Mea culpa, mea maxima culpa*....

Levelek a romániai Snagovból 1957

 

Nagy Imre miniszterelnök és a hozzá közelálló személyiségek családtagjaikkal a jugoszláv követségen találtak menedéket, ahol 1956. november 4-től - november 22-ig tartózkodtak. A mintegy negyven főből álló csoport tagjait - mint ahogy ez közismert - fondorlatos módon csalták ki a követség épületéből, hogy aztán november 23-án este két repülőgépen a szovjet állambiztonsági szervek a romániai Snagovba hurcolják őket. A Bukaresttől kb. 30 km-re északra található a román királyok egykori üdülőhelyén, fokozatosan nehézzé váló körülmények között - amíg tehették - élték minden napjaikat. „Először, még december 7-én Szántó Zoltánt és feleségét költöztették el a tó déli partján fekvő Snagov faluba.” Ugyanis már a kezdetektől fogva Szántó Zoltán politikailag élesen szembehelyezkedett Nagy Imrével. 1957. január 13-án Vas Zoltán és élettársa követte Szántóékat egy ikerépület másik részébe kerültek, még úszómedence is rendelkezésükre állt. „Harmadikként Lukács Györgyöt és feleségét költöztették el Snagov faluba, ahol a Szántó és a Vas család volt a társaságuk, Lukács 1957. április 10-i hazautazásáig. Január végén a Bukarestben tartózkodó Kállai Gyula az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának tagja Újhelyi Szilárdot is megpróbálta maguk mellé állítani, próbálkozása azonban nem járt eredménnyel.

• „mea culpa, mea maxima culpa”, egy latin szóösszetétel. Magyarul: „én vétkem, én igen nagy vétkem” -et jelenti.

 A „leválasztottak”*egyben kiválasztottak voltak:

,*AZ MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának 1957. április 2-i ülésén Kádár János ezt mondta: „Ennek az ügynek a részét képezi egy másik határozatunk, melyet ugyancsak végre kell hajtani: Lukács György és Vas Zoltánnal kapcsolatos határozat, amely szerint ezeket le kell választani a csoport többi tagjairól. Nekünk az volt a véleményünk, hogy Lukács térjen haza, Szántó és Vas bizonyos tekintetből maradjanak távol az országtól, mert hazatérésük, ugyanolyan hatással járna, mint Hegedűs vagy Kovács István hazatérése, természetesen ellenkező előjellel.”

Lukács György, Szántó Zoltán,

és Vas Zoltán levelezéséből:

„ Lukács György¹ 1957. január 25-i levele

   Kállai Gyulának²

Tisztelt Kállai Elvtárs!

Január 24-i beszélgetésünk eredményeit a következőkben foglalom össze, az illetékeseknek való eljuttatás céljából.

1. Magától értetődik, hogy elismerem a Kádár-kormányt törvényes kormánynak. Érvényben lévő alkotmányunk szerint az Elnöki Tanács nevezi ki a miniszterelnököt és a kormány tagjait** Ez megtörtént, és így a törvényesség minden magyar állampolgár részére kétségbevonhatatlan.
2. Ami hazatérésem esetén bekövetkező közéleti szereplésemet (nyilvános fellépéseimet stb.) illeti a következőket jelentem ki

a)      mint múlt év november 18-án Münnich Ferenc³ miniszterrel, élőszóval, múlt év december 16-án a Román Munkáspárt Politikai Bizottságával (Irodájával) levélben közöltem, november 4. után vissza szándékoztam térni tudományos munkámhoz, vagyis ahhoz az életformához, amely 26 éve sajátom volt, október 23 előtt 26 éven át nem voltam aktív politikus. Most sem akarok az lenni.

b)      39 éve vagyok különböző kommunista pártok tagja; 12 évet töltöttem a Szovjetunióban, 11-et a magyar

népi demokráciában. E hosszú idő alatt mindig az vezérelt, hogy minden cselekedetem összhangban legyen a párt szervezeti szabályzatával, a szocialista állam alkotmányával és törvényeivel. Ez alapon akarok élni a jövőben is.

3. Elfogadom azt az ajánlatot, hogy Magyarországra való érkezésem után nem adok semmiféle sajtónyilatkozatot, nem fogadok ilyen céllal hozzám jövő újságírót.

4. Beleegyezem abba, hogy hazatérésem után néhány hétre valamilyen üdülőhelyre vonulok vissza, amíg az első szenzáció megszűnik.

5. Elfogadom azt az ajánlatot, hogy hazatérésem után egy évi alkotószabadságot kapok, mely felment az egyetemi előadások stb. alól.

Románia, 1957. január 25.

Lukács György

**

Az alkotmány 23.§(2) szerint: „A minisztertanácsot, illetőleg egyes tagjait a Népköztársaság Elnöki Tanácsának javaslatára az országgyűlés választja meg és menti fel.” A 20.§(4) pedig kimondja, hogy „Ha az országgyűlés nem ülésezik, az országgyűlés jogkörét a Népköztársaság Elnöki Tanácsa gyakorolja.”

„Lukács György 1957. március 10-én kelt levele

Kádár Jánosnak⁴

1957. március 10*

Tisztelt Kádár Elvtárs!

Sokan tudják: több mint egynegyed évszázada nem voltam aktív politikus. Ha 1956. október 23-án szakítottam ezzel a magatartással és elfogadtam az MDP** pártvezetőségi tagságát, majd a népművelési miniszterséget és az alakuló MSZMP intéző bizottsági tagságát, úgy azt azért tettem, mert a proletárdiktatúrát veszélyben forgónak láttam és kötelességemnek tartottam minden tehetségemmel védelmére sietni. Meggyőződésem, hogy az akkori PB elenyésző kisebbségének, mely politikailag akarta elválasztani a Rákosi⁵-Gerő⁶-regime elleni jogos elégületlenséget az azt kihasználó akaró ellenforradalomtól, fő vonalában igaza volt. Történtek persze súlyos hibák is.

