Oldalak

2012. január 5., csütörtök

Veesenmayer Magyarországról

Megszólaltatott nácik Magyarországról
Korosztályom és a nálam néhány évvel fiatalabbak még jól emlékezhetnek Bokor Péter filmrendező, dramaturg nagysikerű sorozatára, amit 1973-tól 1989-ig „Századunk” címmel vetített a Magyar Televízió. A történész-rendező „szóra bírt” olyan személyiségeket, akiknek nem kis közük volt Magyarország második világháborús eseményeihez.
Az 1982-ben az RTV - MNERVA - KOSSUTH Kiadó gondozásában „Végjáték a Duna mentén” „Interjúk egy filmsorozathoz” című munkájában jegyzett fel néhány olyan beszélgetést, amelyekre annak idején a filmfelvételek előtt, anyaggyűjtés közben itthon és külföldön kerülhetett sor. A kötetben megszólalt: Veesenmayer, Höttl, Trenker, Novak. Beszélgetett egykori magyar tábornokokkal és kisebb rendfokozatú tisztekkel (Hardy Kálmán, Aggteleky Béla, Utassy Lóránd és másokkal).
A szerző különösen a tragikus 1944 évre fókuszált, nem véletlenül folyt akkor egy drámai „végjáték” magyar földön. Bokor Péter egyik beszélgetését adom most közre, amit a hetvenes években dr. Edmund Veesenmayerrel folytatott, és aki 1944. március 19-től a megszállás kezdetétől a háború végéig a németek magyarországi teljhatalmú megbízottja volt.



A vendéglátó dr. Edmund Veesenmayer1

A rendező, Veesenmayer halála előtt „alig három évvel” járt nála. A Nürnbergi Katonai Törvényszék 1949-ben húsz évi börtönre ítélte. A büntetését 1952-ben felére csökkentették, majd 1954-ben szabadlábra helyezték.
Bokor Péter a továbbiakban így folytatja: „Darmstadtban (NSZK) élt, a városnak a mi Rózsadombunkra emlékeztető villanegyedében; az utca neve is: Rosenhöhweg, vagyis Rózsadomb út. Az egyemeletes, kertes ház teljes szintjét betöltő lakása megalapozottan jó polgári volt. Az ottlétem idején lezajlott telefonbeszélgetésből mellesleg az is kiderült, hogy kedvelője s alapos ismerője volt a francia konyaknak és a konyakbeszerzés legelőnyösebb módjainak.

Neve, címe, a telefonkönyvben,

névtáblája a kapuoszlopon. Amikor késő este taxiért telefonált számomra, erős hangsúllyal mondta be a nevét, mint aki tudatában van annak, hogy nem holmi tucatnevet visel. Csak taxit rendelt. De neve bemondásával, mintha azt közölte volna:>> Lehet, hogy utálsz! Lehet, hogy félsz tőlem! Nem érdekel. Én az vagyok, aki vagyok. Én parancsolok. És te engedelmeskedni fogsz nekem<< Óriási felhőszakadás volt Darmstadtban azon az estén. A taxi alig öt perc múlva megérkezett. Pályafutása során egyedül az 1944-beli, magyarországi szerepe volt >>nyilvános<<.
Másutt mindig s mindenhol>>titkos ember<<-ként működött. Alighanem még Hitler2 hatalomra jutása előtt állt a nemzeti szocialisták közé, a müncheni Technikai Főiskola docenseként. Ősnáci3.

Ön valamilyen emberfeletti lényt látott Hitlerben, doktor úr?

-          Én soha. Eszközt láttam benne. Bizonyos képességei és adottságai folytán kitűnő eszközt, mindenekelőtt persze propagandaeszközt, tömegek impresszionálására alkalmas eszközt. Talán, no igen: bizonyos ideig ennél valamivel többet is, de távolról sem félistent. Mondtam már önnek: én tudomásul veszem, hogy háborús bűnös vagyok - de a legnagyobb bűneink egyike valószínűleg az, hogy nem gondoskodtunk idejében Hitler félreállításáról.

