Szakadék szélén táncolva

Mottó:

„Nincs több területi követelésem”

Adolf Hitler

 Paul Schmidt „Hitler tolmácsa voltam” címmel Magyarországon is 1971-ben megjelent könyvében „testközelből” figyelhette Adolf Hitler megalkuvást nem tűrő tárgyalási stílusát, agresszív, minden kompromisszumot nélkülöző módszereit. Hosszúra nyúló „monológjai” arra utaltak, hogy különösebben nem érdekelte partnerének véleménye. Mussolini szűk körben többször is panaszkodott, hogy nem igen jutott szóhoz megbeszéléseiken. Hitler tolmácsa szemléletesen mutatja be olvasóinak azt a tárgyalás sorozatot, amit a Führer 1938 őszén Neville Chamberlain¹ brit miniszterelnökkel a szudéta-válságról, háborúról és békéről folytatott. A sorozat első állomása Berchtesgaden volt, majd Godesbergben folytatódott és Münchenben fejeződött be. Könyve alapján azt a zsarolási folyamatot szeretném bemutatni, ami elvezette Európát a háborús szakadék szélére.

Az előzményekhez tartozik,

Lord Halifax² angol külügyminiszter Hitlernél az Obersalzbergen tett látogatása 1937 novemberében. Ezen a német külügyminiszter von Neurath is részt vett. Terítéken volt Németország visszatérése a Népszövetségbe, Danzig, Ausztria, Csehszlovákia ügye és a gyarmati kérdés. Halifax „nem minden kérdésben” értett „teljesen egyet a Führerrel³, de nincs szándékában részletekbe bocsátkozni” - mondta, mert „jelen megbeszélés szempontjából nem döntőek.” Hitler azt fejtegette, hogy „Angliának és Franciaországnak először el kell döntenie, hogy foglalkozik-e egyáltalában a német követelésekkel. Halifax a továbbiakban a két ország „közvetlen” tárgyalásait szorgalmazta. Hitler pedig „mogorván” panaszkodott az angol sajtóról.

Scmidtnek az volt a benyomása, „hogy az 1937-es Hitler már nem azonos azzal a Hitlerrel, aki 1935-ben olyan óvatosan tapogatózott előre. Nyilvánvalóan meglehetősen biztos volt a maga erejében…” Úgy érezte, hogy a megbeszélések végén a „békéért való küzdelemben elveszett egy csata…

1938 elején tehát a barométer rossz időjárást jelzett, a későbbiekben pedig viharveszélyt.” - írja Schmidt. Az év elején, március közepén bekövetkezett az osztrák Anschluss, majd így folytatja. „Hatalmas, napról-napra fokozódó feszültség uralkodott 1938 szeptemberében Európa-szerte.” Az angolok nyilatkozatban „Németország eljárását Csehszlovákiával szemben erőszakos cselekedetnek minősítették, mely okot szolgáltatott a nyugati hatalmak beavatkozására.”

Chamberlain Berchtesgadenben

Paul Schmidt így folytatja tovább: „Szeptember 14-ének reggelén beállt a drámai és szenzációs fordulat. Abból a pársoros szövegből tűnt ez ki, amit Hitlernek lefordítorram:>>

Tekintettel a helyzet egyre élesedő voltára, odautaznék Önhöz, hogy kísérletet tegyünk a békés megoldásra. Repülőgépen jönnék, és holnap útrakészen állok. Kérem értesítsen a legkorábbi időpontról, amikor fogadhat, és jelölje meg a találkozás helyét. Köszönettel venném mielőbbi válaszát.

Neville Chamberlain <<

Még aznap este Münchenbe utaztam, azzal az érzéssel, hogy ez alkalommal nem csupán statisztaként fogok közreműködni egy nemzetközi színielőadáson, hanem szerény, de fontos szerepet leszek kénytelen játszani egy valódi történelmi drámában.

-          Összpontosítsa gondolatait -, a háború vagy béke kérdése forog kockán holnap Berchtesgadenben.

Másnap reggel kimentünk a müncheni repülőtérre Chamberlain elé. Fogadásával Ribbentropot⁴ bízta meg Hitler. Gyorsjáratú kétmotoros Lockheed gép a vártnál előbb érkezett meg az angol vendégekkel.

Elsőnek Chamberlain szállt ki a gépből.

-          Nagyon jól bírtam a repülést, noha útközben rossz időnk volt, és én még soha életemben nem ültem repülőgépen - mondta Ribbentropnak.

Chamberlain társaságában volt még Sir Horace Wilson, a miniszterelnök politikai kérdésekben legbelsőbb tanácsosa és William Strang, a Foreign Office⁵ közép-európai osztályának vezetője. A pályaudvarhoz vezető utat nyitott autón tettük meg. A müncheniek igen szívélyesen üdvözölték Chamberlaint nekem úgy tűnt, sokkal barátságosabban, mint egy évvel ezelőtt Mussolinit⁶.”

Külön vonat indult Berchtesgadenbe

Hitler étkezőkocsijában a hosszában felállított bankett asztalnál „az egyik oldalon Chamberlain és kísérete ült, én Ribbentroppal, akinek jobb oldali szomszédja Henderson⁷ volt az angol miniszterelnökkel szemben. Azért maradt meg ilyen pontosan az emlékezetemben ez a jelenet, mert három órás utunkon végig csapatszállító vonatok robogtak el mellettünk. A frissen beöltözött katonák és a levegőbe meredő ágyúcsövek drámai hátteret képeztek. Chamberlain, a >> békekövet<<, ahogyan akkoriban Németországban nevezték, ebben a háborús környezetben furcsa kontraszként hatott.

Közvetlenül mielőtt Berchtesgadenbe érkeztünk, elkezdett esni, s mikor Chamberlainnel felkocsikáztunk a Berghofra, mindjobban elsötétült az ég, és felhők ereszkedtek a hegyekre.

Hitler a házához vezető lépcső alján

várta vendégét. Barátságosan üdvözölték egymást, kézszorítások, a munkatársak bemutatása következett. Azután az Untersbergre néző nagy szoba teázó asztalánál foglaltunk helyet… A két beszélgető partner végigmérte egymást, mielőtt néhány perc múltán a háború vagy béke kérdéséről sorsdöntően tárgyalni kezdett.