Elég a semlegességre, a varsói egyezményből való kilépésre utalni. Ezeket, mihelyt értesültem róluk - nem voltam tagja annak a testületnek, mely ezeket a határozatokat hozta***, - elítéltem és elítélem ma is.

November 4-ike hajnalán kb. 4 órakor, mikor is egy munkában és izgalmak közt eltelt nap után alig aludtam 1-2 órát, kaptam meg közvetítés útján a jugoszláv nagykövetség meghívását. Nagyon hamar beláttam, hogy elhamarkodott lépés volt e meghívás elfogadása. Fel is használtam az első kínálkozó alkalmat a távozásra. Nem rajtam múlt, hogy siker nélkül. November 4-ike biztosította a szocializmus Magyarországon való fennmaradásának objektív előfeltételeit. Románia internáltságomban csak távolból, minden közvetlen tapasztalat nélkül, szórványos hírek alapján vehetek valamennyire tudomást az otthon történtekről. Annyit innen is látni, hogy az általános sztrájknak vége, hogy a közrend helyreállt, hogy a termelés megindult stb. A szocializmus építésének szubjektív tényezőjéről megalapozott véleményt azonban csak rendszeres és folytatólagos közvetlen tapasztalat és értesülés alapján alakíthatok ki a magam számára.

Mindenképpen azonban vissza akarok térni október 23-án félbeszakadt tudományos munkámhoz. Sajnos azóta hosszú hónapok teltek el és még mindig el vagyok vágva félbehagyott kéziratomtól, jegyzeteimtől, tudományos apparátusomtól, könyvtáramtól stb. Így készülő marxista esztétikám, melyen már évek óta dolgozom és melynek befejezése még kedvező körülmények között is éveket vesz igénybe, töredékes állapotban maradt Budapesten és itt semmiképp sem dolgozhatom rajta.

Közel 72 éves vagyok, 38 éve veszek részt a kommunista mozgalomban. Azt hiszem tehát, méltányos kéréssel fordulok a forradalmi munkás és paraszt kormány minisztertanácsához, ha e mű befejezése kedvéért engedélyét kérem a hazatérésre. Meggyőződésem, hogy ez a munka a szocializmus építését, a marxista világnézet tisztaságának helyreállítását szolgálja dogmatizmus és revizionizmus ellenében.

Arról is meg vagyok győződve, hogy hazatérésemnek és munkám felvételének puszta ténye is szolgálná a konszolidációt hazai és nemzetközi értelemben, mert nem merülne fel többé az a kérdés, mért kell a magyar kommunista mozgalom egyik legrégibb résztvevőjének, a marxista tudomány egy ismert képviselőjének hazájától és munkájától elszakítva száműzetésben tengődni, holott otthon kizárólag tudományos munkájának akar élni.

Kommunista üdvözlettel:

Lukács György”

** MDP = Magyar Dolgozók Pártja, az MKP (Magyar Kommunista Párt) és az MSZDP (Magyar Szociáldemokrata Párt) egyesülésével 1948. június 12-én alakult meg. Kezdetben Szakasits Árpád (korábban MSZDP) volt az egyesült párt elnöke. A tényleges hatalmat azonban Rákosi Mátyás (korábban MKP) gyakorolta.

***

A Varsói Szerződés felmondását az ország semlegességének kinyilvánítását a második Nagy Imre kormány (1956.okt.24 - 1956.nov.3.) határozta el. Ennek a kormánynak államminiszterként tagja volt Kádár János és Lukács György is (Lukács Gy. 1956.okt.27-től), mint népművelési miniszter.

„November 1-jén a kabinet két ülést is tartott s jóllehet más ügyeket is tárgyaltak, a központ kérdés a szovjet csapatmozgásokra adott megfelelő politikai, diplomáciai, katonai válasz volt. Kádár, ha nem is végig, de mind a kabinet délelőtti elhúzódó ülésén, mind - a javaslatára Andropov⁷ jelenlétében lefolytatott - esti második ülésén jelen volt. E drámai lefolyású ülések határozati jegyzőkönyvei ismertek, de ezek a vita menetét nem tükrözik. Az egymásnak részben ellentmondó visszaemlékezésekből, s azok egybevetéséből annyi kivehető, hogy a kabinet már délelőtt határozatot hozott a Varsói Szerződésről és a semlegesség kinyilvánításáról, s Kádár sem szavazott ezen döntés ellen.

Az egész kormány arra a véleményre hajlott” - mondta Kádár János - „egy nappal később már Moszkvában, hogy >amennyiben a (szovjet) csapatok tovább nyomulnak előre Budapest felé, meg kell védeni Budapestet. Ebben a légkörben született meg a semlegesség gondolata. A kezdeményező: Tildy Zoltán⁸. Mindenki támogatta. Én azon az állásponton voltam, hogy semmit ne tegyünk addig, amíg nem beszéltünk Andropovval.<

Nagy Imre⁹ kihallgatása során - részben eltérően Kádár változatától - azt tartotta kiemelendőnek: a kabinet ülésén azon megállapításával, hogy > a Varsói Szerződés felmondását nem tudjuk elkerülni.<, a négy államminszter érdemben egyetértett, csak a részleteket illetően volt vita. Mindenki többször felszólalt. Ezért> az elhangzottakat összegezve megállapítottam, hogy a kabinet tagjai valamennyien a Varsói Szerződés felmondása és a semlegesség kimondása mellett foglaltak állást. Ennek alapján mindkét kérdés határozattá vált<” (Forrás: Kádár János politikai életrajza 1912-1956 1. kötet 325 old. Szabad tér Kiadó-Kossuth Kiadó 2001)

„Szántó Zoltán¹⁰ 1957. március-1 -jei levele

az SZKP KB Elnökségének

 A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Elnökségének

1957. március 1.

