2011. április 1., péntek

Hadüzenetek

Hadüzenetek
Ullein-Reviczky Antal: „Német háború-orosz béke” című nagysikerű emlékirata 1947 évi bevezető mondatai között ez olvasható: Ullein-Reviczky Antalnál aligha illetékesebb bárki is, hogy felvázolja az 1938-1944-es végzetes esztendők magyar politikájának történetét.” A szerző „kiváló jogász, tapasztalt diplomata, jó hazafi” volt, aki a második világháború idején a m.kir. Külügyminisztérium sajtófőnöke, majd 1943 őszétől stockholmi magyar követ. Beosztásainál fogva jelen volt az ország sorsát érintő politikai döntések meghozatalánál, ezzel különös események tanúja lehetett. Ullein-Reviczky külön fejezetet szentel Bárdossy Lászó volt miniszterelnök és külügyminiszter országrontó tevékenységének. Ennek szerkesztésére és bemutatására vállalkoztam.


* A hadüzenet olyan diplomáciai nyilatkozat, amely két vagy több ország közötti hadiállapotot nyilvánítja ki. A hadüzenet a felek közötti háború elkerülhetetlenségét jelenti.
A hadüzenet típusai:
-          a feltételek alapján: lehet ultimátum, amikor a békét a hadüzenet feltételhez köti,
-          a háború igazolása szerint: a hadüzenet megindokolja a háború szükségességét,
-          a kihirdető személye alapján: az arra alkotmányosan felhatalmazott személy (államfő, országgyűlés) által kinyilvánított hadüzenetet jelenti,
-          a szöveg tökéletessége szerint: a hadüzenet megindokolja a háborút és felsorolja azokat a feltételeket, amelyekkel a béke még helyreállítható.


 Szerencsétlen véletlenek összejátszása?

Hogy lett Bárdossy László1 külügyminiszter?

Mielőtt az lett volna még bukaresti magyar követ volt, vagy ahogy a szerző írja: „pontosabban, már az se; az erdélyi ügy után ugyanis Csáky2 megértette, hogy le kell váltani a bukaresti követet”, és visszahívta őt a fővárosba.
Bárdossy tehát Csáky külügyminiszter halálakor nem volt állásban. Nem volt könnyű neki elhelyezkedni „mivel egy igen tiszteletreméltó, ám elvált hölgyet vett feleségül, márpedig a polgári házasság maga, nem mindenki szemében volt elegendő.” Bukaresti beosztását is annak köszönhette (eredetileg Londonba akarták kinevezni, de ezt a beosztást a nem egészen szabályos házassága miatt nem nyerhette el.) Romániában viszont nem voltak kényesek az ilyesmire. „Micsoda balszerencse! Ha ugyanis Bárdossy személyét elfogadták volna Londonban - ahol több évet töltött követségi tanácsosként -, nyilvánvalóan ott maradt volna a háborúig, és talán még most is ott lenne.” - írja Ullein-Reviczky. Mindennek az a magyarázata, hogy londoni követként kevésbé volt valószínű, hogy külügyminiszter lehetett volna a németek „új Európájában”.

Teleki3 Bárdossyt választotta.

Csáky István külügyminiszter halálakor Bárdossy László éppen Budapesten tartózkodott, éppen állás nélkül. Így amikor Teleki Pál miniszterelnök felocsúdott „volt titkárának és barátjának hirtelen halála okozta első döbbenetéből, utód után nézett.” Kézenfekvő volt, hogy Bárdossyra esett a választása, hiszen ő „egyike volt annak a három személynek, akiket az elhunyt, mint lehetséges utódait megjelölt.” Jó külügyminiszternek ígérkezett. Sok éves diplomáciai tapasztalattal rendelkezett, korábban a Külügyminisztérium sajtófőnöke is volt. Jól beszélte a legfontosabbnak számító idegen nyelveket. A kiválasztott művelt, jó megjelenésű ember volt.
Ullein-Reviczky: De legkivált azért döntött mellette Teleki, mert kijátszatlan kártya volt a politikában. Mivel soha nem vett részt az ország politikai életében, nem voltak ellenségei…
Ráadásul, diplomata lévén, soha nem foglalt nyiltan állást sem a németek mellett, sem ellenük.”

A miniszterelnök tévedett.

Ebben nem ő volt az egyetlen, „hisz Bethlen István4 gróf is ugyanígy vélekedett az új miniszterről. Bárdossy kinevezése után alig egy hónappal, Bethlen hosszasan magyarázta Ullein-Reviczkynek „mennyire elégedett Teleki választásával” hiszen az elődje már „túlságosnak elkötelezte magát a németeknek.”

Az új külügyminiszter

1941 márciusában találkozott először a német vezetőkkel. „Bárdossy még nem ismerte Hitlert5, és Ribbentroppal6 is csak egyszer találkozott, még Bécsben, a második bécsi döntés meghozatalakor, amelynél ő is jelen volt.” A szerző elmondja, hogy a külügyminiszterrel folytatott tárgyalások után ebéd következett, ahol a tervek szerint Ribbentrop mond néhány „üdvözlő szót, amire miniszterünk néhány keresetlen köszönő szóval válaszol.” Amíg a tárgyalások tartottak a németek átnyújtották Ullein-Reviczkyéknek azt a beszéd-tervezetet, amelyet a német külügyminiszter tervezett elmondani. Ebben meglepően tapasztalták, hogy „Magyarországot legalább tíz különböző helyen a birodalom szövetségeseként említette. Semmi lehetőségünk nem volt tanácsot kérni Bárdossytól, minthogy az ebéd közvetlenül a két miniszter megbeszélése után következett….Rögtön felfogtuk, hogy a németek szokásos csapdáik egyikét állították fel nekünk. Azt akarták kinyilvánítani, hogy Magyarország csatlakozása a háromhatalmi egyezményhez egész egyszerűen a tengellyel való szövetséget jelenti, és ezt kellett volna a magyar külügyminiszternek nyilvánosan megerősítenie.”