-          Likvidálásról?

-          Valami megfelelő, tiszteletbeli posztra kellett volna állítanunk, de úgy, hogy tényleges hatalom ne maradjon a kezében.

-          Miért nem sikerült?

-          Mert túl sokan voltak, akik a helyére pályáztak. Semlegesítették egymást. Ő pedig zseniálisan értett ahhoz, hogy szembeállítsa a potenciális vetélytársakat.

-          Ön ki mellé állt volna ebben a vetélkedésben?

-          Egyiket sem tartottam volna megfelelőnek Hitler alvezérei közül. - Néhány másodpercig hallgat. Rebbenés nélkül néz a szemembe. - Egészen másfajta emberre lett volna szükség.

Ausztria bekebelezése előtt titkos küldöttként az osztrák náci párt egyik szervezője. 1939-ben Pozsonyban működik, az >>önálló<< szlovák állam létrehozását készíti elő. 1941.április 10-én a németek bevonulnak Zágrábba. Másnap Veesenmayer odaérkezik, öt nap alatt megszervezi Ante Pavelic’4 usztasa kormányának hatalomátvételét. 1941 szeptemberében Belgrádban, majd a megszállt Görögországban tevékenykedik. 1943 tavaszán Budapestre küldik, mert egyre több jelentés érkezik Berlinbe a Kállay5-kormány titkos diplomáciai tapogatózásairól. Budapesten külön irodát szerveznek számára a Standard-gyárban (mai Beloianniszban). A Standard korábban amerikai tulajdon volt, az amerikai részvényplakettra a háború idején németek tették rá a kezüket; a részvénytársaság igazgatósága, felügyelő bizottsága Berlinben székelt, Veesenmayer ennek képviseletében, vagyis a budapesti Standard >>főnökeként<< érkezett.

De itt alig leplezi,

hogy egészen másfajta célok vezetik. 1943 tavaszán, még inkább az év őszén vacsorák, társaságbeli és négyszemközti beszélgetések során a szélső és mégszélsőbb jobboldal politikusaival, katonáival vitatja meg a Kállay-kormány félreállításának lehetőségeit. Nem ígér, csak kérdez. Nem bíztat, de fellépésének, magatartásának egészével hirdeti a német, a náci fölényt.
Hidegen hagyja a magyar belügyi nyomozók szaglászása, fütyül a budapesti német követre: messze fölötte áll. Horthyval6 nem beszél, csak Horthyról - még Bethlen Istvánnal7 is. Aztán kidolgozza terjedelmes, részletes elemzését és javaslatát a >> mézesmadzag és korbács<< politikájának magyarországi alkalmazásáról.

-          Ön hosszabb időn át tanulmányozta történelmünket?

-          Arra nekem nem volt időm. Spanyolországból rendeltek vissza táviratilag és máris indulnom kellett.

-          Spanyolországot mondtam, nem Francót8.

-          Tehát ott is titkos megbízással járt?

-          Tudtommal erről még nem publikáltak semmit. Inkább hagyjuk ezt a kérdést.


-          Megírta Ön a visszaemlékezéseit, doktor Úr?

-          Nem. Azt hiszem nem is fogom. Egy ízben az ötvenes években bővebb információt adtam, éppen magyar vonatkozású kérésekben, az angol Macartnay professzornak. Fel is használta a könyvében. Beérem ennyivel.

-          Nagy kár, doktor úr. Az nyilvánvaló, hogy ön rengeteg olyan részletet ismer, amelyeket más egyáltalán nem ismerhet. Ezeket az ismereteit tulajdonképpen nem kezelheti valamiféle>>magántulajdonként<<! Ezek a magyar történelem szerves részét alkotják!

