Mestersége volt a halál ...

A vakhit (valamilyen meggyőződés mérlegelés nélküli és kritikátlan elfogadása), történelmi helyzetekben (pl. a húszas évek Németországában) elvitte az embert a legaljasabb feladatok feltétel nélküli végrehajtására is.

Robert Merle „Mesterségem a halál” c. történelmi regényének - főszereplője Rudolf Lang, aki nem más, mint Rudolf Höss az auschwitzi haláltábor későbbi parancsnoka. Históriája arra figyelmeztet bennünket, hogy merjünk kételkedni, lelkünket ne hagyjuk elgépiesedni, ne váljunk környezetünk szenvtelen, mások sorsa iránt érzéketlen és közömbös figurájává.

A regényt minden olvasóm figyelmébe ajánlom. A könyv azt mutatja be, hogy a halál „mestersége”, hogyan vált ugyanolyan foglalkozássá, mint egy adótisztviselő munkája. A náci gépezet egykori főszereplői Himmlertől, Rudolf Hessen át, Adolf Eichmannig és Rudolf Höss-ig vakbuzgó vallásos neveltetésük ellenére az emberiség legszörnyűbb figurái lettek. A szerző nagyszerűen beleképzelte magát az egyes szereplők helyzetébe. Gera György kiváló fordítása igazi élményt jelent. A szerkesztés Rudolf Lang, alias Rudolf Höss életének két epizódját villantja fel szószerinti szerkesztésben. Bemutatja „főhősünk”-et, hogy válik a náci rendszer feltétlen kiszolgálójává, illetve szemléletes képet ad a varsói bíróság előtt 1947-ben folyó per egyes mozzanatairól.

Mielőtt az első epizód feldolgozásához hozzákezdenék néhány mondatban írnom kell Robert Merle nyomán az ifjú Rudolf Lang - persze csak felvillantva - gyermekkoráról, a rideg és parancsokkal „nevelő”édesapjáról. Ebben nem érintem a férjétől rettegő édesanyát, a cinikus és szenvtelen lánytestvéreket,de a család rokonait sem.

A satuba fogott ifjú Lang

„A pontosság…német erény…mein Herr…”

Az „Apa” - ahogy a szerző nevezi kemény, rideg csak a kötelességei mögé bújó, érzelem nélküli evangélikus lelkész, akitől - ki nem mondva - a család minden tagja retteg, de akik egymástól is nagyon tartottak. Jellemző, hogy a 13 éves Lang, amikor apja irodájába hívatta „az iroda ajtaja előtt” megállt és „egy utolsó heves erőfeszítéssel” megkísérelte elnyomni remegését. A fiú benyitott, behúzta az ajtót maga mögött „és vigyázzba merevedett…”

Kettejük viszonyát az idézett rövid párbeszéd jól jellemzi:

-„Csak arra …felelj….amit kérdezek.

-Igenis, Apa….

-A húgaid… beszéltek?

-Nem Apa.

-Nem Loccsantottad ki …a vizet.

-Nem néztél ki…az utcára?

Egy pillanat töredékéig haboztam.

-Nem Apa.

Végig mért.

-Gondold meg jól. Nem néztél ki az… utcára?

-Nem Apa”

A párbeszéd tovább folytatódott:

És a befejezés:

-„Akarsz valamit mondani?”

-Nem Apa.

-Jól van végeztem”

Lang felállt „vigyázzba kapta magát.” Hátra arcot csinált, kiment és becsukta az ajtót. A fiú - ekkor 13 éves - hittérítő szeretett volna lenni, s örömmel tapasztalta, hogy apjának egyelőre nem volt ellenvetése. Az iskolába sietett „felment az osztályba és leült Hans Werner barátja és osztálytársa mellé, akinek „jobb szeme fekete és dagadt” volt.

A szünetben

elmesélte Langnak, miért véraláfutásos a szemealja, és miért dagadt az arca. Az apja az „Öreg” egy kristályváza eltöréséért „alaposan elpáholta.” Ő pedig belerúgott a sípcsontjába, aztán jött a „bunyó és végül knockoutolta” őt a „kis disznót”. A történeten Langgal jól összevesztek. Rudolf rávetette magát, Werner „meghátrált, megbotlott, erőlködve megpróbált kiegyenesedni, de elcsúszott a havon elvágódott. Száraz reccsenés hallatszott, velőtrázó sikoly, eltört térdcsontja átlyukasztotta bőrét.”

Werner tanárának csak ennyit mondott: „futottam és elestem”, feje hátrahanyatlott, elájult.

Thaler atya…

Lang - lelkiismeret furdalást érezve - Tháler atyához gyónni sietett, aki nehezen állt kötélnek. Az atya figyelmesen végighallgatta Rudolfot, „penitenciául húsz üdvözlégyet és húsz miatyánkot rótt ki” rá.

-         „Azért akartad meggyónni, hogy titokban maradjon?

-         Igen atyám.

-         Werner megmondta, hogy te voltál?

-         Nem atyám.

-         Mit mondott?

-         Hogy elesett.

-         Te kis csirkefogó! - mondta az atya felháborodva.

Rudolf bevallotta,

azért jött gyónni, nehogy az esetet az apja megtudja. Apja iszonyatos gyötrelmek közepette - miközben a „szőnyeg szélére” állította az egész családot - fia helyett, „mint annyiszor…most is..” magára vette Rudolf „gonosztettét” Isten előtt, mert eltörte iskolatársa „Hans Werner lábát”. Rudolf, apja többszöri kérlelésére sem tudott imádkozni…Gyermeke „bűnét” szülői értekezleten tudta meg, ahol barátja apja - oda berohanva követelte a „páterektől”, „csapják ki” az iskolából Langot. Másnapra - már lehiggadva ugyanakkor „levelet írt a priornak és bejelentette a hó mindennek az oka”. Lang a barátjának nem beszélt apja dühkitöréséről és Hans bocsánatát kérte, mert eltört a lába, de nem is akart többé beszélni barátjával.

1914. május 15-én,

meghalt az „Apa” a házirend „változatlan maradt” Lang reggelenként továbbra is misére járt, de imádkozni többé már nem tudott.

Üzletük vezetését a „Mama” vette át anyagi helyzetük „jobbra fordult.” Egyik nap váratlanul betoppant hozzájuk „Franz bácsi” az egyik rokon, aki lelkendezve „már a küszöbről diadalmasan bekiáltotta: megüzentük a háborút….”

