32

Nagy Imre és Walter Roman 1956. december 11-i

beszélgetésének lehallgatási jegyzőkönyve

1956. december 11. Nagy Imrénél”

Nagy Imre és társai 1956. nov. 4-től nov. 22-ig tartózkodtak Jugoszlávia budapesti nagykövetségén. A követséget szovjet KGB - alkalmazottak figyelték, kívülről szovjet tankok és páncélozott járművek vették körül. Sorsukról ez alatt intenzív tárgyalások folytak a magyar, jugoszláv, szovjet, majd a román vezetés részvételével. Nov. 13 -14-én a jugoszlávok tárgyalva Nagy Imrével és a követségen tartózkodó „az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának más tagjaival” elérték, „hogy amennyiben a Kádár-kormány garantálja” a csoport tagjainak személyes biztonságát „elhagyják a követség épületét és hazatérnek.” Kádár János itt még elutasító magatartást tanúsított. Amint azonban a jugoszláv kormány hivatalosan is biztosítékokat kért „Kádár már hajlott a megegyezésre.” A biztosítékokat illetően a jugoszlávok „csak egy belső, formális levelet” kértek a magyar kormánytól, „amelyben tudomásukra hozzák, hogy a követséget otthagyhatják és szabadon hazamehetnek…. Kádár úgy vélte, hogy ilyen belső levélre nincs szükség, mivel a magyar vezetésnek nincs olyan terve vagy szándéka, hogy Nagy Imrével és csoportjával szemben megtorlást alkalmazzon…” Nov. 16-án ennek nyomán előzetes elvi megállapodás jött létre arról, hogy Nagy és társai írásban elhatárolódnak az ellenforradalomtól a csoport tagjai közül Nagy Imre, Donáth Ferenc, Haraszti Sándor, Losonczy Géza, Rajk Júlia, Szilágyi József és Táncos Gábor három-négy hónapra valamelyik európai vagy ázsiai népi demokratikus országba távozik, a többiek viszont hazatérhetnek….” Nov. 17-én reggel Kádár visszavonta az előző nap kötött előzetes megállapodást és újabb követelésekkel állt elő, kijelentve, hogy „Nagyék nem maradhatnak Magyarországon, de Jugoszláviába sem távozhatnak…” Ugyanis nov. 16-án titkos tárgyalások folytak Leányfalun az itt tartózkodó szovjet vezetőkkel Nagy Imréék Romániába történő deportálásáról, ehhez Kádár János beleegyezését adta.

Végül a jugoszlávok nov. 19-22 között mégiscsak megszerezték a garanciát a csoport tagjainak biztonságos és szabad eltávozásához. Nagy Imréék végül - kétkedve ugyan, de - elhagyták a követség épületét, hogy aztán a már ismert körülmények között a szovjetek a romániai Snagovban hurcolják őket.

P.D.2.¹

(Az úr és felesége² 8 óra 45 perckor keltek fel és nagyon ritkán okoznak kisebb zajt. Tíz órától az úr és felesége csendben ülnek, csak ritkán váltanak egy-egy szót.)

N.I.: Ez a mi sorsunk. Ma már semmi sem számít. Nincs sem parlament, sem alkotmányunk. Nincs semmink.

(11 óra 45 perctől hallatszik egy Naggyal beszélgető férfi hangja is. Az úr arról kérdezi Nagyot, hogy elégedett-e a lakással. Nagy a szobájára panaszkodik. Azt mondja megígérték neki, hogy két-három napon belül, amire visszatér a szanatóriumból, rendezik a lakást. A másik úr megígéri, hogy érdeklődni fog a lakás ügyében.)

W.R:³ Érdeklődni fogok, de most nem ez a kérdés. Hoztam egy levelet.

N.I.: Igen? Tőlük?

W.R.: Igen, tőlük.

N.I.: Beteg volt a lányom, tudod? Lázas volt. Küldtem gyógyszert, de nem tudom, hogy megkapta-e.

W.R: Megkapta.

(Elmeséli, hogy kezdetben rengeteg levelet írtak, nemcsak a rokonoknak, hanem az ismerősöknek is. Egyesek három-négy levelet is írtak.)