Kedves Elvtársak!

A szokatlan körülmények arra kényszerítenek, hogy Önökhöz forduljak.

A budapesti jugoszláv nagykövetség elhagyásakor 1956. november 18-án az utcán szovjet szervek letartóztattak és 1956. november 23-án feleségemmel együtt, Nagy Imre csoportjával egyidejűleg Romániába dobtak át. Mindez annak ellenére történt, hogy Nagy Imre csoportjához nemcsak hogy semmi közöm, de káros és áruló politikájukkal szemben szóban és írásban felléptem.

Amint velem a román elvtársak közölték, megszületett már a Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Központi Bizottságának határozata hazatérésemről. De ennek ellenére már negyedik hónapja ülök Romániába.

Kérem Önöket, elvtársak, ha ezt lehetségesnek tartják, nyújtsanak nekem segítséget ebben az ügyben, annál is inkább, mivel a jelenlegi nehéz helyzetben Magyarországon én kétségtelenül hasznára lennék szerencsétlen pártomnak.

Nagyon örülnék, ha lehetőségem lenne találkozni vezető szovjet elvtársakkal és megvitatni velük országom néhány bonyolult politikai kérdését.

Kommunista üdvözlettel:

Zoltán Alekszandrovics Szántó”

„Szántó Zoltán 1957. március 22-én kelt levele

Kádár Jánosnak

Kádár János elvtársnak

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Elnökének¹

Kedves Kádár elvtárs!

A napokban, 1957. március 19-én Tömpe István² elvtárs az MSZMP Intéző Bizottságának megbízásából közölte velem a Központi Bizottság határozatát, amelynek értelmében még egy évig Romániában kellene maradnom³

Arra az ismételt kérdésemre, hogy mi indította a Központi Bizottságot ilyen súlyos és a munkásmozgalom történetében teljesen ismeretlen ítélet meghozatalára, Tömpe elvtárs nem tudott választ adni, és kijelentette, hogy a Párt előtt teljesen ismert az ellenforradalom előtt és az ellenforradalom alatt tanúsított politikai magatartásom, senki sem illet engem olyan váddal, mintha a Nagy Imre-Losonczy csoporthoz tartoztam volna, vagy bármilyen párt - vagy szovjetellenes cselekedetet követtem volna el.

Éppen azért, mert 49 évi munkásmozgalmi tevékenységem folyamán, bár gyakran kerültem nehéz, bonyolult és életveszélyes helyzetekbe, sohasem követtem el olyan cselekedetet, amivel megsértettem volna a párt, a munkásosztály érdekeit, vagy a proletár nemzetköziség elveit, a száműzetésre vonatkozó határozatot nem tudtam elfogadni, abban megnyugodni nem tudok, és ezért kérem annak sürgős visszavonását, hogy végre visszatérhessek az országba.

Kedves Kádár Elvtárs!

Közismert dolog, hogy éveken át aggodalommal néztem a Rákosi-féle vezetés szektás, a pártot a tömegektől egyre jobban elszigetelő politikáját, a pártszerűtlen módszerek alkalmazását, a párton belüli demokrácia elfojtását. Néhányan tudnak arról is, hogy 1956 márciusában az MDP Központi Vezetőségének ülése után felhívtam a legilletékesebb szovjet elvtársak figyelmét a magyarországi helyzet aggasztó alakulására, egy esetleges összeomlás veszélyére és annak súlyos kihatásaira a szocializmus nemzetközi helyzetére.

Számos esetben felszólaltam az MDP Központi Vezetőségének ülésein, amiért mindenkor éles visszautasításban, üldöztetésben és mellőzésben volt részem Rákosi és a Politikai Bizottság más tagjai részéről.

Mégis mindenkor meg tudtam maradni a pártszerű keretek között, és végig távol tudtam tartani magamat mindentől, aminek csoportosulási vagy frakciózási szinezete volt.

Október 23-i magatartásom ismeretes. Az volt az álláspontom, hogy minden eszközzel meg kell védelmezni a proletár államhatalmat. Ilyen értelemben szólaltam fel a Központi Vezetőség rendkívüli gyűlésén, ilyen értelemben léptem fel már az ülés előtt a rádiónál is, ahová a Politikai Bizottság küldött ki.

A fegyveres harcok idején az volt az álláspontom, hogy a tudatos ellenforradalmárokról politikai eszközökkel, jogos (azóta már teljesített) követelések teljesítésével le kell szakítani az ellenforradalmat támogató megtévesztett tömegeket, hogy evvel is siettessük az ellenforradalom katonai vereségét. Nyilván emlékszel rá, hogy amikor már az ország minden részéből, a falvakból is riasztó jelentéseket kaptunk, éppen ebben a kérdésben támadt éles vitám Hegedűs András elvtárssal.

Nem hallgattam el megbotránkozásomat a Varsói Szerződés felrúgása, az ún.>semlegesség<

deklarálása és az ENSZ-hez küldött távirat miatt. E határozatok áruló jellegéről mélyen meg voltam győződve és véleményemet nem rejtettem véka alá.

Te is bizonyára jól emlékszel, hogy az MDP összeomlásakor és részben az ellenforradalom általi szétverésekor én tettem az MDP elnökségében a javaslatot a magyar munkásmozgalom forradalmi hagyományaira támaszkodó új, marxista-leninista párt, az MSZMP megalakítására. Nehéz viták után sikerült is ezt a helyes javaslatot elfogadtatni.

Ezek a tények jellemzik magatartásomat november 4-ig.

