Konferencia Teheránban 1943

Mi történt a tárgyalások szüneteiben?

 

A második világháború még javában tartott, amikor a „három nagy” Churchill angol miniszterelnök, Roosevelt az Egyesült Államok elnöke, valamint Sztálin a Szovjetunió első számú vezetője együtt először vitatták meg a háború további menetét, a világ, benne Európa jövőjét. Elfogadtak egy nyilatkozatot „a Németország elleni háborúban folytatandó közös tevékenységről és a három hatalom háború utáni együttműködéséről, valamint egy nyilatkozatot Iránról.” A konferencia a Teheráni szovjet nagykövetségen zajlott 1943. nov. 28 - dec. 1 között. A szerkesztés a „Teherán, Jalta Potsdam” c. könyv 1972-es magyar kiadása és „Tolmács voltam Teheránban” ugyancsak 1972-ben megjelent könyvre támaszkodva a tárgyalások szüneteire koncentrálva igyekszik bemutatni a plenáris ülések közötti eseményeket.

 

Miért éppen Teherán?

Az iráni császárság fővárosát „a szovjet kormány javasolta, tekintettel arra, hogy az 1921-ben kötött szerződés értelmében szovjet csapatok tartózkodtak Iránban azzal a céllal, hogy felszámolják az ott működő német ügynökök kém-és diverziós tevékenységét.” Az ország déli részén angol csapatok állomásoztak a szovjetek felé irányuló szállítmányok biztosítására. A tárgyalások résztvevőinek biztonságára szovjet csapatok és állambiztonsági szervek őrködtek. Roosevelt „rövid habozás” után szintén vállalta az utazást.

Roosevelt¹ a szovjet követségen…

Az amerikai elnök először „elhárította a meghívást” hogy ezen a követségen lakjék. „Végül azonban kényelmi meggondolások, főleg pedig a találkozó valamennyi résztvevőjének biztonsága” álláspontjának megváltoztatására késztette. Roosevelt „végső soron nem bánta meg, hogy mégis elfogadta a szovjet meghívást. Miután mindkét lábára béna volt, nehezen tudta változtatni a helyét „nagy kényelmet jelentett számára, hogy szobái közvetlenül a nagyterembe nyíltak”, ahol a konferencia plenáris üléseit tartották. Nyomós indok lehetett, hogy Sztálin² az elnök tudomására hozta „a németek valószínűleg összeesküvést fognak szervezni azzal a céllal, hogy merényletet kövessenek el a konferencia résztvevői ellen.”

Churchill³: „A brit követség és parkja csaknem szomszédos volt a szovjet nagykövetséggel, a biztonságunkra felvigyázó angol-indiai dandár közvetlen összeköttetésben állt a saját házát őrző, még ennél is nagyobb orosz erővel, csakhamar egyesült is vele, s így minden háborús igényt kielégítő őrség szigetelt el bennünket a külvilágtól. Határozottan támogattam Molotov⁴ javaslatát, hogy az Elnök költözzék át a többi diplomáciai képviseletnél háromszor-négyszer nagyobb hatalmas telek közepén álló szovjet nagykövetség épületébe.”

A szovjet küldöttség

tagjai; J.V.Sztálin, V.M. Molotov és K.J.Vorosilov⁵ „egy kisebb, emeletes villában helyezkedett el, nem messze a főépülettől; a villa egyébként az iráni szovjet követ lakása volt. A szovjet küldöttség technikai személyzete számára egy olyan épületet jelöltek ki, amelyben a múltban egy perzsa főúr háreme volt.”

Sztálin és Roosevelt első beszélgetése

A szovjet tolmács V.Berezskov írja: „Sztálin és Roosevelt találkozása előtt nagyon össze kellett szednem magam. Szinte minden idegszálamat meg kellett feszítenem, hogy jól tolmácsolhassam Sztálint. Halkan beszélt, akcentussal, arra pedig gondolni sem lehetett, hogy megismételtessek vele valamit. Feszültem figyeltem, hogy azonnal felfogjam az elhangzottakat, és máris visszaadjam angol nyelven… Szerencsémre Sztálin kimérten beszélt, s minden mondat után szünetet tartott, hogy fordítani lehessen.” Majd így folytatja: „Sztálinon, Roosevelten és rajtam kívül senki sem volt jelen. Roosevelt értesített bennünket, hogy egyedül lesz, Charles Bohlen nélkül, aki rendszerint az amerikai küldöttség tolmácsa volt….

