„Kékcédulás” választások Magyarországon egy kommunista emlékei szerint

 Vas Zoltán „írói vénával” megáldott kommunista volt. Nyolcvan éves korában halt meg jómódú polgári család gyermekeként (eredetileg: Weinberger:1903-1983) élhetett volna, de lázadó természete már korán a baloldali mozgalomhoz, így a KMP-hez sodorta. Összesen 16 évet ült fegyházban, Rákosival együtt 1940 őszén - a 48-as magyar zászlókért cserébe - a Szovjetunióba távozhatott. A háború után - számos nem „az első vonalhoz” tartozó politikusként tevékenykedett. 1945 tavaszán Budapest közellátási kormánybiztosa, később a „Gazdasági Főtanács” főtitkáraként a forint bevezetésénél bábáskodott. Hosszú pályafutása alatt az ötvenes évek elején az MDP Politikai Bizottsága póttagságáig vitte, de volt 1953/1954-ben a Komlói Szénbányák igazgatója is. Rákosi ellenében Nagy Imre híve, a forradalom alatt a Közellátási Kormánybiztosság elnöke. 1956. nov. 4-e után a jugoszláv követségen található, majd a romániai Snagovba internáltak. Egyike azoknak, akik „szánták-bánták bűneiket”, ezért már 1958-ban hazatérhetett. Ezt követően sokat irogatott egészen haláláig. A nyolcvanas években „Akkori önmagunkról” című 694 oldalas munkájában az 1947-es „kékcédulás” választások részleteiről is ír. A szerkesztés ennek feldolgozására vállalkozott.

A baloldal még lejtmenetben.

Törvényhatósági választások Budapesten

Nagy-Budapest lakossága - eltérően az ország választásra jogosult népességétől - 1945 őszén két választáson vehetett részt. Október 7-én voltak a törvényhatósági választások, amelyen a két munkáspárt, az MKP (Magyarországi Kommunista Párt) és az SZDP (Szociáldemokrata Párt) közös listán indult „Dolgozók Egységfrontja” néven.

„A választások tekintetében - ahogy Vas Zoltán írja - a Kommunista Párt eleinte arra gondolt: nem köt választási szövetséget a szociáldemokratákkal. Felveszi a versenyt a Kisgazdapárttal is. Remélte, önállóan megnyeri a szavazatoknak legalább az egyharmadát.” A párt a választások kettős ütemezését azért erőltette rá a kormányra, mert „a fővárosban a legerősebbnek hitte magát.” Másrészt „minden módon ellenezte a vidéki helyhatósági választások megtartását”, hiszen vidéken osztoznia kellett volna a képviselőtestületekben a kisgazdákkal és a szociáldemokratákkal. Ugyanakkor „túlnyomóan kezében a közigazgatási és rendőri hatalommal, mindkét erőt felhasználni kívánta a párt választási sikere érdekében.” Befolyásolni remélte a választások eredményét.

A győzelem teljes biztosításához a választási csatározások előrehaladtával „a párt végül mégis egységfront alapon magához akarta kötni a szociáldemokratákat. Javasolta: induljon a két párt közös választási listával.” Ahogy Vas Zoltán írja: „különösen a jobboldali szociáldemokraták követelték a választási egységlista elutasítását. Azzal indokolták, nekik nem kell >> kommunista demokrácia<<. Nem akarnak újból 1919-et.” Végül kompromisszum született.

Vas Zoltán: a „budapesti törvényhatósági választási egységlistáján közvetlenül Rákosi és Szakasits mögött, nem emlékszem pontosan, milyen sorrendben, következtünk a közös lista élén felváltva egy szociáldemokrata és egy kommunista Kádár, Rajk és én” - írja.

Előre ittak a medve bőrére

„A párt >>nagyvezérkara<<Az én lakásomon várta a választás késő esti eredményét. Rákosi¹, Gerő², Farkas³, Rajk⁴, Kádár, Horváth Márton⁵ voltak a vendégeim. A biztos győzelemre előre ürítettük poharunkat. Arra is ittunk, hogy polgármester maradok.”

Végül is a választást a Kisgazdapárt nyerte meg. Egyedül szerezte meg a többséget. (A Kisgazdapárt: 121, a két munkáspárt együtt 103, a Polgári Demokrata Párt 9, a Parasztpárt 5, a Radikális Párt 2 helyhez jutott a törvényhatóságban.)

Országos választások novemberben

A fővárosi választásokat követően, miután a Szociáldemokrata Párt „nem vállalta a közös listát az országos választásokon a Kommunista Párttal, versengés alakult ki közöttük a szavazatokért. „A KMP azt remélte, hogy az önálló lista” talán még javára szolgál. A falvakban lényegesen erősebbnek tudta magát a Szociáldemokrata Pártnál.

Vas Zoltán: „Megint a lakásomon vártuk az eredményt. Már az első, mintegy ötven beérkezett választási jelentésből kiértékeltük: országosan még a fővárosi választásnál is a reméltnél kisebb a pártra eső szavazatok aránya. Ahogy telefonon hozzánk beérkezett egy-egy helyi jelentés, Rákosi a magával hozott iratokból bemondta: a helyi kommunista pártitkár hány százalékos szavazatarányra számított. Olykor a kétszeresét, háromszorosát jósolták a tényleges eredményeknek.”

