2015. június 9., kedd

Utolsó napok, a német feltétel nélküli kapituláció


Tizenkét évnyi uralom után a nemzetiszocialista rendszer politikailag, katonailag, gazdaságilag és erkölcsileg összeomlott. A végig pusztított országban a szövetségesek csapatai állomásoztak, s az NSDAP vezetői az utolsó pillanatban saját magukat mentették. Sőt részkapitulációról tárgyaltak volna a nyugati hatalmakkal, hogy majd velük együtt a Szovjetunió ellen forduljanak. Berlin eleste és Hitler öngyilkossága után a Flensburg melletti Mürvik lett a náci Németország utolsó kormányszékhelye. Dönitz admirálisnak azonban csak egy választása maradt: a feltétel nélküli kapituláció.

1945.április 20-án,
56.születésnapján Adolf Hitler1 még egyszer feljött a birodalmi kancellária alatt húzódó szuper bunkeréből, ahol már egy hónapja élt. Reggel, tiszta időben az amerikai légierő ismételten támadta Berlint. Szovjet szövetségeseik már csak 20 km-re álltak a várostól. Hitler Parkinson-kórosan, sápadtan, görnyedten a romhalmazok közepette kitüntetéseket osztogatott, s vállon veregette a legutolsó tartalékként gyermekfejjel besorozott katonákat.
AZ ISTENEK ALKONYA
Körülötte saját műve: a pokol lángolt. Mindig „egyedi” akart lenni: Führer „ezeréves birodalom” megalkotója, világuralkodó.
Elérte élete célját,
neve örökké fennmarad: örök időkre az embertelenség szinonimája lesz. És Németországnak rásütött bélyegként viselnie kell a lemoshatatlan szörnyű hagyatékot. Semmit sem sajnált, sőt utolsó nyilatkozatai egyfajta elégtételt sugalltak. A legyőzött világhódítónak tíz napja maradt, hogy megrendezze magának az istenek alkonyát. Ennek színteréül legnagyobb győzelmei és álmai helyszínét, a történelmi hagyományokkal rendelkező birodalmi kancelláriát választotta. Bismarck egykori rezidenciáján vette át 1933. január 30-án a hatalmat, itt fogadta a világ nagyságait, itt fejtette ki haditerveit. S itt tervezte főépítészével, Albert Speerrel2 Berlin világfővárossá építését.
Speer tervezte számára
az új birodalmi kancelláriát; a Nagynémet Birodalom, monumentális építménye 400 méteres utcafronttal kapcsolódott a régi kancelláriához. De a ragyogó palota fénye a háború kezdetével elhalványodott, mert Hitler a Wehrmacht főparancsnokaként a mindenkori Führer főhadiszálláson vagy pedig az obersalzbergi Berghofon tartózkodott. Most mégis itt lelt utolsó menedéket. 1945 januárjában, az ardenneki offenzíva meghiúsulása után a Taunus-hegységben lévő Adlerhorst (Sasfészek) főhadiszállásáról visszatért Berlinbe. De normális munkára már nem lehetett gondolni. A szövetségesek bombazáport zúdítottak a városra: éjszaka a britek, nappal az amerikaiak jöttek. A város romhalmazzá változott


A birodalmi kancellária alatt
időközben gigantikus bunkerrendszert alakítottak ki. A birodalmi kancellária és a Führer-főhadiszállás infrastruktúráját a föld alá telepítették: hírközpont, őrszemélyzet, tisztiszolgák, térképészek, gépkocsipark, mechanikusok, konyha, mosoda, gyógyszertár, orvosok, titkárnők, az SS biztonsági szolgálata mind itt kaptak helyet. A földalatti várost dízelgenerátorok látták el árammal és friss levegővel. A rendszer magja a legmélyebben fekvő s legbiztonságosabb Führer-bunker volt, ahová Hitler március közepén végleg leköltözött. Ő volt Berlin egyedüli lakosa, aki nem látta saját szemével a bombázások pokoli következményeit.
A berlini kormánynegyedet
paradox módon sokáig megkímélték a bombázások, ekkor azonban a repülő erődök célkeresztjébe került. Bismarck régi palotájában és Speer lenyűgöző építményében bombák robbantak. A bunker rázkódott a becsapódások nyomán, de kitartott. A betonépítmény tengeralattjáróhoz hasonlított: a személyzet szűk területen összezsúfolva a külvilágtól elvágva, az ellenség helyzetének pontos ismerete nélkül élt, egy olyan ember vezérlete alatt, aki élet és halál ura volt - a magánszféra megszűnt
A birodalmi kancellária udvari állama
a „vezér” szűk környezetére zsugorodott: Otto Günsche adjutánsra, Heinz Linge komornyikra (mindketten SS-sturmbannführerek), Erich Kempka sofőrre, Hans Baur Főpilótára, a titkárnőkre Traudl Jungéra, Gerda Christianra és Else Krügerre, valamint Theodor Morell személyi orvosra , aki paciense gyorsan romló állapota miatt elvesztette csodagyógyítói nimbuszát. Szintén a bunkerben - de a Führer szinttől távolabb - lakott a pártkancellária nagyhatalmú ura, az intrikus és hataloméhes Martin Bormann. Március elején megérkezett a bunkerbe Éva Braun, aki 1931 óta Hitler szeretője, s akiről most derült ki, hogy talán nem csak a hatalom vonzotta a diktátorhoz.
Végső harc Berlinért
Április 16-án a Vörös Hadsereg megkezdte a csatát Berlinért. Napfelkelte előtt 40000 löveg és gránátvető nyitott tüzet az Odera menti német állásokra. A főcsapást Zsukov marsall vezette az I. Belorusz Front élén. Legjobb parancsnoka Vaszilij Csujkov tábornok, a 8.gárdahadsereg parancsnoka, a sztálingrádi győző volt, aki 1942-től csatáról-csatára, a Volgától az Oderáig több mint 3000 km-en át járt a németek nyomában, s már csak 80 km hiányzott Berlinig. Most elsőként akarta kitűzni a Szovjetunió győztes zászlaját a nácizmus fővárosában. Egy nappal Hitler születésnapja után becsapódtak az első tüzérségi gránátok a város központjába.




