Magyar békedelegáció Neuillyben – 1920

A „Rubicon” történelmi magazin 2014/6 száma közli Praznovszky Ivánnak a magyar békedelegáció főtitkárának visszaemlékezését a delegáció kiutazásáról és Párizsba érkezéséről. Praznovszky Iván feladata volt a delegáció kiutazásának és neuillyi tartózkodásának szervezése, a protokolláris ügyek intézése, valamint a békekonferenciával és a magyar kormánnyal folytatott hivatalos levelezés felügyelete. Így a békedelegáció legtöbb hivatalos dokumentumának ő volt az aláírója és címzettje. Részt vett a sajtószemlék elkészítésében és a francia nyelvre fordított beadványok szövegének nyelvi ellenőrzésében, s a delegátusok ügyes-bajos dolgaikkal is gyakran hozzá fordultak. Apponyi távollétében ő látta el a delegáció elnöki feladatait is.

A békedelegáció kiutazása

„A békedelegációt vivő különvonat két poggyászkocsiból, egy étkezőkocsiból, négy Pullmann kocsiból és egy udvari kísérőkocsiból állott, mely utóbbiban az antant részéről minket kísérő Lord Hay angol és Jacomoni olasz tisztek, gróf Apponyi és a főmegbízottak foglaltak helyet. A többi vagonban az egyes kupékba ketten-ketten ültünk, s estére mindenki számára ágyat vetettek. Az utazás a fennálló technikai nehézségek dacára a lehető legkényelmesebb volt. A vagonokat erre az alkalomra gondosan kitisztították, papírvászon szövettel bevonták, újralakírozták (festés - a szerk.), s úgy a fűtés, mint a villanyvilágítás kifogástalanul működött. Az útnak Magyarországon keresztül vezető része rendkívül megható volt.

Maga a búcsúzás

mély benyomással volt mindnyájunkra, s talán az utazást megelőző napok fokozottabb munkája és izgalmai is tették, hogy fogékonyabbak voltunk minden impresszióval szemben. de tény az, hogy mikor a ferencvárosi pályaudvaron lassított tempóval keresztülhaladt a különvonat, s az emberek nagy tömege a himnuszt énekelve és a nemzeti színű zászlót a vonat előtt meghajtva üdvözölt bennünket, mindnyájunknak könnybe lábadt a szeme. Ettől kezdve a meghatottságból az ország határig bőven volt részünk. Minden nagyobb vasúti állomáson kivonult a nép táblákkal, plakátokkal, melyeken különféle. Szinte közhellyé vált jelmondatokkal, mint >nem, nem soha<, >Erdély a miénk< stb. tüntettek Magyarország szétdaraboltatása ellen, s a plébánosok (Győrött a püspök), polgármesterek, községi elöljárók, falusi bírók, ki-ki a maga módja szerint fejezte ki hazaszeretetét, ragaszkodását a nemzeti ügyhöz s kívánt nekünk szerencsét és áldást a béke nehéz ügyében való közreműködésünkhöz.

Bámulatra méltó volt Apponyi¹.

Hetvenhárom éves kora dacára testi és lelki frissessége teljes erejében válaszolt, a fáradtság legkisebb jele nélkül a vasúti vonal mentén az összes deputációknak, mindenütt hangsúlyozva, hogy sok jót ne várjunk a békétől, de annál fontosabb, hogy nemzeti hibáinkat levetve a béke után összetartsunk és szorgalommal, vaskitartással munkálkodjunk és dolgozzunk, hogy visszaszerezzük mindazon javakat, melyeket a háborúban és az azt követő rossz békében elveszítettünk.