Rudolf Lang, mint frontharcos

Kora miatt nem lehetett katona, de szeretett volna jelentkezni a frontra.” A tanítás utáni időre önkéntes kisegítő sebesültszállítást vállalt a Vöröskeresztnél…” Korábbi rohamai megszűntek. Mohón falta az újságok háborús híreit. Kivágta a folyóiratokból azokat a képeket „amelyek a harcmezők ellenséges hullahegyeit ábrázolták…” és a képeket rajzszeggel szobája falára erősítette.

1915 tavaszán

már „nem bírta tovább” felugrott egy „mozgásba lendült” katonavonat lépcsőjére, amely a frontra tartott „a katonák énekelni kezdtek, és hangos, férfias énekük átjárta” az ő szívét….Onnan azonban „rendre” hazaküldték és többé nem kerülhetett a sebesültszállító vonatok közelébe. „Teremszolgálatosnak osztották be…Ekkor 1916-ot írtak….Itt ismerkedett meg a sebesült Günther lovaskapitánnyal és sebesült dragonyosaival, akiknek ettől a naptól szolgálatába szegődött.

Még, hogy Günther lovaskapitány szereti a katonáit. No nem. „Ez buta beszéd…Ilyen a bárgyú népség szentimentalizmusa!...De én, jól jegyezd meg Rudolf, én nem szeretem a katonáimat, csak gondoskodom róluk…és a kettő nem ugyanaz….”

1916. augusztus elsején,

Miután otthonról harmadszor is megszökött Günther segítségével beállt a „b-i 23-as dragonyos ezredbe. Ekkor tizenöt éves és nyolc hónapos volt. A kaszárnyaélet rendszeressége nagyszerű forrása volt örömeinek…” Csapatszolgálata Törökországba és Bagdadba szólította. Harc közben már több arabot megölt, de maga is megsérült. Felgyógyulása után vaskereszttel tüntették ki majd a palesztín frontra küldték. Maláriában megbetegedett, emiatt egyből Damaszkuszba vitték…Lázas állapotában  többször Hans Wernert emlegette. Egy levélből megtudta, hogy édesanyja meghalt. Ismét a palesztin frontra tért vissza a dragonyosokhoz., de újból megsebesült. Fiatal kora ellenére szakaszvezetőnek nevezték ki. Egy éjszaka a harminc kiválasztott katonatársa közé kerülve - számára utólag derült ki - hogy nem az eredeti, hanem egy arab falu „ártatlan” lakosságát lekaszabolták. Miután „a lázadó falu lakossága nagy bölcsen meglépett, egyszerűen kiirtottuk a legközelebbi arab falu lakóit”. - mondta kísérőjük a török származású Szulejmán.

-          „De hát ez a falu ártatlan volt! - jegyezte meg Lang.

-          Maga nem érti ezt, mein Lieber. Ez egy arab falu volt. Tehát nem lehetett ártatlan….

Vége a háborúnak….

1918. október 30-án először Törökország kötött fegyverszünetet az antanttal. A „Günther alakulat” Von Reckow kapitánnyal az élen elindult hazafelé. November 12-én megtudták, hogy Németország is letette a fegyvert. „Csend támadt….Reckow alig valamivel hangosabban, mint első ízben, megismételte:

-          Németország letette a fegyvert,

Néhány perc múlva valaki rázendített:>> Megverjük, legyőzzük a franciákat<<, néhány dragonyos vad kórusba kezdett….”

Főhősünk békeidőben…..

„Senkinek sem kellünk…”

Vonatra ült és felemás civil holmiba öltözve „Hiába” utazott rokonaihoz. Gyámjával is találkozott, aki azt szerette volna, hogy a lelkészi hivatást válassza, apja végakarata szerint. Ő azonban nem tisztelte apja végakaratát. Értetlenül szemlélte a város forgatagát, „nyitott” teherautók száguldottak el mellette. „Katonák és kék kezeslábasba öltözött munkásokkal…Puska volt a vállukon, vörös szalag a karjukon. Az Internacionálét énekelték.” Németországban rövid időre „Liebknecht” és kommunista barátai vették át a hatalmat. Ő az új „Kaiser” mondták.

Schrader a volt dragonyos szakaszvezető mindkettejük számára munkát talált egy páncélszekrény üzembe. Itt konfliktusa támadt egy idősebb szakival, mert gyorsabban dolgozott a keze alá, mint azt ő fizikailag elbírta volna….A lassúbb tempót szabotázsnak tartotta. „Ez nem szabotázs, ez szolidarítás. A hadseregnél felettesek vannak, parancsok vannak, ezenkívül semmi sincs..De itt szaktársak vannak”…- mondta az „öreg Karl”, aki az elbocsátásától tartott.

„Ha nem segítesz rajta, kihajítják” érvelt Schrader is.

-Nem tehetek róla…a kötelességem teljesítem válaszolt Rudolf.”

Schrader kis idő múlva így folytatta: „..ilyen a híres civil élet! Nyakig benne ülsz a szarban, és senki sincs, aki parancsot adna! Senki, aki azt mondaná, mit kell tenned! Örökké mindenben neked kell döntened!”

Ezen egy percig elgondolkodott és bizonytalanul igazat adott volt szakaszvezető társának, de a helyzet - a Meister jóvoltából - aki felfigyelt a lassított tempóra nem változhatott. Barátjával együtt elbocsátották.

A” szabadcsapatok” embereket toboroztak.

Két nappal azután, hogy az üzemből elbocsátották őket Schrader „viharsebesen berobbant a szobába, és mint az őrült” kiabálta: „A szabadcsapatok embereket toboroznak!” Három nappal később ismét felszerelve és felfegyverezve” elhagyták „H.városát…”

Főhősünk a vonaton egyenruhájára pillantott és érezte, hogy újjáéled. A Határőrséghez osztották be őket „a W-ben állomásozó Rossbach-különítményhez…” (Rossbach főhadnagy lett a főnökük..). Egyelőre tétlenségre voltak „kárhoztatva”, várták a parancsokat. Időnként híreket kaptak a Lettországban harcoló szabadcsapatokról. Anglia nyomására a weimari Németország aztán visszarendelte a csapatokat Lettországból. „Azok azonban nem voltak hajlandók visszatérni. Nem sokkal később megdöbbenéssel” vették hírül, hogy a>> szalonkabátos urak<<- ahogy Rossbach jellemezte őket- „aláírták a versailles-i szerződést.” És hozzátette”hogy az igazi Németország nem Weimarban, hanem ott van, hol a német férfiak tovább vívják a harcot.”

A „baltikumerek” - mert így nevezték azokat, akik a Baltikumban védték Németország határait - visszaérkeztek Kelet-Poroszországba. Langot és társait az „s.-i” helyőrségbe osztották be. Semmi dolguk nem akadt. Vártak. Végre…”felvirradt a csata napja” a Ruhr-vidéki bányászok sztrájkját kellett elfojtaniuk. „A megtorlás könyörtelen volt, mindenkit, aki vörös karszalagot viselt azonnal” agyonlőtték.