-          Alig harminc év múlt el azóta. A történelem időszámítása szerint semmiség. Ma még inkább ártanék… Önök sem jutottak el az egykori események objektív szemléletéig.

Néhány mondat dr. Edmund Veesenmayer 1943. december 10-én kelt összefoglaló jelentéséből: >> Magyarország a tér és az adott gazdasági lehetőségek törvényénél fogva értékes tényező, és a Birodalom nem mondhat le arról, hogy a legmesszebbmenően be ne vonja a létért folytatott küzdelembe….Nem utolsósorban a magyar emberanyag nyújt lehetőséget segítség és sokirányú tehermentesítés szempontjából…Minden magyar paraszt munkás, vagy katona, akinek bevetése bennünket tehermentesít, erősíti a Birodalomban a Führer tartalékait. Minden értünk vérző magyar a mi véráldozatunkat csökkenti

-          Ön doktor úr, mindig valamilyen titkos megbízatást teljesített. Felderített, előkészített, javasolt - aztán másvalaki került előtérbe, ön pedig ismét a titokzatosságba merült. Nem zavarta e?

-          Nagyon is kielégített. Sosem néztem a magam érdekét. Én az ügyet szolgáltam.

-          Ezt az >> ügyet<< ön nemzeti szocialista ügynek, vagy német ügynek minősíti?

-          Szerintem ez a kettő elválaszthatatlan.

(Az 1943-as jelentésből: >> Ahogy a Rajna a Birodalom történelmi fogalmához tartozik, úgy válik a Duna most és az eljövendő időkben a Birodalom politikai és gazdaságpolitikai úttörő munkájának kötelező fogalmává. Nem látok lényeges különbséget a Birodalom későbbi politikájának lehetséges céljai és a mai Magyarországgal szemben követendő politikájának aktivizálására irányuló javaslat között. >> Kevésbé diplomatikus megfogalmazásban az 1943-ban javasolt >> aktivizálás<<, vagyis a megszállás Hitler majdani győzelme után is fenntartandó, amikor a Birodalom, mint a Rajnát, ugyanúgy a magáénak ítéli majd a Dunát is)

-          Úgy gondolja, hogy az ön nézeteit ma is sok német aláírná?

-          Az öregek már nem számítanak. A középnemzedék két álláspont között ingadozik, de inkább híd a múlttól a jövő felé. A fiatal generációk a keresésénél tartanak, kiforratlanok. Még semmi sem érett meg náluk.
-          Ön tehát a fiataloktól elismerést, igazolást vár?

-          Miért ne, kimondhatom! Ha már egyszer háborús bűnös vagyok!

Hetvenévesen is erőteljes, nagydarab férfi. Egyik lábára enyhén sántít. Udvarias gazda; kétféle borral várt. Házvezetőnőjét fölényes durvasággal hordja le: tudhatná, hogy a magyarok az erős kávét szeretik, tálalt volna legalábbis török kávét, nem ilyen német ízlésnek valót! Vigye ezt a löttyöt a fenébe és főzzön másikat. Aber schnell! - És felém fordulva, magyarázatképpen:

-          A magyar ízlést mindig sokra becsültem. A boraikat, a konyhájukat. A lovaikat is. A festészetüket! Budapestet nagyon szerettem. Persze, amikor a háború után viszontláthattam.

-          Autóból. Rabszállító autóból ugye. Az amerikaiak azzal a kikötéssel adtak át a magyar bíróságnak, hogy csakis tanúként hallgathatnak ki, Szálasi9 és a többiek perében. Mégis bevallom magának, életem legnehezebb időszaka volt az a hat budapesti hét.

-          A Szövetséges és Társult Hatalmak deklarációja szerint minden háborús bűnös felett ott kellett ítélkezni, ahol tetteit elkövette. Emiatt aggódott?

-          Tulajdonképpen ezért nem volt okom komoly aggodalomra. Ezen az alapon öt-hat más országban is vádolhattak volna. Így hát megoldásként csak a nemzetközi törvényszék maradt.

