Ezt a címet adta
Nagybaconi Nagy Vilmos visszaemlékezései egyik fejezetének. A könyv igen
korán már a háború után, 1947-ben megjelent. Ránki György történész az átdolgozott, második kiadás előszavában
azt írja, hogy a volt honvédelmi miniszter: „Szokatlanul korán, midőn még
hasonló szerepet betöltő politikusok vagy katonai vezetők nemcsak
Magyarországon, de más országokban sem juthattak el a memoárok
megfogalmazásához, papírra vetette gondolatait. A szokatlanul korai időpont
alkalmasint a szerző személyes helyzetével is kapcsolatba lehetett. Ugyanis sajátos
helyzete volt Nagy Vilmosnak, nem tartozott sem a győztesek, sem a bűnösök
közé. „róla joggal elmondhatták: ember maradt az embertelenségben. Ember volt
és katona” - írja a történész-professzor. A szerkesztésben a „Végzetes
esztendők” címet viselő memoár IX. fejezetének feldolgozására, az általa megélt
október 15.-i események bemutatására vállalkoztam.
Bizalmas megbeszélés a miniszterelnöknél
„Október 14-én szombaton délben
Ambrózy Gyula a kabinetiroda főnöke bemutatta Lakatos Géza1 miniszterelnöknek a másnapra tervezett
proklamáció szövegét, melyen Lakatos változtatásokat tett. Aznap délutánra a
miniszterelnök bizalmas megbeszélésre hívta magához a minisztereket. Valamennyi
miniszter megjelent, Reményi-Schneller Lajos2
pénzügyminiszter és Jurcsek Béla3 közellátásügyi miniszter
kivételével. Ez a két miniszter ugyanis szoros kapcsolatban állott a német
követtel, és ezért bizalmas természetű ügyeket a többi miniszter nem akart
előttük tárgyalni. A megbeszélésen Lakatos miniszterelnök közölte velük, hogy
október 15-én fél 11 órára Horthy kormányzó koronatanácsot4 hívott
egybe a fegyverszünet kérdésének megbeszélésének céljából.
Ezen a koronatanácson kellett
megállapodni, hogy milyen álláspontot foglaljanak el a miniszterek a kormányzó
fegyverszünet-kérésével kapcsolatban.”
A fegyverszünetre szükség van
„A katonai helyzet letárgyalása
után a megkötendő fegyverszünet kérdését beszélték meg. Abban valamennyien
egyetértettek, hogy a fegyverszünetre szükség van, mert a helyzet teljesen
kilátástalan, hogy a döntést tovább halasztani nem lehet. Még azt kellett
megállapítani, hogy milyen eljárást kövessenek a parlamenttel és a németekkel
szemben. Lakatos miniszterelnök ugyanis azt ígérte bemutatkozása alkalmával,
hogy a parlament tudomása és hozzájárulása nélkül fegyverszünetet nem fog
kérni.”
Kikerülték a parlamentet.
„A parlamenttel kapcsolatos
magatartásra vonatkozólag az a vélemény alakult ki, hogy amennyiben a kormányzó
megmarad ama felfogása és elhatározása mellett, hogy a parlament előzetes
értesítésére és jóváhagyására nincsen szükség, a kormány beadja lemondását. Ha
azonban a kormányzó felszólítja Lakatost, hogy vállalja el újra a kormány
megalakítását, minden miniszter helyén maradva újra esküt tesz, és ezzel, bár
ugyanazokból a személyekből, de új kormány alakul, melyet már nem köt az első
Lakatos-kormány által tett ígéret a parlamenttel szemben. Ebben az új
kormányban azonban valószínűleg nem fog tárcát vállalni Reményi-Schneller Lajos
és Jurcsek Béla. A német követ tájékoztatását a kormányzó magára vállalta.
Erről az értesítésből azonban azért sem kellett gondoskodni, mert maga
Veesenmayer5 kért kihallgatást a kormányzótól. A kormányzó a követet
15-én 12 órára kérette magához.
A német követnek sejtelme sem volt
arról, hogy kihallgatása
alkalmával a kormányzó közölni fogja vele, hogy Magyarország fegyverszünetet
kér a szövetségesektől.
A kormányzó személyes biztonsága
érdekében tett intézkedésekről Vattay Antal6 főhadsegéd tájékoztatta
a minisztertanácsot. Közölte: számolnak azzal, hogy a szélsőjobboldali elemek
erőszakosan akarják majd megakadályozni a fegyverszünetet, és ebben a németek
bizonyára fegyveren is támogatni fogják őket. Vattay altábornagy közlése
szerint a királyi vár biztosításáról Lázár Károly7 altábornagy, a
testőrség parancsnoka gondoskodik. Ezt a 9/II zászlóalj által megerősített
testőrséggel fogja végrehajtani. De valószínűleg még rendelkezésre fog állni
>>rövidesen<< a Budapesttől délkeletre harcoló lovashadosztály és a
>>néhány napon-<< belül az 1. hadseregtől ide irányított 10. hadosztály
is.
A már említett két zászlóaljon
kívül Budapesten még a folyamőrségnek egy zászlóaljnyi alakulata volt, melyet
karhatalmi célokra lehetett volna használni.”
A fegyverszünet kérésének továbbítása.
Továbbítását úgy beszélték meg
„hogy azt a külügyminiszter szóban fogja a svéd és a török követtel közölni, és
az írásbeli utasításokat a stockholmi és ankarai magyar követek fogják
megkapni, hogy ennek alapján kérjék továbbításra a két kormányt. Ebben a
kérelemben azt is előadják a magyar követek, hogy a német haderőnek
Magyarországon lévő részei úgy vonuljanak ki az országból, mint Finnországból,
Magyarországot a szövetséges hatalmak hadseregei együttesen szállják meg: a rendőri
szolgálatban a magyar rendészeti szervek is működjenek közre, és Budapestet a
szövetségesek közösen foglalják el.”
Október15-e
vasárnapra esett
„Amikor október 15-én reggel a
miniszterek a koronatanácsra siettek, akkor tudták meg, hogy a németek ifj. Horthy
Miklóst8 tőrbe csalták. Bornemissza Félix9, nyugalmazott
tengerésztiszt lakásán ifj. Horthy Miklós a német Gestapo embereivel
találkozott. A keletkezett tűzharcban a támadók közül egyet lelőtt, de maga is
megsebesült. A németek lefegyverezték, és magukkal hurcolták. Azt még nem
lehetett megállapítani, hogy hová. A kormányzó a koronatanács kezdetén a
történtekről még semmit sem tudott.”
A koronatanács ülése
„A koronatanácsot október 15-én,
vasárnap 11 órakor nyitotta meg a kormányzó. Jelen volt a minisztereken
kívül Vörös János10, a vezérkar főnöke, Ambrózy Gyula11,
a kabinetiroda főnöke, Vattay Antal altábornagy főhadsegéd, a katonai iroda
főnöke. A jegyzőkönyvet Bárczy István12 miniszterelnökségi
államtitkár vezette.
A kormányzó
bevezető beszédében azzal kezdte
a tanácskozást, hogy Magyarország történetének legnehezebb óráiban hívta egybe
a kormány tagjait. Katonai helyzetünk igen súlyos. Németország katonai
összeomlása nem kétséges; ha ez bekövetkezik, és a szövetséges hatalmak minket
egyedül találnak Németország mellett, úgy Magyarország esetleg megszűnnék mint
állam létezni. A fegyverszünet tekintetében olyan híreink vannak, hogy
elfogadható feltételeket kapunk. Helyzetünk ma, rokonok és barátok nélkül igen
nehéz. Budapest még áll. Kár minden életért, melyet ebben a kilátástalan
harcban feláldozunk. El kell készülnünk arra, hogy ki leszünk téve a németek
brutalitásának. Csapatainkat szétszórhatják, de minden megpróbáltatással
szemben igaz az, hogy ha folytatják a harcot, a kilátástalan küzdelmet, akkor
hazánkat, fajtánkat tesszük kockára és dobjuk oda a pusztulásnak.