A spartakista foglyok (mert a sztrájkot ezek a baloldaliak szervezték - Szerk) között főhősünk felfedezett egy „bizonyos Henckel nevűt”, - aki az összecsapásokban sérült meg a fején - akivel együttharcolt a Baltikumban. Rudolf parancsra várt. Az előljáró hadnagy is felismerte Henckelt, aki menetelés közben menekülni próbált. Rudolf minden további nélkül agyonlőtte.

A Ruhr-vidék után Felső-Szilézia következett, ahol lengyel felkelők ellen harcolt. A felkelők az „antant hallgatólagos beleegyezésével megkísérelték Németországtól azokat a területeket elragadni, amelyeket a népszavazás nekik juttatott.. A lengyelek visszaszorultak.

Mégis ezt követően tudták meg „hogy a Német Köztársaság hálaképp, mert a keleti határokat megvédték” és „elfojtották a spartakisták lázadását” majd „Németországnak Felső-Szilézia kétharmadát” megmentették az utcára az utcára kerültek….

Az 1922-es esztendő nagy fordulata….

„M.-ben” kubikos, gyári segédmunkás, később kifutó majd rikkancs volt. Munkahelyein „csak ideig-óráig” dolgozott. Megtanulta mi az éhség, menhelyeken aludt, az óráját is zálogba adta. Aztán „hallatlan szerencse” köszöntött rá, elszegődött segédmunkásként „egy olyan hídépítkezéshez, amelyen a munka előreláthatólag még három hónapig” tartott. Homokszállító vagonokat ürített, majd ugyanitt betonkeverőgéphez helyezték, ahol „szüntelenül lapátolni kellett…” A motorra felvigyázó Siebert nevű munkatársa felszaggatta a cementes zsákokat és időnként egy tölcsérbe töltötte azok tartalmát, Lang „megállás nélkül lapátolt”. A Meister, kegyetlenül hajszolta őket, főhősünk többször a kimerültségtől rosszul lett. „Napi nyolc órát lapátolt”, elhatározta, hogy öngyilkos lesz. Tette elkövetésében Siebert zavarta meg.

Siebert rákiáltott:        „Te kis mocsok! - sziszegte, - Meg akarod ölni magad!....

Ez az én dolgom - mondta Lang csendesen

Ez nem a te dolgod, te disznó! És Németország?

Annak befellegzett - tette hozzá Rudolf.

Te a szabadcsapatok veteránja - ordította Siebert, Németországnak nem fellegzett be! Csak egy büdös zsidó mondhat ilyet… A háború folytatódik érted? Még ez után a disznó versailles-i diktátum után is….

Aztán Lang orra alá dugott egy újságot: „Németország fizetni fog!” Ez volt az írás címe. „Minden szenünket el akarják rabolni….meg akarják semmisíteni Németországot.

És te megakarod ölni magad!” üvöltötte Siebert.

„Reszkető mutatóujjával rábökött egy cikk közepére” és ő olvasni kezdte: „Nem Németországot nem győzték le….” Állj fel disznó!” kiáltott rá Rudolfra - Állj fel, ha Németországról beszélsz!” Lang felállt: „Németországot nem győzték le. Németország győzni fog. A háború nem ért véget. Csak más formát öltött” Nézte megsemmisülten az újságot és tovább olvasta. „Ezt nekem írták” - gondolta.

„Katona vagy! Még mindig katona vagy! Mit számít, az egyenruha? Katona vagy! - kiabált Siebert. Lang szinte megsemmisülten hallgatott és nagyon szégyellte magát.

Rudolf „reszkető kézzel fölvette az újságot” megkereste a címét a „Völkischer Beobachter” volt*

*Völkischer Beobachter, magyarul „Népi Figyelő” a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt hivatalos lapja volt 1920-1945 között. Az újságot 1887-ben alapították „Münchener Beobachter” néven, majd a Thule Társaság tulajdonába került 1918-ban. A „Völkischer” nevet 1919-ben vette fel. A náci párt 1920-ban vásárolta meg. Kezdetben hetente, majd 1923-tól napilapként jelent meg.

„Agyában vakító világosság gyúlt ki….”

Az első oldalon karikatúra „ötlött” a szemébe: „A nemzetközi zsidó, amint Németországot fojtogatja.”

Szórakozottan vizsgálgatta „a zsidó arcvonásait….” És hirtelen „elemi erejű megrázkódtatást” érzett.” Ráismert „kidülledt szemére, hosszú kampós orrára, puffadt arcára, gyűlöletes és visszataszító vonásaira. Valaha elégszer” nézegette azon a metszeten, amelyet az apja „a WC ajtajára szegezett.” Agyában „vakító világosság gyúlt ki…” Mindent megértett: „Ő volt az tehát. Gyerekkori ösztönei nem csaltak….” Most megértette, „hogy az ördög nem ördög: Zsidó.”

Aztán másnap az anyakönyvi hivatalhoz sietett. Kilépett katolikus egyházából és hivatalosan” Konfessioslos, aber gottglaubig” gá azaz „felekezeten kívüli, de istenhívővé” vált.

Első epizód

Hogy lesz Lang a náci párt* és az SA** tagja?

* A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (németül: Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei, röviden NSDAP, német politikai párt, amely 1933-1945 között vezette Németországot. A náci kifejezés Nazi) „nationalsozialist” (nemzeti szocialista) szó rövidített alakjából származik.

**SA a Sturmabteilung (magyarul rohamosztag) rövidítése. A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt paramilitáris szervezeteként működött és kulcsfontosságú szerepet játszott a párt hatalomra jutásában és annak fenntartásában. A Röhm puccs (1934) következtében elveszítette korábbi jelentőségét, „gyengített” változata ezt követően már nem volt jelentős….

„A párthelyiség az első emeleten volt. Csengettem, az ajtó félig kinyílt, és egy barna fiatalember nézett ki. Fekete, fényes szeme figyelmesen tekintett rám…

-          Mit kíván?

-          Beiratkozni a pártba.

Az ajtó nem nyílt szélesebbre. A barna fiatalember mögött egy ablaknál álló fiatalember hátát pillantottam meg. A nap vörös glóriát vont feje köré. Néhány másodperc telt el, majd a vörös hajú fiatalember sarkon fordult, intett, és azt mondta:

-          Rendben van.

Az ajtó teljes szélességében kitárult, és én beléptem. Egy tucat barna inges*** fiatalember tekintett rám. A barna rendkívül kedvesen és udvariasan betessékelt.

