Felvidék és ahogy 1938-ban hozzánk került

A könyv szerzője, akinek emlékiratait a szerkesztés összeállításánál felhasználtam hivatásos diplomata volt, aki hét évet töltött a magyar királyi külügy szolgálatában. Újpéteri Elemér - nem arisztokraták gyermekeként - lett diplomata. Annak idején a „Tények és tanuk” sorozatban a Magvető könyvkiadó gondozásában megjelent „Végállomás Lisszabon” c. könyvében bemutatja azokat a nyilvánosság előtt kevésbé ismert történéseket, amelyek elvezettek a „Felvidék” visszacsatolásához. Újpéteri Teleki Pál tanítványa volt, a Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után tehetsége okán sikeresen fejezte be a diplomataképzőt is. Volt Imrédy Béla miniszterelnök, és Csáki István külügyminiszter titkára, dolgozott a külügyminisztériumban Bárdossy László keze alatt. 1942 őszétől pedig Lisszabonban a magyar királyi követségen teljesített szolgálatot.

A visszacsatoláshoz vezető

„rögös” út.

„A trianoni béke óta

mi sokat hangoztattuk revíziós igényeinket, de gyakorlatilag a Teleki Pál¹ által vezetett Államtudományi Intézet pontos néprajzi térképeinek előkészítésén kívül alig tettünk valamit. A Revíziós Liga* külföldi országokban működő titkárai kivétel nélkül intelligensek voltak, kapcsolatokat tartottak a, információkat jelentettek haza, de sem a magyar kormány, sem a Revíziós Liga nem volt felkészülve azonnali cselekvésre.

*A Magyar Revíziós Liga a két világháború között az irredenta tevékenység szervezésére és összehangolására létrehozott társadalmi szervezet volt. Nagy gazdasági érdekképviseleti szervek: a Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület, az Országos Mezőgazdasági Kamara képviselői elhatározták a Liga létrehozását.

A szervezet 1927. július 27-én tartotta alakuló ülését, elnökének Herczeg Ferenc írót választották meg.

Pedig világos volt - már akkor 1938 nyarán -, hogy kik azok, aki revíziónkat elő tudják és esetleg tudják segíteni. Ezek viszont ütőképes magyar hadsereget és szállítóképes gazdaságot Kívántak tőlünk. A >> Szent István-i birodalom<<, a >>trianoni gyalázat<< stb. agyoncsépelt közismert érvek és jelszavak voltak, de külpolitikailag nem voltak döntőek. Darányi Kálmán >>győri<< programja a németek hallatlan fegyverkezési iramához képest eltörpült. Azonkívül csak részben valósult meg. Jelszavaink annyit értek, amennyit értek; katonailag semmit! Ezt mindenki, még egy huszonhét éves diplomata is láthatta. A magyar kül-, gazdasági és katonapolitika teljesen el volt maradva, nemcsak az olasz, de főleg a német iram mögött. Hogy ezt hivatalosan is tudomásul vegyük, ahhoz a kormányzó és kíséretének kieli látogatása kellett.”

Horthy² útja Hitlerhez³ vezet….

„Ez a látogatás, amely 1938. augusztus 20-án kezdődött, és több napig tartott, tulajdonképpen már Darányi miniszterelnöksége óta várható volt. Meghívó a német kancellár volt. A látogatás fő állomásaiként Kiel, Hamburg, Berlin, Nürnberg voltak megjelölve. A magyar hivatalos küldöttség a következőkből állt; Horthy kormányzó feleségével, Imrédy⁴ miniszterelnök, Kánya⁵ külügyminiszter, Keresztes Fischer Lajos⁶, a vezérkar főnöke, Kuhl Lajos, a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője, Imrédy és Kánya titkára (én és Zilahy-Sebess) és meglehetősen nagyszámú kíséret, ez inkább dekorációnak. Hivatalos meghívottak Budapesttől Budapestig különvonaton utaztak, a többi nem hivatalos meghívott Kielben a Patria luxushajón gyülekezett.

A német protokoll kitett magáért.

A német határtól kezdve maga Dörnberg protokollfőnök kísért bennünket. A különvonatot minden jelentősebb állomáson várta a párt, a Hitlerjugend és nagyszámú közönség, meleg fogadtatásban részesítve a vonat utasait, különösen a kormányzót. Egyébként a vonat legtöbbször meg sem állt, hanem lassú sebességgel haladt át az állomásokon. A kormányzó barátságosan viszonozta a nyitott ablakból az üdvözlést.

Ahogy később kiderült, volt magyar hivatalos köröknek előkészített külpolitikai tárgyalási tervük. Első helyen állt a Csehszlovákiával való békés revízió kérdése. Arra, amit a németek tartogattak számunkra, senki sem volt előkészülve.

Kielben Hitler, Ribbentrop⁷ stb vártak.

Rövid szívélyes üdvözlés és hasonló válasz után a hivatalos vendégek, élükön a kormányzóval, az Aviso Grille nevű gyorsnaszádon kaptak szállást. Hitler és közvetlen munkatársai szintén ezen a gyorsnaszádon voltak elszállásolva.

A tárgyalásokat Hitler és Horthy négyszemközti beszélgetése vezette be. Hitler vázolta terveit a Szudéta-kérdés megoldására vonatkozóan. Szinte napra előre megmondta, hogy mikor fogja a nemzetközi krízist kiváltani. Abból indult ki, hogy az angolok és franciák, Csehszlovákia szövetségesei, nem fognak a tárgyalások menetébe katonai ellenrendszabályokkal beleszólni, mert gyengék és >>puhák<<, és Csehszlovákiát magára fogják hagyni. Hitler elismerte a magyar területi igényeket, még a néprajzi határokon túl is, egészen az >>ezeréves<< határokig, tehát a Kárpátokig. De feltételnek szabta, hogy Magyarország mozgósítson Csehszlovákia ellen és amennyiben a csehszlovákok katonailag ellenállnak, lépjen fel támadólag velük szemben. A német hadsereg azonnal Magyarország segítségére fog sietni – hangsúlyozta.

Horthy tudta - a németek is -,

hogy az akkori magyar hadsereg teljesen képtelen Csehszlovákia katonai megtámadására.

A határ menti cseh erődvonal jól ki volt építve, a cseh hadsereg magában véve is lényegesen erősebb volt, mint a mienk, nem is beszélve a felszerelés közötti különbségről. Hitler >> vabanque<< játékot kínált nekünk, és ismételten hangsúlyozta, hogy mi a támadó katonai fellépésünkre nem is fog sor kerülni. Horthy anélkül, hogy akármelyik tanácsadóját megkérdezte volna, Hitler ajánlatát elutasította a fenti tények ismertetésével. A cseh határ alig harminc kilométerre volt Budapesttől. És felvetette a kérdést, hogy mi történne, ha magyar támadás esetén Csehszlovákia kisantant szövetségesei, Románia és Jugoszlávia, Csehszlovákia segítségér sietve >>lerohanják<< Magyarországot. Nekünk idő kell - mondta Horthy -, legalább egy-két év. A vita lement hat hónapra.

Ezek az érvek Hitlerre

nem hatottak.

Ő Magyarországnak szánta a kezdeményező lépést - szóval az esetleges támadó háborút Csehszlovákia ellen. Már a magyar mozgósítás ténye is segítette volna őt a francia-angol tárgyalókkal szemben. Ha pedig a csehek provokálnak, vagy a magyar támadás ellen saját maguk ellentámadásba lendülnek, a régi német-magyar fegyverközösségre hivatkozva megindíthatja saját hadseregét válaszolt. Hitler nyíltan felfedte terveit, benne a magyar rizikót. De Horthy ugyanolyan nyíltan újból határozott >>nem<<-mel válaszolt.

Amikor a Hitlerrel való négyszemközti megbeszélésről visszatért, természetesen közölte a kormány tagjaival és a vezérkar főnökével a történteket. Beszámolóját általános megdöbbenés követte politikai és katonai vezetőink részéről. Mindenki helyeselte a kormányzó döntését. Politikai vezetőink megértették a Szudéta-kérdés és a felvidéki magyar revízió közötti kapcsolatot.

Előre látható volt, hogy a német vezetés nem teszi minden további nélkül zsebre a visszautasítást, és hogy ez - német siker esetén - hátrányosan fogja befolyásolni helyzetünket felvidéki revíziónk vonalán.

További tárgyalások következtek.