Választási eredmények:

Országosan négymillió-hétszázezren szavaztak. A Kisgazdapárt megszerezte a szavazatok 57%-át. A kommunista Párt 800000 szavazatot, 17%-ot, a Szociáldemokrata Párt valamivel kevesebbet. A Nemzeti Parasztpárt 7%-ot.

Vas Zoltán: „Ami nekünk még külön is bánatot okozott, hogy Nagy-Budapesten a párt a szavazatok 21.3%-át kapta, a Szociáldemokrata Párt 26.3%-ot.”

A 409 képviselői helyből 245 mandátumot szerzett a Kisgazdapárt. A kommunisták 70, a szociáldemokraták 69, a Nemzeti Parasztpárt 23-at.

Változnak az idők, változnak az emberek….

Vorosilov⁶ marsall közbelép:

Vas Zoltán szerint: „A Szövetséges ellenőrző Bizottság elnökének jogában állt beavatkozni az általános politikai vitákba. Lehetőleg elkerülte azonban a hatalmi szóval való egyenes beavatkozást.” A pártok vezetőit időnként „külön-külön vagy együtt hívta meg. Vendégeinek minden alkalommal kitűnő vacsorát szolgáltak. Utána a marsall csendes italozás közben vetette fel a vitatott kérdést… Rendszerint elérte célját. Ennek érdekében, ha kellett, lebilincselő kedvességgel hízelgett a pártok vezetőinek, amíg baráti szóval, érveléssel leszerelte vagy áthidalta az ellentéteket. Ha szükség volt rá, élni tudott a politikai taktikával is.”

A választások után meghívta a

Kisgazdapárt vezetőit.

Tildyt⁷, Nagy Ferencet⁸, Kovács Bélát⁹, Varga Bélát¹⁰ „és velük kompromisszumra kész Balogh pátert.” A kisgazdák ugyanis ragaszkodtak a belügyminiszterséghez. Vorosilovnál most is kompromisszum jött létre. „A Kommunista Párt átadta a földművelésügyi tárcát a Kisgazda Pártnak. A Nemzeti Parasztpárttól megkapta a belügyit.” (Ugyanis eddig Erdei Ferenc volt a Belügyminiszter - a Szerk.) „Cserébe hozzájutott a vallás és közoktatásügyi tárcához.” Még így is a kisgazda választási siker ellenére a párt csak kilenc miniszterséget kapott. „Négy jutott a Kommunista Pártnak, három a Szociáldemokrata Pártnak, egy a Nemzeti Paraszt Pártnak.”

Tildy lett a miniszterelnök, Nagy Ferenc „nem vállalt miniszterséget, átvette a Kisgazdapárt politikai vezetését. A Honvédelmi Minisztériumot „nem a kinevezett miniszter (a Kisgazda Párti Tombor Jenő - a Szerk.) hanem volt illegális kommunista katonatisztek és a Szovjetunióból hazatért partizán kommunisták vezették” - írja a szerző. A pénzügyminisztérium „pedig néhány héten belül úgyszólván miniszterestül” Vas Zoltán kezébe került, ugyanis ő lett a Gazdasági Főtanács főtitkára (elnöke: Tildy Zoltán volt - a Szerk.). Tildy gyengekezű lévén „a Gazdasági Főtanács elé kerülő ügyben” minden esetben elfogadta Vas véleményét.

Magyarország köztársaság lett

Vas Zoltán: „Magyarország 1946. február elsején átalakult köztársasággá. Törvénybe iktatásakor a képviselőházban a párt nevében Rajk értékelte a felszabadulással örökre elmúlt Horthy-rendszernek, a király nélküli királyság megszüntetésének jelentőségét.” A köztársaság elnöke: Tildy Zoltán, miniszterelnöke: Nagy Ferenc lett.

A „szalámi taktika”erősebbé vált:

Vas Zoltán: „A Politikai Bizottság meghatározta politikai küzdelmének további irányát és taktikáját is a Kisgazdapárt jobboldala és a reakció bármely demokráciaellenes törekvésével szemben.” A párt részéről meghirdetett jelszavak a „Földet vissza nem adunk!” „A közigazgatás megtisztítása!” - Vas szerint - a Kisgazdapárt távlati szétverésére illetve „a harcnak” ebben a szakaszában a párt szélső jobboldalára irányult. Az ún. „Baloldali Blokk” (MKP, SZDP, Nemzeti Parasztpárt, Szakszervezeti Tanács) követeléseihez a „kisgazdapárti baloldal” is csatlakozott (Ortutay Gyula¹¹, Dobi István¹²).

A Kisgazdapárt: „Hiába rendelkezett többséggel a képviselőházban, egyedül nem alakíthatott kormányt. Ellenzékké nem mert átalakulni. Végre kellett hajtania így a párt öncsonkítását. Kizárta soraiból a jobboldal mintegy húsz képviselőjét. Ezzel elvesztette többségét a képviselőházban. „A kizárt képviselők Sulyok Dezső¹³ vezetésével létrehozták a „Szabadság Pártot.”

Vas Zoltán: „Megalakítása pillanatától megsemmisítésre ítélte a Kommunista Párt. Végrehajtása csak rövid hónapok kérdése.”

