Von Rundstedt tábornagy megpróbáltatásai?!

Magyarországon 1998-ban jelent meg Charles Messenger „Az utolsó porosz” című nagy sikerű műve Gerd von Rundstedt német tábornagy életéről. A szerző bevezetőjében a feldolgozás nehézségeire utalva így ír: „Von Rundstedt élete selyemszálként ragyog át (egyszer fényesebben, máskor kevésbé) országa történelmének durva szövetén.”

A tábornagy 1875-ben született a második világháború végén hetven éves volt és már öreg generálisnak számított. A könyv olvasása közben szerzett tapasztalataim alapján megpróbálom végigkísérni életét a háború végétől egészen a haláláig.

 Mit érdemes tudni a személyéről?

A tábornagy vérbeli porosz család leszármazottja. Ükapja August, az osztrák örökösödési háború végén, illetve a hétéves háborúban a hadseregben szolgált és II. (Nagy) Frigyes porosz király lelkes hívének számított. Dédapja Joachim egy vértesezred alezredese volt. Nagyapja Eberhard, valószínűleg huszárként szintén a királyi hadseregtagja volt. Apja Gerd Arnold ugyancsak katona és huszárként tevékenykedett. A család katonai hagyományait követve nyilvánvaló volt, hogy ő és testvérei (Udó és Joachim) a porosz királyi hadseregben szolgálnak majd. Így is történt. A fiúk neveltetésére alkalmazott angol dajka sokat segített a nyelv elsajátításában, aminek nagy hasznát vette a második világháborút követő angol fogságában. Miután befejezte középiskolai tanulmányait (Frankfurt-am-Main-ban) tisztjelöltnek jelentkezett, miközben egy ezrednél szolgált, ahonnan - nem egyszerű feltételek mellett - kadétiskolába vezetett az útja. Hosszú procedúra végén 1893 nyarán már hadnagyi rangban lépett be az egyik gyalogezred tisztjei közé. Karrierje 1896-ban látszott fellendülni, amikor szárnysegéd lehetett ezredének 3. zászlóaljánál. Ezekben az években született Hans Gerd nevű gyermeke. Ugyanebben az évben (1903) felvették a berlini királyi akadémiára (Kriegsakademie), ahol három évig vezérkari tiszti tanulmányokat folyatott. Katonai pályája a különböző egységekben Kasselhez kötötte. Itt élt családjával, feleségével Bilával és fiával Hans Gerddel.

Az első világháborúban

már százados és hadműveleti főnökként csatlakozott a 22. tartalékos gyalogoshadosztály törzskarához. A háborúban, először a nyugati fronton elsősorban Belgium harcterein teljesített szolgálatot. A harcok során tanúsított helytállása eredményeként az első osztályú vaskereszt tulajdonosa lett és őrnaggyá léptették elő (1914. november). 1915 tavaszán a 86. gyalogos hadosztály törzsfőnöke lett és - miután csapatait a keleti frontra irányították - Lengyelország, Oroszország és Románia volt a harcok színtere. A breszt-litovszki béke aláírásával (1918. március 3.) egyidőben főnöke Poroszország legmagasabb katonai kitüntetésére a „Pour Le Mérité”-re javasolta. Egy rövid ideig a megszállt területek rendfenntartása volt a feladata. Ebben az időben a kitüntetésre ismét felterjesztették, de nem kapta meg. Rundstedttet visszavezényelték a nyugati frontra. 1918. aug. 1-jén egy hadtest törzsfőnöki tisztét bízták rá, eközben az oroszországi forradalom szele megérintette hazáját is. 1918 nov. 9-e (a fegyverszünet időpontja) után újból-most már harmadszor is - a legmagasabb katonai elismerés várományosa lett, a kitüntetést azonban most sem kapta meg.

Katona békeidőben

A háború Németország vereségével végződött. 1919. október 1-jén létrejött az új ideiglenes Reichwehr (birodalmi hadsereg - a szerk.), aminek tiszti létszámát négyezer főben maximálták. Ezért elkerülhetetlenné vált a tisztek egy részének leszerelése. Közéjük tartoztak Rundstedt testvérei: Udo és Joachim is, ők Ratzenburgba költöztek Kiel mellé, ahol özvegy édesanyjuk élt. Gerdet - törzskari tapasztalatai miatt - megtartották az aktív szolgálatban, a stuttgarti bázisú V.Wehrkreis törzskarához került. A következő év tavaszán a Weimarban állomásozó 3. lovashadosztály törzsfőnöke lett, majd hadosztályát az ország keleti határaira vezényelték. A versaillesi békeszerződésben ugyanis meggyengítették az ország keleti határait. Kelet-Poroszországot - egy a Lengyelországon áthaladó - korridor választotta el az anyaországtól Posen tartomány elvesztésével hatalmas ék nyúlt be Németország területére. Posen nélkül Szilézia is sebezhetőbbé ált. Gyalogoshadosztályának főfeladata a Stettin ellen irányuló esetleges csapások elhárítása volt. 1925 tavaszán a paderborni 18. gyalogezred parancsnokának nevezték ki. 1927-ben súlyos lovasbalesetet szenvedett az egyik csípőizülete és arca komolyan megsérült (arcának baloldalán a forradást haláláig viselnie kellett.)

Az év végén vezérőrnaggyá léptették elő, majd Sziléziába vezényelték. 1929. március 1-jén már altábornagy.

Az elkövetkező tíz év katonai szempontból számára „eseménytelennek” számított. 1933 elején Adolf Hitler került Németország élére. Rundstedt, mint vezérkari tiszt helyeselte Hitlerék elképzeléseit a Wehrmacht fejlesztéséről. Ezekben az években még ellenzett egy általános háborút a környező országokkal. Ugyanakkor rokonszenvezetett a nácik békésnek mondható terjeszkedési törekvéseivel. Vezérezredesként 1938 őszén levezényelte a Szudéta-vidék megszállását, majd 53 évesen a nyugdíjazást választotta. Ebből az alkalomból a Führer a 18. Gyalogos Ezred „tiszteletbeli ezredessé” léptette elő. Pályája során magasabb rendfokozata ellenére is szívesen viselte az ezredesi egyenruhát.

Vezérezredesként a második világháborúban.

Amíg a pihenését élvezte Kasselben, Hitler bekebelezte Csehszlovákia még meg nem szállt részeit és a Memel-vidéket, majd az OKW (Oberkomando der Wehrmacht) kiadta direktíváját Lengyelország lerohanására (Fall Weiss- Fehér Terv). A tábornok visszatért a hadsereg kötelékébe és mint a Dél Hadsereg-csoport parancsnoka részt vett a háborúban. Az ország elbukása után - igaz rövid ideig - Lengyelország katonai kormányzását bízták rá. 1939 őszén már új feladatok elé állították Belgium és Hollandia semlegességét figyelmen kívül hagyva (Fall Gelb-Sárga Terv) komoly szerepet kapott a Franciaország elleni hadjáratban.

