A kocka el volt vetve

Borisz Nyikolajevics Jelcin (1931-2007) Oroszország első választott elnökének és politikájának nagy szerepe volt abban, hogy már a kilencvenes évek elején, közepén többet tudhattunk meg az 1956-os események szovjet és magyar belső „viszonylatairól”, mint annak előtte bármikor. Jelcin 1992. novemberében járt Magyarországon. Magával hozott olyan 56-os szovjet iratokat, amelyeket a jó szándék jeleként átadott Göncz Árpádnak, akkori köztársasági elnöknek. Köznapi szóhasználattal ez volt az ún. „Jelcin Dosszié”. A dosszié és később az ennél valamivel bővebb forrásanyagot tartalmazó „Hiányzó lapok 1956 történetéből” címen megjelent könyv, amely mellékletekkel együtt 86 dokumentumot tartalmaz, hitelesen mutatja be a két párt vezetésének igencsak szorosnak mondható együttműködését. Arra vállalkoztam, hogy a könyvből bemutassak néhány olyan dokumentumot, feljegyzést, amelyek már előre vetítették - érlelve a koncepciót - Nagy Imréék büntető felelősségre vonásának lehetőségét A szerkesztés címe sejtetni engedi, hogy mindkét részről: igen a „kocka el volt vetve.” A dokumentumok után „szövegmagyarázat” mutatja be az egyes személyeket.

Ponomarjov Bukarestbe megy

„Szigorúan titkos

Kivonat a KB 1957. márciusi 4-i elnökségi ülésének 80. számú jegyzőkönyvéből

Jepisev elvtárs 1957. február27-én Bukarestből érkezett 62. számú táviratával kapcsolatos napirendi pont

1. Ponomarjov ¹elvtársat, az SZKP KB tagját Bukarestbe küldeni, hogy beszélje meg román barátainkkal a Jepisev² elvtárs 62. számú 1957. február 27-én küldött táviratában kifejtett kérdéseket.
2. Malenkov³ elvtársat megbízni, tájékoztassa Kádár⁴ elvtársat a Nagy Imréről⁵ és csoportjáról folytatott véleménycseréről.
3. Megbízni Bulganyin⁶ és Malenkov elvtársat, tárgyaljon Kádár elvtárssal Maléter⁷ és Kopács (Kopácsy)⁸ ügyében a KB elnökségi ülésén lezajlott véleménycsere szellemében

KB-titkár”

Szövegmagyarázat:

1. Borisz Ponomarjov ebben az időben az SZKP KB titkára.

2. Alexej Jepisev tábornok, 1955-től a Szovjetunió romániai nagykövete.

3. Georgíj Maximiliánovics Malenkov (1902-1988) szovjet politikus. Hosszú éveket töltött Sztálin mellett.

Az SZKP KB. vezető funkcionáriusa, 1953-1955. között a Minisztertanács elnöke.

4. Kádár János (1912-1989) 1945-től számos párt és állami tisztség betöltője. Személyéhez köthető az ún. „kádárizmus” (1956-1988). 1956. novemberének első napjaiban (nov. 1-3.) máig vitatott körülmények között „átállt” a szovjetek oldalára.

Regnálását egy „kemény” és egy „puha” diktatúra jellemezte. Tevékenységének részletesebb bemutatására e helyen nincs lehetőség.

5. Nagy Imre (1896-1958) politikus, kormányfő, egyetemi tanár az MTA tagja, két alkalommal volt a Minisztertanács elnöke. 1956. október végétől november 4-ig újból miniszterelnök. Tevékenységéért koholt vádak alapján elítélték és kivégezték.

6. Nyikolaj Alexandrovics Bulganyin (1895-1975) katona, a Szovjetunió marsallja, miniszterelnök.

7. Maléter Pál (1917-1958) hivatásos katona, ezredes a harmadik Nagy Imre Kormány hadügyminisztere, 1958-ban koholt vádak alapján halálra ítélték és kivégezték.

8. Kopácsi Sándor (1922-2001) 1956-ban Budapest rendőrfőkapitánya, a Nemzetőrség helyettes-parancsnoka.

A „Nagy Imre- perben” életfogytiglani börtönre ítélték. Állítólag a bitófa elkerülését Kádár Jánosnak köszönhette, akihez régi barátság fűzte.

Kiss Károly¹ levele Moszkvába

„Különleges gyűjtő

Budapest, 1957. március 5.

Magyar Szocialista Munkáspárt

Az SZKP Központi Bizottsága Elnökségének

Moszkva

Kedves Elvtársak!

Pártunk Központi Bizottsága folyó év február 26-án tartott plénumán a Román Népköztársaságban jelenleg tartózkodó elvtársak és személyek ügyében a következő határozatot hozta:

1. Pártunk Központi Bizottsága a Szántó Zoltán², Lukács György³ és Vas Zoltán⁴ személyével összefüggő kérdésekkel teljesen külön foglalkozik a jelenleg Romániában tartózkodó Nagy Imre-Losonczy⁵ féle csoport többi tagjának ügyétől.

Az eddig ismeretes tények alapján a fent említett három személy nem tartozik a párt és kormány politikájával ellenséges egységes zárt csoportosuláshoz, aminek következtében az ő ügyüket - egyéni megközelítésben - külön kell kezelni.