De a háború utolsó csatája
nem volt sétagalopp; az oroszok lassabban haladtak előre, mint gondolták. A seelowi magaslatot csak három napos elkeseredett küzdelem után foglalták el. Berlinben pedig a védők kiadták a Clausewitz riadótervet, a kivételes állapot kódját, amely azt jelentette, nem adják fel Berlint, hanem védekeznek. Mindenütt páncélos akadályokat, géppuska fészkeket, aknamezőt, robbanó tölteteket és tüzelő állásokat rendeztek be. A birodalmi kancellária körüli övezetet „erődnek” nyilvánították, amelynek parancsnokául Hitler az SS-testőrség parancsnokát, Wilhelm Mohnke vezérőrnagyot nevezte ki. Ezer fős gárdájával megszállta az erődítményt, parancsnokságát pedig az új kancellária pincéjében rendezte be. Amikor Hitler a Führer-bunkerben tartott április 22-i helyzetmegbeszélésen megtudta az általa megparancsolt támadások elmaradtak, mert nincsenek már csapatok, a falhoz vágta színes ceruzáját, felugrott székéről, s úgy kiabált, hogy a zárt ajtó mögött is hallani lehetett. Csak néhány szót lehetett érteni: gyávaság, aljasság, árulás hűtlenség. „A háború elveszett - de tévednek, ha azt hiszik uraim, hogy elhagyom Berlint. Inkább golyót eresztek a fejembe!”
A mágikus szó
viharos sebességgel terjedt a bunkerben. Hitler nem csinált titkot belőle, hogy közeledik a vég. Összecsomagoltatta iratait, személyes dolgait, s a kertben elégetett mindent. Traudl Junge titkárnő összekészítette a legfontosabb iratokat és dokumentumokat, amelyeket Münchenbe kellett küldenie, ám azok sohasem érkeztek meg oda. A szétbombázott propaganda minisztériumából késő éjszaka megérkezett a bunkerbe Goebbels3 is, aki a németeket okolta a szerencsétlenségért: Mit kezdjek egy olyan néppel, amelynek férfijai nem harcolnak tovább, ha megerőszakolták a feleségeiket?” Teljesen érzéketlen volt a néppel szemben, amely szerinte önként választotta sorsát: „Hiszen mi nem kényszerítettük a népet. Az bízott meg bennünket.” Goebbels már régen meghozta döntését: ő és egész családja Hitlerrel együtt vet véget életének. Magda Goebbels a bunkerbe hozta hat gyermeküket, akik nem gyanították leendő sorsukat.
A külső felmentésre
már gondolni sem lehetett. Hitler utolsó reménye a különböző egységek romjaiból összeállított Walter Wenck-féle 12. hadsereg volt, amely a bekerítési gyűrűtől 40 km-re állomásozott. Wenck azonban már egyetlen páncélossal sem rendelkezett, csak néhány rohamlövege maradt. Wilhelm Keitel tábornagy hiába adott neki parancsot Berlin felszabadítására, Wenck törzsével együtt elhatározta, hogy saját útját járja.
Április 23-án este
Hermann Göring4 rádióüzenetet küldött Berchtesgadenből a bunkerbe, s este 10 óráig választ kért arra, hogy cselekvőképes-e a Führer, különben átveszi a birodalom vezetését. Másik üzenete Ribbentropnak szólt: ha 24 óráig nem kap választ Hitlertől, kérte a birodalmi külügyminisztert, hogy haladéktalanul repüljön hozzá.
A hír Hitler elevenébe vágott,
a Führert már régóta kiábrándította a rendszer második emberének viselkedése. Most őrjöngött: „Tudom, hogy Göring lusta. Hagyta, hogy a légierő ebek harmincadjára jusson. Korrupt volt. Az ő példája nyomán vált lehetségessé a korrupció országunkban. Ráadásul évek óta morfinista”. Tulajdonképpen falhoz kellene állítani, de eltekint ettől, ha Göring lemond minden hivataláról. A válasz postafordultával érkezett Berchtesgadenből: Göring súlyos szívpanaszok miatt valamennyi hivataláról lemondott. A birodalom vezetése szétesett.
De akadt néhány hűséges ember is.
Albert Speer még egyszer visszatért a siralomházba. Elbúcsúzott attól az embertől, akinek mindent köszönhetett. A polgárfiút Hitler emelte szédítő magasságba, és sohasem csalódott benne. A vereségek ellenére csúcsra járatta a fegyvergyártást, bevetette az első távolsági rakétát és sugárhajtású repülőgépet. Egykor közösen akarták felépíteni a jövő városát, s együtt tervezték Hitler ifjúkori városának, Linznek a jövőjét. A miniszter éjszaka szállt le repülőgéppel szállt le a Brandenburgi-kapu előtt, megállított egy Wehrmacht autót, és a birodalmi kancelláriához vitette magát. Hitler a bunkerbe fogadta. „Nem fogok harcolni. Túlságosan nagy a veszély - közölte a Führer -, hogy csak megsebesülök és élve kerülök az oroszok kezei közé. Azt sem szeretném, hogy az ellenségeim meggyalázzák a testemet. Utasítást adta, hogy égessenek el. Braun kisasszony velem együtt akar megválni az élettől. Könnyen válok meg tőle. Egy múló pillanat mindentől megszabadít, s megvált a lét keserveitől.” Az egész bunkerban Éva Braun volt az egyetlen, aki fölényesen nyugodtnak látszott. Búcsúképpen még meghívta Speert egy üveg pezsgőre és süteményre.
Bezárult a gyűrű
Április 25-én reggel a Vörös Hadsereg megindította a támadást az erőd ellen. Csujkov tábornok a johannistali repülőtér melletti ház ötödik emeletén rendezte be megfigyelőhelyét, ahonnan szemmel tarthatta a város Teltow-csatorna mentén kiépített védelmi gyűrűjét. A bunkerban azonban senki sem ejthette ki a kapituláció szót. Hitler személyesen vezette élete utolsó harcát. Az értelmetlen küzdelemben április 24-én Helmuth Weidling tábornokot, az 56. páncéloshadtest vezetőjét nevezte ki „Berlin védelmi terület” parancsnokának. Két nappal korábban még agyon akarta lövetni, mert Weidling állítólag nyugatabbra helyezte parancsnokságát, de aztán tisztázta magát. Hadereje magját saját 15000 fős páncélos had-teste alkotta, ám mindössze 40 bevethető páncélosa volt. A Waffen-SS további 6000 fővel rendelkezett. A maradékot népfelkelők, a Hitler Jugend és különböző csapategységek katonái, közöttük a külföldi önkéntes egységek romjai alkották - összesen 60000 ember. Elérkezett a gyilkos söpredék órája is. „Mozgó tábori bíróságok” fésülték át a romokat katonaszökevényekre vadászva. A vétkeseknek minősített személyeket agyonlőtték vagy felakasztották.