N.I.: Én nem írtam. Kértem ugyan egy papírtömböt leveleknek, de nem adtak. Én nem vagyok az az ember, aki zaklat másokat, panaszkodik. Vannak egyesek, akikkel szerettem volna még tárgyalni, írni nekik problémáimról, a helyzetünkről. Szerettem volna tisztázni helyzetünket, azt, hogy milyen lehetőségeink és jogaink vannak, melyek ittlétünk okai és hogyan kezelnek minket.

Nem sétálhatok, a sétára kijelölt hely nagyon korlátozott. Elől, a fal mellett áll két felfegyverzett katona, a másik oldalon erdő van, ott is vagy tíz katona áll. Errefelé alig teszek tíz lépést, máris visszaparancsolnak, a másik oldalon úgyszintén. Szörnyű. De, hogy az ördögben élünk mi itt, még a többi elvtársam helyzetét sem ismerem. Én a saját tapasztalatomról beszélek. Be vagyunk zárva ebbe az épületbe, nincs mozgásszabadságunk, nem írhatunk, nem beszélgethetünk az elvtársainkkal. A másik épületben, úgy gondolom Szántó, Lukács és a többiek vannak. Eléggé furcsa, hogy nem állhatunk szóba egymással.

Most, hogy jöttél szeretném megtudni, mi a tulajdonképpeni helyzet.

W.R.: Amikor itt volt Moghioros elvtárs, akkor is felmerült ez a kérdés.

N.I.: És akkor sem kaptam választ.

W.R.: Én sem tudok többet mondani, mint amennyit Moghioros elvtárs mondott. Ami a leveleket, a sajtót és a többi elvtárssal való találkozási lehetőséget illeti - ezek kérdések.

N.I.: Te nagyon jól tudod, hogy milyen körülmények között kerültünk mi ide, milyen a mi itteni helyzetünk. Te jól tudod, hiszen veled beszéltem azon az éjszakán ott az oroszoknál.⁴ Én Bodnaras elvtársnak is megmondtam, hogy nem jószántunkból jöttünk ide. Akaratunk ellenére hoztak ide bennünket. Ellenzem ezt az eljárást, magyar kommunista mivoltomban nem fogadhatok el ilyesmit.

Annak ellenére, hogy nem értek egyet vele, megértem, hogy milyen a jelenlegi helyzet. Ennek következtében vagyunk Romániába, ahol csakis az RMP Központi Bizottságával van dolgunk, így igaz?

W.R.: Igen.

N.I.: Mondottam már, hogy tisztázni kell ezt a dolgot. Most mi az RMP KB és a közöttünk lévő tulajdonképpeni viszony? Jelenleg nem tudom, mi van, csak annyit tudok, hogy ii vagyunk, őriznek bennünket, felfegyverzett katonák és a Securitate civilbe öltöztetett emberei vesznek körül. Én nem értem, hogyan járhat el így a Központi Bizottság? Ez lenne az RMP KB és a közöttünk lévő viszony?

Fogolyként élünk itt, akiknek még a szabad mozgás és az elvtársaikkal való kapcsolattartás sem adott meg. Korlátozva vagyunk. Magyarul nem találom a kifejezést, de a megfelelő szó az, hogy>>deportáltak<< vagyunk. Egy embert bárhová deportálhatsz, a politikai tényálláson azonban semmit sem változtat ad, hogy jó az étel, és, hogy jobbak a körülmények. A lényeg ettől nem változik. Mindezt végre lehet hajtani emberségesebben, civilzáltabban - ha úgy tetszik - kommunistábban. Ami itt történik az számomra nem tiszta. Említettem a múltkor, hogy a két kormány között létrejött egy egyezmény. A Magyarország és Jugoszlávia kormányai közötti egyezmény szövegét ismerem, mert időközben tudomásomra hozták. Néhány nap múlva megjelent egy újabb egyezmény, Magyarország és Románia kormányai között. Ennek szövegét viszont már nem ismerem, nem tudom mi az egyezség a két ország között, milyen alapon vagyunk mi itt. Nem tudom, melyek a feltételek, mert az RMP KB sem ismertette velem.

