Utolsó követi jelentések Moszkvából 1941-ben

A magyar-szovjet diplomáciai kapcsolatok történetének kezdetei a harmincas évek közepéig nyúlnak vissza. Igaz 1924-ben Kánya Kálmán külügyminiszter-helyettes a szovjetekkel aláírt már egy szerződést a kapcsolatok felvételéről, de a sajátos magyar politikai viszonyok (bolsevik fóbia, az 1919-es események megtörténte stb.) nem tették lehetővé életbeléptetését. A diplomáciai kapcsolatok felvételére a Gömbös kormány idején 1934. február 6-án került sor. A kapcsolatok rendezése több okból is sietőssé vált. Benito Mussolini - aki ebben az időben még Hitler ellenlábasának számított - erre ösztökélte a magyar politikusokat. A magyar politikai erők jó viszonyt ápoltak Olaszországgal, szívesen fogadták az olasz diktátor tanácsait. Másrészt a „kisantant” országai „cselszövései” - amely mögött Moszkvát sejtették - ellensúlyozására szükségesnek ítélték a diplomáciai kapcsolatok felvételét. Magyar részről az előzetes tárgyalások kulcsfigurája

Jungerth-Arnóthy Mihály 51 éves diplomata volt, aki „orosz ügyekben” igen járatosnak számított. Annak idején - még 1921-ben - az ő tárgyalásai nyomán 80000 magyar hadifogoly térhetett haza a Szovjetunióból. Jungerth-Arnóthy szakértőként 1924-ben ott volt Kánya Kálmán mellett a szovjetekkel folytatott tárgyalásokon is.

1935-1939 között dr. Jungerth-Arnóthy Mihály, 1939-1941. jún. 23-ig dr. csejtei Kristóffy József mindketten rendkívüli követként és meghatalmazott miniszterként vezették a követséget Moszkvában. A magyar kormány 1941. jún. 23-án megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a Szovjetunióval, annak ellenére, hogy Molotov közölte Kristóffyval, hogy országának nincs követelése, támadó szándéka Magyarországgal szemben és nincs észrevétele a magyar erdélyi revíziós törekvésekkel kapcsolatban sem. Az események előzménye, hogy Hitler 1941. június 22-én hajnalban megtámadta a Szovjetuniót.

„222. A követ jelentése a külügyminiszternek¹

51/pol.-1941                                               Moszkva,1941. május 1.

Egyes politikai és gazdasági természetű folyóiratokban, magyar emigránsok tollából, az utóbbi időben gyakrabban látnak értekezések, kisebb-nagyobb cikkek, továbbá elmondott és később kinyomtatott előadások napvilágot.

Rákosi Mátyásnak² az Únióban történt fogadtatása óta, amelyről még annak idején bátor voltam jelentést tenni Nagyméltóságodnak, a személye által felkavart hullámok elülni látszottak. Az utóbbi időben azonban arra lehet következtetni, hogy Rákosi a magyar emigráció tevékenységének újabb lendületet szándékozik adni. Hogy a Komintern osztja Rákosi terveit, az feltételezhető mivel újabban mind gyakrabban jelennek meg személyével, mártíromságával és munkásságával foglalkozó cikkek. A Pravda május 1-jei ünnepi száma szintén szentelt egy hosszabb szentimentális hangú tanulmányt az az emigráns magyar kommunistáknak. A tanulmány kizárólag Rákosi személyével foglalkozik, gyakran célzást téve >> mártíromsággal s küzdelemmel teli munkás éveire, amelyekből tekintélyes részt egy rosszul megvilágított, rácsos ablakú börtön elrabolt<<A cikk egyébként Magyarországot nem említi, csak változatlan szovjet stílusban emel hangot a kapitalista államokban dúló munkás kizsákmányolás ellen.

Rákosit különben az a kitüntetés is érte, hogy a leningrádi körzet villamosvasutat nevezett el róla.

Végül bátor vagyok megemlíteni, hogy Rákosi az Internacionalnij Nauk című folyóiratban >> A nemzetközi összetartozás harcos feladatai<< címmel hosszabb tanulmányt írt. A cikkben a szokásos hangzatos bolsevista kitételek találhatók.

Mint az 50/pol.-1941. számú jelentésemben arra utaltam, a kommunista párt május 1-jei kiáltványának egyes kitételeiből feltételezhető, hogy a Komintern³ propagandájának Európában a közeljövőben nagyobb aktivitást szándékozik kölcsönözni. Eme feltevést megerősíti az a tény is, hogy a magyar emigráns kommunisták az utóbbi időben fokozottabb agilitást fejtenek ki.