-          A magyar Népbíróságot veszélyesebbnek tartotta, mint a nemzetközi törvényszéket?

-          A győzteseknek nem volt érdeke, hogy az én ügyemből kirakatpert csináljanak. Nem mintha jelentéktelen senki lettem volna. Erről szó sincs. De éppen a munkám jellegénél fogva én sohasem voltam kirakatember, ahogy ön is említette.

-          Magyarország esetében ön mégis a kirakatba került.

-          Ez kényszerűség volt. Nem én akartam így. Így kellett lennie, hogy Horthyt befoghassam a mi szekerünkbe.

Első ízben kapom rajta, hogy ellentmondásba kerül a saját egykori szövegeivel. 1943-as, 44-es jelentései, előterjesztései egyértelműen arra utalnak, hogy ő akart Magyarország teljhatalmú urává lenni. >>A magyar kormány… a Birodalom részére csak akkor lesz teljes értékű, ha a kormány mellé, helyesebben fölé német megbízott kerül, megfelelő formában. << Másutt >>a német politika céljának arra kell irányulnia, hogy a kormányzót közvetve a Führer katonájává tegye, és ezt el is érhetné, ha… a kormányzót megszabadítaná környezetétől és annak helyére… a feladatokkal megbirkózni képes birodalmi megbízott kerülne.<<

-          Ön doktor úr, hol tartózkodott, amikor Horthy a Klessheim-kastélyban járt Hitlernél? Vagyis 1944. március 18-án?

-          Én nem vettem részt azokon a tárgyalásokon. Akkor már különben is eldöntött kérdés volt a magyarországi bevonulás. Csak a forma körül volt vita, bár szerintem ez döntően fontos probléma volt! Én akkor a kastélytól alig félórányira voltam bent Salzburgban egy lakásban. Bosszankodtam is, hogy passzív várakozásra kényszerítenek.

-          Milyen vita volt a forma kérdésében?

-          Amíg bizonytalan volt, hogy Horthy elfogadja-e a Führer meghívását, addig csakis a tisztán katonai megoldás jöhetett számításba. De amikor elfogadta a meghívást, akkor nyilvánvalóvá lett, hogy az én megítélésem volt a helyes. Én eleve biztosra vettem, hogy Horthy kijön és ha kijön, ha Hitler elég határozottan lép fel, akkor beadja a derekát.

-          Voltak, akik Horthy, illetve a magyarok részéről ellenállásra számítottak?

-          Himmler10, Hitler pedig talán jobban szerette volna, ha Horthy visszautasítja a meghívást és így indokolttá válik a gyors és erélyes katonai fellépés, ami tiszta helyzetet teremt. Az én álláspontom viszont az volt, hogy őrültség lenne egy csepp német vért is áldozni Magyarországért, ha vér nélkül elérhetjük, amit akarunk. Én azt jól tudom, hogy Horthyból nem lesz Badoglio11, nem lesz belőle igazi áruló. Ahhoz nem volt elég komoly politikus. És engem nem zavart az, ami a Führert mindig dühítette, hogy tudniillik Horthy fontosabban hitte magát számunkra, mint mondjuk Tiso12, vagy Antonescu13, vagy Pavelic’.

-          De hát végül Horthy mégis megkísérelte, hogy szembeforduljon önökkel!

-          Ugyan kérem, akkor már mindennek vége volt. Végképp nem volt üzemanyagunk, legfeljebb az a kevés magyar petróleum, a műbenzin gyárunkat tönkre bombázták, nyugaton is front volt, aztán a Hitler elleni merénylet…

-          De az ön akkori jelentései, táviratai, amelyeken ott az ön aláírása… Ezek nem utalnak arra, hogy ön tudomásul vette volna a vég kezdetét.

-          Ez sokkal bonyolultabb, mint gondolná.

-          Éppen azért kérdezem!