W.R.: Most fogjuk ismertetni.

N.I.: Elsősorban az érdekel, mi a mi politikai helyzetünk és milyen jogaink vannak. Ezután jön a többi kérdés.

W.R.: Tudom, hogy ezek a kérdések érdekelnek, mégis azt hiszem, hogy nem ez a lényeg. A lényeg az a politikai kérdés, amelyről mát többször beszélgettünk: a te álláspontod a magyarországi politikai helyzetről, a te véleményed az új magyar kormányról, az új kormány programjáról és politikájáról. Nem vagyunk gyerekek, hogy ne lássuk, mi a helyzet. Ha a párt álláspontja az volt, hogy te ide gyere, akkor az jelent valamit. Valamit tenni kellett, ezért jutottak arra a következtetésre, hogy jobb, ha Nagy Imre nincs Magyarországon. Kádár kormányának is az volt a véleménye, hogy jobb ez így. Kétségtelen, hogy jobb volt ez így; jobb, hogy a többiekkel együtt ide jöttetek.

Nyíltan kell beszélnünk ezekről a dolgokról. Amennyiben az elvtársak a magyarországi szocializmus jelenlegi állapotáról nem megfelelő álláspontra helyezkednek, akkor halasztódnak a dolgok. Amennyiben viszont pozitívan ítélik meg a helyzetet, nem lesz semmi ok arra, hogy benneteket hosszasan itt tartsanak.

N.I.: Ahhoz, hogy állást lehessen foglalni, véleményt kialakítani, ismernünk kellene a jelenlegi eseményeket, mi viszont nem ismerjük ezeket. Milyen újságokat kapunk mi itt? Néha, egyet-egyet…

W.R.: Nem olvastad a magyarországi párt határozatát?

N.I.: Nem⁵ Tegnap kaptam egy lapszámot, de az inkább az agrárhelyzetet tárgyalta, és nagyon röviden írt az általános magyarországi helyzetről. Egyetlen példányt kaptam a Szabad Népből⁶, december 6-it. Azt sem tudom, hogy a többiek kapnak vagy sem újságokat.

W.R.: Én sem kapom rendszeresen őket, mert futárszolgálattal érkeznek.

N.I.: Kaptam még egy l’Humanitét (a francia kommunista párt hivatalos lapja - a szerk.) és néhány Pravda (a szovjet kommunista párt hivatalos lapja - a szerk.) számot, mást semmit. Néhány napi semmit sem kaptam, hiába reklamálok. Az asszony, aki itt van velünk, jóindulatú, de vagy nincsenek kapcsolatai, vagy nem tud ilyesmit beszerezni. Szeretnék egy jegyzetfüzetet kapni, hogy jegyzeteket készíthessek. Van elég időm gondolkodni.

W.R.: Ezt a kívánságot tudjuk teljesíteni.

N.I.: Nem mondhatom, hogy nem kapom meg, amire szükségem van, a politika viszonylatában azonban elszigetelt vagyok, nem ismerem az eseményeket.

W.R.: Engedd meg, hogy én is mondjak valamit ezzel kapcsolatosan. Te mégiscsak ismersz egyes dolgokat Magyarország jelenlegi helyzetéről, ha nem is mindent. Arról akarok beszélni, amit te is ismersz.

N.I.: Én nem ismerem a párt irányvonalát és határozatait, s ebből kifolyólag nem is tekinthetem magam e párt tagjának. A vezetők közül csupán Kádárt és Kopácsit ismerem, aki a feleségével együtt börtönben van, a többi vezető közül senki sincs már Magyarországon, mind itt vannak - Lukács, Szántó, Losonczy és a többiek.

Én magam a párttól elszakított kommunistának tartom. Nem tudom minek tartanak mások, minek tart a párt.