*** Barnaingesek az SA (Sturmabteilung) szervezetének tagjai voltak.

-          Legyen szíves fáradjon beljebb - mondta.

Kis asztalkához vezetett, amikor leültem, elébem tett egy kérdőívet, és én kitöltöttem. Miután végeztem, átnyújtottam a nyomtatványt a barna fiatalembernek. Ő elvette, és az asztalok között elindult a helyiség végébe. Mozdulatai élénkek és kecsesek voltak. Egy szürke ajtóhoz ért, és ott eltűnt.

Körülnéztem. A terem nagy volt és napfényes. Iratszekrényeivel, íróasztalaival és két írógépével első pillantásra kereskedelmi irodára emlékeztetett. Ám légköre nem az irodák légköre volt.

Valamennyi fiatalember barna inget, antantszíjat, csizmát viselt. Cigarettáztak, és halkan beszélgettek. Egyikük újságot olvasott. A többiek semmi különöset nem csináltak, de tétlenek sem voltak. Várakoztak.

Felálltam, és mintha a levegő feszültséggel telt volna meg. Néztem a barna inges ifjakat. Úgy látszott, egyik sem figyel rám, de én éreztem, hogy minden mozdulatomat szemmel tartják. Az ablakhoz léptem, homlokom az üveghez nyomtam. Korgott a gyomrom.

-          Szép időnk van, nicht wahr?

Hátranéztem, a vörös fiatalember állt mellettem, olyan közel, hogy karja a csípőmhöz ért. Széles szájjal, barátságosan mosolygott, de szeme komoly és fürkésző volt. Azt feleltem >>Ja<< , és kinéztem az utcára. Lent a járdán vézna, forradásos arcú, barna inges fiatalember járt fel s alá. Bejövet észre sem vettem. A másik járdán két fiatalember ácsorgott egy kirakat előtt. Hol az egyik, hol a másik fordult hátra, nézett össze szemközt álló bajtársaival. Összeszorult a gyomrom, fejem kóválygott. Ha leülök jobban leszek, gondoltam, és sarkon fordultam. A levegő nyomban megtelt a már ismert feszültséggel. Sorra szemügyre vettem a fiatalembereket. Egyik sem nézett rám.

Nem maradt időm leülni. A helyiség végében levő kis szürke ajtó hirtelen kinyilt, megjelent a barna fiatalember, majd gyors és kecses mozdulattal utat engedett egy negyven körüli férfinak alacsony volt zömök és arca lila eres. A fiatalemberek összecsapták bokájukat, és fellendítették jobb karjukat. A zömök férfi szintén felemelte jobbját, majd leengedte, mozdulatlanul megállt a küszöbön, és olyan éles és gyors pillantást vetett rám, mintha emlékezetében azt kutatná, látott-e már. Erős melle kidomborodott a barna ing alatt, egészen rövidre nyírt haja volt, szeme elveszett duzzadt szemhéja mögött.

Közelebb jött. Lépte súlyos volt. Amikor közelebb ért, két fiatalember szó nélkül kivált a csoportból, és közrefogott.

-          Freddie! - mondta a zömök férfi.

A barna fiatalember összecsapta bokáját.

-          Jawohl, Herr Obersturmführer!*

*SS rendfokozat: főhadnagy….

-          A kérdőívet.

Freddie átnyújtotta a kérdőívet. Az Obersturmführer megmarkolta a papírt, és mutató újjával rábökött.

-          Lang?

Vigyázzba vágtam magam, és azt mondtam:

-          Jawohl, Herr Obersturmführer.

Rövid, hurkás, tömpe ujja végigfutott a kérdőíven. Majd felemelte a fejét, és végigmért. Duzzadt szemhéja eltakarta a szemét, pupillája csak keskeny résen át látszott. Tekintete fáradt volt és álmos.

-          Hol dolgozik?

-          A lingenfelseri építkezésnél.

-          Van ott olyan szaktársa, aki párttag?

-          Azt hiszem, egy.

-          Nem bizonyos benne?

-          Nem. De azt tudom, hogy olvassa a Völkischer Beobachter-t

-          Hogy hívják?

-          Siebert.

Az Obersturmführer Freddie-hez fordult, nem a nyakát fordította felé, hanem egész törzsét, mintha a nyakát a vállához forrasztották volna.

-          Ellenőrizd.

Freddie leült egy asztalhoz, és böngészni kezdte a kartotékokat. Az Obersturmführer visszahelyezte hurkás mutatóujját a kérdőívre.

-          Törökország?

-          Ja, Herr Obersturmführer.

-          Melyik alakulatnál?

-          Herr Rittmeister Günther alakulatánál.

Freddie felkelt.

-          Siebert párttag.

A hurkás mutatóujj néhány sort átugrott.

-          Á! A szabadcsapatok!

És egyszerre nem volt már álmos a tekintete.

-          Melyik alakulatnál?

-          Oberleutnant** Rossbach különítményénél.

**katonai rendfokozat: főhadnagy.

Az Obersturmführer elmosolyodott, keskenyre nyitott szeme felcsillant, ínyenc módjára összecsücsörítette az ajkát.

-          Baltikum? Ruhr? Felső-Szilézia?

-          Mindhárom.

-          Gut.

Vállon veregetett, a két fiatalember, aki közrefogottt, elhúzódott mellőlem és visszaült a helyére. Az Obersturmführer darabosan Freddie-hez fordult:

-          Állítsd ki az ideiglenes igazolványát.

Pupillái összeszükültek, tekintete ismét álmos lett.

-          Előbb SA-jelölt lesz, aztán ha érdemesnek találjuk, esküt tesz a Führerre, és felvesszük SA-nak. Van pénze egyenruhára?

-          Sajnos nincs.

-          Miért nincs?

-          Alig egy hete még munkanélküli voltam.

Az Obersturmführer szegletes mozdulattal az ablak felé fordult:

-          Otto!

A vörös fiatalember hátraarcot csinált, bicegve hozzáfutott, és összecsapta bokáját. Sovány, szeplővel telehintett arca mosolyra nyílt.

-          Odaadod neki Heinrich egyenruháját.

Otto felhagyott a nevetéssel, arca komor lett és szomorú. Azt mondta:

-          Heinrich egyenruhája nagy lesz neki.

Az Obersturmführer vállat vont.

-          Majd megigazíttatja

Csend borult a szobára. Az Obersturmführer végig sétáltatta tekintetét a fiatalembereken és hangosan ezt mondta:

-          Egy szabadcsapatos megérdemli, hogy Heinrich egyenruháját viselje.

Freddie átnyújtott az Obersturmführernek egy összehajtott igazolványt. Az kinyitotta, belepillantott, és átadta nekem.