Ami a november 4-i eseményeket, a Munkás-Paraszt kormány megalakulását és a Szovjetunió által nyújtott fegyveres segítséget illeti, mindezt természetesen helyeseltem, és ma is helyeslem, hisz e nélkül semmi sem tudta volna feltartóztatni az ellenforradalom győzelmét, ami az egész szocialista tábort igen súlyos helyzet elé állította volna.

Valótlan és nevetséges volt egyeseknek az az állítása, hogy november első napjaiban a konszolidáció felé haladtunk és hogy november 5-én az üzemekben megindult volna a munka.

A tény az, hogy a helyzet nem javult, hanem súlyosbodott, minthogy a Nagy Imrével szoros kapcsolatot tartó katonai és rendőri vezetők, mint Maléter¹¹, Király Béla¹², Kopácsi¹³ stb. maguk is részt vettek, vagy tevékenyen támogatták az ellenforradalmi akciókat, a tűzszünet után is.

Egyszóval helyeslem a november 4-i fordulatot, de nem helyeslem, hogy ennek előkészítését elkonspiráltátok előttem, ott hagytatok a pocsolyában. Ezt sem tőled, sem barátaimtól nem vártam, és erre nem szolgáltam rá. A nehéz helyzet, amibe így kerültem, megkönnyítette azt a manővert, aminek segítségével behoztak engem és rajtam keresztül Lukács Györgyöt is a jugoszláv követségre.

A jugoszláv követségre való bemenés körülményeiről, a budapesti jugoszláv követ és köztem lefolyt beszélgetésről egyébként részletes nyilatkozatot adtam 1956. december 14-én.⁴

Hacsak valamit is sejtettem volna arról, hogy a magyar kérdésben nézeteltérések vannak a Szovjetunió és Jugoszlávia között, vagy már akkor láttam volna legalább valamit Jugoszlávia kártékony szerepéről, aminek később a jugoszláv követségen tanúja voltam, a manőver nem járt volna sikerrel.

Akárhogyan is, a hiba megtörtént, és ezt igen sajnálom. Azonban a jugoszláv követségen is megmaradtam annak, aki voltam. Kijelentettem, hogy nem szándékozom elhagyni az országot, otthon akarok dolgozni, semmiféle káros befolyásnak nem engedtem, ott is harcoltam a magyar nép, a szocializmus és a proletár nemzetköziség ellenségei ellen. Ha már beleestem a csapdába, hasznosítani akartam azt a párt számára.

A jugoszláv követségen szerzett tapasztalataimat 1956. december 14-én összefoglaltam egy terjedelmes feljegyzésben⁵, ami egyszersmind visszatükrözi saját nézeteimet is az összes fontos politikai kérdésekben, tehát politikai nyilatkozatnak is tekinthetitek azt.

A feljegyzés gyakorlati célja elsősorban az volt, hogy elősegítsem Nagy Imre és áruló politikájának leleplezését olyan ténybeli adatokkal, amelyekkel ti esetleg nem rendelkezhettek. Sajnos, eddig nem láttam semmi nyomát, hogy az írásomban foglaltakat felhasználtátok volna.

Mint tudod, elhagytam a jugoszláv követséget, de nem sikerült eljutnom a lakásomra. Néhány nappal később Nagy Imre csoportjával együtt Romániába kerültem. Megérkezésem után nyomban üzentem Mogyorós elvtárnak, a román párt Politikai Bizottsága tagjának, hogy sürgős és fontos ügyben szeretnék vele beszélni. Közölni akartam vele tapasztalataimat. E találkozást megelőzően a Nagy Imre csoportot felkeresték a román párt megbízottai. Ezt az első alkalmat felhasználtam, hogy a román elvtársak előtt, az egész csoport jelenlétében élesen visszautasítottam még a látszatát is annak, mintha én a Nagy Imre-féle csoporthoz tartoznék.

Kijelentettem, hogy minél előbb haza akarok térni, hogy ismét bekapcsolódhassak a munkába. Kértem azonnali elkülönítésemet a csoporttól. (kiemelés tőlem)

A román elvtársakkal számos hosszú beszélgetésem volt.⁶ Nemegyszer azt mondották, hogy itteni tartózkodásom csak a budapesti zűrzavarból eredő tévedés eredménye, és visszatérhetek Budapestre. Ezt, vagyis visszatérésemet, mint mondták és ma is mondják, a román testvérpárt is így akarja helyesnek az ügy érdekében.

December második felében a román elvtársak már utazásom valószínű dátumát is közölték, majd néhány nappal eltolták, és végül teljesen bizonytalanná vált. Kállai elvtárs januári látogatása után a román elvtársak a leghatározottabban kifejezést adtak annak a meggyőződésüknek, hogy hazautazásom rövidesen meg fog történni. Február 20-ika körül ugyancsak a román elvtársak tájékoztattak Kállai elvtárs telefonértesítéséről, amely szerint az MSZMP Intéző Bizottsága határozatot hozott, hogy február végén vagy március első napjaiban utazzak vissza Budapestre.⁷ Ez után a sok méltatlan hercehurca után kaptam a legutóbbi értesítést arról, hogy még egy évig Romániában kell maradjak. Nem értem, miért kellett visszavonni az Intéző Bizottság határozatát.

Ezt az újabb határozatot, mert igazságtalan és indokolatlan, nem fogadhatom el. Ha elkövettem volna valami káros, pártellenes cselekedetet, megnyugodnék az ítéletben. Ilyesmiről azonban szó sincs. Ha nem értenék egyet a párt politikájával, valószínűleg nem tiltakoznék a száműzetés ellen. Én azonban egyetértek a párt politikájával és ennek érdekében otthon akarok dolgozni.