Kristóffy

m.kir.követ

Szövegmagyarázat:

1. A külügyminiszter ebben az időben Bárdossy László volt, aki miniszterelnöki pozíciója mellett ezt a tárcát is megtartotta. Bárdossy életével ezen a honlapon már foglalkoztam. 1922-től külügyi pályán tevékenykedett különböző beosztásokban. 1934-ben pl. bukaresti követ lett. 1941 elejétől Csáky István utódaként külügyminiszter. Teleky Pál halála után lett az ország miniszterelnöke.

2. Rákosi Mátyás (1892-1971) kommunista politikus. Életével ezen a honlapon több esetben is foglalkozom.

3. Komintern a Kommunista Internacionálé rövidítése. A Komintern nemzetközi kommunista szervezet volt moszkvai székhellyel, Vlagyimir Iljics Lenin 1919 márciusában hozta létre a „hadikommunizmus” idején. A szervezet valójában a „bolsevik eszmék” terjesztőjeként, a szocialista forradalom exportőre volt.

223. A követ jelentése a külügyminiszternek

53/pol.-1941.                                               Moszkva. május 8.

A szovjet sajtó által május 7-én publikált ukáz értelmében a Legfelsőbb Tanács Elnöksége, helyet adva Molotov¹ kérelmének, amely szerint a Népbiztosok Tanácsa Elnökségét és Külügyi Népbiztosságot nem képes együttesen megfelelően ellátni, utóbbit felmentette a kormányelnöki teendők alól és Sztálin Józsefet nevezte ki a népbiztosok tanácsának elnökévé.

Sztálin² ezáltal feladta azt az igen kényelmes helyzetét, hogy háttérből mások felelőssége mellett intézte a Szovjetunió ügyeit. A gyakorlatban azonban Sztálin kormányelnöksége változást nem jelent, mivel eddig is minden lényeges kérdésben a döntrést magának tartotta fenn. A szovjet rendszer ezáltal áttért a nemzetiszocialista rezsim Führer³ elvére és Sztálin első ízben a Szovjet Birodalomnak vezére és egyúttal kormányelnöke. Ha ennek az elhatározásnak okát keressük, talán az a legelfogadhatóbb, hogy személyes presztizsének latba vetése által Sztálin azt reméli, hogy a Szovjetunió belső konszolidálása érdekében jelenleg történő nagy erőfeszítéseket nagyobb siker fogja koronázni.

Mint bátor voltam azonban több ízben rámutatni, igen nagy tévedés volna azt feltételezni, hogy a jelenlegi bolseviki berendezkedés valamelyes átalakuláson kezdene átmenni. Ennek semmi nyoma nem állapítható meg. A bolseviki kormányzati elvek minden enyhítés nélkül változatlanul fennállnak. A kapitalista államok több kormányzati eszközét átvették ugyan, az utóbbi időben, de ez csak a bolseviki állam alapjainak megerősítése céljából történik, mivel rájöttek arra, hogy a Marx-Lenin-elméletek által előírt eszközök útján az állam alapjait lehetetlenség szilárdan kiépíteni.

Kristóffy

m.kir. követ

Szövegmagyarázat:

1. Vjacseszláv Mihajlovics Molotov (1890-1986) bolsevik forradalmár, aki hosszú élete során a Népbiztosok Tanácsának elnökeként (1931-1941), majd külügyi népbiztosként, külügyminiszterként (1939-1949) tevékenykedett, de az ötvenes évek közepétől - lejtmenetben - volt a Szovjetunió ulanbatori (mongol) nagykövete is.

2. Joszif Visszarionovics Sztálin (1879-1953) grúz származású orosz bolsevik 1927-től a haláláig a Szovjetunió teljhatalmú diktátora. Életével ezen a honlapon több helyen is foglalkozom.

3. Führer elv, nem más, mint a hatalmi koncentráció egyik megjelenési formája. Ebben az esetben a nemzeti szocializmus egyik „találmánya” A totalitárius rendszer élén Hitler „Vezér és Kancellár” állt, aki korlátlan hatalommal rendelkezett. Pl. A „Hosszúkések éjszakája” idején, ahogy mondta „ő volt a törvény.” A Führer (vezérnek)nek minden alárendelt, maga a nép is feltétlen engedelmességgel tartozott. Ahogy Martin Bormann mondta „a nemzeti szocializmus nem más, mint a Führer akarata.”

224. A követ jelentése a külügyminiszternek

54/pol.-1941                                                 Moszkva, 1941. május 8.