A kisgazdák mellett, a Kommunista Párt - ahogy Vas Zoltán írja - „követelte a szociáldemokrata jobbszárny, Peyer Károly¹⁴ és társai eltávolítását is pártjuk vezetéséből.”

Egy új év kezdődött, 1947

A szövetséges hatalmak „hosszabb előkészítő tárgyalások után 1947. február 10-én Párizsban megkötötték a békeszerződést Magyarországgal…A békeszerződéssel elismerték Magyarország teljes szuverenitását. Kimondták: 1947 őszén megszűnik a Magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság, amely eddig ellenőrizte a moszkvai fegyverszüneti egyezményben magyar részről vállalt kötelezettségek teljesítését.”

Baloldali kiszorítósdi mindenáron

1947. január 5-én a Rajk vezette Belügyminisztérium közleményt adott ki, amelyben a „Magyar Közösséget”* „köztársaság ellenes összeesküvéssel” vádolta meg. A Kisgazdapárt vezetőit - elsősorban Kovács Bélát - és másokat pedig azzal, hogy tudtak az „összeesküvésről”.

*Teljesebb nevén „Magyar Testvéri Közösség” Titkos hazafias társaság volt, amelynek szellemi gyökerei a XVIII. sz.-i Erdélybe nyúlnak vissza.

A koncepció kiagyalója Rákosi Mátyás volt. Rákosi a Kommunista Párt nevében - ahogy Vas írja” ultimátumszerűen követelte a Kisgazdapárt politikai irányvonalának teljes megváltoztatását. Kovács Béla lemondott ugyan a főtitkári beosztásáról, de Rákosiék ezzel sem voltak elégedettek. Végül - miután mentelmi jogától a képviselőház nem fosztotta meg - a szovjetek 1947. február 24-én elhurcolták és évekig (1956 elejéig - a Szerk.) maguknál tartották. Rákosiék nem tágítottak továbbra is követelték, hogy Nagy Ferenc alakítsa át kormányát a „a kisgazdapárti baloldal javára”.

Időközben a szovjetek olyan „iratot” juttattak el a kormányhoz „amelyek nemcsak Kovácsra, hanem Nagy Ferencre nézve is terhelő vallomást tartalmaztak a Magyar Közösség összeesküvésben való részvételükről” - írja a szerző. Közben letartóztatták Nagy Ferenc személyi titkárát. Vallomása alapján „Rákosi ezután vitte keresztül a minisztertanács 1947. május 28-i ülésén, hogy szólítsák fel Nagy Ferencet: haladéktalanul térjen haza szabadságáról. (Nagy Ferenc miniszterelnök szabadságát töltötte Svájcban - a Szerk.) Nagy Ferenc nem tért haza.

Vas Zoltán: „Rákosi bizalmas kommunista körben - jelen voltam - azzal dicsekedett: telefonbeszélgetésével elérte, amit akart, vagyis hogy Nagy Ferenc mondjon le, és maradjon külföldön.” Dobi István lett a Kisgazdapárt elnöke, Tildy köztársasági elnök 1947. május 31-én megbízta a kommunistabarát Dinnyés Lajost¹⁵ alakítson új koalíciós kormányt. Rákosi és Szakasits¹⁶ miniszterelnökhelyettesek maradtak.

1947 nyarán távozott a Kisgazdapártból Balogh István¹⁷ eddigi miniszterelnökségi államtitkár és „több vele tartó kisgazdapárti,” megalakították a Független Demokrata Pártot. A Kisgazda Pártból kilépett Pfeiffer Zoltán¹⁸ „számos őt követő nemzetgyűlési képviselővel” pedig létrehozta a Magyar Függetlenségi Pártot. A Kisgazdapárt „konzervatív felfogású nemzetgyűlési képviselői csatlakoztak” Barankovics Istvánnak¹⁹ még 1945-ben megalakult”, de politikailag csak mostantól jelentős szerepű Demokrata Néppártjához. Slachta Margit²⁰ „vezetésével a katolikus nők politikai megnyerésére, a szerzetesrendek támogatásával megalakult a >> Keresztény Női Tábor<<.

A Kisgazdapártban csak azok maradtak, akik elfogadták „a Kommunista Párttal való szoros együttműködést”, s alapjában véve a kommunisták politikájának támogatását.”

„Kékcédulás” választások 1947. aug. 31.

Az előzmények:

A nemzetgyűlés - a megváltozott erőviszonyok figyelembevételével - 1947. augusztus 31-re új választásokat írt ki.

Az MKP - ahogy a szerző fogalmaz - „a demokrácia együttes védelmére hívta fel a magyar népet, a választókat. Közös harcra a reakció és a fasizmus ellen. Felajánlotta, hogy a még az 1945-os novemberi nemzetgyűlési választást követően megalakult kormányban képviselt négy párt, a Kisgazda, a Szociáldemokrata, a Nemzeti Parasztpárt és a Kommunista Párt újítsák fel a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontot…A négy párt az 1947. augusztus 31-re kitűzött országgyűlési választásokon tekintse együttes nagy céljának a három éves terv megvalósításának országépítő feladatát. Kössön ennek érdekében Választási Szövetséget. Ebben az érintett pártok meg is egyeztek.