-          Amíg újabb parancsot nem kapsz, maradj az épitkezésnél.

Boldogan vettem tudomásul, hogy tegezett.

-          Add meg a címed Ottónak. Majd ő elviszi neked Heinrich egyenruháját.

Az Obersturmführer sarkon fordult, ismét visszajött, és a szemembe nézett.

-          Egy szabadcsapatosnál bizonyára akad valamilyen fegyver?

-          Mauser pisztoly.

-          Hová rejtetted?

-          A szalmazsákomba.

 Megvonta erős vállát.

-          Gyerekség.

Szegletes mozdulattal az ifjú emberek csoportjához fordult, rájuk hunyorított, és azt mondta:

-          A szalmazsákoknak nincsenek titkaik aSchupók* előtt.

*Schutzpolizei rövidítés: rendőr

A fiatalemberek kacagtak, de ő szenvtelen maradt. Amikor a kacagás elült folytatta:

-          Otto majd megmutatja, hová rejtsd el.

Freddie megérintette a karom.

-          Ottóban megbízhatsz. A saját pisztolyát olyan ügyesen eldugta, hogy maga se találja.

A fiatalemberek újra kacagtak, és ezúttal az Obersturmführer is elnevette magát. Majd erős kezével elkapta Freddie nyakát, néhányszor előre hajlította, és franciául többször megismételte:

-          Petite canaille! Petite canaille!**

**Kis csibész…..

Freddie ide-oda forgolódott, de nem túlságosan igyekezett a fogásból szabadulni.

-          Petite canaille! Petite canaille! - mondta az Obersturmführer és arcát elöntötte a vér.

Végül úgy meglökte Freddie-t, hogy Otto karjába esett, az pedig az ütés erejétől felbukott. A fiatalemberek harsogva kacagtak.

-          Achtung!***- kiáltotta el magát az Obersturmführer.

*** Figyelem….

És mindenki megmerevedett. Az Obersturmführer a vállamra tette a kezét.

-          SA-jelölt - szólalt meg ünnepélyesen.

Szünetet tartott, és kihúztam magam.

-          A Führer fenntartás nélküli odaadást vár el tőled!

Azt feleltem.

-          Jawohl, Herr Obersturmführer!

Az Obersturmführer eleresztett, egy lépést hátrált, vigyázzba vágta magát, fellendítette jobb karját, és harsányan felkiáltott:

-          Heil Hitler!

A fiatalemberek kinyújtott karral, feszesen álltak. Majd egységesen, rekedten és hangosan szótagolva kiáltották:

-          Heil Hitler!

Hangjuk erőteljesen visszhangzott bennem. Mélységes megbékélést éreztem. Ráleltem utamra. Egyenesen és világosan nyílt meg előttem. Várt rám a sírig tartó kötelesség.”

Az első epizód itt véget ér……

Főhősünk bár még az építkezésnél dolgozott, esténként „bebújt” egyenruhájába és élni kezdte igazi életét.

Az SA szakadatlan harcban állt a kommunistákkal, aztán társaival egy tanító meggyilkolásáért tízévi börtönre ítélték. A börtönből - büntetésének felét letöltve - 1929-ben szabadult.

Talonba helyezték….

A párt ezután úgy határozott, „hogy egy időre talonba teszi”, és báró von Jeseritz ezredes pomerániai birtokára egy méneshez helyezi. Az öreg ezredes- mert a „jó németnek legyenek ivadékai és egy tanyára asszony kell feleségül választotta Langnak Elsie-t „az öreg Wilhelm lányát….” Majd hozzátette: „Lényeg a tiszta faj. Mindketten jó németek vagytok, jó német ivadékokat nemzetek, és csak ez számít! Épp elég büdös szláv van úgyis Pemerániában.” Főhősünk nehezen állt kötélnek, de aztán mégis beadta a derekát. Az ezredes - szitkozódások közepette - parancsba adta, hogy feleségül vegye Elsie Brückert. Nem volt könnyű az életük. Jeserits tanácsára belépett a „Bundba” az 1924-ben alapított népi szövetségbe, amelynek célkitűzése a német parasztság felemelkedésének elősegítése. Hamarosan fiuk született.

Találkozása Heinrich Himmlerrrel….….

A Bund egyik - Jeseritsnél tartott ülésén - a sors összehozta Himmlerrel az SS vezetőjével.

Lang: „Gallérján megpillantottam a tölgyfaleveleket, és vonásait is felismertem: Himmler volt. Összecsaptam a bokám, és jobb karom fellendítettem. Szívem hevesen vert

-          Ez itt Lang mutatott be von Jeseritz.

Himmler arca kifejezéstelen volt

-          Maga ugye részt vett Kadow kivégzésében?

-          Jawohl, Herr…..

Sietve közbeszólt.

-          Ne szólítson a rangomon

Majd folytatta:

-    Ugye, öt évet ült börtönben?

-    Ja.

-    És azelőtt Törökországban volt?

-    Ja.

-    Dragonyos szakaszvezetőként

-    Ja.

-    Szülei, ugye meghaltak?

-    Ja.

-    És két asszonyhúga van?

Egy pillanatig tétováztam, majd azt mondtam:

-          Nem tudtam, hogy húgaim férjhez mentek.

-          Haa! - kacagott fel von Jeseritz. - A prátenak jó értesülései vannak.

Himmler folytatta:                            -    Örülök, hogy két húga férjhezmeneteléről értesíthetem.

Majd azt mondta:                            -    Ugye maga szervezte meg körzetében a Bund milicistaszakaszát.

-          Jawohl.”

Himmler megbízta egy milicista lovasszázad megalakításával, amit nem kis nehézség nélkül sikerült felállítania. Szolgálatai elismeréseképpen bekerült a Führer elitcsapatába, felvették az SS*-be.

*Az SS a Schutzstaffel (rohamosztag) rövidítése. A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt katonai és védelmi szervezete. A rohamosztagot 1925-ben állították fel. Tagjainak kiválogatása igen szigorú követelmények mellett történ (több generációra visszamenően a német származás igazolása, megfelelő testmagasság, büntetlen előélet, kitűnő egészség…) Az SS 1929-ig az SA alá tartozott, ekkor Heinrich Himmler vette át a vezetését.

Több változata ismert: Allgemeine-SS (nem hadszíntéri), Waffen-SS (harctéri), Leibstandarte (Hitler személyes testőrsége) stb.

Jelszavuk: „Becsületed a hűség….”

Közben Hitler¹ átvette a hatalmat Hindenburg² elnöktől, a náci párt elsöprő győzelmet aratott.