Amikor beléptem a konferencia plenáris üléseire szolgáló terem melletti szobába, Sztálin már ott volt marsalli egyenruhában… Sztálin lassú léptekkel fel-alá járkált a szobában, s közben rágyújtott egy cigarettára”… Aztán újra járkálni „kezdett a szobában, lassú léptekkel, s gondolataiba mélyedt. Pár perc múlva kinyílt az ajtó és a Fülöp-szigeti szolga kocsin betolta a mosolygó Rooseveltet, aki nehézkesen támaszkodott tolószéke karfájára

-          Halló, Sztálin marsall - mondta vidáman és üdvözlésre nyújtotta jobb kezét - Úgy látszik, elkéstem egy kicsit, elnézését kérem.

-          Nem pontosan érkezett - válaszolta Sztálin. - Én jöttem korábban. Ez nekem, mint házigazdának kötelességem volt, hiszen, hogy úgy mondjam, mégiscsak ön van nálunk vendégségben szovjet területen.

-          Tiltakozom - nevetett Roosevelt. - Határozottan leszögeztük, hogy semleges területen találkozunk. Ráadásul ez itt az én rezidenciám. Tehát ön az én vendégem.

-          Nem fogunk vitatkozni. Inkább azt mondja, elnök úr, hogy jól be tudott-e rendezkedni. Nincs szüksége valamire?

-          Köszönöm, minden rendben van! Úgy érzem magam, mintha otthon lennék.

-          Ezek szerint jól érzi magát?

-          Nagyon hálás vagyok önnek, hogy a rendelkezésemre bocsátotta ezt a házat.

-          Kérem, jöjjön egy kicsit közelebb az asztalhoz - kérte Sztálin Rooseveltet.

A Fülöp-szigeti szolga a megjelölt helyre tolta a kocsit, megfordította azután újra behúzta a kocsi fékjét és kiment a szobából. Sztálin cigarettával kínálta Rooseveltet, de ő köszönettel elhárította; elővette saját cigarettatárcáját, hosszú keskeny ujjaival csinos kis szipkájába tett egy cigarettát és rágyújtott

-          Hozzászoktam a magaméhoz - mondta, miközben lefegyverzően elmosolyodott, és mintegy bocsánatkérően megvonta a vállát - és hol van az ön híres-neves pipája, Sztálin marsall, amellyel, mint mondják kifüstöli az ellenséget?

Sztálin ravaszul elmosolyodott és hunyorított egyet.

-          Úgy látszik már szinte valamennyit kifüstöltem. De hogy komolyan beszéljünk az orvosok tanácsa szerint csak keveset pipálhatok. Persze elhoztam magammal Teheránba, s hogy örömet szerezzek önnek, legközelebb nálam lesz.

-          Meg kell fogadni az orvosok tanácsát - mondta komolyan Roosevelt - Nekem is ezt kell tennem…

-          Van valamilyen javaslata a mai beszélgetésünk napirendjére vonatkozólag? - tért át a hivatalos hangra Sztálin.

-          Nem hiszem, hogy most rögtön számba kellene vennünk minden megvitatásra váró kérdést. Elégedjünk meg azzal, hogy általános véleménycserét folytatunk a jelenlegi viszonyokról és a jövő perspektíváiról. Az is érdekes lenne számomra, ha tájékoztatna a szovjet- német front helyzetéről.

-          Kész vagyok elfogadni a javaslatát - mondta Sztálin. Lassan cigarettásdoboza után nyúlt, kinyitotta és sokáig válogatott a cigaretták között, mintha valamiben is különböztek volna egymástól, majd rágyújtott.”

A beszélgetés folyamán az USA és a Szovjetunió első számú vezetője több időszerű kérdést érintett. Sztálin a szovjet-német front helyzetéről beszélt. Roosevelt a háború utáni időszakot hozta szóba. Franciaország is napirendre került. Roosevelt megjegyezte; hogy „véleménye szerint a francia derék nép, de teljesen új, 40 évesnél nem idősebb vezetőkre van szüksége, olyanokra, akik nem töltöttek be semmiféle poziciót az előző francia kormányban.” Sztálin megjegyezte, hogy ehhez sok idő kell…. Ez után a gyarmati országok helyzete került terítékre, majd az egy órás beszélgetés véget ért. Ezt követően került sor a konferencia első ülésére 1943. november 28-án du.16 órakor.