Páncélos alakulatai szinte ellenállás nélkül robogtak át az Ardenneken és megjelentek a meglepett franciák hátában. További előretörésükkel elvágták a hátországtól a brit és a francia alakulatokat, de Dunkerquenél parancsára (ez bizonytalan - a szerk.) a német haderő megállt és a szövetségesek 330.000 katonája megmenekült.

A franciák feletti győzelem után vezértábornaggyá léptették elő (1940. július 19.).

A keleti fronton,

mint a Dél-hadseregcsoport parancsnoka az Ukrajnában folyó harcokat irányította. A kezdeti sikerek után 1941 novemberében a mínusz húsz fokos hideg próbára tette csapatai erejét, a gyors előretörés lehetetlenné vált. Von Rundstedt parancsára a Von Kleist¹ irányította német erők visszavonultak. Emiatt Hitler Runstedtet felmentette tisztségéből, helyére Von Reichenau² tábornokot nevezte ki, azzal a paranccsal, hogy állítsa meg Von Kleist visszavonulását és a 17. hadsereget indítsa útnak Vorosilovgrád felé.

1942 elején Rastenburgba kérették.

Hitler rábízta a nyugati haderők főparancsnokságát és a Dél-hadseregcsoport vezetését a betegeskedő Erwin von Witzleben³ helyett. Hitler március 22-én újra hangot adott nagyrabecsülésének, abból az alkalomból, hogy a tábornagy 50 évvel ezelőtt lépett be a 83. gyalogezredbe. Hitler az idősebb Moltke⁴ portréját ajándékozta neki. A direktíva szerint a tábornok lényegében a partvidék védelméért volt felelős. A keleti front után „Franciaország üdülésnek bizonyult” számára. Bilának (feleségének - a szerk.) - akivel rendszeresen levelezett - megérkezése után ezt írta: „…minden olyan békés itt, emberek ezrei sétálnak délutánonként. Mindenki olyan elegáns és elégedett. Mennyire különbözik mindez Kasseltől vagy Berlintől.” 1942-1943-ban ugyanakkor éles fordulat következett be a háború menetében. A németek Sztálingrádnál vereséget szenvedtek, elvesztették Észak-Afrikát, Olaszország kilépett a háborúból. Növekedett a német csapatok fenyegetettsége Európa megszállt területein. Németország védekezésre kényszerült.

1943 őszén a tábornagy beadta az OKW-nak (Véderő Főparancsnokság) az „Atlanti Fal”-ról írt elemzését. Elismerte, hogy a „Fal”-ra a propaganda szempontjából szükség van, de a 2500 km-nyi védendő partszakaszon képtelenség olyan erődvonalat kiépíteni, mely képes ellenállni a szövetségesek támadásának. A tábornagy csupán „lefedhette” az Atlanti-óceán partját, de megvédeni nem tudta. Szerinte az ütközetet „a mozgékonyabb illetve a tartalék páncélos hadosztályok fogják eldönteni.” Ám ilyen egységek csak csekély számban álltak rendelkezésre. Hitler egyetértett a tábornagyvéleményével, de negyvennyolc órával később mégis megbízta Rommelt, hogy folytasson átfogó vizsgálatot a partvonalon, Dániától, a Németalföldön át Franciaországig. Ebben az időben a „sivatagi róka” a B hadseregcsoportot irányította az európai hadszíntéren. Rommel⁵ december 27-én karácsony után - már másodszor - látogatta meg Rundstedtet és jelentést tett neki körútja eredményéről. Arra a következtetésre jutott, hogy a szövetségesek a legnagyobb valószínűséggel Pas de Calais-nál, esetleg Boulogne és a Somme folyó közötti partszakaszon kísérlik meg a partraszállást. Szerinte az ellenséget még a tengerparton kell legyőzni. Ezért a védelmi vonalat, különösen Boulogne és a Somme torkolata között meg kell erősíteni. Rundstedt nagyjából egyetértett Rommellel, de leginkább az foglalkoztatta milyen szerepe lehet neki a jövőben a Rommel vázolta tervekben

A szövetségesek Normandiában

1944. június 5-én 21.15 kor a BBC francia szolgálata kódolt üzeneteket sugárzott a francia ellenállási mozgalom tagjai számára. Az üzenet - amelyet a szokásos öt vagy tíz percnél hosszabban sugároztak - felkeltette az Abwehr gyanúját. 30 perccel később tájékoztatták Von Rundstedtet, aki általános készültséget rendelt el…01.30-kor az Ob Westnek (nyugati főparancsnok) jelentették az első ejtőernyős-landolásokat a Cotentin félsziget keleti részéről, mire másodfokú riadókészültséget rendeltek el. Két órával később nyilvánvalóvá vált, az invázió elkezdődött. A tábornagy azonnal hívta az OKW-t és követelte, hogy a páncélos tartalékot rendeljék a parancsnoksága alá. Azonnali lépések azonban nem történtek, mert Hitler éppen aludt. „10.00-kor Keitel - miután beszélt Hitlerrel - felhívta Rundstedt főhadiszállását, és közölte, a kért páncélos hadosztályokat a tábornagy nem kapja meg…

14.30-kor aztán az OKW engedett Von Rundstedt követelésének.” Így irányítása alá került nemcsak a 12 és 17.SS-páncélosgránátos hadosztály, hanem a Lehr páncélos hadosztályból >>Sepp<< Dietrich⁶ I.SS páncélos hadteste is. A tábornagy lassan megértette a szövetségesek szándékát, azt hogy Cherbourg elérése „egyike volt legfontosabb céljaiknak.” A város kikötőjét ugyanis bázisként akarják felhasználni a Párizs felé indítandó támadásokhoz. Ezért az OKW-tól újabb segítséget kért, „csapatösszevonásokat sürgetett. 1946-ban Nürnbergben azt állította: ebben a kritikus pillanatban eszmélt rá, hogy Németország elveszítette a háborút.”

Június közepére az amerikaiak kitörtek az Omaha és az Utah partszakaszokról, elfoglalták Carentant, és nyugatra fordultak a Cotentin-félsziget felé. Keleten a britek és a kanadaiak megpróbálták lerohanni Caent, de kudarcot vallottak. Ilyen hadi események közepette Hitler (június 17) találkozott a két tábornaggyal. Erre egy vasúti alagútnál - korábban harctéri főhadiszállásként használt - beton bunkerben került sor. A bunkerben „csak egyetlen szék volt odakészítve, amin Hitler ült, míg Von Rundstedt, Rommel és törzsfőnökeik, Blumentritt⁷ és Speidel⁸álltak.”