Bárdossy kínjai:

Ullein-Reviczky: „Talán nem is kell mondanom, micsoda kínokat állt ki Bárdossy, amikor német kollégája felállt, és szájából csak úgy záporoztak a >> szövetségesek<<. Amikor vendéglátónk befejezte remegő kézzel előhúzta zsebéből a szöveget és olvasni kezdett. Hangja eleinte tétova volt, de ahogy haladt előre, úgy vált egyre magabiztosabbá.”
Ugyanis a miniszter kollégái, maga főleg, Gichy Jenő a válasz gyors elkészítésekor mindössze egyszer említette úgy Németországot, mint „a nagy háború idejéből való régi szövetségesünket.” Ily módon a németek is megkapták a „szövetségest”, de a világ számára is nyilvánvaló volt, hogy ez csupán az 1914-18-as háborúra vonatkozó történelmi ténymegállapítás.
Ullein-Reviczky: „Hazugság volna azt állítani, hogy partnere el (már tudniillik Ribbentrop - a szerk.) volt ragadtatva a választól; ellenkezőleg a beszéd alatt minden elképzelhető jelét adta idegességének, és dühös pillantásokat vetett ránk az asztal túlsó oldaláról. De lenyelte a békát, és amikor miniszterünk, végére érvén a válasznak, leroskadt a székre, Ribbentrop szenvtelen hangon rögtön valami egész másról kezdett beszélni….”

Az ország a Birodalom „szövetségesévé” vált.

1941 tavasza, sok fordulattal:

Az események még a magyar-jugoszláv barátsági szerződéssel vették kezdetüket. A szerződés megkötése - ahogy Ullein-Reviczky fogalmaz: „Magyarország utolsó független diplomáciai lépése” volt. A szerződést* Belgrádban a magyar kormány képviseletében még Bárdossy László külügyminiszter elődje Gróf Csáky István írta alá.

*Az 1940. dec. 12-én megkötött „örök barátsági szerződés” mindössze három cikkelyből állt. Az első rögzítette, hogy a „Magyar Királyság és a Jugoszláv Királyság között állandó béke és örök barátság fog fennállani.” A második szerint: „A magas szerződő felek egyetértenek abban, hogy tanácskozni fognak mindazokban a kérdésekben, amelyek megítélésük szerint kölcsönös kapcsolataikat érinthetik.” A harmadik cikk a szerződés megerősítéséről, és a megerősített okmányok budapesti kicseréléséről rendelkezik.

A jugoszláv belpolitika zűrzavara, a német hatalmi igények néhány hónap alatt ellentétes pályára állították a két országot. 1941. március 26-án Jugoszlávia csatlakozott a „háromhatalmi egyezményhez”*, de másnap egy németellenes puccs „elsöpörte Pál régensherceget és a Cvetkovics-kormányt.**

*Az egyezmény fontos előzménye volt az 1936-ban Japán és Németország között létrejött „Antikomintern Paktum.” A „Háromhatalmi Egyezményt” 1940. szept. 27-én Berlinben kötötte tíz évre a három hatalom: Japán, Németország, és Olaszország. A szerződésben garantálták egymás kölcsönös, politikai, gazdasági és katonai támogatását a „nagy kelet ázsiai térre és az európai területekre…” Az egyezményhez Magyarország, Románia, Szlovákia, Bulgária és Jugoszlávia, majd az utóbbi szétesése folytán Horvátország is csatlakozott.

**
Dragisa Cvetkovics (1893-1969) jugoszláv politikus, 1939. febr. 5-től 1941. márc. 27-ig miniszterelnök.

Németország elérkezettnek látta az időt Jugoszlávia megszállására. Tervezett akciója végrehajtásához Magyarországra, mint felvonulási területre volt szüksége. A német igény miatt Teleki Pál először benyújtotta lemondását, majd azt visszavonva megpróbálta megállítani a hadba lépéshez vezető folyamatot. A Legfelső Honvédelmi Tanács 1941. április 1-jei ülése elfogadta javaslatát, hogy magyar részvételre csak akkor kerüljön sor, ha az „örök barátsági szerződést” aláíró Jugoszlávia, mint állam megszűnik. A következő napon Horthy kormányzó, egyben a hadsereg főparancsnoka közölte Teleki Pállal, hogy csak részben veszi figyelembe javaslatát.
Ullein-Revicky: Teleki „utolsó kisérletképpen, hogy elhárítsa a német csapatok átvonulásának veszélyét, segítséget kért Mussolinitól, ám egyértelmű elutasításba ütközött.” Mindez későn is lett volna, „hisz a vezérkar a kormány háta mögött már megegyezett a német főparancsnoksággal a csapatok átvonulásának részleteiben.” A miniszterelnök „leírhatatlan haragra lobbant…..Fogcsikorgatva beleegyezett hát a csapatok átvonulásába, de semmiféle kötelezettséget nem volt hajlandó vállalni a jövőre nézve.”

Teleki Pált sokkolta,

Barcza György7 londoni magyar követ április 2-án a Külügyminisztériumban „megérkezett számjeltávirata.” Ebben a táviratban a követ tájékoztatta Bárdossyt, „hogy behívatták a Foreign Office-ba, ahol Eden,* közölte vele, hogy Őfelsége brit kormányát mélységes csalódással tölti el az a magatartás, amelyet Magyarország minden jel szerint tanúsítani kíván a jugoszláv kérdésben. Eden hozzáfűzte, hogy ha Magyarország bármilyen részt vállal e német akcióban, számítania kell rá, hogy Anglia hadat üzen neki.**

*Anthony R. Eden (1897-1977), angol politikus, 1935-1938, 1940-1945, 1951-1955 között külügyminiszter 1955-1957 között miniszterelnök.
**
Anglia elítélte Magyarországot, és 1941. április 7-én megszakította vele a diplomáciai kapcsolatát. Japán hadüzenet nélküli támadása a Csendes Óceánban fekvő Pearl-Harbor ellen okot adott 1941. dec. 7-én Anglia hadüzenetére: Finnország, Románia és Magyarország ellen.

Ullein-Revicky: „Ez a távirat taszította végül Telekit a sírba.” A miniszterelnök öngyilkosságával ezen a honlapon (www.historiamozaik.atw.hu) az „Öngyilkosság a Sándor-palotában” című szerkesztés részletesen is foglalkozik.