-          Először is: az ember nem adja fel a reményt, hogy valami még mindig történhet…

-          Csodafegyver? A szövetségesek összeveszése?

-          Vagy valami más. Nem tudom.

-          Csakhogy ez a remény meglehetősen sok ember életébe került.

-          Nem érdemli meg a győzelmet az a nemzet, amely nem tud egy cél érdekében elpusztulni. De van a kérdésnek egy másik oldala is. Említette azokat az írásokat, amelyeken az én aláírásom szerepel. Nem vitatom az iratok hitelességét. De azt igen, hogy pusztán iratok alapján ítélni lehetne. Legalább annyit számít a címzett, mint az aláíró neve! Az ember, bizonyos szinten felül mindig számításba veszi a fogalmazásnál, hogy ki fogja azt az írást elolvasni.

-          Lehet doktor úr. És talán elfogadható az álláspontja, ha a kérdéses írás – mondjuk - ha a kérdéses írás – mondjuk - valamilyen helyzetmegítélés. De ha konkrét ügyre vonatkozó javaslatokról van szó…

-          Értem uram, beszélhet velem egészen nyíltan! Ön a magyarországi zsidókkal kapcsolatos javaslataimra utal!

-          Részben!

-          Függetlenül attól, hogy elhiszi-e, kijelentem: én soha életemben nem voltam antiszemita. De hát Magyarországon majdnem egy millió zsidó élt és senki sem tudta volna pontosan meghatározni, hogy házasságok, összevissza keveredések folytán mennyivel több félvér, negyedvér, satöbbi. Ezek nekünk potenciális ellenfeleink voltak. Hitler legsúlyosabb tévedése volt a féktelen, végletes antiszemitizmus. Ezzel milliószám gyártotta az ellenfeleket, akik az életüket kizárólag a mi bukásunk árán menthették meg. Így hát, ha egyszer belefogunk, végig kellett vinni a dolgot.

-          De hát gyerekektől, csecsemőktől, öregektől, asszonyoktól mi félnivalójuk volt?

-          Itt már az eseményekben mindig is jelentkező tehetetlenségi nyomaték érvényesült.

-          Az ön teljhatalmú megbízottsága idején, még Szálasi hatalomra jutása előtt, kevés híján félmillió magyar állampolgárt deportáltak. Egyértelműen a legyilkolás, a >> végső megoldás<< szándékával. Akik megmaradtak, annak köszönhetik az életüket, hogy a háború már a vége felé járt. Ön doktor úr, ezt nem ismeri el háborús és népellenes bűnnek?

- A mi legfőbb bűnünk, hogy nem nyertük meg a háborút.

Jó öt órán át tartott a négyszemközti beszélgetés. Filmfelvevőgép természetesen nem volt jelen, de még magnetofont, fényképezőgépet sem vihettem magammal. Ezt Veesenmayer eleve kikötötte. Az oberhauseni Filmfesztivál vendégeként hívtam fel, három hosszú telefonbeszélgetés után egyezett bele látogatásomba. Eleve megmondtam, hogy látogatásomat egy későbbi filminterjú előkészítésének szánom, fontosnak tartom hangosfilmen rögzíteni az 1944-es időből származó levéltári iratokhoz fűzött magyarázatait, kiegészítéseit. Akár a mentségeit is, ha esetleg a jóhiszeműségét kívánná bizonyítani. A látogatás végén visszatértem ehhez a számomra döntő kérdéshez.

-          Tehát az interjú, doktor úr?

-          Nem mondok rá nemet.

-          És igent?

-          Egyelőre érje be ennyivel.

-          Én mindenesetre írásban is megküldöm önnek a kérdéseimet.

-          Rendben van, meggondolom.”