Miután a szoba méreteiről, a rossz időjárásról, Hitler angliai látogatásáról folytatott semmitmondó társalgáson és egyéb szokványos témákon túljutottak, Hitler szinte átmenet nélkül megkérdezte Chamberlaint, hogy négyszemközt óhajt-e vele tárgyalni, vagy pedig kívánja tanácsadóinak támogatását.” - írja Paul Schmidt.

A tárgyalás majd három óra hosszat tartott

„Hitler” kezdetben viszonylag nyugodt hangon részletezte a Németország szomszédaira vonatkozó panaszainak állandó listáját. Behatóan tárgyalta a versailles-i szerződést, a Népszövetséget, a leszerelést, a gazdasági nehézségeket, a munkanélküliséget, és nem feledkezett meg a nemzetiszocialista építésre vonatkozó intézkedésekről sem. Fokozódó hévvel tárta Chamberlain elé az angol sajtó magatartását és Németország ellen irányuló kritikája fölötti felháborodását.

Anglia - mondta ->>beavatkozik<< a német viszonyokba, és a birodalomnak Dél-kelet Európához, beleértve Ausztriához fűződő kapcsolataiba is.

Chamberlain figyelmesen hallgatta,

és barna szemével nyíltan tekintett Hitlerre. Jól metszett, tipikusan angol arca, sűrű szemöldöke, energikus szája nem árulta el, mi megy végbe magas homloka mögött. Ugyanúgy ült itt, mint fivére Sir Austin Chamberlain⁸ szokott volt mindig Locarnóban⁹ és Genfben - Streesemann-nal¹⁰ szemben. Csakhogy benne nyoma sem volt a hajdani angol külügyminiszter >>halvérének<<. Éppen ellenkezőleg, rendkívül élénken reagált Hitler felsorolására. A sajtószabadságra a sztereotip választ adta, szinte megnyugtató mosollyal, és miközben erősen Hitlerre szegezte tekintetét, hangsúlyozva, hogy a hajlandó a németek által kezdeményezett dolgok megoldási lehetőségeiről tárgyalni, de az erőszak alkalmazását minden körülmények között mellőzni kell.

Erőszak, ki beszél erőszakról?

fortyant fel Hitler, Benes¹¹ alkalmaz erőszakot a honfitársaimmal szemben a Szudéta-vidéken.

-          Benes mozgósított nem én. - Odakint zuhogott az eső és süvített a szél - Nem tűröm tovább! - kiáltotta Hitler izgatottan. - A legrövidebb időn belül saját belátásom szerint rendezem ezt a kérdést, így vagy úgy.

Első ízben hangzott el az >> így vagy úgy<<-szólás egy külföldi államférfiúval folytatott megbeszélésen, és megítélésem szerint akkor, és később is mindig, rendkívüli veszélyt jelzett. Én természetesen angolra a>>one way or another<<-rel fordítottam, de értelemszerűen most is később is azt jelentette: Vagy enged a másik fél, vagy - bevonulás, erőszak alkalmazása, háború Chamberlain, aki eddig komoly nyugalommal hallatott izgatott lett:

-          Ha jól értettem önt akkor már elhatározta, hogy mindenképpen Csehszlovákia ellen vonul - állapította meg, majd pillanatnyi szünet után hozzáfűzte: - Ha ez a szándéka, minek hívott Berchtesgadenbe? Ilyen körülmények között legjobb lesz, ha mindjárt visszautazom. Úgy látszik, semmi értelme sincs már az egésznek.

Hitler egy pillanatig habozott.

Ha valóban háborút akar, akkor itt a kedvező pillanat, gondoltam, és feszülten figyeltem őt. Ebben a másodpercben valóban késhegyig menő harc folyt >>a háborúért vagy békéért<<. Meglepő dolog történt, Hitler visszalépett.

-          Ha a népek önrendelkezési jogának alapelvét kész alkalmaznia Szudéta-kérdésben is - mondotta az indulatról hirtelen átváltva a teljes nyugalom és összeszedettség állapotába - akkor beszélhetünk róla, hogyan lehet ezt az alapelvet a gyakorlatban alkalmazni.

Azt hittem, Chamberlain nyomban hozzájárul az önrendelkezési jog alkalmazásához. Ez az alapelv ugyanis régtől fogva fontos eleme volt az angol politikai vitáknak, és az angol sajtó éppúgy, mint a Németországba látogató prominens angol politikusok, a Szudéta-kérdésben is általánosságban elismerték, Chamberlain azonban nyomban kifogással élt. Lehet, hogy bosszantotta Hitler izgatott magatartása, vagy talán, mint gyakorlati közigazgatási ember felismerte, hogy ennek az elvnek az alkalmazása milyen nehéz helyzetbe hozhatja Csehszlovákiát.

-          Amennyiben az önrendelkezési jogot alkalmaznánk Csehszlovákiában, s népszavazást tartanánk a szudétanémetek között, óriási nehézségek merülnek fel - válaszolta.

Hitler erre sem hördült fel.

Talán megijedt Chamberlain fenyegetésétől, hogy elutazik? Valóban visszariadna egy általános háborús bonyodalomtól?

-          Az önrendelkezési jogra vonatkozó kérdésre csak azután válaszolhatunk önnek, ha előbb megtanácskozom kormányombeli kollégáimmal Angliában - válaszolta Chamberlain. - Javaslom tehát, szakítsuk meg tárgyalásunkat ennél a pontnál. Én nyomban visszautazom Angliába, hogy megbeszéljem ezt, s utána ismét találkozom önnel.

Amikor Hitlernek lefordítottam a megszakításra vonatkozó szavakat, kissé nyugtalanul pillantott fel. Hallva, hogy Chamberlain ismét találkozni óhajt vele, láthatóan megkönnyebbült és beleegyezett. A hangulat egy csapásra barátságosabb lett. Chamberlain nyomban ügyesen kihasználta ezt a fordulatot, hogy Hitlertől ígéretet vegyen, miszerint a közbeeső időben nem fog erőszakos rendszabályokat alkalmazni Csehszlovákiával szemben. Hitler vonakodás nélkül hozzájárult, de megjegyezte, hogy amennyiben valami rendkívüli eset jönne közbe, ígérete érvényét veszti. A megbeszélés ezzel befejeződött. Miután Hitler megenyhült úgy éreztem, reményteljesebb kilátások nyíltak a béke fenntartására, és megkönnyebbülve utaztam az angolokkal Berchestesgadenbe este nyolc óra tájban. A Grand Hotelben együtt fogyasztottuk el vacsoránkat, és éjszakára is ott maradtunk…” - jegyezte le gondolatait Hitler tolmácsa.