Bárdossy László lett a miniszterelnök

Ullein-Reviczky: „Nem lehetett volna másvalakit találni? Az igazság az, hogy nem is igen kerestek, azon egyszerű oknál fogva, hogy lehetetlennek látszott ismert orientációjú politikust választani Teleki utódjául. A kormányzó hallani sem akart tengelypárti politikusról, nehogy még jobban belemerüljön a német szövetségbe.”
Bárdossy tehát alig két hónapos kormánytagság után miniszterelnök lett. „Életében először nagyon fontosnak érezhette magát” - írja Ullein-Reviczky.
A helyzet a kezdeteknél már rosszul alakult. A német páncélosok „eltiporták a jugoszláv hadsereget, közeledett a cselekvés pillanata. Jugoszlávia felbomlott, 1941. április 10-én Horvátország kikiáltotta függetlenségét. A magyar csapatok a kormányzó parancsa alapján másnap megindultak előre az „ezeréves határokig.” Bárdossy „gyengesége, sőt tehetetlensége a katonákkal szemben” elsősorban a vezérkari főnök Werth8 tábornokkal szemben egyre meggyőzőbbé vált.

Háborúba keveredünk

Hadjárat a szovjetek ellen

1941. június 22-én a Reich lerohanta „volt partnerét, Szovjet-Oroszországot.” Hitler nem szólította fel Magyarországot a hadjáratban való részvételre. A támadás napján elmondott beszédében nem tett említést Magyarországról, de megemlítette Finnország és Románia „részvételét Németország oldalán.” Bárdossy kezdetben „el volt tökélve rá, hogy meg se szakítja a diplomáciai kapcsolatokat a Szovjettel; csak ehhez el kellet volna altatni a németek gyanakvását…” A miniszterelnök azzal számolt, hogy a diplomáciai kapcsolatok fenntartásából még Németország is „hasznot húzhat”, hiszen az „értékes információk”-hoz juthat. Ullein–Reviczky szerint Erdmansdorff német követ „nyomban bejelentkezett” Bárdossyhoz, mondván: „hogy Németországnak nincs szüksége a mi moszkvai követségünkre, és szívesebben venne részünkről valamilyen szolidaritási gesztust. Erdmansdorff szerint >> a legkevesebb, amit megtehetünk<< az volna, hogy megszakítjuk diplomáciai kapcsolatunkat a Szovjettel. És kegyelmes uram mit felelt erre?” kérdezte Ullein-Reviczky Bárdossytól. „Természetesen azt feleltem, hogy ha ez a Reich hivatalos álláspontja, készek vagyunk eszerint eljárni.”

A minisztertanács rendkívüli ülése

Erre az ülésre 1941. június 24-én du. öt órakor került sor. Ezen Ullein-Revicky „sajtófőnöki minőségében” is részt vett.
Ullein-Reviczky: „Már mindenki egybegyűlt, amikor a miniszterelnök sietős léptekkel, haragtól sápadtan megjelent, kezében borítékot szorongatva, amelyet az ülés megnyitása után megvetően a tárgyalóasztalra hajított.<< Ezt a levelet most kaptam a vezérkar főnökétől - mondta - mivel tartalma rendkívül fontos, ragaszkodtam hozzá, hogy tájékoztassam róla kabinetbeli kollégáimat, és kikérjem a véleményüket, mielőtt válaszolnék rá.<<
A levélben, amelyet Bárdossy rögtön felolvasott, Werth tábornok azt követelte, hogy haladéktalanul üzenjünk hadat a Szovjetuniónak.” Érvei szerint: Németország megnyeri a háborút, ha az ország „távol tartja magát a háborútól, a győzelem napján is félreállítják majd…Egyetlen perc vesztegetni való időnk sincsen, hisz minél többet habozunk, annál kisebb lesz a jutalmunk…”
A miniszterelnök határozottan kijelentette: „Ez a levél elfogadhatatlan beavatkozás a kormány ügyeibe. Egyébként is szembeszökő, hogy egyetlen érve sem állja meg a helyét. A kormánynak változatlanul az a szándéka, hogy távol tartja magát a háborútól. Annál is inkább, mivel ehhez a háborúhoz nekünk semmi közünk! Ez nem a mi háborúnk! S ahogy ezt kimondta, öklével az asztalra csapott. Végül felszólította kollégáit, hogy egyenként szavazzanak, az orosz háború mellett vagy ellen. Elsőként ő szavazott, még pedig ELLENE. Utána a kabinet valamennyi minisztere ellene szavazott, a távol lévő Bartha9 honvédelmi minisztert helyettesítő Győrffy-Bengyel* tábornok kivételével.” Ő ugyanis azt a parancsot kapta főnökétől, szavazzon a háború mellett.

*Győrffy-Bengyel Sándor (1886-1942) hivatásos katonatiszt, vezérezredes, 1941-ben a honvédelmi miniszter helyettese, 1941-42-ben tárca nélküli miniszter.

Június 26-án ismét minisztertanácsi
ülés volt.

Ullein-Reviczkyt ezen az ülésen helyettese képviselte. Kassa bombázása volt napirenden. A szerző ezt írja: „Helyettesem a Miniszterelnökségen várt, kezében a végzetes sajtóközleménnyel. Az volt benne, amitől féltem. A Kassa* elleni orosz légitámadás leírásával kezdődött, felsorolta a károkat és az áldozatokat. A támadást ezután >> nem provokált agressziónak minősítették*<<.Következménye pedig az volt, hogy Magyarország ettől fogva hadiállapotban lévőnek*** tekintette magát a Szovjetunióval.

