A
szerkesztés címét Edvard Radzinszkíj „Sztálin” c. könyvéből kölcsönöztem. A
szerző - hála a kiváló fordításnak is - eleven erővel, hiteles forrásokra
támaszkodva rajzolja meg a diktátor portréját, „aki mesteri sakkjátékosként
irányította azt a kegyetlen véres játékot, amelyben a > Nagy Ábránd < , a
kommunista világforradalom nevében sok millió embert áldozott fel, megteremtve
a totális rettegés és hazugság társadalmát.”
Sztálin
életében mégis volt egy olyan pillanat, amikor nagyot kellett csalódnia egy
másik diktátorban személy szerint Hitlerben, mert amaz megtámadta országát.
Egyes források szerint csüggedés vett erőt rajta, és a visszavonulással is
foglalkozott, még arra is gondolhatott, hogy elvbarátai - mert nem készítette
fel országát a támadás elhárítására - letartóztatják őt. Radzinszkíj a
felkutatott források alapján állítja ennek nem sok köze volt a valósághoz. Ezt
a kritikusnak tartott időszakot dolgoztam fel a szerző könyve alapján.
A katasztrófa első napjai:
Hitlerék1 támadása
„A legenda szerint a háború első
napjaiban Sztálin2, akit megdöbbentett a hitleristák támadása,
összezavarodott, és teljes csüggedés vett erőt rajta. Aztán egyszerűen fogta,
otthagyta a Kremlt, kiment a dácsájába, és napokig ott maradt teljes
tétovaságban és tétlenségben.
Sztálin jellemének ismeretében
nagyon meglepőnek éreztem ezt a viselkedést. Minthogy pedig ismertem
életrajzát….ezt a legendát még kevésbé tartottam hihetőnek” - írja a szerző.
Csadajev emlékiratai
Radzinszkíj így folytatja: „Csak
Csadajev emlékiratainak elolvasása után tudtam megérteni Sztálin viselkedését.
Ezek az emlékiratok, a látogatási napló szenvtelen bejegyzéseivel együtt
lehetővé tették, hogy másképp lássam hősünket a katasztrófa első napjaiban.”
Csadajev: >> Hajnalban
Sztálinnál összegyűlt a Politikai Bizottság, plusz Tyimosenko3 és
Zsukov4. Tyimosenko jelentést tett:> A német támadást tényként
kell elfogadni, az ellenség szétbombázta fő repülőtereinket, kikötőinket,
vasúti csomópontjainkat.< Ezután Sztálin szólalt meg. Lassan beszélt,
keresgélte a szavakat, hangja időnként görcsösen elszorult. Amikor befejezte,
mindnyájan hallgattak. Ő is. Végül odament Molotovhoz5: > Még
egyszer kapcsolatba kell lépni Berlinnel, és telefonálni kell a követségre.<
Még mindig görcsösen reménykedett:
hátha csak provokáció az egész.
Csadajev: >> Molotov az
irodából telefonált a külügyi népbiztosságra. Mindenki várt.>>
Jöjjön<<mondta valakinek a telefonba csaknem elcsukló hangon. Aztán
magyarázatképpen hozzátette: >Schulenburg* találkozni akar velem<.
<<Menj<< - mondta Sztálin röviden. Vatutyin, a vezérkari főnök első
helyettese pár percre kiment a szobából, hogy újabb adatokat szerezzen.> A
német csapatok gyors ütemben nyomulnak előre az ország belseje felé, anélkül,
hogy erősebb ellenállásba ütköznének.< - jelentette, amikor
visszatért.<<
*Graf
von der Schulenburg, német a német diplomácia nagy öregjének számított. 1906-1914:
Varsó, 1918: Tiflisz (Tbiliszi) 1922-1931: Teherán, 1931-1934: Bukarest,
1934-től visszahívásáig (1941) Moszkvában nagykövet. Ellenezte a Szovjetunió
megtámadását. 1944. nov. 10-én a Hitler elleni merényletben való részvétele
okán kivégezték.
Molotov átment a kremlbeli
dolgozószobájába, amelynek ablaka a Nagy Iván harangtoronyra nézett.
Ideérkezett hozzá Schulenburg követ.
Csadajev:>> Molotov a
Schulenburggal folytatott megbeszélést követően visszatért Sztálin
dolgozószobájába.> A német kormány hadat üzent nekünk< - közölte. Ez a
bejelentés megdöbbenést keltett a Politikai Bizottság tagjai között.
Igen ezek az emberek hittek a
Gazdának*, és még mindig abban reménykedtek, hogy az egész csak provokáció,
erőpróba, és a nagykövettel folytatott beszélgetés mindent helyreüt.
**
gazda = (oroszul) hozjain. A kremlbeli kiváltságosok, egy szűk csoportja egymás
között Sztálint Gazdának (Hozjainnak) hívta.
Csadajev: >> Szét fogjuk
verni az ellenséget a front teljes hosszában<< - jelentette ki Sztálin
nyugodtan, majd a katonai vezetőkhöz fordult. >> Mit javasolnak?<<
Zsukov: > Parancsot kell adni a határőr csapatoknak, hogy mérjenek csapást a
front teljes hosszában, és tartóztassák fel a betört ellenséget.<
Tyimosenko:> Nem feltartóztatni, hanem megsemmísíteni.< Végül a következő
határozat született: >> A csapatok minden erővel és eszközzel mérjenek
csapást az ellenséges erőkre, és semmisítsék meg azokat a határsértés
körleteiben. Az államhatárt külön intézkedésig nem léphetik át. A repülők
mérjenek bombacsapást az ellenség csapataira és az általa elfoglalt
területekre.