A beszélgetés után még a szállodában - friss emlékezettel - gyorsan lejegyezte az ősnáci kérdéseire adott válaszait. Hazaérkezése után még több levelet váltottak: „egyikben sem mondott végleges nemet!” írta Bokor Péter.
Aztán a beszélgetés után úgy közel három év múlva „egyszerű fekete szegélyes kartonlap” adta hírül a filmrendezőnek, hogy „Jóbarátunk Dr. Edmund Veesenmayer eltávozott körünkből. Sosem felejtünk el” >> Aláírás: Mély gyászban, barátai nevében - Estacke<<


Felhasznált irodalom:

Végjáték a Duna mentén
Interjúk egy filmsorozathoz
RTV-MINERVA-KOSSUTH Kiadó Bp. 1982

Szövegmagyarázat:

1. Dr. Edmund Veesenmayer (1904-1977) náci, vezető német közgazdász, a Harmadik Birodalom, illetve a német Külügyminisztérium diplomatája, SS tiszt. 1932-től az NSDAP, majd az SS „Schutztzstaffel” tagja.
A külügyminisztériumban gazdasági szakértői, de jobbára titkos küldetéssel járó feladatokat is ellátott. Utóbbi ténykedéséhez tartozott a kelet,- és közép-kelet-európai térség gazdasági társadalmi viszonyainak alapos „feltérképezése”, kizárólag „német szempontok” alapján. 1943-ban titokban Magyarországon is járt és egy nagyobb tanulmányt készített az országról. „Különleges” megbízatásokat is teljesített, elsősorban az SS számára.
Magyarország német megszállása idején (1944. március 19.) Hitler a Harmadik Birodalom teljhatalmú megbízottjának nevezte ki, nagyköveti minőségben. Ami egyet jelentett Magyarország függetlenségének korlátozásával, a magyar németellenes személyiségek likvidálásával, „németbarát- kormány” kineveztetésével.
Veesenmayer az országban tartózkodó katonai egységek kivételével felügyelte a megszálló erők, az SS, a Gestapo itt lévő egységeit és vezetőit. A teljhatalmú megbízottnak nem kevés szerepe volt a magyarországi zsidók deportálásában. Veesenmayer „egyengette” Szálasiék hatalomra jutását, nagy segítséget nyújtott, annak megvalósításában.
A második világháború végén, 1945 tavaszán feladta magát az amerikai csapatoknak. A nürnbergi nemzetközi katonai törvényszék 1949-ben 20 év szabadságvesztésre ítélte. Később büntetését felére csökkentették, majd rövid idő múlva 1951-ben szabadlábra helyezték. A Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) képviseletében az észak-francia Raubaix városában a „Pennel Flipo” cég alkalmazottjaként dolgozott egészen haláláig.


2. Adolf Hitler (1889-1945) osztrák származású politikus, diktátor a nácik első számú vezetője. Az NSDAP egyik alapítója. 1933. január 30-tól demokratikus úton megválasztott birodalmi kancellár. Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata is foglalkozik.







3. Ősnáci azt jelenti, hogy valaki párt alapításában vesz részt. Veesenmayer szerintem nem volt Ősnáci, hiszen csak 1932-től volt a párt (NSDAP) tagja. Ezt a pártot 1919-ben egy - Német Munkapártként - Anton Dexler lakatos és szerszámkészítő vasmunkás jegyezte. Hitler a hadsereg „ügynökeként” belépett a pártba, 1920-ban már ő terjesztette elő programját, majd kezdeményezte a névváltozást is NSDAP-ra (Német Nemzeti Szocialista Munkapártra). A felemelkedését Hitlernek - elsősorban szónoklatainak -, később választások útján a hatalom megszerzése is személyének volt köszönhető.