2. A párt normális fejlődése és a pártegység biztosításának érdekei azonban azt követelik, hogy Szántó Zoltán és Vas Zoltán elvtárs egy évig ne térjenek vissza Magyarországra. Abban az esetben, ha most térnének haza, ismét felújulhatna a párton belüli csoportosulások közötti harc, amelyet az utóbbi hónapokban sikerült leküzdenünk.

Ennek megfelelően kérjük, tegyék lehetővé, hogy Szántó és Vas elvtárs egy évig Romániába tartózkodjon, és ez alatt az idő alatt valamilyen munkát végezhessen.

3. Lukács György elvtárs visszatérhet Magyarországra. Lukács elvtárs olyan írásbeli kötelezettséget vállalt további magyarországi viselkedését illetően, melynek teljesítése biztosíték arra, hogy hazatérése nem gyakorol káros hatást pártunk fejlődésére.

4. A Központi Bizottság Münnich Ferenc⁶ elvtársat bízta meg, hogy Nagy Imre csoportja többi tagjának ügyével foglalkozzon.

5. E határozatot a hamarosan Bukarestbe utazó Kállai Gyula⁷ elvtárs fogja ismertetni Szántó Zoltán, Lukács György és Vas Zoltán elvtársakkal.

A határozatot közöltük a Román Munkáspárt Központi Bizottságával, azzal a kéréssel, hogy nyújtson segítséget végrehajtásához.

Kommunista üdvözlettel:

A Magyar Szocialista Munkáspárt

Központi Bizottságának megbízásából

Kiss Károly

az MSZMP KB titkára”

Szövegmagyarázat

1. Kiss Károly (1903-1983) kommunista politikus, 1946-1956. között az MDP KEB elnöke (Magyar Dolgozók Pártja Központi Ellenőrző Bizottsága). Rövid ideig külügyminiszter, 1956-1962. között az MSZMP KB titkára.

2. Szántó Zoltán (1893-1977) nagy munkásmozgalmi múlttal rendelkező diplomata. Részt vett a KMP (Kommunisták Magyarországi Pártja) újjászervezésében. Landler Jenő közeli munkatársa volt. A Magyarországon folytatott illegális „pártmunkája” miatt (1927) nyolc és félévre ítélték (Szántó per). Kiszabadulása után a Szovjetunióba távozott, ahol a Kommunista Internacionálé (Komintern) munkájában vett részt. 1945. után diplomáciai pályára küldték (Belgrád, Párizs, Varsó). 1956- októberében az ujjászerveződő MSZMP Intéző Bizottságának lett tagja. 1956. november 4-én - jugoszláv kapcsolataival a háttérben - a jugoszláv követségen talált menedéket, ahonnan Nagy Imréékkel a romániai Snagovba internálták.

3 Lukács György (1885-1971) filozófus, esztéta, egyetemi tanár, marxista gondolkodó. Ugyancsak nagy munkásmozgalmi múlttal rendelkező kommunista. Életével a „Lukács György Nagy Imréről” szövegmagyarázata részletesebben is foglalkozik.

4. Vas Zoltán (1903-1983) kommunista „mozgalmár” politikus, író. Fiatalon részt vett a kommunista ifjúsági mozgalomba. 1921-ben letartóztatták, majd fogolycsere révén kiszabadult és a Szovjetunióba került. 1924-ben visszatért Magyarországra, a KIMSZ (Kommunista Ifjúmunkás Szövetség) titkára lett. 1925-ben ismét elítélték (tizenhat év fegyházbüntetést kapott). Igazi „moszkovita” volt. Fogolycsere révén Rákosi Mátyást követően ő is a Szovjetunióba távozott. 1945-ben tért vissza, Budapest közellátási kormánybiztosa lett, majd a főváros polgármestere lett. 1945-1949. között az ún „Gazdasági Főtanács” főtitkára, később az Országos Tervhivatal elnöke lett. Rákosiék az ötvenes évek első felében Komlóra „száműzték”, ahol a Szénbányászati Tröszt igazgatója. 1956. okt. 27-től a Nagy Imre kormány közellátási kormánybizottságának az elnöke. 1956. október 4-én élettársával „besétált” a jugoszláv követségre, ahonnan (nov.18.) a romániai Snagovba internálták.

5. Losonczy Géza (1917-1957) újságíró, Nagy Imre 1956-os kormányának államminisztere. A „Petőfi Kör” sajtóvitájában kiáll Nagy Imre mellett, jóllehet korábban Révai József sajtópolitikáját támogatta.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírja. A Nagy Imre per harmadrendű vádlottja lett volna, de a börtönben máig tisztázatlan körülmények között meghalt. Így bírósági felelősségre vonására nem kerülhetett sor.

6. Dr. Münnich Ferenc (1886-1967) kommunista politikus, az NKVD (szovjet titkosszolgálat) ezredese.

1922-1936. között a Szovjetunióba élt, majd részt vett a spanyol polgárháborúban. 1945-ben Budapest rendőrfőkapitánya. 1946-1949. között diplomáciai pályára küldték (Belgrád, Moszkva). 1956. okt. 27-nov. 3. között a harmadik Nagy Ime kormány belügyminisztere. 1956 nov.-én Kádár Jánossal a moszkvai követség épületéből mindkettőjüket Moszkvába vitték. Hruscsov rövid ideig „hezitált” Münnich Ferencet is számításba vette az „új kurzus” első számú vezetőjeként.