Von Runstedt a háború után feljegyezte: „Miután leírtuk a helyzetet, elmondtuk a Führernek, szükség volna katonai, és politikai változtatásokra is. Szó nélkül lépett ki a szobából, mire Jodl⁹ Generaloberst azt mondta:>>

Ha ezt más tábornagy mondja nem tűrte volna tétlenül.<<  Június végén a helyzet még bonyolultabbá vált Hitler ennek ellenére nem fogadta el a tábornagyok újabb javaslatait. Az OKW-n keresztül Berchtesgadenbe rendelte őket. „Nem repülhettek, nem utazhattak vonaton sem, így kénytelenek voltak a több mint 900 km-es utat kocsival megtenni.” A megbeszélésen Hitler elsősorban a >>csodafegyverekről<<  monologizált. Miután az elérhető tartalékokat a keleti frontra kellett vezényelni, Rommel és Rundstedt elfogadva a helyzetet nem követelték tovább a nyugati hadszíntér megerősítését.

Hitler 1944. július 2-tól Rundstedtet tartalékállományba helyezte, parancsnoki posztját Von Kluge¹⁰ tábornagy vette át. Másnap a tábornagy - fia társaságában - végleg elhagyta St. Germaint, még benézett Rommel főhadiszállására, hogy elbúcsúzzon a tábornagytól. „Ezután Bad Tölzbe autózott, és újabb kezelésen vett részt. Két héttel később (július 17) Sepp Dietrich főhadiszállásáról visszafelé utazva tábornagy társa, Rommel súlyosan megsérült, autóját egy portyázó szövetséges vadászrepülőgép megtámadta.

A Hitler elleni merénylet.

Három nappal a Rommel autóját ért támadás után (július 20-án), Kelet-Poroszországban felrobbant Stauffenberg¹¹ bombája Hitler rastenburgi főhadiszállásán. A merényletről ezen a honlapon Goebbels¹² naplója alapján már részletesebb említést tettem. A Gestapo valóságos boszorkányüldözést indított azok ellen, akik akár csak érintőlegesen, de részesei voltak az összeesküvésnek. Hitler már augusztus 2-án egy „becsületbíróság” felállítását indítványozta, hogy az összeesküvő tiszteket megfoszthassák rangjuktól, ezt követően pedig polgári bíróság elé állíthassák őket. A becsületbíróság elnökének Von Rundstedtet, tagjainak Keitel¹³ és Guderian¹⁴ tábornokokat jelölte ki.” A vádlottak között szerepelt Von Witzleben tábornagy, illetve Hoepner¹⁵ és Stieff tábornok¹⁶ is. Miután, megfosztották őket rangjuktól, már augusztus 7-én a hirhedt náci bíró, Roland Freisler¹⁷ bírósága elé kerülhettek. A döntés nem lehetett vitás a plötenzei börtön udvar vaskampóin rettenetes haláltusa közepette fejezték be életüket.

Később 1946-ban Nürnbergben tanúként megidézve Rundstedt elmondta véleményét az összeesküvésről: „Soha nem gondoltam erről mást, mint hogy árulás, ami egyáltalán nem változtatja meg a helyzetet…A becsületbíróságnak, amit vezettem - annak ellenére, hogy nem voltam aktív szolgálatban - a merénylet előzményeit kellett felderítenie….Ha a kérdéses személyt a bizonyítékok alapján bűnösnek találtuk, nem számíthatott másra, mint börtönre vagy halálra, de előtte ki kellet őt zárnunk a hadsereg soraiból….”

A háború utolsó hónapjaiban

újra a Nyugati Front élén

1944. szeptember elejére a nyugati fronton a németek nehéz helyzetbe kerültek. A B hadseregcsoport, illetve annak maradéka kelet felé vonult vissza. Egész Észak-Franciaország felszabadult. A amerikai 6. hadseregcsoport már korábban partra szállt a francia Riviérán. Kluge tábornok leváltása, majd öngyilkossága után Walter Model irányította a nyugati front főparancsnokságát és a B hadseregcsoportot is. Szeptember elsején Hitler újra a tábornagy gondjaira bízta a nyugati frontot.

Helyzetértékelése szerint „a visszavonulás megállítása és a front stabilizálása” volt a feladata. Hitler parancsa alapján a tábornagy elsődleges feladatai között szerepelt a Ruhr-és Saar-vidék védelme, annak megakadályozása, hogy a szövetségesek elfoglalják Antwerpent. Szeptember közepén Montgomery angol tábornok a „Market-Garden” hadműveletet, azzal a céllal, hogy gyors ütemben elfoglalja a Rajna alsó szakaszát. A nehéz harctéri körülmények közepette Hitler kérésére október 18-án gyászbeszédet mondott Ulmban Rommel temetésén.

(Ezen a honlapon „Rommel tábornagy furcsa halála” címmel részletesebben foglalkozom halála körülményeivel.)

December 16-án hajnali 5 óra 30-kor a német tűzérség lőni kezdte az Eifelnél húzódó amerikai védelmi vonalakat. Az ardenneki ellentámadás megkezdődött. Az ellentámadás azonban már a kezdetektől nem volt sikeres. A hónap végén (dec.28.) Von Runstedt ismét megpróbálta meggyőzni Hitlert, hogy állítsák le az offenzívát, de a Führer erről hallani sem akart. Guderian - a közelgő Visztula menti támadás miatt - hasonló kéréssel próbálkozott. A „Nyugati Falon” számos repedés keletkezett, amelyeket Rundstedt igyekezett betömni. Az amerikai csapatok előörsei így is elérték a Bonn melletti Rajna-parti kisváros, Remagen előtti magaslatait. Miután a németeknek nem sikerült a folyón átívelő vasúti hidat felrobbantani, az amerikaiak sikeresen átjutottak rajta a folyó nyugati partjára.

Hitler azonnali hatállyal megvált tőle

Kesselring¹⁹ lett az utóda. Rundstedt később így emlékszik vissza az esetre. „Hitlernek egyszerűen elege lett belőlem. Arra hivatkozott, hogy szeretne megmenteni a hadbírósági eljárások nyűgétől, mivel a frontszakaszon történő dezertálások stb. miatt rengeteg katonát halálra fognak ítélni. Azt mondta, tudja, nem szeretnék részt venni egy ilyen vérfürdőben.”

A fogsága előtti hetek

Rundstedt először feleségéhez Kasselbe utazott. Március elején a várost erős légitámadás érte. A további bombázásoktól tartva Solzba, egy Kasseltől 25 km-re dél-keletre fekvő faluba utaztak. Itt kényelmes körülmények között felesége (Bila) rokonainál húzódtak meg. Itt két hétig maradtak. Fia Hans Gerd közben Ausztriába utazott, hogy találkozzon családjával. Amikor Hans április 3-án visszatért szüleihez, mindannyian tovább utaztak. Von Rundstedték először Weimarba mentek, ahol egy hotelban vettek ki néhány szobát. Alig egy hetet töltöttek a városban, majd észak-nyugatra a Harz hegységbe utaztak. A család Tinne faluba költözött. Miután a szövetségesek egyelőre az ország déli részét nem fenyegették a család Gothába, Erfurtba majd Jénába vándorolt. Következő állomásuk Bayreuth volt. Itt állították fel Kesselring főhadiszállását, és Von Rundstedt telefonon fel is hívta utódját, hogy felmérhesse a szövetségesek szándékait Dél-Németországban.