A mi politikusaink Ribbentroppal, Keresztes-Fischer Lajos Keitellel⁸ tárgyaltak. A németek megismételték rejtett fenyegetések kíséretében Hitler ajánlatát. A mieink újból nemmel válaszoltak. A hangulat a németek és köztünk a fagypontra süllyedt.”

A bledi egyezmény zavart okozott

„A zavart és kedvetlenséget még fokozta az a számjeltávírat, amelyet Bakách-Bessenyey György, belgrádi követünk küldött az Aviso Grille-n tartózkodó Kányának. Kuhl és én fejtettük meg a számjelsürgönyt. Az állt benne, hogy aznap reggel - tehát Kielbe való érkezésünk napján - belgrádi követünk Bledben aláírta az ún. bledi egyezményt, amelyben a kisantant megadta beleegyezését a magyar felfegyverkezéshez. A bledi egyezmény a megelőző hetekben már el volt készítve, és a végső szöveget mindkét fél elfogadta. Belgrádi követünknek felhatalmazása volt, hogy az egyezményt aláírja azon a napon, amelyet a két tárgyalófél közösen megállapít. Bakách-Bessenyey nem tudott - nem is tudhatott - Hitler ajánlatáról. Az aláírás napja, azt hiszem, véletlenül esett össze Kielbe érkezésünk napjával.

Nincs kizárva, hogy a kisantant szántszándékkal választotta ezt a napot, hogy a német-magyar Együttműködést tompítsa. Végül is mi megkaptunk egy olyan jogot, amiért éveken keresztül harcoltunk. De az már nehéz elképzelni, hogy a kisantant előre tudta volna Hitler Horthynak tett ajánlatáról. A sors különös szeszélye játszott itt közre.

A bledi egyezmény aláírásának híre viszont a németeket érte teljesen meglepetésszerűen. Az egyezményről tudtak, az aláírás napjáról nem. Ők rögtön oda konkludáltak, hogy pokoli intrikáról van szó Különösképpen Kányát szidták miatta, aki pedig éppúgy meg volt lepve, mint mi valamennyien.

Hosszú számjel sürgönyt küldött Kánya, állandó helyettesének Apor Gábornak és belgrádi követünknek, vázolva a helyzetet. Ezeket a számjel sürgönyöket is Kuhl és én számjeleztük (ehhez tudni kell, hogy ilyen bizalmas természetű számjel sürgönyöket csak az fejthet meg, illetve számjelezhet, aki letette a harmadik, legmagasabb számjel sürgöny esküt. Mielőtt átkerültem Imrédy mellé, Apor előtt, feszület és égő gyertya mellett Apor letetette velem ezt az esküt.)

Kánya számjel sürgönyei már önmagukban is elárulták politikusaink zavarát és tanácstalanságát az új helyzetben. Ehhez hozzájárult a teljesen megváltozott hangulat a németek részéről, amely egész további utunkat végig kísérte.

Hitler rossz hangulatban

azzal búcsúzott el aznap vacsora után magyar vezetőinktől, hogy kiábrándítva érzi magát, mert eddig mindig azt hitte, hogy a magyar egy >>Herrenvolk<<. Majdnem, hogy gyáváknak nevezett bennünket. Ribbentrop és Keitel szintén savanyúak voltak. A bledi egyezmény aláírása ugyanazon a napon további hideg zuhany volt a németek részére. Könnyű volt már ott, az Aviso Grille fedélzetén és fülkéiben eljutni egy-két megállapításig, illetve kérdésig:

1. A németek tudtak a tárgyalásokról, amelyeket a magyar diplomácia a kisantanttal folytatot a fegyverkezési egyenjogúság elismerése érdekében. Sőt ismerték az egyezmény szövegét is. Tőlünk kapták meg.
2. Az aláírás napjának egybeesése kieli érkezésünkkel, akár véletlen volt, akár a kisantant manőver, szerencsétlen volt. Meg tudta volna belgrádi követünk a dátumot változtatni? Utasítása ilyen irányban nem volt.
3. A bledi egyezményt Csehszlovákia csak parafálta, de sohasem írta alá, éppen területi követeléseink miatt.
4. Hitler kívánságáról, hogy Magyarország mozgósítson Csehszlovákia ellen - heteken belül-, és vállalja egy támadó háború rizikóját, a magyar vezetők csak - Kielben, Hitlertől hallottak. Még az általában jól informált berlini követünk, Sztójai is, aki egyébként jelen volt Kielben, teljesen meg volt lepve. Pedig már hetek óta jelentett a németek terveiről a Szudéta-földdel kapcsolatban.
5. Hitler kívánsága és a felvidéki magyar revíziós követelések közötti összefüggést vezetőink azonnal megértették.
6. Volt Horthynak és a magyar felelős vezetőknek más választásuk?

Mindenesetre az első visszahatás német részről hamar megérkezett. Dörnberg protokoll vacsora után közölte a magyar vendégekkel, hogy még aznap este át fognak költözni a Patria hajóra, amely a közelben horgonyzott, és amelyen magyar és német meghívottak már szép számban voltak.>> Rangjukhoz méltó elhelyezésükről már gondoskodás történt.<<

Ezt az átszállást eredetileg csak másnap reggelre tervezték.

Átszállásunk előtt, még az Aviso Grille fedélzetéről végignézhettük a német haditengerészet nagyszabású éjjeli hadgyakorlatát. A német haditengerészet, főleg a tengeralattjárók hibátlan manőverei mindenkire jó benyomást tettek, főleg Horthy kormányzóra>>Novara hősére*<<

*A Novara az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének Helgoland-osztályú gyors cirkálója.

Vitéz Nagybányai Horthy Miklós zászlóshajója volt 1915-1918 között. Építése 1912-ben kezdődött és 1915. jan.10-én állították hadrendbe. Horthy parancsnoksága alatt számos sikeres bevetésben vett részt.

A Monarchia összeomlása után hadizsákmányként Franciaországnak ítélték, ahol több évig zászlóshajóként használták, majd 1941-ben szétbontották

Ő Hitlerrel együtt a parancsnoki hídról nézte végig a különböző fázisokat, és fogadta a hajók elvonulását és tisztelgését. Melegen gratulált Hitlernek.

Utána átszálltunk az új hajónkra a Patriára.

Már a Patriá-n egy ideig még beszélgettünk Kuhllal. Mindketten fáradtak voltunk, nemcsak az események hatása alatt, hanem az órákig tartó, kimerítő számjelzés miatt is. Kuhl fejezte be a beszélgetést: >> A bledi aláírás egybeesése Kielbe való érkezésünkkel szerencsétlen volt. De a hangulat már akkor elromlott, amikor Hitler - szerinte nagyon kedvező ajánlatát - megtette a kormányzónak. Felkínálta a magyarlakta Felvidéket, esetleg az egész Felvidéket a Kárpátokig. De a hozzáfűzött katonai feltétel, ti. magyar mozgósítás súlyponttal a csehszlovák határon és egy esetleg általunk kezdeményezett csehellenes katonai támadás, elfogadhatatlanul súlyos és rizikóteljes volt. Megadtuk volna a német vezetésnek az ürügyet Csehszlovákia lerohanására, és ha ez sikerült is volna, külpolitikailag véglegesen német gyámság alá kerülünk. Méghozzá azonnali döntést kértek tőlünk. Így nem volt időnk az olaszoktól tanácsot és támogatást kérni, még kevésbé Londonban és Párizsban informálódni. Persze ha Hitlernek minden sikerül, amit most akar, akkor felvidéki revíziónk a levegőben lóg. Ez az ember nem bocsát meg könnyen.<<

A politikai osztály főnökének fenti kijelentései együtt az előbb felsorolt pontokkal hozzájárultak ahhoz, hogy rosszul aludjanak a luxushajó első osztályú, mindennel ellátott kabinjában.

Másnap reggel

a Patria elindult a kieli csatornán keresztül Cuxhaven felé, tehát a Keleti-tengerről az Északi-tenger irányába. Ezen az úton Hitler és kísérete is velünk volt. A kormányzó és Hitler a parancsnoki hídról köszönték meg az impozáns tömegek éljenzését és zászlólengetését. A csatorna mindkét oldalán megszakítás nélkül sorakoztak fel férfiak, nők egész iskolák, egyenruhákban és civilben.

A helgolandi látogatás

kis epizód maradt.