Majd így folytatja: „Másnap reggel Chamberlainnel az autópályán Münchenbe utaztunk, ahonnan repülőgépen visszatért Londonba. Pontosan huszonnégy órával az érkezése után visszautazott az oberwiesenfeldi repülőtérről.”

Chamberlain Godesbergben

Paul Schmidt aznap este Berlinbe, majd szeptember 21-én este Berlinből Kölnbe utazott. Erről így ír: „Másnap délben várták ide Chamberlaint Londonból. A Rajna túlsó partján lévő szállodájába kísértük. Még aznap délután létrejött az első megbeszélés Hitlerrel Godesbergben, a Dreesen Hotelben.

Hitler ez alkalommal is eleinte nagyon barátságos volt. Chamberlain elé ment a szálloda ajtajához, figyelmesen érdeklődött repülőútja iránt, és hogy megfelelő-e a szállása a Petersberg szállóban. Azután felvezette a szálloda első emeleti konferenciatermébe. Egyszerű helyiség volt ez, hasonló az európai fővárosok hasonló szállodáinak termeihez, amelyekben sokszor megfordultam ipari tanácskozások során. A nyitott erkélyablakból csodálatos kilátás nyílt a Rajnára és a Siebengebirgére. De a két államférfit nem érdekelte mindez a szépség. Anélkül, hogy egyetlen pillantást vetettek volna az ablakon át, nyomban leültek a konferenciaasztal végére… Kis csoportunk szinte elveszett a túlságosan nagy teremben.

Chamberlain beszámolt londoni tárgyalásairól.

Emlékeztetett rá, hogy Berchtesgadenben megígérte, kikéri a brit kormány véleményét a Hitler által felvetett kérdésben, azaz ismerjék el a szudétanémetek önrendelkezési jogát. Az angol kormány csakhamar beleegyezett, és a francia miniszterek is, akiket meghívott Londonba, egyazon véleményen voltak. Sőt a Csehszlovák kormány is egyetértését fejezte ki.

A francia kormánnyal együtt tervet készített Londonban a szudétanémet lakta területeknek Németországhoz való csatolására. A terv kitér az új határvonal részleteire is. Chamberlain erre vonatkozólag meglehetősen terjedelmes és bonyolult szerződésrendszert terjesztett elő aránylag hosszú teljesítési határidőkkel. Végül megemlítette, hogy Anglia és Franciaország szavatolná az új német-csehszlovák határt. Németország viszont kössön megnemtámadási szerződést Csehszlovákiával. Miután végzett az előterjesztéssel, megelégedetten dőlt hátra székében olyan arccal, mint aki ezt mondja:

>> Ugye, nagyszerű munkát végeztem az eltelt öt nap alatt?<<

Nekem is ez volt a benyomásom, mert messzemenő előzékenységnek tűnt ebben a pillanatban,hogy a franciák, sőt még a csehek is hozzájárultak egy szabályos területátadáshoz. Annál inkább meglepődtem, amikor Hitler nyugodt, majdnem sajnálkozó, de mégis határozott hangon kijelentette:

-          Nagyon sajnálom, Mr. Chamberlain, most már nem egyezhetem bele a dologba. Az utóbbi napok fejleményei következtében ez a megoldás már nem lehetséges.

Chamberlain hirtelen felegyenesedett

Afölötti dühében, hogy fáradozása hiábavaló volt, arca vérvörös lett. Megállapítottam, hogy a jóindulatú barna szemek a bozontos szemöldök alatt nagyon haragosan i tudnak villogni. Chamberlain magánkívül volt felháborodásában. Nem érti, mondotta, hogy most miután a Berchtesgadenben Hitler által követelteknek eleget tett - és ez rendkívül sok fáradságába került -, hogyan jelentheti ki, hogy ez a megoldás már nem lehetséges.

Hitler előbb kitérő válasz adott.

Nem köthet megnemtámadási szerződést Csehszlovákiával, míg az nem elégíti ki Lengyelország és Magyarország követeléseit is. Azután - tőle szokatlanul - még mindig nagyon nyugodt hangon bírálta a Chamberlain által előterjesztett szerződésrendszer részleteit. Mindenekelőtt túlságosan hosszúnak találta a tervbe vett határidőket:

-          Az átcsatolandó Szudéta-vidék megszállását azonnal végre kell hajtani - jelentette ki

Chamberlain joggal utalt rá, hogy ez merőben új követelés, mely messze túlmegy a berchtesgadeni kívánalmakon. Hitler azonban kitartott a Szudéta-vidék azonnali megszállása mellett. A beszélgetés folyamán mindjobban felhevült. Benes és Csehszlovákia elleni kirohanása egyre hevesebb lett. Chamberlain mindjobban bezárkózott.

-          A szudétanémetek elnyomása és Benes terrorja velük szemben nem tűrhető tovább - jelentette ki Hitler rekedt hangon, raccsolva. Azután részletesen kifejtette, hogyan képzeli ő a rendezést, ami gyakorlatilag Csehszlovákia feltétel nélküli kapitulációjának felet meg.”

A godesbergi teremben tartott első összejövetel tehát súlyos disszonanciával fejeződött be.

Chamberlain dühösen tért vissza szállodájába,

a Rajna szemközti partjára. Az egyetlen reménysugár a másnap reggelre megbeszélt tárgyalás volt, és Hitlernek Chamberlain határozott kívánságára megismételt berchtesgadeni ígérete, hogy a tárgyalások ideje alatt Csehszlovákia ellen semmit sem tesz.

Másnap reggel azonban levél érkezett hozzánk Chamberlaintől, amely többé-kevésbé elutasítást tartalmazott a hitleri elgondolásokkal szemben.

 >> Úgy érzem, ön még nem ébredt tudatára annak, hogy képtelen vagyok támogatni egy olyan tervet, amelyről nem tudom, elfogadnák-e a továbbiakban Angliában, Franciaországban és általában másutt a világon, és nem tudom, hogy azokat az alapelveket, amelyekben már megegyezés jött létre rendben és erőszakos fenyegetések nélkül alkalmazzák-e. Amennyiben a német csapatok bevonulnak a Szudéta-földre, nincs kétségem aziránt, hogy a cseh kormánynak nem marad más hátra, mint parancsot adni hadseregének az ellenállásra.<<

Az egyébként formailag egészen barátságos levél bombaként hatott nálunk. A tárgyalások, úgy látszott, már az első napon zátonyra futottak. A Dreesen szállodában egymást érték a megbeszélések Hitler, Ribbentrop és tanácsadóik között. Végül Hitler lediktálta válaszát Chamberlain válaszát. Hosszú, homályos fogalmazású levél volt, az előző napon szóban kifejtett álláspont ismétlésére.