Az amerikaiak foglyul ejtették

Az utazással töltött hetek megviselték a tábornagy egészségét: lábában izületi gyulladás alakult ki. Ezért a Bad Tölz-i szanatórium lett a család végállomása. „Itt várták az elkerülhetetlent.” A várost május 1-jén Patch 7.hadseregének 36 Texas hadosztálya ostromolta. Bad Tölz védelmét „egy harccsoport és az SS-tisztiiskola növendékei látták el.” Az amerikaiak áttörték a védelmet és behatoltak a városba. „Az előőrsöt a 141.gyalogosezred 1. zászlóalja alkotta. Az >A< század egyik járőre, amelyet Joseph E. Burke hadnagy vezetett, megtudta egy hadifogolytól, hogy Von Rundstedt a szanatóriumban tartózkodik, és elindult az őrizetbe vételére. A tábornagyot felesége és fia társaságában a kandalló előtt ülve találták. Felálltak, és miután Von Rundstedt felocsúdott a meglepetéstől, mivel csak másnap reggelre számított az amerikaiak megjelenésére, ezt mondta Burke-nek:>> Egy katona számára a legszégyenletesebb dolog, ha ellenállás nélkül adja meg magát.<< Ő volt a Texas hadosztály 30.000. hadifoglya a nyugat-európai hadjárat során.”

Hadifogságban Angliában

Még európai földön

1945. május elején fiával és orvosával - egy rövid ideig - Augsburgban a 7. amerikai hadsereg főhadiszállásán tartózkodtak. Innen visszatértek Bad Tölzbe feleségéhez. A tábornagy és fia május 27-én átkerült a wiesbadeni amerikai fogolytáborba. Feleségével ezután csak két és félév múlva találkozott.

A lengyelek még 1944 vége előtt hivatalosan feljelentették háborús bűnökért „tömeggyilkosságért, bírósági tárgyalás nélküli kivégzésekért és más bűnökért”, amiket a Dél Hadsereg-csoport parancsnokaként követett el 1939. szeptember 1 - és október 30. között. A tábornagy és fia még hat hétig Wiesbadenben maradt, miközben kihallgatói a „D-napról” és más háborús eseményekről faggatták a tábornagyot.

Július második hetében került Angliába

Valószínűleg Montgomery¹⁹ tábornok különleges engedélyéve fia is elkísérhette Angliába, ahová más német tisztekkel együtt került. Buckinghamshire-ben a 11. számú hadifogolytábor volt első otthona a Wilton Parkban. A tábort az angolok még 1941-ben hozták létre az elfogott zömében a Luftwaffe és az elfogott német tengeralattjárók személyzetéhez tartozó ellenséges tisztek kihallgatására.

Állítólag amikor a tábornagy meglátta a szobáját, „nem tett megjegyzést, még az ablakra felszerelt sűrű dróthálóra sem.”

 Grondona ezredes a tábor parancsnoka:

„Ezek a vörös paszományos, aranysujtásos, szálfaegyenes német tisztek, akik minden reggel egy óra hosszat sétáltak a szögesdróttal elkerített gyakorlótéren, valószínűleg keserű gondolatokat forgathattak a fejükben. Én azonban sohasem éreztem úgy, hogy ez a keserűség fogvatartóik ellen irányulna.”

Amikor bejelentették a japán kapitulációt, Von Rundstedt: „..nem mulasztotta el, hogy behívja az ügyeletes angol tisztet, és gratuláljon neki a dicsőséges győzelemért. Ezt szokásos modorában tette…”

Ebben az időben a német tábornokok (Rundstedt, Von Manteuffel²⁰, Blumentritt és mások) több kihallgatáson vettek részt, ahol az ardenneki ellentámadásról kérdezték őket. Rundstedt sok időt töltött a Kensington Palace Grandens-beli hadifogoly-táborban is, ahol a háborús bűnöket vizsgáló csoport folytatott kihallgatásokat. A Wilton Parkban nagy arányban hallgatták le a foglyok egymásközti beszélgetéseit is.

1945. október 19. körül

Von Rundstedtet több hadifogollyal együtt egy újabb táborba szállították, Észak-Angliába. Mielőtt elutazott volna, egy olyan sétapálcával ajándékozta meg a tábor parancsnokát, amelyet Gerd Bassenge tábornok, a német hadsereg műszaki tisztje készített, aki még a Luftvaffe légvédelmi szakembereként Tunéziában esett fogságba. Új lakóhelye a Gizedale Hall-beli 1. számú hadifogolytábor lett. A tábor a Windermere-tótól kb. 4.5 km-re Hawkshead falu közelében volt, tulajdonképpen egy kastélyban és annak parkjában. Az elhelyezés szűkös volt: „hat tábornok osztozott egy szobán, és tizennyolc főtiszt egy barakkon.” A bútorzat egy kis asztalból, két kemény székből, és rossz matracokkal ellátott szűk vaságyakból állt. A tábornagy érkezésekor kb. 200 fogoly tartózkodott a táborban. Neki szerencséje volt, mert egy kilátással rendelkező szobát kapott.

A tábornagy számára

az itt eltöltött idő fontos eseménye a Basil Liddel Harttal való találkozásai lehettek. Az angol hadtörténész a közelben lakott és néhány esetben a német foglyokat faggatta korábbi életükről előadásokat tartott nekik a nyugati demokráciáról arról, hogy ők a németek milyen hibákat követtek el a múltban. Megkísérelte politikai meggyőződéseiket átformálni.

Liddel Hart: „A tábornagy egy kis szobán osztozott fiával. Bár ágyban feküdt, láthatólag örült nekem. (A táborparancsnokságon azt mondták, hogy bicegése erősödött, és már csak negyedórát sétált naponta. Ez valamilyen gyógyíthatatlan keringési elégtelenségnek köszönhető - a táborban ráadásul semmilyen kezelésre nem volt lehetőség. Ő azonban nem panaszkodott, és szenvedéseit igyekezett palástolni - ellentétben néhány fiatalabb bajtársával.)

Von Rundstedt ebben az időben töltötte be 70. életévét. A kis ünnepségre a tábornagy szobájában került sor, ahová Lidl Hart-ot is meghívták. „Tortával ünnepeltek, Siegfried Heinrici²¹ tábornok a többi hadifogoly nevében megajándékozta az ünnepeltet egy Grizedale Hallt ábrázoló festménnyel, amit később a család Liddel Hartnak ajándékozott, találkozásaik emlékére.

A tábornokokat tovább vitték…

a dél-walesi Farm Islanden létesített 11. számú különleges hadifogolytáborba. Nem sokkal a szigetre érkezése után Rundstedtet ismét kihallgatták, pályafutásáról és hadjáratairól.