A katonai vezetők (Vorosilov szovjet, Brooke⁶ és Portal angol Leahy és Marshall⁷ amerikai tábornokok) nov. 29.-i tanácskozását követően a kormányfők du. 16 órakor ismét találkoztak.

A konferencián résztvevő méltóság volt továbbá: Molotov szovjet, Eden⁸ angol külügyminiszter, Harry Hopkins⁹ az amerikai elnök különleges tanácsadója valamint Archibald Clark Kerr angol és Averell Harrimann¹¹ amerikai nagykövetek.

Királyi kard Sztálingrádnak

A második találkozó előtt „ünnepélyes szertartás zajlott le, amely kifejezésre juttatta a szövetségesek egységét a közös ellenség elleni harcban… A különös gonddal megrendezett ünnepségen pompás kardot nyújtottak át VI. György¹ király és az angol nép nevében Sztálingrád lakóinak. A hatalmas kettős markolattal ellátott és intarziával díszített hüvelyű, csillogó kard, amelyet az ősi angol fegyverkovácsok legjobb utódai készítettek, tiszteletadás volt Sztálingrád védőinek”…. A szovjet tolmács így folytatja: „Sztálin világosszürke zubbonyt viselt. Ez alkalommal Churchill is egyenruhában jelent meg, s Teheránban nem is vette le többé. A dolgot mindenki úgy értelmezte, mint Churchill sajátságos reakcióját Sztálin marsalli öltözetére. Az angol miniszterelnök kezdetben csak szürke csíkos öltönyt viselt, de amikor meglátta Sztálint egyenruhájában, rögtön kért magának egy olyan szürkéskék egyenruhát, amilyet a királyi katonai légierő legmagasabb rangú tisztjei hordanak. Az egyenruha éppen megérkezett a kardátadási ünnepségre. Roosevelt szokás szerint civil ruhában volt.

A díszőrséget

a Vörös Hadsereg és a brit fegyveres erők tisztjei szolgáltatták. A zenekar eljátszotta a szovjet és az angol himnuszt. Mindenki vigyázzállásba merevedett. Azután a zenekar elhallgatott és ünnepélyes csend állt be. Churchill lassan az asztalon fekvő nagy, fekete dobozhoz lépett és felnyitotta. A hüvelyébe dugott kard bordó bársonypárnán feküdt.

Churchil két kézzel megfogta, felemelte és Sztálinhoz fordulva így szólt:

Őfelsége VI. György király nevében átnyújtom önnek ezt a díszkardot, amelyet őfelsége által kiválasztott és jóváhagyott tervek alapján készítettek Sztálingrád városa számára. Olyan mesterek munkája, akiknek ősei számtalan nemzedéken keresztül foglalkoztak kardkészítéssel. A kard pengéjére a következő feliratot vésték:>> VI. György király ajándéka az acél szívű embereknek, Sztálingrád polgárainak, az angol nép tisztelete jeléül.<<

Churchill pár lépést tett előre,

Átadta a kardot Sztálinnak, aki mögött a szovjet díszőrség állt géppisztollyal a kézben. Sztálin átvette a kardot, és kihúzta hüvelyéből a pengét. A penge hideg fénnyel csillogott. Sztálin az ajkához emelte. Azután a kardot kezében tartva, halkan így szólt:

-          Szeretném kifejezni hálás köszönetemet Sztálingrád polgárai nevében VI. György király ajándékáért. Sztálingrád polgárai büszkék lesznek e kardra. Kérem önt miniszterelnök úr, hogy adja át a király őfelségének köszönetemet…

Ismét csend következett. Sztálin lassan körüljárta az asztalt, odament Roosevelthez, és megmutatta neki a kardot. Churchill a kard hüvelyét tartotta, Roosevelt pedig figyelmesen megszemlélte a hatalmas pengét. Majd hangosan elolvasta a pengébe vésett feliratot, és azt mondta:

-          Sztálingrád polgárai valóban acélszívűek…

Visszaadta a kardot Sztálinnak, aki visszadugta hüvelyébe, majd gondosan beletette az asztalon fekvő tokba. Azután átadta a tokot Vorosilovnak, s ő a díszőrség kíséretében átvonult vele a szomszédos szobába…

És ahogy mindezt Churchill látta:

„Mielőtt a négy órára kitűzött plenáris ülés elkezdődött volna, a király megbízásából átnyújtottam Sztálinnak azt a díszkardot, amelyet maga őfelsége terveztetett és kovácsoltatott Sztálingrád dicsőséges védelmének emlékére. A nagy külső csarnokot zsúfolásig megtöltötték az orosz tisztek és katonák. Amikor néhány perces magyarázat után átnyújtottam a pompás fegyvert Sztálin marsallnak, ő egy rendkívül hatásos mozdulattal az ajkához emelte a pengét és megcsókolta. Ezután átadta Vorosilovnak, aki viszont elejtette. Orosz díszőrség kíséretében, nagy ünnepélyességgel vitték ki a kardot a teremből. Míg a menet haladt kifelé, a terem szélén ülő Elnökre pillantottam: szemlátomást megindította a szertartás. Ekkor beléptünk a tanácskozó terembe, ismét körül ültük a kerek asztalt…

Van még egy változata

Hugh Lunghi a britek részéről

a díszőrség tagjaként élte át a történteket. „Az NKVD dobtáras géppisztolyokkal adott saját dísztőrséget. A mi őreink egyszerűen feltűzték a szuronyt. Amikor Churchill hivatalosan átnyújtotta a kardot Sztálinnak az>> láthatóan meghatódott, megcsókolta a markolatot, és megmutatta a kardot Rooseveltnek, aki háttérbe húzódott a díszterem egyik felében, majd visszavette és átadta – Vorosilovnak -, aki elvette tőle, de hagyta kicsúszni a hüvelyéből. A mellkasához szorította, de ez nem segített - lezuhant a lábfejére. Teljesen elvörösödött, nagyon kellemetlenül érezte magát, de sikerült valahogy visszadugnia a hüvelybe, azután lopva vetett egy pillantást Sztálinra, és láthatóan félt, hogy leszidják.<<

Elhagyva a termet >> csoszogó hangot hallottam magam mögött, és valaki megrántotta a kabátujjamat. Churchillt követtem, aki közvetlenül előttem haladt, aki pedig a kabátujjamat rángatta persze Vorosilov volt. Amikor felé fordultam, azt kérdezte: >>Tudna segíteni?<< >> Természetesen uram. Mit tehetek önért?<< Erre ő >> Beszélni szeretnék a miniszterelnökükkel << Így beértük Churchillt, és azt mondtam:>>  Bocsásson meg uram<< mire Churchill visszafordult, kicsit zavartnak tűnt, de aztán meglátta Vorosilovot és elmosolyodott, erre Vorosilov motyogva elnézést kért. Churchill csak legyintett a kezével, azután (Vorosilov) boldog születésnapot kívánt.<<

Vorosilov rosszul tudta a dátumot. A miniszterelnök másnap ünnepelte a születésnapját.>> Churchill átsétált a követségre, ahol megszállt - folytatja Lunghi ->> én pedig követtem, keresztül a két követséget elválasztó úton. Akkor azt mondta nekem:>>(Vorosilov) biztosan csak meghívót akart (a másnapi születésnapi partira) Rosszul tudta a dátumot, és még egy kardot sem tud tisztességesen megfogni<< Churchill így ítélte meg Vorosilovot.

Zoja Zarubina* szintén jelen volt

a kard átadásánál és élénken emlékszik a szovjet államfő érzelmi reakciójára.>> Elmondhatom, hogy Sztálin sosem adta külső jelét az érzelmeinek, de igazán megindította, ahogy Churchill átadta neki azt a kardot…A hangja megremegett…és egyszerűen csak megköszönte<<

* Zoja Zarubina szovjet hírszerző tisztként szolgált az NKVD kötelékében és a sajtóügyekkel foglalkozott.

Churchill és Sztálin beszélgetése

A hivatalos eszmecsere után Sztálin most Churchillel találkozott. Mindez 1943.nov.30-án történt. Az angol miniszterelnök emlékei alapján idézem fel az eseményeket.

A miniszterelnök nov.30-át „emlékezetes” napként említi a második világháborúról szóló könyvében. Teheráni tartózkodási idején hatvankilencedik születés napját is ünnepelte, mégpedig úgy, „hogy reggeltől estig szinte szüntelenül” olyan ügyekkel foglalkozott, amelyeknél fontosabbakkal „sem azelőtt, sem azóta” nem volt dolga.