Nem ismerem, hogyan látja a helyzetemet az MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt - a szerk.) Központi Bizottsága, nem tudom mi a véleménye, lehetünk-e tagjai ennek a pártnak, vagy sem. Ez még tisztázatlan számomra. Én másképpen viszonyulok ennek a pártnak a határozatához, és más a véleményem erről a pártról. Egyféle véleményem van akkor, ha e párt tagjának tekintenek, kommunistának tartanak; és teljesen másképp állnak a dolgok abban az esetben, ha nem vagyok e párt tagja, ha nem vagyok vezetőségi tag, ha ők már nem tekintenek vezetőnek.

W.R.: Nagy elvtárs, engedd meg kérlek. A határozat előírja, hogy aki kommunistának tartja magát, azt a párt is tagjának tekinti. Ez tisztán kiderül belőle.

N.I.: Nem, engedd meg, hogy megcáfoljalak, olvastam az egyik újságban Kádár rádióbeszédét, amelyben Kádár többek között, e szavakkal aposztrofált:>> Nincs semmi közünk hozzá, ez nem az ő dolguk, hanem a kommunistáké és a tisztességes demokratáké.<<

W.R.: Nem igaz.

N.I.: De igen.

W.R.: Ezt nem írták sem magyar sem román újságokban. Én olvastam a lapokat, de ilyesmit nem találtam. Minden újságot elolvastam, minden nyelven, kivéve franciául, mert ezen a nyelven nem tudok.

N.I.: De igen, volt.

W.R.: Nem akarok kötekedni, de ez a dolog egyetlen újságban sem jelent meg.

N.I.: Ez derült ki Kádár beszédéből.

W.R.: A pártagok kérdésében nagyon világos a párthatározat. Beszéljünk most inkább más napirenden lévő dolgokról, azokról a megoldásra váró kérdésekről, amelyek a lapokban is megjelennek. Ott súlyos a helyzet, a kormánynak minél előbb meg kell oldania ezeket a problémákat. Vannak más megbeszélendő kérdéseim is.

N.I.: Politikai kérdésekben nem segíthetek, mert egyelőre nem ismerek semmit.

W.R.: El kell fogadni a plenáris ülésnek ezt a határozatát, amely mondhatnám úgy is, hogy a történtek utáni kiindulási alap. Ők kezdetként megpróbálták elemezni és jellemezni az ellenforradalom eseményeit. Ez volt az első elemzés, a kiindulópont. Ezt azért mondom, mert még lesznek más elemzések is, ameddig a magyar kommunistáknak sikerül véglegesen tisztázniuk a történteket. Azt kérdem tőled, hogy beszélhetünk ennek a kormánynak a módszereiről vagy sem? Komoly változások voltak, mindenekelőtt a szovjet csapatok beavatkozása.

N.I.: Erre a kérdésedre képtelen vagyok felelni, mivel nem ismerem a választ. Kádár kapcsán viszont annyit tudok, hogy ő a párt tudta nélkül futott el. A szökése utáni problémákat nem ismerem. Magyarázzam el, hogyan szökött meg? Ő a pártvezetés tudta nélkül tárgyalt a szovjetekkel, és egy szót sem szólt arról, hogy el akarna menni. A kormány egyetlen tagja sem gondolt volna arra, hogy ő el akar menni, és a kormányból arról sem tudott senki, hogy neki fenntartásai vannak a határozataink kapcsán.

Münnichhel együtt tűnt el.

 Mi ismerjük részletesen mi történt, felderítettük, hogy hogyan tűnt el, és miért volt szükség egy titkos összeesküvésre a pártvezetés ellen. Titokban tette, az ellen a pártvezetés és pártpolitika ellen, amellyel szemben egyetlen kifogást sem emelt.

Ez a legfőbb kérdés, amiről fogalmunk sincs. Miért kellett neki titokban, a kormány tudta nélkül tárgyalnia a szovjetekkel, a szovjet kormánnyal, az SZKP-val? Nem beszélve arról, hogy az utolsó este megmondtam Kádárnak, hogy a szovjeteknek értesíteniük kell bennünket arról, hogy mit akarnak. De nem kaptam választ tőlük. Miért nem mondta: Nézd, Nagy Imre, ezt és ezt kell csinálnunk. Tehát az a kérdés, hogy miért történt minden a kormány és a pártvezetés tudta nélkül. Mi tudtunk arról, hogy a szovjet csapatok beavatkozásra készülnek. Miért nem mondták meg nekünk, hogy a szovjet csapatok támadni kezdtek? Semmit sem mondtak meg a kormánynak és a pártvezetésnek, ő titokban dolgozott a kormány ellen.