>>Exelenciádnak ama közlésére, hogy a Szudéta-vidék átruházását Németországra alapjában elismerték, sajnálattal kell azt válaszolnom, hogy elvileg már régebben is elismertek alapelveket Németországgal szemben << Hitler azután emlékeztetett Wilson¹² tizennégy pontjára, melynek ígéreteit a >> leggyalázatosabb módon megszegték. Engem nem érdekel az alapelv elismerése, csakis a megvalósítása, éspedig oly módon, hogy a legrövidebb időn belül véget vetnek a csehszlovákiai zsarnokság szerencsétlen áldozatai szenvedésének, és egyidejűleg figyelembe veszik egy nagyhatalom méltóságát.<<

Ilyen és hasonló stílusban folytatódott a levél négy-öt gépelt oldalon keresztül. Arra már nem tellett az időből, hogy írásban angolra fordítsam a levelet, s így utasítást kaptam Hitlertől, hogy személyesen adjam át Chamberlainnek, és legyek segítségére a szóbeli fordításnál.

Az egész világ fokozódó feszültséggel

tekintett ezekben a napokban a Rajna menti csendes fürdőhelyre. Az európai fővárosokban óráról órára nőtt az idegesség a tárgyalások akadozása miatt.” Emlékezett a tolmács.

Hitler válaszlevelét Paul Schmidt - ahogy írja - „egy nagy borítékkal a hóna alatt” vitte át az angol delegáció szálláshelyére. A szálloda lépcsőjénél már vártak rá az angol delegáció tagjai közül. Rögtön Chamberlainhez vezették.

Erről így ír: „Chamberlain szobájának a teraszán állt, bizonyára ő is gondterhelten tekintett át a Rajnára. Mégsem tett rám izgatott benyomást. Szenvtelenül, egy üdülővendég nyugalmával üdvözölt, és a dolgozószobájába vezetett, ahol Sir Horace Wilson, Henderson és Kirkpatrick jelenlétében lefordítottam a levelet. Meglehetősen sokáig tartott, és néhány szóbeli magyarázatot is fűztem az íráshoz, úgyhogy csak egy óra múlva hagytam el Chamberlain szobáját. Hogy elkerüljem a sajtó embereinek kérdéseit, akik megszállva tartották a szállodát, látogatást tettem Dörnberg bárónál, a német protokollfőnöknél, és néhány kupica >>szíverősítőt<< fogyasztva, erőt gyűjtöttem a szálló halljában előttem álló csatához. Eltávozásom a szálloda halljában menekülésszerű visszavonulásá fajult. Alig bírtam kikerülni a kérdéseiket.

... hogyan fogadta a levelemet?

-          kérdezte Hitler kíváncsian, amikor visszaérkezésem után közvetlenül hozzá vezettek.

Közöltem vele benyomásaimat, s úgy láttam, némileg megnyugtatta, hogy Chamberlain látszólag szenvtelen volt: annyit mondott csupán, hogy még aznap írásban válaszol. Egy óra múlva Henderson és Wilson átadta a válaszlevelet Ribbentropnak. Meglehetős összevisszaság, kusza vita kezdődött arról, hogy mi történjék ezek után.

Chamberlain levelében ismét előzékenynek mutatkozott. Felajánlotta, hogy hajlandó >közvetítőként<

Eljuttatni a csehszlovák kormányhoz a javaslatokat, >>amelyekhez őexcellenciája éppúgy, mint tegnap este, teljességében ragaszkodik.<< Kérte ezért, adják át neki ezeket a javaslatokat memorandum formájában, és bejelentette, hogy a közvetítés előkészítése érdekében visszatér Angliába.

A Ribbentroppal folytatott megbeszélésen megállapodtak abban, hogy Chamberlain este még egyszer átmegy a Dreesen szállodába, átveszi a memorandumot, és meghallgatja Hitler szóbeli magyarázatait.”

A beszélgetés este tizenegy óra előtt kezdődött.

Paul Schmidt szerint: „egyike volt a legdrámaibbaknak az egész Szudéta-válságban. Ez alkalommal a szálloda kis dísztermében ültek össze, mivel a résztvevők száma időközben megszaporodott. - Mindenkit, aki csak számításba jöhet meghívtak - mondta egy kollégám, mikor meghallotta: Ribbentrop is keresztülvitte, hogy jelen lehessen. Bővült a kör Wilsonnal, Hendersonnel, Weizsackerrel és a Külügyminisztérium jogi osztályának a vezetőjével.

A megbeszélés, ahol a résztvevők kötetlenül helyezkedtek el félkörben Hitler és Chamberlain körül, azzal kezdődött, hogy lefordítottam a memorandum szövegét.

>> A Szudéta-vidékről érkező, óráról órára szaporodó incidensekről szóló hírek bizonyítják, hogy a szudétanémetek helyzete végleg elviselhetetlen, és így az európai békét veszélyezteti.<< A térképen meghatározott területről vonja vissza Csehszlovákia teljes haderejét,>> a terület kiürítése szeptember 26-án megkezdődik, és szeptember 28-án átengedik Németországnak<< - így szólt a memorandum fő tétele.

>> A kiürített területet jelenlegi állapotában kell átadni, a cseh kormány szabadon bocsátja az összes német fajú, politikai bűncselekményért letartóztatott foglyot… szavazást rendelnek el (meghatározott területeken) nemzetközi bizottság ellenőrzése mellett<< így hangzottak egyes pontjai ennek a csupán néhány oldalra kiterjedő iratnak.

Hatása megsemmisítő volt Chamberlainre

és a többi angol résztvevőre.

-          Hiszen ez ultimátum! - kiáltotta Chamberlain tiltakozóan emelve fel karját.

-          Diktátum - szólt közbe Henderson.

Chamberlain izgatottan magyarázta, képtelen rá, hogy ilyen ultimátumot továbbítson a cseh kormánynak. E memorandumot, ha nyilvánosságra kerül, a semleges országok közvéleménye a legélesebben el fogja utasítani, nemcsak a tartalma, hanem a hangja miatt is.