Gondoljatok egy kicsit eddigi életemre is. A kommün után sikerült külföldre szöknöm. 6 évi emigráció után hazatértem vezető illegális munkára, majd közel 9 évet ültem fegyházban, utána Horthyék kényszerítettek az ország elhagyására. Az emigrációban vettem részt vezető magyar pártmunkában. A felszabadulás után csak másfél évet tölthettem otthon, utána Rákosi 10 évig tartott diplomata minőségben egyáltalán nem leplezett külföldi száműzetésben. Most ugyanezt folytatná velem még rosszabb formában az MSZMP vezetősége is? Elképzelhetetlen ez, már csak azért is, mert az én ismereteimet, sok évtizedes tapasztalataimat a párt igen jól tudná hasznosítani a mai nehéz időkben.

Kérlek, Kádár elvtárs, ezt a levelemet megfelelő formában ismertesd a Központi Bizottság tagjaival⁸ és pártolólag közöld kérésemet, hogy a rám nézve sérelmes, igazságtalan és megszégyenítő határozatot helyezzék hatályon kívül és tegyék lehetővé mielőbbi hazautazásomat.

Nehéz munkádhoz kívánok jó idegeket, erőt, egészséget.

1957. március 22.

Elvtársi üdvözlettel:

Szántó Zoltán.”

Jegyzetek:

1. Pontos Kádár tisztségének megnevezése, az MSZMP vezető szervei ideiglenességének időszakában elnök volt a párt első számú vezetőjének titulusa.

2. Tömpe István (1909-1988) a belügyminiszter első helyettese volt 1956 decembere és 1958 januárja között.

3. 1957. március 5-én az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága hozott határozatot arról, hogy Szántó Zoltán és Vas Zoltán még egy évig ne térhessen haza (A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei. II. kötet. I.m 243.és 259.o.) Miután Kállai Gyula második bukaresti látogatása után Szántó Zoltán tiltakozásképpen éhségsztrájkba lépett, Romániába utazott Tömpe is, hogy nyugtassa a felzaklatott Szántót, továbbá hogy tárgyalásokat folytasson a román belügyi vezetőkkel a csoport egyes tagjainak ügyében teendő intézkedésekről.

4. A feljegyzés december 17-i keltezésű.

5. Szántót és feleségét 1956. december 7-én költöztették külön a csoporttól, a tó másik oldalára, Snagov községbe egy villába. Vass és Ardeleanu rendszeresen meglátogatta 1956 decembere és 1957 áprilisa között.

6. Vass László és Iosif Ardeleanu 1956. december 3-án folytatott beszélgetést Szántó Zoltánnal.

7. Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága 1957. február 19-i ülésén elfogadott határozat csupán annyit mondott ki, hogy Szántó és Vas ügyét egyéni elbírálás alapján-külön kell kezelni, de nem döntött Szántó hazatéréséről.

(A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei. II. kötet I.m.150 o.)

8. Kádár a levelet - röviden - az Ideiglenes Intéző Bizottság tagjaival 1957. április 2-án, az Ideiglenes Központi Bizottság tagjaival 5-én ismertette.

Vas Zoltán 1956. december 26-án keltezett levele

Gheorghe Gheorghiu-Dejnek¹⁴

Bizalmas

Kedves Dej Elvtárs!

Bár súlyos hibának tartottam, amiért az otthonról eltávolítandók listájára kerültem - hiszen akkor már rég nem voltam a jugoszláv követségen -, elfogadtam, mert megértettem a Román Munkáspárt vendéglátása szükségességét Nagy Imre és néhány munkatársával szemben. Ehhez alkalmazkodom is. Nem kétséges azonban, hogy mivel elismerem a Szovjetunió november 4-i Magyarországnak nyújtott segítsége feltétlenül szükséges voltát az ellenforradalommal szemben, és helyeslem az ezt követő kibontakozást, az lenne a leghelyesebb, ha biztosítanák a mielőbbi hazautazásomat. Sőt, kérem is az Ön személyes segítségét, hogy ez mielőbb bekövetkezzék. Azt hiszem, nem kételkedik benne, hogy mint eddig hosszú évtizedeken át, továbbra is a proletár internacionalizmus szellemében, a kommunizmus eszméje, a párt és a magyar nép szocialista ügyét kívánom szolgálni.

De levelemben most nem erre a kérdésre akarok kitérni. Ide vonatkozó véleményemet a román elvtársak, akikkel beszélgettem, ismerik, s ezt egy haza juttatandó cikktervezetben kifejtettem.* Politikai fő vonásaiban ez véleményem szerint feltétlenül egyezik Dej elvtársnak Marosvásárhelyt elmondott beszédével is.**

S most az itteni helyzetemről, addig is, amíg hazajuthatok. A román elvtársakkal történt első találkozásomkor elmondották, hogy mint vendéglátók meleg barátsággal vannak irántunk, s az RMP Politikai Bizottsága (Irodája) határozataként is mindent elkövetnek a rendkívüli helyzet adta különleges körülményeink megkönnyítésére. Sajnos meg kell írjam Dej elvtársnak, hogy sok tekintetben csak ígéret maradt. Kérem, engedje is meg, hogy néhány példát felsoroljak.

Több mint egy hónapja hozzátartozóimnak küldött levelemet nem továbbították, vagy nem tuttatták el a megfelelő címre, s emiatt én sem kaptam tőlük egyetlen sort sem. Fogalmuk sincsen arról tehát, hogy mi van velem, és nekem sem, hogy mi van velük. Viszont a román Elvtársak, akik intézik a levelezést, nap-nap után hitegetnek, hogy minden rendben van, csak várjak türelemmel. Megígérték, hogy telefonon is utánanéznek a dolognak, ami szintén máig nem történt meg. Nem tudom megkapni emiatt az otthonról kért holmijaimat sem, s ez még akkor is igaz, ha ruhaneműekben az elvtársak a szükségessel ellátnak.

