Titokzatos vendégek Titó villájában 1956. november elején

Jugoszlávia és a Szovjetunió közötti viszonyban az 50-es évek közepétől kedvező változások tanúi lehettünk. Sztálin halála, különösen a XX. szovjet pártkongresszus után a két ország politikai kapcsolatai javulást mutattak. A mi korosztályunk még emlékszik Bulganyin és Hruscsov látványos belgrádi „canossa-járására” (1955. május), majd Nagy Britannia, Franciaország a Szovjetunió az Egyesült Államok 1955. július végi genfi csúcstalálkozójára. Adenauer nyugatnémet kancellár moszkvai látogatása (1955. szept.) - ugyancsak ebben az évben - lehetővé tette az utolsó német hadifoglyok visszatérését is hazájukba. Figyelemre méltó volt az osztrák államszerződés aláírása (1955. május), valamint a Varsói Szerződés létrejötte (1955. május).

Az SZKP 1956. februárjában megtartott XX. Kongresszusával - különösen Hruscsov¹ titkos beszédével - további „politikai erjedés” indult meg a világban, különösen a kelet európai országokban. A Kelet-berlini, a lengyel poznani, majd az 1956-os magyar események már egyenes következményei voltak ennek a folyamatnak.

Köztudomású ma már, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének előkészítésében nem kis szerepet játszott Joszip Broz Títo Jugoszlávia első számú vezetője.

Jól érzékelteti a helyzetet Jugoszlávia moszkvai nagykövete, aki a Magyarország körüli eseményeket visszaemlékezéseiben örökítette meg.

A követ² 1956. november 2-án Tito titkárságától értesítést kapott, miszerint Hruscsov és Malenkov³ november 3-án délután Brioniba érkezik és „mindennél sürgősebb tárgyalásokat akar.” A vendégek titokban utaztak, egy kis kétmotoros Iljusin-14 gépen. A látogatást a szovjetek kezdeményezték. Ők ragaszkodtak ahhoz is, hogy erre a legnagyobb titoktartás közepette kerüljön sor. Azt is jelezték, hogy Tito késő délután vagy este várja őket. A titok fenntartása miatt célszerűnek látszott, hogy a vendégek sötétben érkezzenek, gépük a pulai repülőtéren szálljon le és a két szovjet onnét utazzon tovább Brioniba.

Tito délután négy órára kérte magához a követet, ahogy írja „Rankovics⁴ és Kardelj⁵ már ott volt.” A találkozón a külügyminisztérium részéről senki nem volt jelen.

„Hruscsov és Malenkov este hat után érkezett repülőgépen Pulába, majd onnan hajóval keltek át a Titó villája alatti piciny kikötőbe.” Mire a villához értek teljesen besötétedett: a tengeren viharos szél fújt.

A várakozók (Titó, Kardelj, Rankovics és a követ) lesiettek a vendégek fogadására. Hruscsov és Malenkov igen kimerültek voltak, különösen Malenkov alig állt a lábán. A két orosz mindkét orcájukon megcsókolta a fogadókat.

1. Nyikita Szergejevics Hruscsov (1894-19711) orosz nemzetiségű politikus, Sztálin után a Szu. első számú vezetője.

2. Veljko Micsunovics diplomata Jugoszlávia moszkvai nagykövete.

3. Georgíj Maximilianovics Malenkov (1902-1988) orosz szovjet politikus, 1953-1955. között a Minisztertanács elnöke.

4. Rankovics Tito harcostársa egyidőben belügyminiszter.

5. Edvard Kardelj (1910-1979) szlovén származású jugoszláv politikus, a „munkásönigazgatás” teoretikusa.

A jövevények keserűen panaszkodtak az időjárásra: repülőgépük csak nagy nehezen jutott előre a viharos ellenszélben.