7. Kállai Gyula (1910-1996) újságíró, politikus, 1965-1967. között Magyarország miniszterelnöke.

1931-től az illegális KMP (Kommunisták Magyarországi Pártja) tagja. Jelentős szerepe volt a „Márciusi Front” megszervezésében. 1942-ben részt vett a „Magyar Történelmi Emlékbizottság” létrehozásában.

1945-től különböző párt és állami tisztségeket töltött be. 1951-ben koholt vádak alapján letartóztatták és tizenöt évi fegyházra ítélték, majd néhány év múlva (1954) szabadult. 1956. nov. 4-e után jelentős szerepet vállalt a „Kádár-korszak” politikai formálásában. Hosszú ideig a Hazafias Népfront Országos Tanácsának volt az elnöke. 1965-1967. között miniszterelnök is volt.

Ponomarjov beszámolója bukaresti útjáról

„Az SZKP Központi Bizottságának

Információ a bukaresti útról.

A magyar szocialista párttól (sic) Bukarestbe érkezett Kállai Gyula KB-titkár elvtárs, a román Munkáspárttól E. Bodnaras¹ elvtársat jelölték ki.

A március 8-án és 9-én lezajlott beszélgetéseken Kállai elvtárs elmondta azért jött Bukarestbe, hogy közölje a Nagy csoporttal Romániában tartózkodó Szántó Zoltánnal, Vas Zoltánnal és Lukács Györggyel az MSZMP KB plénumának határozatát. A határozat kimondja, hogy Lukács György a közeljövőben hazatérhet Magyarországra, ami azonban Szántó Zoltánt és Vas Zoltánt illeti, úgy döntöttek, megkérik a román elvtársakat, engedjék meg, hogy egy évig Romániába maradjanak, biztosítva számukra a szabad mozgást. Emellett figyelembe vették, hogy Szántó, Vas és Lukács kifejezte azt a készségét, hogy elhatárolja magát a Nagy csoporttól, és elítéli az ellenforradalmi összeesküvést.

Az MSZMP vezetősége lehetetlennek tartja Szántó és Vas jelenlegi hazatérését Magyarországra, mivel az ellenséges és ingadozó elemek felhasználhatják őket a párttal és annak politikájával való szembeállásra.

Kállai elvtárs közölte, hogy az elkövetkezendő 7-10 napban a Nagy csoport ügyének nyomozására Bukarestbe küldik a magyar belügyminisztérium három-négy munkatársát.

Elsősorban a csoport három résztvevője, Losonczy, Fazekas² és Szilágyi³ ügyében fognak nyomozni, akiről már összegyűjtötték azokat a szükséges anyagokat, amelyek bizonyítják ellenforradalmi tevékenységüket. A továbbiakban az összegyűjtött anyagok és a fent említett személyek vallomásai alapján kiterjesztik a nyomozást a Nagy-csoport más tagjaira is.

Mivel - mint Kállai elvtárs szavaiból kitűnt - az MSZMP vezetősége úgy döntött, hogy a nyomozást több szakaszra bontja, felmerült a kérdés, nem jelenti-e ez azt, hogy az MSZMP Vezetősége némileg el kíván térni attól a korábbi tervtől, hogy Nagyot és csoportját felelősségre vonják.

Kállai elvtárs azt válaszolta, hogy ők a korábbiakhoz hasonlóan továbbra is feladatuknak tartják Nagy bíróság elé állításának előkészítését és megszervezését, és hogy a nyomozás több szakaszra bontásának terve mindössze azzal magyarázható, hogy Fazekasról, Szilágyiról és Losonczyról vannak a legterhelőbb bizonyítékok, ezért a nyomozást kedvezőbb ezen személyek kihallgatásával kezdeni.

Ugyanakkor Kállai elvtárs elmondta, hogy az MSZMP KB plénumán a Nagy–csoport ügyének vitájakor még nem vetették fel nyíltan Nagy bíróság elé állításának szükségességét. Csupán arra hoztak határozatot, hogy tovább folytatják a munkát a csoport tagjainak leleplezésére. Kállai elvtárs ezt azzal magyarázta, hogy a KB-ben több olyan személy van, akik esetleg fellépnének Nagy és csoportjának tagjai bírósági felelősségre vonása ellen.

A továbbiak során kiderült, hogy az MSZMP Intéző Bizottsága még nem döntött arról, hogy Naggyal szemben lefolytatják-e a bírósági eljárást, bár az Intéző Bizottság tagjainak többsége (Kádár, Marosán⁴, Münnich és Kállai elvtárs) megállapodott Nagy és csoportja bírósági eljárásának megszervezésében. Kállai elvtárs ezt azzal a szükségszerűséggel magyarázza, hogy fokozatosan készítsék elő az Intéző Bizottságot, majd a KB-t a döntés elfogadására.

Kállai elvtárs találkozott Lukáccsal, Szántóval és Vassal.

