Oldalak

2012. január 3., kedd

Szovjet dokumentumok 1956 novemberéből

Szovjet dokumentumok 1956
A kilencvenes évek első felében nagy érdeklődést váltott ki Vjacseszlav Szereda és Alekszandr Sztikalin történészeknek az SZKP KB (Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága) Külügyi Osztálya gyűjteményéből, az 1956-os magyar eseményekkel kapcsolatos válogatása. Az összeállítás „Hiányzó lapok 1956 történetéből - Dokumentumok a volt SZKP KB levéltárából” címmel nálunk a Móra Ferenc Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1993-ban. A 78 iratból mindössze néhány bemutatására vállalkozom, jobbára olyanokra, amelyek a nov. 4-e után hatalomra került Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány teljes szovjet alávetettségét mutatják be.



„58.
Gromiko távirata Andropovnak:
Nagy Imréék nem mehetnek
Jugoszláviába

Szigorúan titkos
Soron kívül

Keresse fel Kádár1 elvtársat, és szóban adja át neki az SZKP KB nevében a következőket:

>>Kedves Kádár elvtárs!
1. Andropov2 elvtárs kifejtette önnek néhány elképzelésünket a lázadó csoportok ellen folytatott harc fokozásával kapcsolatos intézkedésekről. Ön úgy véli, hogy e harcban bátrabban be kell kapcsolni a magyarokat, s hogy Budapesten kommunistákból és más hű emberekből azonnal fel kell állítani a magyar hadsereg két ezredét. Javaslatával teljesen egyetértünk.
Az ön által kifejezett kérésnek megfelelően a szovjet csapatok parancsnokságának utasítást adtunk, hogy segítsen a magyar kormánynak a Kossuth rádió működésének helyreállításában és egy újság kiadásához szükséges nyomda rendelkezésükre bocsátásában, ami jelenleg a tömegek között folytatott politikai munka szempontjából különösen fontos.

2. Konyev3 elvtárs az öntől hallottak alapján tájékoztatott bennünket, hogy ön fogadta a jugoszláv követet. Teljes mértékben osztjuk az ön által a követnek adott választ, miszerint Nagy Imrét4 és a jugoszláv követségen rejtőzködő többi személyt semmilyen esetben sem szabad átadni Jugoszláviának, mivel ők voltak az ellenforradalmi fellépések szervezői, és hogy ön nem engedheti meg, hogy két kormány létezzen, egy Magyarországon, egy másik pedig Jugoszláviában.

3. Valamivel korábban, még a Jugoszláv követ fogadása előtt Andropov elvtárssal folytatott beszélgetésében ön kifejezze azt a véleményét, hogy talán olyan dokumentumot kell követelni Nagytól, melyben közölné lemondását, valamint azt, hogy Nagy és a vele lévő többi személy adjon írást arról, hogy nem okoz kárt a Magyar Munkás-Paraszt Kormánynak. Előzetesen kifejtette azt a személyes véleményét, hogy ez esetben Nagyot és a többieket el kellene engednie Jugoszláviába, hogy ne élezzük a viszonyt a jugoszláv vezetéssel. Ennek során ön helyesen állapította meg, hogy a > jugoszlávok minden valószínűség szerint nem azért igyekeznek megmenteni Nagyot, mert szükségük van rá, hanem attól való félelmükben, hogy Nagyon keresztül valamiféle számunkra ’nemkívánatos dolgok’ derülhetnek ki.<
A jugoszláv elvtársakat Nagy megmentésére és Jugoszláviába szállítására késztető valódi motívumok ön által adott helyes értékeléséből, valamint a jugoszláv követnek adott válaszából látható, hogy a kérdés lényegét tekintve egységesek vagyunk abban, hogy Nagy Imrét és csoportját semmilyen esetben sem szabad átadni Jugoszláviának.
Tartunk tőle, hogy Nagy miatt kiéleződhet kapcsolatunk a jugoszláv elvtársakkal. Ami ezt illeti az SZKP Központi Bizottságának Tito5, Kardelj6 és Rankovics7 elvtársakhoz írt levelében teljes őszinteséggel kifejtettük Nagy Imre és csoportját illető álláspontunkat. Ön ismeri ezt a levelet, ezért nem térünk vissza az abban kifejtett érvekhez.
Számítunk arra, hogy a jugoszláv elvtársaknak végül is be kell látniuk az önnel közös álláspontunk igazságát, s megfogják érteni, hogy közös ügyünk érdekében Nagy Imrével szemben nem szabad másként fellépni, mint ahogy mi javasoljuk.
Úgy véljük, a jugoszlávok állandó követelése, hogy bocsássuk rendelkezésükre Nagy Imrét és csoportját, példa nélkül álló, Magyarország szuverenitását sértő jelenség. Egyáltalán, ki értheti meg akár Magyarországon, akár az egész világon, miért kell a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak megengednie, hogy Nagy Imre és csoportja, mely utat nyitott a reakciónak, szétverése után kijuthasson Jugoszláviába.
A jugoszláv vezetés álláspontja az adott kérdésben ellentmond a Szovjetunió és a többi szocialista ország között a barátság további erősítésének és fejlesztésének alapjairól aláírt nyilatkozatnak, amelyet mint ismeretes valamennyi szocialista ország teljes mértékben jóváhagyott. Ez az álláspont durván sérti Magyarország függetlenségét, az ország belügyeibe való beavatkozást jelent, amelyet egyetlen önmagára valamit is adó kormány sem engedhet meg. Mi megvagyunk győződve, hogy amennyiben hasonló esetben Jugoszláviával szemben foglalna el ilyen álláspontot valamely kormány, a jugoszláv vezetők még csak beszélni sem lennének hajlandók a témáról.
A Nagy Imre-kérdés, mely köztünk és a jugoszláv elvtársak között vita tárgyát képezte elvi kérdés, mely Magyarország és a szocializmus közös ügyének alapvető érdekeit érinti. Ezért nem gondoljuk, hogy e kérdésben viszonyunk bonyolultabbá válásától való félelmünkben engedhetünk a jugoszláv elvtársaknak, akiknek nincs igazuk. Ellenkezőleg úgy véljük, hogy e kérdésben állhatatosaknak és elvi alapokon állóknak kell lennünk. Álláspontunk jogossága teljességgel nyilvánvaló. Nagy Imre Jugoszláviának történő átadása bizonytalanná teszi a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány helyzetét, és jóvátehetetlen kárt okoz közös ügyünknek.
Ami azokat a dokumentumokat illeti, amelyeket Nagytól majd követelni kell, amikor a Magyar Munkás-Paraszt Kormány rendelkezésére áll, erre a kérdésre később térünk vissza.<<
A feladat végrehajtását táviratozza meg

