A miniszterelnök menekülni kényszerül

Nagykállói dr.Kállay Miklós (1887-1967) politikus 1942. március 10-től a török követségre való menekülése időpontjáig (1944. március 20.) volt ténylegesen Magyarország miniszterelnöke. Horthy Miklós tudtával fokozatosan feladta elődjének Bárdossy Lászlónak a tengelyhatalmak felé irányuló politikáját. A német szövetség látszatát fenntartva titkos tárgyalásokat kezdeményeztek az angolszász hatalmak megbízottaival először Törökországban, majd Stockholmban, Bernben és Lisszabonban. A tárgyalásoknak nagy irodalma van, aminek ismertetésére e helyen nem lehet vállalkozni. A német titkosszolgálatnak azonban megbízható információk álltak rendelkezésére a tárgyalásokról. Nem véletlen, hogy a német megszállás időpontjában a miniszterelnök helyzete tarthatatlanná vált. Kállay Miklós menedéket kért a törököktől, ahol 1944. márc. 20-tól 1944. novemberéig, a nyilasok által történő elhurcolásáig tartózkodott. A szerkesztés Kállay Miklós menekülését, a nyilasok általi fogvatartását és további „kálváriáját” örökíti meg az ő emlékezése alapján.

A megszállás első napja után.

A miniszterelnök visszavonult lakosztályába családjával, feleségével, három fiával és a kis unokával. Reggel hat órakor azzal ébresztették, hogy a miniszterelnökség előtt egy páncélos áll és az épület körül van véve SS katonákkal. „Egy SS tiszt pedig dörömböl a kapun és bebocsátást kér.” Kristóf fia lement megkérdezni, hogy mit akar. A tiszt azt felelte, hogy parancsa van a miniszterelnököt a német követségre kísérni, ahol Veesenmayer¹ teljhatalmú megbízott várja. Eközben - míg a miniszterelnök öltözködött - családja arra kérlelte, hogy meneküljön. „Gyors elhatározással” úgy döntöttek, hogy a kis unokával mindnyájan elhagyják lakosztályukat. A család elindult a miniszterelnökség óvóhelyén át a Várhegy belsejébe.

„Az óvóhely alsó kijárata a Várhegy alatti alagútba nyílt, onnan egy szemközt nyíló ajtón át egy lépcsőhöz érkeztek, s mintegy háromszáz lépcsőfokot megmászva felértek a királyi palotába a kormányzó rezidenciájához.”

A kormányzót azonnal felébresztették

Horthy felháborodva fogadta a miniszterelnök elleni merénylet hírét „és nyomban felajánlotta… hogy helyezkedjem az ő oltalma alá.” Horthy azonnal felhívta Veesenmayert, -aki fent volt már és várta a miniszterelnököt - hogy legerélyesebben tiltakozzon a teljhatalmú megbízottnál.

Kállay Miklós nem akarta „a kormányzó meghívását igénybe venni,” ezért felhívta a török követet bizonyos Kececi urat, hogy fenntartja-e a feleségének az előző napon tett ajánlatát, miszerint menedéket nyújt a miniszterelnök részére. „Igenlő válaszára azt kértem tőle, hogy küldje az autóját a várkert kijáratához. Amikor az autó megérkezett, elbúcsúztam a családomtól és a kormányzóéktól, beültem és hamarosan a Rózsadombon lévő török követség kapuja előtt szálltam ki.”

„Nyolc hónapig vendégeskedtem ott.”

A követ jelentette az eseményt kormányának, ahol azt jóváhagyólag tudomásul vették.

A török külügyminiszter bizonyos Numan bej von Papen² német követtel tárgyalta meg az esetet.

Papen „ajánlata” szerint a miniszterelnök három lehetőség közül válaszhatott:

-          a török kormány meghívására családostul Konstantinápolyba megy egy német repülőgépen,

-          vagy vidéki birtokára utazik, ahol egy német „díszőrség” vigyáz a személyes biztonságára,

-          vagy továbbra is igénybe veszi a török követség vendégszeretetét.

A miniszterelnök nem sokáig mérlegelhette a lehetőségeket. Ugyanis a német kormány visszavonta az első számú ajánlatát. „Így habozás nélkül kijelentettem, hogy a második lehetőséggel

nem kívánok élni, és kértem, hogy egyenlőre a követségen maradhassak.”

A németek „vesztegzár alá helyezték” a követséget.

Az épületet körülvevő négy utca sarkán egy-egy „fölfegyverzett gépkocsi állt éjjel nappal, az autók között járőrök cirkáltak.” Éjjel pedig reflektorok világították meg az épületet.

A követ „nagyon féltette” a miniszterelnök testi épségét és „jó időbe telt, mire megengedte,” hogy kisétálhasson a követség kertjébe.

„Ilyen formán beszélgetéssel, rádióhallgatással, olvasással teltek a napok.”

A török követ francia műveltségű, franciául igen jól beszélő „kitűnően képzett jogász ember volt.”