Súlyos és igen fájdalmas csontgyulladás keletkezett itt tartózkodásom óta a lábamon. Két hétnél tovább hitegettek, amíg a végén már tényleg botrányos körülmények között orvoshoz jutottam. Lehet, hogy egész életemre megérzem ezt a felelőtlenséget. (S jellemző az is, hogy az egyik elvtársnő foggyulladással hetek óta könyörög fogorvosért, s mégsem segítenek rajta.)

Negyedik hete kérem a román elvtársakat, s tényleg már szinte én is könyörgök, hogy szerezzenek be számomra egy Marx-Engels Briefwechsel I. kötetet, amit minden könyvkereskedésben meg lehet kapni. Folytatni szeretném ugyanis a párt kiadásában otthon megjelent, s most orosz és német fordítás alatt levő Marx-Engels életrajzom további munkáját. Képtelen vagyok ehhez a könyvhöz hozzájutni, s nem tudom hasznosan tölteni a vendéglátás alatti időt.

Amint közöltem az előzőekben Dej elvtárssal, már több mint két hete nagyobb cikket írtam, amelyben kifejtettem az otthoni 1956. október 23. utáni eseményekről a nézetemet, s hogy miben és mennyiben térek el alapvető kérdésekben Nagy elvtárstól, illetve hol és miben cselekedett hibásan, s politikája mennyiben nem egyezett meg a magyar munkásosztály, a magyar népi demokratikus államrend, a szocializmus és a proletárinternacionalizmus érdekeivel. Arra gondoltam, hogy megelelő előzetes megvitatás után egy ilyen cikk lényeges segítséget nyújthat a hazai oly súlyos politikai helyzet kibontakozásához. A cikket elkérték a román elvtársak, s több mint két hete a kérdésre nemcsak hogy nem térnek, de alkalmat sem adtak, hogy erről velük beszéljek. Ígéret, és mindig újabb ígéret, hogy elolvassák, megvitatják következett.

Kéthétnél régebben közölték az elvtársak azt is, hogy rövidesen alkalmam lesz találkozni a(z) RMP Politikai Bizottságának (Irodájának) egyik tagjával. Azóta nem tértek vissza a kérdésre. Bosszantó ez azért is, mert a találkozást követően Mikojan¹⁵ és Kádár elvtársaknak kívántam levelet írni. Most pedig tanácstalan vagyok: minek írjak, ha minden segíteni akaró készségem az otthoni helyzeten elbukik a román elvtársak hitegetésén. Csak fáj emiatt az ember szíve, s mint kommunista is, aki segíteni akar az otthoni helyzeten, aki önkritikával önmaga felé és súlyos kritikával Nagy elvtárs felé, tisztázni akarja az eseményeket, mit sem tud tenni, hallgatni kényszerül.

Kedves Dej elvtárs!

Még folytathatnám sokáig a felsorolást, hogyan bánnak velem. De ha megengedi, csak még két, s inkább személyes jellegű ügyet. Nem kértem, de a román elvtársak tényleg figyelmesen felajánlották, ha esetleg magam szeretnék lakni, s nem közösségben, ahol már ismertetett politikai állásfoglalásom miatt a közvetlen kapcsolataim igen megromlottak, úgy elköltözhetem máshová. Köszönettel elfogadtam a lehetőséget. Két hete ígérgetik az elintézést, s így erről természetesen most már le is mondok.***

A román elvtársakkal történt első találkozásunk alkalmával felajánlották - megint csak nem kértem -, hogy időnként elvisznek látogatásokat tenni a környéken. Két esetben ez meg is történt. Egy esetben Doftanán voltam, s egy esetben mintegy két órát autóztunk Bukarestben. Ennek is már több mint két hete. Azóta felvetettem, hogy Szántó Zoltán elvtárssal szeretnék legalább találkozni, akinek politikai állásfoglalásával egyetértek, s a román elvtársak még csak nem is válaszolnak kérésemre. De egy sor hasonlóan fontos kérdésben tudnám felsorolni, hogy a román elvtársak mennyiben nem veszik komolyan a vendéglátást, nem adnak segítséget, s evvel ténylegesen - ne vegye rossz néven Dej elvtárs, ha megírom - életemet elég szigorú feltételű interrnálássá alakítják át.

Kedves Dej Elvtárs!

Meggyőződésem, hogy mindez nem fejezi ki a Román Munkáspárt Politikai Bizottságának (Irodájának) velünk közölt határozatát, sem az Ön véleményét, s fordulok ezért segítségért Önhöz. Teszem ezt annak kihangsúlyozásával, hogy ha még minden így is maradna, és tízszer vagy akárhányszor rosszabbul is bánnak velem, meg nem szűnnék kommunistának, proletár internacionalistának és a román nép és a román párt barátjának lenni, mindennel a kommunizmus ügyét szolgálni. S azt is meg kell írjam Önnek, s ha megengedi, hogy így írjam, akit barátként és mélyen tiszteltem és tisztelek, még ha maradna is minden ahogy - éppen mert tudom, hogy a(z) RMP mily nehéz és feltétlenül szükséges feladatot vállalt magára a Nagy Imre és munkatársai csoportja vendéglátásával -, ha újra dolgozni fogok: sohasem leszek megbántott, még a velem elkövetett legnagyobb sérelmekért sem, s a közös ügy jegyében ígérem, elfelejtem azokat. (kiemelés - tőlem). De viszont, ha a felsorolt hibákkal, bajokkal, amint abban bizonyos vagyok, Ön sem ért egyet, miért is ne soroltam volna fel ezeket, kérve ezek kiküszöbölését.

1956.december 26

Elvtársi üdvözlettel:

Vas Zoltán”

Jegyzetek:

„

* A „Válaszúton” című írásról van szó.