Lukács, Kállai szavai szerint, azonnal kérte, engedjék meg, hogy hazatérjen Magyarországra, és beleegyezett, hogy aláír egy olyan nyilatkozatot, melyben kijelenti, hogy elismeri a Kádár-

kormány törvényességét, azt, hogy az októberi magyarországi események nem forradalmi jellegűek voltak, s hogy ő Lukács kötelezi magát, hogy semmilyen tevékenységet nem folytat a pártvezetés és a kormány ellen, valamint azt, hogy az elkövetkező évben alkotói szabadságra megy, kizárólag tudományos-irodalmi tevékenységgel foglalkozik, nem vállal semmilyen nyilvános szereplést.

Szántó demonstratívan elutasította, hogy Kállai elvtárssal beszéljen, kijelentve, hogy Bukarestben nem hajlandó semmilyen nyilatkozatot tenni, és csak Magyarországon fog beszélni. A rendelkezésre álló adatok szerint Szántó rendkívül ideges, elégedetlen a vele való bánásmóddal, és kész a tiltakozás olyan formát választani, mint például az éhségsztrájk.

Vas azt mondta, kész alárendelni magát a KB határozatának, bár nem ért egyet azzal.

Lukács Magyarországra történő hazatérésének idejét illetően megállapodtunk abban, hogy a magyar pártküldöttség moszkvai látogatása után mehet vissza Magyarországra.

Mivel Szántó néhány nappal ezelőtt azt kérte, hogy fogadja őt Dej⁵ elvtárs, a román elvtársak Moghioros⁶ elvtársat bízták meg, hogy beszélgessen vele, figyelembe véve, hogy Szántó sokat tud a Nagy-csoportról, ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy felhasználják őt a csoport leleplezésére.

Szántó és Vas romániai tartózkodásuk során a román szervek megfelelő megfigyelése alatt lesznek.

Amint a magyar nyomozócsoport Romániába érkezik, Fazekast, Szilágyit és Losonczyt őrizetbe kell venni, a Nagy-csoport többi tagját pedig Bukaresttől távolabb, egy másik helyre kell vinni.

A román elvtársak hangsúlyozták, hogy készek mindenféle együttműködésre a Nagy-csoport leleplezésében. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a Nagy-csoport nyomozását a magyar szerveknek kell kézbevenniük, és hogy ehhez Bukarestbe kell, hogy érkezzen az MSZMP KB felelős képviselője, valamint, hogy a belső őrizetet a magyaroknak kell ellátniuk.

Kállai elvtárs távozása után a román elvtársak egy beszélgetés során kifejezték aggodalmukat amiatt, hogy véleményük szerint Magyarországon nem folyik megfelelőképpen Nagy eljárásának előkészítése. A román elvtársak e véleményével egyet kell értenem.

Úgy vélem továbbá, hogy a Nagy-csoport kérdésében barátainknak segítségre van szükségük, s hogy e célból Romániába kellene küldeni tanácsadónkat.

A román elvtársakkal folytatott beszélgetéseken érintett kérdések közül a következők érdemelnek figyelmet:

1. A Scinteia cikkében a jugoszláv ügyekkel kapcsolatban megjelent cikket illetően Bodnaras elvtárs megjegyezte, hogy a jugoszlávok az utóbbi időben azt a véleményt kezdték terjeszteni, hogy a román munkáspárt vezetése valamilyen különleges álláspontot foglal el Jugoszláviát illetően, mely különbözik más kommunista pártok álláspontjától. A Scinteiában közzétett cikkel, mondta Bodnaras elvtárs, megmutattuk a jugoszlávoknak, mi az álláspontunk.
2. A görögországi román követ nemrég közölte, hogy a jugoszlávok Görögországban negatív tevékenységet fejtenek ki a görög kommunisták között. A jugoszláv munkatársak lényegében a görög kommunista párt ellenében igyekeznek összetákolni egy másik pártot, megpróbálva bevonni a kommunista pártból kizártakat, a rendőrséggel kapcsolatban lévőket stb.

Javaslat

1. Célszerű lenne a Nagy Imrével és csoportjával foglalkozó magyar szerveknek egy szovjet KGB-tanácsadóval segíteni. A román elvtársak a maguk részéről ezt igen hasznosnak és szükségesnek tartják.
2. Amikor a magyar küldöttség folyó év márciusában a Szovjetunióban lesz, kívánatos megbeszélni a magyar elvtársakkal, hogy erősíteni kell a Nagy-csoportot leleplező munkát Magyarországon (sajtó, az ellenforradalmi összeesküvés más résztvevőinek perei, pártszervezetek, szakszervezetek stb.)

1957. március 12 Ponomarjov”

Szövegmagyarázat

1. Emil Bodnaras román politikus korábban hadügyminiszter, miniszterelnök-helyettes, később a Román Államtanács elnökhelyettese.

2. Fazekas György (1914-1984) író, újságíró. A második világháborúban munkaszolgálatosként vett részt.

Hadifogsága után a „Szabad Nép” munkatársa lett. 1953-tól a Nagy Imre híveihez tartozott. Ebben az időben az „Irodalmi Újságban” publikált. 1956. nov. 4-én a jugoszláv követségen kapott menedéket.