Néhány nap elteltével meglátogatta a miniszterelnököt Szentmiklósy Andor külügyminiszter helyettes, aki tájékoztatta őt az eseményekről, elsősorban a külügyekről. Szentmiklósy jelentette, hogy „minden iratot, amit lehetett megsemmisítettek, de elmondta azt is, hogy a németek „lekapcsolták” a Németországon átmenő és jövő futárokat „sok kompromittáló, jegyzéket is találtak náluk.” Szentmiklósy Andort is néhány nap múlva a németek Dachauba hurcolták, ahonnan már nem térhetett vissza. Kállay Miklós felesége továbbra is a „kormányzó úrék vendégszeretetét élvezte.” Legidősebb fiát, annak feleségét gyermekükkel nővérének „egy Pest környéki birtokára internálták.” Középső fia katonának állt. „A legkisebbik főhadnagyként szolgált a kormányzó testőrségében, ő a legjobb helyen volt.” A miniszterelnöknek - néhány levélváltáson kívül - egyébként nem volt kapcsolata a családjával.

A nyár folyamán

Kállay Miklós aztán levelet kapott Winkelmanntól³ „a Veesenmayer után rangban következő budapesti SS-parancsnoktól, aki alá az egész belügyi rendészet tartozott, és aki közvetlenül Himmlernek⁴ volt alárendelve. „Ebben a levélben Winkelmann olyan ajánlatot tett a miniszterelnöknek, hogy ha elhagyná a követséget úgy családjával együtt Himmlernek „személyes vendége” lehet, s egy vadászkastélyban kap rangjához illő elhelyezést…” Válaszában azt írta, hogy személyét illetően a török és a német kormány korábban megállapodott és nem volna részéről „lojális”, ha ennek nem vetné magát alá. Ezért az ajánlatot nem fogadhatja el. „Lehetek foglya a németeknek, mint ahogy lettem is később, de vendégük soha” - írja a miniszterelnök.

Levelet ír Horthy Miklósnak

Válaszul a kormányzó elküldte hozzá „legbizalmasabb szárnysegédjét, Tost repülő őrnagyot”, hogy tájékoztassa őt arról, „hogy a legelső alkalommal, amikor lehetséges, fegyverszünetet kér, addig is azonban leváltja a Sztójai⁵-kormányt és katonai kormányzást állít a helyébe, eltávolítva az összes náci elemeket…”

„Az események felgyorsultak

Megkezdődött a németek hatalmának teljes összeroppanása.” Elsőnek aug. 23-án a „leghűségesebb, ahogy Hitler mindig emlegette” - Románia szakadt el tőlük. A Lakatos⁶-kormány kinevezésével helyzete „annyiban változott, hogy a kormányzó utasítására az egyik szomszédos épületben egy rendőregységet helyeztek el, amely a német őrséget kontrollálta,” nehogy őt a németek „kiemeljék” a követségről. Kapcsolata a külvilággal könnyebbé vált. Egy József nevű komornyik „vállalta vasárnaponként, amikor kimenője volt, hogy viszi és hozza” a leveleit. Később kiderült, hogy a komornyik „lelkiismeretesen bemutatta őket előbb elolvasásra és lefényképezésre a Gestaponak.” András fia hozott neki „egy orosz géppisztolyt és revolvereket, a derék komornyik persze ezt is elárulta a németeknek…” A nyilasok hatalomátvétele után, amikor „kiderült, hogy a kormányzó nem lesz képes” oltalma alatt tartani családját, elhatározták, hogy felesége is a követségre jön. „Nagy esemény volt megérkezése… Fájdalom nem sokáig lehettünk együtt” - emlékezik vissza Kállay Miklós.

„Jött a nyilasok, a Szálasi uralma.

Rosszabb volt a németeknél, erkölcstelenebb, aljasabb. Szálasi⁷ elmebajos volt, követői a nép söpredéke.” A miniszterelnök helyzete „egyre tarthatatlanabb lett a követségen. A követ egymás után kapta a felszólításokat, hogy adjanak ki engem, különösen azután, hogy Törökország hadat üzent Németországnak…”

1944. november 18-án a külügyminiszter behívatta a török követet, és ultimátumot adott át neki, amennyiben november 19-én délután négy óráig nem hagyja el a követséget, rendőri beavatkozással fogják onnan kiemelni. Erről a követ tájékoztatta a miniszterelnököt „egyúttal megmondta azt is, hogy nincs módja ellenállni… nem vállalhatja a felelősséget a további komplikációkért.” Ezért elhatározta, hogy másnap elhagyja a követséget.

Búcsút kellett vennie a házigazdáitól

Elbúcsúzott feleségétől, attól a néhány hozzátartozójától, akik bejöhettek hozzá. Három fia közül csak a legkisebbről tudta, de róla is csak annyit, hogy a németek ismeretlen helyre hurcolták.