Különösen szép volt az ünnepség

Ácson, ahol a falu legénysége csikósruhában, lóháton vonult ki, továbbá Komáromban, Győrött s a nyugat-magyarországi megyékben, hol a szónokok nagy része német nyelven fejezte ki a magyar hazához való ragaszkodását a német ajkú lakosságnak. Minden állomáson mikor Apponyi köszönőbeszéde elhangzott, a jelen voltak, levett kalappal elénekelték a himnuszt, melynek hangjainál indult tovább a vonat. Az egész nap alapjában véve végtelenül szomorú volt és sokunkra azt a benyomást tette, mintha temetésre indulnánk. Fájdalom, valószínűleg temetés is lesz belőle, a reménység csak az, hogy mihamarább el fog következni utána a feltámadás. A legszebb ünnepség Bruck (Királyhidán) az ország határánál volt, ahol Thurner soproni polgármester mondott egy úgy tartalmilag, mint formailag óriási német nyelvű beszédet.

Szegény Apponyi

még ebéd közben is kénytelen volt kétszer kiszállni, hogy válaszoljon küldöttségeknek, csak szerencse volt, hogy meg nem fázott a melegből a nyitott ablakhoz való menetel, illetve kiszállások alkalmából, ami annál örvendetesebb, mert amúgy is kissé meg volt hűlve. Az étkezőkocsiban Apponyi Lord Hayjel, Jacomonival és Gróf Bethlen Istvánnal² étkezett, a többiek három turnusban, ki-ki tetszése szerint. Én az utazás egésztartama alatt egy kis kettős asztalnál Popovics Sándorral ebédeltem és vacsoráztam. A benyomás, amit az üdvözlő és tüntető lakosság viselkedése a minket kísérő antanttisztekre tett, tagadhatatlanul mély volt.

Jellemző, hogy rövid pár óra alatt az első, amit konstatáltak, az volt, hogy a békedelegáció, ellentétben, a többi volt szövetséges állam delegációival, bár rezignált, de igen önérzetes viselkedést tanúsított, s feltűnt nekik a delegáció összeállítása is, amennyiben némi meglepetéssel konstatálták, hogy csupa >úriember<-ből áll, ami úgy látszik az osztrák szocialisták és az eléggé primitív összeállítású bolgár delegáció után kellemesen tűnt fel nekik.(…)

Megérkezés Párizsba

Egy félpercnyi késés nélkül érkeztünk 1920. január 7-én, szerdán reggel 8óra 15 perc-kor a Gare de l’Est-re. Ismét egy próba előtt állottunk: vajon milyen lesz a fogadtatás? Ezúttal is kellemesen csalódtunk, s megint bebizonyult az a régi igazság, hogy mindig a legrosszabbra kell elkészülve lenni, akkor a csalódás csak jó lehet. Lord Hayjel kiszálltunk, a rengeteg újságíró, fotográfus és kíváncsi ember között egy csomó szimpatikus kinézésű francia tisztet pillantottunk meg, közöttük egy idősebbet, Henry ezredest, kinek lord Hay rögtön bemutatott. Ezalatt Apponyi is leszállt, elébe mentünk, a francia tisztek igen tiszteletteljesen üdvözölték Apponyit, de kezet nem fogtunk egymással. Néhány általános bevezető kérdés után, hogy milyen volt az utazásunk, nem volt-e kifogás vagy panasz, eligazítottuk a poggyászok beszállításának kérdését, és Henry ezredes gróf Apponyival, gróf Teleki Pállal s velem az első autóba szállott, s robogtunk Párizson keresztül a Chateau Madridba.

Persze kinematografizozásban

és fotografálásban bőven volt részünk, ami különösen a pályaházban, ahol a sötétség miatt a felvételeket vakítóan fellobbanó magnéziumfény mellett készítették, egyenesen kellemetlen volt. Henry ezredes már az autóban teljesen korrekt és udvarias főporkolábnak bizonyult, aki akármilyen vendégszerető háziúrnak is beillett volna. Az elsőrangú gépkocsi tíz perc alatt vitt ki a Bois de Boulogne-on át a Chateau Madridba, amely egy régi stílben tartotta azonban egészen modern építkezés, hol kevés, de minden kényelemmel ellátott szobák állottak rendelkezésünkre. Fürdőszoba, hideg víz, meleg víz, villany, központi fűtés, kitűnő, nagy kettős, ruganyos ágyak. Én a 19.számú szobát választottam, részben azért is, mert Párizsban diákkoromban a Rue Cujas 19.számú házában laktam, másrészt pedig mivel Apponyi kívánta, hogy közelében legyek. Az első emeleten laktak a főmegbízottak, egy-két megbízott, a főtitkárság. Itt helyeztük el a chiffre-osztályt és irodát is, második és harmadik emeletre jöttek a többiek, azonban a szálloda hamarosan szűknek bizonyult, úgyhogy az elhelyezkedés nem ment valami simán.