-          Csalódással és mély sajnálattal kell megállapítanom, birodalmi kancellár úr, hogy a legcsekélyebb mértékben sem támogatta a béke fenntartására irányuló törekvéseimet - fejezte be Chamberlain a válaszát.”

Az angolok reagálása meglepte Hitlert,

„Defenzívába kényszerítették. Rendkívül tehetetlenül válaszolt a szemrehányásra, hogy ultimátumot nyújtott át.

-          Hiszen memorandum van ráírva, nem pedig ultimátum - igyekezett kibeszélni magát, mint egy iskolás gyerek, akit rajtakapnak valami csínytevésen.

De ez mit sem segített rajta, Chamberlain, Wilson és Henderson újabb támadásba lendült. Utaltak rá, hogy a javaslat már a rövid határidők miatt is kudarcra van ítélve.

A csehszlovák kormánynak alig állna negyvennyolc óra a rendelkezésére a szükséges parancsok kibocsájtására, és négy napon belül ki kellene ürítenie az egész területet. Ilyen körülmények között óriási a veszélye annak, hogy lövöldözésre kerül a sor. Márpedig a Németország és Csehszlovákia közötti háborús bonyodalom beláthatatlan következményekkel járna, Minden bizonnyal európai háborúvá fajulna.

A tárgyalás ezzel teljesen holtpontra jutott.

Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, Hitler egyik adjutánsa lépett be, és egy cédulát nyújtott át neki. Hitler elolvasta, és átadta nekem e szavakkal:

-          Olvassa fel ezt a jelentést Chamberlain úrnak.

Lefordítottam:

Benes éppen az imént jelentette be a rádióban a csehszlovák haderő teljes mozgósítását.

Halálos csend ült a teremre.

Egy gombostű esését is biztosan hallani lehetett volna…

-          Ígéretemet, hogy a tárgyalások ideje alatt a csehszlovákok ellen nem járok el, természetesen fenntartom, e hallatlan provokáció ellenére is, legalább addig, amíg ön Chamberlain úr, német földön tartózkodik.” - szólalt meg először Hitler.

A feszültség oldódni kezdett. Folytatták a beszélgetést…..Hitler váratlanul hajlandónak mutatkozott tárgyalni a Chamberlain által fő nehézségként megjelölt kiürítési határidő kérdésében.

-          Hajlandó vagyok az ön kedvéért, Chamberlain úr engedményt tenni az időpont kérdésében - mondotta - Beleegyezem az október elsejei határidőbe. - Azután saját kezűleg kijavította memorandumában a megfelelő részt.

-          A területet >>október 1-én adják át Németországnak<< - fordítottam le Chamberlainnek.

Hitler még néhány enyhítő változtatást eszközölt a szövegben, amelyek azonban emlékezetem szerint nem annyira a lényeget, mint inkább a formát érintették. A dokumentumot azután kiadták letisztázásra.

Hitler a beszélgetés folyamán megemlítette, hogy támogatta Chamberlain béketörekvéseit abban, hogy javaslatában az átadandó területek határát merőben másképpen húzta meg, mit tette volna, ha erőszakkal jár el Csehszlovákiával szemben, és Chamberlain végül is hajlandó volt a memorandumot a cseh kormánynak eljuttatni… és reggel két órakor viszonylag barátságos hangulatban” váltak el egymástól, miután előzőleg rövid négyszemközti beszélgetést folytattak egymással a tolmács jelenlétében.

Majd Paul Schmidt így folytatja: „Hitler őszintének ható szavakkal köszönte meg Chamberlainnek a békéért történt fáradozását, és megjegyezte, hogy a Szudéta-kérdés volt az utolsó megoldandó problémája… Világosan látszott rajta, hogy fontos volt számára jó viszonyt teremteni az angolokkal.

Visszatért régi vesszőparipájához is:

-          Közöttünk semmi szükség sincs ellentétekre - mondotta Hitler Chamberlainnek -, nem akadályozzuk önöket Európán kívüli érdekeik érvényesítésében, és önök szabad kezet adhatnak nekünk - anélkül, hogy ebből káruk származna - az európai szárazföldön Közép- és Délkelet-Európában. Valamikor a gyarmati kérdést is rendezni kell, de ez ráér, és semmiképpen sem kell háborúzni miatta. Másnap reggel Chamberlain visszarepült Londonba…

Két nap múlva szeptember 26-án

megjelent Berlinben Sir Horace Wilson, és átnyújtotta Chamberlain személyes levelét Hitlernek, aki délután fogadta őt Hendersonnel és Kirkpatrickkal együtt a birodalmi kancelláriabeli dolgozószobájában.”

Ma már nem emlékszem, vajon az angolok magukkal hozták-e Chamberlain levelének német fordítását, vagy pedig magam fordítottam le. Tény azonban, hogy még sohasem voltam tanúja olyan heves eszmecserének, mint amilyet ez a levél kiváltott.” - írja Hitler tolmácsa, majd a levél egyes részleteit így elevenítette fel:

„A csehszlovák kormány az imént közölte velem - írta Chamberlain -, hogy a memorandumában közölt javaslatait… teljes egészében elfogadhatatlannak tarja. A levél további részében Chamberlain körülbelül erre az álláspontra helyezkedett: >> Hiszen ezt előre megmondtam önnek Godesbergben.<<  Amikor a levélben ezen túlmenően még támogatni is látszott a csehek álláspontját, Hitler, aki eddig egyre fokozódó türelmetlenséggel hallgatta a levél tartalmát, hirtelen felugrott és ordítani kezdett:

-          Semmi értelme, hogy tovább tárgyaljunk - és az ajtóhoz futott, mint aki saját dolgozószobájában, mérhetetlen udvariatlansággal, faképnél akarja hagyni az idegen diplomatákat.

Rendkívül kínos jelenet volt,

különösen amikor Hitler az ajtóhoz érve, úgy látszik mégis észbe kapott, hogy milyen lehetetlenül járt el, s mint egy duzzogó kamasz, visszavonult a helyére. Utána összeszedte magát annyira, hogy folytathattam a levél felolvasását. Amikor befejeztem őrjöngeni kezdett, éspedig olyan hangosan, ahogyan sem előtte, sem utána nem hallottam diplomáciai megbeszéléseken.