Ha voltak hibák a pártvezetésben, akkor miért nem mondta meg, hogy vannak?

Én is tudom, hogy voltak. Megbeszélhettük volna, de semmit sem mondott, figyelmen kívül hagyott, semmibe vett bennünket.

Ott volt (Budapesten) Dej, beszélhettünk volna telefonon. Bennünket azonban nem hívtak a megbeszélésre. Azóta sem volt semmiféle kapcsolatom senkivel. Az utolsó szombaton, amikor Marosánnal⁷ Tárgyaltunk, jelen volt a teljes Intéző Bizottság, Kádár kivételével. Akkor azt kérdezte Marosán⁸ nem lenne jó Dej közvetítésével felvenni a kapcsolatot a szovjetekkel és tisztázni a helyzetet? Én egyetértettem azzal, hogy Dej elvtárs vegye fel a kapcsolatot a szovjetekkel és tisztázza a dolgokat.

Tehát így állnak a dolgok.

A november 4-i második szovjet beavatkozás a pártvezetés kérésére történt. Kádár, aki ezt kérte, abban az időben náluk volt. Ámde Kádár nem a pártvezetést képviselte. Mi a teljes Intéző Bizottság otthon voltunk és velünk semmit sem tárgyaltak, szóba sem álltak velünk.

Holott érdemes kommunista elvtársakról van szó.

Kádárnak nem lett volna szabad úgy járni el,

ahogy eljárt, hiszen ez elhajlás a párt irányvonalától. Informálnia kellett volna a dolgok állásáról, de ő semmit sem mondott.

A szovjet kormány sem tájékoztatott. November 4-én (sic!) hajnalban hívtam⁸, hogy elmondjam neki, hogy az ország minden sarkából telefonon értesítenek a történtekről, s azt kérdezik mit csináljanak. Azt mondta, hogy utána néz és telefonálni fog. Reggel 4 órakor, mielőtt megtörtént volna a végleges szakítás, ismét felhívtam, de azt a választ kaptam, hogy Kádár¹⁰ elment lefeküdni. Ez viszont teljességgel lehetetlen volt az események akkori alakulása közepette. Nagy vonásokban ez volt a novemberi történet.

Igen ott voltunk mind,

az összes magyar kommunista, a pártvezetés és a kormány, és semmit sem tudtunk megoldani. A másik oldalon állt Kádár, akiről akkor már konkrétan tudtuk, hogy megszökött. Elhagyott, de nem értettük, hogy miért.

A határozataink ellen Kádár sohasem emelt kifogást, a program összeállítását ő vezette. Ő is olvasta fel, maga kérte, hogy a 10 órás adásban ő olvashassa fel ezt a programot. Mi azt szerettük volna, ha egy jó hangú bemondó olvassa be a rádióba. Kádár viszont kifogásolta ezt, ragaszkodott ahhoz, hogy személyesen olvassa fel.

Végül mi is elfogadtuk, úgy döntöttünk, jó, ha nemcsak én beszélek a rádióban a kormány nevében, hanem Kádár is megszólal a párt nevében. Így a programot Kádár olvasta fel.

W.R.: Ebben az esetben helyes döntés született.

N.I.: Nem emlékszem már pontosan, hogy egy fél óra vagy óra múlva, Kádár eltűnt.¹¹ El tudod képzelni? Mégiscsak kellett volna valami magyarázatot adni. Ő olvassa fel az anyagot, amit együtt állítottunk össze, majd rögtön elhagyta a pártot, a pártvezetést, s mégis vele állnak szóba, az általa szolgáltatott információk alapján oldják meg a továbbiakban a problémákat, és a pártot nem is értesítik minderről.