A pártok választási céljai:

Ismét Vas Zoltáné a szó: „A Választási Szövetségen belül a Kommunista Párt nem egyszerűen a szavazatainak és képviselőinek jelentős gyarapodását várta. Ezt biztosra vette. Azzal számolt, hogy mintegy 25%-os választási arányával előtte lesz ugyan a Kisgazdapárt, az országgyűlés második legerősebb pártjaként kerül ki a választásból.

A Választási Szövetségen belül a Szociáldemokrata Párt azt tartotta a legfontosabb céljának, hogy a Kisgazdapárt, valamint a Kommunista Párt tekintetében tisztázza a saját politikája javára az országos politikai erőviszonyokat. Törekedett, hogy az országgyűlésben a Kisgazdapárt után második, sőt esetleg az első pártként a képviselőinek a száma mindenképp nagyobb legyen, mint a Kommunista Pártté.”

A Kisgazdapárt a Szövetségen belül továbbra is vállalta a négy párt koalíciós együttműködését.” Ezen belül azonban a >>rend<<, >> békesség<< pártjának vallotta magát, amely nem akar forradalmat. Sem az osztályküzdelmek fellángolását, sőt szemben áll ezekkel.”

A Nemzeti Parasztpárt megerősödötten „remélt kikerülni a választásból.” Programjuk továbbra is a parasztság és az értelmiség megnyerése volt. „Felkarolta az agrárköveteléseket.”

„A Választási Szövetségen kívüli három párt: a Magyar Radikális Párt, a Polgári Demokrata Párt és Balogh páter Független Magyar Demokrata Pártja. Ez utóbbi a célkitűzéseiben és programjában annyiban tért el a másik két párttól, hogy paraszti szavazatokra számított.” Emiatt a „nemzeti kérdésnek” és a vallásszabadság biztosításának „nagyobb hangsúlyt adott versenytársainál.”

A Barankovics vezette Demokrata Néppárt „ a keresztény egységért” szállt síkra.”Követelte a kommunisták párturalmi törekvéseinek megszüntetését. Az egyházak iskolafenntartó jogának csorbítatlan biztosítását. A helyi önkormányzatok demokratikus kiépítését.”

Pfeiffer Magyar Függetlenségi Pártja „önmagát tüntette fel a régi Kisgazdapárt örökösének. Kisajátította még az >> Isten, haza, magántulajdon<< jelszavát is. A Kisgazdapártnál gerincesebb magatartást ígért választónak.

A Szabadság Párt választási programjáról nem esett szó, ugyanis Sulyok Dezső - aki időközben külföldre távozott - feloszlatta pártját.

Mi volt a koalíciós pártok

közös célja?

Ahogy Vas Zoltán írja: „Felmérni erejüket. Szövetségük így mindössze arra szolgált, hogy együttesen kihasználják a Nemzetgyűlés által nemrég elfogadott új választói törvény előnyös lehetőségét: ha a négy párt, bár külön-külön listákon, eléri az összes szavazatok 60%-át ezzel megszerzi az országos listák szerinti mandátumok 70%-át Az ellenzéki pártok ehhez képest viszonylag kevesebb képviselőhöz jutnak.”

Visszaéléssel vádolják a kommunistákat.

Már a választások előkészítése idején valamennyi párt - a szociáldemokraták is - „visszaéléssel vádolták a Kommunista Pártot. Azzal, hogy már a felszabadulás kezdete óta kezébe ragadta az országos és helyi közigazgatás irányítását. Rajk László belügyminiszter révén gyakorlatilag a Kommunista Párt csaknem mindenütt kezében tartja a választások előkészítését.”

Többnyire a kommunisták és a velük együttműködők vezették a több ezer választási bizottságot. Jogukban állt a választói listára fel nem venni az elmúlt rendszer több szervezetének tagjait, számos esetben éltek is ezzel a jogukkal.

A cél szentesítette az eszközöket…

Vas Zoltán: „Kommunista vonalon a választást Farkas Mihály, mint a belügyminiszteri pártmunka felelőse irányította. Szorosan együtt kellett működnie Rajk Lászlóval az állami vonal vezetőjével. Farkas annak érdekében, hogy a párt feltétlenül a második legerősebb pártként kerüljön ki a választásból, azt javasolta a párt vezetésnek: tömegesen élni kellene a választási törvény úgynevezett >> választói névjegyzék<< lehetőségével.

Majd így folytatja: „Azok, akik a választás napján nem tartózkodnak a lakóhelyükön, az illetékes választói körzetükben a nevükre szóló, előre kiállított >> választói névjegyzékkel<< az országban bárhol szavazhatnak.

Ennek az igazolványnak a kék színe nyomán adódott a >> kékcédulás választás<<

Farkas Mihály, mint ötletgazda.

„Vállalta országosan összesen talán 100 ezer darab kék színű szavazólap, illegális megszerzését és elosztását. Mozgósítja az illegális módon szavazó sok ezer kommunistát. Többszörösen ellátja őket az Állami Nyomdából titkon megszerzett valódi >>kékcédulákkal<< A budapesti kerületek, illetve a megyei, járási, vidéki városok és döntően nagyüzemek pártbizottságai kitöltik nevükre az adatokat. Megfelelő hamis pecséttel látják el. Ezekkel a mozgósított kommunisták annyi helyen szavazhatnak, ahány a nevükre szóló kék színű szavazólapot kapnak.”