A sziget katonailag rendkívül erősen ki volt építve. Minden a föld alatt, a felszínen parkok, sétányok, kilátóhelyek, vendéglők tömege volt látható. A föld alatt több emelet mélységig messze hordó lövegek, tengeralattjáró bunkerek, raktárak, alvóhelyek sorakoztak.

Hamburgi látogatásunk

Fő célja a Prinz Eugen >>zsebcirkáló<< megkeresztelése volt. A keresztanya szerepét Horthy Miklósné⁹ vette át. Sikerült neki a pezsgős üveget szertartásszerűen a hajó orrán eltörni. A hajógyár a >>Blohm and Voss<<, ma is Nyugat- Németország (a visszaemlékezés megírásakor Németország még megosztott volt - a szerk.) legnagyobb hajógyára.

Hamburgtól Berlinig

gyorsvonaton utaztunk. Érdekes volt technikailag. Hitler gyorsvonata és a kormányzóé - két külön vonat volt - úgy voltak irányítva, hogy Hitler még a hamburgi főpályaudvar előtt el tudott köszönni Horthytól. A mi gyorsvonatunk elindulása után Hitler és kísérete beszálltak saját vonatukba. Ez hamarosan utolérte a mienket, és utána sokáig egymás mellett gurult a két vonat. Így aztán láthattuk egymást az ablakokon keresztül. A Berlinbe való érkezés előtt Hitler külön vonata gyorsított, úgy hogy a birodalmi kancellár a berlini pályaudvaron már fogadhatta Horthyt és kíséretét. Díszmagyarba voltunk öltözve a berlini érkezés alkalmából. Meleg volt.

Hitler később az új kancellári palotában várta a magyar küldöttséget. A palota még nem volt egészen kész, de impozánsnak tűnt. Pár évvel később ugyanennek a kancellári palotának bunkerjében lett Hitler öngyilkos. Berlinben tárgyalások folytak, de ezekre rányomta bélyegét a kieli elhidegülés.

 Voltunk Karinhallban Göringnél¹⁰,

Nagy Frigyes potsdami kastélyában.

A katonai díszszemle is lezajlott. Berlinben majdnem valamennyi nemzetiszocialista vezetőt megismertem, legalább futólagosan.

Így Göbbelst¹¹, Himmlert¹², Rosenberget¹³, Heydrichet¹⁴, Baldur von Schirachot¹⁵, Rudolf Hesst¹⁶ és még sok más mindenkit. Egyetlen közös vonásuk volt: az önbizalom. A német vezetők, főleg porosz származásúak ebben a pontban, az önbizalom éreztetésében nagyon különböztek az olasz vezetőktől, akiket már előbb láthattam. Ez nevelésükkel volt magyarázható. Nem éreztették az általuk érzett fölényt, legalább akkor még nem. Barátságosak voltak; pedánsak minden formaság betartásában. Meghallgatták a magyar vezetők érveit. Néha megértést is mutattak. De a saját maguk által kitűzött céloktól egy betűvel sem tértek el. Ez nemcsak velünk szemben nyilvánult meg, hanem minden barátjukkal, vagy ellenségükkel szemben egyaránt. A >>tengely*<< főereje ők voltak.

*A tengely-hatalmak vagy tengely elnevezést használták a második világháborúban a német szövetségi rendszerhez tartozó államok elnevezésére. Az elnevezést elsősorban a három tengely-nagyhatalomra: Németországra, Olaszországra, és Japánra használták, de tengelyhatalmaknak vagy tengelyhez tartozónak szokták mondani e szövetségi rendszerhez később csatlakozó más államokat is. A tengely 1936.okt.27én jött létre Németország és Olaszország megkötött egyezményével. Mussolíni 1936.nov. 1-jén a következő szavakkal hozta nyilvánosságra a néhány nappal korábban megkötött német-olasz egyezményt.” A Berlin-Róma ív nem egy választóvonal, hanem egy tengely, amely köré Európa több állama csoportosul.”

Ezt nem szívesen, de az olaszok is belátták. Ezek voltak impresszióim az első találkozás alatt és után az olasz és német vezetőkről. Többszörös személyes érintkezés után első benyomásaim helyességéről meggyőződhettem.

Utolsó látogatási programpontunk

Nürnberg volt a párt városa.

Itt főleg az SA- és az SS-hadosztályok díszszemléjére emlékszem.

Nürnbergből vissza Budapestre

vezetett az út.

Hitler Nürnbergben búcsúzott el Horthytól, hidegen. Vezetőink fejében Kiel óta állandóan, de hazafelé még inkább az járt, hogy a magyar-német viszony megromlott. Mi lesz, ha Hitlernek előre bejelentett tervei sikerülnek? Marad ebben az esetben a felvidéki revízió?

Nem sokáig kellett a válaszra

várni.

Chamberlain¹⁷ angol miniszterelnök godesbergi és Runciman angol külön kiküldött prágai látogatása a cseheket nem bírta engedékenységre. Tovább hittek a francia-angol katonai segítségben. Előkészületben volt a müncheni négyes konferencia. Már határozottan előrevetette árnyékát a német siker, amelyet Hitler Kielben megjósolt. Valamit tennünk kellett, hogy felvidéki revíziós törekvéseink egyáltalán szóba kerüljenek Münchenben. De a magyar kormánytényezők minden törekvése, hogy München előtt a német vezetőkkel még egyszer találkozhassanak, meghiúsult. Az olaszok ezúttal szintén nem voltak hajlandók közbenjárásra.

A Sándor-palotában

a levegőben érezhető volt a növekvő idegesség és tehetetlenség. A miniszterelnökből magából áradt legjobban. A Dísz téren nagyobb volt a nyugalom. Kánya nem adta fel a reményt. Sztójayt állandóan ösztökélte, hogy más és más utakon kísérelje meg Hitler makacs haragját lecsendesíteni és újabb találkozást kicsikarni. Végül is idegtépő várakozás után jött Sztójaytól¹⁸ egy sürgönyt: Hitler 1938. szeptember 20-án hajlandó fogadni Obersalzbergben (itt volt Hitler sasfészke, Berchtesgaden fölött.) 1938. szeptember 20-án időveszteség elkerülése végett saját repülőgépét és személyes pilótáját küldte Budaőrsre.

A megjelölt nap reggelén

Imrédy Béla miniszterelnök, Kánya Kálmán külügyminiszter és Keresztes Fischer Lajos, a vezérkar főnöke szálltak be a gépbe. Én kísértem Imrédyt. Tehát ugyanaz a három magyar vezető repült Obersalzbergbe, aki már Kielben is ott volt. A gép egy Junkers-52 volt. A későbbiekben még többször repültem vele és mindig ugyanazzal a joviális pilótával. Kányának ez volt az első repülőútja. Állandóan panaszkodott, hogy nem bírja a gép ugrásait (nem volt jó repülőidőnk), és különösen a leszállásnál mondta, hogy erősen zúg a füle.

A hangulat az úton, mint már otthon, nyomott volt. Nem is lehetett más. Vezetőink tudták, hogy Kielben nem adhattak más választ, mint amelyet adtak, és a helyzet azóta sem változott, sőt rosszabb lett, hiszen a kieli látogatás után a német külpolitikai tevékenység olyan módon módosult, hogy nem tudtuk sem diplomácialilag, sem katonailag követni. De a magyar kiküldöttek azt is tudták, hogy a magyar közvélemény vihara elsöpri őket, ha a németek megkapják a Szudéta-földet harc nélkül (és akkor már nagyon úgy festett a helyzet), mi viszont semmit sem kapunk vissza a Felvidékből.