Rendkívül szabálytalan vita következett, rajtam és Kirkpatrickon kívül mindnyájan egyszerre beszéltek, egymás szavába vágtak Egyike volt ez ama ritka alkalmaknak, amikor fordításom nem tudot lépést tartani a vitával… Hitler olyan fülsértően szidta és támadta Benest meg a cseheket, mintha Prága valamennyi tornyában egyszerre verték volna félre a harangokat. Sir Horace Wilson, a sajnálatra méltó >>postás<< ezalatt megpróbálta a maga halk és megfélemlítetten hangzó szavaival Hitlert ismételten észretéríteni, aki ettől még jobban feldühödött. Egy >>mellékszínpadon<<, Henderson és Ribbentrop között is folyt ugyanezen témáról izgalmas különbeszélgetés: >> Benes, a terrorista, és a csehek a háborús uszítók…<< - ütötte meg a fülemet néha egy-egy hangfoszlány.”

Másnap délelőtt megint behívták Schmidtet a birodalmi kancelláriára. Ott találta Wilsont, aki az éjszaka érkezett újabb Chamberlain-üzenetet hozta el Hitlernek. Az angol miniszterelnök kapcsolódott Hitler barátságos szavaihoz, amelyekkel „a berlini sportpalotai beszédében megemlékezett róla.

Levelében a miniszterelnök felajánlotta,

hogy az angolok garantálják a cseh kiürítési kötelezettség teljesítését, „ha ennek ellenében Németország lemond az erőszak alkalmazásáról. Hitler azonban hallani sem akart erről a javaslatról, még akkor sem, amikor Wilson egyenesen megkérdezte, mit válaszoljon visszatérése után Chamberlainnek. Hitler folyton azt hajtogatta, a cseh kormány már csak két lehetőség között választhat: vagy elfogadja a német ajánlatot, vagy elutasítja.

-          Utóbbi esetben szétverem Csehszlovákiát -

kiabálta dühösen. - Ha a csehek szeptember 28-án, szerdán déli tizenkét óráig nem tesznek eleget a követelésemnek, október 1-én bevonulok a német hadsereggel a Szudéta-vidékre.

Képtelenség volt Hitlerrel normálisan szót váltani. A csehek szidalmazásán és sötét fenyegetéseken kívül egyebet nem tudott mondani. Wilson és kísérete megfélemlítve ült, nem voltak felkészülve ilyesfajta kitörésre.

Hirtelen azonban felegyenesedett Wilson,

és határozottan minden szót lassan hangsúlyozva kijelentette:

-          >> Ilyen körülmények között a brit miniszterelnök még egy további megbízásának kell eleget tennem. Kérem birodalmi kancellár úr, vegye tudomásul a következő közlést! << Azután felolvasott egy rövid, de súlyos nyilatkozatot, amit amennyire csak tőlem tellett, olyan lassan és tagoltan olvastam fel Hitlernek, hogy tudatosítsam benne a közlemény teljes horderejét:” - írja Paul Schmidt.

Ime a nyilatkozat:

„Amennyiben Franciaország szerződésbeli kötelezettségeinek teljesítése során aktív ellenségeskedésbe bonyolódna Németországgal, az Egyesült Királyság kötelességének fogja tartani, hogy támogassa Franciaországot.

Hitler dühösen válaszolta,

hogy tudomásul vette a közlést. Majd emelt hangon kijelentette:

-          Ha Franciaország és Anglia támadni akarnak, csak tegyék. Nekem tökéletesen mindegy. Fel vagyok készülve minden eshetőségre. Nem tehetek mást, mint tudomásul veszem a helyzetet. Akkor hát a jövő héten valamennyien háborúba keveredünk egymással!

Ez volt az utolsó szava Wilsonhoz, és egyben válasza arra, mit mondjon az Chamberlainnek. - emlékezett a tolmács.

Másnap, szeptember 28-án

szinte szünet nélkül jöttek - mentek a nagykövetek „egymásnak adták a kilincset Hitler dolgozószobájában. Francois-Poncet francia, Henderson angol és Attolico olasz diplomata tárgyalt Hitlernél.

A francia nagykövet az eszmecsere során felhívta a Führer figyelmét arra, hogy „téved a birodalmi kancellár úr, ha azt hiszi, hogy lokalizálni tudja a konfliktust Csehszlovákiára…”, ha megtámadja az országot.

A magas termetű, kissé hajlott hátú németül gyengén tudó Attolico „sürgős üzenetet” hozott a Ducetől, amely így hangzott:

„- A brit kormány az imént közölte római nagykövete útján, hogy elfogadná a Duce közvetítését a szudéta-német kérdésben.

Majd érdekes fordulat következett: >> - Führer a Duce azt üzeni, bárhogyan is dönt, a fasiszta Olaszország ön mögött áll<< - közölte Attolico, és nyomban hozzáfűzte:>> - A Ducenak azonban az a véleménye, hogy az angol kormánynak ez az ajánlata kedvező, és kéri tekintsen el a mozgósítástól.

Hitlert már a francia nagykövettel folytatott beszélgetés is „gondolkodóba ejtette, Mussolini üzenete pedig erős hatást tett rá.

Ebben a percben eldőlt a kérdés a béke javára;

 legalábbis egyelőre. Szeptember 28-án éjfél előtt, két órával Hitler ultimátumának lejárta előtt:

-          Mondja meg a Ducénak, hogy elfogadom az ajánlatát - válaszolta Hitler röviden, majd ismét a francia nagykövettel tárgyalt. Francois-Poncet távozása után, megjelent Henderson az angol miniszterelnök újabb üzenetével, amely így hangzott:

„Miután elolvastam legutóbbi levelét, az a határozott érzésem, hogy valamennyi lényeges követelése haladéktalanul teljesíthető háború nélkül. Hajlandó vagyok személyesen nyomban Berlinbe utazni, hogy mindent megbeszélhessünk önnel, valamint a cseh kormány, Franciaország és Olaszország képviselőivel… Nem hiszem, hogy néhány napi késedelem miatt magára vállalná a felelősséget egy világháború elindításáért, amely a civilizáció végét vonhatja maga után.

Hitler azt válaszolta, hogy Mussolinivel kell érintkezésbe lépnie e javaslat ügyében.

-          Egyébként elhalasztottam a német mozgósítást huszonnégy órával, nagy olasz szövetségesem kívánságára - közölte Hitler Hendersonnel, mikor a megbeszélés után elbúcsúztak.

Még aznap délután felhívta Hitler Mussolinit,

és a telefonbeszélgetés folyamán született meg az első világháború utáni időszak legnagyobb szenzációjának számító döntése: Hitler konferenciát hívott össze a Szudéta-kérdésben másnapra, szeptember 29-re Münchenbe, Chamberlain, Daladier¹⁴ és Mussolini részvételével.