Onnan a romániai Snagovba internálták. A Nagy Imre perben tíz év szabadságvesztésre ítélték. A börtönből egyéni kegyelemmel 1961-ben szabadult.

3. Szilágyi József (1917-1958) jogász, rendőr alezredes az 1956-os események vértanúja. A Nagy Imre perben halálra ítélték és kivégezték.

4. Marosán György (1908-1992) baloldali politikus. Előbb a szociáldemokrata, majd a kommunista párt (MDP) tisztségviselője. A két párt egyesülésének legfőbb támogatója. Eredeti foglalkozása péksegéd volt (innen a beceneve: „bucigyuri”). Az MDP-ben betöltött komoly tisztségei ellenére az ÁVH 1950. júliusában letartóztatta. Koholt vádak alapján halálra ítélték, majd az ítéletet tárgyalás nélkül életfogytiglani börtönre változtatták. 1956. márciusában szabadult (a szovjet XX. pártkongresszus után). 1956. júliusi KV (Központi Vezetőség) ülésen a Politikai Bizottság tagja lett, majd a Minisztertanács elnökhelyettese. 1956. okt. 23-án az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) Politikai Bizottsági ülésén az egyetemistákkkal szemben már a tűzparancs kiadását követelte. 1956. nov. 4-e után tagja lett a Kádár János vezette Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak, illetve az MSZMP Ideiglenes Intézőbizottságának. Az új politikai kurzus egyik legagresszívabb stílusú politikusa lett. 1957-ben a „megtorlások idején” az MSZMP KB. adminisztratív titkára. Később ismét államminiszter. 1962-től pályája „lefelé ívelt”, valószínűleg a „puha diktatúrára váltás” folyamányaként. 1965-ben az MSZMP-ből is kilépett.

5. Georghe Gheorghiu Dej (1901-1965) román kommunista politikus, 1944. aug. 23. után hamarosan - Románia „kiugrásától” - miniszter, 1945-től a Román Kommunista Párt (RKP) főtitkára, miniszterelnök, az Allamtanács elnöke. 1956-ban az októberi események felszámolása után járt Magyarországon és megállapodott a Kádár János vezette kormánnyal Nagy Imréék Romániába történő elhurcolásáról. Románia az ő vezetésével mindvégig ellenezte a magyar események nemzetközivé tételét.

6. Alexandru Moghioros (magyar nevén: Mogyorós Sándor) képes volt magyar nevét feladni, azért hogy a regnáló román hatalom vezető gárdájához tartozhasson.

„Andropovék jelentése

Különleges gyűjtő

Szigorúan titkos

Az SZKP Központi Bizottságának

Megbízatásunknak megfelelően beszélgettünk Biszku Béla¹ elvtárssal, a Magyar Népköztársaság belügyminiszterével, aki tájékoztatott bennünket a Nagy-csoport nyomozati anyagának tartalmáról és az MSZMP KB Politikai Bizottságának ezzel az üggyel kapcsolatban hozott döntéséről.

Mint Biszku elvtárs közölte, a fenti ügyben az ellenforradalmi felkelés 74 aktív résztvevőjét tartóztatták le, elkülönítve az összeesküvők következő 11 fős vezető magját: Nagy Imre, Losonczy Géza, Donáth Ferenc², Gimes Miklós³, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, Tildi Zoltán⁴, Jánosi Ferenc⁵, Vásárhelyi Miklós⁶, Szilágyi József, valamit a nyugatra szökött és távollétében felelősségre vonandó Király Bélát⁷.

A Politikai Bizottság úgy döntött, hogy folyó év szeptemberének végén kell megtartani a csoport zártkörű bírósági tárgyalását. A Politikai Bizottság utasította a belügyminisztert, hogy a Nagy és csoportjával kapcsolatos vádiratban emeljen ki három fő vádpontot.

Ezek: a hatalom erőszakos megragadása, a népi demokratikus rend megdöntésére irányuló összeesküvés szervezése és az imperialistákkal való szövetkezés. A Belügyminisztériumnak komoly bizonyítékai vannak, melyek alapján Naggyal és társaival szemben előterjesztik a fent említett vádpontokat.

Biszku Béla elvtárs közlése szerint a vádindítvány tervezetét, amelyet korábban Kádár elvtárs megküldött Moszkvába az MSZMP Politikai Bizottsága jóváhagyta. A Politikai Bizottság megbízta a Belügyminisztériumot, hogy készítse elő a vizsgálati anyagot, melynek alapján az ügyészség össze fog állítani egy rövid vádiratot. A Politikai Bizottság nem hozott határozatot Nagy és csoportja büntetésének mértékéről, a kérdés megvitatása során azonban elhangzottak olyan vélemények, hogy a vádlottak között differenciálni kell, és bűnük mértékének megfelelően a legsúlyosabb büntetéssel kell sújtani Nagy Imrét, Donáthot, Gimesit, Malétert, Szilágyit és Király Bélát, míg a többi vádlottra az ellenük szóló vádak, valamint a nyomozás és a tárgyalás során tanúsított viselkedésük alapján enyhébb büntetés vár.