Így ír: „Minthogy az Elnök közvetlen kapcsolatot tartott fenn Sztálin marsallal, s a szovjet Nagykövetségen lakott, a velem való négyszemközti találkozást pedig, amióta eljöttünk Kairóból, állandóan kerülte, holott addig bensőséges viszonyban voltunk, s fontos ügyeink is szorosan összefonódtak, kénytelen voltam négyszemközti találkozót kérni Sztálintól.”

Sztálinnal folytatott beszélgetésének emlékeit, tolmácsa Birse őrnagy jegyzeteire hagyatkozva elevenítette fel.

Célkeresztben az „Overlord”

Bevezetőjében emlékeztette a marsallt, hogy ő félig amerikai és nagyon szereti az amerikaiakat. Amit mond a marsall „ne értelmezze úgy” mintha lenézné őket, „s tudnia kell, hogy mindig hűséges lesz” hozzájuk. Ha már „kettesben” vannak „bizonyos dolgokat jobb egyenesen kimondani.” Közölte a marsallal, hogy vitája van az amerikaiakkal az „Overlord”-dal (magyarul: „Hűbérúr”, a normandiai partraszállás fedőneve - a Szerk.) összefüggő bizonyos katonai lépésekkel. Utalt arra, „hogy nagyon fontos mihamarabb” kinevezni a partraszállás főparancsnokát. Már Quebecben mondta az Elnöknek, hogy nem bánná „ha amerikait neveznének ki” s közben ők az angolok vennék át „a földközi-tengeri erők főparancsnokságát.”……

„Az Elnök hozzájárult ehhez a megoldáshoz, így tehát az ő feladata, hogy kijelölje az >>Overlord<< főparancsnokát. Ő (Churchill - a Szerk.) mindenesetre sürgeti az Elnököt,” hogy döntsön mielőtt elutaznának Teheránból. Sztálin helyeselt. Ezután a partraszálló járművek ügyét hozta szóba, majd részletesen fogalakozott az „Overlorddal”. Sztálin hangsúlyozta, „hogy a Vörös Hadsereg helyzete az észak-franciaországi partraszállás sikerétől függ. Ha 1944 májusában elmarad a támadás, a Vörös Hadsereg feltételezné, hogy az év végéig már nem is indul meg a hadművelet.”

A miniszterelnök megnyugtatta Sztálint, hogy a partraszállás nem marad el. „Ezután Sztálin megkérdezte, hogy mikor kezdődik meg az >>Overlord<<.” Azt válaszolta, „hogy az Elnök hozzájárulása nélkül” nem árulhatja el az „Overlord” kitűzött időpontját ebédidőben azonban megkapja a választ, és azt hiszem, meg lesz elégedve vele. A beszélgetés egy óra hosszat tartott.

Beszélgetés villásreggeli közben…

Erre nov.30-án került sor. A villásreggeli 13 óra 40 perckor kezdődött.

„Roosevelt azt mondja, szeretne Sztálin marsallal egy számára kellemes újságot közölni. Arról van szó, hogy ma az egyesített vezérkarok Churchill és Roosevelt részvételével a következő javaslatot fogadták el:

Az >>Overlord<< hadműveletet 1944 májusára tűzik ki, és egy dél-franciaországi partraszállás támogatásával hajtják végre. Ennek a kisegítő hadműveletnek az ereje az addigra Rendelkezésre álló deszánt eszközök mennyiségétől függ.

Sztálin

 azt mondja, hogy elégedett ezzel a döntéssel.

Churchill

 megjegyzi, hogy a hadművelet megindításának pontos időpontja nyilván a holdfázistól függ.

Roosevelt

azt mondja, hogy amennyire most meglehet ítélni a legalkalmasabb időnek a május 15-e és 20-a közötti időszak látszik.

Sztálin

azt mondja szeretné közölni Churchill-lel és Roosevelt-el, hogy a franciaországi partraszállási hadműveletek megindulásának pillanatára az oroszok felkészülnek, hogy erős csapást mérjenek a németekre.

Roosevelt

azt mondja, hogy ez igen jó lenne, mert így nem lenne a németeknek lehetőségük arra, hogy csapatokat dobjanak át nyugatra.