Mivel rengeteg poggyászt hoztunk

magunkkal és csak egy kamion állt rendelkezésünkre, a beszállítás késő este ért csak véget. Én tehát, miután kézipoggyász sem volt velem, némi tisztálkodás után úgy, amint voltam, elmentem Hery ezredeshez, exkuzálván magam magamat és officiel látogatásomat másnapra bejelentvén, érdeklődtem nála, mik a békekonferencia által megállapított feltételei itt-tartózkodásunknak, vagyis az ún. házirend.

A házirend

Henry ezredes, miután megismertetett tisztjeivel, nyomban igen barátságos volt, az érintkezési formákban igen közvetlen lett, kezet fogtunk, hellyel megkínált, s minden officiel ceremóniától mentesen megbeszéltük a szóban forgó kérdést. Közölnivalója igen kellemes volt reánk nézve, amennyiben mi, arra voltunk elkészülve, hogy a legszigorúbb elbánásban lesz részünk, teljesen szabad közlekedési lehetőséget kaptunk a Bois de Boulogne-ban, Neuilly-be és általában a perifériákon, s csakis Párizsba lett bemenetelünk korlátozva. Henry ezredes előzetes engedélye alapján egy titkosrendőr kíséretében Párizsba is bármikor szabad bemenetelünk lesz.

A tilalom

tulajdonképpen az emberekkel való érintkezésre vonatkozott. Meg lett tiltva bárkit is felkeresni vagy bárkit fogadni, illetőleg minden ilyen természetű kérelem Dutashához, illetve magához Clemenceau-hoz (a békekonferencia főtitkárához és elnökéhez) fog előterjesztetni, aki azonban, ezt már előre megmondották, kivétel nélkül negatíve fog dönteni. Így történt ez gróf Apponyi azon kérelmét illetőleg, hogy egy Castellane grófnőt meglátogathasson, valamint sok más esetben is, kiváltképp, midőn újságírók jelentkeztek interjúvolásuk végett.

A legtöbb esetben

meg sem tudtuk, ha valaki beszélni akart velünk. A jelentkezők vagy még a rácsos kapunál álló őrség, vagy az épületben, a bejárat melletti első szobában tanyázó detektívek, vagy végső esetben Henry ezredes által el lettek expediálva, mi csak hébe-hóba hallottuk véletlen folytán, hogy kerestek. Azonban ennyivel is meg voltunk elégedve, mert ezt a kedvezményt sem a németek, sem az osztrákok, sőt a Chateau de Madridban közvetlen elődeink, a bolgárok sem kapták meg.

Éppen ezért,

tekintve az előzékenységet, Apponyi megbízott egy körrendelet kibocsátásával, mely mindenkinek szigorúan lelkére kötöttük, hogy tartsa magát ahhoz, amit előírtak életrendül. Az étkezés a földszinten több kisebb szobában történt. Apponyi asztalánál ültek Teleki³, Somssich, Bethlen, Lers, Scitovszky, Kállay, Láng, Csáky, Hegedűs, Popovics és én. Később, midőn megérkeztek, Walko és Bartha is. A többi szobán a többiek osztozkodtak, a delegáció nő tagjai külön voltak, ami igen ajánlatos is volt, tekintettel a beszélgetési témák majdnem állandóan merész voltára.

Az első reggeli

nem volt órához kötve, a déli étkezés 1/21-kor, az esti 1/28-kor volt, és az egész napi fárasztó és nehéz munka után az egyébként inkább komoly hangulatot véve tekintetbe, igen jótékonyan hatott az idegekre a kissé élénkebb társalgás és tréfálkozás, melynek nagy mestere Hegedűs Lóránt volt.