Ezután a miniszterelnök,
Lakatos Géza javasolta, hogy
mielőtt a tanácskozást megkezdenék, a vezérkar főnöke tájékoztassa a kormány
tagjait a hadi helyzet felől.
Vörös János vezérezredes vette át a szót,
azzal, hogy a mostani katonai
helyzetünk két súlyos kérdést vet fel. Az egyik az, hogy a debreceni arcvonalunk
kénytelenek voltunk csapatainkat visszavonni, a másik a Duna-Tisza közének
teljes védtelensége. Itt csak sebtében összeszedett, gyenge alakulatok állanak
az ellenséggel szemben.
Oroszországból hazaszállított
lovashadosztályunkat, alighogy beérkezett, rögtön bevetették. Ez igen súlyos
veszteségeket szenvedett. Részei jelenleg Kecskeméten gyülekeznek. Az oroszok
Debrecennél észak felé kanyarodtak. Ennek az lehet a következménye, hogy az 1.
és 2. hadseregünket elvághatják. A megígért öt német páncélos hadosztályból
kettő jött meg. Ezeknek bevetésével esetleg el lehet érni, hogy az arcvonalat
még egy ideig tartani lehet. Szlovák területre nem mehetünk. Debrecen és a
szlovák határ közötti terület igen szűk, úgyhogy az ha az oroszok itt nagyobb
erőkkel támadnak, még kevesebb egységet tudunk itt visszavenni.
Erre való tekintettel hosszú
táviratban tájékoztatta a német vezérkart helyzetünkről, és azt javasolta, hogy
két hadseregünket a Tisza-Bodrog és a Meszes-vonalra vegyük vissza. Rámutatott
még arra, hogy Budapestet mint hídfőt, a lovashadosztály, egy páncélos és egy
honvéd gyaloghadosztály védené. Ha az oroszok dél felől erősebb nyomást
fejtenének ki, akkor a Duna vonalára vonulnánk vissza. Rámutatott arra, hogy az
1. hadsereg mögött tartalékban álló 10. hadosztályunkat szintén Budapest
védelmére kell ideszállítani. Mindezekhez a németek nem járultak hozzá. Ő
azonban ezt mégis elrendelte azzal, hogy az 1. és 2. hadsereg a Tisza-Bodrog
vonalra vonuljon vissza. A németek a 10. hadosztálynak Budapestre való
szállítását azzal utasították vissza, hogy Budapestet ők maguk fogják védeni.
Guderian13, a német vezérkar főnöke, 10 óra 15 perckor ultimátumban
követelte a kiadott visszavonulási parancs visszavonását. Erre 12 óra időt
adott.
A koronatanács úgy döntött, hogy
a vezérkar főnökének kiadott intézkedései érvényben maradtak. E kérdés további
vitáját mellőzve, most már a fegyverszünet ügye került megvitatásra.
Lakatos miniszterelnök előadta,
hogy a Legfelsőbb Honvédelmi
Tanács ülésén feltárta katonai helyzetünket. Már akkor rámutatott arra, hogy a
megkezdődött debreceni csata csak akkor fog sikerrel végződni, ha a németek az
oroszokat nemcsak feltartóztatják, hanem meg is verik. A másik
veszedelmes terület a Duna-Tisza köze, ahol az oroszok már Szegedet és Szabadkát
is elfoglalták. Tartani kell attól is, hogy rövidesen Szentes és Csongrád is
kezükbe kerül. Ha nem is jelent nagy veszélyt a debreceni csata elvesztése, az
orosz harapófogó összeszorulása egyre veszedelmesebb helyzetbe hozhatja
hadseregeinket. Ha pedig az orosz hadsereg Budapest alá érkezik, a további
harcot kilátástalannak kell tartani.
A vezérkar főnöke megjegyezte,
hogy az oroszok a hadművelet
közben megkerülhetik alakulatainkat, mert a lovashadosztályt páncélos
alakulatokkal szemben nem lehet bevetni és vele azokat feltartóztatni.
Lakatos kijelentette.
hogy a kormányzó az ország jövőjét
félti, ha még tovább kitartunk a kilátástalannak látszó harc folytatása
mellett. A kormány álláspontja az volt, hogy ha ellenállunk, ezzel időt
nyerünk. (Itt a miniszterelnök valószínűleg arra az időnyerésre célzott, mely
ahhoz lett volna szükséges, hogy az angolszász ejtőernyős hadosztályok még az
oroszok előtt beérkezhessenek.) Lakatos felhívta a figyelmet a németek
bizalmatlanságára, mely Bakay Szilárd14 altábornagy, a budapesti 1. hadtest
parancsnokának elrablásában nyilvánult meg. Mi a németek előzetes
figyelmeztetése mellett kérünk a szövetségesektől fegyverszünetet. Lakatos
szerint nem várhatjuk meg azt a pillanatot, amikor az oroszok már teljes urai a
helyzetnek. Ő azonban a képviselőházzal szemben kötelezettséget vállalt.
Felfogása szerint, ha kell, akár zárt ülésen is, de meg kell kérdezni az
országgyűlést.
A parlamentben azóta megalakult a
Törvényhozók Nemzeti Szövetsége, s ennek küldöttségével korábban közölte, hogy
el fog érkezni az a pillanat, amikor már nem tudjuk megvalósítani azt az elhatározásunkat,
hogy folytatjuk a harcot. Kéri tehát a kormányzó hozzájárulását, hogy
fegyverszüneti kérésünk tényét előbb hozzájárulás végett, az országgyűlés
mindkét háza elé terjeszthesse.”
Vita a parlamenti hozzájárulásról
„A kormányzó azt az álláspontot
fejtette ki, hogy a törvény a békekötés tényére és nem a fegyverszünetre
vonatkozik. A mai képviselőház összetételénél fogva nem képviseli a
magyar közvéleményt. Túlságosan szélsőséges elemekből jött össze a Törvényhozók
Nemzeti Szövetsége. Már a vezetőségnek az az összeállítása, hogy az
országgyűlés többségét alkotó Magyar Élet
Pártjával szemben sokkal kisebb létszámú pártoknak két-két helyet
biztosít vezetőségében, mutatja, hogy a szélsőjobboldali irányzatok
összefogásáról van szó. Különben is sok képviselőt és felsőházi tagot hurcoltak
el a németek, tehát az országgyűlés nem teljes. Sok törvényhozót a hadi helyzet
akadályoz a megjelenésben. A Gestapo terrorjával kapcsolatos félelem
következtében nemigen mernék a képviselők nyiltan kimondani véleményüket. Mi
megszállott ország vagyunk.
Ezután Vladár Gábor15 igazságügyminiszter és
Rakovszky Iván16 vallás-és közoktatásügyi miniszter szólt
hozzá a kérdéshez
Lakatos miniszterelnök
újabb érveket hozott fel a
fegyverszünet szükségessége mellett. Előadja, hogy súlyos hadi helyzetünk,
azonkívül más tények, így a Bakay eset, a menekültek ellátásának és elhelyezésének
szinte megoldhatatlan kérdése, olyan borzalmas helyzetbe juttatott bennünket, hogy
végre komoly elhatározásra kell elszánnunk magunkat. Kénytelenek vagyunk
bevallani, hogy mindeme kérdésekkel szemben szinte tehetetlenek vagyunk.