Chamberlain Münchenben

„A müncheni konferenciát annak idején döntő fordulatnak tekintették a Szudéta-válság megoldásában. Valójában még előző nap megtörtént a fordulat, amikor Hitler Attolicóval tárgyalt. A tárgyalás előkészítésében része volt a Francois Poncet-Hitler megbeszélésnek is” - írja Paul Schmidt.

A müncheni konferenciát a königsplatzi Führer-házban bonyolították le. Hitler tolmácsa így folytatja: „Alighogy Münchenbe érkeztem, Hitlerrel Kufsteinba utaztunk, ahol beszálltunk az olasz különvonatba. Itt folyt a megbeszélés Mussolinival menetközben. Délután két óra előtt együtt ültem Hitlerrel, Chamberlainnel, Mussolinival és Daladier-val, valamint Ribbentroppal, Cianóval, Wilsonnal és Alexis Léger-vel, a francia külügyminisztérium államtitkárával - egy megint csak túl alacsony kerek asztalnál, az új Führer-ház egyik modernül berendezett helyiségében. És megkezdődött a történelmi jelentőségű müncheni konferencia.

A négy nagyhatalom mindegyike

röviden ismertette saját országa álláspontját a Szudéta-kérdésben. Valamennyien az erőszakos megoldás ellen emeltek szót. Hitler is hangsúlyozta, hogy feltétlenül az ügy békés megoldása mellett van.

Az általános egyetértés hangulata uralkodott a konferencián, eltekintve egy-két alkalomtól, amikor Hitler dühösen megtámadta Benest és Csehszlovákiát, és Daladier temperamentumosan válaszolt rá.

Daladier-t ebben a körben nem ismerték. Többnyire csendesen ült székén az alacsony zömök francia. Láthatóan kellemetlenül hatott rá, hogy ezen a konferencián Franciaország egyik szövetségesének, Csehszlovákiának területátadásáról döntenek, anélkül, hogy az érdekelt orzág képviselve lenne… Daladier csak ritkán reagált, akkor viszont meglehetősen hevesen foglalt állást Hitlerrel szemben, aki azonban csodálatosképpen ezt nem rosszallotta. Daladier-t talán valahogyan rokonszenvesnek találta, és a tárgyalás szüneteiben első világháborús frontélményeikről meséltek egymásnak.

-          Daladier-val jól megértjük egymást - mondotta Hitler Mussolininak -, ő is frontkatona volt, tehát lehet vele értelmesen beszélni.

Chamberlainnel is sor került egy kis összezördülésre Münchenben Az angol miniszterelnök kitartóan vissza-visszatért egy kérdésre, amely általánosságban véve eléggé jelentéktelennek látszott. A Németországnak átengedendő csehszlovák területekkel kapcsolatos vagyonátruházásokról volt szó.

-          Ki fogja kártalanítani a csehszlovák kormányt az állami épületekért és létesítményekért, amelyek a Szudéta-vidékkel együtt Németországhoz kerülnek? - kérdezte ismételten Chamberlain.

Hitler mind nyugtalanabb lett.

-          Ezek a létesítmények és épületek a szudétanémet adófizetők pénzéből származnak, s így szó sem lehet kártérítésről - válaszolta fokozódó türelmetlenséggel.

Ám Chamberlainnek vagyoni ügyekben megnyilvánuló rendszeretetét ez semmiképpen sem nyugtatta meg, míg Hitler végül kirobbant:

-          Kár az időnket ilyen semmiségekre pazarolni - szólt Chamberlainhez, amikor szinte végsőkig feszítve a húrt, az angol miniszterelnök felvetette azt a kérdést, hogy a marhaállomány Szudéta-földön marad-e vagy pedig részben a maradék Csehszlovákia területére hajtják…

Három óra tájban

rövid ebédszünet szakította meg a tárgyalásokat, nem sokkal azután, hogy Mussolini írásbeli javaslatot terjesztett elő a Szudéta-kérdés megoldására…

Ebéd után

Meglehetősen rendszertelenül folytatódtak a tárgyalások. Már nemcsak a négy államférfi exkluzív csoportja ült együtt, külügyminisztereivel és külpolitikai tanácsadóival, hanem bővült a kör, egymás után jöttek: Göring¹⁵, a nagykövetek, Francois-Poncet, Henderson, Attolico, Weizsacker államtitkár, jogtanácsosok, titkárok és adjutánsok, akik feszült figyelemmel hallgatták a terem közepén álló kerekasztal körül helyet foglaló négy kormányelnököt.

Mussolini javaslattervezetét

közben lefordították a három tárgyalási nyelvre, és csekély változtatásokkal kialakult belőle a híres müncheni egyezmény, amit szeptember 30-án hajnali két óra és három óra között írtak alá.

A délután és este folyamán

Mindinkább csoportos megbeszélésekre bomlott a konferencia, míg a jogi szakértők, szokás szerint, hosszasan küszködtek a végleges szövegezéssel. A tárgyalási szünetekben Hitler ismételten élénk beszélgetésbe elegyedett Daladier-val. Chamberlainnel is szót váltott, de sokkal tartózkodóbban viselkedett vele szemben, mint Daladier-val. Amikor azonban Chamberlain kezdeményezte, üljenek össze másnap Hitlernél négyszemközti megbeszélésre, örömmel fogadta az ajánlatot.

Este kilenc óra tájban

Hitler vendégül látta vacsorára az összes jelenlévőket a Führer-ház bankett-termében. Chamberlain és Daladier kimentették magukat azzal, hogy az esti szünetben telefonon érintkezésbe kell lépniük kormányaikkal.”

Paul Schmidt így emlékezik: „Másnap reggel már Hitler magánlakásán vettem részt egy Chamberlainnel való megbeszélésen. Hitler sápadtan és rosszkedvűen ült mellettem. Szórakozottan hallgatta Chamberlain fejtegetéseit a német-angol viszonyról, a leszerelésről, a gazdasági kérdésekről, és szokásától eltérően alig szólt hozzá.

A megbeszélés végeztével Chamberlain előhúzta zsebéből a híressé vált német-angol nyilatkozatot:

„A tegnap este aláírt egyezményt, valamint a német-angol flottaegyezményt a népeink közti barátság szimbólumának tekintjük, kifejezését ama kívánságunknak, hogy soha többé ne viseljenek háborút egymás ellen. Eltökélt szándékunk, hogy az országainkat érintő egyéb kérdéseket is tárgyalások útján intézzük el, és továbbra is igyekszünk az előforduló nézeteltérésekre okot szolgáltató akadályokat elhárítani, hogy ezzel is hozzájáruljunk a béke biztosításához Európában.”