Hruscsov szerint ez rosszabb volt, mint a háborúban. Malenkov nem is tudott ülve maradni, az egész utat hanyatt fekve töltötte. A Pulától Brioni szigetig tartó hajóút sem volt zökkenőmentes, hiszen az állambiztonsági szervek, Tito testőrsége - a titoktartás miatt - hosszabb úton hozták el őket Pulából.

A két szovjet vezető a viharos időjárás ellenére, türelmetlen volt, mielőbb tárgyalni akart a vendéglátókkal. Alig félórai pihenő után - a villa első emeletén - megkezdődtek a tárgyalások. Hruscsov és Malenkov „magukban” voltak, még a jugoszláv szovjet nagykövet sem volt velük. A jugoszlávok is csak négyen voltak. A tárgyalókon kívül más nem volt az épületben.

Az asztal sima volt, „még egy darabka papír sem volt rajta. Senki se csinált jegyzeteket: néha-néha egyikünk vagy másikunk lejegyezte a mondandóját, majd a papirost összetépte és a hamutartóba dobta. Mintha mindnyájunknak az lett volna a közös törekvése, hogy ennek a Jugoszlávia és a Szovjetunió közötti csúcstalálkozónak még csak nyoma se maradjon…”

A november másodikán este megkezdett tárgyalások hét óra hosszat tartottak, másnap reggel ötig.

Hruscsov azzal kezdte, hogy a magyarországi eseményekről kíván tárgyalni és tájékoztatást akar adni a várható ellenlépéseikről.

Tegnap, azaz november 1-én - mint mondta - megbeszélést folytattak a lengyelekkel Breszt-Litovszkban: „orosz részről Hruscsov, Molotov⁶, Malenkov, a lengyelek közül ezen Gomulka⁷, Cyrankievicz⁸ és Ochab⁹ vett részt. Ennek végén Molotov visszatért Moszkvába, ők ketten pedig Bukarestbe repültek, és ott találkoztak Gheorghiu Dej-zsel¹⁰ és más románokkal. A csehszlovák vezetők - köztük Novotny - szintén odajöttek és részt vettek a megbeszéléseken.”

Ezt követően Hruscsov és Malenkov tovább repült Szófiába a bolgárokkal tárgyalni. Ezek a látogatások a legteljesebb titokban történtek. Hruscsov előadásából kitűnt, hogy a tanácskozásokba bevonták a kínaiakat is, hiszen Liu Sao-csi a kinai kommunista párt egyik vezetője küldöttség élén éppen Moszkvába tartózkodott. Valamennyi tárgyaló egyetértett az oroszokkal.

A lengyeleknek ugyan volt saját véleményük, de ők is elismerték, „hogy Magyarországon a helyzet kezd ellenforradalomba torkollani. A lengyelek is tisztában vannak azzal, mire határozta el magát a Szovjetunió - más megoldás nincs.”

A főtitkár közölte: „elegendő számú csapatot központosítottak és elhatározták: véget vetnek ennek a helyzetnek Magyarországon.” Azt is említette, hogy a nap folyamán Bulganyin¹¹ telefonált s egy jó hírt közölt. Münnich Ferencnek és Kádár Jánosnak sikerült elmenekülnie Budapestről és útban vannak Moszkába repülőn.” Majd azt kérdezte a jugoszlávoktól tudnak-e valamit Apró Antalról „igen fontos lenne, hogy ő is kimásszon a csávából.”

Aztán Hruscsov érdekes fejtegetésbe kezdett. „Már csak azért sem engedhetik meg a kapitalizmus helyreállítását, mert ennek súlyos belpolitikai következményei lennének magában a Szovjetunióban.

6. Vjacseszláv Mihajlovics Molotov (1890- 1986) Sztálin hűséges politikustársa. Több évig külügyminiszter.

7. Wladislaw Gomulka (1895-1982) a „lengyel Nagy Imre”, 1956-ban a LEMP. első titkára.

8. Józef Cyrankievich lengyel miniszterelnök, Gomulka politikustársa.

9. Edward Ochab rövid ideig a LEMP első titkára.

10. Georghe Gheorghiu Dej (1901-1965) román politikus, államfő, pártfőtitkár.

11. Nyikolaj Alexandrovics Bulganyin (1895-1975) orosz nemzetiségű politikus, 1955-1958. között a minisztertanács elnöke.