* Kassára 1941. június 26-án 13 óra után néhány perccel huszonkilenc bomba hullott, harmincketten meghaltak, hatvanan súlyosan, kettőszázhúszan könnyebben megsérültek. Huszonnégy lakóház, a Posta-palota és két laktanya mellett utak a közműhálózat egy része is megrongálódott. A várossal egyidejűleg Munkácsot és Rahót, néhány kisebb települést is bombatámadás ért. Az ismeretlen felségjelű repülőgépek hajtották végre. A helyszínen kettő db fel nem robbant, egyenként 105 kg-os szovjet gyártmányú bombát is találtak. Ezek ledobhatók voltak szovjet, román, német, cseh, jugoszláv sőt magyar repülőgépekről is, ilyen bombakészlettel mindegyik haderő rendelkezett.
Bárdossy László a kormányzónál tett rövid megbeszélésekor elhallgatta Krudy Ádám ezredes helyzetjelentését a bombatámadás körülményeiről, de nem ismertette Horthyval a június 23-án a moszkvai követ, Kristóffy Józseftől érkezett táviratot sem, amelyben Molotov szovjet külügyminiszter a Szovjetunió békés szándékairól, Erdély ügyében pedig a szovjetek támogatásáról tájékoztatta a követet.
  Horthy Miklós emlékirataiban erről így ír: „június 26-án az a hír lepett meg bennünket, hogy Kassát és Munkácsot bombatámadás érte. Werth vezérkari főnök jelentése szerint az azonnali vizsgálat azt állapította meg, hogy a támadást szovjet repülőgépek hajtották végre. Egy bombarepesz darabon a leningrádi hadiszergyár jegyét ismerték fel. Ezzel a >>kihívás<< bekövetkezett, és június 27-én megjelent a hivatalos nyilatkozat:>> Magyarország a felségterületén végrehajtott, nemzetközijog-ellenes, ismételt szovjet orosz légitámadás miatt a Szovjetunióval hadiállapotban lévőnek tekinti magát.<< Nem kímélhetem meg Bárdossyt attól a szemrehányástól, hogy azokban a válságos napokban eltitkolta előttem moszkvai követünk egyik táviratát, melyről csak három évvel később értesültem. Ekkor Bárdossy, nyomatékos kérdésemre, be is ismerte ezt a tényt. Kristóffy követ távirata azt a jelentést tartalmazta, hogy Molotov Magyarország semleges magatartása esetére az erdélyi kérdésben a Szovjet támogatását helyezte kilátásba. Ennek az ajánlatnak a komolyságára vallott, hogy követségünknek június 23-át követőleg még nyolc napon át lehetővé tették, hogy a szokásos rejtjeles táviratok útján érintkezzék Budapesttel. Moszkva ezenkívül erélyesen cáfolta, hogy a magyar városok ellen intézett>> kihívó<< bombatámadásokat szovjet repülőgépek hajtották végre.”

**Nem provokált agressziónak minősítik azokat az incidenseket, ahol nem mutatható ki sem közvetett, sem pedig közvetlen okozati összefüggés az áldozat magatartása és az agresszió bekövetkezése között.

***
A kormány rendkívüli (06.26) ülésén felvett - de Bárdossy által 1942 márciusában átstilizált - jegyzőkönyv szerint a „hadüzenet” kifejezés egyetlen egyszer sem hangzott el. A miniszterelnök kijelentette: „hadiállapotban lévőnek tekintsük-e magunkat Szovjet-Oroszországgal. Nézetem szerint ki kellene mondani azt, hogy a támadás következtében hadiállapotban tekintjük magunkat Szovjet-Oroszországgal szemben.”
Az ülés előtt Bárdossy László miniszterelnök és Bartha Károly honvédelmi miniszter rövid megbeszélést folytatott Horthy Miklós kormányzónál, aki az 1920:I.tc és az 1920:XVII.tc. együttes alkalmazásával, a megtorlás mellett döntött. Bartha utólag honvédelmi miniszter kijelentette: „A Szovjetunió hadiállapotot idézett elő ellenünk, mi is hadiállapotban lévőnek jelentjük ki magunkat ellenük.”
A Bárczy István miniszterelnökségi államtitkár által az 1941. június 26-án tartott rendkívüli kormányülésen készült jegyzőkönyvhöz fűzött utólagos megjegyzéséből kitűnik, hogy a hadiállapot azonnali bejelentését Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter, Radocsay László igazságügyi miniszter és Varga József iparügyi miniszter is ellenezték. Az ellenzőket háborús bűnösökként a háború után nem is vonták felelősségre.
Az 1920:I.tc.13.§-a alapján csak „hadüzenet” alapján kellett volna az országgyűlés előzetes hozzájárulását kikérni. Ebben az esetben előzetesen nem intéztek nyilatkozatot a szovjet félhez. A „hadiállapot” bejelentése csupán tényként rögzített egy helyzetet, anélkül, hogy azt a szovjeteknek címezték volna. Az 1920:XVII,tc. 2.§-a alapján: pedig „Közvetlen fenyegető veszély esetén a kormányzó a magyar összminisztérium felelőssége és a nemzetgyűlés késedelem nélkül kikérendő utólagos hozzájárulása mellett, a hadseregnek az ország határain kivüli alkalmazását elrendelheti.”
Bárdossy László 1941. júl. 24-én – utólag - kérte a parlament formális jóváhagyását a Szovjetunió elleni háborúhoz való csatlakozást kimondó kormányzói döntéshez, amit a parlament október 23-án adott meg. A puszta tény bejelentése azonban már jóval korábban a képviselőházban jún. 27-én, a felsőházban júl. 4-én megtörtént. A képviselők nem tiltakoztak.


Ullein-Reviczky így folytatja: „Bejelentés nélkül bementem a miniszterelnök szobájába. (miután ő az ebédvendégeitől elköszönt és eltávozott – a Szerk.) Magába roskadva ült egy fotelban, és riadt tekintettel meredt rám. Feldúlt idegállapotomban inkább azért beszéltem, hogy megkönnyebbüljek, s nem, hogy őt meggyőzzem, ezért képtelen volnék most visszaemlékezni akkori szavaimra. De egyvalamire tisztán emlékszem; azt mondtam neki, hogy tudomásom szerint olyan nem fordult elő a történelemben, hogy öt perc alatt át lehessen menni a békéből a háborúba. Máskor Bárdossy bizonyára kidobott volna, de aznap csak annyit felelt fakó hangon:>>Mit nem értesz? Hogy az oroszok megtámadtak bennünket, vagy azt, hogy mi reagáltunk rá?<< De hát biztos, hogy az oroszok voltak? kiáltottam fel. A következőt válaszolta:>> Mivel a vezérkar főnöke, nyilván egyetértésben a németekkel, megállapította, hogy az oroszok voltak, s mivel a kormányzó is azt hiszi - hát ők voltak, és kész!<< Ez még nem ok a hadüzenetre, erősködtem.>> Ha csak ez sérti a füled - szólt erre -add ide azt a sajtóközleményt<< és a papírt megragadva nekilátott, hogy a >> Magyarország ettől fogva hadiállapotban lévőnek tekinti  magát a Szovketunióval<< szavakat kihúzza, és helyükbe a következőt írja:>> Magyarország és a Szovjetunió között mostantól fogva beállott a hadiállapot.<<. Majd hozzátette:>> Végezetül még valamit, és aztán nem akarok többet hallani erről az ügyről. Mivel katonáink a németekkel összejátszva eltökélték, hogy semmitől se riadnak vissza, hogy belevonjanak minket a háborúba - mert hisz nyilván erről van szó - lehetetlenség elkerülnünk ezt a háborút, különös tekintettel arra, hogy Románia már hadviselő fél lett. Én ezt > öt perc alatt<, ahogy te mondtad - megértettem.