                                                                                              Bizalmas

Csaranov budapesti szovjet követ visszautazásának napján felkeresett és beszélgetés közben anélkül, hogy ez iránt hozzá kérdést intéztem volna megjegyezte, hogy a jugoszláv kérdés kapcsán a magyar és a szovjet kormány között felmerült nézeteltérés nem lesz kihatással kapcsolatainkra, és a szovjet kormány intenciói változatlanul a jószomszédi viszony fenntartására irányulnak Magyarországgal.

Ismerve a szovjet diplomaták rendkívüli óvatosságát, amely egészen különleges méreteket ölt, ha itt Moszkvában tartózkodnak, feltételezhető, hogy Csaranov részére a közlést főnökei írták elő. Azt hiszem azonban, helytelen volna az említett kijelentésnek a távolabbi jövőre nézve nagyobb jelentőséget tulajdonítani, és az úgy vélem, csak arra az időre szól, míg a német-szovjet viszony a jelenlegi relatív nyugalmi helyzetben fennáll.

A jugoszláv kérdés kapcsán felmerült nézeteltérés mindenesetre hasznos volt abból a szempontból, mert megerősítette azokat a feltevéseket, amelyek a szovjet valódi intencióra nézve eddig is fennállottak. Természetesen ennek dacára továbbra is érdekünk marad a zavartalan szomszédi viszonyt a Szovjetunióval a lehetőségek határáig fenntartani, de szerény nézetem szerint még fontosabb érdekünk a magyar-szovjet viszonyból minden oly lehetőséget kikapcsolni, amely eszközül szolgálhat a szovjet kézben a magyar nemzet ellenálló erejének csökkentésére.

Hogy azonban Csaranov követ közlései a jelenre vonatkoztatva sem fedik a valóságot és hogy szovjet részről nem áll fenn többé az a kedvező hangulat, mint ez ideig, arra rávilágít, hogy a Külügyi Népbiztosság kitért a csernowitzi 219 magyarnak kiadása elől, illetőleg a kérdést a helyi adminisztráció hatóságok kompetenciájába utalta, ami egyenlő értelmű kívánságunk megtagadásával. Ezzel ellentétben a szovjet kormány a múlt év július havában kiadott több mint 200 magyar származású, a román hadseregben szolgált katonát, akik szovjet területre szöktek át. És ezt tette a jogi formák és az adminisztratív hatóságok mellőzésével és anélkül, hogy erre kértük volna. A hangulatváltozás tehát fennáll.

A csernowitzi magyarok kérdésében egyébként egyidejűleg 99/biz.-1941. szám alatt teszek jelentést.

Kristófi

m.kir.követ

  225. A követ jelentése a külügyminiszternek

56/pol.-1941 Moszkva, 1941. május 8.

Bizalmas!

Gafencu¹ itteni román nagykövet magatartására legutóbb 1/pol-1941. számú jelentésemben voltam bátor kitérni. Mint jelentettem, minden erővel arra törekedett, hogy az itteni német-olasz körök bizalmát megnyerje, és fenntartás nélküli tengelybarátságát gyakran nem egészen ízléses formában demonstrálta.

Gafencu úr magatartásában azonban időközben némi változás állapítható meg. Kitartóan keresi az angol körök társaságát, sőt ami igen érdekes, még velem szemben is, aki irányában nagyfokú bizalmatlanságot árul el, hangsúlyozta, hogy Cripps² angol nagykövet továbbra is fenntartja vele az érintkezést, dacára annak, hogy az angol-román diplomáciai viszony megszűnt. Feltűnő volt, hogy a május 1-jei katonai parádé egész tartama alatt a jelen lévő angolok mellett állott az angol nagykövet közelében.

A román követ új vonzalma egyébként a német nagykövetség tagjainak is feltűnt, és véleményükre jellemző az az általam halott bosszús megjegyzés, amely szerint Gafencu úr új magatartása annál érthetetlenebb, mivel úgy ő, mint az egész Románia életüket a németeknek köszönhetik.

Változás állott be, ha nem tévedek, a szovjet-román kapcsolatok természetében is. Az eddigi viszonyt szovjet részről inkább egy barátságtalan beállítottság jellemezte; így a szovjet sajtó a múltban igen szorgalmasan közölte azokat a budapesti híreket, amelyek a román sajtó indokolatlan magyarellenes kitöréseire vonatkoztak. Jelenleg azonban mintha a szovjet köröket barátságosabb szellem hatná át Románia iránt. Német részről hallott vélemény szerint valószínű, hogy a szovjet kormány valamely barátságos gesztust tett Románia felé; miben állott azonban ez, egyelőre nem figyelhető meg.