A szovjet oldalon
1,6 millió katona, 3827 páncélos, 4520 páncélelhárító löveg és 15654 tábori löveg állt. A német oldalon reménytelen, öngyilkos helyzet. A Berlin elfoglalására Sztálin által kitűzött öt napos határidő már eltelt. Minél mélyebben nyomultak a városba a szovjetek, annál elkeseredettebb lett a küzdelem. Konyev marsall, a délről támadó I. Ukrán Front parancsnoka így emlékezett vissza: „Az ellenség nagy mennyiségű páncélököllel rendelkezett, amely félelmetes fegyver lett. El kell ismernem, hogy e lövészek az utolsó percig nagyon jól harcoltak.” A szovjetek csak lépésről-lépésre haladtak előre. A páncélöklökön kívül a védők legfélelmetesebb fegyverei a 12,5 cm-es lövegek voltak a 36 méter magas beton légvédelmi tornyokban, amelyekben sebesültek ezrei feküdtek.
A birodalmi kancellária körül
egyre szorosabb lett a gyűrű. Az harcvonal már a Führer-bunkertől alig ezer lépésnyire fekvő Potsdamer Platzon húzódott; az új birodalmi kancellária légvédelmi bunkere tábori kórházzá alakult. A pince kis műtőjét nem háborús viszonyokra tervezték. Most szüntelenül sebesülteket szállítottak be. Csak egy műtőasztal, két nővér és két orvos állt rendelkezésre: Werner Haase sebész, Hitler korábbi kísérő orvosa s Günther Schenk belgyógyász, táplálkozás-tudós, a Waffen-SS orvos ezredese. Őt a védelem parancsnoka, Mohnke szólította fel az erőd ellátásának biztosítására. Schenk több, mint 150000 élelmiszeradagot, konzervek és élelmiszerek tonnáit szállíttatta a birodalmi kancelláriára.
A Führer márvány dolgozószobájában most krumplis zsákok tornyosultak. Munkája végeztével Schenk jelentkezett a szükségkórházban, s megkérdezte, segíthet-e. Haase kötényt és szájmaszkot adott neki, s kezébe nyomott egy csontfűrészt. Felváltva megszakítás nélkül operáltak. Az amputáltak testrészeket és a holttesteket a kertben helyezték el. A kötöző anyagok hiánya miatt a holtakról szedték le a kötéseket, hogy az élőket bekötözhessék. A sebesültekkel együtt a környékről civilek áramlottak az új kancelláriára. Az őrök beengedték őket, s a légvédelmi helyiségek rövidesen teljesen megteltek. Az emberek teljes apátiában a földön aludtak, miközben felettük gránátok csapódtak be. Az egészségügyi körülmények elképesztőek voltak.
Mindenből semmit sem érzékelt
az a személy, akinek akaratából itt szenvedtek és haltak meg az emberek. A Führer-bunkert hosszú járatok és ellenőrző zsilipek választották el az új kancelláriától. Itt csend volt, nem folyt vér. A Führernek vegetáriánus ételeket főztek, melyeket szokás szerint két titkárnőjével fogyasztott el.
HITLER HALÁLA
Keitel5 és Jodl6 tábornokok a Wehrmacht főparancsnokságával Berlintől északra, Rheinsbergben tartózkodtak, de ott sem maradhattak sokáig, mert az oroszok a sarkukban voltak. Weidling tábornok azt javasolta, hogy a berlini csapatok nyugati irányba törjenek ki. Krebs egyetértett vele. Hitler azonban nemet mondott, mert úgy vélte egyik katlanból a másikba kerülnének: „A szabad ég alatt vagy valamilyen parasztházban kellene kivárnom a véget - akkor inkább a birodalmi kancellárián maradok”. 48 órával később szertefoszlott az utolsó remény is. A Wenck tábornok 12. hadsereg maradékával áttört nyugati irányba, hogy inkább amerikai, mintsem szovjet hadifogságba kerüljön. Így nem maradt már több csapat, amely „kiemelhette volna Hitlert.
Április 27-én
az orosz páncélosok más a Wilhelmplatzig nyomultak előre, de Mohnke védelmi gyűrűje elállt. A páncélosok kiégtek, s az oroszok nem vállalkoztak újabb támadásra. Mohnke a Pariser Platzon tábori tüzérséget állított fel. „ Minden cső tizenkétszer tüzel, utána a legénység gyalogságként harcol” - jelentette. „Csak akkor ébresszenek fel, ha egy orosz páncélos a hálószobám előtt áll, hogy megtegyem az előkészületeimet.” - válaszolta Hitler. Már nyíltan beszélt a halálról. Az ebédnél elmagyarázta a két titkárnőnek, hogyan végezhet magával legbiztosabban az ember: szájba kell lőnie magát. Mindegyik hölgynek egy-egy ciánkapszulát nyújtott át, mivel Himmler egész készletet hagyott neki. „Sajnálom - mondta -, hogy búcsúzóul nem adhatok szebb ajándékot.”
Világvége – hangulatba
berobbant a hír: a brit hírügynökség jelentette, hogy Himmler Lübeckben Folke Bernadotte gróffal, a svéd Vöröskereszt alelnökével megbeszélést folytatott a kapituláció közvetítéséről. Valóban azt hitte az SS vezetője, hogy a szövetségesek éppen neki, a haláltáborok urának nyújtanak kezet, hogy folytassák a harcot a bolsevizmus ellen?
A hír még érzékenyebben érintette Hitlert,
mint Göring állítólagos árulása. Himmlert kizárta a pártból, s megfosztotta minden hivatalától - de lépése a bunkeren kívül már senkit sem érdekelt. Hitler vargabetűi Hermann Fegelein SS-Gruppenführert, Himmler bunkerbeli összekötőjét, Éva Braun sógorát sem kímélték,aki két napja eltűnt a bunkerből. Hitler SS-kommandóval kerestette, akik magánlakásán találták meg, részegen, egy ismeretlen nővel az ágyban. Az SS-katonák felfedeztek egy bőröndnyi pénzt, ékszert és hamis útlevelet. Fegeleint a birodalmi kancelláriába vitték, ahol Hainrich Müller Gestapo-főnök személyesen hallgatta ki. Amikor Himmler árulásának híre megérkezett, az eset világossá vált Hitler számára: Fegelein egy követ fúj Himmlerrel és menekülni készült. Hitler Fegelein azonnali kivégzését követelte. Mohnke lefokozta bajtársát, majd egy SS-osztag a külügyminisztérium kertjében agyonlőtte Fegeleint Éva Braunt mélyen érintette az eset - nővére gyermeket várt Fegeleintől -, de nem kért kegyelmet sógorának.