A háború első napján
mindannyian meglehetősen
optimista hangulatban voltunk, úgy hittük, hogy ez csupán rövid kaland, amely
hamarosan véget ér.<<
„Azt hiszem” - írja a szerző
„Csadajevnek ebben nincs igaza. Tyimosenko és a Politikai Bizottság tagjai
csupán kontrázni akartak a Gazdának. Nem mertek mást mondani, mert féltek: nem
bocsátja meg nekik, megjegyzi és leszámol velük. De a Gazda is csak játszotta
az optimistát. Természetesen felfogta már, hogy katasztrófa történt. A
kezdeményezéssel járó előnyök mind Hitler kezében vannak. De vajon mekkorák a
katasztrófa méretei?
Csadajev: >> Egy pillanatra
láttam Sztálint a folyosón. Fáradtnak, kimerültnek látszott. Himlőhelyes arca
megnyúlt. Dél felé a Politikai Bizottság jóváhagyta a szovjet néphez intézendő
felhívást, melyet Molotov olvasott fel a rádióban.<<
A Gazda Molotovot tolta maga elé.
Molotov írta alá a paktunot*, most egye csak meg, amit főzött. De a felhívást
együtt írták. Két pártújságíró a Pravda
két egykori főszerkesztője.
* A Moszkvában 1939. aug. 23-án aláírt Molotov-Ribbentrop
Paktumról van szó. A megállapodást kevésbé elterjedt
szóhasználattal: Hitler-Sztálin paktumnak is nevezik. A szerződés titkos
záradékában a felek megállapodtak Európa keleti térségeinek érdekszférákra
történő felosztásáról.
** A „Pravda” - a bolsevikok lapjának első száma 1912.
ápr. 22-én jelent meg, főszerkesztője Vjacseszláv Molotov (illegális nevén:
Szkrjabin) volt. A lap szerkesztését Molotov az illegalitásból 1917
februárjában hazatérő Sztálinnak és Kamenyevnek adta át.
Molotov így emlékezett vissza
erre a napra: > Sztálin nem akart elsőnek szólni, előbb tisztán akarta látni
a helyzetet, hogy megtalálja a megfelelő hangnemet és megközelítési módot.<
Június 22-én délben az egész ország
hallhatta a kormány felhívását.
Ezt a beszédet sok városban már a bombák robaja kísérte. Molotov érezhetően
ideges volt, nehezen beszélt, kissé dadogott. Beszédét a Sztálin által
megfogalmazott jelszóval fejezte be: > A mi ügyünk igaz ügy, szét fogjuk
zúzni az ellenséget, a győzelem a miénk lesz.<
A háború során ezerszer és
ezerszer hangzanak el ezek a szavak, mint valami varázsige.
Csadajev: >> Két órakor
áthívtak Molotov irodájába, Sztálin is odajött.> Hallani lehetett, hogy
izgulsz - mondta Molotovnak -, de azért jól sikerült a beszéd.<
Molotov boldog volt.
Ismerte a Gazdát. Tudta, hogy
most bűnbakot fog keresni, de nem ő lesz az. Ezalatt azonban az egész ország
várja a mindentudó Isten (Sztálin - a szerk.) megszólalását. Ám az Isten
egyelőre hallgat. Várja mi lesz a frontokon. Közben keresi az első bűnbakokat.
Csadajev:>> Este Sztálin
komor volt, és dühösen azt mondta: >Pavlovnak7 (annak a nyugati
frontnak a parancsnoka, amelyre a németek az első csapást mérték) még a
hadseregtörzsekkel sincs összeköttetése. Azt mondja, elkésett a direktíva.
Miért késett el? És mi lett volna, ha egyáltalán nem adunk direktívát? Talán
direktíva nélkül nem kell a hadseregnek harckészültségben lennie? Nekem talán
parancsba kell adnom az órámnak, hogy járjon?<
Megneveztetett az első bűnös.
> Parancsot kell adni a lakosság
és a vállalatok evakuálására kelet felé - folytatta Sztálin - semmi nem
maradhat az ellenségnek.<
Ez a mondat azt jelenti, hogy a
visszavonuló csapatoknak fel kell égetniük a városokat, falvakat, üzemeket. A
>felperzselt föld< ázsiai taktikája. A visszavonulás okozta pánikban ez
akkor csupán óhaj volt. Hamarosan azonban valóság lesz.
Az őrült nap tovább folytatódott.
A frontról elkeserítő hírek jöttek.
Csadajev: >> Tyimosenko
jelentette, hogy a csapás méretei minden várakozást felülmúlnak. A háború első
óráiban az ellenséges repülők tömeges csapást mértek a repülőterekre és a
csapatokra. > Ezek szerint sok szovjet repülőgépet egyenest a földön
semmisítettek meg?< - kérdezte Sztálin és az igenlő válaszra leírhatatlan
dühroham vett erőt rajta.> Ezek szerint a német repülők valamennyi
repülőterünket elérték?< >Sajnos igen.< > Hány repülőgépünk pusztult
el?< > Az előzetes számítások szerint mintegy hétszáz.< >>
Valójában a szám ennek többszöröse volt - írja Csadajev - a legsúlyosabb
veszteséget a nyugati front szenvedte el.<<
Az átkok ismét Pavlov
Parancsnokra hullottak.
Csadajev: > Iszonyú bűncselekmény - dühöngött Sztálin. - A
vétkeseknek a fejét kell venni.<
>> Nyomban utasította is az
NKVD*-t, hogy vizsgálják ki az ügyet.<<
A tizenkét órás munkanap délután
ötkor ért véget. Utolsónak Berija8 hagyta el Sztálin
dolgozószobáját. (Nyilván miután megkapta a szokásos utasítást: a bűnösöket
agyonlőni. Csakhogy a bűnösök akkor már ott feküdtek a repülőgépek roncsai
között.)
