től tagja lett a KMP-nek (Kommunisták Magyarországi Pártja). A harmincas
években - látva a szélsőségesek Németországban történő előretörését,
Ausztriába, majd később a Szovjetunióban élt. 1945-ben hazatért. Idehaza sorra
mutatták be darabjait. 1948-1950. között a filmgyártásban fődramaturgként
tevékenykedett. 1955-ben Nagy Imre köréhez csatlakozott. Háy elítélte és
műveivel bírálta a sematikus kultúrpolitikát, a „párt-bürokratákat” Az „Irodalmi
Újság”-ban megjelent „Miért nem szeretem…” c. pamflettje egy „Kucsera elvtárs”-nak
nevezett „pártbürokratának” paródiáját rajzolta meg elemi erővel. 1956. nov. 4-én
a szovjet csapatok támadása idején ő olvasta be a Kossuth Rádióban több nyelven
híres segélykérelmét („Segítsetek, Segítsetek, Segítsetek”). 1957-ben az
„Iró-perekben” hatévi börtönre ítélték. 1960-ban amnesztiával szabadult.
1964-ben kiadták egy drámakötetét (Királydrámák). Később családjával végleg
elhagyta az országot és Asconába telepedett le.
10. R. A Rugyenko a
Szovjetunió legfőbb ügyésze.
11. P. I. Ivasutyin a KGB
elnökhelyettese.
12. Juríj Vlagyimirovics Andropov (1914-1984) orosz, szovjet politikus, az SZKP KB. főtitkára.
Andropov 1930-ban lépett a szovjet párt ifjúsági szervezetébe a Komszomolba, 1939-ben pedig az SZKP-nak lett tagja. 1940-től a Karél-Finn SZSZK Komszomol
KB első titkára. 1944-től pártmunkás, 1947-től a Karél-Finn
SZSZK KB másodtitkára. 1951-1953. között az SZKP apparátusában dolgozott. 1953. júliusától a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének
tanácsosa. 1954. júliusától – 1957. márciusáig a
Szovjetunió magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. 1957-ben az
SZKP KB. egyik olyan osztályán dolgozik, amely a
szocialista országok kommunista és munkáspártjai közti kapcsolataival
foglalkozott.
1962-1967. között KB. titkár,
1973-tól az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja. 1967-1982. között a Szovjetunió
Állambiztonsági Bizottságának (KGB) elnöke. 1982. májusától
titkára, novemberétől főtitkára az SZKP KB.-nak. Egyidejüleg 1983-tól a
Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke.
Felhasznált irodalom:
Hiányzó lapok 1956 történetéből
Dokumentumok a volt SZKP KB
levéltárából
Móra Ferenc Könyvkiadó, 1993
A Szövegmagyarázatok részben a
Wikipédiából valók.
Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor
2009. November
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!