**

Vas Zoltán valószínűleg Gheorghiu-Dejnek a Magyar Autonóm Tartomány pártkonferenciáján 1956. december 16-án Kolozsvárott a magyarországi eseményekkel kapcsolatos beszédére gondolt, amelyről az „Előre” is beszámolt a lap december 22-i számában. (Magyar-román kapcsolatok 1956-1958.I.m.207-211.o.)

***

1957. január 13-án mégis átköltöztették Snagov községbe, a tó másik oldalára, a Szántó család mellé.”

„Vas Zoltán¹⁶ 1957. december 27-i levele

Kádár Jánosnak

1957. december 27

Kedves János!

E napokban olvastam el Szenesnek Utolsó napjuk c. könyvét * és a rólam írtakat. Tekintve, hogy a Kossuth Kiadó adta ki, pártkiadványnak kell számítsam. Rágalom, amit rólam ír**,de nem is ez, amit fel akarok vetni. Milyen érdek és szükségesség az, hogy ilyen írással személyemet odadobjátok az ellenforradalomnak? Szerintem nem használ ez a pártnak sem:

annak a pártnak,amelyet minden erőmmel segíteni és szolgálni akarok.

Nézd János!

Követtem el politikai hibát, amelyről lehet és kell írni; a Szenes-féle írás azonban nem segíti elő sem a kritikát, sem a szükséges önkritikát, aminek remélhetőleg mégiscsak eljön a hazai módja.

Kérésem is csak az, ha (a) párt szükségesnek is látja a velem szembeni kritikát, amennyire módodban áll, ne engedd a becstelenség és a rágalom útjára vinni, mint ahogyan a fent idézett füzet velem szemben teszi. Erre kérem a Politikai Bizottságot is.

Újév napjaiban irom e sorokat. Boldog új esztendőt, erőt és egészséget kívánok Neked és Valamennyiőtöknek, akik az ellenforradalom napjai óta építitek a pártot és az országot.

Magamról? Nem öröm, és nem lehet öröm száműzetésben az Újév. De hát már számolhatom az egy esztendő eltelő napjait.

Most még hazatérésemről egy-két szükséges mondatot. Amikor Kállai itt volt, minden további nélkül elfogadtam az egy éves - távol az országtól - határozatot. Nem mintha helyeseltem volna. De Ti látjátok jobban a hazai helyzetet - mondottam neki. Most is csak azt írhatom Neked, semmi különös hivatalos ambicióim nincsenek. Ha adtok munkát, gazdaságit, egyetemi tanárit vagy még külpolitikait is, világos, hogy elfogadom, s erőm teljét adom bele. (kiemelés - tőlem). Szívesen mennék azonban nyugdíjba, hogy írással foglalkozzam. Még 1956. októberben - ha emlékszel - megjelent a Két igaz férfi (Marx és Engels regényes életrajza) könyvem első kötete,*** ennek írom a II-III-IV. kötetét, ami eltart még egy évig. S ha nyugdíjas lennék, éppen e miatt nem is kívánnék Budapesten lakni. Feleségemnek Budapesttől hatvan kilométerre van egy kis nyaralója, ott élnénk.

De hát Ti ismeritek a helyzetet, s majd határoztok!

Mindezt azért irom meg világos határozottsággal, mert az elmúlt esztendő eseményei, s benne a magam tragédiája sokkal inkább megráztak, semhogy ne lássam világosan otthoni szerepemet és jövőmet.

Kérlek, tolmácsold mindezt a Politikai Bizottság tagjainak.

Meleg barátsággal:

Vas Zoltán”

Jegyzetek:

„

*Szenes Imre: „Az utolsó napjuk….” Kossuth Könyvkiadó, 1957

**

A szerző a Vas Zoltán értekezése a sajtóval… című mindössze másfél oldal terjedelmű fejezetben foglalkozik Vas Zoltán személyével. Szenes a Közellátási Kormánybiztosság elnökének 1956. november 3-án délután tartott sajtótájékoztatóján elhangzottakat idézi és kommentálja a következőképpen: „A beszélgetés során azután valahogy szóbakerült Vas Zoltán politikai hozzáállása az eseményekhez. Mondanivalójának lényege az volt: az ő életét a Szovjetunió kétszer is megmentette. Ezért sokat vívódott, hogy most a nemzeti felkelés idején>nemzeti felkelés< idején a Szovjetuniót vagy a hazáját válassza-e?!) (…) És végül kijelentette: ő a hazáját választotta.(…)

(…) Vas Zoltánnak ez a teljes átállása a Nagy Imre vonalra tükröződött az élelmiszerhelyzetre vonatkozó tájékoztatójából is. A nehézségeket igen mérsékelten, a valóságot enyhítve kommentálta. Ugyanakkor rózsaszín képet festett az ellátás akkori állapotáról és különösen várható javulásáról. Nagy hozsannával és hálálkodással méltatta azt a húszmilió dolláros segélyt, amelyet az Egyesült Államok akkoriban ajánlott fel - de amelyet azóta sem kaptunk meg.(…) Már akkor is jónéhányan úgy éreztük - és utólag ez mind világosabbá vált -, hogy sajtótájékoztatója alkalmas volt arra, hogy elterelje a figyelmet az ország valós gazdasági helyzetéről, amelyet az ellenforradalom csak súlyosbított; alkalmas volt arra, hogy hamis illúziókba ringassa az országot, hogy ezzel is biztatást nyújtson a felkelőknek a további harc,a polgárháborús állapot fokozására.< Szenes Imre:I.m.110-111.o.

***

Vas Zoltán „Két igaz férfi” című munkája 1956-ban a Szikra kiadásában jelent meg. Az életrajz folytatását, „Cserébe a világot…”címmel a Gondolat adta ki 1961-ben.”