„Másnap, november 19-én délután négy órakor egy csomó autó állt meg a követség épülete előtt, magyar és német detektívekkel, valamint két fegyveres SS-gépkocsi, rakva katonákkal. Az utolsó kézszorítások, összeölelkezés, az egybegyűltek könnyes szemű csoportjával, aztán kiléptem a kapun, és az autóhoz már a fegyveres őrség kísért oda. A feleségem áttörve a kordonon, utánam szaladt, és kinyitotta az autó ajtaját, hogy még láthasson utoljára.”

Először a Belügyminisztériumba, majd a Margit körúti fogházba vitték.

A Belügyminisztériumban az államtitkár várószobájában váratták „pár óra hosszat, szuronyos őrizet alatt anélkül,” hogy szóltak volna hozzá. Aztán egy csendőr ezredes kíséretébe a Margit körúti fogházba vitték. „Emeleteken vezettek át, be egy cellába, és rám zárult az ajtó…

A cella elég nagy volt, szalmazsákos ággyal, mosdóval, plafonlámpával. Azt tettem, amit ilyenkor, azt hiszem mindenki tenni szokott: végigfeküdtem a priccsen és vártam, hogy mi lesz.

Este kilenc óra lehetett,

amikor kinyílt a cella ajtaja, fegyveres csendőrök és börtönőrök „jöttek érte, egy nagy terembe vitték, már egy csendőr százados várt rá, hogy kihallgassa, de előbb megmotozták, levetkőztették. Jegyzőkönyv nem készült. A kihallgató közben lovagló ostorát suhogtatta előtte, közölve vele, hogy az épületet nem fogja élve elhagyni azt hangoztatva, hogy ez vár a családjára az egész fajtájára, az egész liberális, zsidóbérenc, régi úri világra.” Csak harmadnap egy SS őrnagy intézkedett, hogy adjanak neki enni és lássák el ivó- és mosdóvizzel. Két hétig volt a Margit körúti fogházban, senki nem szólt hozzá csak az a bizonyos Demetrovics csendőrszázados a vallatója nyitott rá ajtót mondván: „Csak annyit akarok közölni, hogy a cinkostársai, Bajcsy-Zsilinszky⁸, Kiss altábornagy⁹ és az egész lázadó banda a kezünkben van, én vallattam őket, és nekem elhiheti, hogy mindent bevallottak.”

Teherautóra zsúfolták őket,

ő a leghátsó padra került jobbról két SS, balról két csendőr fogta közre. Kora reggelre Sopronkőhidára „nagy modern állami fogházhoz” érkeztek, amely már tele volt politikai foglyokkal. A közvetlen vád alatt nem álló személyeket „az elég tiszta rabkórházban helyezték el.” Itt beszélhetett a súlyosan beteg Kánya Kálmánnal.¹⁰ „Ott volt Töreky Géza a Kúria elnöke csaknem teljesen megvakulva, Montenuovo Nándor herceg, Szombathelyi Ferenc¹¹, a vezérkar főnöke, Jungerth-Arnóthy Mihály¹² a Sztójai kormány külügyminiszter-helyettese, Hennyei Gusztáv¹³ vezérezredes, a Lakatos kormány külügyminisztere, később maga Lakatos is a feleségével, Nagybaczoni Nagy Vilmos¹⁴ volt honvédelmi miniszter és fivére, Esterházy Móric gróf, Antal István sok magas rangú katona”néhány pap, így Mindszenty József¹⁵ hercegprímás és több arisztokrata.

Kállay Miklós a „dühöngő cellában”

Az SS-ek különítették el ide, a cella „dupla vasajtóval volt ellátva, és minden vasból volt benne.” Az ágy mellé pedig egy „karvastagságú lánc volt a padlóhoz erősítve.” Cellájába az egész idő alatt csak egy valaki nyitott be „Jávor Pál¹⁶, a Nemzeti Színház művésze; karácsony este addig beszélt a lelkére az SS őrségnek, míg meg nem engedték, hogy beadjon egy fenyőgallyat, egy pohár bort meg egy szelet vaddisznó sonkát, amit Esterházi küldött.” A külvilág hírei a szolgálatos rabok révén jutottak el hozzá, akik takarítottak, tüzelőt hordtak és élelmet adtak be a cellájába. Tőlük tudta meg, hogy az orvosi vizsgálatra bocsátott rabok között van valaki, aki őt szeretné látni.” Szemben áll éppen az ajtómmal, mondta a szolgálatos rab, ő nyitva hagyja majd, s ha kimegyek és a tolongásban az őrök nem pont az ajtóm előtt állnak, talán láthatjuk egymást, esetleg még szót is válthatunk. Így történt. Az ajtó kinyílt

és előttem ott állt Bajcsy-Zsilinszky Endre.

Kiléptem, ő kitárta a karját, de már jöttek a pribékek, őt a társaival elvitték, engem meg visszaküldtek a cellámba. Másnap a kertben voltam, amikor kivégezték. Egy deszkapalánk mögött folyt le az aktus.”