Az orosz katonák
időközben a Reichstagot rohamozták. A monumentális épület méteres kőfalaival az európai háború utolsó mészárlásának színhelye lett. A szovjetek számára a német parlament szimbolikus jelentőségű volt: 1933-ban a Reischtag égése a náci diktatúra kezdetét és a kommunista párt szétzúzását jelentette. Most, tizenkét évvel később Sztálin katonái emeletről emelet-re harcoltak a vörös zászló kitűzéséért a vilmosi építmény tetejére.
Hitler 1945. április 28-án
délután számot vetett életével. Traudl Junge titkárnőnek diktált végrendeletében leváltotta, sőt a pártból is kitaszította Göringet és Himmlert, mivel azok önkényesen a nyugati szövetségesekkel való kapcsolatfelvételre gondoltak. Dönitz6 nagyadmirálist birodalmi elnöknek és a Wehrmacht főparancsnokának, Goebbelst pedig birodalmi kancellárnak nevezte ki. Összeállította az új kormány komplett kabinetlistáját is. Hitlernek sietős volt. a „Harmadik Birodalom történetének utolsó lapját” szinte kitépte az írógépből, hogy elküldhesse Dönitznek. Április 29-re virradó éjjel feleségül vette Éva Braunt, aki „saját kívánságára feleségemként velem jön a halálba.”
A raktárban terítettek a kis esküvői ünnepséghez, amelyre a tanúkat, Goebbelst és Bormannt, a két titkárnőt és a diétás szakácsnőt, Constanze Manziarlyt hívták meg, s pezsgővel koccintottak. A bunkerben ezután világvége-hangulat tört ki, s a jelenlévők félelmüket alkoholba fojtották. A rádióból értesültek Mussolini haláláról, akit a partizánok a Comói-tónál barátnőjével együtt elfogtak és kivégeztek; holttestüket egy milánói benzinkútnál közszemlére tették: lábuknál fogva felakasztották őket. A hír Hitler számára végleges érvet jelentett az öngyilkossághoz.
Másnap hajnalban
Hitler megtette a szükséges intézkedéseket. Bormann megbízta Otto Günsche adjutánst, hogy szerezzen elegendő benzint. Éva Braun Traudl Jugénak ajándékozta ezüstróka bundáját. „Próbáljon meg kijutni” - tanácsolta neki. Utána utoljára megebédeltek, majd Hitler elköszönt szűkebb környezetétől. Éva Braun fekete ruhájában követte őt a szobájában. A lövés 15 óra 30 perckor dördült el; Hitler a szájába lőtt. Éva Braun ciánkáli-ampullát harapott szét. Takaróba csavart holttestüket felvitték a kertbe, benzinnel lelocsolták és meggyújtották. Maradványaikat ezután egy gránáttölcsérbe helyezték és földdel befedték.
GOEBBELS UTOLSÓ NAPJA
24 órára Goebbels lett a bunker ura. A helyzetet teljesen félreértve elhatározta, hogy fegyverszüneti tárgyalásokat kezdeményez az oroszokkal a Dönitz-kormány elismertetéséről. Csak április 30-án éjfélkor sikerült rádión kapcsolatba lépnie velük. Ezután Krebs vezérkari főnök - az egykori katonai attasé - 3 óra 50 perckor megérkezett Csujkov főhadi-szállására, a tempelhofi repülőtér közelében. Közölte az oroszokkal, hogy Hitler halott, s átadta Goebbels levelét, mely szerint az új kancellár „meghatalmazással rendelkezik, hogy kapcsolatba lépjen a szovjet nép vezetőjével a két, legnagyobb háborús veszteséget szenvedett állam közötti béketárgyalások céljából.” Egyúttal átnyújtotta Hitler végrendeletének másolatát az új kormány összetételéről.
Csujkov azonnal hívta főparancsnokát,
Zsukov marsallt, aki telefonált Sztálinnak. Az ágyából kiugrasztott szovjet generalisszimusz azt mondta Zsukovnak:” Tehát vége a gazembernek. Sajnálom, hogy nem tudtuk élve elfogni. Hol van a holtteste?”
Zsukov azt válaszolta, amit Krebsttől megtudott. Végül Sztálin kijelentette, hogy semmiféle tárgyalásra nem kerülhet sor. A Szovjetunió ragaszkodik a szövetségesekkel történt megállapodáshoz, vagyis a feltétel nélküli kapitulációhoz. Egyébként nem szeretné, ha többet zavarnák, mert órákon belül kezdődik a május 1-jei felvonulás a Vörös téren.
De a Vörös Hadsereg politikai vezetése éber volt.
Zsukov helyettesét, Szokolovszkíj tábornokot küldte Csujkovhoz. Közösen hallgatták ki Krebst: Hogyan halt meg Hitler, hol rejtőzködik Himmler; Dönitz és Göring, mit akar Goebbels. Krebs oroszul felelt a feltett kérdésekre. Válaszait Moszkvába továbbították, ahonnan érkeztek a viszontválaszok. Órák teltek így el; Csujkov teát és szendvicseket hozatott. Közben emlékeikről is beszéltek. Csujkov Heinz Guderian páncélostábornokról kérdezett, akit 1939-ben ismert meg, amikor a németek és a szovjetek Lengyelország felosztása során a Bugnál kezet nyújtottak egymásnak. Hitler egy hónappal azelőtt elbocsátotta Guderiant, aki nem hitt a végső győzelemben, de ezt Krebs nem említette. Helyette elmesélte, hogy az 1941. évi májusi díszszemlén a Lenin-mauzóleum mellvédjén állt, hét héttel a Szovjetunió megtámadá-sa előtt.
Krebs kérésére
egy orosz híradóosztag közvetlen telefonkapcsolatot teremtett a birodalmi kancelláriával. Krebs közvetítette az oroszok követelését: Feltétel nélküli kapituláció vagy harc a végsőkig. Goebbels elutasította az orosz javaslatot. Kilenc óra elteltével Krebs visszatért a bunkerbe. Goebbels számára az oroszok válasza a véget jelentette. Már csak a pisztolya maradt. Előtte azonban Joseph és Magda Goebbels a legszörnyűbb bűntettet követte el, amelyet szülő megtehet: meggyilkolták gyermekeiket. Mohnke felajánlotta Goebbelsnek, hogy az egyik utolsó páncélosban kiviszi a gyerekeket, de ő elutasította a javaslatot: „Sztálin majd bedugja őket egy pártiskolába, és kiemelkedő kommunistákat képez belőlük. S lehet, hogy egy napon majd hazájuk ellen agitálnak és elátkozzák szüleiket. Jobb, ha magunkkal visszük őket.”
Este 20 órakor a házaspár
elhagyta a bunkert. Szovjet források szerint a holttestek mellett egy-egy Walther gyártmányú pisztolyt találtak. A holttesteket benzinnel öntötték le, de csak felületesen égtek el. Senki sem vette a fáradságot, hogy eltemesse őket. De nem ők voltak az utolsók az öngyilkosok sorában. Krebs tábornok is maga ellen fordította fegyverét. Őt követte a halálba Burgdorf tábornok, Hitler katonai adjutánsa és több más tiszt is.