A. Gromiko8

11.9.
Készült 7 példányban
Másolat:
1.Bulganyin elvtársnak9
2.Hruscsov elvtársnak10
3.Hruscsov elvtársnak*
4.Sepilov elvtársnak11
5-7. Másolatok

(1956. november 9-én a levél szövegét rejtjel táviratként küldték meg J. V. Andropovnak, A. A. Gromikónak azzal az utasítással, hogy az SZKP KB levelének tartalmáról személyes találkozóm szóban tájékoztassa Kádárt.)

* megjegyzés: a szövegben „Hruscsov elvtársnak” kétszer szerepel.

Szövegmagyarázat:

1. Kádár János (eredetileg: Csermanek, 1912-1989) kommunista politikus 1948-1950 között belügyminiszter, aki maga is 1952-1954-ig terjedő időszakot - koholt vádak alapján - Rákosiék börtönében töltötte. Az 1956-os események idején a Nagy Imre kormány államminisztere, egészen 1956. nov. 4-ig. Ezt követően a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt kormány miniszterelnöke, és az MSZMP KB. elsőszámú vezetője, ez utóbbi tisztségében 1988. májusáig. Kádár János a huszadik századi magyar történelem egyik meghatározó alakja. Nevéhez köthető az ún. „kádárizmus” vagy a „gulyáskommunizmus” szlogenje. A történetírás és a publicisztika az 1957-1989 közötti időszakot „kádár-korszak”-ként örökítette meg. A közvélemény egy része ezt az időszakot némi humorral a mai napig is „átkosként”emlegeti.

2. Jurij Vlagyimirovics Andropov (1914-1984) orosz nemzetiségű szovjet kommunista politikus a szerkesztett 1956-os novemberi események idején a Szovjetunió budapesti nagykövete. 1967-1982 között a KGB főnöke.
1982. nov.-től 1984. febr. 9-én bekövetkezett haláláig az SZKP KB. főtitkára.




3. Ivan Sztyepanovics Konyev (1897-1973) hivatásos katona a Szovjetunió marsallja. A második világháború hadvezére. A háború után kinevezték a megszállt kelet-német és az ausztriai területek főparancsnokává. 1946-tól(?) a szovjet szárazföldi haderők főparancsnoka. 1950-ben Sztálin menesztette. Ny. Sz. Hruscsov színrelépésekor visszanyerte tisztségét. 1956-tól a VSZ (Varsói Szerződés) haderejének főparancsnoka. 1960-ban nyugdíjazták.


4. Nagy Imre (1896-1958) magyar kommunista politikus, az 1956-os magyar események mártír miniszterelnöke.
Életével ezen a honlapon több szerkesztés is foglalkozik.