A nemzet lakósságát akartuk
menteni, de nem lehet áthelyezni az ország egyik felét a másikba. Nézete
szerint a fegyverszünet kérését először a parlament elé kell vinni.
Mielőtt azonban ezt megtennénk, tisztázandó az, hogy mi a miniszterek
felfogása, ki ellenzi a fegyverszüneti feltételeket, vagy fogadja el.
Erre a kormányzó közbeszólt:
>> Én már döntöttem!<<
A belügyminiszter, báró Schell Péter17, Vörös János és Lakatos
hozzászólása után
A kormányzó ismét felszólalt.
Kijelentette, hogy segítséget nem
várhatunk. A győzelem ki van zárva. Ezért most, még mielőtt az utolsó
perc eljön, fegyverrel a kézben kell fegyverszüneti feltételeket kérnünk az
ellenségtől. Itt vannak körülöttünk ellenséges szomszédaink. Ha ezek
megmozdulnak, Magyarország megszűnik létezni. Guderian ma érkezett nyers hangú
ultimátuma még jobban meggyőzte arról, hogy kitartson álláspontja mellett. Ez
az ultimátum megkönnyíti az elhatározást. A németek eddig egyetlen ígéretüket
sem tartották be. Mikor március 19-én valósággal kicsalták őt Németországba,
Hitler kijelentette, neki hírei vannak arról, hogy mi át akarunk állni az ellenséghez,
és ezért katonailag meg kell szállnia Magyarországot. Órák hosszat hiába
kérlelte Hitlert, hogy ezt ne tegye meg. Azt a választ kapta, hogy a katonai
megszállás már elhatározott dolog, és ha a magyar katonaság ellenállást nem
tanúsít, a közigazgatás teljesen magyar kézen marad.
Ezzel szemben a katonai
megszállással együtt Magyarországra érkezett a Gestapó is. Többszöri kérésére
ígéretet tettek, hogy idővel kivonják a Gestapót. Ezt a mai napig nem tették
meg. Ígérték, hogy Magyarország teljes szuverenítása megmarad, ha Németország
bizalmát bíró kormányt nevez ki. Ő ebbe is belement. Ennek ellenére maradt a
Gestapo, mely parlamentri képviselőket és közéleti férfiak egész sorát
tartóztatta le, és Németországba deportálta.
Ezek után azt a kérdést intézi a
koronatanácson megjelent miniszterekhez, hogy ki akar ehhez az elhatározáshoz
hozzászólani. Vállalják-e ezért az elhatározásért a felelősséget, és ki az aki a
felelősséget nem vállalja?
Erre a felszólításra
elsőnek Jurcsek Béla miniszter szólalt fel.
Terjengősen cáfolta a kormányzó érveit,
és igyekezett őt a fegyverszüneti kérelem elsietett voltáról meggyőzni. Ezután
Hennyey Gusztáv18 külügyminiszter előadta,
hogy súlyos elhatározás előtt
állunk. Döntenünk kell afelett, hogy fegyverszünetet kérünk-e vagy tovább
harcolunk. Magyarország helyzete ma igen súlyos. Hangoztatta, hogy információi
vannak a német birodalom súlyos belső helyzetéről. Vannak német
birodalmi körök, melyek szerint 1945 februárján túl nem képes a birodalom
helytállni. Hennyey szerint is még fegyverrel a kézben kell kérnünk fegyverszüneti
feltételeket. Ha később tesszük ezt, sokkal hátrányosabb lesz a
helyzetünk.
Gyulay Tibor és Reményi-Schneller Lajos
miniszterek felszólalása után
Lakatos miniszterelnök látta,
hogy a kormányzónak végleges az
elhatározása, s erre megtette a kormány lemondó nyilatkozatát. Újból előadta,
hogy ő a parlamentben az országgyűlés mindkét házában tartott bemutatkozó
beszédében annyira elkötelezte magát, hogy amennyiben ilyen sorsdöntő
elhatározás elé állíttatnék a kormány, úgy azt előzetesen az országgyűlés elé
terjeszti. Miután úgy látja, hogy a kormányzó máris döntött a fegyverszünet
kérdésében, felajánlja a maga és az 1949. augusztus 29-én megalakult kormány
lemondását.”
A kormányzó válasza:
A lemondási nyilatkozatra „a
következő szavakkal válaszolt:>> Én a kormány lemondását ezennel
elfogadom, és miután azt látom, hogy a kormány tagjai részéről nem hangzott el
olyan felszólalás, hogy ellenzi azt, hogy az ellenségtől fegyverszüneti
feltételek közlését kérjem, a kormány tagjait újból ezennel kinevezem. Felkérem
a miniszter urakat, hogy azok, akik ezen elhatározásom után nem hajlandók a
kormányban maradni, álljanak fel.”
A kormány tagjai közül senki sem
mozdult, ezzel jelezve, hogy elfogadják a kormányzó kinevezését, és ezzel
átvették a felelősséget is az államfő elhatározásáért.”
Lakatos ezután kijelentette,
„hogy miután úgy látja, hogy a
kormány tagjai valamennyien hajlandók megmaradni a kormányzó által feltett
kérdés után a vezetése alatt megalakítandó új kormányban, úgy a maga, mint a
minisztertársai részéről is megköszöni a kormányzó bizalmát.”
Horthy felfüggesztette a koronatanács
ülését.
„..felkérte a kormány tagjait, maradjanak meg állásukban.
Bejelentette, hogy a koronatanácsról távoznia kell, mert déli 12 órára magához
kérette Veesenmayer német követet, akivel a miniszterelnök és a külügyminiszter
jelenlétében közölni fogja az elhatározását. A német követ távozása után vissza
fog térni a koronatanácsi terembe, hogy a miniszterelnöktől és a vezetése alatt
megalakult kormány tagjaitól a hivatali esküt kivegye. Erre az időre a
koronatanács ülését felfüggesztette.”
A fegyverszünet ügye végleg eldőlt
„Most már nem volt meghátrálás.
Megindult az események drámai kibontakozása. A fegyverszünet kérésének joga
körül megindult vita legfeljebb abból a szempontból érdekes, hogy a kormányzó
lépése megfelelt-e az 1920. I. törvénycikk szövegének, és a törvény értelmezése
helyes volt-e. Ez pillanatnyilag elhanyagolható kérdés volt, mert ha törvény
kötelezte volna is Horthyt a fegyverszünet kérésének parlamenti bejelentésére,
még akkor is ez volt a helyes eljárás, hiszen a törvény betű szerint
alkalmazása most csak fennakadást, késedelmet, tehát sikertelenséget okozhatott
volna. Képzeljük csak el, milyen következményekkel járt volna a parlamenti
vita. Tökéletesen informálták volna a németeket. És a parlamentben helyet
foglaló németbarátok bőségesen találtak volna alkalmat a tanácskozásnak a
végtelenbe való elnyújtására vagy az egész ügy botrányba fullasztására.
Nyilvánvaló volt, hogy mindenáron fegyverszünetet kell kérni!”
Közben elrabolták az Ifjú Horthy Miklóst.
„A Gestapo a kormányzó fiát apja rossz szellemének tartotta, ezért
akarták mindenáron megkaparintani. A Gestapo két embere Tito küldöttjének adva
ki magát, Bornemissza Félixnek, a szabad kikötő vezérigazgatójának lakására
csalta. Ott aztán leleplezték magukat és Horthyt mint tettenért bűnöst, le
akarták tartóztatni, Horthy fegyveresen ellenállt. Egy századost a Gestapo
helyettes vezetőjét, lelőtte. Ez a német sebesülésébe később bele is halt.