A repülőtéren

Dörnberg protokollfőnök fogadott bennünket, és gépkocsin felkísért Obersalzbergbe, Hitler, Ribbentrop és Keitel vártak. A német kancellár azonnal fogadta a magyar delegációt. Én az előszobában kaptam egy karosszéket, és készen tartottam különböző dossziékat és térképeket. De nem volt rájuk szükség. A párnázott ajtón keresztül kihallatszott Hitler hosszantartó kiabálása (süketnek kellett volna lennem, hogy ne halljam.) Csakugyan majdnem mindent meg is értettem, amit rikácsolt. A magyar vezetők bevezető szavait nem hallottam, sem Ribbentrop záró észrevételeit. De ezeket, éppúgy, mint Hitler és Ribbentrop szavait a miniszterelnök és a külügyminiszter még a repülőtéren visszafelé tollba mondták nekem, úgyhogy teljes képem volt arról, hogy mi játszódott le a párnázott ajtón belül. Hitler (később már ismertem ezt a szokását, de akkor még új volt előttem) nem engedte magát félbeszakítani. Egyre inkább emelte hangját, mintha népgyűlésen lenne. Súlyos szemrehányásokkal illette a mieinket. Persze kieli válaszunk miatt. Azt ismételte unos untig, hogy kieli válaszunk részére a legnagyobb csalódás volt. Ő mindent kilátásba helyezett nekünk. Nem bíztunk a szavaiban, pedig ő a helyzet ismeretében beszélt Kielben. A rizikó, amelyet vállalnunk kellett volna, nagyon kicsi volt. Most, amikor kevés választja el a sikertől, igényeket támasztunk. Ezeket az igényeket nem voltunk hajlandók mozgósítással és ha kellett volna, háborús gesztussal alátámasztani.

Aki nem hajlandó rizikót vállalni, azt ne várja, hogy más kaparja ki neki a hamuból a gesztenyét Mindazok után, amiket Kielben tőlünk hallott, nem hajlandó az előrelátott müncheni négyes konferencián a magyar területi igényeket támogatni, sőt meg sem említi őket. Ez az utolsó alkalom, hogy magyar vezetőket fogad.

Ne kíséreljük meg őt ettől a szándékától eltéríteni, mert ő ezt már a birodalmi külügyminiszterrel együtt eldöntötte, és erről már értesítette is az olaszokat.

Arra ne számítsunk, hogy az angolok és franciák szóba hozzák revíziós igényeinket. Azoknak elég bajuk van azzal, hogy hogyan tudják megmagyarázni a csehszlovák kormánynak - szövetségesüknek - hogy cserbenhagyják őket, és szövetségi szerződésük ellenére nem nyújtanak katonai segítséget. Amikor mindezt papírra vetettem még a repülőgépen, és később a Sándor-palotában írógépbe is diktáltam, el tudtam képzelni, hogy milyen hideg zuhany volt ez a látogatás Imrédynek és Kányának.

Egy világos volt a magyar delegáció előtt: még ebben a kétségbeejtő helyzetben sem mondhatunk le igazságos - mi annak tartottuk őket - követeléseinkről. De mit lehetne még tenni?

Az előre látott müncheni konferencia

a négy nagy között 1938. szeptember 29-30-án folyt le. A döntés is ismeretes. A németek megkapták a Szudéta-földet harc nélkül. A csehek ezt a döntést, cserbenhagyva mindenkitől, csikorgó fogakkal, de elfogadták. Benes lemondott, és Londonba távozott. De ez a jelenlegi pillanatnyi helyzeten nem változtatott. A Szudéta-földön feküdt a cseh németellenes erővonal nagy része. Ennek feladásával a csehek a további német akciók ellen védtelenek maradtak.”

A magyar erőfeszítések

előbb utóbb beérnek….

Egy hajmeresztő vállalkozás

„Mi azonban még egy utolsó kísérletet tettünk. Ez aligha szerepel a korabeli okmányokban, de én tanúsíthatom. Nem tudom, kinek volt az ötlete, valószínűleg Kányának, vagy talán magának Csákynak¹⁹. Csáky jól ismerte Cianot²⁰. Vagy legalábbis azt hitte. Teljes titokban megjelent a müncheni konferencia előtt Münchenben. Cianót kereste, de hiába. Végül is, a rendőrkordont áttörve, elérte az olasz külügyminisztert, amint az a lépcsőn felfelé menet a döntő konferenciára sietett. Ciano nem tudott ez elől a találkozás elől kitérni.

Csáky rövid pillanatok alatt azt kérte az olasz külügyminisztertől, hogy Olaszország, mint Magyarország barátja legalább annyit javasoljon, hogy a magyar felvidéki követelések szerepeljenek a záró kommünikében. Ciano ezt, inkább félvállról megígérte. Az ő fellépések köszönhettük, hogy a négy nagyhatalom a záró kommünikében a magyar revíziós követelé-sekről is említést tett.”

Maradt egy reménysugár.

„Tehát München után voltunk, és nem tudtuk, hogy érvényesítsük azt a pár szót, amely megnyitotta illetve nyitva tartotta a közelebbi vagy távolabbi lehetőségét egy magyar revíziónak a Felvidéket illetően.

A magyar hivatalos politika német szárnya, de nemcsak a német, hanem az angolbarátok és a Franciákkal rokonszenvezők is, keserves hallgatásba burkolóztak.

Maradt tehát a reménysugár, amelyet Ciano elért. És a müncheni végső kommüniké, amely felszólítja a csehszlovák kormányt, hogy tárgyaljon a magyarokkal. A csehek, akik fogcsikorgatva fogadták a müncheni döntést, erről először tudni sem akartak. Kaptak vagy nem kaptak az angol-franciáktól, hivatalosan vagy nem hivatalosan biztosítást, hogy München után a többiekkel, főleg velünk, kemények maradgatnak? Érezték vagy látták, hogy a németek és olaszok nem nagyon támogatnak bennünket?

Szakadatlan unszolásunk

eredményeképpen,

és hogy látszólag eleget tegyenek a müncheni kommüniké befejező sorainak, végén mégis beleegyeztek, hogy leüljenek velünk tárgyalni.”

Tárgyalások a csehekkel Komáromban.

„Ezek a tárgyalások Komáromban a Zsófia sétahajón folytak le 1938. október 9. és 12. között. A magyar delegációt Kánya vezette. A csehek és főleg a szlovák vezetők, akiket a csehek ügyesen előtérbe toltak, hallani sem akartak az eléjük terjesztett, térképekkel és statisztikai adatokkal alátámasztott magyar követelésekről. A mi indítványunk az ún. Teleki-térképbe berajzolt néprajzi határ volt. Ezt a térképet már előbb eljuttattuk az illetékeseknek Berlinbe, Rómába, Londonba és Párizsba. A csehek is ismerték, még mielőtt leültek velünk tárgyalni. Hallani sem akartak róla. Amikor azt ajánlotta a magyar delegáció, hogy a>>csehszlovák jóindulat<< kimutatására és további, későbbi tárgyalások előkészítésére legalább Komárom városát adják át azonnal Magyarországnak, kisebb-nagyobb huzavona után ezt is megtagadták. A tárgyalások megszakadtak. Sok reményt magyar részről senki sem fűzött hozzájuk.”

A németek segítsége kellett….

„A magyar kormány számára ekkor véglegesen nyilvánvalóvá vált, hogy a németek hozzájárulása nélkül a csehek nem fognak engedni. Csak a Prágára gyakorolt német nyomás segíthetett nekünk. Ez azonban nem mutatkozott.

Mint utolsó lehetőség, felmerült a kérdés, lehetséges volna-e olyan személyiséget találni, aki nem aktív vezető politikus és aki a németek szimpátiáját bírja. Sok számjel sürgöny ment és jött berlini követségünkön keresztül, amíg valami eredményre jutottunk. Nem egy személyt, hanem kettőt talált a német kormány elfogadhatónak: Darányi Kálmán volt miniszterelnököt Hitler részére és Mecsér Andrást, az ún. >>CS<< csoport vezetőjét.

Mecsér Andrásról csak annyit tudtam (ismertem személyesen a>>Vadászkürt<<-beli vacsorákról . de erről később), hogy Gömbös első találkozóját Hitlerrel ő készítette elő. Ő Berlinbe repült. Hogy kikkel beszélt, sohasem tudtam meg. Utazáa eredményeiről nem szivárgott ki semmi.

Hitler Darányi Kálmánt²¹

választotta ki magának,

mint tárgyalófelet. Nagy meglepetésemre Imrédy miniszterelnök október 13-án közölte velem, hogy Darányi Kálmán a kormány megbízásából következő reggel Hitlerhez repül Obersalzbergbe, és ő, Teleki Pál beleegyezésével, engem rendel ki kisérőjéül. Készüljek fel térképekkel és minden szükséges adattal, hogy az egész ügyben nagyjából tájékozatlan Darányit rendeltetési helyén támogatni tudjam.

Darányi Kálmánt személyesen nem ismertem. Ismertem a németek kikötését, hogy csak olyan embert küldhetünk, aki nem volt jelen Kielben.