- NKVD, a szovjet
Belügyi Népbiztosság orosz rövidítése (Narodníj Kommiszariat Vnutrennih Del).
Éjszaka tovább folyt a munka.
A Gazda fél négytől éjjel fél
kettőig szünet nélkül egyre újabb embereket fogadott. Ezen az éjjelen hozták
létre azt a szervet, amelyet még májusban gondolt ki: a Legfelső
Főparancsnokságot, a fegyveres erők legfelső vezető szervét, mely ugyanazt a
nevet kapta, mint a megdöntött II. Miklós idején. S ez nem véletlen. Mint ahogy
az sem véletlen, hogy hamarosan újra bevezeti a hadseregben a forradalmárok
számára gyűlöletes tiszti váll-lapokat. Az internacionalizmus, a
világforradalom a fiókba kerül. Megjelenik helyette az Orosz Állam nemzeti
eszméje, a Hon eszméje.
A Gazda körülnézett, és a
Legfelső Főparancsnokság élére egyelőre, kinevezte Tyimosenkót.
Eljött június 24.
Az utolsó látogatók - Molotov és
Tyimosenko - reggel hatkor hagyják el a Gazda dolgozószobáját. A napszakok
összekeverednek. A nyugalom megszokott maszkja félredobva. A gazda most önmagát
adja. Nyoma sincs tétovaságnak, erőtlenségnek. Állandó lelkiállapota a düh.
Mindenkit gyűlöl - a saját vétkéért.
Csadajev: >> >Bár
csapataink bátran igyekeznek teljesíteni az ellentámadásra vonatkozó
direktívákat, a várt eredményeket egyelőre nem sikerült elérniük.< - jelentette
Tyimosenko. Sztálin, amint végig hallgatta Tyimosenkót, tombolni kezdett.
Mindenért a nyugati front parancsnokságát vádolta. Aztán nekirontott Vatutyinnak
és Tyimosenkónak. A sápadt Tyimosenko és Vatutyin a sértettségét leplezve
kérte, hogy küldjék őket a frontra.> A frontra kijutni könnyű. De kifogja a
főparancsnokságon megenni a maguk főztjét? Ki fogja rendbe szedni a
helyzetet?<
A parancsnokok kérése még jobban
felszította felháborodását. Később behívatta a megbeszélésre V. Malisevet, a
harckocsi építésért felelős népbiztost. > Lassan ébrednek< -
Szakította félbe a jelentést
Sztálin, és feltett egy sor konkrét kérdést arról, hogy lehetne kibővíteni a
hadiipari termelést, hogyan lehetne megoldani a páncéllemez-problémát. Az a
határozat született, hogy az Urálban is Szibériában új harckocsi gyártó bázist
hoznak létre.
Tisztában volt vele:
végül is, ha a németek
elfoglalják Oroszország egész európai részét, akkor is megmaradnak Szibéria
végtelen térségei, az Urál kimeríthetetlen kincsei. Ott is lehet folytatni a
háborút.
Csadajev: >> Végül felhívta
telefonon Vaszilevszkíjt9, a vezérkari főnök helyettesét:>
Haladéktalanul közölje a frontparancsnokokokkal, hogy rendkívül elégedetlenek
vagyunk a csapatok visszavonulása miatt.<
De a >>legtámadóképesebb
hadsereg<< csapatai, amelyeket támadásra készítettek fel, védelemben
tehetetlenek bizonyultak. A hadsereg gyors ütemben vonult vissza.
Csadajev: >> Behívatták az
előszobában várakozó G. M. Popovot, a moszkvai pártbizottság titkárát és a
kerületi titkárokat. Sztálin végigsimította pipája szárával a bajuszát aztán
így szólt:> A Központi Bizottsághoz tömegével érkeznek a szovjet emberek
kérései, hogy hozzunk létre népfelkelő csapatokat…Mi elébe akarunk menni a
moszkvaiak kérésének, és létrehozunk néhány önkéntes népfelkelő hadosztályt.<
Agyában már formálódott a keleti
hadvezér véres terve. Visszatartani a tartalékokat, megóvni a Szibériában
létrehozott friss hadosztályokat. Az ott a vadászok világa, sok ott a harcolni
tudó fiatal. Most pedig eleven testekkel kell betömni a lyukakat a fronton:
népfelkelőkkel, a városi értelmiséggel, a pápaszemesekkel, akik alig tudnak
lőni, az egyetemek padjaiból szalajtott tejfelesszájú tacskókkal, no meg a
szétzilált, elvérző visszavonuló csapatokkal. „
„ Csadajev: >> Tyimosenko
jelenti, hogy folyik az erők átcsoportosítása az ellenséges erők
feltartóztatása végett. > Ezek szerint nem arra készülnek, amit korábban
mondott, hogy szétverjék az ellenséget?< - kérdezte Sztálin.>Egy menetből
nem sikerülhet, de új erők felvonultatásával kétségkívül szét fogjuk verni
őket.<
Egyre gyakoribbak, szinte
álladóak a dühkitörések.
Csadajev:>> Sztálin ott
állt a térképnél, és harcostársai szemrehányóan szegezték tekintetüket a
hátába. Még végre sem hajthatták az egyik parancsát, már kapták is a
következőt.<<
Ő pedig úgy határozott: ideje
abbahagyni a szembekötősdit. Ideje óvatosan kimondani az igazságot. Amíg amazok
nem veszik a bátorságot, hogy maguk mondják ki.
Csadajev:>> >Mi abban a reményben ringatóztunk, hogy
egykettőre megállítjuk és szétverjük az ellenséget, ehelyett az ellenség tovább
nyomul előre< - szólalt meg Sztálin aztán elhallgatott. Sápadtnak és
elkeseredettnek látszott.<<”
Éjjel 3 órakor légiriadót fújtak.