Kádár nyilatkozataiban később azt állította, hogy ő harcolt Rákosi ellen. Ezt azonban nem tudná fenntartani, mivel ő Rákosi és Gerő mellett állt, utóbbit a végsőkig védelmezte. Többször mondtam október folyamán, hogy Gerőt le kell váltani. Ki kell iktatni a vezetésből, ám Kádár ellenszegült. Politikáról lévén szó, el kell mondanom, hogy Kádár nem ellenezte sem Gerő, sem Rákosi politikáját. Kádár egyetértett mind a márciusi, mind a júliusi határozatokkal. Szeptemberben, amikor a saját kérdésemben hivatott a párt, én azzal a céllal szálltam szembe a pártezetés júliusi határozatával, hogy kihúzzuk az országot és a pártot a nehéz helyzetből. Kádár viszont éppen ebben a kérdésben, a júliusi határozat kérdésében értett egyet velük.

Most végül bebizonyosodott, hogy a júliusi határozatok tényleg nem megfelelőek, Kádár pedig azt állítja, hogy nekem nem volt semmiféle programom, annak ellenére, hogy jól tudja - az én programomat, amivel teljes mértékben egyet is értett, ő maga olvasta fel. Ő jóváhagyta a márciusi és júliusi határozatokat is, úgyhogy nem igaz, amit állít.

Mi volt a program?

Én az 1953. júniusi programot¹² képviseltem és érvényesnek tekintettem a határozatot. Azóta persze lényegesen megváltoztak a dolgok, s mindezt figyelembe kellett volna venni. Azt hiszem, innen kell elindulnunk. Én fenntartottam ezt a programot, Kádár pedig ellenezte. Úgyhogy megkellene beszélni ezeket a dolgokat, nem lehet kijelentéseket tenni a tények figyelembevétele nélkül.

Két probléma van:

az első a mi kapcsolatunk a párttal; a másik pedig a politikai probléma. Lehetetlen íly módon erőltetni a dolgokat, s azt mondani, hogy ez egy központi bizottsági határozat, én aztán vagy elfogadom, vagy nem. Nem, ezek a kérdések más megközelítési módszert feltételeznek. Meg kellene találni a lehetőségét annak, hogy megbeszélhessük ezeket a kérdéseket, ez lenne a párt irányvonalának megfelelő kommunista álláspont. Nekünk azonban erre egyáltalán nincs lehetőségünk. Most, hogy újra felvetődött ennek a határozatnak a problémája, és nekünk állást kell foglalnunk, legfeljebb igent vagy nemet mondhatunk. Mindaddig, míg senkivel nincs lehetőségem megbeszélni a problémát, addig nem lenne elvszerű, korrekt dolog igent mondanom. A másik kérdés is tisztázódna a megbeszélés során. Én ezen a véleményen vagyok.

Most, ha sorba vennénk

A plenáris ülés határozatait pontok szerint, akkor, Rákosi politikájának elemzése lenne az első teendő. Miután elolvasod az első pontot, tapasztalod, hogy nem épp az a helyzet…. Van ott egy csomó alpont, amely teljesen megváltoztatja a lényeget, majd később áttér a párt irányvonalával szemben álló Ákosi-Gerő klikk elemzésére. Végül ismét viszatér, és egy olyan elemzést végez, amely teljesen megváltoztatja az első pont értelmét.

W.R.: Megváltoztatja az értelmét?

N.I.: A lényegét nem, de bizonyos fokig igen. Olyan ideológiai problémák ezek, amelyek véleményem szerint gyengítik az első pont erejét.

A következő két pont lényegében a Rákosi elleni harcról és az ellenzék kérdéséről, az ellenzéki mozgalomról szól. Szerintem ez az egész rosszul volt elgondolva.

De én nem ezekről a dolgokról akarok beszélni, nem az én szerepemről, hanem arról, hogy ezt a kérdést elvszerűen kell tisztázni. A felvetett formában nem megfelelő. Annak ellenére, hogy nem objektív igazságokról van szó, számomra tiszta ügy. Van benne valami igazság. A kettes pont lényege az, hogy 1956 tavaszától, amikor felerősödött az ellenzéki mozgalom, majd később egy másik ellenzékbe csapott át, ezt akkor valószínűleg Kádár képviselte, Kiss Károllyal vagy Apró Antallal, azt nem tudom biztosan. Itt be is fejeződik az ügy, bebizonyítani Isten sem tudja, én viszont pontosan tudom, hogyan történt.