1945. febr. 15-én reggel bejött hozzá Dominich Vilmossal¹⁷ az élen, az egész börtönparancsnokság. „Az egyik német fiatalember, aki külügyi tisztviselőnek mondta magát” előadta, hogy Budapest elesett, s felsőbb parancsra a miniszterelnököt a német birodalomba szállítják. Két órát adva az elkészülésre.

Kőhidáról Sopronba, majd Bécsbe vitték,

ahol az éjszakát egy garázsban töltötték, majd reggel vonaton indultak tovább.

Mauthausen következett

A vasútállomásról egy szeneskocsi tetején vitték a táborba. Ottléte alatt szigorúan magánzárkába őrizték. Ez a tábor - ahogy Kállay Miklós írja, „a halál tanyája volt.” ”Egy tágas térségen” egyik alkalommal „vagy ezer ember állt három csoportban, anyaszült meztelenül, némán vagy üvöltve. Térdig érő hóba, legalább tíz fokos fagyban, csupaszon. A legtöbbje csontig soványodva. Ahogy a hangokból kivettem, voltak köztük mindenféle nemzetiségűek. A három csoportot három fecskendőből combvastagságú vízsugárral locsolták jéghideg vízzel, míg megfagyva, jéggé dermedve össze nem estek, hogy a krematóriumba vigyék őket.”

A 7. számú cellát kapta, benne fapriccs, fa hokedli, a fekvő-, illetve ülőhely, tányér, pohár, kanál az étkészlet. „A napirend reggeli négykor kezdődött, hogy miért éppen hajnali négy órakor, azt meg nem tudnám mondani.” Aztán a szolgálatos fogoly hoz egy vödör vizet, felmosórongyot, súrolókefét, seprűt. Egy-két óra múlva a fogoly az őr felügyelete alatt kiviszi a takarítóeszközöket, majd tisztálkodás. „Nyolc óra tájban arasznyira nyílik az ajtó egy ismeretlen kéz bead egy ibrik kávénak nevezett italt, egy napra való teljesen fekete kenyeret és egy dupla kockacukor nagyságú darab margarint, amely szénkivonatból van, íztelen, de legalább nem avas. Délben ugyanilyen módon jön az ebéd, egy nagy tányér barna szószos burgonyaleves, nagy ritkán bab- vagy káposztaleves. Este hat óra tájban pedig egy teának mondott szőke folyadék, egy darab sajt vagy marmelád, hetenként egyszer egy-három ujjnyi darabka Wurst.

„Miklós bácsi, én vagyok itt, Horthy Niki”¹⁸

Egyik este, amikor megengedték neki, hogy a folyóson sétálhasson, „egyszerre csak megszólal egy hang az egyik cellából: „Miklós bácsi, én vagyok itt Horthy Niki.” Odatapasztotta fülét az ajtajához „hamarjában elsuttogta, hogy Bécsből hurcolták oda, rettenetesen éhezik, igen komiszul bánnak vele.”

A miniszterelnök szerint „az őrök elég udvariasak voltak” kéthetenként a parancsnok is meglátogatta. Joga volt a fogoly könyvtár helyett az „SS könyvtárat használni.” Idő volt hozzá. Itt ismerkedett meg egy kicsit alaposabban „Rozenberg¹⁹, Goebbels²⁰ és a többiek eszmevilágával.” A parancsnok „emberségének” köszönhetően a táborban lévő András fia is meglátogathatta. Később még egyszer kapott engedélyt, hogy beszéljen apjával.

Az udvaron egy ponyvás teherautó várakozott

„még ülések is voltak benne. Ott várt már Horthy Niki és Mario Badaglio a marsall fia. Egy féltucat SS is bezsúfolódott a teherkocsiba, aztán elindultak.

Reggel érkeztek meg Dachauba.

„Szép nagy ablakos, tágas cellákba” helyezték el őket. Ruganyos, matracos ágy, asztal, karosszék, hideg-meleg vizes mosdó, külön WC-vel várta őket.” Alig, hogy megérkeztünk, az őr megkérdezte, hogy világos vagy barna sört hozzon-e a kantinból, mert van mind a kettő… Pár nap múlva az egyik SS hozott egy névjegyet Schuschnigg²¹ osztrák kancellár feleségétől: délután Léon Blum²² lesz nála többedmagával teára, szeretnének megismerkedni velem… Megjelent még a teán Schacht²³, a birodalom pénzügyi diktátora, Halder²⁴ volt vezérkari főnök és még jó néhányan… Léon Blum azt mondta, hogy soha életében nem szalutáltak neki annyit, és nem csapkodták előtte annyiszor a bokájukat, mint amióta fogságba van… Niemöller²⁵ a híres protestáns ellenálló pap a fogolytábornak legrégibb lakója s úgyszólván szellemi parancsnoka volt. Thyssen²⁶ iparmágnás egy zsörtölődő öregúr, mindenkivel gorombáskodott, őrökkel, foglyokkal egyaránt.” Április 24-én aztán közölték velük, hogy

csomagoljanak, mert este autóbuszra szállnak.