4. Ante Pavelic’ (1889-1959) jogász, ügyvéd, a horvát usztasa (felkelő) mozgalom alapítója és vezetője. A náci Németország által fenntartott (1941. április elejétől) és patronált „Független Horvát Állam” vezére (poglavnik).
A második világháború végén - 1945 áprilisában - először Ausztriában, majd Olaszországba menekült. Állítólag a Vatikán bizonyos emberei támogatták abban, hogy hamis papírokkal Argentínába menekülhessen. Buenos Airesbe újjászervezte az emigráns usztasák mozgalmát. Később Juan Peron elnök biztonsági tanácsadója lett.
A háború utáni jugoszláv titkosszolgálat megpróbálta meggyilkoltatni, de próbálkozásaik sikertelennek bizonyultak. Élete utolsó szakaszában Spanyolországban telepedett le.


5. Kállay Miklós (1887-1967) eredetileg jogász, politikus, 1942 márc. 10 - 1944. márc. 19-ig miniszterelnök.
Még a harmincas évek közepén 1932-1935 között földművelésügyi miniszter is volt. Életével részletesebben ezen a honlapon „A miniszterelnök menekülni kényszerül” c. szerkesztés szövegmagyarázata részletesebben foglalkozik.






6. Vitéz Nagybányai Horthy Miklós (1868-1957) hivatásos tengerész, ellentengernagy, Ferenc József császár Szárnysegéde, az Osztrák-Magyar Monarchia flottájának parancsnoka, honvédelmi miniszter, Magyarország Kormányzója (1920 - 1944. október 16.). Életével részletesen ezen a honlapon. A „Kormányzóválasztás Magyarországon 1920”, „Horthy Miklós az amerikaiak védőőrizetében” c. szerkesztés részletesebben is foglalkozik.





7. Bethlen István gr. (1874-1946), eredetileg jogász, mezőgazdász, a húszas-harmincas évek Magyarországának nagyformátumú politikusa. 1921. ápr. 14 - 1931. aug. 24-ig miniszterelnök. Saját kormányában több miniszteri tárcát is betöltött (pénzügy, igazságügy, külügy, földművelésügy). Életével ezen a honlapon a „Frankhamisítás magyar módra” c. szerkesztés részletesebben is foglalkozik.




8. Francisko Frankó (1892-1975) hivatásos katona, tábornok, Spanyolország diktátora (caudillo) Katonai pályáját Spanyol-Marokkóban kezdte. A húszas évek elején az „Idegenlégió” második embere. 1926-tól a Joint Katonai Akadémia igazgatója. A királyság megdöntésekor (1931) a létrejövő köztársasággal szemben közömbösséget mutatott. A jobboldali hatalom támogatásával a hadsereg vezérkari főnöke. A baloldali pártok 1936-ban megnyerték a választásokat. Demokratikus úton a baloldal került hatalomra. Ebben az időben Frankót a Kanári-szigetekre helyezték, így a köztársaság megbuktatására irányuló államcsíny megszervezésében nem vett részt. A puccs után a tábornok Marokkóba távozott, ahol átvette a jobboldali beállítottságú katonai erők parancsnokságát Csapatai „+átvették” Spanyol-Marokkóban a hatalmat.
Kirobbant a polgárháború, miközben a spanyol Nemzetvédelmi Tanács 1936. szept. 29-én „államfőnek” nevezte ki. Frankó sikeresen kovácsolta össze a szélső jobboldali pártok a „Falange” és a konzervatív „Karlisták” politikai erőit. A polgárháborúban a baloldali erőkkel szemben - akiket a Szovjetunió „nemzetközi brigádokkal” segítette - Frankót a náci Németország a Kondor Légióval, a fasiszta Olaszország a Corpo Voluntan Truppe közreműködésével támogatta. A polgárháború 1939 áprilisában a jobboldali erők győzelmével végződött. Madrid elfoglalásával. Ezzel Frankó hatalma is megszilárdult.
Az ország a második világháborúban nem vett részt, bár erre történtek kísérletek, még a háború elején. Hitlerék részéről Spanyolország „megnyerése” „nagyfalatnak” bizonyult. Ugyanis Frankó cserébe fokozatosan emelte a „tétet” a háborúban való részvételükért.
A háború után Frankó nemzetközileg ugyan elszigetelődött, hazájában azonban a nemzeti szindikalisták (falangisták) és a katolikus egyház támogatta. 1947-től visszaállította a monarchiát, királyság nélkül ő volt a „koronázatlan király”, a caudillo. Uralma nem volt totalitárius diktatúra, inkább tekintély-uralmi jellegű volt. Az országot a háború utáni években az USA és Anglia nem támogatta.
A hidegháború idején azonban a helyzet megváltozott, az országot 1955-ben felvették az ENSZ-be. A hetvenes évektől a caudillót már az utódlás is foglalkoztatta. A királyság visszaállítása a politikai megbékélés szimbólumaként, csak halával vált teljessé. Utóda - igen korlátozott hatalommal - a ma is a trónon lévő I. János Károly király lett.