1946. május közepén Von Rundstedt, Von Kleist, Westphal és Blumentritt Nürnbergbe repült.

A tábor tolmácsa: „Amint lassan a kapu felé haladt (Rundstedtről van szó - a szerk.) fogadta a felsorakozott kb. 185 tábornok és admirális tisztelgését. Aztán előlépett közülük a rangidős, és egy rövid beszédben arra kérte a tábornagyot:>>védje meg a német tisztikar becsületét Nürnbergben.<<

 A tábornagy nem élvezte nürnbergi tartózkodását. Tábornok társaival - akiket ugyancsak a védelem tanúiként hallgattak meg - augusztus 19-én visszarepültek Nagy-Britanniába.

1946 őszén megkezdődött

a hadifoglyok visszaküldése Németországba, „de előbb minden embert alapos vizsgálatnak vetettek alá. Közben Runstedt fiát Hans Gerdet, gyógyíthatatlan gégerákja miatt már 1947. január 30-án szabadon bocsátották és visszatérhetett Németországba. A tavasz során (1947. április) az amerikaiak hivatalosan is kérték Von Brausitsch, Von Manstein²² és Von Rundstedt kiadatását, mert felvették őket a háborús bűnösök listájára. Ezt megelőzően a tábornagyot (március 17) újra Németországba szállították, „ez alkalommal Wupperfalba, hogy tanúskodjon Blumentritt” tábornok védelmében.

A háborús bűnöket kivizsgáló csoport „valószínűleg” őt is kihallgatta németországi tartózkodása idején. Ezt követően a tábornagyot április 9-én ismét vitték visszavitték Angliába.

Közben gyűltek ellene a bizonyítékok

A perek előkészítése során az amerikaiak „jelentős mennyiségű terhelő adatot” találtak Von Rundstedt, Von Manstein, Von Brausitsch és Rudolf Strauss vezérezredes ellen. Ebben az időben a tábornagynak nagyobb gondjai is adódtak. „1947 júniusában fia egyházi kórházba került Hannoverben torokrák miatt.” A város püspöke kérte a brit hatóságokat, hogy engedjék Rundstedtet a fiához, aki hamarosan meghalhat. A tábornagynak engedélyezték az utat, aki december 22-én kísértet nélkül Hannoverbe repülhetett „Naponta meglátogatta a fiát” itt találkozhatott menyével (Bilával). Fia végül is 1948. január 12-én hunyt el.

Az aktatologatás tovább folytatódott,

hogy bíróság elé állítsák-e a tábornokokat vagy sem. Nem sokkal azután, hogy visszatért Hannoverből „orvosi vizsgálatra” rendelték Staffordba, ahol tábornagy társait is kórházba ápolták. A tábornagy általános gyengeségre, szédülékenységre, remegésre, fejfájásra és folyamatos álmatlanságra panaszkodott. Az orvosi bizottság szerint Rundstedt és a többi tábornagy vádeljárás aláhelyezése tovább rontana egészségi állapotukon. A britek véleménye szerint ezért nem lenne szabad őket bíróság elé állítani, vissza kellene küldeni őket Németországba.

1948. május 4-én

„két és fél év után” Von Rundstedt és aaz ezredes fogolytársa az Island Farmról Redgrave Hallba, a 231. számú hadikórházba került. Június 2-án az amerikaiak ismét kérték a tábornagy és Von Manstein tanúként való megjelenését Nürnbergben. Von Brauchitsch egészségi állapota miatt már nem tudott ezen résztvenni.

A brit kormány július 5.-i ülésén döntés született arról, hogy a tábornokokat szeptember 1-jével - egészségi állapotuk miatt - szabadon kell bocsátani és vissza kell küldeni Németországba, „ahol a helyi hatóságok majd megvizsgálják múltjukat. Július vége felé Rundstedt és Von Manstein is elhagyta Redgrave Hallt. Őrizet alatt, de első osztályú kocsiban a tábornokokat előbb Londonba, majd az amerikaiaknak repülőn Nürnbergbe vitték őket, ahol először egy katonai kórházba kerültek. Nem érintkezhettek senkivel, állandó szigorú felügyelet alatt, - itt Munsterlagerbe - élték minden napjaikat.

Háborús bűnösök

A németországi brit zóna egyik képviselője július végén előzetesen ismertette velük az ellenük felhozott vádakat. Elsősorban a „komisszár parancs”, Von Rundstedt esetében a „kommandóparancs” végrehajtása, a szövetséges „különösen orosz” hadifoglyokkal való rossz bánásmód, a „hadifoglyok genfi konvencióval ellentétes veszélyes munkára kényszerítése, a polgári lakósság elleni bűnökkel” kapcsolatban. A tábornagyokat és Strausst hivatalosan is vád alá helyezték háborús bűnök elkövetésének gyanújával „és megszüntették hadifogoly státuszukat.”

A vádaláhelyezés a hadifogoly-státusz elvesztésén túl azzal is járhatott, hogy a gyanúsítottak elveszthették tulajdonukat, azokat könnyűszerrel elkobozhatták. Befagyaszthatták az illetők bankszámláit. „A 80 márkás járadék, amit a Wehrmacht volt tagjaiként kaptak” ezt a hátrányt nem pótolhatták. Október 18-án szívrohamban meghalt Von Brauchitsch tábornagy. Halálával valamelyest egyszerűbbé vált a vádak előkészítése, hiszen az illetékes hatóságnak kevesebb bizonyítékot kellett már összegyűjtenie. „Úgy számították, hogy Rundstedt perére kb. hat hónap - egy év múlva kerülhet sor.” A vádeljárás sikeresen haladt a maga útján. Ennek következtében 1949. január elsején Von Rundstedtet, Von Mansteint és Strausst hivatalosan is vád alá helyezték.

Von Rundstedt ellen húsz pontban

folytatták le az eljárást.

„Az első három a parancsnoksága alatt kibocsátott >> kommandó parancsra<< vonatkozott. Két másik foglalkozott az orosz hadifoglyokkal és a francia ellenállás elfogott tagjaival való bánásmóddal. Tíz pont az orosz hadjárathoz kapcsolódott, beleértve a „kommisszár parancsra<<, a polgári lakósság és a partizánok elleni kegyetlenkedéseket. Kettő az Einsatzgruppék tevékenységre a Dél hadseregcsoport területén, egy pont foglalkozott az 1939 őszén legyilkolt lengyel polgári lakósság ügyével, négy másik pedig a holland, belga és francia lakosság elleni kegyetlenkedésekkel és gyilkosságokkal, valamint a deportálásokkal.”

1949. május 6-án a brit kormány

elhatározta szabadlábra helyezésüket.

A döntés tehát megszületett Von Rundstedtet és Strausst szabadon bocsátották, ez azonban nem jelentette azonnali kiengedésüket. A 94. számú brit katonai kórházban maradtak, továbbra is őrizet alatt. A brit kormány gyors döntése ugyanis váratlanul érte a hatóságokat. Az érintettek ugyanis komoly betegek voltak, másrészt még nem dőlt el, hogy Von Runstedt ezután hol fog élni.