Hadiállapot Angliával

Miközben 1941 őszén a várt német győzelmek elmaradtak, a magyar kormány legfőbb törekvése az volt, „hogy elnyerje Hitler beleegyezését” a magyar csapatok visszavonására. A kormányzónak sikerült bizonyos engedményeket elérni a Hitlernél tett látogatása során*

* Horthy Miklós, Bárdossy László és Szombathelyi Ferenc, a honvéd vezérkar újonnan kinevezett főnöke 1941. szept. 7-től 10-ig tett látogatást a német főhadiszálláson. A magyar harcoló egységek visszahozására azonban nem kaptak egyértelmű ígéretet Hitlertől

Ahogy a szerző írja? „De végre 1941. október vége felé megérkeztek az első kontingensek, s egy részüket fel is vonultatták Budapest utcáin, hogy a nép saját szemével láthassa, hogy épségben hazaértek. Kezdtünk már reménykedni benne, hogy végül minden szépen elrendeződik….

Egy november végi ködös reggelen

Bárdossyt felkereste Herbert Pell* az Egyesült Államok budapesti követe, aki az Angliával való kapcsolatok megszakadása óta a brit érdekeket képviselte Magyarországon.” A követet azzal bízták meg, hogy „adja át a miniszterelnöknek Őfelsége a brit király kormányának az üzenetét, amelyben felszólítja a magyar kormányt, hogy egy héten belül szüntesse be a Szovjet elleni háborút. Ellenkező esetben Anglia hadat üzen.”

* Herbert Claiborne Pell (1884-1961), amerikai diplomata, az Egyesült Államok budapesti követe 1941-ben.

Bárdossy azt ecsetelte a követ előtt „milyen erőfeszítéseket tett a kormány, hogy a magyar csapatokat kivonja Oroszországból.” A kivonásról azt állította, hogy az „nem áll messze az ellenségeskedések de facto beszüntetésétől.” Kifejezte azt a reményét, „hogy a brit kormány nem fogja súlyosbítani Magyarország amúgy is igen nehéz helyzetét azzal, hogy éppen most hadat üzen neki.” A követ ragaszkodott az írásos válaszhoz. Mindezt leírni azonban nem volt könnyű. Hiszen az írott jegyzéket az angolok, bármikor nyilvánosságra hozhatja, ami végleg megnehezítené a helyzetet. „A miniszterelnök tehát írásában annak leszögezésére szorítkozott tehát, hogy Magyarország kizárólag védekező jellegű háborút folytat a bolsevizmus ellen.” Kérte a követet, hogy a szóbeli magyarázatot is továbbítsa. Pell ennek a lehetőségét megígérte de az ügyben nem táplált túlzott reményeket, „mivel hasonló eljárás van folyamatban a finn és a román kormány esetében is….”

Pell újból megjelent a miniszterelnöknél…

1941. december 7-én Pell, amerikai követ újból „megjelent a miniszterelnöknél, és közölte, hogy legnagyobb sajnálatára az angoloknak adott magyarázatai nem voltak elegendőek ahhoz, hogy változtassanak a már meghozott döntésen. Vagyis tekintsük úgy, hogy az előző nap, azaz 1941. december 6-a óta az Egyesült Királyság és Magyarország között hadiállapot áll fenn. Az Egyesült Államok követe hozzátette még, hogy a finn és a román kormány is ugyanilyen tartalmú értesítést kapott.”
Minderről Bárdossy rövid időn belül a parlamentet is tájékoztatta. „A képviselők halálos csendben hallgatták. Amikor befejezte, felálltak, és rázendítettek a himnuszra. Néhányan elővették a zsebkendőjüket és a könnyüket törölgették. Senki se kért szót, az ülést berekesztették. A magyar képviselőház jóváhagyta a hadiállapotot Angliával…”


Hadiállapot az Egyesült Államokkal

Ullein-Reviczky így folytatja: „Néhány viszonylag nyugodt óra után, még mindig december 7-én, bekövetkezett Pearl Harbor*

*Pearl Harbor - Az Egyesült Államok csendes óceáni hadseregének támaszpontja, amelyet 1941. dec. 7-re virradóra a japán haditengerészet és légierő hadüzenet nélkül megtámadott és jórészt megsemmisített.

Semmiféle illúziónk nem volt e katasztrófa következményeit illetően, úgyhogy egyáltalán nem voltunk meglepve, amikor Hitler ez a megvadult szörnyeteg, 11-én délután bejelentette, a tengely hadba lépését az Egyesült Államok ellen…Bárdossy mindenesetre biztos volt ebben, s elhatározta, hogy ezúttal túljár Hitler eszén, és elébe megy az eseményeknek. De kevéssé irigylésre méltó helyzetünkben nem talált rá más módot, mint hogy valamilyen nagy, önkéntes gesztust tegyen a tengely felé, s ezzel kész helyzetet teremtve ne kelljen további lépéseket tennie.

E gesztus csak az lehetett,

hogy megszakítja a diplomáciai viszonyt az Egyesült Államokkal. Így hát Bárdossy tüstént magához hívatta Pellt, hogy tudassa vele a döntést. A követ, miután figyelmesen végighallgatta, csupán egy kérdést tett fel:>> Ez háborút jelent?<<(Does it meam war?) Amire a magyar miniszterelnök tagadólag felelt. Pellt szemlátomást egy cseppet sem lepte meg a magyar kormány e gesztusa; még csak rosszkedvűnek se látszott, olyannyira, hogy ott helyben tárgyalásokba bocsátkozott Bárdossyval a követségi gépkocsik eladásának részleteiről. A miniszterelnök és az Egyesült Államok követe a körülményekhez képest a lehető legnagyobb barátságban váltak el. A megbeszélés után Bárdossy láthatólag megkönnyebbült, Pell szintén, legalábbis erről tanúskodik az a békítő szándékú távirat, amelyet még aznap este a State Departmentnek küldött.”