Churchill

azt mondja, hogy az angolok nagy előkészületeket folytatnak az Overlord-hadművelethez. Ő, Churchill, szeretne - ha lesz rá idő - valamikor közölni Sztálin marsallal néhány részletet ezekről az előkészületekről. A többi között meglehetősen nagy problémát jelent a partraszálló csapatok üzemanyag ellátása. Az angoloknak van egy üreges kábeljük, amelyet végig fektetnek a Csatornán, s ezen az üreges kábelen, mint csövön át szállítják majd az üzemanyagot a túlsó partra.

Sztálin

Megjegyzi, hogy ez igen jó módja az üzemanyag szállításnak és nagyon megkönnyíti a helyzetet…

Churchill erről a beszélgetésről megjegyzi: „Kettőnknek ez az ünnepélyes és személyes ígérete szemlátomást nagy örömöt és megkönnyebbülést szerzett a marsallnak, s az egyetlen további téma Oroszország tengeri és óceáni kijáratainak ügye” volt.

Majd rövid szünet következett és „az eddigiekhez hasonlóan az orosz nagykövetség épületében négy órakor kezdődött a harmadik teljes ülés.”

Vacsora a brit követségen

Ahogy korábban említettem az angol miniszterelnök november 30-án töltötte be 69-dik életévét. A brit nagykövetségen szervezett vacsorát a születésnapi apropó szolgáltatta. Churchill ezt írja: „Eddig mind a tárgyalásokat, mind az étkezéseket a szovjet nagykövetségen tartottuk. Igényt tartottam rá azonban, hogy a harmadik vacsorának én legyek a házigazdája, a színhelye pedig a brit követség.

Ezt a jogot nem is lehetett elvitatni tőlem.

Ábécé sorrendben Nagy-Britannia is, én is az első helyen álltunk, ami pedig az életkoromat illeti, Rooseveltnél is, Sztálinnál is négy-öt évvel idősebb voltam. Kormányunk évszázadokkal nagyobb múltra tekintett vissza, mint az övéké, s hozzátehettem volna, de nem tettem, hogy mi léptünk be elsőként a háborúba. Végül, november 30-a a születésnapom is volt. Mindezek az érvek, legfőképpen az utóbbi, ellenállhatatlannak bizonyultak, s követünk felkészült a csaknem negyven személyes vacsorára: nemcsak a politikai és a katonai vezetők szerepeltek a meghívottak között, hanem néhány magas rangú munkatársunk is.

A szovjet politikai rendőrség az NKVD (Belügyi Népbiztosság) ragaszkodott hozzá, hogy mielőtt Sztálin betenné a lábát a követségre, a padlástól a pincéig átkutassa az épület, benézzen minden ajtó mögé és minden párna alá.

Azután egy tábornok vezényletével vagy ötven orosz fegyveres rendőr foglalta el őrhelyét az ajtóknál és az ablakoknál.

Számos amerikai biztonsági

ember is jelen volt.

Azért minden igen kellemesen alakult. A jelentékeny létszámú testőrség kíséretében érkező Sztálin a lehető legjobb hangulatban volt, a tolókocsiban ülő Elnökről pedig csak úgy sugárzott az öröm és a jóság.

Emlékezetes eseménye volt életemnek. A jobbomon az Egyesült Államok elnöke foglalt helyet, a bal oldalamon pedig Oroszország ura. Lényegében mi hárman uraltuk a világ teljes haditengerészeti erejét és légierejének háromnegyed részét, továbbá mi rendelkeztünk az emberiség történetének legiszonyatosabb háborúját vivő csaknem húszmillió katonával. Mi tagadás, nagy örömmel gondoltam rá, mekkora utat tettünk meg a győzelem felé azóta, hogy 1940 nyarán önmagunkban, s a haditengerészet és a légierőt nem számítva lényegében fegyvertelenül álltunk szemben a hatalma teljében lévő, egész Európát s a kontinens valamennyi erőforrását markában tartó, diadalittas Németországgal és Olaszországgal.”

A születésnapi ajándék

Churchill: „Roosevelttől születésnapi ajándékul gyönyörű perzsa porcelán vázát kaptam. A hazafelé vezető úton darabokra tört ugyan, később azonban csodálatosan rendbe hozták, s ma is féltve őrzött kincseim közé tartozik.

„Ki lesz az >>Overlord << parancsnoka?