Mindenesetre nem kizárt, hogy miután a szovjet körök a legutóbbi események hatása alatt valószínűleg belátták, hogy Magyarország iránti előzékenységük nem hozta meg gyümölcsét, jelenleg Romániával kísérleteznek.

Kristóffy

m.kir.követ

Szövegmagyarázat:

1. Gafencu Grigore (1892-1957) román publicista, politikus. 1938-1940 között külügyminiszter, majd 1941 júniusa második feléig követ Moszkvában.

2. Sir Richard Stafford Cripps (1889-1952) angol munkáspárti politikus, 1939-ben kizárták a pártból, mert a Szovjetunióhoz való közeledést szorgalmazta. 1940 júniusától 1942-ig Anglia nagykövete Moszkvában. 1942-től- 1945-ig repülőipari miniszter. 1945-től ismét a Munkáspárt egyik vezető tiszségviselője.

1945-1947 között kereskedelmi, majd 194-től 1949-ig pénzügyminiszter.

226. A követ jelentése a külügyminiszternek

57/pol.-1941 Moszkva, 1941. május 17.

Bizalmas!

Franciaország, a múlt év júniusa óta Eirik Labonne¹ nagykövet által volt Moszkvában képviselve; együtt érkezett meg Cripps új angol nagykövettel és az egykori két szövetséges kormány a két új nagykövetnek egyidejű küldése mellett által dokumentálta utoljára egyöntetű politikáját a Szovjetunióval szemben. Franciaországnak rövidesen beállott katasztrófája után Labonne nagykövet teljes passzivitásban élt, érintkezését a szovjet kormánnyal a minimálisra korlátozta, kollégáit is lehetőleg elkerülte, és így a múlt hónapban történt visszahívása nagyobb feltűnést nem keltett.

Utódjául a Vichy-kormány² Gaston Bergeryt³, a francia kamarának ismert jobboldali tagját nevezte ki, és a Moszkvába érkezését megelőzte az a hír, hogy azok közé tartozik, akik bírja Pétain⁴ tábornagy feltétlen bizalmát.

A szokásoknak megfelelően megbízólevelének átadására vonatkozó értesítés vétele után látogatási időpontot kértem Bergery nagykövettől. Azonban igen előzékenyen arról értesített, hogy ragaszkodik ahhoz, miszerint ő tegyen nálam először látogatást, és a napokban fel is keresett. Az új francia nagykövet igen kellemes érintkezési formákkal rendelkezik, és parlamenti múltjának megfelelően és szívesen beszélget bármiféle témáról.

Politikai vonatkozású közléseiből megállapítható volt, hogy őt is, mint általában mindenkit Moszkvában, elsősorban a német-szovjet viszony várható alakulása érdekli. Mint mondotta e vonatkozásban két elképzelés lehetséges. Németország vagy megelégszik a jelenlegi helyzettel, amikor a határon álló 110 német hadosztály pressziója által alátámasztott egyezmények útján kap a Szovjetuniótól nyersanyagokat, vagy pedig elő fog állni az a helyzet, hogy több nyersanyagra lesz szüksége, mint amennyit a jelenlegi úton kap, és ez esetben a növekvő német igények folyamányaként számolni kell előbb-utóbb egy német támadással a Szovjetunió ellen. Bergery úr - mint szavaiból kivettem - inkább második feltevését tartja valószínűnek, nem azért, mert Németországnak mindinkább több szovjet nyersanyagra lesz szüksége a háború folytatásához, hanem azon okból, mert csak abban az esetben, ha kezében tartja egész Európa, sőt Ázsia és Afrika nyersanyag forrásait, győzheti meg az angol-amerikai ellentábort, hogy a háború elhúzása céltalan, ezáltal nem tudják Németországot kiéheztetni, és az ennek folyamányaként a nemzetiszocialista rendszert remélt felbomlása útján térdre kényszeríteni.

A nagykövet egyébként igen élénk színekkel ecsetelte, hogy míly katasztrófa érné Európát, ha az angol-amerikai számítások egyszer valóra válnának, és Németországban a jelenlegi rendszer felborulna; nem kétli - tette hozzá - hogy ez esetben Európát a bolseviki hullám fenyegetné, és alig lehet kételkedni abban is, hogy Sztálin legfőbb célját e helyzetnek megfelelő előkészítése képezi.

Igen őszintének látszó hangon fejtegette végül a nagykövet, hogy az említett veszély érzetében a háború gyors befejezése nemcsak francia, hanem európai érdek is, és éppen ezért Pétain tábornagy kormánya kész az együttműködésre Németországgal. Egy íly politika folytatására a francia államférfiak közül egyedül Franciaország jelenlegi fejének van meg az erkölcsi jogosultsága, mert ő nemcsak most, mint legyőzött, hanem 1919-ben, mint győző is hirdette a Németországgal való együttműködés szükségességét. Remélik, hogy Berlinben megértik Franciaország helyzetét, és megértéssel lehetővé fogják tenni az együttműködést.