Ott is vannak talán nem is kevesen, akik azzal fogadnák az egész ügyet: lám, amíg Sztálin volt uralmon, mindenki engedelmeskedett és soha nem volt semmi zűrzavar. Most bezzeg … (itt Hruscsov egy igen durva kifejezést használt a jelenlegi szovjet vezetők jellemzésére) kerültek hatalomra, itt a kudarc, Magyarország kiválása. És mindez pont akkor, amikor a szovjet vezetők elitélik Sztálint. Hruscsov szerint elsőnek a szovjet hadsereg hangoztatna ilyeneket. Ez az egyik főok, amiért be kell avatkozniok Magyarországon.

Hruscsov azután előadta, milyen katonai előkészületeket tettek: említette Zsukov¹² marsall nevét, s azt mondta a magyarországi hadmozdulatok Malinyin¹³ tábornok kezében vannak.”

Erről akarta hallani Hruscsov és Malenkov a jugoszláv vezetők véleményét. „Hruscsov újfent kijelentette, hogy a magyar események ellenforradalomra vezetnek. Felhevülten kezdte magyarázni - mellőzvén az előzményeket -, hogy Magyarországon gyilkolnak, mészárolnak, akasztják a kommunistákat. Beszélt Nagy Imre segélykérő szózatáról, az Egyesült Nemzetekhez, „a négy nagyhatalomhoz”, kilépését a Varsói Egyezményből. Arra a kérdésre, hogy Nagy Imre vajon puszta eszköz- e csupán, vagy tudatos ügynöke-e az imperializmusnak, egyenlőre nehéz válaszolni - de fontos kérdés nem ez, hanem, az egymást követő események, amelyek, mind a kapitalizmus visszaállításához vezetnek. „- Mit tehetünk? - kérdezte Hruscsov, a Szovjetunióra célozva. - Ha engedünk, a Nyugat azt fogja mondani, hogy idióták, gyávák vagyunk, ami egy és ugyanaz. Ezt egyáltalán nem engedhetjük meg magunknak” - mondta a szovjet főtitkár. Ezt követően Hruscsov közölte, „hogy elegendő számú csapatot mozgósítottak és elhatározták: véget vetnek ennek a helyzetnek Magyarországon. Egy-két nap alatt elintézik az egészet.”

Hruscsov szerint a Miskolc-környéki bányászok hűek maradtak a párthoz. A csehek fegyvert is küldtek a bányászoknak, talán velük lehet valami politikai ellenállást kezdeni Nagy Imrével szemben. Aztán megerősítette „minden készen áll a döntő lépésre… Más megoldás nincs, ezért ezt a megoldást a leggyorsabban és legerőteljesebben véghez fogja vinni…”

Hozzátette: „Magyarország két ízben harcolt Oroszország ellen, mint a Nyugat szövetségese.” Majd kijelentette: „a szovjet hadsereg hangulata igen ellenséges a magyarokkal szemben…”

A magyarok „megint a Nyugattal akarnak szövetkezni az oroszok ellen” - tette hozzá Hruscsov.

A jugoszlávok azt fejtegették, hogy a magyar lázadás és az egész magyar nép felkelése egyenes következménye volt Rákosi politikájának. Azt is látták, hogy a helyzet „ellenforradalmi színt kezd ölteni: mi más lehetne a véleményünk egy olyan kormányról, amely tűri a kommunisták akasztását. De nem lenne szabad ezt egyedül és kizárólag a szovjet hadseregre bízni. … Ebben a helyzetben valamiféle politikai megoldást kéne előkészíteni, menteni, ami menthető - például összehozni és kinyilvánítani valamiféle magyarokból álló forradalmi kormányt…”

Hruscsov azt válaszolta: „hogy ez már tervbe is van véve: egy új magyar kormány Münnich Ferenc vezetésével… Ott van Kádár is. Mi a véleményük róla „kérdezte Hruscsov. Tito azt kérdezte, miféle ember Münnich? Rankovics említette, hogy nem rég találkozott vele.”