A késő esti órákban bezsúfolták őket két autóbuszba, Ifj. Horthy Miklóssal, a bécsi polgármesterrel, Halderral, Schachttal és másokkal. Csak férfiak voltak a buszok utasai. Megtudták, hogy útjuk iránya Innsbruck, ahonnan majd továbbviszik őket a Dolomitokba. Innsbrucba érve a város szélén egy egészen kezdetleges barakkba helyezték el őket. „Másnap megérkeztek a hátramaradottak is, Schuschnigék, Blumék és velük sok asszony, néhány férfi is, de főleg fiatal lányok, fiuk és egészen kicsi gyerekek. Ez volt a Stauffenberg-klán, több mint száz rokona, hozzátartozója Stauffenberg²⁷ grófnak, aki az emlékezetes bombamerényletet elkövette Hitler ellen.”

Aztán újra beszállás

a Brenner felé haladtak. Ott „nagy összevisszaság és fejetlenség volt.” Niederdorfba reggel érkeztek.

„Azt hiszem, Niederdorfnál (Villa Bassánál) dőlt el a sorsunk.”

A szövetségesek már minden oldalról közeledtek. „A hegyekben erős partizáncsoportok jelentek meg.” Egy német katonai autó vezetője, aki egy német tiszt volt, állandóan a nyomukban volt. Kiderült róla, hogy ez a tiszt „a partizánok küldötte,” és kiszabadításukon mesterkedik. Voltak olyan hírek is, hogy azért tartják őket a szabadban, hogy mindjárt el is intézzék őket, de ennek végrehajtásához a németeknek nincs elég embere. A hír hallatára a csoport a faluba keresett magának helyet. Aztán kapták a híreket Hitler haláláról. Április 29-én már forrongott a falu. „A nagy változás tulajdonképpen akkor történt, amikor néhány nappal később a Wehrmacht vette át” őket. Ha még nem is voltak szabadok, mindenesetre már biztonságban érezhették magukat.

„Megmenekültünk”

A Wildsee mellett helyezték el őket, „az 1550 méter magasságban lévő százszobás üdülőszállóban. Rendes szobákban, rendes ágyakban aludtunk. Igaz, hogy a szállót évek óta nem fűtötték, a központi fűtés nem is működött, éjjel fagypont alatt volt a hőmérséklet, az ellátás is akadozott, de mindez most nem volt fontos.” A parancsnokuk egy régi vágású becsületes, korrekt Wehrmacht tiszt volt, aki azonnal felvette a kapcsolatot a szövetséges parancsnoksággal. A tiszt kihirdette, hogy

„teljesen szabadok vagyunk.

Május elsején úgy látszott, hogy vége a háborúnak. Ezt ott kellett megérnünk, magyar társaimmal, és a sok idegennel, a Dolomitok csúcsán.” A fegyverszünetről a brit Alexander tábornagy repülőgépről leszórt röplapjaiból értesültek.

Május 4-én amerikai katonák jelentek meg a szálloda udvarán.

Az amerikaiak igen előzékenyek voltak. Kállayék csak azt sajnálták, hogy a nekik szabadságot adó német tisztet az amerikaiak „Alwenzleben őrnagyot hadifogolyként magukkal vitték.” Május 7-én meglátogatta őket egy amerikai tábornok, aki tudatta velük, hogy másnap Veronába, majd onnan repülőgépen Nápolyba viszik őket. „Lehettünk vagy kétszázan. Két egymást követő csoportban vitték miniszterelnököt és társait az említett helyekre, onnan pedig a rákövetkező napon egy kis torpedórombolón Capriba, illete Anacapriba, ahol a fényűző Eden Paradiso nevű szállodába” helyezték el őket. A szállót nem hagyhatták el, az ellátás jó volt „némileg csökkentett legénységi kosztot” kaptak. Aztán egyre nagyobb lett a szabadságuk. Járhattak templomba, mehettek dzsipen a tengerre fürödni stb.

Kihallgatják az amerikaiak

„Casertából, a szövetségesek főhadiszállásáról a magyar szekció vezetője, egy angol kapitány jött, hogy kihallgasson. Elég jól ismerte a magyar helyzetet, de a lényegét egyáltalán nem értette… Átjött Casertából egy tábornoki rangban lévő chicagói ügyvéd is, aki szintén kihallgatta és aki utasítást kapott, hogy a miniszterelnököt tartsák tovább is amerikai órizetben.

„Egy idő múlva kezdték kiemelgetni közülünk a németeket, s nemsokára repülőre tették és hazaküldték az egész Stauffenberg-klánt is…

Lassan már alig maradtunk,

s nem volt érdemes fenntartani annak a tíz magyarnak s néhány dánnak és norvégnek a nagy Eden Paradisót” ezért áttették őket egy kisebb szállodába a Bella Vistába.