Sztálin ismét feltette a kérdést, amit az értekezleten is nekünk szegezett… Azt válaszoltam, hogy az Elnök még nem hozta meg végleges döntését, de csaknem biztosra veszem, hogy a közelünkben velünk szemben ülő Marshall tábornok lesz az, legalábbis egyelőre minden erre vall. Sztálin szemlátomást örömmel fogadta ezt a hírt. Ezután Brooke tábornokot hozta szóba, mondván, hogy benyomása szerint Brooke nem szereti az oroszokat. 1942 augusztusában, első moszkvai találkozónk idején rendkívül ridegen és gorombán bánt velünk. Igyekeztem megnyugtatni Sztálint, s megjegyeztem, hogy a katonák, ha szakmabeliekkel háborús ügyekről tárgyalnak, hajlamosak az egyenes, nyers beszédre. Sztálin azt felelte, hogy éppen ezt szereti bennük. Közben figyelmesen szemügyre vette a távolabb ülő Brooke-ot.

Amikor eljött az ideje,

pohárköszöntőt mondtam illusztris vendégeink egészségére, az Elnök pedig az én egészségemre ürítette poharát, és boldog születésnapot kívánt. Utána Sztálin kért szót, és ő is hasonló hangnemben beszélt.

Aztán sorozatban követték egymást a baráti hangú pohárköszöntők, orosz szokás szerint, s valljuk be, hogy az efféle banketteken ez így van rendjén.”

Aztán Harry Hopkins az Elnök különleges tanácsadója vette át a szót. Beszédében elmondta, hogy „igen hosszasan és alaposan tanulmányozta az íratlan brit alkotmányt, továbbá a háborús kabinet pontosan meg nem határozott hatáskörét és összetételét.” Ennek során rájött arra - mint mondta - hogy „a brit alkotmány előírásainak, valamint a háborús kabinet hatáskörének mibenléte minden egyes pillanatban pontosan attól függ, hogy Winston Churchill éppen hogyan értelmezi őket.” Ahogy írja: „Ez a megállapítás általános derültséget keltett….

Némi büszkeséggel

Emlékeztettem azonban több ízben is a két nagy államférfiút, arra, hogy hármunk közül én vagyok az egyetlen, akit az általános választójog alapján szabadon megválasztott alsóház egyetlen szavazással meneszthet…..Sztálin láthatóan teljhatalommal rendelkezett Oroszországban, most legalábbis ehhez nem férhetett kétség. Ők parancsokat osztogathattak, nekem érvelnem kellett, a meggyőzés eszközéhez folyamodnom. És örültem, hogy így van. Sok munkával járt ez a gyakorlat…”

Egymást követték a beszédek.

„A jelentős személyiségek legtöbbike elmondta a magáét, köztük Molotov és Marshall tábornok is. A legelevenebben azonban Brooke tábornok beszéde” élt Churchill emlékeiben. Hajnali kettő is elmúlt már, mire a találkozónak vége lett.”A marsall ismét kíséretére bízta magát és távozott, és az Elnököt is visszakísérték a szovjet nagykövetségen lévő szállására. Kimerülten, de elégedetten tértem nyugovóra, abban a biztos tudatban, hogy ezen az estén csupa jót cselekedtünk. Boldog születésnap volt, annyi bizonyos.”

A „hármak” utolsó munkaebédje

Churchill: „December elsején a szovjet nagykövetségen a három kormányfő ismét együtt ebédelt, ezúttal az Elnök meghívására. Ezen a találkozón Molotov, Hopkins, Eden, Clark Kerr és Harriman is jelen volt.”

Az ebéden hosszasabban foglalkoztak Törökország esetleges hadbalépésével, illetve azzal, hogyan lehetne „rávenni” Törökországot a hadbalépésre.

Molotov felvetette az olasz hajók ügyét is. Kijelentette, hogy Oroszországnak nagyon is nagy szüksége volna ezekre a hajókra. „Sztálin szerint ezeket a Fekete-tengeren vennék át” ha ez nem lehetséges, akkor északon. Ha Törökország nem lép hadba a Fekete -tenger nem jöhet számításba.”

„Az ebédet rövid szünet követte” A jelenlévők átvonultak egy nagyobb terembe a befejező plenáris ülésre. A vita egész délután folytatódott. A következő fontos téma Lengyelország volt.”