Ugyanekkor a kíséretben levő egyik testőr is elesett. A fiatal Horthyt a
németek ismeretlen helyre hurcolták.
A kormányzó fogadta Veesenmayert.
„12 órakor a kormányzó a
miniszterelnök, a külügyminiszter és a főhadsegéd jelenlétében fogadta a német
követet. A kihallgatás kezdetén Horthy igen éles hangon szemrehányást tett a
német követnek, hogy a német csapatok és a Gestapo az országban sorozatos
erőszakoskodásokat követnek el. Elmondta, hogy beérkezett teljesen hiteles
jelentések szerint a németek határozott ígéreteket tettek, hogy a magyar
haderőt támogatják, ezeket azonban sohasem váltották be. Ennek következtében a
magyar haderő végzetes vereséget szenvedett már a múltban a Don mentén, majd
Erdélyben, Aradnál és Debrecennél. Az ország nagy része az ellenség kezébe
került. Ezzel szemben a német kormány támogatja és pénzeli a szélsőjobboldali
pártokat.
A budapesti hadtest parancsnokát,
Bakay Szilárd altábornagyot a német Gestapo letartóztatta és elhurcolta.
>> Ezek után - mondta Horthy - elhatároztam, hogy a harcot tovább nem
folytatom, és fegyverszünetet kérek.<< Majd a kormányzó szemére vetette a
német követnek, hogy fiát aljasan tőrbe csalták. Székéről felugorva egy hiányos
német tölténytárat vágott a követ elé az asztalra:>> Ime a bizonyíték,
hogy negyedik gyermekemet is elrabolták tőlem.<<
A német követ meglepetést színlelt.
Kijelentette, hogy neki az ifj.
Horthy Miklós elleni merényletről nincsen tudomása. Ezért Winckelmann19
SS tábornok a felelős. Miután a felelősséget így elhárította magától, újra
nekilátott a kormányzó megpuhításának. Miután minden rábeszélése sikertelen
maradt, kérte Horthyt, hogy fogadja Rahn nagykövetet, aki Hitler külön
megbízottjaként üzenetet hoz, és 15-én délben érkezik meg Budapestre.
A német követ körülbelül félórás
kormányzói kihallgatás után távozott a Várpalotából, hogy a német követségről
magával hozza Rahn20 nagykövetet.
A kormányzó újra a koronatanácsi teremben.
Horthy „báró Perényi Zsigmond21
jelentése után, annak kíséretében, újra megjelent a koronatanácsi teremben,
ahol az újjonan kinevezett kormány tagjai letették a hivatali esküt. Az
eskütétel után a kormányzó a kormányhoz rövid beszédet intézett. Megköszönte a
kormány tagjainak, különösen a miniszterelnöknek, hogy ebben a nehéz helyzetben
elfogadták megbízatásaikat. Igen sajnálja, hogy ő ilyen sorsdöntő elhatározásra
kényszerülve maga mögött minden hidat felégetett. Ebből súlyos következmények
és megpróbáltatások hárulnak a kormány tagjaira.
A kormányzó ezután elhagyta a
tanácskozó termet és visszavonult dolgozószobájába.”
A miniszterek meglepetéssel hallgatták a kiáltványt.
A kormányzó dolgozószobája és a
koronatanácsi terem között lévő szárnysegédi szoba ajtaja nyitva maradt, és
onnan hallhatóvá vált a rádióban elhangzó kormányzói kiáltvány. A
miniszterek, akik még együtt várták a kormányzó visszatérését, meglepetéssel
hallgatták a szózatot. Egyik miniszter sem tudott erről a lépésről, csak a
miniszterelnök.
A kormányzó kiáltványa:
„Amióta a nemzet akarata az ország élére állított, a magyar külpolitika
célkitűzése volt a trianoni békeszerződés igazságtalanságainak legalább
részbeni megszüntetése békés úton elérni kívánt revízió által. A Népszövetség
működéséhez fűzött remények e téren nem valósultak meg.
Az újabb világkrízis beálltakor sem idegen területek megszerzésének
vágy vezette Magyarországot. A Csehszlovák Köztársasággal szemben sem voltak
támadó szándékai, és nem a háború útján kívánta tőle az előzőleg elvett
területek egy részét visszaszerezni. A bácskai területre is csak a jugoszláv
kormányzat bekövetkezett összeomlása után vonultunk be, saját véreink
védelmére. A Románia részéről tőlünk 1918-ban elvett területekre nézve is az
általa a tengelyhatalmaktól kért békés döntést fogadtuk el.
Magyarország a szövetséges államok elleni háborúba geográfiai
helyzetünk következtében, a reánk nehezedő német nyomás folytán sodródott bele,
de ennek keretében sem voltak hatalmi céljaink, és senkitől sem akartunk
elvenni egy négyzetméternyi területet sem.
Ma már minden józanul gondolkozó előtt kétségtelen, hogy a Német
Birodalom ezt a háborút elvesztette. A hazájuk sorsáért felelős kormányzatok le
kell hogy vonják ennek következményeit, mert amint ezt a nagy államférfi,
Bismarck22 mondotta: egy nép sem áldozhatja fel magát a szövetségesi
hűség oltárán. Történelmi felelősségem tudatában meg kell, hogy tegyek minden lépést
abban az irányban, hogy a további vérontást elkerüljük. Olyan nép, amely egy
már elvesztett háborúban szolgalelkűséggel, idegen érdekek védelmében,
utóvédharcok színhelyévé engedné tenni apáitól öröklött földjét, elveszítené a
világ közvéleménye előtt megbecsülését.
Szomorúan kell megállapítanom, hogy a Német Birodalom a szövetségesi
hűséget a maga részéről velünk szemben már régen megszegte. Már hosszabb idő
óta a magyar haderőnek egyre újabb és újabb részeit kívánságom és akaratom
ellenére az ország határain túl vetette harcba. Ez év március havában pedig a
Német Birodalom vezére éppen a magyar haderő visszahozására irányuló
sürgetéseink folytán tárgyalásra hívott meg Klessheimbe, s ott közölte velem,
hogy Magyarországot német csapatok szállják meg, és tiltakozásom ellenére ezt
foganatosította azalatt, amíg engem odakint visszatartottak. Egyidejűleg az
országba benyomult a német politikai rendőrség is, és letartóztatott számos
magyar állampolgárt, közöttük a törvényhozó testület több tagját, valamint kormányom
belügyminiszterét. A miniszterelnök is csupán úgy tudta a letartóztatást
elkerülni, hogy egy semleges követségre menekült.
A Német Birodalom vezérétől kapott ama határozott ígéretére, hogy ha
kormányt nevezek ki, mely a németek bizalmát bírja, megszünteti a magyar
szuverenitást ért sérelmeket és korlátozásokat, kineveztem a Sztójay23-kormányt
.A németek azonban nem tartották be ígéretüket. A német megszállás védelme
alatt a Gestapo az általa e téren másutt is követett módszerek alkalmazásával
kezébe vette a zsidókérdésnek az emberiesség követelményeivel ellenkező, ismert
módon való intézését. Amidőn a háború az országhatáraihoz közeledett, sőt azt
át is lépte, ismételten megfelelő segítséget ígértek a németek, de ezt az
ígéretüket sem tartották meg az ígért módon és mértékben. Az ország területét
visszavonulásaik alkalmával fosztogatások és rombolások színterévé tették.