5. Joszip Broz Titó (1892-1980) horvát származású kommunista politikus. 1937-től a JKP (Jugoszláv Kommunista Párt) főtitkára. 1941-től a partizán-mozgalom első számú vezetője. 1945-től a megalakuló kormány miniszterelnöke. Vezetésével Jugoszlávia „sajátos utat” járt be a szocializmus építésében. Az ún. „el nem kötelezett” országokhoz tartozott. Tito külpolitikája a „tömbönkívüliségre”, belpolitikája pedig az ún. „munkásönigazgatás-ra épült. Később „egyeduralmat” vezetett be, de nem volt hajlandó kritikátlanul másolni a szovjet modellt sem. Személye jelképe volt az egységes Jugoszláviának.

6. Edvard Kardelj (1910-1979) szlovén származású jugoszláv politikus, Titó egyik legfontosabb és leghűségesebb munkatársa. Kardelj „találta ki” a szocializmus „jugoszláv útját” az ún. „munkásönigazgatást.”

7. Alekszandr Rankovics (1909-1983) szerb származású jugoszláv kommunista politikus. 1924-ben kapcsolódott a munkásmozgalomba. Többször volt börtönben. A második világháború idején a partizán-mozgalom egyik vezetője. Titó egyik legfőbb szerb bizalmasa és harcostársa. 1948-tól belügyminiszter, vezető pártfunkcionárius. 1966-ban „pártellenes tevékenységgel” vádolták meg, ezért még a pártból is kizárták.

8. Andrej Andrejevics Gromiko (1909-1988) belorusz származású szovjet politikus, közgazdász, diplomata. A hidegháborús időszak emblematikus személyisége. 1957-1985 között a Szovjetunió külügyminisztere. 1985-től haláláig a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke.

9. Nyikolaj Alekszandrovics Bulganyin (1895-1975) orosz nemzetiségű szovjet hivatásos katona, marsall. 1947-1949 között honvédelmi miniszter. 1955-1958 között a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke. 1957-ben azokhoz csatlakozott, akik Ny. Sz. Hruscsov menesztésében voltak érdekeltek. Ezért lemondatták, marsalli címétől megfosztották. 1961-ben az SZKP KB-ból is kizárták.


10. Nyikita Szergejevics Hruscsov (1894-1971) ukrán származású szovjet politikus. J. V. Sztálin halála után a szovjet párt és állami vezetés első számú embere. 1953-1964 között az SZKP főtitkára, 1958-1964 között egyben miniszterelnök is volt. A párt XX. kongresszusán (1956. febr.) titkos beszédben leplezte le a sztálini időszak törvénytelenségeit. 1964-ben pártbéli ellenfelei eltávolították a hatalomból, helyére L. I. Brezsnyev került.




11. Dmitríj Trofimovics Sepilov (1905-1995) elsősorban agrártudományokkal foglalkozó szovjet politikus. 1955-1956-ban a „Pravda” főszerkesztője. 1956. júniustától-1957. februárig külügyminiszter. A Ny. Sz. Hruscsov eltávolítását célzó puccskísérlet kudarca után leváltották, 1962-ben a pártból is kizárták.


59.
Szuszlov1, Ariszov2 jelentése:
Kádár szerint Szántóval3 és Donáthtal4
el kell beszélgetni

Szigorúan titkos
Soron kívül


Tegnap, november 11-én beszélgettem Kádár elvtárssal, aki több kérdésről tájékoztatott.

1. Kádár elvtárs közölte, hogy néhány órával ezelőtt felkereste Szoldatics jugoszláv követ, aki kormánya megbízatására hivatkozva ismét felvetette Nagy Imre és csoportjának kérdését. Kádár elvtárs szavai szerint Szoldatics azt mondta, hogy a kérdés megoldásának két útja van:

  1. A Magyar Munkás-Paraszt Kormány sajtóközleményt ad ki arról, hogy szavatolja Nagy és csoportja biztonságát; ez esetben Nagyék Magyarországon maradhatnának;
  2. Nagyot és csoportját Jugoszláviába evakuálják, ahol menedékjogot kapnak.

Kádár elvtárs szavai szerint ő kijelentette Szoldaticsnak, ő úgy tudja, jelenleg az SZKP KB és a JKSZ (Jugoszláv Kommunisták Szövetsége - a szerk.) KB között levélváltás folyik Nagy Imre csoportjáról, ennek során a szovjet fél kompromisszumos javaslatot tett Nagy és csoportja Romániába szállításáról. Ő, Kádár támogatja ezt a javaslatot. Erre a jugoszláv követ megjegyezte, hogy a fent említett szovjet javaslat nem elégíti ki a szovjet felet, mivel azt a negatív hatást gyakorolna Jugoszlávia presztízsére. Ezenkívül ők úgy vélik, hogy Románia nem megfelelő ország Ínagy és csoportja evakuálására.

Kádár elvtárs arról is beszélt, hogy felkereste őt a lengyel követ, aki felajánlotta közreműködését a magyar és jugoszláv kormány között a Nagy-kérdés rendezésében. Kádár elvtárs szavai szerint ő elutasította e javaslatot, kijelentve a követnek, hogy az MSZMP KB közvetítők nélkül kíván Naggyal és csoportjával beszélni, akik a Magyar Szocialista Párt (sic) tagjai és magyar állampolgárok. Ugyanakkor Kádár elvtárs nem titkolta, hogy a Nagy-kérdés nyugtalanítja. Mi azt mondtuk Kádár elvtársnak, hogy a magyar kormány álláspontja az adott kérdésben igazságos, ezért a kormány nyugodt lehet.