Mivel a nyomozás során a jugoszláv kormányt kompromittáló tényeket is megállapítottak, az MSZMP KB Politikai Bizottsága úgy döntött, hogy ezek a tények ne szerepeljenek a bírósági tárgyalás során. Ugyanakkor elő kell készíteni egy különleges feljegyzést Jugoszláviának a magyarországi ellenforradalmi eseményekben játszott szerepéről, amelyet csatolni kell Nagy Imre és csoportja nyomozati anyagához.

A Politikai Bizottság arról is döntött, hogy elő kell készíteni egy jegyzéktervezetet a jugoszláv kormánynak, arról, hogy a budapesti jugoszláv követségen menedékjogot nyújtott Nagy Imrének és bűntársainak, akik ezt felhasználva, bűnös tevékenységet folytattak. Ezzel a jegyzékkel meg lehet előzni azt a jugoszlávok részéről a Magyar Népköztársaság kormányával szemben esetleg felmerülő vádat, hogy a kormány megszegte azt a megállapodást, mely szerint Nagy Imrét és bűntársait nem vonják büntetőjogi felelősségre.

A jegyzéket a bírósági tárgyalás kezdete előtt fogják átnyújtani a jugoszlávoknak. Döntés született arról, hogy egy politikai memorandumot is előkészítenek a Belügyminisztérium rendelkezésére álló, Jugoszláviát kompromittáló anyagokból, amelyet az MSZMP Központi Bizottsága a jövőben esetleg szükségesnek tart felhasználni.

Annak érdekében, hogy az országon belül és külföldön előkészítsék a közvéleményt Nagy Imre és csoportja bírósági tárgyalására a Politikai Bizottság úgy döntött, hogy bíróság elé állítja a Nagy Imrével szoros kapcsolatban álló írókat (Déry Tibor⁸, Háy Gyula⁹ és mások).

Ennek a csoportnak a bírósági tárgyalása nyílt lesz. A tárgyalás anyagait Biszku elvtárs véleménye szerint fel lehet használni arra, hogy cáfolják a burzsoá propagandának a magyarországi eseményekkel kapcsolatos rágalmazó kijelentéseit.

Figyelembe véve Biszku elvtárs közlését, valamint Kádár elvtárs által az SZKP KB-hoz küldött vizsgálati anyagot, célszerűnek látszik a két bírósági tárgyalás megtartása Nagy Imre és bűntársai, valamint az írócsoport ügyében. Helyes lenne, ahogy ezt az MSZMP KB Politikai Bizottsága elhatározta, hogy a Nagy Imre-csoport zárt bírósági tárgyalását a „magyar ügy” ENSZ-beli vitája után tartanák.

A Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma által Nagy Imre és csoportja ügyében összeállított vádirattervezet, alapjában elfogadható, ám némi kiegészítésre szorul, mindenekelőtt abban a részben, mely megvilágítja az áruló Nagy Imre-csoport kapcsolatát az imperialistákkal és ez utóbbiak szerepét az ellenforradalmi felkelés előkészítésében és lefolytatásában.

Engedélyt kérünk, hogy a fentiek figyelembevételével kifejtsük elképzelésünket Biszku elvtársnak. Az egyes szakmai kérdésekben Rugyenkó¹⁰ és Ivasutyin¹¹ elvtárs nyújt megfelelő konzultációt.

1957. augusztus 26J. Andropov¹²

R. Rugyenko

P. Ivasutyin”

Szövegmagyarázat

1. Biszku Béla (1921-). Eredetileg szerszámlakatos foglalkozású, kommunista politikus, parlamenti képviselő, belügyminiszter 1957-1961. között. Az 1956-os forradalom és szabadságharc megtorlásának egyik irányítója.

A rendszerváltás óta visszavonultan él. 1937-ben lakatosként kezdett dolgozni. 1938-ban bekapcsolódott az Ifjúmunkás mozgalomba. 1944-ben belépett a kommunista pártba. 1945 után az MKP (Magyar Kommunista Párt) Budapest XIII. kerületi szervezetének egyik szervezője. 1946-tól már az MKP Bp.-i Bizottságán dolgozott.

1951-től a Bp. X. ker. PB. titkára. 1956-ban a munkások felfegyverzését szervezte. 1956. nov. 4-e után az MSZMP Bp.-i Bizottsága titkára, egyben a KB. tagja és tagja a párt Politikai Bizottságának. 1957-1961. között belügyminiszter. Egy időben a Minisztertanács elnökhelyettese. 1962-től - mint „keményvonalas” Marosán Györggyel együtt szembefordult Kádár János enyhülést ígérő politikájával. Ezért nyugdíjazták (1978). 1980-1989. között a SZOT (Szakszervezetek Országos Tanácsa) Számvizsgáló Bizottságának volt az elnöke.

2. Donáth Ferenc (1913-1986) politikus, történész, a mezőgazdasággal foglakozó tudományok művelője.

1934-ben végzett a Bp.-i Tudományegyetem Jogi Karán. Ettől az időtől tagja volt az illegális kommunista pártnak. 1937-ben szerepet vállalt a „Márciusi Front” megalakításában. 1939-ben részt vett a Nemzeti Parasztpárt létrehozásában. 1939-1944. között a „Szabad Szó” c. lapnál dolgozott. 1944-ben közreműködött az MKP (Magyar Kommunista Párt) újjászervezésében. 1945-1961. között különböző politikai tisztségeket töltött be, dolgozott Rákosi Mátyás Titkárságán is. Többnyire azonban a mezőgazdaság elméleti kérdései foglalkoztatták. 1948-ban Nagy Imre ellenében megvédte a hivatalos pártpolitika mezőgazdasági „vonalát”.