A jugoszláv vezetők azt javasolták „hogy az új forradalmi kormány inkább Kádár Jánossal az élén alakuljon meg, mint Münnichhel, ámbár egyiküket sem ismertük eléggé. Az oroszok szemmel láthatóan Münnich pártján vannak, de hajlandók elfogadni a mi érveinket.” A jugoszlávok hangsúlyozták, hogy az új kormánynak a legerélyesebben el kell itélnie Rákosi és Gerő politikáját „velük együtt az egész múltat Hruscsov és Malenkov egyetért ezzel, ha nem is szívesen…

Hruscsov átkozódott Rákosira, majd a legdurvább hangon szidta Gerőt, aki - alighogy megválasztották a párt főtitkárának - elment nyaralni a Krimbe, majd Jugoszláviába. Rákosi Moszkvába menekült, s felajánlotta szolgálatait, ha kell Budapesten, de Hruscsov megmondta neki: csak menjen vissza, ha akar, majd ott úgyis felakasztják.”

Már három órája vitatkoztak, amikor tíz óra után átmentek vacsorázni a szomszéd szobába. „Az asztalnál Hruscsov visszatért az új kormány összetételére. Látszik nem szívesen nyeli le Kádárt - nem az ő kiszemeltje. Újból feldicséri Münnichet. Mindez arra vall, hogy az oroszok már összeállították az új kormányt, Münnichel az élen. Én hozzátettem, hogy is jól ismerem Münnichet Moszkvában gyakran találkoztunk, s csak jót tudok mondani róla. De, ha azt kell eldönteni, Kádár legyen-e vagy Münnich, egy lényeges különbséget nem szabad elfelejteni. Rákosi alatt Münnich nagykövet volt Moszkvába, Kádár pedig Budapesten raboskodott. Ez minden magyar számára döntő körülmény lesz Kádár javára. Hruscsov nem erősködik: egyetért velem - mondja…”

A vacsora alatt Hruscsov ismét előjött azzal, hogy a románok hajlandók csapatokat küldeni Magyarországra. A Jugoszlávok ellenezték ezt: „...balfogás lenne, mondták és Hruscsov nem firtatta tovább...”

Hruscsov dicsérte Zsukov katonai érdemeit és felemlítette, Zsukov azért lett kegyvesztett, mert egy ízben Sztálinnal a haditervről tárgyalva, amikor Sztálin kijelentette, hogy ő a felelős a Szovjetunió sorsáért, Zsukov megjegyezte, hogy ő éppúgy felelős.

Az oroszok több ízben említették Mikojant¹⁴. Ő járt a nyáron Magyarországon, most már otthon van. A jugoszlávok nem szívesen beszélnek róla, de Hruscsovnak és Malenkovnak kevés kétsége lehet aziránt, hogy jugoszláv részről Mikojan és Szuszlov¹⁵ közbenjárását súlyos balfogásnak könyvelték el.

A tárgyalások vége felé a főtitkár csepülni kezdte Sztálint. Olyan anekdotákat is mondott, amelyek azt érzékeltették, „hogy utálta Sztálin Rákosit, mennyire nem bízott benne. Rákosi egy ízben a Szovjetunióba ment pihenőre: ezt Sztálin gyanúsnak találta és kijelentette, majd leszoktatja erről. Az első adandó alkalommal alaposan leitatta Rákosit - a végén úgy kellett kivinni eszméletlenül, voltak, akik attól tartottak, halálán van. De Rákosi magához tért, minden különösebb következmény nélkül.