2. Kádár elvtárs tájékoztatott bennünket az országban kialakult helyzetről. Azt mondta, hogy vidéken sikeresen normalizálódik az élet. Működik számos vállalat, a kereskedelmi és a vendéglátóipari hálózat.
Működnek az iskolák. Ez a folyamat jóval lassabban valósul meg Budapesten, ahol az élet még mindig nem normalizálódott. Az utóbbi két napban a munkások kezdtek bejárni a vállalatokhoz, azonban sok üzem még nem működik. Kádár elvtárs szerint a munkások már nem akarnak több zavargást, és amilyen hamar csak lehet, vissza akarnak térni a normális élethez, ám nagyon erős közöttük a soviniszta, szovjetellenes hangulat. Ami az értelmiség olyan köreit illeti, mint az újságírók és írók, ezek ismét káros hangulatot próbálnak kelteni. Horváth Márton nemrég egyenesen kijelentette, hogy nem kellett új kormányt (a Kádárét) alakítani és a szovjet csapatokat segítségül hívni épp abban az időben,>> amikor a Nagy Imre kormány konszolidálódni kezdett.<< Az írók egy csoportja a napokban az MSZMP vezetőivel folytatott beszélgetés során azt állította, hogy mivel a magyar nép nem akarja a szocializmust építeni, helytelen lenne ezt az eszmét a nyakába varrni.
Tekintettel erre, a magyar írók kijelentik, hogy többé nem tekintik magukat marxistának és leninistáknak. Mi megjegyeztük, hogy ezek az írók az ilyen kijelentésekkel véglegesen leleplezik magukat, mint a szocializmus ellenségei.

3. Kádár elvtárs felvetette azt a kérdést, hogy vidéken katonai egységeink és állambiztonsági szerveink olyan embereket tartóztatnak le, akik nem ellenségek, csupán politikai ingadozásról tettek tanúbizonyságot. Kádár elvtárs úgy véli, igen óvatosnak kell lenni ez ügyben. A felkelés valódi szervezőit kell felkutatni, mindenekelőtt Budapesten. Sajnos az olyan személyek, mint Király tábornok5, az úgynevezett Nemzeti Forradalmi Bizottmány volt elnöke, Dudás és mások egyelőre rejtőzködnek. Kádár elvtárs megkért bennünket, hogy az adott kérdést beszéljük meg Szerov6 elvtárssal.

4. Kádár elvtárs közölte, hogy Siroky7 elvtárs vezetésével egy csehszlovák kormánydelegáció akart Budapestre látogatni, a magyar kormány azonban kitért e javaslat elől, mivel egy ilyen küldöttség fogadása jelenleg nehézségekbe ütközne.
Megjegyzés: Kádár elvtárs tájékoztatott bennünket, hogy a Nagycsoport kérdését ma megvitatták az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának ülésén. A vita során elhangzottak olyan hozzászólások, hogy be kellene vonni Nagyot és csoportjának néhány tagját a Kádár-kormányba. Kádár fellépett e javaslatok ellen. Az ülés úgy döntött, hogy Szántó Zoltánnak és Donáthnak el kell menniük a pártvezetéshez, és megbeszélni néhány politikai kérdést a helyzetükkel kapcsolatban.
Ezt a döntést a jugoszláv követen keresztül fogják velük közölni. Az ülés megbízta az intézőbizottságot, hogy forduljon az SZKP KB-hoz és az európai népi demokratikus országok többi testvérpártjai központi bizottságaihoz, hogy e pártok képviselői találkozzanak, és vitassák meg az egymás közötti kapcsolatokat a magyar események elemzése alapján.
E kérdés előkészítéseként az ideiglenes KB felkéri az SZKP KB elnökségét, hogy küldjön két-három képviselőt a helyzetnek a magyar elvtársakkal közös tanulmányozására.

56.11.12.

M. Szuszlov
A. Arisztov

35 példány

(Rejtjeltávirat: A Szovjetunió Külügyminisztériuma 1956. november 12-én kapta meg. Továbbítva az SZKP KB Elnöksége tagjainak, a KB titkárainak és a Külügyminisztérium felelős munkatársainak.)”