A szövetségi hűséggel ellenkező mindezen cselekményeiket végre azzal a
nyílt kihívással tetézték, hogy a budapesti hadtestparancsnokot, Bakay Szilárd
altábornagyot a belső rend fenntartása érdekében tett intézkedései közben a
német Gestapo ügynökei egy ködös októberi reggelen, rossz látási viszonyok
felhasználásával, lakása előtt autójából kiszállásakor orvul megtámadva,
elhurcolták. Ezt követően repülőgépekről a mai kormányzat ellen röpcédulákat
dobáltak. Megbízható értesüléseket kaptam arra nézve, hogy a német politikai
színezetű csapatok erőszakos felfordulás útján saját embereiket szándékoztak
uralomra segíteni, miközben az ország területét a Német Birodalom
utóvédharcainak színterévé kívánták tenni.
Elhatároztam, hogy a magyar nemzet becsületét megőrzöm a volt
szövetségesekkel szemben is, amidőn az a kilátásba helyezett megfelelő katonai
segítség helyett a magyar nemzetet legnagyobb kincsétől a szabadságától akarja
végleg megfosztani.
Ezért közöltem a Német Birodalom itten képviselőjével, hogy
ellenfeleinkkel előzetes fegyverszünetet kötünk, s velük szemben minden
ellenségeskedést beszüntetünk. Bízva igazságérzetükben, velük egyetértésben
kívánom a nemzet jövő életének folytonosságát és békés céljaink megvalósítását
biztosítani. A honvédség előljáróit megfelelően utasítottam. Ezért a csapatok
esküjükhöz híven egyidejűleg kibocsátott hadparancsom értelmében az általam
kinevezett parancsnokoknak kötelesek engedelmeskedni.
Minden becsületesen gondolkodó magyar embert felhívok, kövessen a
magyarság megmentésének áldozatos útján!
Horthy Miklós”
Ezután a rádióban elhangzott a
kormányzó a honvédekhez intézett hadparancsa.
Mi történt a kiáltvány elhangzása után?
Veesenmayer német követ
visszaérkezett a Várba Hitler különmegbízottjával, Rahn nagykövettel és
bemutatta őt a kormányzónak. A fogadásnál jelen volt Lakatos miniszterelnök és
Hennyey Gusztáv külügyminiszter. Rahn azt a kívánságát fejezte ki „hogy
szeretne négyszemközt tárgyalni a kormányzóval, Lakatos és Hennyey elhagyták a
kormányázó dolgozószobáját.”
Még a német követ megérkezése
előtt a külügyminiszter a Vár egyik különtermében közölte a svéd és a török
követtel, hogy Magyarország fegyverszünetet kér. Ezzel egyidejűleg a külföldön
működő magyar követeket táviratilag értesítette a kormányzó lépéséről.
Ezt követően a miniszterelnök, a
külügyminiszter Ambrózy Gyula társaságában visszatértek a koronatanácsi
terembe.”
A kormányzóra várva beszélgettek
„Miután a kormány egyes tagjainak
előzetesen nem volt tudomásuk a kormányzói kiáltványról, és csak az imént
értesültek arról a rádióból, és ott is csak részleteket figyelhettek meg,
megkérdezték Ambrózytól,
hogy miért nem olvasták fel ezt a
kiáltványt előbb a koronatanácson. Szemrehányásokat tettek Ambrózynak, aki azt
felelte, hogy mivel a fél 11 órára összehívott koronatanács csak 11 órakor volt
megkezdhető, és a kormányzónak már 12 órakor a német követet kellett fogadnia,
nem volt idő arra, hogy a koronatanács is foglalkozzék a kiáltvány szövegével.
A kormány tagjainak kérése után ezután Ambrózy felolvasta a kiáltvány teljes
szövegét, majd Vörös János azt az iratot, melyet ő, intézett Guderianhoz, a
német vezérkar főnökéhez. Ezután a miniszterelnök tájékoztatta a többi
minisztert a német követ kihallgatásán történtekről.
A kormányzó fél 3 órakor tért vissza
a koronatanácsi terembe.”
A koronatanács ülése folytatódott.
„Az ülés újra megnyitása után
közölte a miniszterekkel, hogy közel egy órát tartó kihallgatáson tárgyalt
Rahnnal, aki különben Németország római nagykövete. Rahnnak az a megbízatása
Hitlertől, hogy a bizalmat Magyarország és Németország között helyreállítsa. A
kormányzó kifejtette Rahnnak azokat az okokat, melyek őt arra bírták, hogy
fegyverszünetet kérjen. Szemrehányást tett Rahnnak azért az ultimátumért,
melyet a német vezérkar főnöke küldött nekünk.
Rahn különféle érvekkel próbálta
a kormányzót elhatározásában megingatni és annak megváltoztatására bírni. Rahn
azt az ajánlatot tette a kormányzónak, hogy a németeknek módjában áll a sajtót
irányítani, és ha a kormányzó kijelenti, hogy a proklamációról nem tud semmit
és azt a környezetében lévő klikk adta ki, úgy a külvilág elé nem fog
semmi kikerülni, és továbbra is hűséges szövetségesnek tekintik. A
kormányzó ezt az ajánlatot >>Mit gondol? Kivel van dolga<<
szavakkal utasította vissza.
Rahn arra is kérte a kormányzót, hogy
délután szeretne újra tárgyalni vele. Erre azonban Horthy az a választ adta, hogy
most már csak a miniszterelnökkel tárgyaljon. Ezzel a koronatanács véget ért.
Horthy távozása után
Lakatos miniszterelnök azzal a
megjegyzéssel búcsúzott el a miniszterektől, hogy a kormány addig, amíg tudja,
igyekezni fog a rendet fenntartani, bár az a meggyőződése, hogy a németek erre
a kiáltványra és a fegyverszüneti kérésre azonnal cselekedni fognak. Nem
kétséges, hogy követelni fogják új kormány megalakulását még a mai napon.”
Egy érdekes epizód
„Amikor Veesenmayerrel a déli
órákban a déli kihallgatáson Horthy közölte, hogy a németek eddigi magatartása
és a háború várható elvesztése arra kényszeríti, hogy a nyugati hatalmaktól
fegyverszünetet kérjen, a dolgozó szoba ajtajában állott özv. Horthy Istvánné24,
és ott figyelte a beszélgetést. Amikor a kormányzó a
>>fegyverszünet<< szót kiejtette, jelt adott Ambrózynak, mire utóbbi
telefonált a rádiónak, hogy a proklamációt olvassák fel.”
József főherceg25 közbelép
„A fegyverszünetet elhatározó
koronatanácsi döntésről tudomást szerzett József főherceg is. Azonnal
felkereste Lakatost és Hennyeyt. Mindkettőjüket arra kérte, hogy menjenek
vissza a kormányzóhoz és vegyék rá, hogy változtassa meg elhatározását, a
fegyverszünetre vonatkozó döntését haladéktalanul vonassák vele vissza. Erre
azonban egyik miniszter sem vállalkozott.”
A helyzet egyre bonyolultabb
„A németek kezükbe kerítették a
rádiót. Ebben támogatást kaptak a magyar légvédelmi tüzérektől is. Ugyanis
kevéssel a németek rajtaütése után megjelent a Sándor utcában egy tüzér
alezredes vezetése alatt egy légvédelmi tüzérosztag. A németek azt hitték, hogy
a tüzérek ellenük akarnak fellépni, és támadástól tarva, készenlétbe
helyezkedtek. Az alezredes azonban közölte a német parancsnokokkal, hogy segíteni
akar neki a rádió elfoglalásában. A kormányzó már nem rendelkezik - mondotta -
sőt nem is kormányzó többé.”
Megszólaltak a nyilasok
„Így történt az, hogy a késő
délutáni órákban ugyanott, ahol az imént még a kormányzó kiáltványát olvasták
fel, megszólaltak a nyilasok. Szálasi26 a >>fegyveres
nemzethez<< intézett felhívásában a kormányzó lépését árulásnak
bélyegezte, majd bejelentette, hogy a nemzet belenyugodni nem fog és utolsó
csepp vérig folytatni fogja a harcot.”