Figyelembe kell venni a párthatározatokat, egyes személyek álláspontját, nézőpontját. Ezekben nyoma sincs az ellenzékiségnek, csak annak, hogy ezek a centristák, mint Kovács István, Kádár, Kiss Károly megpróbáltak ellenzéket alkotni.

Azt mondták, számukra tiszta,

mi történik velünk, tudják, hogy mit tesz velünk Rákosi klikkje, de egyetlen lépést sem tettek azért, hogy a dolgok megváltozzanak. Magukban együtt éreztek velünk, sajnáltak bennünket,

amikor látták mit tesznek velünk (Rákosi klikkje), de a politikai irányvonalával mindvégig egyetértettek. Ez volt az ő álláspontjuk.

Ez volt az úgynevezett centrista ellenzék, amely most a politikai szempontból legállhatatosabb ellenzéknek akarja beállítani magát. Nem igaz, ez még nyitott kérdés marad.

Egy másik probléma.

Arról beszélnek, hogy volt egy ellenzéki csoportosulás, amely maga is helyes politikát folytatott, amely a teljes ellenzékkel együtt harcolt Rákosi klikkje ellen. Ez sem igaz. Egyetlen ellenzék létezett,ennyi.

Ez a helyzet tisztázásával összefüggő politikai probléma, amely kapcsán teljes mértékben hamis, nem helytálló következtetésekre jutnak.

Otthon Magyarországon most a pártban is, nemcsak a pártvezetésben, ismertek a problémák, én viszont nem ismerem az otthoni helyzetet. De most Magyarországon senki - a párttagok többségéről beszélek - nem fog egyetérteni…..

Ezekkel a dolgokkal számolni kell. Miért kell mindig ennyire eltorzítani őket?

Próbálkozhat ezzel az otthoni ideiglenes vezetés, próbálkozhat vele Kádár is, megpróbálhat így támogatást szerezni. De nem fog ez neki sikerülni, mert a párttagok nagy része nem fogja elfogadni….

A tények éppen az ellenkezőjét bizonyítják. Nem valami őszinte dolog az, amit ott konstruálni akar. Szerintem a magyarországi kommunistákat, a párttagok tömegét ez a szempont is foglalkoztatja.

A sajtóban azt állítják ők,

hogy befolyásolni kell a lakosság hangulatát. A nép elégedetlensége, ahelyett, hogy csillapodott volna, kicsordult. Írhatták volna azt, hogy ők az adott helyzetben jobban harcoltak, vagy valami ilyesmit. Leírhatták volna tisztán a tényleges helyzetet is, rámutatva a hiányosságokra.

A hiányosságok számbavétele egyféleképpen nézett ki, a valóság pedig másképpen festett. Ők megpróbálták összekeverni mindezt. Teljeséggel alkalmatlan politika volt ez, aminek nem lehettek jó következményei.

Ezeket a problémákat tisztázni kell a pártban. Mindaddig, míg ezek nem tisztázódnak, az ország helyzete is zavaros marad.

Nem lesz békesség.

Többször megmondtam én ezt az elvtársaknak, és minden, amit akkor mondtam, meg is történt. Nem egyszerű kijelentések voltak ezek, szóról szóra így mondtam, mégis a történtek ellenére, a bekövetkezett katasztrófa dacára sem fogadják ők el.

- folytatjuk –„

Felhasznált irodalom:

A Snagovi foglyok

Nagy Imre és társai Romániában

Iratok

Napvilág Kiadó

Magyar Országos Levéltár, első kiadás: 2006

Szövegmagyarázat:

1. A lehallgató állomás jele.

2. Nagy Imre (a továbbiakban N.I.) és Nagy Imréné.

3. A román szöveg D-vel jelöli (domnu = úr), aki csak Walter Roman lehetett, egyedül vele tegeződött Nagy Imre az RMP (Román Kommunista Párt) képviselői közül. Goldberger Miklós - úgy tűnik - csak elkísérte Walter Romant.