Bergery nagykövet egyébként látogatást tett a német és az olasz nagykövetnél is.

Kristóffy

m.kir.követ

Szövegmagyarázat:

1. Eirik Labonne (1888-1971) francia külügyminisztériumi tisztviselő, diplomata. Az 1930-as években a Külügyminisztérium politikai, majd kereskedelmi osztályának igazgatóhelyettese. 1940-1941 között követ Moszkvában.

2. Vichy kormány: A harmadik köztársaság utolsó miniszterelnöke - a németek által szorongatott helyzetben - 1940. június 17-től Philippe Pétain marsall lett. A miniszterelnök öt nappal később fegyverszünetet kötött a németekkel (abban a bizonyos vasúti kocsiban a compiegne erdőben). A fegyverszünet szerint a németek lehetővé tették, hogy a „maradék” Franciaországban - az ország területének 2/5-e fölött délen - persze a németek „szájaíze” szerint Pétain és kormánya gyakorolja a hatalmat egy Vichy nevű fürdővárosból. Innen származik a „Vichy kormány” elnevezés.

3. Gaszton Bergery (1892-1974) kezdetben baloldali, majd jobboldali politikus, ügyvéd, diplomata. A „Vichy Franciaország” nagykövete- ebben az időben - Moszkvában.

4. Philippe Pétain (1856-1951) hivatásos katona, marsall, az első világháború francia hőse. Politikus, miniszterelnök, köztársasági elnök. Az első világháború előtt a francia hadiakadémia tanára. Az első világháború alatt részt vett a marnei csatában, de ő volt a győztes francia csapatok parancsnoka a verduni ütközetben. Pétain már az első világháború alatt marsall, majd a Legfelsőbb Hadi Tanács elnöke lett. A második világháború alatt a Reynaud-kormány miniszterelnök-helyettese, majd a „Vichy”-i kormány feje.

Pétaint a második világháború után egy különleges bíróság halálra ítélte. Charles de Gaulle tábornok közbenjárására - a halálos ítéletet megváltoztatva - életfogytiglani „várfogságra” ítélték.

227. A követ jelentése a külügyminiszternek

64/pol.- 1941 Moszkva, 1941. május 27.

Moszkvában általában beszéd tárgyát képezi, hogy Tyimosenko tábornagy¹, nemzetvédelmi népbiztos pozíciója megingott volna, és ha továbbra is megmaradna funkcióiban, ez csak arra volna visszavezethető, hogy a vörös tábornoki karban nem bír senki sem oly képességekkel, akiről feltételezhető, hogy a nemzetvédelmi népbiztosi állást, amellyel a hadsereg-főparancsnoki teendők is kapcsolatosak, kellőképpen be tudná tölteni.

A hírek szerint Sztálin azt vette volna rossz néven Tyimosenkotól, hogy a német hadsereg kilátásait a Balkánon teljesen helytelenül ítélte meg és a diktátor bizalma iránta ennek folytán ingott volna meg. Mint mondják a tábornagy arra számított, hogy a német hadseregnek nagy nehézségei lesznek, valószínűnek tartotta, hogy a jugoszlávok és a görögök angol segítséggel képesek lesznek a német támadást feltartani, és ennek folytán a Balkánon egy állandó front fog kialakulni. Állítólag e vélemény alapján határozta volna el magát Sztálin a szovjet-jugoszláv barátsági szerződés megkötésével egy demonstratív fellépésre Németország ellen, remélve, hogy a várt német nehézségek bekövetkezése után valamely úton lehetőség fog nyílni a szovjet balkáni érdekek megvédésére.

Miután az események éppen az ellenkező irányba  fejlődtek, ez kínos csalódást okozott a Kremlben és maga után vonta volna Tyimosenko kegyvesztettségét.

Mint ismeretes, a tábornagy a finn-szovjet háború befejezése után került Vorosilov² utódaként A Vörös Hadsereg élére. Feladata volt a Vörös Hadsereg fiaskóiból leszűrt tanulságok alapján annak szervezetét, felszerelését kiépíteni és a fegyelmet megerősíteni. Tagadhatatlan, hogy a hadsereg politikai biztosai befolyásának háttérbeszorításával és az új fegyelmi szabályzat bevezetésével voltak bizonyos fokú sikerei (133 és 169/pol.-1940.sz.jelentés”

Kristóffy

m.kir. követ

Szövegmagyarázat:

1. Tyimosenko, Szemjon Konsztantyinovics (1895-1970) hivatásos katona a Szovjetunió marsallja, hadvezér. 1939-ben a Lengyelország egy részét megszálló szovjet csapatok parancsnoka. 1940-ben honvédelmi népbiztossá nevezték ki. A második világháború alatt több szovjet front parancsnoka. A háború után különböző katonai körzetek élén állt.