Veesenmayer nem volt hajlandó
a tárgyalásokat a
miniszterelnökségen folytatni, hanem ő kérette magához a miniszterelnököt és a
külügyminisztert. A teljhatalmú megbízott kifogásolta, hogy a Várat nem tudja
elhagyni, „mert a kormány őt szabad mozgásában korlátozta. Az történt ugyanis, hogy
a testőrség parancsnokának intézkedésére a Várba felvezető utcákat aknákkal
zárták el, sőt még a Várpalota bejárata is el volt torlaszolva néhány, téglával
megrakott szekérrel. Mikor délben a német követ a kormányzótól távozni akart, a
testőrök nyitották meg az utat. Az aknazárakról a miniszterek nem tudtak.” Egy
német páncélos hadosztály parancsnoka ultimátumban követelte Csatay Lajos27
honvédelmi minisztertől az aknazár azonnali megszűntetését.
Szálasí kezébe vette a hatalmat
A miniszterelnököt és a külügyminisztert
„ott tartották a német követségen és ezalatt minden intézkedés megtörtént, hogy
Szálasiék teljesen kezükbe kerítsék a hatalmat.”
A tárgyalások, amelyek az ifjabb
Horthy Miklós sorsáról, valamint a fegyverszüneti kérelem visszavonásáról
szóltak, eredménytelenül végződtek.
„Alig kezdett bele a
miniszterelnök a német követségen folytatott tárgyalások ismertetésébe, amidőn
Ambrózy bejelentette, hogy Faragho28 altábornagy tárgyalásai
Moszkvában sikerrel jártak.
A fegyverszüneti tárgyalások
megindításának előfeltételeként az oroszok a következőket követelték:
A magyar csapatoknak a trianoni
határokra kell visszavonulniok. Németországgal azonnal minden kapcsolatot meg
kell szakítani, és meg kell támadni a németeket.” A választ a szovjetek október
16-án 8 óráig várták.
„Ambrózy ezután egy iratcsomót akart
a külügyminiszternek átadni, hogy
a választ az oroszoknak most már ő adja meg. Hennyey azonban ezt azzal
hárította el magától, hogy az orosz-magyar tárgyalások részleteit nem ismeri,
és így a válasz megadására nem vállalkozhatik, azt Ambrózynak kell megadnia. De
külön válaszra nincs is szükség, mert a fegyverszüneti hivatalosan 14 órakor a
svéd és a török követ útján már a szövetségesekhez a külügyminiszter
eljuttatta. Így aztán a válasz Szegedre, Malinovszkíj tábornagyhoz nem is
érkezett meg.
Vattay altábornagy a miniszterelnökségen
Előtte elhatározták, hogy a
kormány lemond „és a kormányzó a német követet hatalmazza fel, hogy az jelölje
ki a magyar kormányt. Ezt a megoldást azért választották, mert biztosra vették,
hogy a kormányzó nem hajlandó Szálasit kormányalakítással megbízni, viszont az
erőszakos fellépés minden percben várható.”
Vattay éjjel 23 órakor megjelent
a miniszterelnökségen, akivel mindezt közölték. Javaslatára megbeszélték a
kormányzó helyzetét is. A jelenlévők úgy látták jónak „hogy a kormányzó
vonuljon vissza a kormányzástól, de nem mondjon le. A főhadsegéd vállalta a
kérdésnek a kormányzóval való elintézését. Ez rövid idő alatt sikerült is. A
kormányzó a javaslatot elfogadta. Csupán azt kötötte ki, hogy Vattay
főhadsegédnek, Ambrózy kabinetfőnöknek, Lázár altábornagynak és Tost29
alezredes szárnysegédnek ne legyen bántódása.
Közben a miniszterelnök
távbeszélőn értesítette a német
követet, hogy rövidesen döntő fontosságú közlést fog tenni.” Amikor a kormányzó
döntése megérkezett, „a miniszterelnök a német követet magához kérette a
minszterelnökségre. Veesenmayer azonban nem jött, hanem maga helyett dr. Feine
követségi tanácsost küldte Lakatoshoz.”
A miniszterelnök a következőket
„mondta tollba Feinének: >> A magyar kormány olyan adatok birtokába
jutott, melyekről eddig nem volt tudomása, amelyekért a felelősséget nem
vállalhatja. Ebből kifolyólag a kormány most azonnal lemond. A kormányzó a
hatalmat átadja..
Feine arra kérte Lakatost,
hogy akadályozzon és szüntessen
meg minden fegyverhasználatot. Erre Lakatos felhívta a Várat és kiadta az erre
vonatkozó utasításokat Vattay altábornagynak. Majd Feine kérésére gépkocsiba
ült vele és a német követségre hajtatott.
Ott Veesenmayer is autóba szállt,
és együtt a Várpalotába siettek,
hogy a kormányzót biztonságba helyezzék. A kormányzó családjának többi tagját
már előbb átvitték a pápai nuncius palotájába. A kormányzó elvitelének reggel 6
óráig kellett történnie, mert akkor indult volna meg a német páncélosok
támadása a vár ellen.”
A kormányzó köpenyben és sapkában,
a palota lépcsőházában már várta
őket. „Veesenmayer azonnal közölte Horthyval, hogy egy főúri kastélyba fogják
szállítani, és ott vendégnek tekintik. Körülbelül ¾ 6 óra lehetett,
amikor a kormányzó, a miniszterelnök és a német követ Verbőczy utcai Hatvany
palotába, a Gestapo épületébe hajtottak. Közben reggel hat órakor megkezdődött
a támadás a Vár ellen. A kormányzó és családja már nem volt a palotában. A
Várpalota hamarosan a németek és a nyilasok birtokába került.”
A kormányzó újra a palotában
Október 16-án a déli órákban a
német követ és a kormányzó a Várpalotába ment. A kormányzói lakosztályt
teljesen feldúltan találták. A németek és a nyilasok mindent felforgattak.
Tárgyalás a fürdőszobában
„A kormányzó a miniszterelnökkel
és Veesenmayerrel a fürdőszobában tárgyalt. Itt a német követ rávette a
kormányzót, hogy mondjon le és adja át a hatalmat Szálasinak. A kormányzót
teljesen megtörték a 15-i súlyos események; fia eltünése, az éjszakai ébrenlét,
valamint az eredménytelen tanácskozások. Végül is engedett a rábeszélésnek, de
kikötötte, hogy fiát adják vissza. Ilyen módon elfogadta a németek követelését,
s a lemondásáról szóló okmányt aláírta. Veesenmayer akkor megígérte, hogy a
kormányzó fia Bécsben, de legkésőbb Linzben csatlakozik apjához. Azonban ez is
beváltatlan ígéret maradt.”
Közben a Várat Otto Skorzeny30
ejtőernyősei szállták meg, miközben a német csapatok teljesen átadták a
hatalmat a nyilasoknak.”
Letartóztatások
„A német követ fél hét óra tájban
megjelent a miniszterelnökségen. Lakatos távollétében Hennyey külügyminiszter
fogadta.” Majd egy Gestapo tiszt és Vajna31 nyilas belügyminiszter
letartóztatta a minisztereket, Hennyeyt, Rakovszkyt, Schell Pétert, és több
magas rangú miniszterelnökségi tisztviselőt délután a Fő utcai börtönbe
szállítottak. „Az államfői hatalom átvételét és az új kormány kinevezését a
német követség intézte.”