Szövegmagyarázat:

1. Mihail Andrejevics Szuszlov (1902-1982) orosz nemzetiségű szovjet politikus és ideológus, a Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja. 1921-ben lépett a pártba. Közgazdaságtant tanult a Plehanov Intézetben, majd a „Vörös Professzorok” Közgazdasági Intézetében folytatta tanulmányait. Ezt követően előbb a Moszkvai Állami Egyetemen majd az Ipari Akadémián tanított. 1931-ben tagja lett egy olyan ellenőrző bizottságnak, amely a sztálini tisztogatásokat felügyelte az Urál vidékén és Ukrajnában.1939-ben Szevasztopol pártitkára, majd az SZKP KB Központi Ellenőrző Bizottságának és a párt központi bizottságának is tagja lesz.
Szuszlov túlélte Sztálint és Hruscsovot. 1956-ban már a nyár folyamán emisszionáriusként jár Magyarországon, majd okt. 24-31-e között ismét visszatért. Ebben az időben Anasztaz Mikojannal együtt „instruálta” a magyar pártvezetőket, később novemberben ismét csak titokban Averkíj Arisztovval tartózkodott a fővárosban. Szuszlov tipikus ortodox politikus volt, előbb J. V. Sztálin, majd Ny. Sz. Hruscsov kiszolgálója.

2. Averkíj Boriszovics Arisztov (1903-1973) szovjet politikus. 1956-1960 között az SZKP KB. titkára. 1956 novemberében és decemberében Szuszlov és Malenkov mellett teljhatalmú megbízottként (emisszionárius) tartózkodott Magyarországon.


3. Szántó Zoltán (1893-1977) kommunista politikus. 1945 előtt az illegális mozgalomban vesz részt. A második világháború végétől az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja. 1947-1949 között belgrádi és tiranai nagykövet, majd Párizsban vezette a magyar külképviseletet. Nagy Imre első kormányzása idején - 1954-ben - megszervezte a Tájékoztatási Hivatalt, a miniszterelnök leváltása után Varsóban volt nagykövet. 1956. okt. 26-án tagja lett az MDP KB. Elnökségének, a párt feloszlatása után (okt.31.) az MSZMP leendő kongresszusát előkészítő Intézőbizottság tagja lett. A harmadik Nagy Imre kormány (nov.3.) államminiszterekén Lukács Györggyel együtt nem szavazta meg az országnak a Varsói Szerződésből való kilépését. Vele tárgyalt a jugoszláv nagykövet Nagy Imre és csoportjának a követségre való befogadásáról. 1956. nov. 18-án Nagy Imréék lefogása (nov.22.) előtt Vass Zoltánnal együtt önként elhagyta a követséget, amikor is a szovjet KGB emberei mindkettőjüket letartóztatta. 1956. nov. 24-én - Nagy Imre és a jugoszláv követségen tartózkodó más személyiségekkel együtt - őket is a romániai Snagovba hurcolták. Szántó, a Nagy Imre perben a per szereplőire terhelő vallomást tett. 1958-ban tért haza Romániából, később nyugdíjazták.



4. Donáth Ferenc (1913-1986) politikus, mezőgazdasági szakember. 1934-től a KMP (Kommunisták Magyarországi Pártja) tagja.1937-ben a „Márciusi Front” szervezésében vezető szerepet vállalt. 1939-ben részt vett a Nemzeti Parasztpárt létrehozásában.1939-1944 között a „Szabad Szó” c. lap külpolitikai rovatvezetője.
1944-ben közreműködött az MKP (Magyar Kommunista Párt) újjászervezésében. 1945 után különböző párt és állami tisztségeket töltött be. 1951-ben koholt vádak alapján titkos tárgyaláson 15 évi börtönre ítélték. 1954-ben rehabilitálták. 1956 nyarán a Nagy Imre körüli reformerek közé tartozott. 1956 októberében a Nagy Imre kormány Titkárságán dolgozott. Okt. 31-én az újjászervezett MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt) Ideig lenes Intéző Bizottságának tagja lett. Nov. 4-én családjával a jugoszláv követségen talált menedéket. Innen nov. 24-én a romániai Snagovba internálták. 1958-ban a Nagy Imre per másodrendű vádlottja, 12 évi börtönre ítélték. Egyéni kegyelemmel 1960 áprilisában szabadult. 1960-1976 között az Országos Mezőgazdasági Könyvtár, majd a Mezőgazdasági Múzeum, később az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének, 1976-1983 között az MTA Szövetkezetkutató Intézetének tudományos munkatársa. A hetvenes évek végén a „Charta 77” mozgalom mellett nyilatkozott. 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság bűncselekmény hiányában a Nagy Imre per valamennyi elítéltjét felmentette.