Költője is akadt a társaságnak,

akinek végig anonim maradnia, s aki egy kakukktojást placírozott Apponyi tányérjára étkezés előtt. A költeményekben Apponyit kivéve mindnyájan elég ügyesen ki lettünk figurázva. Igen sikerült volt a két Csáky grófnak megkülönböztetése, akik közül egyiket, Imrét, nagyatádinak, Istvánt pedig sokoropátkainak kereszteltük el. (Az akkori kormány két kisgazda minisztere, Nagyatádi Szabó István és Sokorópátkai Szabó István után.) A vacsora után, ha különösebb munka nem volt, egy-két bridzsasztal alakult, az egyiknél játszottak Apponyi, Bethlen, Csáki Imre, Láng és én, a másiknál Somssich, Popovics, Kállay, Bánffy Zoltán. Teleki Pali hol itt, hol ott segített neki.

A munkamegosztás

tekintetében mindenkinek teljes szabadsága volt, csakis este 6 órára volt Apponyinál minden nap konferencia, amelyen a főmegbízottak, megbízottak és én vettünk részt, a jegyzőkönyvet Csáky István vezette. Később Scitovszky, Walko és Bartha is jelen voltak. Az első napok semmi nevezetes eseménnyel nem szolgáltak. A békefeltételek átnyújtása, illetőleg annak időpontja tekintetében teljes bizonytalanság uralkodott, s nem is igen vártuk, hogy mindjárt megkapjuk őket, tekintettel a küszöbönálló franciaországi belpolitikai eseményekre, mint szenátusválasztás, elnökválasztás, kormányválság. Vasárnap reggel korporatíve bementünk Neuillybe misére. Apponyi Henry ezredes autóján tette meg az utat. Egyebekben szorgalmasan folyt a vásárlás, különösen az urak rávetették magukat Burberry üzletére, és a végén már majdnem úgy néztek ki, mintha édestestvérek lettek volna. Mindegyiknek volt egy sárga Burberry köpenye, derékban egy övvel (…)

Fait Accompli

fait accompli = lezárt, befejezett tény…..( a szerk.)

14-én a Bois-ban voltam sétálni, midőn hazajövet értesítettek, hogy már mindenütt keresnek. Sietve megyek Apponyihoz, aki közli velem, hogy Henry ezredes útján értesítést kapott: Jules Cambon nagykövet az antant több képviselőjével együtt egy félóra múlva idejön, hogy az antant megbízóleveleit nekünk bemutassa. Gyorsan díszbe vágtuk tehát magunkat, s alig, hogy elkészültünk, jött egy tiszt jelenteni, hogy az antant képviselői együtt vannak Henry ezredes szobájában. Midőn lementünk, kölcsönös meghajlás után Cambon rideg, szertartásos hangon bemutatta magát és a jelen lévő antanturakat, majd visszaadta megbízóleveleinket azzal, hogy azok rendben lévőknek találtattak, és felolvasta azon államok listáját, melyek képviselőket küldöttek a magyar kormánnyal való béketárgyalásokhoz.

Minthogy Amerika nem volt közöttük, Apponyi rögtön kérdést intézett e tekintetben Cambonhoz, aki erre szemmel láthatólag kellemetlenül érintve >bevallotta< >Oui l’Amérique n’y est pas.< Erre Apponyi bemutatott engem és a többi urakat. Cambon átadta nekem a megbízóleveleket, és ezzel a ceremónia véget ért. Egész idő alatt mindnyájan álltunk, úgy ők, mint mi, kezet nem fogtunk, s egyáltalán a mondottakon kívül egy szót sem váltottunk egymással. Az összbenyomás inkább rossz volt s valami hihetetlen kedélytelen és kellemetlen ridegség jellemezte.