Epizód a Hatvany palotában
Amikor a kormányzó és Lakatos
miniszterelnök a palota egyik szobájában várva a további fejleményeket, Horthy
kimerülten hevert egy díványon. Eközben „egy német katona lépett a szobába és a
kormányzóhoz fordulva ezt mondta: „Hören sie mal, der Ministerprezident will
mit Ihnen sperchen! (A miniszterelnök óhajt önökkel beszélni). Mire a német ezt
válaszolta: Nicht Sie, der neue. (Nem Ön, hanem az új)”
Erre Horthy átment a másik
szobába. Ott állott előtte Szálasí.
A nyilas vezér biztosította a kormányzót,
hogy sem neki, sem családjának
nem lesz bántódása. Szálasi a miniszterelnöki kinevezését akarta Horthyval
aláiratni. Ő azonban sarkon fordult és otthagyta Szálasit. A kormányzó
kíséretében Lakatos Géza miniszterelnökön kívül a Hatvany palotába vitték a
németek Vattay altábornagy főhadsegédet és Tost alezredes szárnysegédet
is.Vattay és Tost magára hagyták a kormányzót és Lakatost. Átmentek a szomszéd
szobába, ahol a rádióban éppen akkor olvasták fel a nyilasok kiáltványát.”
Tost öngyilkos lesz
„12 órakor ebédet hoztak az
őrizetben lévők számára. Az ebéd befejeztével Tost felállt és az íróasztalhoz
lépett. Vattay azt hitte, hogy Tost a hamutartókért megy és rá akar gyújtani. A
szárnysegéd azonban e pillanatban előrántotta pisztolyát és agyonlőtte magát.
Azonnal elszállították a svábhegyi szanatóriumba, de már nem tudtak rajta
segíteni.
Déli egy óra után
a kormányzót egyedül visszahagyva
a többieket egy másik szobába kísérték át, majd 2 óra tájban Lakatost egyedül a
német követségre vitték.
Ettől kezdve Lakatos a német
követségen már csak közvetítő feladatot látott el Horthy és Veesenmayer között.
Utóbbi a proklamáció hatálytalanítását, a hadparancs visszavonását követelte. A
tragédia a végéhez ért.
Szomorú epilógus
„1944. október 16-án 20 óra 30
perckor a Magyar Távirati Iroda az alábbi közleményt adta ki:
>> A Kormányzó úr visszavonult az államügyek vitelétől, és tudomásul vette
Lakatos Géza miniszterelnök és kormánya lemondását. A rendkívüli helyzetre és
körülményekre való tekintettel hozzájárult ahhoz, hogy az államfői kérdés rendezésére
három tagú kormányzótanácsot alakítsak, valamint az államfői hatalom
gyakorlására vonatkozó javaslatnak előterjesztése és törvényes formák között
történő elfogadása időpontjáig magyar királyi miniszterelnöki minőségben
ideiglenesen a kormányzói jogkört is gyakoroljam, nehogy a késedelemből
nemzetünkre és hazánkra súlyos kár és veszedelem származzék.
Budapest,1944. október 16.
Szálasi
Ferenc
(miniszterelnök) <<
A kormányzó 1944. október 16-án
elhangzott, a 15-i kiáltványát semmisnek nyilvánító újabb kiáltványa így szólt:
>> A magyar nemzethez intézett október 15-i kiáltványomat ezennel
semmisnek nyilvánítom, és megismétlem a magyar vezérkar főnökének a csapatokhoz
intézett parancsát, mely a harc folytatását rendelte el. A súlyos hadi helyzet
megköveteli, hogy a honvédsereg dicsőséges hírnevéhez méltóan védje hazáját. A
jó Isten vezérelje a honvédséget és Magyarországot a jobb jövő útjára.
1944. október 16.
Horthy
Miklós <<
Horthy a kormányzói tisztjéről
való lemondását egy nyilatkozattal hozta a magyar országgyűlés tudomására
október 16-án.
A közlemények megdöbbenést
keltettek minden magyar lélekben.
Felhasznált irodalom:
Nagybaconi Nagy Vilmos
Végzetes esztendők
1938-1945
Átdolgozott második kiadás
Gondolat Budapest, 1986
Szövegmagyarázat:
1. Lakatos
Géza (1890-1967) hivatásos katona,
vezérezredes az ország miniszterelnöke 1944. aug. 29 - okt. 16-ig. Életével
ezen a honlapon a Lakatos Géza miniszterelnök kálváriája szövegmagyarázata
részletesebben foglalkozik.
2. Reményi-Schneller
Lajos (1892-1946) pénzügyi szakember,
politikus. 1938-1944 között több kormányban is utoljára a Szálasi kormányban is
pénzügyminiszter. Reményi-Schneller szélsőségesen német-barát politikus volt.
Minisztersége idején tovább folytatódott a németek irányában Magyarország
kiszolgáltatottsága. A háború után nyugat felé menekült és az amerikaiak
fogságába került. Háborús bűnösként kiadták Magyarországnak. A Népbíróság a
Sztójai perben kötéláltali halálra ítélte.
3. Jurcsek
Béla (1893-1945) nyilas politikus.
Gazdasági Akadémiát végzett Debrecenben. 1935-1944 között a Nemzeti Egység
Pártja programjával parlamenti képviselő. 1942-1944 között közellátási
államtitkár, később a Sztójai a Lakatos, de a Szálasi kormányban is
földművelésügyi miniszter. A háború után Ausztriába távozott, ahol a szovjetek
elől az öngyilkosságba menekült.
4. Koronatanács: a királyságok idején az uralkodó
tanácsadó-testülete. Esetünkben Horthy Miklós kormányzó tanácsadó testületéről
van szó. A testület tagjai nemcsak miniszterek, hanem a kormányzóhoz közelálló
és a bizalmát élvező politikusok is voltak.
5. Edmund
Veesenmayer (1904-1977) német
közgazdász a Harmadik Birodalom diplomatája, 1944. márc. 21-tól teljhatalmú
megbízott Magyarországon. Életével ezen a honlapon több szerkesztés
szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.
6. Vattay
Antal (1891-1966) eredetileg a Vetter
vezetéknevet viselte. Hivatásos katona, altábornagy. 1912-ben hadnaggyá
avatták. Résztvett az első világháborúban, ahol 1918-ban olasz fogságba esett.
Hazatérése után vezérkari és csapat szolgálatot teljesített. 1937-1939 között a
szegedi 5. vegyes dandár vezérkari főnöke.
1941 januárjától dandárparancsnok. Résztvett a
Szovjetunió elleni háború első szakaszában is. 1942-ben átvette az 1. lovas
hadosztály parancsnokságát. A megszállás idején (1944. márc. 21.) a németek
ellen mozgósította csapatait. 1944. aug.-tól a kormányzó főhadsegéde. Vattay
Antal a második világháború után az amerikaiak fogságába került. Előtte azonban
a nyilasok bíróság elé akarták állítani, de „kifutottak az időből”.
1946-ban tért haza. Koholt vádak alapján 1950-ben tíz
év szabadságvesztésre ítélték. 1956-ban kegyelemből szabadult.
7. Lázár
Károly (1890-1968) hivatásos katona,
1935. júl. 20-tól a lovas testőrség, majd 1936-tól a testőrség parancsnoka. 1942.
okt. 1-től vezérőrnagy, 1944. szept. 1-től altábornagy. 1944. okt. 17-én
Mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták, majd 1945. jan. 10-től
Sopronkőhidán raboskodott. 1945 májusában tér haza. A Honvédelmi Minisztérium
Igazoló Bizottsága igazolta, ennek ellenére 1946. szept. 1-től „B. listázták.”
A rendszerváltás után 1994-ben postumusz vezérezredessé nevezték ki.