A tábornagy hátralévő éveiben

1949. május 20-án értesítették Rundstedtet, hogy 26-ig maradhat a kórházban. Május 26-án felesége társaságában egy brit katonai járművel testvéréhez Ratzeburgba mentek. Egészségi állapota azonban nem javult. Május 30-án a német Vöröskereszt segítségével a hannoveri Nordstadt kórházba került. Szeretett volna Solzba menni feleségéhez, de a hatóságok még mindig korlátozták a szabad utazásban. Ebben közrejátszott az Ellenőrző Tanács 1946 októberében kiadott - a nácitalanításról szóló - 39. számú határozata is.

A helyzetet jól jellemzi

Lidell Hartnak írt egyik levele:

„Még mindig kórházban vagyok, betegen és öregen. A helyzetem nagyon rosszra fordult az utóbbi időben. A hannoveri brit kormányzat első kategóriás >>háborús bűnössé<< nyílvánított. Emiatt nem tudok átmenni Solzba, az amerikai zónába, ahová a feleségemet telepítették át két kis szobába. Szeretném, ha együtt élhetnénk a brit zónában, de nem tudok letelepedni, mert nincs nyugdíjam, és nincs pénzem sem, mert a bankszámlámat befagyasztották az amerikai zónában…..”

A tábornagy csak október 28-án hagyta el a kórházat „és újra testvérénél szállt meg Ratzenburgban, amíg megfelelő helyet nem talál magának és Bilának” (a feleségének - a szerk.) Alsó-Szászország miniszterelnöke azonban világossá tette Ditha (Rundstedt menyéről van szó - a szerk.) előtt, „hogy kisujját sem fogja mozdítani egy háborús bűnösért.” Végül Opperhausenben, Hannovertől északra tudott két szobát találni apósáéknak,” a Vöröskereszt egyik öregek számára fenntartott otthonában. 1951 nyarán a tábornagyék - elhagyva Oppershausent - menyük szerzett nekik Hannoverben egy harmadik emeleti három szobás lakást. Az életük valamivel kényelmesebbé és rendezettebbé vált.

Felesége agyvérzést kapott

éppen, aranylakodalmuk előtt, az 1952 év elején. Járadéka nem tette lehetővé, hogy ápolónőt fogadjon. „Bila nagyon legyengült, és végül október 4-én elhunyt” a fia mellé (Hans Gerd - a szerk.) temették el. Legidősebb unokája Barbara hozzá költözött. Annak ellenére, hogy unokája nála lakott, felesége halálát nem sokkal élte túl. Az újévre (1953) a tábornagy annyira legyengült, „hogy nem tudta többé megmászni a lépcsőket.” 1953. február 24-én szívroham érte az ágyában. „A 816 209.számú hadifogoly meghalt” - írta a Daily Sketch.

Felhasznált irodalom:

Charles Messenger

Az utolsó porosz

Gerd von Rundstedt tábornagy élete

Hajja és Fiai Könyvkiadó 1998

Internet - Wikipedia

Szövegmagyarázat:

1. Paul Ludwig von Kleist (1881-1954) német tábornagy. Az első világháborúban huszár hadnagyként szolgált.

A háború után 1932-1935 között a lovasság főparancsnoka volt. 1939-ben nyugdíjba vonult, majd a második világháború kezdetekor újból szolgálatot vállalt. A lengyelországi hadjárat alatt a XXII. páncélos hadtestet irányította. A Franciaország ellen folyó harcokban ugyancsak páncélos hadtestek élén állt. Kleist 1941 áprilisában komoly szerepet játszott Jugoszlávia és Görögország lerohanásában. Később a keleti (szovjet) fronton a Dél-Hadseregcsoportban tevékenykedett, 1942-ben a Kaukázusba küldték. 1942 novemberétől az „A” hadseregcsoport élére került, 1943-ban tábornaggyá léptették elő. 1944-ban - Hitler parancsa ellenére - csapataival már a nyugati frontszakaszon visszavonult. A háború végén az amerikaiak fogságába került. 1946-ban Jugoszláviában háborús bűnök elkövetésével vádolták meg. 1948-ban kiadták a Szovjetuniónak, ahol 1952-ben elítélték, a vladimiri fogolytáborban 1954-ben halt meg.

2. Walter Karl Ernst August von Reichenau (1884-1942) hivatásos katona, német tábornagy. Már 1902-től a hadseregben szolgált. Az első világháborúban századosként a nyugati fronton található. A háború után vezérkari tiszt, 1931-től a Reichswernél töltött be vezető beosztást. Később Werner von Blomberg tábornok parancsnoksága alatt Kelet-Poroszországban foglalkoztatták. Hitler hatalomra jutása után a diktátor egyik tanácsadója. 1935-ben vezérőrnaggyá léptették elő és München katonai körzet parancsnokának nevezték ki. A második világháború idején részt vett a lengyelországi harcokban. 1940-ben a 6. hadsereget vezette a nyugati fronton. 1941 júniusától a keleti fronton harcolt, csapataival elfoglalta Kijevet és Harkovot. Aktív antiszemitaként katonái körében bátorította a zsidók elleni atrocitásokat. Váratlanul agyvérzésben hunyt el 1942 januárjában.

3. Erwin von Witzleben (1881-1944) hivatásos katona, német tábornagy. Katonaként ellenezte Hitler háborús terveit. 1940-ben az 1. hadsereg parancsnokaként részt vett a Franciaország elleni hadjáratban, csapataival áttörte a Maginot-vonalat. Egyidejig a Nyugati Front főparancsnoka. 1942-ben betegségére hivatkozva visszavonult. A Hitler elleni összeesküvés, majd a sikertelen merénylet (1944. július 20.) előkészítésének egyik főszervezője. Roland Freisler bírósága - megalázó körülmények között - felelősségre vonta és halálra ítélte.

4. „Az idősebb Moltke”, azaz Helmuth Karl Bernard von Moltke gróf (1800-1891) porosz királyi tábornagy.

1858-1871 között a hadsereg vezérkari főnöke, kiváló katonai stratéga. Részt vett a porosz-osztrák-dán (1864) a porosz-osztrák (1866), valamint a porosz-francia (1970/1971) háborúkban. Kiemelt szerepet játszott Bismarc kancellár mellett a Német Császárság 1871-es létrehozásában.

5. Erwin Johannes Eugen Rommel (1891-1944) hivatásos katona német tábornagy. Életével ezen a honlapon (www.historiamozaik.atw.hu) a „Rommel tábornagy furcsa halála” című szerkesztés részletesebben foglalkozik.

6. „Sepp” Dietrich Josef (1892-1966) német katona, a Waffen-SS tábornoka. Egyike annak a 27 személynek, aki megkapta a „Vaskereszt lovagkeresztje tölgyfalombokkal kardokkal és gyémántokkal” kitüntetést.