„ Csadajev:>> Június
24-én éjjel 3 órakor légiriadót fújtak. A légvédelmi körzet parancsnoka
jelentette, hogy Moszkva felé repülőgép kötelék közeledik. Felüvöltöttek a
szirénák, a lakosság menekült a légópincékbe, a légvédelmi tüzérség tüzet
nyitott.<< A lelőtt gépek tűzcsikot húzva hullottak alá a földre.
Csadajev: >> Hamarosan
kiderült, mi történt. Telefonált a légvédelem parancsnoka: > A mieink
összekutyultak valamit, a saját visszatérő bombázóinkra nyitottunk tüzet.< <<.
Azt már nem tette hozzá:
sikeresen le is lőtték őket.
Csadajev:>> Június
25-én Poszkrjobisev10 sürgősen behívatott Sztálin
fogadószobájába. Jegyzőkönyvet kellett készíteni. Nyomban beléptem. Sztálinon
kívül csak Tyimosenko és Vatutyin volt jelen. Vatutyin éppen befejezte a
jelentését. > Röviden összefoglalva, a helyzet a frontokon rendkívül
súlyos< - mondta Sztálin - > Az sincs kizárva, hogy egy ideig még tovább
fog súlyosbodni.<
Ezután Tyimosenko megkérdezte
Sztálint: kiküldjék-e az első vonalba a fiát, Jakovot, aki kéri ezt.
Sztálin alig tudta türtőztetni a dühét.
Ø
Egyes
finoman szólva túlbuzgó munkatársak mindig azon igyekeznek, hogy a főnökség
kedvében járjanak. Én önt nem sorolom ezek közé. De azt tanácsolom, soha többé
ne tegyen fel nekem ilyen kérdéseket.<
Mit számított neki most a nem
szeretett fia? Az országa volt halálos veszélyben! És a Nagy Ábránd. De azért,
mint mindig, most is mindennel ő akar foglalkozni.
Csadajev: >> Foglalkozott
például azzal, milyen típusú mesterlövész és automata puskákat kell
rendszeresíteni, milyen szuronyt kell ráerősíteni: háromélűt vagy
késpengeszerűt. Valahányszor Sztálinnál
jártam, mindig volt nála valaki: Molotov, Berija, Malenkov11. Ezek soha
semmit nem kérdeztek. Ültek és hallgatták őt.<<
Most kellett fizetnie az
általános félelemért, amit ő maga keltett.
Csadajev:>> A frontról
egyre áramlott az információ. A jelentések általában alábecsülték saját veszteségeinket,
és eltúlozták az ellenség veszteségeit. Mindez azt a meggyőződést keltette
benne, hogy az ellenség ekkora veszteségek mellett nem bírhatja soká, és
hamarosan vereséget szenved.<<
Csakhogy a németek gyors ütemben
nyomultak előre. Arról beszéltek, hogy hamarosan elesik Minszk. Ez azt
jelentette, hogy elesik Szmolenszk, és akkor megnyílik az út Moszkva felé.
Csadajev:>> Ezekben a napokban Sztálin gyakran hivatta
magához a népbiztosságok vezetőit. Hatalmas feladatokat szabott nekik, és a
realitásokkal mit sem törődve, haladéktalan végrehajtást követelt. Az emberek
gyakran lesújtva távoztak szobájából.<<
A Gazda egyre gyakrabban vette
észre, hogy a Politikai Bizottság tagjai összenéznek a háta mögött. Véget ért a
félelem. Valamit tenni kellett.
Csadajev visszaemlékezéseiből.
>> 27-én reggel a Politikai
Bizottság szokás szerint Sztálinnál ülésezett. Az ülés után kimentem a
szobából, és láttam az ablakból, amint Sztálin, Molotov és Berija kocsiba ül.
Kisvártatva Poszkrjobisev azt mondta: > Úgy látszik a németek bevették
Minszket.< Hamarosan telefonhívás érkezett a kormányvonalon. Mint Poszkrjobisevtől
megtudtam Sztálin testőrségének parancsnoka, Vlaszik telefonált, és közölte,
hogy a Gazda, valamint Molotov és Berija a Honvédelmi Népbiztosságon
tartózkodik. Később Vatutyin elmondta nekem, hogy megjelenésük nagy zavart
váltott ki a népbiztosságon. A népbiztosság munkatársai dermedt gyanakvással vigyázba
merevedtek, azt sem tudták, ébren vannak-e vagy álmodnak.
Sztálin belépett Tyimosenko irodájába,
és nyomban közölte: azért jöttek,
hogy a helyszínen ismerkedjenek meg a frontról érkező hírekkel és az újabb
intézkedések kidolgozásával.
…Sztálin szótlanul állt a
hadműveleti térkép előtt, látni lehetett, hogy alig tudja türtőztetni tomboló
dühét. Tyimosenko jelére Zsukov és Vatutyin kivételével mindenki elhagyta a
helyiséget.
-
Szóval, mi a helyzet Minszk alatt? Stabilizálódott a
helyzet?
-
Még nem állok készen a jelentéstételre - felelte
Tyimosenko.
-
Magának az a kötelessége, hogy folyamatosan tisztában
legyen a helyzettel, úgy lásson mindent, mint a saját tenyerét. Maga egyszerűen
fél, hogy közölje velünk az igazságot. Zsukov, aki már Sztálin érkezése előtt
is ingerült volt kirobbant:
-
Sztálin elvtárs engedélyezze, hogy folytassuk a munkát.
-
Talán zavarunk? - vetette közbe Berija.