Az indulás másnap reggel hétre volt kitűzve. Hitler megint külön repülőgépét és pilótáját küldte. Reggel hatkor mindennel felszerelve ott voltam a Sándor-palotában. Darányi reggel negyed hétkor érkezett, kis kofferral. Hozzám fordult:>> Te fogsz kísérni?<< >>Igen kegyelmes uram.<< Ahogy szemben álltam vele, és ázsiai vágású szemeit megláttam, és nagy nyugalmát is megéreztem, rögtön tisztelni és szeretni kezdtem ezt a férfit. Pillanatig eszembe jutott, hogy még csak huszonhetedig évemben járok, és egyedül fogok elkísérni egy volt miniszterelnököt ugyanoda, ahonnan rövid hetekkel előtte a magyar állampolitika vezetői olyan leverten távoztak.

Közben bejött a miniszterelnök –

pongyolában. Röviden bemutatott Darányinak, elmondta, hogy ismerem az előzményeket, és tisztában vagyok az etnográfiai határok részleteivel. Hozzátette, hogy Teleki tanítványa voltam, és az ő beleegyezésével esett a választás rám. Ezután hozzám fordult:>>Elemér, légy szíves várj az előszobában! Darányi kegyelmes úrral még egy és mást meg kell beszélnem.<< Kimentem.

Körülbelül félóráig tartott a megbeszélés.

Negyedórás késéssel indultunk

Budaőrsről.

A pilótán kívül csa Darányi és én ültünk a gépben (a JU-52-es utasgépen- ez volt Hitler külön gépe is - 24 személyre volt hely.) Darányi a második sorban ült az ablakhoz, én mögéje. Szép idő volt, tisztán lehetett látni. Éppen elhagytuk Győrt, amikor láttam, hogy Darányi az aktatáskájában keres valamit, azután teljes zavarban hátrafordult hozzám: >> Elemér, otthagytam a miniszterelnök szobájában a térképeket. Forduljunk vissza?<< >>Nem szükséges kegyelmes uram, van nálam egy teljes második sorozat.<< Megnyugodva fordult vissza ülésén. Leszálláskor ismét Dörnberg báró protokoll főnök fogadott bennünket, és vitt fel gépkocsit Obersalzbergbe. Hitler a monumentális lépcső tetején várt Darányira. Kézfogásuk sokkal barátságosabb volt, mint az amellyel az előző magyar vendégeit várta. Ezt jó jelnek tartottam.

Hitler bevezette vendégét

dolgozó szalonjába.

Az ajtó becsukódott. Én az előszobában maradtam. Akkor már tudtam, hogy Hitler külföldi vendégeit a legritkábban fogadja egyedül. A vendég kíséretéből legalább még valaki részt vehetett a tanácskozásokon akkor is, hacsak, mint megfigyelő. Ezúttal nem így történt. Hitler csak Darányiaval akart beszélni. Jelen volt még Ribbentrop.

Hewell követségi tanácsos, aki a német KÜM-ből volt Hitler mellé beosztva észrevette ezt. Nyílván azt is tudta, hogy Darányi nem beszél jól németül, és hogy nem lehet tisztában a Teleki-térképek részleteivel. Kissé nyitva hagyta az ajtót, amikor ő is bement. Így láttam és hallottam mindent, ami bent történt.

Hitler először Darányinak

adta meg a szót.

Darányi nagyon halk hangon, itt-ott kicsi akadozva előadta a magyar kormány javaslatait a csehszlovák-magyar határ revíziója ellenértékeként. Felajánlotta, hogy kilépünk a Népszövetségből, hogy csatlakozunk az antikomintern paktumhoz, és hogy Magyarország hajlandó a német birodalommal tíz éves gazdasági szerződést kötni, összehangolva a két ország gazdaságpolitiáját. Hitler és Ribbentrop erősen figyeltek, Hewell jegyzeteket készített. A német kancellár nem szakította félbe Darányit. De amikor az befejezte rövid előadását (órám szerint mintegy öt percig tartott),

Hitler felugrott székéről,

És a nagyteremben fel-alá járva megint dührohamot kapott. A magyar vezetőket súlyosan leszidta, ezúttal név szerint is - különös hangsúllyal Kányát, azért, mert nem mozgósítottunk, ahogy ő javasolta Kielben. Megint gyávának nevezte az egész magyar vezetést, és- mondta - most akarjuk az ő támogatását, amikor a német birodalom már mindent megkapott, amit akart. Tehát megismételte ugyanazt, amit utolsó alkalommal ugyanitt mondott vezetőinknek. Hitler monológja - sokszor megismételte önmagát - körülbelül negyvenöt percig tartott az órám szerint, aztán kifulladt és megállt Darányi előtt. Ránézett.

Darányi nyílván megértette nagy részét annak, amit Hitler mondott, de nem az egészet. Pedig tudta, hogy be kell számolnia Imrédynek. Azt viszont, hogy én is hallottam mindent, nem tudta. Mint már említettem, nem volt nagyon jó németben. Talán ezért, talán zavarában ennyit mondott:>> Herr Reichskanzler, nicht verstanden, bitte noch enimal.<<(Birodalmi kancellár úr, nem értettem, kérem mégegyszer.)

A teremben olyan csend lett,

hogy a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. Hitler még vörösebb lett, megfordult, azt mondta: >>Ribbentrop, machen Sie das weiter<< (Ribbentrop, játssza ezt maga tovább), és kirohant a tárgyalóteremből. Pár perc múlva kijött Darányi. Közben megbeszélte Ribbentroppal (a javaslat az utóbbitól jött), hogy este tízkor találkoznak Münchenben. Hozzám fordult, eléggé zavartan (Hitler kezet sem adott neki, még kevésbé búcsúzott el tőle, amikor kirohant.)

>>Elemér, mit csináltam rosszul?<<

>>Semmit, kegyelmes uram.<<

>>De mit mondok a miniszterelnöknek? Megígértem neki, hogy felhívom telefonon.<<

>> Úgy halom Hewelltől, hogy találkozód van a birodalmi KÜM-mel este tízkor Münchenben. Szállodádból felhívhatod a miniszterelnököt, mondd meg, hogy tízkor találkozol Ribbentroppal, akkor az egész kérdést letárgyaljátok, addig nincs jelentenivalód.<<

(Hewell nagykövet, akkor még nagykövetségi tanácsos, feljegyzést készített Hitler és Darányi fentebb leírt találkozójáról. Száraz feljegyzés, amelyet nyilvánvalóan főnökei izlése szerint írt. Hewell feljegyzése megjelent, ha nem tévedek a német-magyar diplomáciai iratokban. Az én leírásom a szóban forgó beszélgetésről a valóságot közli, úgy ahogy a beszélgetés lefolyt, és nem úgy, hogy Hewell ugyanazt összefoglalja.)

Csak fiatal korom és továbbra is tapasztalatlanságom magyarázzák meg válaszaimat, hiszen végül is egy volt miniszterelnökkel beszéltem. De Darányi nem vette zokon válaszaimat. Rögtön elfogadta javaslatomat.

Csendben tettük meg az autóutat

Münchenig.

Az egyik legjobb hotelben voltak szobák foglalva részünkre. Rögtön megérkezésünk után Darányi felhívta Imrédyt. Mellette volta az ő kívánságára. Rövid volt a beszámoló (Darányi kihagyta Hitler kemény kritikáit a magyar vezetőket illetően, és megadta a tíz órai dátumot. A Miniszterelnök több kérdést tett fel, Darányi válasza sztereotip (>>Nem tudom<<,>>Nem<<) volt. Darányi letette a kagylót. >>A miniszterelnök mindenképpen tudni akarja, hogy mit mondott Hitler javaslatainkra. Én semmi választ nem adhattam neki. Úgy értettem, hogy nem mondott rá semmit. Mi a véleményed.<< (Addigra már elmondtam neki, hogy mindent láttam és hallottam.)

>>Szerintem sem kaptunk választ a német kancellártól javaslatainkra. Talán este többet fogunk tudni.<<

>>Írsz egy rövid jelentést az én nevemben?<<

>>Félóra alatt elkészülök vele. Jegyzeteket csináltam az elhangzottakról.<<

Megírtam a rövid jelentést Darányi nevében. Szó nélkül elfogadta szövegezésemet. Egy szót sem változtatott rajta. Parafálta.

Volt még időnk vacsorázni.