Hitler „bizonyos vonakodással fogadta el ezt a szöveget, és annak idején úgy láttam, hogy csak Chamberlainnek akart szívességet tenni, amikor aláírta, de nem várt sokat a nyilatkozattól.

Találóan jellemezte a helyzetet Francois-Poncet szeptember 30-án reggel, amikor Franciaország szövetségeséhez, a csehekhez indult, hogy közölje velük a távollétükben hozott ítéletet: >> Egy haldoklóhoz megyek most, hogy feladjam neki az utolsó kenetet, de még olaj sincs nálam, amivel enyhíthetném sebeit<<

Az angol miniszterelnök háromszor repült Németországba. Hagyta, hogy Hitler lépésről-lépésre olyan megoldásra vegye rá, ami a legkevésbé sem járult hozzá a nyugati hatalmak presztizsének megóvásához.” - fejezte be gondolatait Paul Schmidt a Müncheni Egyezmény születéséről

Felhasznált irodalom

Paul Schmidt:

Hitler tolmácsa voltam

Gondolat Kiadó Bp. 1971

Szövegmagyarázat:

1. Neville Chamberlain (1869-1940) brit konzervatív politikus. 1918-tól parlamenti képviselő. 1922-től több kormányban is több miniszteri tisztséget töltött be. 1937-1940 között miniszterelnök. Bár elsősorban belpolitikai ügyekben volt járatos, a brit külpolitikát saját elképzelései szerint kezdte irányítani. Fő elve a „megbékélés” volt. Attól az illúziótól vezérelve, hogy ha Hitler jogosnak hitt területi követeléseit elismerik, elkerülhető lesz az újabb világháború. Ezért jelentős engedményeket tett a német diktátornak. 1938-ban a német Hitler, az olasz Mussolini és a francia Daladier társaságában aláírta a „Müncheni Egyezményt”. 1939-ben már látta, hogy a német követelések nem tolerálhatók tovább. Lengyelország megtámadása (1939.szept.1.) után néhány nappal kormánya hadat üzent Németországnak. 1940. május 10-én röviddel a norvégiai kudarc után a már súlyos beteg Chamberlain lemondott. Utóda Winston Churchill lett.

2. Halifax Lord (1881-1959) brit politikus.1926-tól 1931-ig India alkirálya. 1938-tól külügyminiszter. Chamberlain lemondása után az ex-kormányfő és VI. György király őt szerette volna miniszterelnöknek, de ő a felkérést nem fogadta el, mert tudta, hogy sokkal kisebb támogatásra számíthat a parlamentben, mint Winston Churchill.

Halifax 1940 végéig külügyminiszter maradt. Beosztásában Sír Anthony Eden váltotta. A háború alatt országát Washingtonban képviselte, ahol több barátra tett szert. Roosewelt elnök és Hull külügyminiszeter is kedvelte.

3. Führer = Adolf Hitler (1889-1945) osztrák származású német politikus, pártvezető, kancellár Németország elnöke. Életével ezen a honlapon több esetben is részletesen foglalkozom.

4. Joachim von Ribbentrop (1893-1945) eredetileg pezsgőkereskedő. Állítólag - az első világháború idején - a Kaiser (II. Vilmos) ügynöke. Befolyásos náci politikus, követ, majd 1938-tól a III. Birodalom külügyminisztere. Háborús bűnös, 1946-ban felakasztották. Életével ezen a honlapon több szerkesztés is részletesen foglalkozik.

5. Foreign Office = külügyi hivatal (külügyminisztérium)

6. Benito Mussolini (1883-1945) olasz fasiszta politikus. Olaszorszád diktátora. Életével ezen a honlapon a „Mussolini lejtmenetben” c. szerkesztés részletesebben is foglalkozik.

7. Neville Meyrich Henderson 1937-1939 között angol nagykövet Berlinben.

8. Sir Austin Chamberlain (1863-1937) brit politikus a Konzervatív Párt elnöke, Neville Chamberlain testvére.

1924-1929 között külügyminiszter. Támogatta 1925-ben a locarnói szerződés létrejöttét, amiért Nobel-Békedíjat kapott.

9. Locarnói szerződés: Németország, Belgium, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország között 1925-ben létrehozott kölcsönös-garanciális szerződés. A szerződő felek egyenként és együttesen is garantálták Németország, Belgium, valamint Németország és Franciaország kijelölt határain alapuló területi statusquo ját, valamint ezek sérthetetlenségét, ahogy azt az 1919. jún. 28-án Versailles-ben aláírt békeszerződésben megállapították. Garantálták továbbá a békeszerződésnek a demilitarizált övezetre vonatkozó cikkelyeit is.

10. Gustav Streesemann (1878-1929) német politikus, a Néppárt elnöke (1918-1929), birodalmi kancellár 1923-ban, 1923-tól 1929-ig külügyminiszter. 1926-ban Nobel-Békedíjban részesült.

11. Edvard Benes (1884-1948) cseh politikus, Csehszlovákia létrehozásának legerőteljesebb hirdetője és megvalósítója. Tevékenysége nagyban hozzájárult Magyarország első és második világháborús szerepének az országra hátrányt jelentő eltúlzásához.

A trianoni békeszerződésben Magyarország jelentős területvesztést szenvedett el, mindez a győztes nagyhatalmak mellett nagymértékben Benesnek is köszönhető.

12. Wilson 12 pontja vagy a wilsoni elvek: Woodrow Wilson (1856-1924) amerikai elnök nevéhez köthetők.

A béke tartós fenntartását szolgáló javaslatai még az első világháború befejezése előtt  1918. jan. 8-án a szenátus és a képviselőház együttes ülésén hangzottak el.

13. E. von Weizsacker hivatásos diplomata, német  külügyi államtitkár.

14. Éduard Daladier (1884-1970) eredetileg középiskolai tanárr francia politikus. Több esetben miniszterelnök.

15. Hermann Göring (1893-1945) német náci politikus, birodalmi marsall, Hitler helyettese. Háborús főbűnös.

Életével ezen a honlapon több szerkesztés részletesen is foglalkozik.

Forrás:

Internet - wikipedia

www.historiamozaik.atw.hu

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2010. július