Egy SS rendezvény után Himmler³ ismét magához kérette. Első találkozásuk óta két év telt el.

Főhősünk tudatára ébredt, hogy „a katonának nem kell többé lelkiismereti kérdésekkel bajlódnia. Elég, hogy hűséges” és engedelmeskedik a parancsnak. Egyetlen kötelessége van az engedelmesség.

Rudolf Lang Oberscharführer*

* SS rendfokozat: törzsőrmester….

Második találkozójukon a Reichsführer **(Himmlerről van szó - a Szerk.) eddigi SS szerepléseire figyelemmel a dachaui Konzenttrationslager parancsnokságára osztotta be. (KL) A börtönbe szerzett tapasztalatai és „ sajátos képességei, ilyen fajta munkakörben lehetnek leghasznosabbak” - tette hozzá Himmler.

** SS-birodalmi vezető

Bár felesége ellenkezett - és sorolta a maga érveit - három nap múlva, mégis elfogadta a Reischführer ajánlatát. Ettől kezdve gyorsan emelkedett a ranglétrán. Először Untersturmführernek*, 1938-ban Obersturmführerré**, 1939 januárjában Hauptsturmführerré*** lépették elő.

* SS-hadnagy, **SS-főhadnagy, SS-százados.

Már öt éve volt a dachaui ún. átnevelő tábor parancsnokságán” amikor elérkezett 1940 tavasza….” Parancsot kapott Himmlertől, hogy menjen Lengyelországba azzal, hogy alakítson át „egy régi lengyel tűzérségi kaszárnyatelepet koncentrációs táborrá. Az új KL-t, a közelében fekvő városka után, Auschwitznak nevezték el.”

Felesége és gyerekei - két fia és egy lánya - átmenetileg még Dachauba maradtak. „Az éjszaka kellős közepén” két társával és a gépkocsivezetővel érkezett Auschwitzba, „egy rekvirált házban” aludt.

A régi tábor

Kb. „három kilométernyire volt a várostól. A KL-nek azonban a lengyel tüzérek kaszárnyáinál jóval messzebbre kellett elnyúlnia, s egyúttal egy másik, zárt övezetben lévő, különálló Lagerz is fel kellett ölelnie Birkenau közelében….” Az építkezést az előírt egy év alatt befejezték.”A felavatásra aReichsfürer személyesen jött el…” Tíz nappal a látogatás után főhősünket Sturmbannführerré* léptették elő.

Sturmbannführer=SS rendfokozat, őrnagy

Tevékenysége nyomán a KL hatalmas várossá nőtt” de még mindig kicsi volt ahhoz, hogy az egyre sűrűbben áradó foglyok özönét befogadja.”

Himmler most Berlinben rendelte.

Aztán szigorúan titoktartásra kötelezve közölte vele: „A Führer - jelentette ki élesen - elrendelte az európai zsidókérdés végleges megoldását.

-          Magát szemeltük ki a feladat végrehajtására.

-          Nein, Herr Reichsführer.”

Megtisztelve érezheti magát folytatta Himmler. Majd hozzá tette: „Úgy találtam, hogy kivégzési helyül az auschwitzi KL a legmegfelelőbb. A kivégzés végrehajtó közegéül magát szemeltem ki.

-        Magára azért esett a választásom, mert van szervezőtehetsége…. és mert ritka lelkiismeretességgel végzi munkáját….

-          Az a feladat vár magára, hogy a parancsot végrehajtsa.”

Lang vigyázzba vágta magát és azt felelte:

-          Jawohl, Herr Reichsführer!”

Az első hat hónapban a tervek szerint kb ötszázezer fő érkezésére számítottak…

„Különleges kezelések.”

.Az ötszázezres számot alapulvéve, havonta nyolcvannégyezer fő, huszonnégy óra alatt kétezernyolszáz főt kellett volna „különleges kezelésben”** részesíteni. Ez azonban hibás számítás volt, mert nem vették figyelembe a munkaképesek várható kezdetben magasabb számát.

** különleges kezelésen a munkaképtelen személyek megsemmisítését értették.

Mielőtt a feladat végrehajtását megkezdték volna, tanulmányozta a treblinkai haláltábor gyakorlatát.

Lang az azt követő hetet „borzasztó szorongásban” töltötte. Treblinka teljesítménye alig érte el huszonnégy óra alatt az ötzáz főt. Auschwitznak pedig az előirányzat szerint háromezret kellett teljesítenie.”

Ezért elhatározta, hogy „a táborban, mintegy kisérleti állomásként” létrehozza „a treblinka berendezés mását”, legyen lehetősége új módszerek kipróbálására. Erre mindössze három napot adott magának.

Az elgázosításra teherautók alkalmazását „kényszermegoldásnak” tartotta. A „Cyclon B” alkalmazását hatásosabbnak vélte. Ki is próbálták. „Egy doboz egykilós Cyclon B elegendő volt, hogy tíz perc alatt kétszáz munkaképtelennel végezzen…” Arra is rájött, hogy a gázkamrákat össze kell kötni a vasútállomással”, hogy egy sínpár segítségével a transzportokat háztól házig lehessen szállítani.

Rudolf rengeteget dolgozott rendszeresen távol volt Elsie-től és a gyerekektől. Felesége aggódott érte…

A tábor „összteljesítménye” azonban nem volt magasabb, mintTreblinkában. Az elgázosítás ugyan gyors és biztos volt, kiküszöbték a lázadásokat is, de naponta ötszáz hullánál többet nem tudtak elföldelni. Setzler - az ő társa - szerint: „Tulajdonképpen ölni az semmi. Az elföldelés, az vesz sok időt igénybe…” A másik probléma: „A gödrök rengeteg helyet foglalnak el… Kulmhófban - ahol tapasztalatcserén járt - rádöbbent: egyetlen megoldást maradt: elégetni a holttesteket. Kemencék. Hogyan is nem „jutottak eszembe a kemencék?-„ sajnálkozott Lang a látogatásakor. Bizonyos volt benne, hogy eléri, sőt túlszárnyalja a „terv előírta teljesítményt.”

Elképzeléseit tovább mélyítette…

Rájött „hogy olyan, üzemhez hasonló futószalagot kell” bevezetni, „amely a megsemmisítendő személyeket a vetkőző helyiségből a gázkamrába, a gázkamrából a kemencék a lehető legrövidebb idő alatt szállítja…” Himmlertől szabad kezet és sok pénzt kapott a gázkamrák építésére. Ismét sokat dolgozott. Reggel hét órakor ment el otthonról és éjjel „tíz-tizenegy óra tájban” tért haza.