Bárdossy is táviratot fogalmazott,

amelyben visszarendelte posztjáról Magyarország washingtoni követét.*

*Az ország washingtoni rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere Ghika György (1882-?) diplomata volt 1940-1941-ben.


Másnap délelőtt bejelentkezett a miniszterelnökhöz.

Werkmeister* budapesti német ügyvivő (a német követ Berlinben tartózkodott) és Talamo**
márki olasz követ.

*Karl Werkmeister (1898-1976) német diplomata, 1921-től volt külügyi szolgálatban, először, mint I.oszt. követségi tanácsos. 1936. ápr. 15-től 1939. márc. 20-ig, és 1940. dec. 12-től 1944. márc. 31-ig a budapesti német követségen szolgált.
**
Giuseppe di Talamo őrgróf olasz diplomata.



Werkmeister indította el a tárgyalást:

Bárdossyval közölte: „a berlini és a római kabinet mélységes csalódással vette tudomásul, hogy a magyar kormány nagy>>szövetségeseinek<< megkérdezése nélkül sietett bejelenteni a diplomáciai viszony megszakítását az Egyesült Államokkal, azt a benyomást keltve, mintha ezzel kívánna eleget tenni a háromhatalmi egyezmény fő aláíró hatalmaival szemben fennálló kötelezettségeinek….A tengelyhatalmak nem tűrhetik, hogy egyedül Magyarország ne tegyen eleget szolidarítási kötelezettségének, és elvárják, hogy a magyar kormány még aznap megtegye a szükséges intézkedéseket.

Bárdossy becsülettel küzdött,

Kitartván álláspontja mellett, mely szerint az Egyesült Államokkal fennálló diplomáciai kapcsolatok megszakításával a magyar kormány elégséges bizonyítékát adta szolidaritásának. Mint mondotta, a kormánynak számolnia kell azzal, hogy a magyar nép semmiféle ellenséges érzelmet nem táplál az Egyesült Államokkal, amely soha nem ártott nekünk; a népé tehát nem fogja megérteni, miért kell hadba lépnünk ellene. A kormány ezenkívül kötelességének tartja, hogy tekintettel legyen az Amerikában élő magyarokra, akiknek a száma meghaladja az egy millót…”

Mindez hidegen hagyta a tengely
képviselőit.

„Werkmeister nagyon komolyan figyelmeztette Bárdossyt, hogy hagyja abba az érvelést a tengely határozott akaratával szemben, mert az effajta viselkedés súlyos következményekkel járhat Magyarországra nézve. Talamo márki meg azt tanácsolta Bárdossynak, vegyen példát az ő hazájáról, amely nem habozott teljes szolidaritást vállalni Németországgal, holott az Egyesült Államokban sokkal több olasz él, mint magyar. Azzal mindketten távoztak, már előre biztosak lévén benne, hogy nyert ügyük van. Nem is tévedtek.”

Bárdossy még aznap délután
hivatta Ullein-Reviczkyt

vele együtt érkezett Ghyczy Jenő*, aki időközben a külügyminiszter állandó helyettese lett, és Szentmiklósy Andor** a Külügyminisztérium politikai osztályának vezetője.

*Ghyczy Jenő (1893-1982) diplomata, külügyminiszter. Már az Osztrák-Magyar Monarchia alatt konzuli attasé. Az összeomlás után továbbra is - de már magyar - diplomáciai szolgálatban maradt. Eleinte konzuli státuszokban dolgozott (1919-1923) majd több éven keresztül különböző konzuli fokozatokkal követségi tanácsos. 1939-től egyidejűleg rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, aki Prágában, Belgrádban és Berlinben is szolgálatot teljesített. Még ebben az évben a Külügyminisztérium politikai osztályát vezette, 1941. szept. 21-től a külügyminiszter állandó helyettese (külügyi államtitkár) 1943. júl. 24 - 1944. márc. 22-ig külügyminiszter.

**
Szentmiklósy Andor (1893-1945) diplomata, 1941-től a Külügyminisztérium politikai osztályának vezetője, 1943-44-ben a külügyminiszter állandó helyettese, német koncentrációs táborban halt meg.

Bárdossy, Ghyczy és Ullein-Reviczky
megvitatták az ügyet:

 (Vita a szerző visszaemlékezése alapján)

Ghyczy (elsőként ragadva meg a szót): Mindez azt jelenti, hogy kénytelenek vagyunk hadba lépni az Egyesült Államokkal, mert Hitler így akarja. De mégiscsak határt kellene szabnunk az engedékenységünknek. Nem gondolja nagyméltóságod, hogy ideje volna szembeszegülnünk a németekkel?

Bárdossy: Ítéljetek meg magatok, éppen annyit tudtok a dologról, mint én.

Ullein-Reviczky: A németek a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozásunkra hivatkozva akarnak bevonni minket a háborúba. A csatlakozási jegyzőkönyv azonban nem határozza meg a kötelezettségeinket. Ha meghatározta volna, Csákynak nem kellett volna az értelmezését kérnie Ribbentroptól. Az az értelmezés eléggé jóindulatú volt…

Bárdossy (közbevág): Te hallottad?

Ullein-Reviczky: Nem.

Bárdossy: Ki hallotta?

Ullein-Revicky: Csáky.

Bárdossy: Akkor támasszátok fel Csákyt a sírjából, hogy tanúskodjék!

Ghyczy: Feltételezem, hogy Ribbentrop ma mindent letagadna. De akkor is van a tarsolyunkban két érv. Az első, hogy az Egyesült Államok nem támadta meg a tengelyt…

Bárdossy (közbevág): Hitler agresszornak minősítette az Egyesült Államokat, legalábbis Németországgal szemben. Ha ezt vitatjuk, felesleges bármit tennünk, konfliktusba kerülünk Németországgal.