Rákosi azzal is majmolta Sztálint, hogy budapesti irodája elé vasajtót állítatott mindenféle más páncélszerkezetet, ha netalán valaki merényletet akarna elkövetni ellene…

Más magyar kommunistákról is szó kerül. Hruscsov makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy minden erővel meg kell menteni Apró Antalt. Mi Losonczyt említjük, aki szerintünk tisztességes és tehetséges ember. Hruscsov és Malenkov húzodoznak Kiderül, az oroszok tudják, hogy Losonczy kapcsolatban áll velünk, Nagy Imre párthívének, s ezért gyanúsnak tartják.”

12. Georgíj Konsztantyinovics Zsukov (1896-1974) katona, a Szu. marsallja. 1955-1957. között honvédelmi miniszter.

13. Mihail Malinyin szovjet vezérezredes, a vezérkari főnök első helyettese. A Szu. katonai tárgyaló delegációjának vezetője, aki 1956. nov. elején Maléter Pál vezérezredessel tárgyal a szovjet csapatok kivonásáról.

14. Anasztaz Ivanovics Mikojan (1895-1978) örmény származású szovjet politikus, miniszter,miniszterelnökhelyettes. A magyar forradalom előtt és alatt  emisszáriusként többször járt Magyarországon.

15. Mihail Andrejevics Szuszlov (1902-1982) orosz-szovjet politikus, ideológus.

„Szóba kerül Maléter ezredes, annak a küldöttségnek a vezetője, amely az oroszokkal a szovjet csapatok visszavonulását van hivatva letárgyalni. Jugoszláv részről mit sem tudunk Maléterről, nem ismerjük nincs semmi értesülésünk róla. Hruscsov és Malenkov mélyen hallgatnak, noha ők ismerik Malétert.

Hruscsov szavai nyomán az a benyomásom, hogy az új magyar kormány nyilatkozatát már jó előre megszerkesztették Moszkvában, de ők most hajlandók módosítani, az eddigi tárgyalások és a mi javaslataink alapján……Az oroszok nem mondják meg, mikor akarnak katonailag beavatkozni: mi nem kérdezhetjük meg, ha ők nem hajlandók közölni velünk. Így az időpont homályos marad, ami azt jelenti, hogy fogalmunk sincs, milyen mértékben tudnák befolyásolni Nagy Imrét, hogy csökkentsük az áldozatok számát és a hasztalanul kiöntött vért.”

A jugoszláv fél vállalta, hogy megpróbálják befolyásukat Nagy Imrénél érvényesíteni. Ennek a szovjetek nagy jelentőséget tulajdonítottak. A tárgyalások november 3-án hajnali ötkor értek véget. „Voltak pillanatok, amikor mindenki néma volt.” A hangulat - a jugoszláv nagykövet visszaemlékezéseiből kitűnően - „mindvégig gondterhelt maradt, ha valamelyikünk megpróbált valamilyen köznapi témáról beszélgetni, a kísérlet kudarcba fulladt. A vacsorához alig szolgáltak fel szeszes italt, a tárgyalások során semmit.”

A jugoszlávok „nem is egyszer igen hangsúlyozottan kiemelték, különösen abban a pontban, hogy ragaszkodtunk Rákosi - azaz a Szovjetunió - kertelés nélküli elitéléséhez, mint ami a magyar katasztrófa fő oka.”

A szovjet főtárgyalók november 3-án kora reggel elrepültek a pulai repülőtérről. „A légi viszonyok hajmeresztőek voltak.

Miután lekísértük látogatóinkat Tito villájának tövébe, bezárkóztam szobámba, hogy papírra vessem ennek a rendkívüli, egész éjszakán át tartó találkozónak a jegyzeteit. Nem volt könnyű, hisz emlékezetből kellett összeállítanom a tíz óra hosszat tartó tárgyalások részleteit…”

Forrás: Tóbiás Áron

In memoriam Nagy Imre

Emlékezés egy miniszterelnökre.

V. Micsunovics

Moszkvai Évek, 1956-1958

Moszkva- Belgrád-Budapest 294 o.-319. o.

Szabad tér Kiadó Bp. 1989

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

Pécs, 2009. febr. 9.