A miniszterelnök Capriban tudta meg, hogy felesége „hősi halált halt, egy német gránáttól találva… Megtudtam, hogy február 7-én kijött a török követség udvarán lévő bunkerból. A nyolc-tíz emberre tervezett kis óvóhelyen, mintegy ötvenen voltak összezsúfolva, friss levegőt akart szívni. Egyszerre csak odaszólt a mellette álló követnek: Je suis touchée (eltaláltak-franciául a szerk.) Elindult a bunker ajtaja felé, a lépcsőn összerogyott, szenvedés nélkül halt meg.

A követ leveléből tudtam meg a részleteket. A feleségem mindannyiuk bátorítója volt a hitével, a vallásosságával, mindnyájukban ő tartotta a lelket. Amikor egy égő repülőgép zuhant a követség épületére, a hatalmas detonáció és a tűz közepette ő ment le elsőnek a pincébe, hogy kisegítse onnét a bennszorult menekülteket. Amikor a találat érte, a követség körül már orosz őrség állott, az odahívott orosz orvos már csak a halál beálltát konstatálhatta. Utána egy pap jött, feladta neki az utolsó szentséget, s ott a követség udvarán temették el egy rögtönzött deszkakoporsóban, faragatlan, egyszerű keresztet kapott fejfának…

Anacapri bolyongója lettem.

Hajnaltól estéig barangoltam a kopár szikláin, kopár lélekkel… Egy augusztusi estén megjelent körünkben Casertából egy amerikai alezredes, velünk foglalkozó részleg parancsnoka, a mellénk beosztott Gimser hadnagy kíséretében, és közölte, hogy semmi értelme sincs tovább ott maradnunk, másnapra ürítsük ki a villát s

mehet mindenki, ahová akar.

Az örömhír kissé váratlanul érte a csoportot. Pénzük nem volt, ruhájuk sem nagyon. „Arról nem is szólva, hogy nem volt hová mennünk - írja Kállay Miklós.

Én ott maradtam a szigeten.

Nem volt hová mennem. Egy római barátom szerény támogatásából éltem. És ott, ahol a legnagyobb fájdalmat kellett elszenvednem, ott ért életem két legnagyobb öröme is: 1945. karácsonyára megérkezett Mauthausenből, kalandos utazás után András fiam. 1946. tavaszára pedig megjött Magyarországról Kristóf fiam is a pompás kis családjával. Őtőle tudtam meg, hogy Miklós, a középső, orosz hadifogoly, sőt mint megmondották neki, még annál is rosszabb: az apjáért túsz a kezükben.”

Felhasznált irodalom:

Kállay Miklós

Magyarország miniszterelnöke voltam 1942-1944.

2.-ik kötet

Európa-História Bp 1991

Szövegmagyarázat:

1. Edmund Veesenmayer (1904-1977) német hivatásos diplomata. Magyarország német megszállása előtt korábban a Horvátországban, közép-európai országokban látott el célfeladatokat a Német Külügyminisztérium megbízásából. Ismeretes, hogy Hitler - Himmlerrel és Ribbentroppal tanácskozva - másodszor is Klessheimbe invitálta a kormányzót. Az első találkozóra 1943. áprilisában került sor. A találkozó létrejöttének és lebonyolításának, következményeinek széleskörű az irodalma. E helyen a részletekre nem térek ki. A tárgyalásokon a németek közölték Horthy Miklóssal, hogy a magyar „árulást megelőzve” megszállják az országot. A kormányzó erőteljesen tiltakozott, de a megszállás ellenére is az ország kormányzója maradt. Hazafelé a vonaton mutatták be neki Edmund Veesenmayert, akit a megszállással bekövetkezett új politikai helyzet „kezelésére” küldött a német külügyminisztérium „teljhatalmú megbízottként Magyarországra. Veesenmayer a megszállástól a Szálasi-féle hatalomátvételt is ideértve „teljhatalmat” gyakorolva befolyásolta a magyar belpolitika eseményeit.

A háború után a nürnbergi perek egyikében több évre ítélték.

2. Franz von Papen (1879-1969) német politikus, alkancellár (1933), Poroszország birodalmi biztosa.

1934-1938 között (az Anschlussig) előbb ügyvivő, majd bécsi követ. 1939-1944-ig terjedő időszakban törökországi nagykövet. A nürnbergi perben felmentették, de egy esküdtszéki német bíróság a háború után nyolcévi kényszermunkára ítélte, 1949-benhelyezték szabadlábra.

3. Ottó Winkelmann SS obergruppenführer a magyarországi SS és rendőri erők (Gestapo) parancsnoka a német megszállás idején.

4. Heinrich Luitpold Himmler (1900-1945) német politikus, magasrangú náci vezető, az SS (Schutzstaffel) első számú vezetője, a birodalom második legbefolyásosabb embere. Németország rendőri szervezeteinek, ideértve a Gestapot is az ő írányítása alatt állt. A náci haláltáborok, a milliós kivégzések korlátlan ura. 1945. május 24-én brit fogságban lett öngyilkos.