8. Ifj. Horthy
Miklós (1907-1993) a kormányzó
legkisebb fia. Életével ezen a honlapon több esetben is foglalkozom.
9. Bornemissza
Félix (1895- ? ) hivatásos tengerész.
Az első világháború után a folyamőrséghez került. 1933-1937 között a m. kir.
Külkereskedelmi Hivatal szakértője. Az alexandriai Páthy testvérek és az Ifj. Horthy
Miklós által alapított Magyar-Egyiptomi Kereskedelmi Rt. Bornemisszával együtt
alapította az első Duna-tengerjáró hajó sikeres útjának eredményeként a m. kir.
Duna Tengerhajózási Rt-t. Bornemissza Félix 1934-1944 között a Szabad-kikötő
igazgatója. Otto Skorzeny kommandósai 1944. okt. 15-én az Ifj. Horthyval együtt
őt is elrabolták és a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták. 1948-ban
tért haza, 1951-ben deportálták.
Társszerzője volt a „Magyarország és a tengerhajózás”
című kiadványnak.
10. Vörös
János (1891-1968) hivatásos katona,
vezérezredes, vezérkari főnök. 1944. dec. 22-től-1945. nov. 15-ig honvédelmi
miniszter. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata
részletesen is foglalkozik.
11. Ambrózy
Gyula (1884-1954) jogász. Tanulmányit
a bp-i egyetemen végezte. 1906-ban bírósági szolgálatba lépett. 1921-től a
kormányzó kabinet irodájának helyettes vezetője 1942-ig, majd annak vezetője.
Több nemzetközi jogi vonatkozású tanulmány szerzője a húszas években.
12. dr. Bárcziházi
Bárczy István miniszteri tanácsos,
1928-tól miniszterelnökségi államtitkár. A kormány ülésein a jegyzőkönyvek
vezetője.
13. Heinz Wilhelm
Guderian (1888-1954) hivatásos
katona, német tábornok. Életével ezen a honlapon több helyen
részletesebben is foglalkozom.
14. Bakay
Szilárd (1892-1947) hivatásos katona,
vezérezredes. 1944-ben az 1. bp-i hadtest parancsnoka.
1944. okt. 8-án a németek elrabolták. 1945. május 5-ig
a mauthauseni fogolytábor rabja. A második világháborúban játszott szerepe
miatt a Népbíróság vádat emelt ellene, előbb felmentették. 1947. márc. 17-én
ismeretlen helyen kivégezték.
15. Vladár
Gábor (1881-1972) jogász, a Lakatos
kormány igazságügyi minisztere.
16. Rakovszky
Iván (1885-1960) politikus,
miniszter, 1941-től a Közigazgatási Bíróság elnöke a Felsőház tagja.
1944. aug. 29 - okt. 16-ig vallás- és közoktatásügyi
miniszter. Nevéhez fűződik a rendőrség újjászervezése.
17. Báró
Schell Péter (1898-1974)
földbirtokos, főispán a Lakatos-kormány belügyminisztere. A nyilas puccs idején
a Gestapo letartóztatta és Buchenwaldba internálta. Kiszabadulás után 1945-ben
Olaszországba távozott, majd 1947-től az Egyesült Államokban telepedett le.
18. Hennyey
Gusztáv (1888-1977) hivatásos katona,
vezérezredes a Lakatos-kormány külügyminisztere.
Életével ezen a honlapon a Lakatos Géza miniszterelnök
kálváriája c.szerkesztés szövegmagyarázata részletesebben foglalkozik.
19. Otto
Winkelmann (1894-1944) SS tábornok, a
német megszállás idején (1944. márc. 21.) a Magyarországon tartózkodó német
rendőri és SS erők parancsnoka.
20. Rudolf
Rahn (1900-1975) német diplomata, a
német megszállás előtt a harmadik Birodalom követe Budapesten. 1943-1945 között
nagykövet a Salói Olasz Köztársaságban.
21. Báró
Perényi Zsigmond (1870-1946)
politikus a Friedrich-kormány belügyminisztere, koronaőr, a felsőház tagja.
1939-1943 között a Felsőház elnöke. A nyilas puccs idején (1944. okt. 15-16.)
lemondott tisztségéről.
22. Otto von
Bismarck (1815-1898) porosz
államférfi. A német birodalom (Reich) első kancellárja. Vezetésével a második
német császárság egységes és erős nagyhatalommá vált.
23. Sztójai
(Sztojakovich) Döme (1883-1946) szerb
származású magyar hivatásos katona, Magyarország berlini követe. Rövid ideig
1944. márc. 22 - 1944. aug. 29-ig miniszterelnök és külügyminiszter. A második
világháború után a népbíróság háborús bűnösként halálra ítélte. Életével ezen a
honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.
24. Özv. Horthy
Istvánné (szül: Edelsheim Gyulai
Ilona) Horthy kormányzó menye, Horthy István kormányzó-helyettes felesége.
25. József
főherceg (1872-1962) tábornagy, rövid
ideig kormányzó, az MTA tagja, József nádor unokája. 1944. okt. 15 után hűséget
esküdött Szálasinak.
26. Szálasi
(Szalosján) Ferenc (1897-1946)
hivatásos katona, vezérkari tiszt, nyilas politikus, „Nemzetvezető” háborús
bűnös. Életével ezen a honlapon több esetben is foglalkozom.
27. Csatay
Lajos (1886-1944) hivatásos katona,
tüzértábornok, 1941-től altábornagy. 1942. jún. 12-től több kormányban (Kállay,
Sztójai, Lakatos kormányok). Csatayt a nyilasok letartóztatták. Feleségével a
börtönben öngyilkos lett.
28. Faragho
Gábor (1890-1953 hivatásos katona. Az
első világháborúban üteg-parancsnok, 1920-tól vezérkari tiszt. 1940-1941-ben
moszkvai katonai attasé, 1941-1943 ban a Honvédelmi Minisztérium tisztviselője.
1943-tól a csendőrség felügyelője. 1944. szept.28-án
Horthy kormányzó megbízásából fegyverszüneti delegációt vezetett Moszkvában,
ahol 1944. okt. 11-én aláírta az előzetes fegyverszüneti feltételeket. 1944. dec.
22-től az Ideiglenes Nemzeti Kormány közellátási minisztere. A nyilas kormány „hűtlenség”
címén megfosztotta rendfokozatától. Később az ötvenes években kitelepítették.
29. Tost
Gyula (1903-1944) hivatásos katona,
alezredes. Horthy Miklós szárnysegédeként vett részt a kiugrási kísérletben.
Annak kudarca miatt később főbe lőtte magát.
30. Otto
Skorzeny (1908-1975) a Waffen-SS
tisztje. A második világháború alatt több kommandós akciót is irányított. Skorzeny
kommandósai mentették ki Olaszországból Benitó Mussolinit (1943), majd
elrabolták Budapesten (1944. okt. 15.) Ifj. Horthy Miklóst.
31. Vajna
Gábor (1891-1946) hivatásos katona.
Az első világháború után a bécsi követségen, majd a Honvédelmi Minisztériumban
teljesített szolgálatot. 1924-ben, mint katonatisztet nyugdíjazták. Ezt
követően a fűzfői lőporgyár igazgatója. 1939-től a nyilasok programjával lett
parlamenti képviselő. Később a Nyilaskeresztes Párt egyik vezetője. 1944. okt. 16-tól
a nyilas kormány belügyminisztere. A háború után háborús bűnösként felelősségre
vonták, a népbíróság halálra ítélte, Szálasival egy napon végezték ki.
Forrás:
Internet-Wikipedia
Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor
2010. május
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!