A „két nagy páros kemence néhány nappal határidő előtt elkészült, és 1942. július 18-án a Reichsführer személyesen jött a felavatására…” A látogatás - a munkák szemrevételezése - után a Reichsführer: „Rudolf Langot 1942. július 18-i hatállyal SS Obersturmführerré ***léptette elő…”

*** SS rendfokozat: Obersturmbannführer=alezredes

Hamarosan hozzákezdtek a tovább két gázkamra megépítéséhez. 1942. augusztus 16-án értesítést kapott Berlinből, „hogy Standartenführer* Kellnert megbízták, látogassa meg a tájékozódás céljából a birkenaui KL berendezéseit.” Miután Kellner alaposan tanulmányozta a „Kremákat” (krematóriumok - a Szerk.) főhősünknél ebédelt. Elsie - miközben likőrért átment a másik szobába - a félig nyitva hagyott üvegajtón át átszűrődő beszélgetés részesévé válva rádöbbent, mivel is foglalkozik a férje valójában.

.

* Standartenführer SS rendfokozat, magyarul ezredes

Elsie és Rudolf drámai vitájának

néhány mozzanata.

A vendég távozása után nagy vita kezdődött köztük.

Elsie: „Szóval ez a munkád.

Rudolf: Nem tudom, miről beszélsz.”

Elsie: Szóval elgázosítod őket. És ezt a borzasztó szagot ők árasztják….

Rudolf: Természtesen elégetjük a halottakat. Jól tudod Németországban mindig is hamvasztottak. Ez amolyan egészségügyi intézkedés.

Elsie: Hazudsz! Elgázosítod őket…..

Rudolf: Azt hiszed, hogy nekem kedvem telik benne?!”

Rudolfot nyomban elöntötte a szégyen: elárulta a Reichsführert. Felfedett a felesége előtt egy államtitkot.

Elsie sikoltva ismételte:

- Megölöd őket….

Rudolf: „Számukra is jobb, ha így bánunk velük, mintha hagynánk, hogy éhen pusztuljanak.”

Elsie: „Tehát ezt tervelted ki.

Rudolf: Dehogyis én! Én itt nem számítok! Ezt a parancsot kaptam…

Elsie: Ki volt képes ilyen parancsot adni?

Rudolf: A Reichsführer

Elsie: De kérhettél volna más beosztást.

Rudolf: Meg is tettem, önként jelentkeztem a frontra, de a Reichsführer nem engedett.

Elsie: Meg kellett volna tagadnod az engedelmességet.

Rudolf: Amit mondasz, az ellenkezik a becsülettel…

Elsie: És amit teszel?

Rudolf: Ha megtagadtam volna a parancsot, akadt volna más, aki végrehajtsa. Mindaz, amit a táborban teszek, parancsra teszem. Engem nem terhel felelősség!

Elsie: Te teszed!

Rudolf: Én csak egy csavar vagyok, semmivel sem több. Ha a hadseregben egy parancsnok valamilyen parancsot ad ki, egyedül őt terheli a felelősség. Ha a parancs rossz, a parancsnokot büntetik meg, sohasem azt, aki végrehajtja.

Elsie: Miért ne ölhetnéd meg a saját gyerekedet is?

Rudolf: A Reichsführer soha nem adna nekem ilyen parancsot.

Lang lesütötte a szemét, de már késő volt.

Elsie: Nem vagy biztos benne…Megtennéd…!

Lang azt akarta felelni, hogy „Természetesen nem”, de a szavak a torkára forrtak. És váratlanul azt felelte: „Természetesen”

A kemencék teljes gőzzel tovább dolgoztak…

Rudolf Langot 1943 decemberében a koncentrációs táborok felügyelőjévé nevezték ki, elhagyta Auschwitzot, családját pedig Berlinbe költöztette. 1944-ben még visszatért oda, hogy utódjának segítsen. „A táborba ugyanis négyszázezer magyarországi zsidó érkezett.” A Harmadik Birodalom összeomlott, a háború véget ért. Lang és hasonszőrű társai menekültek amerre láttak.

Egy tanyán tudta meg,

hogy Heinrich Himmlert elfogták, aki öngyilkosságot követett el. Langot „fájdalom és eszeveszett düh” fogta el… „Elárult” - mondta, „Ahelyett,hogy kiállt volna…Ahelyett, hogy azt mondta volna:>> Mindenért vállalom a felelősséget<<

Rudolf megragadta barátja karját: „Hát nem érted megszökött! Ő, akit jobban tiszteltem apámnál.” Képtelen volt folytatni a beszélgetést. Fájdalom és szégyen fojtogatta a torkát. Még az összeomlás sem tett rá ilyen hatást.

Aztán 1946. március 14-én két amerikai tiszt letartóztatta, egy tanyán, ahol eddig bujkált.

Egyik börtönből a másikba hurcolták….

A nürnbergi perben tanúként hallgatták ki. Cellájában egy amerikai ezredes is felkereste.

„Ezredes: „Maga nyomorgott?

Lang ránézett. - Az ezredes bőre rózsaszínű volt és tiszta” mint egy jól ápolt csecsemőé. Még csak fogalma sem lehetett arról a világról, amelyben” ő élt.

Lang: Igen, elég sokat nyomorogtam.

Ezredes: „Ez nem mentség

Lang: Nincs szükségem mentségre. Parancsnak engedelmeskedtem.

Ezredes. Mivel magyarázza, hogy idáig jutott?

Lang: Azért esett rám a választás, mert szervező tehetségen volt.

Ezredes: Úgy látszik nem értett meg. Még most is meg van győződve, hogy ki kellett írtani a zsidókat?

Lang: Nem most már nem.

Ezredes: Miért nem?

Lang: Mert Himmler öngyilkos lett. Ez bizonyítja, hogy nem volt jó parancsnok, nyilván akkor sem mondott igazat, amikor kijelentette, hogy a zsidókat ki kell írtani.

Ezredes: Ha mindent újra kellene kezdeni, nem így cselekedne?

Lang: De igen, ha parancsot kapnék, ugyanígy cselekednék.

Ezredes: A lelkiismerete ellen cselekedne!

Lang: Minek gyötörtem volna magam gondolkodással? Egyetlen kötelességem: engedelmeskedni a parancsnak.

Ezredes. De nem ilyen iszonyú parancsnak! Hogy tehette? Ez borzasztó!... Ezek a gyerekek és asszonyok. Nem érez lelkiismeretfurdalást? No és,ha rájuk gondol, mit érez?

Lang: Semmi különöset.

Ezredes: Maga teljesen kivetkezett emberi mivoltából…”

Az ezredes sarkon fordult és távozott, Lang pedig megkönnyebbült….