A szavazás módja

Vas: „Szavaznak például oly módon, hogy a választás napján több tucatnyian kommunisták és felnőtt családtagjaik teherautón kirándulnak Budapest környékére. Túrájukon ahány községbe eljutnak, újból és újból szavaznak.

Ezt teszik a közeli vidékről ezrével Budapestre érkezettek öt-hat budapesti választókörzetben.

Számos más lehetőség is adódott

Az akkori kommunista falujáró mozgalom révén sok ezren kora reggel szavaznak a lakóhelyükön, majd a falvakban.”

Nagy volt a titkolódzás

Ismét Vas Zoltán: „Mindezt a lehető legnagyobb titokban kellett előkészíteni. Kommunista szervezők csak közvetlenül a szavazás előtti szombaton, sőt vasárnap reggel tudatták a mozgósított kommunistákkal a titkos választási teendőiket. Átvették a nevükre kiállított kék cédulákat.

Farkas ötletét

„a Központi Vezetőség titkársága még jóval a választás előtt tárgyalta….Rajk, mint a pártvezetés tekintélyes tagja, de belügyminiszterkén is helytelenítette Farkas tervét. Szerinte egy ilyen nagyszabású választási manővert lehetetlen titokban tartani. Kompromittálják ezzel a pártot a Belügyminisztériumot. Azzal is érvelt, hogy az ily módon a párt javára megnövelhető szavazati aránynál nagyobb lehet a politikai kár, mint a haszon. Annyiban is, ha a legjobb párttagokat sok ezrével bevonják a kékcédulás manőverbe, kihúzzák alóluk az erkölcsi alapot, hogy a meggyőzés fegyverével harcoljanak a párt választási céljaiért, sikeréért.”

Farkas Mihály nem tágított.

Emiatt heves „szinte már személyeskedő vitába került” Rajkkal. Azzal érvelt „ha kiderülne is a kék cédulák ügye, minden csoda három napig tart. Túljutnak a nehézségeken. A lényeges az, hogy a párt a második legnagyobb pártként kerüljön ki a választásból. A Titkárság Farkas javaslatát támogatta….Ezek után jóváhagyta Farkas ama gyakorlati előterjesztését is, hogy a kékcédulás manőverbe vonják be a Szociáldemokrata Pártot is.” Ha kiderülne a csalás úgy a két párt együttesen osztozzék a politikai felelősségben.

Marosán György²¹ a tettestárs.

Ismét Vas Zoltán: „Farkas mindezt megbeszélte Marosán Györggyel a Szociáldemokrata Párt helyettes-főtitkárával….Marosánnak aggályai voltak, amikor Farkas felajánlotta neki, hogy a Szociáldemokrata Pártnak is juttat kékcédulákat. Mégis beleegyezett….Megnyugtatta e tekintetben az is, hogy Farkassal kötött kékcédulás megállapodását a Szociáldemokrata Párt Politikai Bizottsága jóváhagyta. Amikor azonban ez a manőver súlyos országos politikai válságot okozott, ezzel ő is nehéz helyzetbe került.”

A kommunisták vezérkara

„élén Farkas Mihállyal, már jóval az 1947. augusztus 31-i választás előtt, szinte éjjel-nappal az Akadémia utcai pártközpontban, a Rákosi első emeleti sarokszobájához közeli nagy tanácsteremben működött.

A választás állami központja a Belügyminisztériumban a Rajk titkársági szobájából nyíló tanácsterem” volt.

A „kékcédulákat” a budai várban lévő Állami Nyomdában 100 ezer példányban nyomtatták ki, ennek anyagi fedezetét - mint a Gazdasági Főtanács főtitkára - Vas Zoltán biztosította ő gondoskodott titkos elszállításokról is a kijelölt elosztó helyekre.

Indul a választás - és kiderül a turpisság

„1947. augusztus 31-én reggel több tízezer kommunista indult >>kékcédula-szavazóhadjáratra<<, Budapesten és vidéken,hogy a párt javára >>feljavítsák<< a választási eredményt. A budapesti választási körzeti bizottságok nem kommunista tagjai számos helyen, különösen a Pest környéki körzetekben, rájöttek a kékcédulás manőverre. A legtöbb választói körzetben éppen a szociáldemokrata megbízottak okozták a botrányt a kommunisták kékcédulái miatt. Délután két óra lehetett, amikor Farkas előttem hívta fel telefonon Marosánt: teremtsen rendet a szociáldemokratáknál.”

A választások eredménye, szavazati arányok

„A választás esti zárórájával megkezdődött a szavazatok összeszámlálása….Farkasnál ekkor már Rákosi és a legfőbb pártvezetés. Rajk is itt volt. Kellemetlennek tartottuk a kékcédula-botrányt, de lekicsinyeltük ennek lehetséges politikai következményeit. Minden csoda három napig tart! Túljutottunk rajta! - mondotta Rákosi mosolygó cinizmussal.”