Darányi alig szólt egy szót. Most, amikor egyedül voltam egy közismert és nehéz misszióval megbízott magyar politikussal, éreztem meg először, hogy milyen nehéz adott esetekben döntést hozni és ehhez a helyes szavakat megtalálni.

Vacsora végén Darányi a következőket mondta: >> Ez a látogatás nekem elejétől fogva nem tetszett. Rá lettem kényszerítve. Kötelességből vagyok itt. A mi javasolt új határunknak ismered a részleteit?<<

>> Igen, kegyelmes uram. Részt vettem a végső vonal kidolgozásában.<<

>> Akkor azt fogom javasolni a birodalmi KÜM-nek, hogy határkívánságainkat te fogod előadni.<<

>> A németek már ismerik Teleki Végső vonalát. Minden részletkérdésre fel vagyok készülve.<<

>>Jól van.<<

Pontban este tíz órakor fogadott

bennünket Ribbentrop.

Ugyan annak a szállodának a különtermében, ahol szobáik voltak. Egy titkár volt vele. Ahogy mindjárt ki fog derülni, a későbbi, annyira ismert Veesenmajer²² volt.

Ribbentrop, már amennyire ez tőle kitelt, barátságos volt Darányival szemben. Talán részben jóvá akarta tenni Hitler előző gorombaságait.

A birodalmi KÜM (külügyminiszter - a szerk.) először javaslatainkra reagált. Mondta, hogy tudomásul vette őket ő is, a birodalmi kancellár is. De ezeknek megvalósítása későbbre marad. Most kizárólag a magyar revíziós igényekről Csehszlovákiával szemben szeretne beszélni.

Kérte Darányit adja elő, milyen

új határt kívánunk néprajzi alapon.

>> Birodalmi külügyminiszter úr, az általunk kívánt új határvonalat térképeink alapján, ha megengedi, titkárom fogja ismertetni.<<

>>Sehr gut<< (Nagyon jó.<< >>Also, Herr Sekretar?<< (Hát akkor titkár úr?)

Elővettem térképeinket. (Közbe szeretném szúrni, hogy a németek nemcsak, hogy ismerték őket, hanem szakértői vonalon hosszú harcot kellett folytatnunk Ungvár, Beregszász és Munkács miatt. A németek ezt a három várost nem akarták nekünk átengedni. Akkor más terveik voltak Kárpátaljával.) A terem közepén nagy ovális asztal állt. Elfértek rajta az összefüggő térképek. Ribbentrop hideg tekintetével - amelyet jó néhányszor láttam utána - először rám nézett, aztán a térképekre. Utána odaszólt Veesenmayernek:>> Hozza be a mi szakembereink által készített térképeket.!<<

Két perc múlva ott voltak

kiterítve a mieink fölé.

A néprajzi határ gyakorlatilag egyezett a mienkkel. Egy lényeges különbséggel. Mi magunknak igényeltünk Ungvár és Munkács közvetlen környékén hét falut. Ezek élelmezték a két várost. A német térképen ezek nem voltak nekünk szánva. Eszembe jutottak Teleki Pál szavai, amikor nem régen a minisztertanács előtt magyarázta az általa és az Államtudományi Intézet által kidolgozott végső vonalat.>> Emiatt a hét község miatt bajunk lesz a németekkel. De mindenképpen szükségünk van rájuk. Nélkülük éhen hal a két város.<< (A minisztertanács ezen ülésén, amikor ezt a pontot tárgyalták, Imrédy kívánságára, behivatott.)

Ribbentrop:

>>A maguk által kívánt néprajzi határ a mi szakembereink szerint egyezik a valósággal. Kivéve ezt a hét községet (rájuk mutatott), amelyeknek a többsége német. Ezeknek szerintünk, Kárpátaljában kell maradnia. Esetleg volna egy elképzelésünk (önálló Kárpátalja, német védnökség alatt), Ruszinszkó jövőjét illetően a német többségű helységeket nem vagyunk hajlandók Magyarországnak átengedni.<<

>>Birodalmi külügyminiszter úr! Ennek a hét falunak a többsége nem német, hanem zsidó.<<

>>Zsidó?<< - kérdezte Ribbentrop meglepve és ingerülten: >> Veesenmayer sofort nachprühen!<< (Veesenmayer azonnal ellenőrizni.)

Veesenmayer kiment. Pár perc múlva visszajött:>> Herr Exelenz. Die Ungarn haben recht. Die Mehrheit is jüdisch.<< (Kegyelmes uram. A magyaroknak igazuk van. A többség zsidó.)

>>Jüdisch? - kérdezte mégegyszer Ribbentrop Veesenmayerhez fordulva, - Sofort an Ungarn abgeben!<< (Zsidó? Azonnal Magyarországnak adni.)

Így született meg rövid idővel az első bécsi döntés előtt a németek által elfogadott új magyar-csehszlovák határ. De a határprobléma még nem volt teljesen megoldva. Ciano beleszólt az utolsó pillanatban. Rögtön rátérek.

Ribbentrop és Darányi békében, barátságosan váltak el. Darányi telefonált még egyszer a miniszterelnöknek, elmondta, hogy mi történt, és nagy elégtételemre hozzáfűzte jelenlétemben: >> Kitűnő fiatal titkárt adtatok mellém, Béla, majd holnap személyesen.<<

Másnap visszarepültünk Budapestre.

Megismételte rám vonatkozó dícséretét a miniszterelnöknek, Bárczy István miniszterelnökségi államtitkárnak, Szép László miniszterelnökségi osztályfőnöknek. Mindegyik visszamondta szavait. Pedig nem engem kellett volna megdícsérnie, hanem zseniális, szerény professzoromat, gróf Teleki Pált. De neki nem kellett a dicséret.

Darányit nem láttam többé élve. Röviddel később agyvérzésben meghalt. Temetésén meghatva vettem részt.

Most térjünk vissza Ciano szerepére

a végleges új felvidéki határ megvonásában.

A minisztertanács a KÜM előterjesztésére úgy döntött, hogy Cianót, és persze rajta keresztül Mussolinit²³ informálni kell Darányi látogatásáról és annak eredményeiről. Nem lehetett politikust küldeni, nehogy a németek megsértődjenek, és intrikát sejtsenek az út mögött. (Ekkor már tudtuk, hogy a német birodalom és Olaszország KÜM-jei 1938. november 2-án Bécsben az érdekeltek jelenlétében döntést hoznak az új magyar-csehszlovák határról. A két érdekelt ország, Magyarország és Csehszlovákia kormányai kötelezték magukat, hogy az új határt vita nélkül elfogadják.)

Rónay Andrásra, az Államtudományi Intézet igazgatójára és rám eset a választás. Rónayt még egyetemi hallgató koromból ismertem (Teleki kedvenc tanársegédje volt), és az utóbbi hónapokban, főleg a kieli látogatás szorosan együtt dolgoztam vele.

Együtt indultunk

ezúttal egy Savoia-Marchetti bombázógépen 1938. október 27-28. körül Róma irányába. A Bombázót egy kicsit belülről kényelmesebbé tették részünkre. Beraktak két ülést. A pilóta és rádiótávírásza első rangú emberek voltak. Hamar megbarátkoztunk. Az utunk kicsit zavaros volt a rossz légköri viszonyok miatt, és már Olaszország felett megszakadt a rádiókapcsolatunk, és erős ködbe kerültünk. A pilóta közölte velünk, hogy a hiányzó rádió-összeköttetés és a köd miatt az első repülőtéren leszáll. Félóráig küszködött a nehéz géppel, a látási viszonyok egyre romlottak. Végre:>> Látok alattunk egy repülőteret. Itt le kell szállnom!<<

Nem tudta, hogy milyen repülőtér van alattunk, de megkérdezte a leszállási manővereket. Alig kétszáz méter magasságból célozta meg a futópályát. Most már mi is láttunk valamit. Láttuk, hogy a repülőtéren minden irányból páncélosok indulnak a futópálya felé. Az egész repülőtér nyüzsgött a katonáktól. Foligno katonai repülőterén szálltunk le. Engedély nélkül, hiszen nem volt rádió-összeköttetésünk. Alighogy a gépünk megállt - minden mechanikai zavar nélkül - olasz tisztek vettek körül bennünket. Egyedül én nem tudtam olaszul. Hosszú percekig tartott, amíg megmagyaráztam, hogy kik vagyunk, és miért nem kértünk leszállási engedélyt. A beszélgetés közepette értettük meg, hogy a spanyol polgárháború még nem ért véget, és azt hitték, ellenséges gépről van szó. Ezért a riadókészültség. Kértem, hogy vigyenek bennünket a repülőtér parancsnokához, mert este nyolckor Ciano KÜM vár bennünket a Palazzó Chigiben (ez volt az olasz KÜM épülete) Délután három óra volt.