1951-ben „koholt vádak” alapján letartóztatták és tizenöt évi szabadságvesztésre ítélték. 1954. júliusában rehabilitálták. Az 1956-os események idején tagja lett az MDP. KV.-nek. Losonczy Gézával együtt a párt „megtisztulásának” erőteljesebb igényével lépett fel. Nagy Imre feltétlen híve volt. 1956. október végén a kormány titkárságán dolgozott. Családjával ő is a jugoszláv követségen talált menedéket 1956. nov. 4-én. Innen a romániai Snagovba internálták, majd 1957. elején „perbe fogták”. A Nagy Imre perben tizenkét évre ítélték. 1960-ban - betegségére figyelemmel - egyéni kegyelemmel szabadult. Ezt követően alacsonyabb beosztásokban dolgozott, többnyire a mezőgazdaság területével összefüggésben.

3. Gimes Miklós (1917-1958) újságíró, politikus, az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik vértanúja.

1958. június 16-án Nagy Imrével és Maléter Pállal együtt kivégezték.

4. Tildy Zoltán (1889-1961) református lelkész, kisgazda politikus, miniszterelnök, majd a Magyar Köztársaság elnöke. 1956-ban a Nagy Imre kormány államminisztere, miniszterelnök-helyettes. Életével a „Nagy Ferenc miniszterelnök moszkvai útja” szövegmagyarázata részletesebben foglalkozik.

5. Jánosi Ferenc (1916-1968) református lelkész, tanár, miniszter-helyettes, Nagy Imre veje. 1951-1954. között a népművelési miniszter helyettese. 1954-ben a Hazafias Népfront főtitkárává választották. 1956. nov. 4-én családjával (Nagy Erzsébettel és Nagy Imre unokáival) a jugoszláv követségre menekült, ahonnan a romániai Snagovna internálták. A Nagy Imre perben nyolc év börtönre ítélték. 1960-ban egyéni kegyelemmel szabadult.

6. Vásárhelyi Miklós (1917- 2001) újságíró, író, politikus. 1936/1937-ben a római egyetemen, majd 1939-1942. között a Debreceni Egyetem Jogi Karán szerzett diplomát. 1938-ban belépett a KMP-be. A háború alatt munkaszolgálatosként teljesítette honvédelmi kötelezettségét. 1944-ben csatlakozott a fegyveres ellenálláshoz.

1945-től a „Szabadság” és a „Szabad Nép” munkatársa. 1954. májusától a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese. Korábban rövid ideig a Magyar Rádió vezetője is volt. Nagy Imre „Új Szakasz” politikájának lelkes híve, a „pártellenzék” egyik képviselője. 1956. nov. 1-jén a Kormány sajtófőnöke. 1956. nov. 4-én a jugoszláv követségre menekült családjával. Előzőleg egy jugoszláv diplomata lakásán rejtőzködött.

Innen a romániai Snagovba internálták. A Nagy Imre perben öt év szabadságvesztésre ítélték. 1960-ban amnesztiával szabadult. Szabadulás után különböző kisebb súlyú feladatokat látott el. 1984-től a „Soros Alapítvány” magyar bizottságában Soros György személyes képviselője volt.

7. Király Béla (1912-2009) hivatásos katona, vezérezredes, hadtörténész, politikus az MTA külső tagja. A Ludovika Akadémián végzett 1935-ben. A második világháborúban különböző frontokon teljesített szolgálatot.

A háború után vezető katonai tisztségeket töltött be. 1950-ben vezérőrnagyi kinevezést kapott. 1951-ben az ÁVH letartóztatta és koncepciós perben halálra ítélték, amit később életfogytiglani börtönre változtattak. 1956. szeptemberében ideiglenesen szabadlába helyezték. 1956. okt. 28-ig kórházban ápolták. Október 31-én rehabilitálták. Ezt követően a Forradalmi Karhatalmi Bizottság és a Honvédelmi Bizottság elnöke lett. Budapest katonai parancsnokának nevezték ki, rábízták az új „Nemzetőrség” megszervezését is. 1956. nov. 4-e után külföldre távozott. A forradalom eseményeiről tanúvallomást tett az ENSZ ún. „Ötös Bizottságában”. Külföldön Kéthly Annával az SZDP (Szociáldemokrata Párt) korábbi vezetőjével és másokkal tartotta a kapcsolatot, képviselte a forradalom ügyét különböző szervezetekben. Az USÁ-ban telepedett le. A Columbia Egyetemen PhD fokozatot szerzett, 1971-től hadtörténetet oktatott a New-York Városi Egyetemen. 1994-ben „a humán tudományok doktora” címet kapott. 1989-ben hazatért, majd részt vett az első szabadon választott parlament munkájában. 1990-ben ismét vezérezredes. Több magas magyar és külföldi kitűntetés és cím birtokosa. Nagy Imre és mártírtársai újra temetésén beszédet is mondott az áldozatok emlékére.