5. Király Béla (1912-2009) hivatásos katona, vezérezredes. Országgyűlési képviselő az MTA külső tagja.
1941-től vezérkari százados. A második világháború idején különböző front-szakaszon teljesített szolgálatot. 1945. dec.-ben a HM igazolta, 1946-ban vezérkari őrnagy, majd alezredes. 1949-től vezérkari ezredes, 1950 tavaszától vezérőrnagy, majd a Honvéd Akadémia parancsnoka. 1951-ben az ÁVH letartóztatta, 1952-ben koholt vádak alapján kötéláltali halálra ítélték, a büntetését életfogytiglani börtönre változtatták. 1956 szeptemberében szabadlábra helyezték, okt. 28-ig kórházban kezelték. Október 31-én rehabilitálták. Király Béla a Forradalmi Karhatalmi Bizottság és a Forradalmi Honvédelmi Bizottság elnöke, egyben Budapest katonai parancsnoka.
1956. nov. 4-e után Ják közelében hagyta el az országot. Előbb Párizsban, majd az Egyesült Államokban telepedett le. Külföldön is az 1956-os események egyik szószólója volt. Az USA-ban különböző egyetemeken tanított.
1989-ben hazatért, részt vett és beszédet is mondott Nagy Imre és mártírtársai temetésén. A rendszerváltás után országgyűlési képviselő lett 1996-ig. Király Béla több magas kitüntetés birtokosa volt.


6. Ivan Alekszandrovics Szerov (1905-1990) szovjet állambiztonsági tiszt. 1954-1958 között a KGB (Szovjet Állambiztonsági Szolgálat) vezetője. 1926-ban lépett be a kommunista pártba. 1939-ben végzett a Frunze Katonai Akadémián. Az akadémia elvégzése után lépett a KGB szolgálatába. Ukrajnában ismerkedett meg Ny. Sz. Hruscsov pártvezetővel. Moszkvába történő visszatérése után Lavrentyíj Berija helyettese lett. 1939-1941 között  belügyi népbiztos helyettesként Szovjetunió szerte szervezte és irányította a deportálásokat. Szeron 1947-1953 között a belügyminiszter első helyettese, 1954-ben pedig a KGB elnökének nevezték ki. 1956 őszén ő vezette a magyar forradalom KGB-s műveleteit, mint a magyar belügyminiszter szovjet tanácsadója. Állítólag Szerov adott parancsot a budapesti Kossuth-téri sortűzre. A felsőbb pártvetetők részéről 1958-ban több bírálat érte. Ezért a KGB éléről a katonai hírszerzéshez került. Egyik barátjáról később kiderült, hogy az amerikai CIA ügynöke, emiatt 1965-ben még a pártból is kizárták.


7. Viliam Siroky (1902-1971) csehszlovák miniszterelnök-helyettes, pártvezető. 1956. nov. 2-án másodszor is felajánlkozott Ny. Sz. Hruscsov szovjet pártvezetőnek, hogy országa katonai erővel is részt venne a magyar forradalom felszámolásában.




60.

Malenkov, Szuszlov és Arisztov jelentése az SZKP KB-nak:
fel kell készülnünk Nagy Imréék letartóztatására


K-vonalon vettük


Az SZKP Központi Bizottságának!

Ma, november 17-én reggel Kádár elvtárs fogadta a jugoszláv nagykövetet, akivel a Nagy Imre-csoportja kérdéséről tárgyalt. Erről a következőket közölte velünk:

1.Kádár, ahogy tegnap megállapodtunk vele, kifejtette a követnek a magyar kormány álláspontját, miszerint Nagy Imrét és csoportját át kell adni a magyar kormánynak, ez a csoport nem maradhat Magyarországon, nyilatkozatot kell tennie a Kádár-kormány számára, amelyben beismeri hibáit, kinyilvánítja, hogy támogatja a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt, kötelezi magát, hogy nem folytat e kormány ellen ellenséges tevékenységet és hogy Magyarországon tartózkodásával ne bonyolítsa a helyzetet, ne legyen akadálya, hogy a forradalmi erők a munkás paraszt kormány körül tömörüljenek, kéri külföldre utazásának engedélyezését. A beszélgetés során Kádár azt mondta a követnek: amennyiben Nagy Imre és csoportja Jugoszláviába kíván utazni ennek nem lesz akadálya.

2.A jugoszláv követ emelt hangon folytatta a beszélgetést, kijelentve, hogy ezek szerint nem fogadják el azt a jugoszláv javaslatot, hogy >> Nagy és csoportja szabadon tartózkodjon Magyarországon<<, hogy jelenti ezt kormányának,ám úgy véli,hogy a jugoszláv kormány a következő lépéseket foganatosítja:
a) a jugoszláv kormány nyílt bejelentéssel fog élni a Nagy Imre-csoporttal kapcsolatban, amelyben kifejti a kérdéssel kapcsolatos állásfoglalását;
b) a jugoszláv követség megvonja Nagy Imrétől és csoportjától a menedékjogot, kiengedi e csoportot a követségről, s további következményekért nem viseli a felelősséget;
c) a jugoszláv követ visszautazik Belgrádba, mivel hiányoznak a munkájához szükséges normális feltételek.
Úgy véljük, a jugoszlávok kénytelenek megvonni Nagytól és csoportjától a menedékjogot, és abban érdekeltek, hogy a lehető leghamarabb megszabaduljanak e csoporttól. Le kell mondaniuk arról a követelésükről is, hogy a magyar kormány garanciákat vállaljon Nagyért és csoportjáért, vagyis gyakorlatilag fel kell adniuk korábbi álláspontjukat. Ezt azonban olyan módon kívánják megtenni, hogy megőrizzék presztizsüket, és ezzel kapcsolatban a várható jugoszláv kormánynyilatkozat minden bizonnyal tendenciózus lesz.
Ami a követ azon kijelentését illeti, hogy visszautazik Belgrádba, figyelembe kell venni, hogy jelentős mértékben kompromittálta magát ebben az egész történetben azzal, hogy menedékjogot adott Nagynak, és most előnyös számára bizonyos időre elhagyni Magyarországot. Ezt az akciót (a Belgrádba utazást) a követ a Kádárrral folytatott beszélgetésben nyilvánvalóan fenyegető jelleggel tette.