-
Ön tudja jól, hogy a helyzet a frontokon kritikus - felelte
ingerülten Zsukov. - A frontparancsnokok várják a népbiztosság újabb
utasításait, és leghelyesebb, ha ezt mi magunk csináljuk meg, a népbiztosság és
a főparancsnokság.
Ezután nyílt vagdalkódzás
következett.
-
Mi is ki tudjuk adni azokat az utasításokat - jegyezte
meg hevesen Berija.
-
Ha tudja adja ki - vetette oda Zsukov.
-
Ha a párt megbíz vele, ki is adjuk.
-
Majd ha megbízza - vágott vissza ismét Zsukov. - De
egyelőre mi vagyunk megbízva vele.
Pillanatnyi csend támadt. Zsukov
odalépett Sztálinhoz.
-
Bocsásson meg az éles hangnemért Sztálin elvtárs. Mi
itt tisztázzuk a helyzetet, aztán átmegyünk a Kremlbe, és jelentést teszünk.
Sztálin Tyimosenkóra pillantott.
-
Sztálin elvtárs, most mindenekelőtt azzal kell
törődnünk, hogy segítsünk a frontoknak, azután majd informáljuk önt - mondta
Tyimosenko.
-
Ön durva hibát követ el, ha el akarja választani magát
mitőlünk…A frontoknak nyújtandó segítségről közösen kell gondolkodnunk - mondta
Sztálin, aztán levert tekintetét körüljáratta a Politikai Bizottság tagjain, és
hozzátette. - Helyes, tisztázzák, csakugyan előbb a helyzetet. Menjünk
elvtársak.
Azzal elsőnek lépett ki az
irodából. <<
Most saját szemével láthatta,
hogy bekövetkezett a legszörnyűbb baj: ezek nem félnek többé tőle. Ha pedig nem
félnek tőle, akkor itt a vég.
Csadajev:>> >Lenin létrehozta az államunkat, mi meg
elmamlaszkodtuk< - jegyezte meg komoran, amint kiléptek a népbiztosság
kapuján.<<
Molotov is emlékezett erre a
látogatásra.
Ø
Sztálinnal ellátogattunk a Honvédelmi
Népbiztosságra. Sztálin meglehetősen gorombán beszélt Tyimosenkóval és
Zsukovval, bár ritkán fordult elő vele, hogy kijött a sodrából. Később
kimentünk a dácsájára. Ott azt mondta: ’elmamlaszkodtuk.’ Ez mindannyiunkra
vonatkozott.<
Molotovnak igaza van: ez
vonatkozott mindenkire és mindenre.
Ekkor ragyogó húzást tett.
Csadajev emlékezéseiből:
>> Június 27. délutánján
bementem Poszkrjobisevhez. Megszólalt a kormányzati telefon.> Sztálin
elvtárs nincs bent, nem tudom, mikor lesz< - szólt bele a kagylóba
Poszkrjobisev.
-
Nem kéne telefonálni a dácsájára? - kérdezte a belépő
Lev Mehlisz12 hadügyi népbiztos helyettes.
-
Telefonáljon - mondta Poszkrojobisev.
Mehlisz megszokott mozdulattal
tárcsázta a Blizsnyaja dácsát, és várt vagy fél percet. De senki nem vette fel
a kagylót.
-
Érthetetlen - mondta Poszkrjobisev - talán elindult
ide. De akkor az őrség telefonált volna onnan.
Vártak még néhány percet, aztán
látván, hogy hiába, elindultak Molotovhoz. Közben megcsörrent a telefon, és
Molotov valakinek azt felelte, nem tudja, Sztálin bent lesz-e a Kremlben.
…Másnap megint bementem Sztálin
fogadószobájába. De Sztálin nem jött. Mindenki zavartan találgatta, mi
történhetett. A következő nap megint bementem, hogy aláírassak egy papírt.
Poszkrjobisev mindjárt azzal fogadott, hogy Sztálin elvtárs nincs és
valószínűleg nem is lesz bent.
-
Csak nem ment ki a frontra?
-
Mit rágod a fülemet? Megmondtam: nincs és nem is
lesz bent.<<
Sok legenda járta erről az
esetről, amikor Sztálin a háború első rettenetes napjaiban eltűnt a Kremlből.
De lássuk a szemtanú Csadajev vallomását.”
Csadajev:>> Este megint
bementem a papirokért Poszkrjobisevhez, de Sztálin még mindig nem került elő.
Jó csomó papír gyűlt össze nálam, és minthogy ott volt az első helyettes,
Voznyeszenszkíj13, megkértem, hogy írja alá a papirokat.
Voznyeszenszkíj telefonált Molotovnak, soká hallgatta, mit mond amaz, aztán
letette a kagylót.
-
Molotov azt kéri, várjon még egy napot. Kéri a
Politikai Bizottság tagjait, hogy két óra múlva jelenjenek meg nála. Szóval
maradjanak csak azok a papirok magánál.
Voznyeszenszkíj felemelte a kagylót,
tárcsázott, várt egy percet, aztán azt mondta:
-
A dácsán senki nem veszi fel. Érthetetlen. Úgy látszik,
történt vele valami ezen a súlyos órán.<<
Késő este Csadajev ismét bemegy
Sztálin fogadószobájába.
-
A Gazda nincs bent, és ma már nem is lesz bent -
fogadta Poszkrjobisev.
-
Tegnap sem volt bent.
-
Tényleg nem volt - felelte némi iróniával Poszkrjobisev.
Azt hittem, hogy Sztálin beteg,
de nem mertem megkérdezni.