2. Klement Jefrimovics Vorosilov (1881-1969) elsősorban forradalmár, másodsorban volt katona. Ezen a honlapon életével több alkalommal is foglalkozom. Sztálin egyik legjobb barátja és „harcostársa.” 1924-1944 között a katonai és tengerészeti ügyek népbiztosa. 1940-től az Állami Honvédelmi Bizottság alelnöke. 1945-1947 között a Szövetségi Ellenőrző Bizottság elnöke Magyarországon. 1953-1960 között a Legfelsőbb Tanács Elnökégének elnöke.

228. A követ jelentése a külügyminiszternek

 66/pol.-1941. Moszkva. 1941. június 5.

Abban az időben mikor a követség még egy oly tisztviselővel rendelkezett, akinek feladata volt a szovjet sajtó figyelése, futár alkalmakként felterjesztettem a vörös sajtóban Magyarországgal kapcsolatban megjelent híreket. E hírek túlnyomó részben a magyar közgazdasági helyzet fokozódó nehézségeire, az élelmiszer- és a közszükségleti cikkek növekvő hiányára és a munkásság nehéz anyagi körülményeire vonatkoztak. A vörös sajtónak ez a hírszolgálata Magyarországra nézve jelenleg is állandóan tart, és úgyszólván alig van nap, amelyen ne jelenne meg valamelyik szovjet lapban egy olyan hír, amely a magyar gazdasági nehézségeket van hivatva a kommunista olvasó előtt ismertetni. A hírek közlésénél az illető vörös lap rendszerint hivatkozik egy magyar sajtóorgánumra mint forrásra.

Kétségtelen, hogy a szovjet sajtó e vonatkozású hírszolgáltatásában nemcsak Magyarországról emlékezik meg, hanem szerepel Németország kivételével a többi kapitalista állam is, mint olyan, amelynek lakosai szűkös viszonyok között élnek. Ha különbséget az egyes államok között a vörös sajtó mégis tesz, az abban rejlik, hogy egyes államokat az itten lapok feltűnően gyakran, úgyszólván naponként szerepeltetik a nemkívánatos vonatkozásban, és Magyarország ezen államok közé tartozik.

Igaz ugyan, hogy a vörös sajtót csupán a kommunista publikum olvassa, amelynek véleménye nem bír sok jelentőséggel, és annak befolyásolására lehetőség nincsen, mégis azt hiszem, a vörös sajtó e hírszolgálatának bizonyos mértékű fontosságot kell tulajdonítani, ha másért nem, a hazai sajtó irányítása szempontjából. Mint bátor voltam említeni a szovjet sajtó magyar híreinek közlésénél mindenkor egy lapra hivatkozik, mint forrásra, tehát szerény nézetem szerint, e hírek figyelemmel kísérése bizonyos mértékű támpontot nyújtana arra vonatkozólag, hogy egyes gazdasági nehézségekkel a magyar sajtónak míly beállításban nem volna célszerű foglalkozni.

Éppen ezért Krause kereskedelmi attasé, aki Nagyméltóságod rendelkezése folytán jelenleg a követségen a sajtószolgálatot ellátja, a jövőben fel fogja terjeszteni, minden futáralkalommal, Nagyméltóságod sajtóosztálya vezetőjéhez a vörös sajtó szóban forgó híreit. A sajtószolgálatot ellátó kereskedelmi attasé párhuzamosan fel fogja terjeszteni a forrás pontos megjelölése mellett a vörös sajtóban megjelent azon híreket is, amelyek viszont a szovjet gazdasági rendszertelenségekből és sokszor egészen meglepő mulasztásokról némi képet nyújtanak.

Bátor vagyok megfontolásra ajánlani, vajon a hírek nem volnának-e utalással a szovjet forrásra a magyar sajtóban elhelyezhetők. Az íly hírek megjelenésétől két eredmény volna várható: egyrészt a szovjet oldalon észrevennék, hogy a sajtójukban megjelenő és csupán a nehézségeiket ismertető magyar vonatkozású híreikre ezen az úton válaszolunk, másrészt pedig a szovjet gazdasági bajoknak szellőztetése a magyar sajtóban, ha az az említett óvatos formában történnék is, felvilágosítólag hatna a magyar olvasóközönség ama részénél, akik a Szovjetunióban paradicsomi viszonyokat hajlandók elképzelni. Érzésem szerint ilyenek, különösen a budapesti vásáron lehetővé tett szovjet pavilon által kifejlett szemfényvesztő és valószínűleg teljesen félrevezető propaganda hatása folytán, meglehetősen sokan lehetnek.