Javaslataink:
a)      Felkészülni és biztosítani Nagy és csoportjának letartóztatását, amikor elhagyják a jugoszláv követséget;
b)      Nagy Imrétől és csoportjától nyilatkozatot követelni az általuk elkövetett hibákról és arról, hogy nem fognak ellenséges tevékenységet folytatni a Kádár-kormánnyal szemben;
c)      Nagy Imrét és csoportját Romániába szállítani;
d)      Azonnal előkészíteni a magyar kormány nyilatkozatának szövegét Nagy Imre és csoportja kérdéséről.
Kádárnak elmondtuk elképzeléseinket, aki azokkal teljesen egyetértett.


1956. november 17.
Budapest Malenkov1
Szuszlov
Arisztov

Szövegmagyarázat:

1. Malenkov, Georgíj Makszimilianovics (1902-1988) Orenburgban született. 1919-től a Vörös Hadseregben szolgált. 1920-tól párttag. 1921 és 1925 között a Moszkvai Műszaki Főiskolán tanult. 1925-től pártmunkát végez a Moszkvai Területi Pártbizottságon és a Központi Bizottság apparátusában. 1934 és 1939 között a Központi Bizottság Vezető Pártszervek Osztályának vezetője, 1939 és 1946 között az SZKP Káderpolitikai Főosztály vezetője. 1946-1957 között a KB Politikai Bizottságának (Elnökségének) tagja. 1948-1953 között a KB titkára. A második világháború alatt 1941 és 1945 között az Állami Honvédelmi Bizottság tagja. 1955 és 1957 között a Minisztertanács elnökhelyettese, majd 1953-1955 között annak elnöke. 1955 és 1957 között villamosenergia-ipari miniszter. „Frakciós tevékenysége miatt” 1957 júniusában kizárták a párt Elnökségéből és a Központi Bizottságból. 1957-1961 között egy hőerőmű vállalat igazgatójaként dolgozott. 1961-ben kizárták a pártból.


„61.

Malenkov, Szuszlov és Arisztov jelentése:
>>…..ma elindulnak Romániába<<

K-vonalon vettük

Az SZKP Központi Bizottságának!

Nagy Imre és csoportja elhagyta a jugoszláv követséget, és jelenleg megbízható őrizetben vannak.
Amikor Nagy és csoportja elhagyta a követséget, a jugoszláv követség munkatársai összeölelkeztek velük, megcsókolták őket. Volt egy olyan pillanat, amikor már azután, hogy mindannyian helyet foglaltak az autóbuszban, Nagy megpróbált visszatérni a követségre, de magyarok és saját munkatársaink megakadályozták ezt, a jugoszláv követség munkatársai pedig rábeszélték arra, hogy induljon útnak.
Roman Walter1 elvtárs, aki Dej2 elvtárssal együtt érkezett Budapestre, és még a Kominternben folytatott tevékenysége idejéről jól ismeri Nagyot, tegnap folyó év november 22-én találkozott vele, és beszélgettek. Kiderült, hogy Nagy Imre kategorikusan az ellen van, hogy elhagyja az országot, nem óhajt semmilyen hasznos nyilatkozatot tenni a jelenlegi magyar kormánynak, arra hivatkozva, hogy ő nem szabad.
Mint látható, a jugoszlávok alaposan felkészítették Nagy Imrét.
Walter elvtárs közli, hogy Nagy Imre azt mondta neki, Tito elvtárs tanácsolta azt, maradjon Budapesten, és kijelentette, hogy majd meglátják, Tito az elkövetkezendő napokban az egész világnak mást fog mondani rólam (Nagyról), mint amit nemrég beszédében mondott. Dej elvtárs ez ügyben levelet szándékozik küldeni Titónak, melyben elmondja, íme, mit terjeszt most róla Nagy Imre.
Münnich3 elvtárs beszélgetett a jugoszláv követségen tartózkodó többi személlyel. Kiderült, hogy ők ugyanolyan beállítottságúak, mint Nagy, csupán azzal a különbséggel, hogy néhányan közülük arra hivatkoznak, nem ismerik Budapesten és az országban uralkodó politikai helyzetet. A beszélgetés egyénenként folyt, és valamennyien kijelentették, hogy nincsenek Münnichhel egyenlő helyzetben, gyakorlatilag foglyok, ami pedig a viselkedésüket illeti, ha szabadok lesznek, a Kádár-kormány azon cselekedeteit fogják támogatni, amelyeket helyesnek tartanak. Azokat az intézkedéseket, amelyekkel nem fognak egyetérteni, bírálni fogják, és fellépnek ellenük.
Kádár elvtárs és a román elvtársak, Dej, Stoica4 és Bodnaras5 szilárdak, és úgy vélik, hogy Nagy Imrét és csoportjának tagjait azonnal útnak kell indítani.
A magyar és román elvtársak megállapodása alapján Nagy Imre és csoportja ma elindulnak Romániába, ahol, mint Dej elvtárs mondta nekünk (a szükséges őrizet mellett) biztosítani fogják további ott tartózkodásukat.
Kádár elvtárs és a román elvtársak, Dej, Stoica és Bodnaras, mikor és hogyan hozza nyilvánosságra és milyen közleményt jelentessen meg Nagy Imre és csoportja Romániába küldéséről, a román kormánnyal egyeztetve.