Az erőd parancsnoka,
Wilhelm Mohnke SS-Brigadeführer elhatározta,hogy pretoriánus gárdája maradékával kitör: „Magatokkal visztek bennünket?” –kérdezte tőlük a két titkárnő. Mohnke bólintott. Az SS-katonák egyenruhát, acélsisakot és pisztolyt adtak az asszonyoknak. „Valamennyien megsemmisítettük igazolványainkat. Nem vittem magammal pénzt, élelmet, ruhát csak sok cigarettát” - emlékezett később Traudl Junge. Mohnke csoportokra osztotta embereit. Maga vezette az elsőt, amelyben az asszonyok is voltak. A harcok alább hagytak, mert az oroszok május 1-jét ünnepelték. Éjszaka a csoport átkelt a Wilhelmplatzon, s eltűnt az U-Bahn alagútjában, majd az S-Bahn hídján keresztül átjutott a Spree folyó másik partjára. Mohnke csoportja mögött azonban kitört a pokol. A többiek a Weidendammer hídon igyekeztek átkelni, de csak keveseknek sikerült. Bormann is itt végezte.
A Mohnke-csoport végállomása
egy elhagyott sörfőzde volt, ahol a különböző SS-egységek maradékai gyülekeztek. A hajnali szürkületben azonban az orosz egységek körbevették őket, s megadást követeltek. A tér egyik oldalán az SS tagjai megmerevedve várták a támadási parancsot, miközben a másik oldalon az oroszok már vodkát és cigarettát osztogattak azoknak a német katonáknak, akik eldobták fegyvereiket. Az asszonyok letették acélsisakjaikat és pisztolyaikat kibújtak az uniformisból, s átsétáltak a szovjet katonák gyűrűjén, „mintha láthatatlanok lennénk.”
De Berlinben továbbra is lőttek.
Weidling tábornok, „Berlin védelmi terület” parancsnoka az 56.páncéloshadsreg élén - amelynek már egy páncélosa sem volt - a Bendlerblockban lévő parancsnokságán összehívta mint-egy száz megmaradt emberét, s kijelentette, hogy nem lát más kiutat, mint a kapitulációt. Javaslatát senki sem ellenezte. Weidling az ellenségnek rádióüzenetet küldött, amelyet ötször megismételtek: „Itt az 56. német páncélos hadtest! Kérjük beszűntetni a tüzelést. 12 óra 50 perckor parlamentereket küldünk a potsdami hídra. Ismertetőjelük fehér zászló a vörös fény előtt. Választ kérünk. Várunk!” A 79.orosz gárda lövész-hadosztály híradósai vették a rádióadást: „Értettük! Továbbítjuk kérésüket a vezérkar főnökének.”
1945. május 2-án Weidling volt
a második német tábornok 24 órán belül, aki Vaszilij Csujkov előtt állt. „Tehát vége a háborúnak? - kérdezte Csujkov. „Véleményem szerint minden további áldozat bűncselekmény és őrültség” – válaszolta Weidling. Majd Csujkov felszólítására kapitulációs parancsot fogalmazott csapatainak, a szöveg nem éppen az volt, amire Csujkov gondolt, de legépeltet-te, s Weidling aláírta. Ezzel a Szovjetunió hadifoglya lett. A kapitulációs felhívást hangszórós kocsik terjesztették. A romok közül és a pincékből előjöttek a túlélők, halálosan kimerült állapotban, szakadt egyenruháikban. Hosszú sorokban meneteltek keresztül a lerombolt városon a hadifogság felé. Véget ért a háború utolsó csatája.
A birodalmi kancellária
megrohamozására nem került sor. Az istenek alkonya inkább groteszk jelenettel végződött. A személyzet kitörése után a bunkerban csak egyetlen civil Johannes Hentschel gépmester maradt, aki az áramfejlesztő és frisslevegő generátort kezelte, s most sem akarta cserbenhagynia kórházat. Május 2-án reggel váratlanul orosz női hangokat hallott. Felemelte a kezét, de a nők semmit sem akartak tőle, mert zsákmányt kerestek. Hentschel bevezette őket Éva Braun szobájába, amelyet átkutattak. Majd sisakokkal, SS-tőrökkel, ezüst étkészlettel egy tangó-harmonikával, sőt egy asztali telefonnal megrakodva távoztak. Később részeg fiatal szovjet tisztek csoportja ejtette fogságba.”
A kapitulációs parancs, Berlin 1945. május 2
1945.április 30-án a Führer öngyilkosságot követett el, s ezzel mindenkit cserbenhagyott, akik rá esküdtek fel. Ti német katonák, a Führer parancsához hűen folytattátok a harcot Berlinért, jóllehet a helyzet értelmetlenné tette a további ellenállást. Elrendelem minden ellenállás azonnali beszüntetését. Minden további harccal töltött óra meghosszabbítja a polgári lakosság és sebesültjeink leírhatatlan szenvedéseit. A szovjet csapatok főparancsnokságával egyetértésben felszólítalak benneteket a harc azonnali beszüntetésére.
Weidling tüzértábornok
Berlin védelmi területének egykori parancsnoka.”
A bunker személyzetének többsége túlélte a háború végét, és hosszú hadifogság után hazatérhetett. Közöttük volt Mohnke, Günsche, Linge, Kempka, Hans Baur és Schenk doktor. Feltűnés nélküli egyszerű életet éltek. Traudl Junge röviddel később megírta emlékeit, de a kézirat akkor senkit nem érdekelt. Csak 58 évvel később jelent meg könyv formában.
AZ UTOLSÓ FELVONÁS
Az „ezeréves birodalom” utolsó hete a schleswig-holsteini vidéken játszódott le. A Vörös Hadsreg előrenyomulása miatt április 20-i születésnapja után Hitler a „német északi térség parancsnokaként” Plönbe küldte Karl Dönitzet, a legtöbb birodalmi miniszter pedig egyidejű-leg a szomszédos Eutinba utazott.
Himmler ebben a pillanatban még Berlinben tartózkodott, s április 21-én a kora reggeli órákban konspiratív módon találkozott Norbert Masurral, a Zsidó Világszövetség svéd képviselőjével. „Üdvözlöm Németországban Masur Úr - kezdte Himmler -,”ideje, hogy önök zsidók, s mi nemzetiszocialisták elássuk a csatabárdot.” A bizarr találkozót a Svédországban élő, finn útlevéllel rendelkező balti német, Felix Kersten szervezte, aki 1939-től Himmler háziorvosa volt. Kersten már korábban szorgalmazta Hitlernél nagyobb zsidó csoportok kiutazásának engedélyezését Németországból, egy ideje pedig az SS birodalmi vezetőjét a Zsidó Világkongresszussal való közvetlen megbeszélésre bíztatta.
Kersten és Masur már április 19-én
délután - miközben a Vörös Hadsereg Berlin felé nyomult - a német fővárosba repült, ahonnan az SS emberei Kersten vidéki birtokára vitték őket. Ott hajnali két órakor találkoztak Himmlerrel, aki egyenesen Hitler születésnapjáról érkezett. Öt órára megállapodott a két küldöttel, hogy szabadon bocsátja különböző európai országok túszként fogva tartott 1000 polgárát, valamint 1000 zsidó nőt a ravensbrücki koncentrációs táborból.
Két nappal később, április 23-án
a lübecki svéd konzulátuson tartott titkos találkozón Himmler a Svéd Vöröskereszt elnökhelyettesének, Folke Bernadotte már Hitler utódjaként mutatkozott be. A Führer halott - mondta -, s neki felhatalmazása van, hogy Bernadotte segítségével gyorsan befejezze a háborút a nyugati szövetségesekkel. Azután - reménykedett Himmler - brit és amerikai csapatok a német területen keresztül a keleti frontra nyomulnak előre, s a Wehrmachttal együtt megakadályozzák Németország szovjet megszállását. Azonkívül feloszlatná az NSDAP-t, s helyette megalakítaná a „nemzeti egység” pártját. Az SS-szervezetet a „közép-európai térségrendező tényezőjeként” továbbra is fenntartotta volna.
A londoni rádió április 28-i híradása után
Hitler letartóztatási paranccsal kerestette Himmlert. Az SS-vezető Hitler öngyilkossága után röviddel már Dönitznél bukkant fel. De a nagyadmirális a koncentrációs táborok urában politikájának súlyos tehertételét látta. Amikor Himmler – elismerve Dönitz autoritását-az állam második pozícióját kérte magának, Dönitz kijelentette, hogy nem tudja alkalmazni őt. Így Himmlernek mennie kellett. De nem ő volt az egyedüli vezető nemzetiszocialista, aki ezekben az órákban önmagát mértéktelenül túlbecsülve hivatalért folyamodott Dönitzhez. Hermann Göring, akit Hitler néhány nappal korábban kizárt a pártból, a nyugatiakkal kötendő különbékére törekedett, s Dwight Eisenhower tábornokkal kívánt - „marsall a marsallal”- a német részkapitulációról tárgyalni. Joachim von Ribbentrop pedig - a brit politikusokhoz fűződő állítólagos jó kapcsolatai miatt - alkalmasnak tartotta magát a külügyminiszteri posztra. Dönitz elutasította e két jelöltet is, sőt letartóztatta volna az intrikus Goebbelst, ha sikerült volna Berlinből Plönbe menekülnie.
Új államfőként Dönitz
nem kötődött Hitler utasításaihoz. Május 2-án megbízta az 1932-től hivatalban lévő 57 éves arisztokratát, Johann Ludwig Schwerin von Krosigk grófot ügyvezető birodalmi kormány alakításával, s egyidejűleg külügyminiszternek nevezte ki. Ám az ő helyzetmegítélése sem volt realista: rádióbeszédében figyelmeztette az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát a harmadik világháborúra, amelyet a Szovjetunió robbantana ki, ezért alig leplezve felszólította a nyugatiakat, hogy Németországgal közösen harcoljanak a bolsevizmus ellen. Az azonban Dönitz és miniszterei számára, hogy jelenlegi helyzetükben csak egy reális választásuk van: Nyugaton - amilyen gyorsan csak lehet - békét kötni, Keleten pedig lehetőleg később kapitulálni, hogy maradjon idő a menekültek evakuálására a Vörös Hadsereg megérkezése előtt, s őket azokra a területekre juttatni, amelyeket előreláthatólag az amerikaiak és a britek szállnak meg.
Május 2-án délután
brit csapatok nyomultak be a Plöntől 40 km-re fekvő Lübeckbe, ezért Dönitz este kilenckor - Hitler politikai végrendeletével ellentétben - megbízta Hans-Georg von Friedeburg vezértábornagyot, hogy kezdjen tárgyalásokat a kapitulációról az angolokkal és az amerikaiakkal. S közben Plönből áttette székhelyét Mürwikbe, ahol a haditengerészet központi kiképzőiskolájának osztálytermeiben rendezkedett be. Mivel a Flensburghoz tartozó helységben erős dán kisebbség élt, a szövetségesek lemondtak a város bombázásáról. Ez az északi helység volt 21 napig a Német Birodalom utolsó kormányának székhelye.