Kristóffy

m.kir követ

229. A követ jelentése a külügyminiszternek

Budapest, keltezés nélkül

Szóbeli úton tett jelentéseim összefoglalása céljából a fenti tárgyban tisztelettel a következőket bátorkodom jelenteni Nagyméltóságodnak.

Június 24-én este értesültem arról, hogy a m. kir. kormány elhatározta a diplomáciai kapcsolatoknak a Szovjetunióval való megszakítását, és hogy e tény Saranov¹ budapesti szovjet követtel már június 23-án délután hivatalosan közöltett. Június 25-én reggel látogatási időpontot kértem Molotov szovjet miniszterelnöktől*, aki azonban ez alkalommal már nem fogadott, hanem azt a választ adta, hogy megbízásából első helyettese, Visinszkíj külügyi helyettes² népbiztos fog fogadni 12 órakor délben. Az utóbbival lefolytatott beszélgetésemben, miután megállapítást nyert, hogy a Magyarország és a Szovjetunió közötti diplomáciai kapcsolat már megszakadt, a magyar kir. kormány elhatározása következtében javasoltam, hogy elutazásomat és a moszkvai magyar követség tagjainak elutazását a szovjet kormány tegye mielőbb lehetővé, és ennek módjára nézve megfelelő szuggesztiókat is tettem. Garanciát kívántam továbbá arra nézve, hogy a bolgár követtel, aki a magyar érdekeket hivatva lesz képviselni, érintkezést elutazásomig zavartalanul fenntarthassam.

A helyettes népbiztos kijelentette, hogy a követség elutazásának módozatait a szovjet kormány tanulmányozni fogja, arra nézve pedig, hogy a bolgár kollégámmal módban lesz érintkezni, határozott ígéretet tett.

Visinszkíj egyúttal megjegyezte, hogy sorsom nem lesz jobb, mint Saranov követé Budapesten, akit a magyar kormány őrizet alatt tart. Azt válaszoltam, hogy mindezzel tisztában vagyok, ami pedig a budapesti szovjet követ állítólagos őrizetét illeti, az valószínűleg azt célozza, hogy nem hagyja el önhatalmúlag Magyarország területét, miután nekem sem jut eszembe a szovjet kormány hozzájárulása nélkül elutaznom.

A továbbiakban követeltem, hogy a követéghez tartozó gépírókisasszonyt, valamint három női magánalkalmazottamat, akiket útban Berlinen át a Magyarország felé Minszkben június 22-én reggel a szovjet hatóságok letartóztattak, azonnal küldesse vissza Moszkvába a követségre, hogy velem együtt utazhassak el. A helyettes népbiztos a kívánságomat a katonai intézkedésekre való utalással megtagadta, ellenben határozottan garantálta, hogy az említett négy személy velem együtt fog a határra érkezni és velem együtt lépheti át a határt.

Miután ez az álláspont megváltoztatható nem volt, hangsúlyozottan kértem, hogy a szovjet kormány tegyen hatályos intézkedéseket, hogy a követséghez tartozó négy nőnek időközben bántódása ne történjék.

A helyettes népbiztos e kívánságomat feleslegesnek nyilvánította, mert - mint mondta - a szóban forgó nők a Szovjetunió területén tartózkodnak és nem Magyarországon vagy Németországban. Az e megjegyzés kapcsán kifejlődött szóváltással beszélgetésünk véget ért.

A Külügyi Népbiztosságból távozva a bolgár követet kerestem fel, akivel megbeszéltem a teendőket, és felkértem, hogy az eltűnt négy nő ügyét szorgalmazza, a követség épületét eltávozásunk után pedig vegye gondozásába.

Ugyanaznap, tehát június 25-én délután a követség telefonvonalait kikapcsolták, az épületet az eddiginél szigorúbb őrizet alá vették és villanyáram szolgáltatása is megszűnt, tehát a rádiókészülékeket már nem volt módunkban többé használni. Ugyanekkor az épületet körülvevő rendőrosztag parancsnoka közölte, hogy a követségről többet senki el nem távozhat. A következő nap reggelén két orosz magánalkalmazott engedélyt kapott ugyan, hogy élelmiszer-vásárlások céljából távozhassanak, de ezek többé nem tértek vissza.