Sztálin általában délután kettő körül érkezett meg a dácsából a Kremlbe. Fél
órával korábban a dácsa kapuján egymás után kigördült néhány fekete gépkocsi,
az egyikben - senki sem tudta, melyikben - ott ült Sztálin. Sztálin munkanapja
éjjel 3-4-ig tartott. Ehhez a munkarendhez alkalmazkodott a Politikai Bizottság
valamennyi tagja, minden katonai vezető és népbiztos.
Most pedig nem jött be. A szűkebb
környezet izgatott volt, mi több, ijedt volt. Valamennyien tudtuk: máskor a
Gazda szinte mindig gyors egymásutánban hivatja hol ezt a munkatársát, hol
amazt. Most viszont némák a telefonok, csak egyet lehet tudni: a Gazda ott van
a dácsáján, de senki nem mert odamenni hozzá.
Távollétében a Politikai
Bizottság tagjai Molotovnál jöttek össze, hogy megvitassák, mi a teendő. A
dácsa személyzete szerint Sztálin jól van, egészséges. De elzárkózott, senkit nem
fogad, nem megy oda a telefonhoz. A PB tagok végül egyhangúlag úgy határoztak:
mind odamennek.
A magány titokzatos napjai.
Mi is történt voltaképpen?
A Gazda kedvenc hőse Rettegett
Iván* volt. A magánkönyvtárában van egy érdekes könyv: A. Ny. Tolsztoj Retteget Iván című drámája, amely
1942-ben jelent meg Moszkvában.
- IV. (Rettegett) Iván
vagy Rettenetes Iván, teljes nevén Iván Vasziljevics (1530-1584) 1533 és
1547 között Moszkva nagyhercegeként, 1547-től Oroszország cárjaként
uralkodott. Uralkodása alatt jelentős központosított hatalomra tett szert.
Felforgatta a nemesi birtokrendszert. Elfoglalta a tatár Kazányt, háborút
folytatott a környező országokkal (lengyelek, svédek, litvánok). Háborút
kezdeményezett az Oszmán Birodalommal. Három fia volt. A legidősebbet egy
vita során saját kezűleg ölte meg.
A darab a háború legfélelmetesebb
esztendejében lát napvilágot. S a Gazda a vereségek kellős közepén olvassa a
művet. Figyelmesen olvassa, lendületes betűivel stilisztikai javításokat
eszközöl rajta, kihúzogatja a cár szövegéből a sóhajtozásokat és így tovább.
Azt szeretné, ha kedvence, a rettenetes cár ugyanolyan szárazan, szűkszavúan
beszélne, mint ő. Különösen érdekes a könyv fedőlapja, amelyet - valószínűleg
töprengés közben - összefirkált.
Az ákombákomok között többször is
ott látható egy szó >> tanítómester<<, És egy másik:
>> kiálljuk <<
>> Kiálljuk<<
-szakadatlanul ezen gondolkozott akkoriban. De ne feledkezzünk meg a másik
szóról sem, amelyet a rettegett cárról szóló könyv fedelére írt tanítómester.
Nem, ez a vaskemény ember nem úgy
viselkedett, mint egy hisztérikus kisassszony. Akkor ott a Hadügyi
Népbiztosságban ráébredt az új helyzetre, és levonta a következtetést.
Tudta: napokon belül elesik Minszk, és a német lavina tovább zúdul Moszkva
felé. Akkor pedig megeshet, hogy az ő szánalmas szolgái félelmükben
fellázadnak. Ezért úgy tett, mint a tanítómestere. Rettegett Iván kedvenc
fogása volt, hogy azt színlelte, mintha a halálán volna, és figyelte, hogyan
viselkednek mihaszna bojárjai. Aztán felkelt a betegágyából, és könyörtelenül
szétcsapott közöttük. Megtette nemegyszer azt is, hogy eltűnt a városból, hogy
a bojárok megérezzék, milyen tehetetlenek a cár nélkül.
A Gazda most ugyanúgy tesz, mint
tanítómestere. És persze Poszkrjobisev,> az Úr szeme< és Berija, az NKVD
feje mindenről tud. Ők aztán jelentenek a Gazdának mindent, amit a harcostársak
távollétében mondanak.
Molotov, a régi udvaronc
azonban nyomban rájön a játék
lényegére, és óvakodik aláírni a fontos papirokat. Ha nem írja alá, az a lojalitás
bizonyítéka. A Gazda jól válogatta össze őket: a harcostársak nála nélkül
>vak macskakölykök<, mint később mondja róluk. Azzal, hogy magukra hagyta őket,
megéreztette velük, hogy nála nélkül a katonák elsodorják őket. Molotov tehát
sietve megrendezi a dácsajárást.
A dácsán a nagy színész eljátssza
a nyugdíjba vonulás című ismert
színjátékot. Csadajev, Bulganyin14 marsall szavai alapján így írja
le a történteket:
>> Valamennyiünket
megdöbbentett Sztálin külseje. Lesoványodott, görnyedtté vált, himlőhelyes arca
földszínű, komor.
-
Igen, nincs közöttünk a nagy Lenin15 – mondta
- Ha most látna bennünket…Hogy kire hagyta az országot. Özönével kapjuk a
szovjet emberektől a leveleket, amelyekben teljes joggal a szemünkre hányják:
hogy lehet, hogy nem tudjuk megállítani az ellenséget, és nem tudunk
visszavágni? Bizonyára köztetek is akadnak olyanok, akik szívesen áthárítanák a
felelősséget, természetesen énrám, (Elképzelem ehhez sárga szeme villanását - és
a fegyvertársak sietős válaszát! - E.R.)
-
Köszönjük az őszinteséget - mondta Molotov -, de kijelenthetem:
ha bárki megpróbálna engem szembefordítani veled, azt a marhát elküldeném az
ördög öreganyjához…
Kérünk, térj
vissza a vezetéshez, a magunk részéről aktívan segíteni fogunk téged.