Von Friedeburg május 3-án
ért Montgomery ideiglenes főhadiszállására, aki azonnal tudatta vele a brit feltételeket: a kapituláció csak Északnyugat-Németországra, a megszállt Hollandiára és Dániára érvényes, s nem vonatkozik a Vörös Hadsereggel északon szemben álló csapatokra. Szóban még hozzáfűzte, hogy a német katonák automatikusan hadifoglyok lesznek, ha „felemelt kézzel átjönnek a frontvonalon”. Von Friedeburg delegációja tudomásul vette Montgomery kapitulációs feltételeit, hazautazott Flensburgba, s Dönitz egyetértését megszerezve visszatért Hacklingenbe, Montgomery főhadiszállására, ahol május 4-én 18 óra 20 perckor a német delegáció a brit feltételeknek megfelelően aláírta a Wehrmacht részleges kapitulációját. A Wehrmacht és a Waffen-SS olaszországi csapatai már április 29-én kapituláltak a nyugati szövetségesek előtt. Május 5-én pedig az Alpok térségében a „G” hadseregcsoport is letette a fegyvert az amerikaiak előtt.
Május 5-én von Friedeburg
a hacklingeni részkapituláció után Reimsbe, a nyugati szövetségesek főhadiszállására repült, azt az illúziót táplálva, hogy még sikerülhet Dönitz terve és külön békét köthet a nyugati szövetségesekkel. De Eisenhower tábornok, a nyugati front szövetséges hadseregeinek főparancsnoka - tartva magát a szövetségesek megállapodásához - elutasította a német részkapituláció tervét. Kijelentette, hogy csak azonnali és teljes kapituláció jöhet szóba, ellenkező esetben újra indítják a bombázásokat és lezárják a frontot a keletről menekülő németek előtt. A megszállás és a szövetséges végrehajtó szervek felállítása a szövetségesek korábbi megállapodásain alapult. Eisenhowert még a von Friedeburg támogatására Reimsbe küldött Alfréd Jodl vezérezredes sem tudta eltéríteni álláspontjától. Így a német Wehrmacht feltétel nélküli kapitulációját 1945. május 7-én 2 óra 41 perckor Dönitz megbízásából Alfréd Jodl vezérezredes írta alá Eisenhower tábornok főhadiszállásán, Reimsben. Az aktust szovjet követelésre május 8-án 23 óra 1 perckor Berlin-Karlshorttban a szovjet hadseregek főhadi-szállásán megismételték.