Ullein-Reviczky: Úgy veszem észre, nem igen van mit mondanunk. De még ha az Egyesült Államok megtámadta is Németországot, az egyezmény csak arra kötelez bennünket, hogy támogassuk a fő aláírókat. De hiszen még a minden eszközzel való támogatás sem foglalja szükségszerűen magában a hadüzenetet. Nagyméltóságod is úgy vélekedett, hogy elegendő támogatás a diplomáciai kapcsolatok megszakítása is.

Ghyczy és Szentmiklósy helyeselnek.

Bárdossy: Igen, de a tengely kormányai ellenkező véleményen vannak. Mindaz, amit mondasz, elméletben nagyon is igaz, de ez lépést se visz előre bennünket. Egyetlen kérdés merül fel, mégpedig a következő: van-e joga a magyar kormánynak odaajándékozni az egész országot Hitlernek - hisz semmi kétség visszautasítás esetén néhány nap múlva Hitler lesz itt az úr -, csak azért, hogy elkerüljön egy újabb hadüzenetet, amely önmagában mitse változtat helyzetünkön? Hisz nincs szükség rá, hogy emlékeztesselek: hadban állunk Oroszországgal, és egy hete hadban állunk Angliával is; akkor hát miért áldoznánk fel az országot inkább, mintsem, hogy hadba lépjünk még egy hatalommal?
Egyébként is, szinte biztosak lehetünk benne, hogy soha nem fogunk harcolni az amerikaiak ellen. Akárcsak Angliával, formális hadiállapot lesz ez is. A mi helyzetünkben most nem az a fontos, hogy játszadozzunk a szavakkal, hanem, hogy tőlünk telhetően tegyünk meg mindent az ország megóvására.

Ullein-Reviczky: Fenntartom, hogy semmi se kötelez bennünket,hogy hadba lépjünk az Egyesült Államokkal. És ha nagyméltóságod úgy találja, hogy elméletem politikailag használhatatlan, kész vagyok nemzetközi jogászprofesszori minőségemben alátámasztani.

Bárdossy: Ezt nem vártam tőled. De ha már a nemzetközi jognál tartunk, miért ne kérjük ki az illetékes személynek, s a minisztérium nemzetközi jogi osztálya vezetőjének a véleményét? (Szentmiklósyhoz): Hivasd ide. Kérlek Sebestyént.*”

*Sebestyén Pál (1893-1973) jogász, diplomata, külügyminisztériumi tisztviselő.

(Sebestyén néhány perc múlva megjelenik. Bárdossy kifejti neki az esetet.)

Sebestyén: Ez nem jogi, hanem tisztán politikai ügy. Jogi kötelezettségeink természetesen nem terjednek a hadviselésig…

Bárdossy: Most már tudom, mit tegyek; köszönöm. (Becsöngeti a titkárát. A titkár bejön.) Hívassa be az Egyesült Államok elnökét.”

Pell ismét Bárdossynál:

Ullein-Revicky: „…Pellnek leesett az álla, amikor megtudta, hogy a magyar miniszterelnök akar beszélni vele. De amint magához tért meglepetéséből rögtön megértette, hogy minden bizonnyal Hitler ártotta megint bele magát az ügybe, és borította fel egyik napról a másokra a helyzetet. És akkor ahelyett, hogy haragra gerjedt volna, szíve megtelt szánalommal a náci kolosszus talpa alatt vergődő Magyarország iránt, és mérhetetlen jóindulattal, amire csak egy amerikai képes ezt találta mondani:>> Rettenetes német nyomás nehezedhetett önökre, hogy idáig jutottak.<< Erre Bárdossy, akinek már pattanásig feszültek az idegei, teljesen elveszítette a fejét.
Ahelyett, hogy az Egyesült Államok követe által előzékenyen megválasztott hangnemben folytatta volna a társalgást, a legügyetlenebb és a legkevésbé helyénvaló válasz adta nek, amit valaha is feljegyzett a diplomácia története:>> Magyarország független ország - kiáltott fel - és nem hagyja, hogy parancsolgassanak neki.<<>>Nagyszerű - felelte a követ - ha így áll a dolog, nincs mit mondanom. Még csak arra kérem, hogy írásban adja át a hadüzenetet.<< Azzal távozott, és soha többé nem tért vissza.”

Bárdossy megtette jelentését
a kormányzónak,

akit éppen akkor vittek betegen a Siesta szanatóriumba. A szerző így folytatja: „Bárdossy nekilátott, hogy gondosan megfogalmazza az Egyesült Államok követe által kért jegyzéket. Ez a jegyzék a maga nemében egyedülálló hadüzenet. Azzal a megállapítással kezdődik, hogy a háromhatalmi egyezmény szolidaritási kötelezettséget rótt Magyarországra a fő szerződő hatalmakkal szemben. E szolidaritás egyik megnyilvánulása volt a diplomáciai viszony megszakítása az Egyesült Államokkal, de a Magyarország által vállalt teljes kötelezettség a hadviselést is magában foglalja. Következésképpen Magyarország hadban áll az Egyesült Államokkal.”

Epilógus

Mielőtt Pell követ és felesége, a követség tagjai hazatértek volna rövid időre megálltak Lisszabonban. „Pellné asszony arra használta fel ott tartózkodásukat, hogy a portugál fővárosban kiállítást rendezzen a Magyarországon festet képeiből; többnyire portrék voltak, köztük Magyarország kormányzójának és hitvesének arcképe is.”
Bárdossy László 1941. dec. 12.-i jegyzékét Roosevelt és külügyminisztere - Herbert Pell budapesti követhez hasonlóan -, valóban nem vették komolyan, s csak 1942. jún. 2-án továbbították a Kongresszusnak. Kísérőlevelében Roosevelt10 ekkor is megjegyezte azonban, hogy a magyar kormány - hasonlóan a bolgárhoz és a románhoz - nyilvánvalóan nem a saját akaratából és nem a magyar nép óhaját kifejezve tette meg ezt a lépését, hanem Hitler eszközeként, a német nyomásnak engedve.