Távozásukkor

Cambon még kijelentette, hogy a békefeltételeket valószínűleg másnap, csütörtökön fogják átnyújtani nekünk a külügyminisztérium egy kijelölendő helyiségében, egy később megállapítandó órában. Ez a közlés igen kellemetlen volt. Eltekintve a formától, hogy nyolc napi itt időzés után, mely idő alatt a fülük botját sem mozgatták, minden előkészület nélkül huszonnégy órával az előtt közlik a terminust, mely idő alatt el kellett volna készülni, vagy harminc darab plein pouvoir (felhatalmazás) megvizsgálásával, mely művelethez nekik nyolc napra volt szükségük, s (a) többi delegációnak is több állt rendelkezésére, maga az a tény, hogy Amerika nem nevezte meg békedelegátusait, oly helyzetet teremtett, melyben szükségesnek mutatkozott kormányunkkal is érintkezésbe lépni, amihez a hihetetlenül rossz távirati összeköttetés folytán több időre volna szükségünk.

Mindezeket nyomban elmondtam Apponyinak,

aki teljesen helyeselte nézetemet, s megkért,hogy merészkedjem be az oroszlánbarlangba és próbáljak terminus-meghosszabbítást elérni.

Én nyomban visszamentem, de mivel a fennálló szigorú elvekre való tekintettel nem akartam magamat annak kitenni, hogy Cambon esetleg nem áll szóba velem, az összekötő tisztekhez fordultam, megkérvén, hogy a békefeltételek átadásáig egy-két napi halasztást adjanak. Az egyik tiszt megígérte, hogy a még itt idéző Cambonnak jelenteni fogja, amire én visszamentem Apponyi szobájába, hol már mindnyájan együtt voltak. Pár perc múlva hivatott az összekötő tiszt, és közölte, hogy Cambon a plein pouvoirok megvizsgálását nem kívánja 24 óra alatt, hanem esetleges megjegyzésekre időt enged azutánra is. De a béke átadásának terminusát ő nem hosszabbíthatja meg, mire én közöltem a tiszttel, hogy akkor ezt mi írásban fogjuk kérni, mit ő tudomásul vett.

Nyomban megszerkesztettünk egy levelet, melyet Apponyi intézett Clemenceau-hoz⁴, s melyben a plein pouvoirok megvizsgálása céljából két-három napi haladékot kértünk. Egyben megemlítettük, hogy Amerika nem lévén a tárgyalók között, nekünk pedig felhatalmazásunk van valamennyi volt háborús felünkkel békét kötni, kérjük, hogy közvetítse az itteni amerikai nagykövettel való közvetlen érintkezésünket. Egyben a tényállást megsürgönyöztük a kormánynak.

Este

azután tanácskozás közben hallottam, hogy Henry ezredes keresett szobámban, s így lementem hozzá, hol nagy meglepetés várt ránk. Ott feküdt az amerikai nagykövet meghatalmazása a velünk való béketárgyalásra. Egyúttal figyelmeztetett, hogy Clemenceau válasza útban van, minden pillanatban megérkezhetik, várjak ott reá. S csakugyan az egyik tiszt hozta lóhalálában Clemenceau válaszát, mely alapjában véve rendkívül goromba volt, és mint diplomáciai dokumentum egyike a legügyetlenebbeknek, melyet valaha láttam, mert nem leplezte Amerika távolmaradása fölött érzett haragját, aggodalmát attól, hogy mi obstruálással húzzuk a béke aláírását, s amellett tele volt ellentmondással, mert hiszen közben Amerika, bár több nagyhatalomtól függetlenül, elküldötte meghatalmazását. Clemenceau haladéktalan választ kért. Ezen két súlyos hírrel már a vacsoránál találtam az urakat.

Apponyit láthatólag bosszantotta

Clemenceau levelének tartalma és goromba volta, s rögtön az utolsó tál után felkelt, Popovicsnak s nekem szólott, hogy kísérjük fel és szerkesszük meg a választ hármasban. A választ Apponyi maga írta, s igazán mesterműnek tartom a magam nemében. Azt hiszem, részben e válasznak is tulajdonítható, hogy az egész ügyben mi maradtunk felül.