A KAPITULÁCIÓS OKMÁNY Berlin, 1945. május 8.
1.Mi alulírottak, a német Wehrmacht főparancsnoksága nevében ezennel kijelentjük ezennel kijelentjük, hogy az összes ez idő szerint német parancsnokság alatt álló szárazföldi, tengeri és légierők feltétel nélkül kapitulálnak a szövetséges expedíciós erők főparancsnoka és egyidejűleg a Vörös Hadsereg főparancsnoksága előtt.
2.A német Wehrmacht főparancsnoksága haladéktalanul kiadja a parancsot az összes német katonai, haditengerészeti és légügyi hatóságnak, valamint az összes, német ellenőrzés alatt álló fegyveres erőnek, hogy 1945.május 8-án közép-európai idő szerint 23 óra 01 perckor szüntessenek be minden aktív katonai műveletet, maradjanak az ebben az időpontban elfoglalt állásaikban, és teljesen fegyverezzék le magukat, átadva fegyvereiket és felszerelésüket a helyi szövetséges parancsnokoknak vagy a szövetséges főparancsnokságok által kijelölt tiszteknek. Egyetlen hajót, tengeri járművet vagy repülőgépet sem szabad elsüllyeszteni, illető-leg elpusztítani, sem azok törzsét, gépezetét vagy felszerelését, sem pedig különféle gépeit, fegyverzetét, készülékeit és általában semminemű hadviselésre alkalmas technikai eszközeit megrongálni.
3.A német Wehrmacht főparancsnoksága haladéktalanul továbbítja az illetékes parancsnokokhoz a szövetséges expedíciós erők főparancsnoka és a Vörös Hadsereg Főparancsnoksága által kiadott további parancsokat, és gondoskodik azok végrehajtásáról.
4.Ez a kapitulációs okmány nem érinti azt a lehetőséget, hogy olyan általános kapitulációs okmány jöjjön létre és lépjen ennek helyére, amelyet az Egyesült Nemzetek részéről vagy nevében előírnak Németország, valamint a német fegyveres erők egészére vonatkozóan.
5.Abban az esetben, ha a német Wehrmacht-főparancsnokság vagy az ellenőrzése alatt álló fegyveres alakulatok nem járnának el a jelen kapitulációs okmány értelmében, a szövetséges expedíciós erők főparancsnoka és a Vörös Hadsereg főparancsnoksága meg fogják tenni az általuk célszerűnek tartott megtorló és egyéb intézkedéseket.
6.A jelen okmány angol, orosz és német nyelven készült. Csak az angol és az orosz szöveg hiteles.
Kelt Berlinben, 1945. május 8. napján
A német Wehrmacht főparancsnoksága részéről:
von Friedeburg, Stumf Keitel
A szövetséges expedíciós haderők főparancsnoksága részéről:
A.W. Tedder légimarsall