8. Déry Tibor (1894-1977) Kossuth és Baumgarten-díja író. Több külföldi akadémia dísztagja (Berlin, Hamburg, Mainz). 1920-1926. között Bécsben és Párizsban élt emigrációban. 1926-ban hazatért. 1934-ben írni kezdte „A befejezetlen mondat…” c. nagy ívű regényét, amit 1937-ben fejezett be. Magyarország német megszállása idején (1944. márc. 19.) bujkálni kényszerült. 1945-ben a MKP (Magyar Kommunista Párt) tagja lett, majd beválasztották az Írószövetség vezetőségébe. Az ötvenes évek elején jelent meg a „Felelet” c. nagy hatású regénye, amely művészeti eszközökkel mutatja be a kommunista párt „csetlő-botló” történetét, kiváltva ezzel Révay József „kultúrdiktátor” haragját. A vita, amely a regény körül folyt az ötvenes évek dogmatikus, sematikus kultúrpolitikájának nagyszerű kritikája volt.

1956. júniusában a „Petőfi Kör” „Sajtóvitájában” nagy tetszést aratott felszólalásával. Személy szerint bírálta Révai Józsefet és másokat, akik megfellebbezhetetlen nézeteikkel silánnyá tették az irodalmi és művészeti életet.

Déry rávilágított, hogy mindezekért „maga a rendszer” volt hibás. Sajnálatos, hogy 1957-ben az ún „Déry perben” megbánást tanúsítva szinte megtagadta a Petőfi Körben elhangzottakat. Kilenc évre ítélték. Büntetését 1961-ben felfüggesztették, majd teljes amnesztiát kapott. 1963-ban egy novellagyűjteménnyel tért vissza az irodalmi életbe. Életének utolsó szakasza is termékeny volt. 1971-ben jelent meg a „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” valamint 1973-ban a „Kedves booper” c. műve. Déry országos ismertségét elsősorban az előbbivel azonos című hosszú évekig nagy sikerrel játszott, rockoperának köszönheti.

9. Háy Gyula (1900-1975) Kossuth-díjas drámaíró, műfordító. A „Tanács-rendszer” idején a Közoktatási Népbiztosságon dolgozott. A bukás után elhagyta az országot, amíg lehetett Németországban élt. A színházi élet komoly elfoglaltságot adott számára (dramaturg), 1932-től tagja lett a KMP-nek (Kommunisták Magyarországi Pártja). A harmincas években - látva a szélsőségesek Németországban történő előretörését, Ausztriába, majd később a Szovjetunióban élt. 1945-ben hazatért. Idehaza sorra mutatták be darabjait. 1948-1950. között a filmgyártásban fődramaturgként tevékenykedett. 1955-ben Nagy Imre köréhez csatlakozott. Háy elítélte és műveivel bírálta a sematikus kultúrpolitikát, a „párt-bürokratákat” Az „Irodalmi Újság”-ban megjelent „Miért nem szeretem…” c. pamflettje egy „Kucsera elvtárs”-nak nevezett „pártbürokratának” paródiáját rajzolta meg elemi erővel. 1956. nov. 4-én a szovjet csapatok támadása idején ő olvasta be a Kossuth Rádióban több nyelven híres segélykérelmét („Segítsetek, Segítsetek, Segítsetek”). 1957-ben az „Iró-perekben” hatévi börtönre ítélték. 1960-ban amnesztiával szabadult. 1964-ben kiadták egy drámakötetét (Királydrámák). Később családjával végleg elhagyta az országot és Asconába telepedett le.

10. R. A Rugyenko a Szovjetunió legfőbb ügyésze.

11. P. I. Ivasutyin a KGB elnökhelyettese.

12. Juríj Vlagyimirovics Andropov (1914-1984) orosz, szovjet politikus, az SZKP KB. főtitkára.

Andropov 1930-ban lépett a szovjet párt ifjúsági szervezetébe a Komszomolba, 1939-ben pedig az SZKP-nak lett tagja. 1940-től a Karél-Finn SZSZK Komszomol KB első titkára. 1944-től pártmunkás, 1947-től a Karél-Finn SZSZK KB másodtitkára. 1951-1953. között az SZKP apparátusában dolgozott. 1953. júliusától a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének tanácsosa. 1954. júliusától – 1957. márciusáig a Szovjetunió magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. 1957-ben az SZKP KB. egyik olyan osztályán dolgozik, amely a szocialista országok kommunista és munkáspártjai közti kapcsolataival foglalkozott.

1962-1967. között KB. titkár, 1973-tól az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja. 1967-1982. között a Szovjetunió Állambiztonsági Bizottságának (KGB) elnöke. 1982. májusától titkára, novemberétől főtitkára az SZKP KB.-nak. Egyidejüleg 1983-tól a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke.

Felhasznált irodalom:

Hiányzó lapok 1956 történetéből

Dokumentumok a volt SZKP KB levéltárából

Móra Ferenc Könyvkiadó, 1993

A Szövegmagyarázatok részben a Wikipédiából valók.

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2009. November