-
Azért gondoljátok meg: van-e jogom, hogy tovább tápláljam
a reményt, hogy elvezetem az országot a győzelemhez? Vagy akadnak esetleg
méltóbb jelöltek?
-
Azt hiszem - felelte erre Vorosilov16 -,
teljes az egyetértés közöttünk: nálad méltóbb nincs senki.
-
> Így van!< - hangzott fel a helyeslés egyszerre
mindenfelől.<<
A látogatók buzgón könyörögnek
neki. Tudják: aki nem eléggé buzgó, annak befellegzett.
A játéknak vége. Ezek ismét maguk könyörögtek neki, hogy vállalja a
vezérséget, valósággal rátukmálták a hatalmat.
A látogatók naplója alapján
igyekszem ellenőrizni a Csadajev által írottakat. Csadajev emlékezete csupán
egyetlen napot tévedett. Június 28-án Sztálin még fogadott. De június 29-én és
30-án egyetlen bejegyzés sincs a naplóban.
Ez alatt az idő alatt Sztálin
csakugyan nem volt bent a Kremlben.
Csak július 1-jén jelenik meg
ismét. Július 3-án a hatalmában ismét megerősített Sztálin végre megszólal a
rádióban, és felhívást intéz a néphez.”
Részlet a beszédből:
„> Elvtársak, polgártársak! Testvéreim!
Hadseregünk és flottánk harcosai<-
kezdte. Igen, a forradalom fő
megszólítási formája, az >elvtársak< mellett a szeminarista emlékeiből
előtünt a keresztény > testvéreim< is.” Majd így folytatta: > Hozzátok
fordulok, Barátaim! A hitleri Németországnak hazánk ellen június 22-én
megindított hitszegő katonai támadása folytatódik. Dacára annak, hogy a Vörös
Hadsereg hősiesen ellenáll, s az ellenség legjobb hadosztályait és légi
haderejének legjobb osztagait már szétzúszta és a harcmezőn elpusztította. Az
ellenség, újabb erőket dobva a frontra, tovább nyomul előre.
A hitleri csapatoknak sikerült
elfoglalniuk Litvániát, Lettország jelentékeny részét, Belorusszia nyugati
részét, Nyugat-Ukrajna egy részét. A fasiszta légihaderő kiterjeszti
bombavető-repülőgépei hadműveleteinek színterét, bombázza Murmanszkot Orsát,
Mogiljovot, Szmolenszket, Kijevet, Odesszát, Szevasztopolt. Hazánkat komoly
veszély fenyegeti…….<
Felhasznált irodalom:
Edvard Radzinszkíj:
SZTÁLIN
Európa Könyvkiadó Bp. 1998
Második világháború -
Dokumentumok
Idézet: Sztálin 1941. július 3-án
elmondott rádióbeszédéből
Szövegmagyarázat:
1. Adolf
Hitler (1889-1945) osztrák származású
német diktátor (Führer), birodalmi kancellár, 1921-től a Nemzetiszocialista
Német Munkáspárt (náci párt NSDAP) vezetője. Életével ezen a honlapon több
szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.
2. Joszif
Visszarionovics Sztálin (1879-1973)
Eredetileg: Dzsugasvili. Grúz származású szovjet diktátor. Generalisszimusz.
Életével ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is
foglalkozik.
3. Tyimosenko,
Szemjon Konsztantyinovics (1895-1970),
a Szovjetunió marsallja. A polgárháborúban a lovasságnál szolgált, ekkor köt
barátságot Sztálinnal. 1939-ben részt vesz Lengyelország keleti felének megszállásában.
1939/1940-ben a szovjet-finn háborúban frontparancsnok, 1940/1941-ben Vorosilov
utódaként honvédelmi népbiztos. A Szovjetunió elleni német támadás (1941.jún.22)
után a Főparancsnokság (Sztavka) egyik vezető személyisége. 1941-ben a Nyugati
Front élén áll, csapatait a német erők Szmolenszknél bekerítik.
Később része volt Moszkva megmentésében. A Délnyugati
Front parancsnokaként képtelen volt feltartóztatni a Sztálingrád felé nyomuló
ellenséget. A háború után különböző katonai körzetek parancsnoka.
4. Zsukov,
Georgíj Konsztantyinovics (1896-1974),
a Szovjetunió marsallja. 1918-ban csatlakozott a Vörös Hadsereghez. Első
jelentős sikerét 1939-ben aratta, amikor csapataival Halhin Golnál megállította
a Mongóliába betört japán csapatokat. 1941-től vezérkari főnök, később a
honvédelmi népbiztos helyettese.
A németek támadása után karrierje csak felfelé ívelt.
1941-1943 között több fronton (Sztálingrád, Leningrád, Kurszk) is parancsnok
volt. 1943-tól a Főparancsnok, Sztálin helyettese. 1944/1945-ben irányításával
Lengyelországban, a Baltikumban és Németország keleti részében megsemmisítő
csapást mért a németekre.
Egységeinek oroszlánrésze volt Berlin bevételében. A
berlini csata idején a rivális Konyevvel szemben Sztálin Zsukovot bízta meg a
döntő csapás kivitelezésével. A háború után kiesik Sztálin kegyeiből. Különböző
katonai körzetek parancsnokaként tevékenykedik. Később a hatalomhoz segíti Ny.
Sz. Hruscsovot, „jutalmul” betölthette a honvédelmi miniszteri tisztséget.
Zsukov minisztersége idején indult el 1956 őszén a „Forgó Szél” hadművelet
Magyarország katonai megszállására.
5.