Nem volt „hadvezér”, életét nem hivatásos katonaként kezdte. Kezdetben hentesként és szállodai inasként is dolgozott. Az első világháború után a „szabad csapatokhoz” sodródva emelkedett az ázsiója. Életével ezen a honlapon (www.historiamozaik.atw.hu) a „Mozaikok Joseph Goebbels Naplójából” című szerkesztés részletesebben is foglalkozik. Dietrichet a háború után először az ún. „Dachaui” perben a malmédy-i* vérengzésben játszott szerepéért ítélték el.

* A belgiumi malmedy-i vérengzés az ardenneki csata részeként 1944. december 16-án indított Wacht am Rhein hadművelet végkimenetele volt. A harcban és a mészárlásban (utóbbiban a Periper harccsoport alakulatai) a Josef Dietrich irányította katonák vettek részt.

A védtelen amerikai foglyok őrzésére hátrahagyott  németek, figyelmeztetés nélküli tűzparancsra több, mint száz amerikai katonát lemészároltak.

Dietrichet másodszor - már német bíróság vonta felelősségre az 1934 nyarán a „Hosszú kések éjszakáján”** elkövetett cselekményeiért.

**A „Hosszú kések éjszakája” más elnevezéssel „Röhm puccs”, vagy a „Kolibri” hadművelet 1934. június 30-tól néhány napig tartó vérfürdőt, politikai tisztogatások sorozatát, az érintett személyek bírói ítélet nélküli likvidálását  jelentette. Hitler parancsára („én vagyok a törvény”) kivégezték Ernst Röhmöt, az SA vezérét és, több mint 200 SA vezetőt. Likvidálták Kurt von Schleichert, volt birodalmi kancellárt és másokat.

7. Günther Blumentritt (1892-1967) hivatásos katona, német tábornok. A porosz családból származó Blumentritt 1911-ben lépett a hadsereg kötelékébe. 1941 decemberében Hitler a Moszkva bevételéért harcoló csapatok főparancsnokává nevezte ki. 1943-1944 között a „D” hadseregcsoport vezérkari főnöke. Harcolt Kluge és Runstedt parancsnoksága alatt, utóbbinak személyes barátja is volt. A Hitler elleni merényletben való állítólagos részvételéért vád alá helyezték, de Hitler személyesen rehabilitálta őt. Később a XII. Waffen-SS hadtest parancsnoka. Majd a 25 hadsereg élére került. A háború végén fogságba esett. Évek múlva a Nyugat-Németország védelmi minisztériumában volt tanácsadó.

8. Hans Speidel (1897-1984) hivatásos katona, német tábornok. Már 1914-től a hadsereg tagja. Harcolt az első világháborúban. A háború után jobbára vezérkari posztokat töltött be. Képzett igen művelt tisztnek számított, aki történelemből doktorátust is szerzett. Az 1940-es nyugati hadjárat idején vezérkari főnök. A keleti frontra 1942-ben került, az ott nyújtott teljesítménye alapján megkapta a lovagkeresztet. 1944 tavaszán ismét Franciaországban található, ahol Rommel kérésére a „B” hadseregcsoport vezérkari főnöke lett. A szövetségesek partraszállása idején (1944. június 6.) az első támadást elterelő hadműveletnek vélte, emiatt Rommelt az eseményekről csak később értesítette. Állítólag tudott a Stauffenberg féle Hitler ellenes merénylet előkészületeiről. Ezért 1944 szeptemberében letartóztatták. A kivégzést azonban elkerülte. A börtönből francia katonák szabadítottá ki.

A háború után az új rezsim kamatoztatta katonai szakértelmét. A NATO keretében vezető beosztást is betöltött.

9. Alfred Josef Ferdinand Jodl (1890-1946) hivatásos katona, német tábornok, háborús bűnös. Az első világháborúban tüzér tisztként szolgált. 1939-1945 között az OKW (Oberkommando der Whermacht) hadműveleti irodájának vezetője volt. Hitler feltéetlen híve. Jodl nem rendelkezett aktív parancsnoki vezetési tapasztalatokkal. Életével ezen a honlapon (www.historiamozaik.atw.hu) több szerkesztés részletesen is foglalkozik.

10. Günther von Kluge (1892-1944) hivatásos katona, német tábornagy. Részt vett a lengyelországi, majd a nyugati front hadjárataiban. 1941-től a keleti hadszíntéren a közép-hadsereg kötelékében harcolt. Guderian tábornok az ő beosztottja volt, aki gyakran nélküle is fontos döntéseket hozott. 1941 decemberében Bock utódja lett a hadseregcsoport élén. 1944 nyarán Rundstedtet váltotta a nyugati front parancsnoki székében.

Bár odaadóan szolgálta Hitlert, később mégis belekeveredett a Hitler-ellenes összeesküvés előkészítésébe.

1944 augusztusában öngyilkosságot követett el, mások szerint egy SS tábornok vezette osztag gyilkolta meg.

11. Claus Schenk von Stauffenberg (1907-1944) hivatásos katona, német ezredes. Később a Tartalék Hadsereg vezérkari főnöke. Az időzített bombaszerkezetet egy táskában ő helyezte az asztal alá közvetlenül Hitler lábaihoz. Kivégzésekor így kiáltott fel: „Éljen a szent Németország”. Életével ezen a honlapon (www.historiamozaik.atw.hu) „Goebbels a Hitler elleni merényletről” című szerkesztés részletesebben is foglalkozik.

12. Joseph Goebbels (1897-1945) Jelentéktelen újságíróból lett a náci propaganda első számú vezetője. Hitler „sírig tartó” követője. Életével ezen a honlapon (www.historiamozaik.atw.hu) több szerkesztés részletesen is foglalkozik.

13. Wilhelm Keitel (1882-1946) hivatásos katona, vezértábornagy, háborús bűnös. A német OKW (Ober Kommando der Wehrmacht) hivatalának főnöke. Hitler feltétlen kiszolgálója. Életével ezen a honlapon (www.historiamozaik.atw.hu) több szerkesztés részletesebben is foglalkozik.

14.Hanz Wilhelm Guderian (1888-1954) hivatásos katona, német tábornok. Már 1908-tól a hadsereg tagja.

Részt vett az első világháborúban. A háború után a hadsereg gépesítése foglalkoztatta. 1938-tól a gépesített páncélos csapatok főparancsnoka lett. Guderiant a páncélos hadviselés elkötelezett híveként ismerték. Részt vett a lengyel, majd a nyugati hadjáratokban. Ez utóbbiban aVon Kleist alá tartozó 19.páncélos hadtestet vezette. A Szovjetunió megtámadásakor (1941. június 22) a 2 páncélos hadsereg élén állt. A kudarccal járó moszkvai csata után Hitler leváltotta. Ennek ellenére 1943-tól a páncélos csapatok főfelügyelője lett. A Hitler ellen megkísérelt merénylet után Zeitzler utódaként a szárazföldi erők vezérkari főnöke. A háború vége előtt Hitler minden tisztségéből felmentette. Bár Nürnbergben a háborús bűnösök perében a vádlottak közé került, a bíróság a vádak alól felmentette. 1947-től a Német Szövetségi Köztársaság Védelmi Minisztériumának egyik szaktanácsadója.