Az olasz tisztek megnyugodtak.

Visszahagytuk gépünk személyzetét, és Rónayval beültünk a közben kiküldött katonai gépkocsiba. A repülőtér parancsnoka kérte, hogy okmányokkal igazoljuk, hogy igaz, amit mondunk. Csak az útleveleink voltak nálunk. Ez nem volt elég neki. Javaslatomra felhívta a quirinali magyar követséget és az olasz KÜM-öt. Mindkettő megerősítette, hogy Ciano vár bennünket. Ezzel a kérdés el volt intézve. Meg kellett oldani, hogy időben jussunk Rómába. A gép nem mehetett tovább, meg kellett javítani a rádiót. Beszéltem quirinali magyar követünkkel telefonon. Villani Frigyes báró nagy zavarban volt.>>Ciano nem sokáig fog rátok várni, és holnap elindul Németországba. Béreljetek ki egy gyors kocsit sofőrrel, aki ismeri az utat, és máris induljatok. Add át telefont a repülőtér parancsnokának.<< A szóban forgó ezredesnek szintén megmagyarázta , hogy mit kell tennünk, és kérte segítségét. Meg is kaptuk. Húsz percen belül megérkezett a gépkocsi a sofőrrel. Közben kihoztuk a csomagjainkat. A legtöbben térképek voltak Ciano számára.

A sofőr értett a dolgához. Őrült hajsza után, kanyargós utakon este nyolc óra tíz perckor - tehát tíz perc késéssel - megérkeztünk a Palazzo Chigi főbejárata elé. Villani követünk várt.

>> Szerettem volna veletek először mindent megbeszélni, de erre most nincs idő. A külügyminiszter vár bennünket.<<

Ciano mosolyogva fogadott.

Nagyjából rám ismert, hiszen látogatásai alatt többször is találkoztam vele. Elnézést kértünk a késésért, követünk elmagyarázta, hogy mi történt. Ciano, aki maga is vadászpilóta volt, csak ennyit mondott tovább mosolyogva:>> Örülök, hogy jól megérkeztek. Hol vannak a térképek, amelyeket Ribbentrop látott és jóváhagyott?<< Most már a szó Rónayé volt. A hamar kiterített térképeken elmagyarázta az általunk javasolt és a német KÜM által elfogadott határt. (ez a beszélgetés franciául folyt.)

Az olasz KÜM ránézett az új határvonalra. A népraji elvből kiindulva Teleki nem akart szlovák többségű falvakat. Ennek következtében a határ, amely Pozsonytól keletre volt berajzolva, eléggé girbe-görbe volt.

Ciano:

>>Ezt a határt (csak a nyugati részéről beszélt), ezt a kusza határt, így úgysem lehet se megindokolni, se megvédeni, se megoldani, sem gazdaságilag, sem közgazdaságilag,<<

Tovább mosolygott: >>Én ezt javaslom.<< - ezzel húzott egy egyenes vonalat, erősen a mi javunkra.( később Ciano-vonalnak hívtuk.).>> Ezt a vonalat én meghúztam, és így lesz, ezt viszem holnap Ribbentropnak.<<

A Ciano által megrajzolt egyenes vonal körülbelül százötvenezer szlovákot adott nekünk, köztük teljesen szlovák lakosságú falvakat. Az olasz KÜM magához vette a térképeket, alig adott időt, hogy nekünk maradt példányára is berajzoljuk az ő vonalát, elbúcsúzott a követtől és tőlünk.>> A viszontlátásra Bécsben.<< Már kint is voltunk a dolgozó szobájából.

Villani, Rónay és jómagam hüledezve néztünk egymásra. Mit fog szólni hozzá Teleki? - gondoltuk.

A követségen keresztül felhívtuk a KÜM-öt. Először Villani, majd Rónay beszélt Kánya titkárával, Zilahy-Sebess Jenővel, aki szolgálatban volt, és várta híreinket. Tovább is adta őket a megfelelő helyekre.

Másnap reggel várt ránk

Rómában a repülőgépünk, és ezúttal simán Budaőrsre érkeztünk. Imrédynek, Kányának és végül Telekinek Rónay elmondta, hogy mi történt, Imrédy nem kapott fejfáját a Ciano-vonal miatt, Kánya kissé cinikusan azt mondta, hogy az aránylag fiatal Cianótól nem is várt mást, Ciano meg akarta mutatni a németeknek, hogy Olaszország is számít. Teleki nagyon bosszankodott:>> Ciano döntése értelmetlen. Én néprajzi határt akartam. Ilyen formán megkaphattuk volna fél Szlovákiát.<< De újabb magyarázatra nem volt idő - és nem is volt célszerű megsérteni Ciano önérzetét. Végül is nekünk akart jót.

Vártuk a német reakciót.

Nem volt. Ribbentrop elfogadta Ciano korrekcióját, és ez a Ciano-vonallal kiegészített magyar javaslat volt az alapja az első döntésnek.

Az első bécsi döntés dátuma

1938. november 2.

Különvonaton mentünk, zsúfolva volt diplomatákkal, felvidéki magyar vezető politikusokkal (Esterházy, Jaross stb.), újságírókkal. Ezek közül főleg Gurka Mártonra emlékszem, akkor vezető szerepe volt az MTI-nél. A hivatalos személyiségek közül kiemelném Kánya KÜM-öt (őt Zilahy-Sebess kísérte), Teleki Pált, Rónay Andrást, Pataky Kálmánt, a kisebbségek államtitkárát.

A miniszterelnök otthon maradt, de én mentem. Mindazok után, ami előtte történt - logikus volt - tudtuk, hogy mi vár ránk, ismertük a térképet. A döntést magát november másodikán (halottak napján) hirdette ki Ribbentrop és Ciano az érdekeltek előtt. Cseh részről sok szlovák volt jelen, később ismert nevek is, mint Tiso, Durchansky stb.

A szertartás a Belvedere-palotában játszódott le. A hely megválasztása nem volt véletlen. A Belvedere-palotát Savoyai Jenő építette jelenlegi formájában. Savoyai Jenő neve magában véve is a >>Südostraumot<< jelentette. Hitler a döntés előtt röviden megjelent, üdvözölte a delegáció vezetőit, aztán visszavonult.

A két külügyminiszter

kihirdette a döntést.

A kinagyított térképet az új határral mindenki érdeklődéssel nézte. Meglepetés nem volt, legfeljebb a szlovákok részére, akik nem tudtak a Ciano-vonalról. Minthogy nem volt fellebbezési jog, mindkét fél hallgatott. Még aznap délben (1938. november 2.) visszaindultunk különvonatunkkal Budapestre……”

Felhasznált irodalom:

Újpétery Elemér

Végállomás Lisszabon

Hét év a magyar királyi külügy szolgálatában.

Magvető Könykiadó Bp. 1987

Szövegmagyarázat:

1. gróf Teleki Pál (1873-1941) tudós, politikus, miniszter, két alkalommal az ország miniszterelnöke. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, illetve a www.historiamozaik.blogspot.com c. honlap „Öngyilkosság a Sándor-palotában c. szerkesztés szövegmagyarázata részletesen foglalkozik.

2. Vitéz Nagybányai Horthy Miklós (1868-1957) hivatásos tengerész, Magyarország kormányzója (1920-1944) Életével a www.historiamozaik.atw.hu, illetve www.historiamozaik.blogspot.com  a „Horthy Miklós kormányzó az amerikaiak védőőrizetében” illetve a „Kormányzó választás Magyarországon” c. szerkesztések szövegmagyarázatai részletesen foglalkoznak.

3. Adolf Hitler (1889-1945) náci pártvezető, kancellár, Németország (III. Birodalom) elnöke. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, illetve a www.historiamozaik.blogspot.com több szerkesztésének szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.