5. Sztójay Döme (1883-1946) szerb származású magyar vezérkari ezredes, a magyar katonai titkosszolgálatok vezetője, majd berlini nagykövet (1936-1944). A német megszállás után néhány hónapig (1944. márc. 22 - aug. 29) miniszterelnök és külügyminiszter. A háború után halálraítélték és kivégezték.

6. Lakatos Géza (1890-1967) hivatásos katona, vezérezredes. 1944. aug. végétől - okt. közepéig Magyarország miniszterelnöke. A sikertelen kiugrási kísérlet után a németek fogságába került, majd a nyilas hatóságok letartóztatták és a sopronkőhidai börtönbe tartották, ahonnan 1945. jan. 28-án szabadon engedték.

7. Szálasi Ferenc (1897-1946) nyilaskeresztes, hungarista, pártvezető. A németek segítségével rövid ideig Magyarország „nemzetvezetője.” A háború után a népbíróság halálra ítélte, majd kivégezték.

8. Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886-1944) újságíró, lapszerkesztő, politikus. Az ország német megszállása idején a nemzeti ellenálási mozgalom vezéralakja. Életével részletesebben a „Bajcsy- Zsilinszky Endre utolsó stációja” szövegmagyarázata foglalkozik. A németek, majd a nyilasok letartóztatták, katonai bíróság elé állították és 1944. december végén Sopronkőhidán kivégezték.

9. Kiss János altábornagy, hivatásos katona. A német megszállás idején a nemzeti ellenállási mozgalom „katonai szárnyának” vezetője. A nyilasok katonai bíróság elé állították és 1944. végén Sopronkőhidán kivégezték.

10. Kánya Kálmán (1869-1945) hivatásos diplomata, külügyminiszter. A magyar diplomácia történet kimagasló egyénisége. Az Osztrák-Magyar Monarchia idejében már 1913-ban mexikói követ. A két háború között a németekkel való együttműködésben kereste hazája nemzetközi elfogadtatását. 1933-1938 között külügyminiszter (Gömbös, Darányi Imrédy kormányokban). Külügyminisztersége idején az ország csatlakozott a „Berlin-Róma tengelyhez” (1936). A második világháború idején a Bethlen-Kállay vezette politikai csoportosuláshoz tartozott.

11. Szombathelyi Ferenc (1887-1946) hivatásos katona, vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke. A délvidéki vérengzés miatt (1942. jan.) a háború után a népbíróság 1946-ban életfogytiglani börtönre ítélte.

Ennek ellenére kiadták Jugoszláviának, ahol háborús bűnösként halálraítélték, majd a péterváradi erőd falánál agyonlőtték. A rendszerváltás után 1994. márc. 16-án az MK. Legfelsőbb Bírósága az ítéletet bűncselekmény hiányában hatályon kívül helyezte.

12. Jungerth-Arnóthy Mihály hivatásos diplomata, I. oszt. követségi tanácsos, rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter. 1934-1939 között moszkvai követ, Románia átállása idején (1944. aug. 24.) a külügyminiszter állandó helyettese.

13. Hennyei Gusztáv (1888-1977) hivatásos katona, katonadiplomata, vezérezredes. 1944. aug. 29 - okt. 16. között külügyminiszter a Lakatos kormányban.

14. Nagybaczoni Nagy Vilmos (1884-1976) hivatásos katona, vezérezredes 1942. szept. 21 - 1943. jún. 8-ig honvédelmi miniszter. A zsidó származású munkaszolgálatosok sorsán javítani szándékozó miniszter hírében állt. Emiatt a „leghumánosabb” honvédelmi miniszterünk volt a második világháború háború idején.

15. Mindszenty József (1892-1975) eredeti nevén Pehm József. A Magyar Katolikus Egyház egyik legnagyobb XX. századi alakja. 1915-ben szentelték pappá. 1919-ben a Kommün idején internálták. Még ebben az évben Zalaegerszegen plébános. 1944. márc. 4-től veszprémi püspök. Számos iskolát és plébániát alapít. Nevéhez fűződik az a tiltakozó levél, amit a zsidóüldözés ellen a dunántúli püspökök megfogalmaztak. Szálasiék letartóztatták, Sopronkőhidán raboskodik. 1945. áprilisában visszatért püspöki székhelyére Veszprémbe.

1945. szept.-től esztergomi érsek. 1948. dec. 26-án letartóztatták és egy koncepciós perben életfogytig tartó fegyházra ítélték (1949. febr. 8.). Később a baranya megyei Püspökszentlászlón és a nógrád megyei Felsőpeténybe volt házi őrizetben. Innen szabadult 1956. okt. 30-án. Az októberi események utolsó napjaiban rövid, de nagyhatású rádióbeszédet mond. 1956. nov. 4-én a Parlamentből - ahová Tildy Zoltán kérésére érkezett - az amerikai követségre menekült. 1971. szept. 23-án a Szentszék és a magyar kormány megállapodása alapján elhagyta az országot. 1975-ben hunyt el.