Vjacseszlav Mihajlovics Molotov (1890-1986)
szovjet politikus, 1906-tól a bolsevik párt tagja volt, aki hosszú politikai
pályáján Sztálin egyik legfőbb bizalmasa volt. Életével ezen a honlapon több
szerkesztés szövegmagyarázata részletesen is foglalkozik.
6. Nyikolaj
Fjodorovics Vatutyin (1901-1944)
hivatásos katona, szovjet tábornok. Katonai tanulmányait akadémia szinten
1929-ben fejezte be. Hamarosan a Vezérkarhoz került, ahol Zsukovval dolgozott.
Sztálin állítólag nem kedvelte Vatutyint. Első frontparancsnoki megbízatását
1942-ben kapta, amikor a vorozsenyi frontra került. A sztálingrádi csata idején
a közben átszervezett délnyugati front parancsnoka lett. 1943 tavaszától ismét a
vorozsenyi (később ukrán front) fronton teljesített szolgálatot. A kurszki
csatában megállította Manstein német tábornok csapatait. Később visszafoglalta
katonáival Harkovot, majd Kijevet is. 1944 tavaszán ukrán nacionalisták tőrbe
csalták és halálosan megsebesítették.
7. Pavlov
tábornok: 1941-ben a Nyugati Front
parancsnoka volt. A német támadás előtti napon Boldin tábornok társaságában a
minszki tiszti klubban éppen egy előadást tekintettek meg, amikor váratlanul
megjelent nála a Területi Felderítő Parancsnokság vezetője. A parancsnok
jelentette, hogy a határ teljes hosszában a németek harckészültségben állnak,
sőt talán már lőnek is. Pavlovék nem akarták elhinni a történteket. A
csapatoknál nagy volt a fejetlenség. Később Sztálin Lev Zaharovics Mehlisz
tábornokot bízta meg a helyzet kivizsgálásával a felelősök megállapításával. A
tábornoknak az elkövetett hibákért életével kellett fizetnie.
8.
Lavrentyij Berija (1899-1953) grúz
kommunista politikus. 1938-1953 között a titkosszolgálat vezetője. Előtte a
grúz kommunista párt vezetője volt. Berija a sztálini koncepciós perek egyik
főfelelőse. 1946-1953 között miniszterelnök-helyettes. Sztálin halála
(1953.márc.5.) után pozíciója jelentősen meggyengült. Még ebben az évben
letartóztatták és állítólag bírósági ítélet nélkül agyonlőtték.
9.
Alekszander Mihajlovics Vasziljevszkíj
(1895-1977) hivatásos katona, a Szovjetunió marsallja. Már az első
világháborúban is katonai szolgálatot teljesített. 1919-ben belépett a Vörös
Hadseregbe. 1937-től a Vezérkar tagja lett. 1942-1945 között a honvédelmi
népbiztos helyettese. Jelentős szerepe volt a sztálingrádi ellentámadás
megtervezésében. A hadműveleteket Voronov tábornokkal együtt dolgozták ki.
Részt vett a kurszki csata előkészítésében. 1949-1953 között honvédelmi
miniszter.
10. Poszkrjobisev hosszú időn át Sztálin titkárságának vezetője, a
diktátor szűkebb környezetéhez tartozott. Életrajzi adataira nem találtam
forrást, arra sem, mi lett vele Sztálin halála után.
11. Georgíj
Makszimilianovics Malenkov (1902-1988)
orosz nemzetiségű szovjet politikus, miniszterelnök.
Sztálin közeli munkatársa volt. A diktátor halála után
rövid ideig volt miniszterelnök, majd fokozatosan kiszorították a hatalomból.
12. Lev
Zaharovics Mehlisz: (1889-1953)
szovjet tábornok. Sztálin teljes bizalmát élvezve, gyakran vezényelt politikai
jellegű tisztogatásokat. 1937-1940 között a hadsereg politikai főcsoportfőnöke.
1941-től a honvédelmi népbiztos helyettese. A németek támadását követően
Ukrajnába vezényelték, hogy vizsgálja ki a kezdeti kudarcok okait. Javaslatára
végezték ki Pavlov tábornokot a Nyugati Front akkori parancsnokát is.
Különböző frontokon teljesített szolgálatot. 1942-ben
a Krimben totális csődöt mondott, tábornoki rangjától megfosztották, politikai
természetű megbízatásokat azonban továbbra is kapott. A háború után az állami
ellenőrzési népbiztosság vezetője volt.
13.
Voznyeszenszkíj a hadügyi népbiztos
első helyettesére nem találtam adatot.
14. Nyikolaj
Alekszandrovics Bulganyin (1895-1975)
a Szovjetunió marsallja, politikus, honvédelmi miniszter (1947-1949,
1953-1956?), 1956-1958 között miniszterelnök.
15.
Vlagyimir Iljics Lenin (1870-1924)
orosz nemzetiségű szovjet politikus, a szovjet állam első vezetője. Életével
ezen a honlapon több szerkesztés szövegmagyarázata részletesebben is
foglalkozik.
16. Kliment
Jefremovics Vorosilov (1881-1969)
szovjet marsall, 1903-tól tagja volt a bolsevik pártnak. A polgárháborúban
Bugyonnijjal együtt a lovasság megszervezője. 1925-től hadügyi népbiztos.
1941-ben rábízták Leningrád védelmét, de kudarcot vallott. Katona-politikusként
részt vett a moszkvai (1941), majd a teheráni konferencián (1943). A háború
után a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) elnöke Magyarországon.
Sztálin halála után (1953.márc.5.) a Szovjetunió
Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. 1960-tól Hruscsov fokozatosan
kiszorította a hatalomból.
Forrás:
Internet
- Wikipedia
Kelt Pécs 2010. november hó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!