15. Erich Hoepner (1886-1944) hivatásos katona, német tábornok, a páncélos hadviselés szakértője. Részt vett a lengyelországi (1939. szept.) és a nyugat-európai hadjáratban (1940. május, június). A 4.páncélos egységek parancsnokaként a keleti hadszíntéren Leningrád és Moszkva alatt is harcolt. A szovjet ellentámadás miatt - Hitler parancsa ellenére - elrendelte a visszavonulást. Az általa irányított harckocsik voltak legközelebb Moszkvához. Hoepner több Hitler-ellenes összeesküvésben is szerepet vállalt. Az 1944. július 20-án végrehajtott merénylet után letartóztatták és kivégezték.

16. Stieff német vezérőrnagy az ún „Walkür” hadművelet egyik szervezője, a Hitler ellen elkövetett merénylet (1944. július 20) tevőleges előkészítője. A berlini „Rangsdorf” repülőtéren a vezérőrnagy és szárnysegédje a reggeli órákban már várta az oda érkező Stauffenberget és szárnysegédjét. Stieff két aktatáskát adott át Stauffenbergnek, amelyekben a robbanó szerkezetet helyezték el, majd elbúcsúztak egymástól. Stieff szárnysegédjével ezután visszatért a fővárosba. Stauffenberg repülőgépe reggel hét óra körül szállt fel, hogy aztán 560 kilométert repülve a rastenburgi főhadiszállás melletti repülőtéren landoljon.

17. Roland Freisler (1893-1945) jogász Hitler vérbírája. Önkéntesként szolgált az első világháborúban, 1915-ben orosz fogságba esett, ahol megtanult oroszul. A kommunista ideológia hatása alá kerülve került később vissza Németországba. A jogi egyetem elvégzése után ügyvédi irodát nyitott. Életével ezen a honlapon a (www.historiamozaik.atw.hu) „Goebbels a Hitler elleni merényletről” c. szerkesztés részletesebben is foglalkozik.

18. Albert Kesselring (1885-1960) hivatásos katona, német tábornagy. Eredetileg tüzér volt. Az első világháborúban vezérkari tisztként szolgált. 1934-től a Luftwaffe tisztje. 1939-ben az 1. légiflotta parancsnokaként részt vett a lengyelországi hadjáratban. A nyugati fronton a Belgiumban és Észak-Franciaországban állomásozó 2. légiflotta élére került. Az „angliai csatában” két nappali támadást vezetett London ellen, veszteségei azonban jelentősek voltak. 1941-1945 között a Délnyugati hadseregcsoport parancsnoka volt Olaszországban és a Földközi-tengeri hadszíntéren. Az afrikai hadjáratban Rommel utánpótlást sürgető kéréseit nem tudta teljesíteni. 1943-tól már az olaszországi német haderő élén, védekező pozicióban jó teljesítményt nyújtott.

1945 márciusában a nyugati hadseregcsoport élén Rundstedtet váltotta fel. A háború végén fogságba került.

Egy angol katonai bíróság előbb halálra, majd életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte. Súlyos betegségére hivatkozva 1952-ben szabadon engedték.

19. Bernard Law Montgomery (1887-1976) hivatásos katona, angol marsall. Harcolt az első világháborúban, 1914-ben súlyosan megsebesült. A második világháború idején 1939/1940-ben hadosztályparancsnok Franciaországban. Harcképes egységeit Dunkerque-nél sikeresen evakuálták, ő maga utolsóként hagyta el a hídfőt. 1940-1942 között hazájában lát el parancsnoki feladatokat. 1942.aug.-tól az észak-afrikai 8. brit hadsereg parancsnoka. Kinevezésével egyidejűleg csapatai éppen ebben az időben kaptak utánpótlást, ami egybeesett a németek utánpótlási gondjainak növekedésével. „Monty” e mellett is kiváló parancsnoki erényeket mutatott fel. A sivatagi háború fordulópontjaként emlegetett el-alameini csatában legyőzte Rommel seregét.

A szövetségesek észak-afrikai partraszállása után a Patton amerikai tábornok vezette 7. amerikai hadsereggel Együttműködve félév alatt felszámolták a „tengely-hatalmak” afrikai csapatait. Életével ezen a honlapon (www.historiamozaik.atw.hu) az „Eisenhower a második világháború befejezéséről” című szerkesztés részletesebben is foglalkozik.

20. Hasso Eccard von Manteuffel (1897-1978) hivatásos katona, német tábornok. Az első világháborúban gyalogosként, később a lovasságnál szolgált. Ezt követően a harckocsizókhoz került. A második világháborúban 1941-től a keleti harctéren jelentős sikereket ért el. 1944. szeptemberétől az 5.páncélos hadtest parancsnoka,melynek élén főszerepet vállalt az ardenneki támadás végrehajtásában. 1945 márciusától a háború végéig a 3. páncélos hadsereget irányította. A háború után angol fogságba került. Nem volt háborús bűnös.

Később az ötvenes években a nyugat-német liberális párt tagjaként a Bundestágban volt képviselő. Az USA-ban a West Point-i katonai akadémia oktatója. Egy utazás során 1978-ban halt meg Ausztriában.

21. Siegfrid Henrici (1889-1964) hivatásos katona, német tábornok. Közelebbi adatokat személyéről nem találtam.

22.Erich Lewinski von Manstein (1887-1973) hivatásos katona, német marsall. Kadétiskolát végzett, harcolt az első világháborúban. 1937-től a vezérkari főnök helyettese. 1939-ben a Lengyelország ellen folytatott hadjáratban Runstedt vezérkari főnöke. 1939 végétől a nyugati hadjárat tervezésében vett részt. 1941-től a keleti fronton jelentős sikereket ért el, az 56. páncélos hadtestet, később a 11. hadsereg egységeit vezette. 1942-ben csapataival elfoglalta a Krim-félszigetet, majd a nyár folyamán a Don hadseregcsoport élére került. Az év végén közel állt ahhoz, hogy felmentse a Sztálingrádban körül zárt német egységeket. 1943-ban nagyrészt neki volt köszönhető, hogy a német front nem omlott össze. Ebben az évben Harkovot is visszafoglalta. A déli hadseregcsoport parancsnokaként 1944-ben többször összetűzésbe került Hitlerrel. Emiatt a Führer leváltotta. A háború után egy angol katonai bíróság 18 évi szabadságvesztésre ítélte, 1953-ban amnesztiával szabadult.

Forrás:

Internet-Wikipedia

www.historiamozaik.atw.hu

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2011. február