Június 26-án délután ¾ 7 órakor megjelent nálam a rendőrség  két kiküldötte, akik felolvasták a szovjet kormány határozatát, amely szerint egy óra múlva, tehát ¾ 8 órakor tartozunk a követség épületét elhagyni, miután más városban leszünk elhelyezve. Közölték egyúttal azt is, hogy mindössze fejenként két kézitáskát vihetünk magunkkal, valamint azt, hogy az épület és a helyiségek kulcsai a rendőrség kiküldötteinek adandók át.

Megkíséreltem az egy órai határidőt meghosszabbítani, továbbá elérni azt, hogy több csomagot vihessünk magunkkal, azonban kívánságaimat a rendőrség kiküldötte meglehetős kellemetlen formában elutasította, és így a követség épületét egy órán belül el kellett hagynunk. Természetesen nem volt módomban a követségi épületet a bolgár követnek, mint az szándékomban volt. A bizalmas jellegű irattárak, a számjel felszerelés, valamint az adminisztratív irattár nagy rézben az utolsó napok folyamán el lettek égetve.

Meg kell említenem, hogy a követség épületéből történt kilakoltatásunkkor, valamint a határig való elszállításunk folyamán a külügyi népbiztosság kiküldöttje jelen volt, és kizárólag rendőri őrizet alatt állottunk. Csupán a szovjet határon, Leninakanban keresett fel a Külügyi Népbiztosság kiküldöttje, akivel szemben tiltakoztam a bánásmód miatt, amelyben a rendőrség bennünket részesített.

A szovjet határon közölte a Külügyi Népbiztosság kiküldöttje, hogy a követség tagjainak 82 csomagját, tehát egy részét azoknak az ingóságoknak, amelyek a követség épületében becsomagolva készen állottak, utánunk kiküldötték és azokat előttünk leszámolták, anélkül azonban, hogy tartalmukat megnézhettük volna. Csupán török területen, amikor a csomagok száma már 76-ra olvadt le, állapíthattuk meg, hogy csomagjaink teljesen fel lettek dúlva, és tartalmuk részben hiányzik. E körülményekről táviratilag értesítettem Stambulból a moszkvai bolgár követet, és kértem, hogy tiltakozzék ez ellen a szokatlan eljárási mód ellen a szovjet kormánynál.

A Budapestre megérkezett ingóságok között kincstári felszerelési tárgyak is találtatnak. Így részben a követség kincstári ezüstje és fehérneműje, valamint az adminisztratív irattár egyes részei. Mint bátor voltam szóbelileg kérni, méltóztassék a kincstári ingóságokat tartalmazó ládákat az Eisler szállító cégtől átvetetni, és tartalmukat megvizsgáltatni. Minden ládához egy leltár volt mellékelve. Meg kell jegyeznem, hogy a 24 személyes kincstári ezüst evőeszközkészlet ládája feltört, illetőleg összetört állapotban érkezett meg török területre, és az ott az idő rövidsége folytán, csak felületesen volt megerősíthető.

Végül megjegyzem, hogy a követség épületében visszamaradt állami és magánbútorok közül az értékesebbek az alagsorban lévő raktárban lettek elhelyezve, amely minden eshetőségre nagyobb biztonságot nyújt, a tükrök, a képek és a függönyök le lettek véve, és az utóbbiak szintén a raktárban lettek elhelyezve. Az idő rövidsége folytán a csillárok már nem voltak leszerelhetők.

Kristóffy

m.kir.követ

*Helyesen: külügyi népbiztostól. Molotov. 1941. május 7-től már nem a Népbiztosok Tanácsnak elnöke!

Szövegmagyarázat:

1. Nyikolaj Saranov budapesti szovjet követ 1939. szeptemberétől 1941. június 23-ig.

2. Andrej Januárjevics Visinszkíj (1883-1954) szovjet párt és állami funcionárius. Eredetileg mensevik. Így aztán érthetővé, de nem megengedővé vált számára a folytonos „bizonyítási kényszer” 1933-1935 között a Szovjetunió Legfőbb ügyészének előbb helyettese, majd legfőbb ügyésze. A hirhedt sztálini perek „igazságosztója” Visinszkíj több magas állami tisztséget is betöltött. 1949-1953 között külügyminiszter.

1953-1954 között a Szovjetunió ENSZ képviselője. Életével részletesebben ezen a honlapon több helyen is foglalkozom.

Felhasznált irodalom:

A moszkvai magyar követség jelentései

1935-1941

Századvég Kiadó - Atlanti Kiadó 1992

Internet - Wikipédia

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2010. március