A Vörös Hadsereg főparancsnoksága részéről:
G. Zsukov a Szovjetunió marsallja
Az aláírásnál tanúként jelen voltak:
J. Delattre de Tassigny tábornok az első francia hadsereg főparancsnoka
Carl Spaatz tábornok, az Egyesült Államok stratégiai légierőinek parancsnoka


Az ezerévesre tervezett nemzetiszocialista birodalom tizenkét éves fennállása után totális vereséget szenvedett. A nemzetiszocialista Német Birodalom európai szövetségesei - Olaszország, Románia, Finnország, Bulgária és Magyarország - már korábban feladták a harcot, és legtöbbjük elfordult Németországtól. Néhány hónappal később, szeptember 2-án a szövetségesek kapitulációra kényszerítették a terjeszkedő nagyhatalmak harmadik tagját, Japánt is. Így vereséget szenvedett a Berlin-Róma-Tokió „világpolitikai háromszög”, amely önálló európai, földközi-tengeri és kelet-ázsiai „nagytér” kiépítésére készült.”
Forrás: Rubicon történelmi magazin 2015/5-6
Szövegmagyarázat:


1. Adolf Hitler (1889-1945) osztrák származású német politikus, a Nemzetiszocialista Német Munkás Párt első számú vezetője, kancellár, 1933-tól Führer, diktátor egészen haláláig.








2. Albert Speer (1905.1981) a Harmadik Birodalom főépítésze, fegyverkezési miniszter, a haditermelés irányítója. A háború befejezése után a nürnbergi perben elismerte bűnösségét. Húszévi börtönbüntetésre ítélték, 1966-ban szabadult.






3. Dr. Paul Joseph Goebbels (1897-1945) német náci politikus, Hitler „sírig tartó” leghűségesebb híve, propaganda miniszter.








4. Hermann Wilhelm Göring 1899-1946) német, náci politikus, és katonai vezető, a német légierő (Luftwaffe) parancsnoka. A nürnbergi perben háborús főbűnös, kötéláltali halálra ítélték, kivégzése előtt öngyilkosságot követett el.








5. Wilhelm Keitel (1882-1946) német tábornagy, háborús főbűnös.










6.Alfréd Ferdinand Jodl (1890-1946) német tábornok, a Wehrmacht vezérkari főnöke, a nürnbergi perben háborús főbűnös, bár kérvényezte a golyó általi kivégzést, mégis felakasztották.








7.Karl Dönitz (1891-1980) német tengernagy, a második világháború idején a német haditengerészet főparancsnoka. Hitler öngyilkosságát követően 23 napig Németország elnöke.








Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor

2015. május

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!