Felhasznált irodalom:

A snagovi foglyok

Nagy Imre és társai Romániában

Iratok

Napvilág Kiadó

Magyar Országos Levéltár 2006 Bp.

Szövegmagyarázat:

1. Lukács György (1885-1971) filozófus, esztéta, egyetemi tanár, marxista gondolkodó, kommunista politikus. Életével ezen a honlapon (www.historiamozaik.atw.hu) több szerkesztés részletesebben is foglalkozik.

2. Kállai Gyula (1910-1996) kommunista politikus, pártvezető, országgyűlési képviselő, miniszter, miniszterelnök. Életével ezen a honlapon (www.historiamozaik.atw.hu) több szerkesztés így a „Kocka le volt vetve” „Még félév sem telt el” című szerkesztések is foglalkoznak.

3. Dr. Münnich Ferenc (1886-1967) „keményvonalas” kommunista politikus, több állami és párt tisztség betöltője. 1956. nov. 4-e után egy ideig Kádár János helyettese. Életével ezen a honlapon (www.historiamozaik.atw.hu) több szerkesztés, így „ A kocka el volt vetve” című szerkesztés részletesebben is foglalkozik.

4. Kádár János (1912-1989) kommunista politikus, 1945-től több állami és párttisztség betöltője. Életével ezen a honlapon (www.historiamozaik.atw.hu) több szerkesztés, így „A kocka el volt vetve” a „Még félév sem telt el” című szerkesztés részletesebben is foglalkozik.

5.Rákosi Mátyás (1892-1971) kommunista politikus, pártfőtitkár, miniszterelnök-helyettes, miniszterelnök. Az ún. „rákosi korszak” névadója. Életével ezen a honlapon (www.historiamozaik.atw.hu) több szerkesztés, így a „Moszkoviták”, a „Nagy Ferenc miniszterelnök moszkvai látogatása” részletesebben is foglalkozik.

6.Gerő Ernő (1898-1971) kommunista politikus, a szovjet NKVD tisztje, pártvezető, miniszter. Életével ezen a honlapon (www.historiamozaik.atw.hu) több szerkesztés, így a „Moszkoviták” című is részletesebben is foglalkozik.

7.Jurij Vlagyimirovics Andropov (1914-1984) szovjet kommunista politikus, diplomata, a KGB vezetője, pártfőtitkár. Életével ezen a honlapon (www.historiamozaik.atw.hu) több szerkesztés, így a „Még félév sem telt el” is részletesebben is foglalkozik.

8. Tildy Zoltán (1889-1961) református lelkész, politikus, miniszterelnök, köztársasági elnök, az utolsó Nagy Imre kormány minisztere. Életével ezen a honlapon (www.historiamozaik.atw.hu), több szerkesztés, így a „Nagy Ferenc miniszterelnök moszkvai látogatása” részletesebben is foglalkozik.

9. Nagy Imre (1896-1958) kommunista politikus, miniszter, az országgyűlés elnöke, Magyarország mártír Miniszterelnöke. Életével ezen a honlapon (www.historiamozaik.atw.hu) több szerkesztés, így „A kocka el volt vetve” című szerkesztés részletesebben is foglalkozik

10. Szántó Zoltán (1893-1977) kommunista politikus, diplomata, kezdetben Nagy Imre miniszterelnök híve, majd a „Varsói Szerződés”-ből való kilépés és a „semlegesség” kinyilvánítása - bár ezek a döntések kollektív elhatározásokon alapultak - okán szembefordult Nagy Imrével, a miniszterelnök perében pedig ellene vallott. Életével ezen a honlapon (www.historiamozaik.atw.hu) több szerkesztés, így „A kocka el volt vetve” című szerkesztés is részletesebben is foglalkozik.

 11. Maléter Pál (1917-1958) hivatásos katona, ezredes, a harmadik Nagy Imre kormány hadügyminisztere. 1958-ban koholt vádak alapján halálra ítélték és kivégezték.

12. Király Béla (1912-2009) hivatásos katona, vezérezredes, hadtörténész, az MTA külső tagja. Életével ezen a honlapon (www.historiamozaik.atw.hu) „A kocka el volt vetve” című szerkesztés részletesebben is foglalkozik.

13. Kopácsi Sándor (1922-2001) eredetileg vasmunkás, 1956-ban Budapest rendőrkapitánya, a Nemzetőrség helyettes parancsnoka. A „Nagy Imre perben” életfogytiglani börtönre ítélték. Állítólag a bitófa elkerülését Kádár Jánosnak köszönhette, akihez régi barátság fűzte.

14. Gheorghe Gheorghiu Dej (1901-1965) román pártvezető, miniszterelnök, az Államtanács elnöke. Életével ezen a honlapon (www.historiamozaik.atw.hu) „A kocka el volt vetve” című szerkesztés részletesebben is foglalkozik.

15. Anasztaz Ivanovics Mikojan (1895-1978) örmény származású szovjet kommunista politikus pártvezető, több miniszteri poszt betöltője. 1937-1946 között a Népbiztosok Tanácsa elnökhelyettese, 1938-tól ezzel egyidejűleg külkereskedelmi népbiztos. A második világháború idején a Honvédelmi Bizottság tagja.

1953-1955 között kereskedelmi miniszter. Tagja az SZKP KB-nak és a Politikai Bizottságnak. Az 1956-os események idején többször járt Magyarországon.

16. Vas Zoltán (1903-1983) kommunista politikus, író. Életével ezen a honlapon (www.historiamozaik.atw.hu) „A kocka el volt vetve” című szerkesztés részletesebben is foglalkozik.

Forrás:

Internet - wikipedia

www.historiamozaik.atw.hu

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

Pécs 2011. március