16. Jávor Pál (1902-1959) színművész. A harmincas évek legkedveltebb magyar színésze. Számtalan film főhőse. 1945. okt. 15 után Szálasiék letartóztatták. Ebben feltehetően feleségének zsidó származása is szerepet játszott. Kiváló magyar nótaénekes is volt, a korabeli fiatal nők „bálványa.” Szálasiék Sopronkőhidára hurcolták. 1945. után pályája idehaza „leszállóágban volt.” Ezért 1946-ban elhagyta az országot.

1957-ben már betegen tért vissza, 1959. aug. 14-én halt meg.

17. Dr. Dominich Vilmos (1904 -?) hadbíró őrnagy. A Szálasi féle „igazságszolgáltatási apparátus” tagja.

Több neves politikus perében a vád képviselőjeként hozatott halálos ítéleteket. 1945-ben állítólag az amerikaiak letartóztatták, Kufstein várába internálták. További sorsára nincsenek megbízható adatok.

18. Ifjabb Horthy Miklós (1907-1993) a kormányzó Horthy Miklós és felesége Purgly Magdolna legkisebb gyermeke. Több gazdasági és sporttisztséget töltött be édesapja kormányzósága alatt. Volt brazil követ is.

Politikailag a mérsékelt liberális-konzervatív nézeteket vallotta, elítélte a szélsőségeket. 1944. jan. 1-től a „Kiugrási Iroda” vezetője. 1944. okt. 15-én egy német Ottó Skorzeny vezette kommandó rövid tűzharc után elfogta és Bécsen keresztül a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolta. A háború után nem tért haza.

1993-ban halt meg. Hamvait még ugyan ebben az évben (1993. szept. 4.) szülei földi maradványaival együtt hozták haza. Kenderesen helyezték őket örök nyugalomra.

19. Alfréd Rosenberg (1893-1946) Hitler legfőbb ideológusa. Fanatikus nacionalista, zsidó és bolsevikellenes ideológiája megmételyezte a német lakosság többségét. Foglalkoztatta az „Északi faj mitológiája” Nitzsche nézeteit „beemelte” a náci filozófia „rendszerébe.” A háború után háborús főbűnösként a nürnbergi perben halálraítélték és 1946. okt. 16-án felakasztották.

20. Dr. Paul Joseph Goebbels (1897- 1945) a nemzeti szocialista Németország propaganda minisztere.

Életével a „Goebbels a Hitler elleni merényletről” szövegmagyarázata részletesebben foglalkozik.

21. Kurt Schuschnigg (1897-1977) politikus, 1934-1938 között osztrák szövetségi kancellár. Német nyomásra 1938-ban lemondott, helyét az osztrák nácik vezetője Arthur Seyss-Iquart vette át.

Az új kancellár feladata volt a németekkel való egyesülés előkészítése.

22. Léon Blum (1872-1950) politikus, francia miniszterelnök. A Szocialista Párt vezéregyénisége. Blum elvetette a diktatórikus politikai irányítás minden lehetséges megnyilvánulását. Az első francia „népfront jellegű” kormány miniszterelnöke (1936). 1937-ben lemondott. 1943-ban deportálták, előbb a buchenwaldi, majd a dachaui koncentrációs táborba. Fogsága utolsó állomása Tirol volt. A háborút követően még egyszer miniszterelnök volt 1946-ban.

23. Horace Greeley Hjalmar Schacht (1877-1970) német bankár, politikus, a Reischbank elnöke, a birodalom gazdasági minisztere. 1944-ben szembefordult Hitlerrel. Ezt követően internálták. A nürnbergi perben felmentették a háborús főbűnök alól.

24. Franz Halder (1884-1972) német tábornok, vezérkari főnök. Az első világháború idején már vezérkari tiszt volt. 1938-ban Hitler kinevezi a szárazföldi haderők (OKH) vezérkari főnökévé. Részt vett a Lengyelország elleni és a nyugat-európai hadjáratok megtervezésében. A Szovjetunió megtámadásának (1941. jún. 22.) aktív részese. Hitler 1942. szeptemberében menesztette. Tudomása volt a Hitler-elleni merénylet (1944. júl. 20.) előkészítéséről. Háborús „Naplójának”, amit vezérkari főnökként vezetett komoly forrásértéke volt.

25. Emil Gustav Friedrich Martin Niemöller (1892-1984) német teológus, a „Hitvalló Egyház” tisztségviselője.

26. Heinrich Thyssen (1875-1947) német iparmágnás, műgyűjtő.

27. Claus Philipp Maria Schenk von Stauffnberg (1907-1944) német Wehrmacht ezredese. 1944. július 20-án ő vitte és helyezte el az angol gyártmányú bombát Hitler lábai előtt, a tölgyfa asztal alá a Führer a poroszországi Rastenburg melletti Főhadiszállásán. Életével részletesebben a „Goebbels a Hitler elleni merényletről” szövegmagyarázata foglalkozik.

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2009. november