9. Szálasi (Szalosján) Ferenc (1897-1946) szélső jobboldali, nyilas politikus, eredetileg hivatásos katona. Katona-tisztviselői családból származott. A kőszegi katonai reáliskola elvégzése után, a tiszti pályát választotta. 1924-től százados, 1925-től a honvédvezérkarhoz osztották be. Ezekben az időkben alakult ki „mániákus elhivatottsága a nemzetmegmentéséről”. A szélső jobboldali katonatiszti réteg képviselője volt. Minderre „ráerősített” az a körülmény, hogy a harmincas években Gömbös Gyula „megengedte”, hogy a honvédség tiszti állománya politizáljon. 1933-ban vezérőrnagy. 1935-ben „nyugdíjaztatta magát” kilépett a hadsereg kötelékéből. 1936 még megbukott a választásokon. A feltörő nyilas és hungarista mozgalom radikális szélsőségeseihez tartozott. 1935-ben megalapította a Nyilaskeresztes Pártot. Horthyék rövid időre börtönbe juttatták. A háború vége felé, de különösen a német megszállás kezdetekor (1944. márc. 19.) és azt követően ismét előtérbe került. 1944. okt. 15-től - Horthy Miklós menesztése után - a „Hungarista Állam” Nemzetvezetőjévé „avanzsált”. Az országot teljesen és totálisan kiszolgáltatta a németeknek. A zsidók üldözése, meggyilkolása napi üggyé vált. A háború után a szövetségesek visszajuttatták Magyarországra, ahol a Népbíróság 1946-ban kötél általi halálra ítélte.


10. Heinrich Himmler (1900-1945) német vezető náci, kezdetben „csak” az SS (Schutzzsaffel) vezetője, később a Harmadik Birodalom a Wehrmachton kívül - az összes biztonságért felelős szervezet teljhatalmú ura.
Életével ezen a honlapon a „Heinrich Himmler végnapjai” c. szerkesztés szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.





11. Pietro Badoglio (1871-1956) hivatásos katona. Olaszország marsallja. A diktátor Mussolini bukása után az ország miniszterelnöke. 1943. szept. 3-án fegyverszünetet kötött az angol-amerikai szövetséges erőkkel. Életével ezen a honlapon a „Mussolini lejtmenetben” c. szerkesztés szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.





12. Jozef Tiso (1887-1947) Eredetileg római katolikus - német barát - szlovák pap. Csehszlovákia németek által történő „feldarabolása után” az egybehívott szlovák parlament - német támogatással - miután 1939. márc. 14-én kikiáltotta a terület függetlenségét az ország miniszterelnöke, illetve később „államfője” lett. A második világháború után az amerikaiak Németországban fogták el, majd kiszolgáltatták a háború utáni Csehszlovák államnak. Háborús bűnösként elítélték és 1947-ben kivégezték.


13. Ion Antonescu (1882-1946) román hivatásos katona, az ország marsallja, később (1940) diktátora (condukator). Életével részletesebben ezen a honlapon a „Másodszor is Klessheimben” c. szerkesztés szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.





 Forrás:

Internet - Wikipedia


Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor
2010. március hó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!