Felhasznált irodalom:

Ullein-Reviczky Antal
Német háború orosz béke
Extra Hungariam az Európa Könyvkiadó
és a História folyóirat közös kiadványa 1993

Horthy Miklós
Emlékirataim
Extra Hungariam az Európa Könyvkiadó
és a História folyóirat közös kiadványa 1990

Szövegmagyarázat:

1. Dr. Bárdossy László (1890-1946) diplomata, politikus, miniszter, miniszterelnök. Jogot tanult Budapesten, Berlinben, és Párizsban. 1918-tól miniszteri segédtitkár, 1921-től pedig miniszteri titkár. 1922-ben került a Külügyminisztérium sajtóosztályára, amelynek 1924-től a vezetője volt. 1934-ben bukaresti követ, 1941. febr. 1-től külügyminiszter. Teleki Pál öngyilkossága után - a külügyminiszteri tárcát is megtartva - 1941. ápr. 3-tól miniszterelnök. 1942 januárjában, kellő felhatalmazás mellett - német kérésre - kormánya hozzájárult a 2. magyar hadsereg felállításához és kiküldéséhez a keleti frontra. Engedélyezte húszezer magyarországi német besorozását a Waffen-SS-be. 1942. márc. 7-én Horthy Miklós kívánságára lemondott. 1944 májusában szülőhelyén, Szombathelyen országgyűlési képviselőnek választották, októberben pedig részt vett a „Törvényhozók Nemzeti Szövetségének” létrehozásában.
Bárdossy László 1945 elején családjával Németországba menekült. Áprilisban beutazási vízumot kapott Svájcba, egy gyűjtőtáborba kerültek. Diplomata útlevelére hivatkozva szabad mozgást követelt magának és családjának. Ügye a svájci igazságügyi és rendőrségi miniszter elé került. Bárdossyéknak ez lett a „veszte”, ugyanis visszatoloncolták őket az országba. A háború után a Bárdossyt a népbíróság halálra ítélte, az ítélet alapján kivégezték.
 
2. Csáky István gróf (1894-1941) diplomata, külügyminiszter. 1919-től állt külügyi szolgálatban. Részt vett az első világháborút lezáró béketárgyalásokon, ezt követően több külképviseletnél tevékenykedett. Az első bécsi döntés (1938.nov.2) meghozatalánál megfigyelőként volt jelen. Csáky István 1938-tól volt külügyminiszter. Jelentős szerepe volt Magyarországnak az „Antikomintern Paktum”-hoz való (1940.aug.30) csatlakozásában. Erőteljesen támogatta az ország nak a „háromhatalmi egyezményhez” (1940.nov.20) történő csatolását.
Ő írta alá magyar részről a magyar-jugoszláv „örökbarátsági szerződést”, 1940. dec. 12-én. Ezt követően részt vett a vendéglátók meghívására egy vadászaton, ahol meghült, hazatérve „ágynak esett” és 1941. január végén meghalt.

3. Teleki Pál gróf (1879-1941.ápr.3) földrajz tudós, egyetemi tanár, erdélyi földbirtokos, tiszteletbeli főcserkész, az MTA tagja, két alkalommal miniszterelnök. Életével ezen a honlapon az „Öngyilkosság a Sándor palotában” c. szerkesztés részletesen foglalkozik.





4. Bethlen István gróf (1874-1946) jogász, mezőgazdász, politikus, miniszterelnök. A 20. századi magyar politika egyik legjelentősebb alakja. Életével ezen a honlapon az „Illegalitásban Gróf Bethlen István” c. szerkesztés részletesebben is foglalkozik.



5. Adolf Hitler (1889-1945) náci pártvezető, Németország elnöke, 1934-től a haláláig a „német nép Führere”, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) első számú vezetője. Életével ezen a honlapon több szerkesztés részletesebben is foglalkozik.





6. Ullrich Friedrich Willy Joachim von Ribbentrop (1893-1946) befolyásos náci politikus, diplomata, 1938-1945 között birodalmi külügyminiszter. Életével ezen a honlapon több szerkesztés részletesen is foglalkozik.



 

7. Barcza György (1888-1961) hivatásos diplomata, diplomáciai pályafutását 1914-ben Athénban kezdte. 1916-tól Koppenhágában, majd Stokholmban folytatta, 1920-ban Bécsben szolgált. 1925-1927 között a Külügyminisztérium politikai osztályának vezetője. 1927-1938 között vatikáni követ. Követként baráti kapcsolatokat ápolt XII. Pius pápával. 1938-1941 között, a diplomáciai kapcsolatok megszakításáig Londonban képviselte az országot. A háború után emigrációba kényszerült, 1951-ig Svájcba élt, majd 1952-ben távol hazájától Sydneyben telepedett le, itt élt haláláig.



8. Werth Henrik (1881-1952) hivatásos katona, a Magyar Királyi Honvédség vezérkari főnöke. A „hadapród” iskola elvégzése után Békéscsabán egy gyalogezredben szolgált. Részt vett az első világháborúban, 1918-ban vezérkari ezredes. 1920-ban a „Fővezérségen” teljesített szolgálatot, majd a honvédelmi minisztérium hadműveleti osztályát vezette. 1931-ben altábornagy, 1936-ban nyugalomba vonult. 1938-ban reaktiválták, 1938-1941 között a honvédség németbarát vezérkari főnöke, aki nagy hajlandóságot mutatott, hogy „politikai” ügyekbe is „beleártsa magát”. Elmozdítása után 1941-1945 között háttérben maradt. A háború után a szovjetek letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták. Távollétében a magyar népbíróság halálra ítélte. Fogságban halt meg 1952-ben.

9. Bartha Károly (1884-1964) hivatásos katona, hadmérnök, honvédelmi miniszter. Már 1905-től a hadseregben szolgált. Részt vett az első világháborúban. A tanácshatalom idején a Vörös Hadseregben, annak bukása után a Nemzeti Hadseregben tevékenykedett. 1936-tól a Honvédelmi Minisztérium főcsoportfőnöke. 1938-1942 között honvédelmi miniszter. Ebben az időszakban lett titkos tanácsos. A második világháború végén nyugatra menekült. Egy ideig Venezuelában hídépítő mérnökként dolgozott. Később visszatért Európában, Ausztriában hunyt el 1964-ben.
  
10. Franklin Delano Roosevelt (1882-1945) demokrata párti politikus, az Egyesült Államok 32. elnöke, aki négy cikluson át - 1933-1945 között - volt az USA elnöke. Ö volt az egyetlen elnök, aki két ciklust meghaladóan választottak elnökké. Életével ezen a honlapon több szerkesztés részletesen is foglalkozik.



Forrás:
Internet-Wikipedia


Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor

2011. április

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!