Ismét Vas Zoltán: „Most a Politikai Bizottság tanácstermében a belügyből Rajknak közvetlen vonalon folyamatosan jelentették a valamennyi pártról beérkező választási eredményeket. Hangosan bemondotta. Farkashoz pártvonalon párhuzamosan futottak be a jelentések. Kezdettől egyformán arra mutattak: a Kommunista Párt jelentősen előre tört. Így is túlzottnak bizonyult az optimizmusunk. Eleinte a jelentések a párt 20% körüli országos választási arányát jelezték. Fellélegeztünk, amikor a budapesti és a környéki szavazatok megszámlálásával eljutottunk a 21, majd a 22%-hoz…. Mámoros örömmel fogadtuk a végleges jelentést. A Kommunista Párt 22.3%-s országos átlaggal nem a Kisgazdapárt utáni második, hanem az ország legerősebb országgyűlési pártjává  emelkedett. Messze megelőztük mind a Kisgazdapártot, mind pedig a Szociáldemokrata Pártot.

A szavazásra jogosultak 90%-a, mintegy 5 millióan járultak az urnák elé. A Magyar Kommunista Párt 1 millió 110 ezer szavazatot kapott.300 ezer szavazattal többet, mint az 1945. novemberi választásokon.” A Szociáldemokrata Párt 14.6%-os átlaggal az országgyűlés negyedik pártja lett. A Kisgazdapárt, amivel ugyancsak senki sem számolt, valósággal összezsugorodott. 15%-kal az elsőből az ország harmadik pártja lett.

Az ellenzéki pártok,

az összes szavazatok „mintegy 39%-át” megszerezték. „Közülük 16.4% aránnyal Barankovics Néppártja megelőzte a Kisgazda és a Szociáldemokrata Pártot. Pfeiffer Magyar Függetlenségi Pártja 13.9%-kal megközelítette mind a Kisgazdapárt mind a Szociáldemokrata Párt szavazati arányát. Balog Páter Független Magyar Demokratikus Pártja a szavazatok 5%-át, a Radikális Párt és a Polgári Demokrata Párt együttesen kevesebb mint 3%-ot, Slachta Keresztény Női Tábora a szavazatok 11.3%-á kapta meg.

A Választási Szövetség

elérte az országos lista szavazatainak 60%-os arányát. Megszerezve ezzel a képviselői helyek 70, de nem, ahogyan remélte,80%-át.

A Kommunista Párt az 1945-ben megválasztott 70 képviselői hely helyett 100-hoz jutot. A Kisgazdapárt 186 helyett 68-hoz. A Szociáldemokrata Párt 70 helyett 67-hez. A Nemzeti Paraszt Párt 21 helyett 36-hoz.”

A Szövetség összesen 271, az ellenzéki pártok 140 képviselői helyhez jutottak.”

Felhasznált irodalom:

Vas Zoltán

Akkori önmagunkról

Önéletírás II.

Magvető Könyvkiadó Budapest. 1982

Szövegmagyarázat:

1. Rákosi Mátyás (szül Rosenfeld: 1892-1971) kommunista politikus, 1945 után a Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozó Pártja első számú vezetője, miniszterelnök helyettes, miniszterelnök. Az ún. „Rákosi korszak” névadója. A „moszkoviták” (1945 előtt a Szovjetunióban élt, majd a szovjet hadsereggel Magyarországra visszatért kommunista politikusok - a Szerk.) vezetője, Sztálin „magyar leghűségesebb tanítványa.” Bukott politikusként 1956 nyarán a Szovjetunióba távozott, ahonnan csak a hamvai tértek haza 1971-ben.

2. Gerő Ernő (eredetileg Singer: 1898-1980), az említett moszkoviták egyike. 1945 előtt a Szovjetunióban a Belügyi Népbiztosság (NKVD) tisztje is volt. 1945 után hazatérve magas párt és állami posztokon tevékenykedett. Annak idején a budapesti hidak helyreállításának irányítója volt közlekedési miniszterként. („Gerő a hídverő”) 1956 júliusától az 1956-os forradalom első szakaszáig az MDP főtitkára volt. Ő mondta el a Kossuth Rádióban az elhíresült rádióbeszédet, ami ezekben a napokban „olaj volt a tűzre.” 1956. okt. 29-én néhány elvbarátjával a Szovjetunióba távozott, ahonnan 1960-ban tért haza. Műfordításokból élt, 1962-ben az MSZMP-ből is kizárták.

3. Farkas Mihály (eredetileg Lőwy Hermann: 1904-1965) ugyancsak moszkovita, a teljhatalmú „négye fogat” és a szűkebb „trojka” tagja (Rákosi, Gerő, Farkas). Az ötvenes évek „meghatározó” figurája. 1948-1953 között honvédelmi miniszter, egyben hadseregtábornok. Farkas Vladimir hirhedt ÁVH ezredes apja. Farkas „hajlott” a törvénytelenségekre, koncepciók felállítására. Emiatt - az 1956-os követelések közé tartozott - a forradalom bukása után több évi fegyházra ítélték, de már 1961-ben kiszabadult. Haláláig lektorként dolgozott egy könyvtárban.