Ezzel a konferencia véget ért…

Felhasznált irodalom:

V.Berezskov

Tolmács voltam Teheránban

Kossuth Könyvkiadó 1972

Teherán, Jalta Potsdam

Kossuth Könyvkiadó

Dokumentum gyűjtemény

Kossuth Könyvkiadó 1972

Winston S. Churchill

A második világháború

Európa Könyvkiadó Bp.1995

Laurence Rees

Zárt ajtók mögött

Sztálin és a nyugat politikai játszmái

Pécsi Direkt Kft 2011

Szövegmagyarázat:

1. Franklin Delano Roosevelt (1882-1945) amerikai demokrata párti politikus. Pályáját ügyvédként kezdte New-Yorkban. 1910-1913 között New-York állam szenátora, 1913-1920 között haditengerészeti miniszterhelyettes. 1920-ban a Demokrata Párt alelnök jelöltje. 1924-1933 között egy ügyvédi irodában tevékenykedik.

1929-1933 között New-York állam kormányzója. 1933-1945 között az Egyesült Államok elnöke, egyben a fegyveres erők főparancsnoka.

2. Joszif Visszarionovics Sztálin Dzsugasvili (1879-1953) grúz nemzetiségű kommunista diktátor, a Szovjetunió első számú vezetője, generalisszimusz. Életével a www.histriamozaik.atw.hu, valamint a www.historiamozaik.blogspot.com több helyen részletesen is foglalkozik.

3. Winston Spencer Churchill (1874-1965) brit politikus, államférfi 1940-1945 és 1951-1955 között miniszterelnök. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, valamint a www.historiamozaik.blogspot.com részletesebben is foglalkozik.

4. Vjacseszlav Mihajlovics Molotov (1890-1986) szovjet politikus, Sztálin hűséges tanítványa. Életével több helyen a www.historiamozaik.atw.hu, valamint a www.historiamozaik.blogspot.com részletesebben is foglalkozik.

5. Klement Jefrimovics Vorosilov (1881-1969) géplakatosból lett marsall, szovjet politikus. 1925-1934 között hadügyi és haditengerészeti népbiztos. Trockíj egyik ádáz ellenfele a polgárháborúban. Életével több helyen a www.historiamozaik.atw.hu, valamint a www.histriamozaik.blogspot.com foglalkozik.

6. Alan Francis Brooke (1883-1963) brit tábornagy. 1940-ben a brit expedíciós erők II. hadtestének parancsnoka, majd a hazai haderő főparancsnoka. 1941-től a brit birodalmi vezérkar főnöke. 1942-1945 között a vezérkari főnökök (háromtagú) bizottságának elnöke.

7. George Clotlet Marshall (1880-1959) hivatásos amerikai katona, diplomata, politikus. 1939-1945 között az amerikai hadsereg vezérkari főnöke. 1941-től egyben a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke. 1945-1947 között Kinában képviselte hazáját. 1947-1949 között külügyminiszter. Róla nevezték el a háború után az Európa újjáépítését szolgáló „Marshall-tervet”. 1950-1951-ben hadügyminiszter.

8. Anthony Robert Eden (1897-1977) brit konzervatív politikus. Churchill harcostársa. 1923-tól parlamenti képviselő, 1935-1938, majd 1940-1945 között külügyminiszter. 1951-1953 között miniszterelnök-helyettes,1955-1957 között miniszterelnök.

9. Harry Lloyd Hopkins (1890-1946) amerikai kormány-tisztviselő, politikus. 1938-1940 között kereskedelmi miniszter.1941-ben a „kölcsönbérleti-szerződések” programjának irányítója. 1941-1945 között Roosevelt különleges tanácsadója.

10. Archibald Clark Cerr, a második világháború alatt Anglia moszkvai nagykövete. Személyével kapcsolatban közelebbi adatokat nem találtam.

11. Averell Villiam Harriman (1891-1986) amerikai diplomata, demokrata párti politikus.1941-1943-ig a kölcsönbérleti szállítások irányítója Londonban. 1943-1946 között moszkvai, 1946-ban londoni nagykövet.

1946-1949 között kereskedelmi miniszter. 1948-1950 között a „Marshall-terv” végrehajtásának egyik szervezője Európában. 1950-1951-ben Truman elnök tanácsadója. 1961-1963 között külügyminiszter-helyettes. 1963-1965 között külügyi államtitkár.

12. VI. György (angol) király (1895-1952) a Windsor-Ház tagja, V.György király fia, 1936-1952 között Nagy-Britannia királya.

Forrás:

Winston S. Churchill

A második világháború/2

Európa Könyvkiadó Bp.1995

Internet- Wikipedia

Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

Kelt 2011. december 22.