4. Imrédy Béla (1891-1946) gazdasági-pénzügyi szakember, politikus, pénzügyminiszter, országgyűlési képviselő, miniszterelnök. Imrédy nemesi származású polgári családban született. Képességeit korán el és felismerték, a legjobb magyar pénzügyi szakembernek tartották. Politikai pályája 1930-ban kezdődött, amikor Gömbös Gyula felkérte, hogy vegyen részt kormány-programja a „Nemzeti Munkaterv” előkészítésében. 1932.okt.1-től pénzügyminiszter, 1935-től az MNB elnöke, 1938 tavaszától a Darányi kormány gazdasági csúcsminisztere.1938. május 14-től miniszterelnök. Antiszemita beállítottsága az első zsidótörvény parlamenti elfogadásával vált ismertebbé, bár a törvényt még Darányi Kálmán miniszterelnöksége alatt készítették elő. Imrédy kormányának külügyminisztere a nagy tekintélynek örvendő Kánya Kálmán volt. Németország politikai és gazdasági sikerei egyre inkább a szélső jobboldali diktatórikus irányvonal propagálójává, illetve követőjévé vált. Kormánya nyújtotta be a parlamentbe a második zsidótörvényt is, 1938 decemberében.

Nevéhez köthető a „Magyar Élet Mozgalom” létrehozása. 1939 januárjában lemondatására ürügyet szolgáltatott, hogy politikai ellenfelei kiderítették zsidó származását. (egyik dédszülője volt zsidó származású) 1945 tavaszán az amerikaiak Ausztriában elfogták és kiszolgáltatták a magyar hatóságoknak. 1945 őszén perbe fogták, és mint háborús bűnöst, először kötél általi, majd golyó általi halálra ítélték.

5. Kánya Kálmán (1869-1945) hivatásos diplomata, politikus, külügyminiszter. Pályafutását Konstantinápolyban, mint a Monarchia alkonzulja kezdte.1905-1912 között a „közös” külügyminisztériumban dolgozott, később Mexikóban volt követ. A Monarchia összeomlása után, 1920-1925 között már az önálló magyar külügyminisztériumban a külügyminiszter állandó helyettese. 1925-től berlini követ, 1933-1938 között a Gömbös, Darányi, és az Imrédy kormányok külügyminisztere volt. Kánya a két világháború közötti magyar külpolitika grand old manje volt.

6. Keresztes-Fischer Lajos (1884-1948) hivatásos katona, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter testvére. Az első világháborúban vezérkari tiszti beosztásokban dolgozott. 1919 második felében a Nemzeti Hadsereg Fővezérségén tevékenykedett. 1920-tól – miután „közel volt a tűzhöz” - több vezető katonai beosztásokban találjuk. 1934-ben tábornokká léptették elő, 1937-től már altábornagy, 1940. május 1-től tüzértábornok. 1941. aug.1-től vezérezredes., 1943. febr.1-től nyugdíjazták. 1944.okt.15.-e után a németek - testvérével együtt - Dachauba deportálták. A háború után nem tért vissza, Ausztriában élt haláláig.

7. Joachim von Ribbentrop (1893-1946) német náci, kezdetben „pezsgőügynök”. Hitler hatalomra jutását követően, először Londonban nagykövet, majd később a III.Birodalom külügyminisztere. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, illetve a www.historiamozaik.blogspot.com több szerkesztésének szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.

8. Wilhelm Keitel (1882-1946) hivatásos katona, német vezértábornagy. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, illetve a www.historiamozaik.blogspot.com „Keitel vezértábornagy a nyugati hadjáratról” c. szerkesztés szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.

9. Horthy Miklósné szül: Purgly Magdolna (1881-1959) a kormányzó Horthy Miklós felesége, aki vidéki földbirtokos család gyermeke. A második világháború után németországi meghurcoltatásuk után Portugália Estoril nevű tengerparti üdülő városában telepedett le férjével, Horthy Miklóssal, itt éltek halálukig.

10. Hermann Wilhelm Göring (1893-1946), náci politikus, a Harmadik Birodalom marsallja, Hitler helyettese. Életével a www.historiamozaik.atw.hu illetve a www.historiamozaik.blogspot.com „Még néhány óra és mindennek vége” c. szerkesztés szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.

11. Joseph Goebbels (1897-1945) német náci Hitler propaganda minisztere és „sírig tartó” leghűségesebb híve. Életével a „Goebbels a Hitler elleni merényletről” c. szerkesztés szövegmagyarázata a www.historiamozaik.atw.hu-n, illetve a www.historiamozaik.blogspot.com-on részletesebben is foglalkozik.

12. Heinrich Luitpold Himmler (1900-1945) német náci az SS vezetője.1929-ben megszervezi Hitler testőrségét az SS-t, melynek haláláig (1945) vezetője (Reischführer). Életével a www.historiamozaik.atw.hu, ill. www.historiamozaik.blogspot.com „Heinrich Himmler végnapjai” c. szerkesztésének szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.

13. Alfred Rosenberg (1893-1946) észt és litván származású német náci, Hitler „főideológusa”, háborús bűnös, akit a nürnbergi perben kötél általi halálra ítéltek és kivégeztek.

14. Reinhard Heydrich (1904-1942) német náci (nemzeti szocialista) politikus, tengerész, politikus, SS katona, legmagasabb rendfokozata: SS-Obergruppenführer, aki 1939 az RSHA vezetője volt. 1941-től az ellene elkövetett merénylet következtében bekövetkezett haláláig Cseh-Morva Protektorátus vezetője.

15. Baldur Benedikt von Schirach (1907-1974) német politikus, a Hitletjugend vezetője, majd Bécs gauleitere. A nürnbergi perben húsz év börtönre ítélték, 1966-ban szabadult. Szabadulása után „Hittem Hitlerben” című memoárját.

16. Rudolf Hess (1887-1987) német náci, politikus, 1920-tól Hitler személyi titkára. A pártban (NSDAP) a Führer helyettese. 1941 májusában - azzal, hogy rábírja Angliát a békekötésre - a britekhez repül, egy olyan repülőgéppel, amelyet ő maga vezetett. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, valamint a www.historiamozaik.blogspot.com „Rudolf Hess Skóciába repül” c. szerkesztés szövegmagyarázata részletesebben foglalkozik.

17. Arthur Neville Chamberlain (1869-1940) angol konzervatív politikus. 1918-tól parlamenti képviselő, 1922-től több kormány minisztere.1937-1940 májusáig miniszterelnök. Főelve a „megbékélés” volt. Attól az illúziótól vezérelve, hogy Hitler jogosnak hitt követeléseit kielégítve elkerülhető a háború, jelentős engedményeket tett a német diktátornak. 1938 őszén Hitler, Mussolini, Daladier társaságában aláírta a müncheni egyezményt. 1939-ben már látta, hogy a német területi követelések tovább nem tolerálhatók, ezért a lengyeleket ért német támadásra hadüzenettel válaszolt.

18. Sztójay (Sztojakovics) Döme (1883-1946) szerb származású magyar politikus, hosszú ideig Berlinben nagykövet. A német megszállás (1944. márc.19) után az ország miniszterelnöke.

19. gróf Csáky István (1894-1941) hivatásos diplomata, külügyminiszter az Imrédy és a Teleki kormányában. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, illetve a www.historiamozaik.blogspot.com „Öngyilkosság a Sándor-palotában” c. szerkesztés szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.

20. Galeazzo Ciano (1903-1944) olasz fasiszta politikus, Mussolini veje, külügyminiszter. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, illetve a www.historiamozaik.blogspot.com „Mussolini lejtmenetben” c. szerkesztésének szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.

21. Darányi Kálmán (1886-1939) jogász, politikus, miniszterelnök. 1910-1917 között Fogaras vármegye főjegyzője, majd főispánja. 1927-től parlamenti képviselő, 1928-1935 között miniszterelnökségi pol.államtitkár, 1935-ben a Gömbös-kormány földművelésügyi minisztere. Gömbös halála után (1935.okt 10-től) átvette a kormány vezetését.1938-ban lemondott posztjáról.

22. Dr. Edmund Veesenmayer (1904-1977) eredetileg közgazdász, majd diplomata. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, illetve a historiamozaik.blogspot.com „Veesenmayer Magyarországról” c. szerkesztések szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.

23. Benito Mussolini (1883-1945) olasz fasiszta diktátor (Duce). Életével a www.historiamozaik.atw.hu, illetve www.historiamozaik.blogspot.com „Mussolini lejtmenetben” c. szerkesztések szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.

Forrás:

Internet- wikipedia,

www.historiamozaik.atw.hu,

www.historiamozaik.blogspot.com

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2012. augusztus