4. Rajk László (1909-1949) kommunista politikus, Székely csizmadiamester fiaként született. Tanárnak készült, de az egyetemet nem fejezte be. Az illegális pártmunkát az 1930-as évek elején kezdte. Részt vett a spanyol polgárháborúban. A jobboldal győzelme után Franciaországba menekült. 1941-ben hazatért két és félévet töltött börtönben. Kiszabadulása után 1944-ben a háború vége felé az illegális kommunista párt (Béke Párt) titkára. A nyilasok kezére került, akik Sopronkőhidára hurcolták, bátyja Rajk Endre nyilas államtitkár közbejárására 1945 májusában már Németországban elengedték. Rajk 1945 után rövid ideig az MKP főtitkára, majd 1946. márc. 20-tól belügyminiszter. Nevéhez kötődnek az első koncepciós perek („Magyar Közösség” MAORT stb.). Ő maga is később koncepciós per áldozata lesz. 1948 nyarától 1949 májusáig külügyminiszter. Ezt követően kémkedés vádjával letartóztatták és nyilvános perben halálra ítélték. Akasztását, Kádár János, Farkas Mihály, Péter Gábor is végig nézte. 1955 júliusában rehabilitálták. 1956. okt. 6-án ünnepélyes külsőségek között temették el.

5. Horváth Márton (1906-1987) kommunista politikus, publicista, a magyar „sztálinizmus” művelődéspolitikájának egyik kidolgozója és végrehajtója.

6. Kliment Jefremovics Vorosilov (1881-1969) orosz nemzetiségű kommunista politikus, a Szovjetunió marsallja, egy ideig honvédelmi népbiztos. A második világháború után, mint a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) elnöke, jelentősen befolyásolta a magyar belpolitikai események balra tolódását. Komoly szerepe volt a kommunista hatalomátvétel előkészítésében.

7. Tildy Zoltán (1889-1961) református lelkész, kisgazda politikus, miniszterelnök, majd köztársasági elnök. Az 1956-os Nagy Imre kormány miniszterelnök-helyettese.

8. Nagy Ferenc (1903-1979) a Baranya megyei Bisse községben született, kisgazda politikus. Országgyűlési képviselő. A Független Kisgazda, Földmunkás- és Polgári Párt vezetője, 1945 utáni első szabad választásokon először Tildy Zoltán, majd Nagy Ferenc az ország miniszterelnöke, amíg Rákosi „szalámi-politikájának” áldozata nem lesz.

9. Kovács Béla (1908-1959) a Pécs melletti Patacs településen született. Kisgazda politikus. Tildy, Nagy Ferenc, majd Nagy Imre 1956-os kormányának földművelésügyi minisztere. Parlamenti képviselő, a párt egyik népszerű vezetője, akit a szovjet belügyi szervek 1947-ben a Szovjetunióba hurcoltak és csak 1956 elején engedtek haza.

10. Varga Béla (1903-1995) katolikus pap, kisgazda politikus, aki 1931-ben lett az FKgP tagja, majd annak 1937-től alelnöke. 1945 után a párt budapesti vezetője, majd országos ügyvezető alelnöke és a Politikai Bizottság tagja. Nagy Ferenc miniszterelnök lemondatása után 1947. június elején külföldre távozott, az Egyesült Államokban telepedett le. A rendszerváltás után hazatért és az első szabadon választott parlament korelnöke volt.

11. Ortutay Gyula (1910-1978) néprajzkutató, kisgazda politikus, az MTA tagja. 1945 után a magyarországi néprajz-tudomány, ezen belül a folklorisztika legmeghatározóbb alakja. 1942-től a Független Kisgazda Földmunkás- és Polgári Pártban tevékenykedett. 1945 után funkcióit baloldali kisgazda politikusként töltötte be. 1947-1950 között vallás és közoktatási miniszter. Évekig a Magyar Néprajzi Társaság elnöke is volt. 1958-tól haláláig az Elnöki Tanács tagja. Hosszú időn át a Hazafias Népfront és a TIT (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) tevékenységében vett részt.

12. Dobi István (1898-1968) baloldali kisgazda politikus, országgyűlési képviselő, miniszter, miniszterelnök. Később az Elnöki Tanács elnöke. Szegényparaszti családban nevelkedett mindössze néhány elemit végzett. Kora ifjúságától kezdve a baloldali földmunkás mozgalmakat támogatta. A Kisgazda Párttal 1936-ban került kapcsolatba. A második világháború végén az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja is volt. Később az FKgP alelnöke is volt. A Tildy és Nagy Ferenc kormányában államminiszter, majd földművelésügyi miniszter. 1947 után az FKgP „leszalámizása” után a párt elnöke lett. Dinnyés Lajos kormányában újból földművelésügyi miniszter. Dinnyés lemondása után miniszterelnök. 1952-től hosszú évekig az Elnöki Tanács elnöke. Az 1956-os forradalom bukása után ő nevezte ki Kádár János kormányát. Az MSZMP-nek 1959 óta volt tagja. 1961-ben „Lenin-Békedíjat” kapott.

13. Sulyok Dezső (1897-1965) politikus, országgyűlési képviselő, Pápa város polgármestere. Édesapja molnár volt, szüleit 9 évesen vesztette el. Jogi doktorátust szerzett, majd ügyvédi vizsgát is tett. 1937-ben belépett a Kisgazda Pártba, csatlakozott annak frakciójához. A parlamentben 1938-ban ő vetette fel Imrédy Béla miniszterelnök zsidó származását. A háború után az Ideiglenes Nemzetgyűlés, majd nemzetgyűlési képviselő.