1956. november 23.
Malenkov
Szuszlov
Arisztov


Szövegmagyarázat:

1. Roman Walter (1913-1983) román kommunista, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, a Biztonsági Szolgálat vezetője. Részt vett a Komintern (a kommunista pártokat összefogó szovjet irányítás alatt álló szervezet, teljes nevén Kommunista Internacionale) munkájában. Harcolt a spanyol polgárháborúban.
Petre Roman későbbi rendszerváltáskori (1989.dec.26-1991.okt.) miniszterelnök édesapja.



2. Gheorge Gheorghiu Dej (1901-1965) román kommunista politikus, megjárta Antonescu börtönét. Az átállás (1944.aug.23.) után miniszter, 1945-ben a Kommunista Párt főtitkára, miniszterelnök, az Államtanács elnöke.







3. Dr. Münnich Ferenc (1886-1967) kommunista politikus. Értelmiségi családból származott, jogot végzett. Kezdetben, rövid ideig köztisztviselő. Részt vett az első világháborúban, 1915-ben orosz fogságba esett Tomszkba deportálták. Itt került közelebb az orosz bolsevikokhoz. Hazatérése után egyik alapítója volt a KMP-nek (Kommunisták Magyarországi Pártja 1918.nov.). A Szlovák Tanácshatalom (Eperjes) hadügyi népbiztosa. A tanácshatalmak felszámolása után Bécsbe távozott, majd 1922-1936 között a Szovjetunióba élt, ahol az NKVD (szovjet belbiztonsági szolgálat) ezredeseként tevékenykedett. Münnich részt vett a spanyol polgárháborúban. A második világháború alatt a SZU-ban sugárzó Kossuth Rádió egyik szerkesztője. A háború után Budapest rendőrfőkapitánya. 1949-1956 között nagykövetként tevékenykedett Belgrádban és Moszkvában. 1956.okt.27 - nov.-1-ig ténylegesen a második Nagy Imre kormány belügyminisztere.
1956. nov. 2-3 között Kádár Jánossal és vele tárgyal az SZKP KB Elnöksége a hatalom átvételéről, Nagy Imre megbuktatásáról. Ismert, hogy a szovjetek, elsősorban a kemény vonalas Molotov őt javasolta miniszterelnöknek. Ny. Sz. Hruscsov Belgrádban Titóval folytatott tárgyalásai során azonban Kádár János személye került előtérbe.
Münnich Ferenc 1956. nov. 4-től a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány miniszterelnök-helyettese, egyben a fegyveres erők és a közbiztonsági ügyek minisztere, később miniszterelnök. A jugoszláv követségről távozó Nagy Imre csoport tagjaival ő beszélgetett szálláshelyükön - Münnich kezdetben az MSZMP Intéző Bizottságának, majd a Politikai Bizottságnak is tagja volt. Az ún. „keményvonalasok”-hoz tartozott.


4. Chivu Stoica (1908-1975) román kommunista politikus, 1955-1961 között miniszterelnök, majd 1965-1967 az Államtanács elnöke.








5. Emil Bodnaras (1904-1976) román kommunista politikus 1947-1956 között hadügyminiszter. Ezt megelőző részt vett az 1944. aug. 23. hatalomváltás katonai előkészítésében és lebonyolításában. 1958-ban kulcsszerepe volt abban, hogy a szovjetek kivonták fegyveres erőiket Romániából.







Felhasznált irodalom:

Hiányzó lapok 1956 történetéből.
Dokumentumok a volt SZKP KB levéltárából
Móra Ferenc Könyvkiadó Bp. 1993

Internet-Vikipedia

Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor
2010. szeptember

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!