4. Nagy Imre 1956. nov. 22-i, a mátyásföldi KGB bázison történt beszélgetésükre utal.

5. A beszélgetés későbbi menetéből kitűnik, hogy Nagy Imrének már voltak ismeretei az MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt) Ideiglenes Központi Bizottsága 1956. dec. 5-i határozatáról, valószínű az „Előre” című bukaresti napilapból, amelyet rendszeresen megkapott.

A Központi Bizottság 1956. dec. 2-án, 3-án és 5-én folytatólagos ülést tartott. Az ülés napirendjén a politikai helyzet és a párt feladatainak megvitatása szerepelt. A napirend előadója Kádár János volt. A határozat szerint az 1956. okt. 23-án kezdődő eseményeknek „négy alapvető oka, ill. mozgató tényezője volt”:

„Ezek az okok és hatóerők a következők:” (csak a lényegüket érintve)

„1. A Rákosi-Gerő - klikk, amelynek a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségében és a Magyar Népköztársaság kormányában döntő befolyása volt…..

2. Az októberi események keletkezésében és azok tragikus fordulatában súlyos szerepet játszott a korábbi években kialakult és állandóan növekvő pártellenzéknek az a szárnya is, amely Nagy Imrét és Losonczy Gézát választotta zászlajául…

3. Az októberi események előkészítésében és kirobbantásában alapvető tényező volt a Horthy-fasiszta és a magyar kapitalista-földesúri ellenforradalom, amelynek jelentős erői működtek illegálisan idehaza, fő erői pedig Nyugat-Németországban gyülekeztek és szervezkedtek…

4. A magyarországi eseményekben végül döntő és alapvető szerepet játszott a nemzetközi imperializmus…”

Nagy Imre erről a határozatról fejti ki politikai álláspontját Walter Romannak, akit még 1919-ből ismert és akivel tegező viszonyban is volt.

A beszélgetésen arról szólt, hogy Kádár János „aki nov. 4-én a második szovjet beavatkozást kérte” előzőleg nem egyeztetett az Intéző Bizottság tagjaival, pedig ők „otthon tartózkodtak”.

Az Intéző Bizottság, - amely az MDP okt. 31-i feloszlatása után alakult MSZMP irányító szerve volt - tagjai voltak:

Nagy Imre, Kádár János, Losonczy Géza, Szántó Zoltán, Lukács György, Donáth Ferenc és Kopácsi Sándor.

Ebben az időben a hét tagból csak Kádár János volt szabad, öten a jugoszláv követségen tartózkodtak, Kopácsi Sándort pedig a szovjet KGB emberei tartották fogva. Nagy Imre joggal vetette fel, - a folytonossághoz ragaszkodva - hogy ezek után tagja e - ő még ennek a pártnak.

(Képek:

Nagy Imre,

Kádár János,

Losonczy Géza,

Szántó Zoltán,

Lukács György

Donáth Ferenc,

Kopácsi Sándor

6. Helyesen: Népszabadságból. A lap 1956. december 6-i vezércikke a szövetkezeti gazdálkodásról szól. December 8-án közölte az IKB (Ideiglenes Központi Bizottság) határozatát az „ellenforradalom” okairól.

7. Elhallás: Malnasanuval. A tárgyalásra 1956. november 3-án este került sor.

8. Malnasanu.

9. Ti. Andropovot, a szovjet nagykövetet.

10. A román szövegben itt Kádárt írtak követ helyett, mert a magyar nyelvű beszélgetést románra fordító személy félrehallotta a hangfelvételt.

11. A Kádár által felolvasott pártprogramot november 1-jén délután készített felvételről sugározta a rádió este 10 órakor. Kádár már előtte eltűnt.

 Forrás:

 A snagovi foglyok, Nagy Imre és társai

 Romániában, Iratok

 Napvilág, Magyar Országos Levéltár 2006

Internet-wikipedia

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2010. augusztus