Az Imrédi per vádlója. A „Baloldali Blokk” követelésére kizárták a Kisgazdapártból. Néhány társával megalakította a „Magyar Szabadság Párt”-ot, majd rövid idő elteltével feloszlatta azt. Lemondott országgyűlési mandátumáról. Az 1947-es választások után elmenekült az országból és az Egyesült Államokban telepedett le.

14. Peyer Károly (1881-1956) szociáldemokrata politikus, hosszú évekig a pártja első számú vezetője. A két világháború között gyakorlatilag az MSZDP és a szakszervezeti mozgalom minden vezető testületének tagja. Már a századfordulótól részt vett a mozgalomban, 1911-től a Szakszervezeti tanács másodtitkára.

A tanács-hatalom bukása után aPeidl kormány belügyminisztere, majd a Huszár kormány népjóléti tárcájának vezetője. 1920-ban Ausztriába menekült. 1921 decemberében a „Bethlen-Peyer Paktum” egyik aláírója. 1922-1944 között országgyűlési képviselő, 1931-től pártja frakcióvezetője. 1945 után az ún. „munkásegység” legfőbb ellenzője. (A két párt SZDP- MKP szorosabb együttműködése - a Szerk.) 1947-ben kizárták a pártból. Ezt követően a Radikális Párthoz csatlakozott. Az Egyesült Államokba emigrált. Távollétében „kémkedésért” nyolc évre ítélték. Harminchárom évvel a halála után 1989. decemberben a Legfelsőbb Bíróság Elnöki Tanácsa az ítéletet bűncselekmény hiányában hatálytalanította.

15. Dinnyés Lajos (1901-1961) kisgazda politikus. 1947. május 31-től 1948. dec. 10-ig miniszterelnök.

16. Szakasits Árpád (1888-1965) eredetileg kő és fafaragó, újságíró, a „Népszava” szerkesztője, baloldali szociáldemokrata politikus. 1945 után rövid ideig köztársasági elnök, majd az Elnöki Tanács elnöke. Évekig „Rákosiék börtönében” ült koholt vádak alapján. Életének ezt az időszakát, családja megpróbáltatásait Szakasits Klára „Holt vágányon” c. könyvében írta le.

17. Balogh István (páter) római katolikus pap, kisgazdapárti politikus, miniszterelnökségi államtitkár. 1944. decemberben az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja. Később az FKgP vezető posztjain található. Rövid ideig (1947.dec.19-jún.3-ig) a párt főtitkára. Az ötvenes évek kezdetén visszatért az egyházi szolgálatba.

18. Pfeiffer Zoltán (1900-1981) eredetileg jogász, ügyvéd, politikus, országgyűlési képviselő. 1931-ben lépett a Kisgazda Pártba, amelynek ügyésze is volt. A második világháború alatt is aktívan politizált. 1944-ben pártját képviselte a „Magyar Frontban.” A nyilas hatalomátvétel után Bajcsi Zsilinszky Endrével együtt szervezték a „Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságát.” Miután az ügyben Bajcsi Zsilinszkyt a nyilasok elfogták és letartóztatták, feladásával Pfeiffer Rajkot gyanúsította. 1944 decemberétől az Ideiglenes nemzetgyűlés tagja, később pártja frakciójában vett részt.1947 márciusában kilépett az FKgP-ből és megalapította néhány társával a „Szabadság Pártot.” Pártja az 1947-es választásokon jól szerepelt. Emiatt a baloldal részéről sorozatos politikai támadások érték. Az Egyesült Államokba emigrált.

19. Barankovics István (1906-1974) eredetileg hírlapíró, 1945-től a Demokrata Néppárt elnöke, annak „önfeloszlatásáig.” Nevéhez fűződik a „republikánus keresztény szocialista irányvonal” kialakítása. Az 1947-es választásokon pártja a legerősebb politikai erőt képviselte. A rákosi rendszer kiépülésével emigrációba kényszerült.

20. Schlahta Margit (1884-1974) szerzetes, feminista, lengyel származású magyar politikus. Kora ifjúságától a keresztény-szocialista eszmék hirdetője. Az első világháború után a „Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja” képviseletében bejutott a parlamentbe. A parlamenti ülésszak végétől különböző nőszervezetekben található. 1945 után ellenzékiként bejutott a nemzetgyűlésbe. Az 1947-es választásokon nőmozgalmát párttá szervezve ismét parlamenti képviselő. Következetesen ellenezte az egyházi iskolák államosítását. 1949-ben emigrációba kényszerítették.

21. Marosán György (1908-1992) eredetileg péksegéd, baloldali szociáldemokrata politikus. 1945 után a két Párt (MKP-SZDP) egyesülésének egyik legfőbb szorgalmazója. Ennek ellenére az ötvenes évek elején Rákosiék börtönbe záratták. 1956 nyarán már az MDP Politikai Bizottságának tagja, magas tisztséget betöltő pártvezető. 1956-os forradalom bukása után a politikai és fizikai leszámolások egyik hangadója. Sortüzekkel fenyegette meg 1956 novemberében és decemberében a tüntető munkásokat. A hatvanas-hetvenes években Kádár politikáját „puhának” tartotta, szembekerült vele. Az ÉDOSZ-ban (Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezete - a Szerk.) politizált, járta az országot.

Forrás:

Internet-Wikipedia

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2011. október