Miután Auschwitz Lengyelországhoz tartozott a lengyelek ragaszkodtak hozzá, hogy ők ítélkezzenek felette:

Második epizód

A tárgyalás 1947. március 11-én kezdődött Varsóban. Miután felolvasták a vádiratot Lang szót kért, felállt és vigyázzba vágta magát:

„ - Mindazért ami Auschwitzba történt – mondta - egyedül én vagyok a felelős. A beosztottjaim semmiről nem tehetnek.” Csupán a vád személyét érintő kérdését akarta helyesbíteni. Sorra hallgatták meg a tanúkat.

„ Maga három és fél millió embert gyilkolt meg!” - kiáltott fel egy ízben az ügyész.

Lang szót kért és helyesbített:

„ - Engedelmet, csak két és fél milliót.”

A terem felmorajlott, az ügyész rárivallt Langra, hogy cinikus. Pedig semmi egyebet nem tett, csak helyesbített egy pontatlan adatot gondolta Lang.

Egy kérdésre válaszolva kijelentette:

„Mihelyt észrevettem, hogy a gázkészlet fogyni kezd, természetesen, mindent elkövettem, hogy a hiányt pótoljam.”

Ügyész: „Maga a gázt is éppúgy raktári készletként kezelte, mint a kenyeret és a tejet.”

Lang: „Ezzel a feladattal bíztak.”

Ügyész: „Tehát azzal a feladattal bízták meg, hogy minél több gázt vételezzen, és minél több embert írtson ki.

Lang: „Ilyen parancsot kaptam”

Ügyész:” De azt mégsem tagadhatja, hogy szokatlan buzgalmat és kezdeményezést fejtett ki gyilkos feladatkörében.

Lang: „A parancsok végrehajtásában mindig buzgalmat és kezdeményezőkészséget tanúsítottam, de e parancsok megfogalmazásában nem volt részem.

Ügyész: „Próbált valahogy szabadulni szörnyű feladatától?”

Lang: „Mielőtt a Reichsführer rám bízta, hogy a zsidókkal végezzek, a frontra kértem magam”.

Ügyész: „És később?”

Lang: „Később ez a kérdés fel sem merülhetett: azt hitték volna, hogy ki akarok bújni a feladatom alól.”

Ügyész: „Tehát kedve telt megbízatásába?”

Lang: „Egyáltalán nem, egyáltalán nem telt kedvem benne…

Ügyész: „Akkor tehát megmondaná, mi a véleménye róla? Hogyan ítélte meg az effajta feladatokat?”

Lang: „Kellemetlen munka volt”

Ügyész: „Azt olvasom a vallomásában: >> A zsidónők gyakran ruhájuk alá rejtették gyermekeiket, ahelyett, hogy magukkal vitték volna őket a gázkamrába. A Sonderkommando azt a parancsot kapta, hogy SS-ek jelenlétében kutassa át a ruhákat. A megtalált zsidó gyerekeket gázkamrába vetették.<< Pontosan idéztem szavait?”

Lang: „Igen. Valamit azonban helyesbíteni szeretnék. Nem azt vallottam, hogy a gyerekeket gázkamrába >>vetették<<, hanem azt, hogy gázkamrába >>küldték<<.

Ügyész: „Ne lovagoljon a szavakon! Nem keltettek magában szánalmat ezek a szegény asszonyok, akik vállalták a halát, és végső kétségbeesésükben a hóhérok emberi érzéseire bízták gyermekeiket?

Lang: „Nem voltam abban a helyzetben, hogy szánalmat érezhessek. Kötöttek a parancsok. A gyerekeket munkaképtelennek tekintették, tehát el kellett gázosítanom őket.”

Ügyész: „Egyszóval soha még csak eszébe sem jutott, hogy megkímélje életüket?”

Lang: „Soha eszembe sem jutott,hogy megtagadjam a parancsot. Különben is mit csináltam volna a gyerekekkel a KL-ben? Egy KL nem alkalmas hely a gyermeknevelésre.

Ügyész: „Maga ugye családos?”

Lang: „Igen.”

Ügyész: „És szereti a gyermekeit?”

Lang: „Természetesen.”

Ügyész: „Hogyan egyezteti össze a saját gyermekei iránt táplált szeretetét a zsidó gyermekekkel szemben tanúsított magatartásával?”

Lang: „A kettőnek semmi köze egymáshoz. A táborban katona voltam. Odahaza természetesen másképp viselkedtem.”

Ügyész: „Azt akarja ezzel mondani, hogy két lélek lakozik magában?”

Lang: „Igen”.

„Az elnök április 2-án hirdette ki az ítéletet.” Rudolf Lang ezt vigyázzállásban hallgatta végig. Az volt, amire számított. Azt is kimondta, hogy nem Varsóban, hanem a saját táborában Auschwitzban akasszák fel, „mégpedig arra a bitófára”, amit ő ácsolt a foglyok számára.

„Egy pillanattal később az egyik fegyőr” megérintette a vállát. Levette fülhallgatóját, azt a székre téve ügyvédjének megköszönte védelmét. Az ügyvéd biccentett, de nem fogott vele kezet.

Nem sokkal ezután rázárult a cella ajtaja. Leült az ágyra és gondolkodni próbált.

Néhány hosszú perc telt el és semmit sem érzett. Mintha saját halála nem is rá tartozott volna.

Felkelt, s fel-alá kezdett járkálni.

Kisvártatva azon kapta magát, hogy lépteit számolja…

Felhasznált irodalom:

Robert Merle

Mesterségem a halál

Európa Könykiadó Bp. 2011

Internet-wikipedia

Szövegmagyarázat:

1. Adolf Hitler (1889-1945) Németország Führere, és kancellárja. A kancellári feladatokat 1933-tól töltötte be.

1934-től a német nemzet Führere egészen 1945 áprilisában bekövetkezett öngyilkosságáig. Hitler egyben a Nemzetiszocialista Németmunkáspárt első számú vezetője. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, illetve a www.historiamozaik.blogspot.com című blog részletesebben is foglalkozik.

2. Paul von Hindenburg (1847-1934) hivatásos katona, német tábornok és nemzeti hős. Az első világháborúban elszenvedett német vereség után az ún. weimari köztársaság elnöke. Polgárháborútól tartva 1933. jan. 30-án Hitlert nevezte ki Németország kancellárjává.

3. Heinrich Luitpold Himmler (1900-1945) náci vezér, az SS első számú vezetője. A német belbiztonsági erők teljhatalmú főnöke. Életével a www.historiamozaik.atw.hu c. honlap a „Heinrich Himmler végnapjai” c. szerkesztés részletesen foglalkozik.

Forrás:

Internet-wikipedia

www.historiamozaik.atw.hu

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2012. február 14.