Még este odaadtam

Henry ezredesnek Apponyi levelét egy nagy csomó előzetes jegyzék kíséretében, melyben a magyar álláspontot fejtjük ki, rengeteg statisztikai táblát, térképet mellékelve, valamint Apponyinak egy Clmenenceau-hoz, Lloyd George-hoz⁵, Wallace amerikai nagykövethez, Macui japán nagykövethez és Nittihez intézett levelét, melyben kívánatosnak jelzi a közvetlen érintkezés felvételét, mert a tartós békét szolgálja s így az antant államoknak is érdekében áll, hogy Magyarország meghallgatásával döntsenek annak sorsa fölött. A plein pouvoirok megvizsgálására egy albizottságot küldtünk ki, melynek tagjai Lers, Csáky Imre, Bartha és én voltunk. Már délután hozzáfogtunk a sok érdekes írások, melyben eredeti kínai, sziámi etc. írással kiállított okmányok is voltak. Ezen nap volt izgalom és túlmunka tekintetében eddig talán a legerősebb, s mint az szokott lenni, a társaság legnagyobb része, köztük Wettstein és Hauer (Praznovszky segítői a főtitkárságon is), egész napra bementek Párizsba, abban a hitben, hogy éppen ma nem fog nevezetesebb dolog történni.

Másnap reggel

a békeátadás nagy napjára ébredtünk. Apponyi reggel bejött a szobámba, s beszédjének bevezetését felolvasta, majd annak egész tervezetét közölte velem. A beszédtől már előre is a legjobb hatást vártam, mit Apponyi semmiképp sem akart osztani. Folyton azon töprengett, hogy az ő személyének kiválasztása nem volt helyes, mert őt az antant gyűlöli, s ezáltal meg van nehezítve a békeküldöttség munkája, s hiába érveltem óriási politikai múltjával, személyének, fellépésének súlyával, tekintélyével, nyelvi tudásával ő mindig szkeptikusan csóválta fejét s nemegyszer válaszolta rá:> Te engem túlbecsülsz azért, mert az országban odahaza az idők folyamán egy kis pozícióra tettem szert, itt annak semmiféle hatása sem lesz érezhető. Bárki jobb lett volna, mint én.< (…)

Forrás:

A Monarchiától Trianonig

egy diplomata szemével. Praznovszky Iván emlékezései

Vál.,bev.jegyz.Zeidler Miklós.

Budapest, Olvasó Sarok,2012.184-197.o.

Szövegmagyarázat:

1. Gróf Nagyapponyi dr. Apponyi Albert György (1846-1933) politikus, miniszter, belső titkos tanácsos, nagybirtokos, a béketárgyalásokra meghívott magyar küldöttség vezetője. A delegáció soraiban volt található: Gróf Bethlen István és Gróf teleki Pál. Apponyi 1920. január 16-án mondta el híressé vált „védőbeszédét” a békekonferencia Legfelső Tanácsa előtt. Az öt és negyedórán keresztül tartó, remekül megszerkesztett, franciául és angolul előadott, majd olaszul is összefoglalt beszéd bravúros teljesítménynek számított.

2. Gróf Bethlen István (1874-1946) jogász, mezőgazdász, politikus. A huszadik századi magyar politika egyik legjelentősebb konzervatív-nacionalista gondolkodásának képviselője. 1921-1931 között Magyarország miniszterelnöke. Bethlen támogatta és stabilizálta a Horthy-rendszert. Legitimista érzelmei ellenére 1921. októberében a budaörsi csatában meghiúsította IV. Károly király második visszatérését, majd keresztül vitte a Habsburgok trónfosztását.

3. Gróf Teleki Pál (1879-1941) magyar geográfus, egyetemi tanár, politikus, miniszterelnök, tiszteletbeli főcser-kész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

4. Georges Clemenceau (1841-1929) eredetileg orvos, politikus, miniszterelnök. Korán politizálni kezdett és mint újságíró-szerkesztő is jelentős befolyással rendelkezett. Állhatatos politizálásáért kapta a „Tigris” gúnynevet. Politikáját alapvetően a németekkel való szembenállás határozta meg.

5. Lloyd George David (1863-1945) brit államférfi, aki az első világháború és a háború utáni évek utáni rendezés során 1916-1922 között liberális politikusként vezette a brit birodalmat.

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2014. június