2014. május 23., péntek

„Kádár utolsó árulása”


A „168 óra” közéleti hetilap XXVI. évfolyam 17. számában megjelent (2014. április 24.) Gömöri György múltidézője szerint „1958 márciusának végén Kádár János Tito marsall vendége volt, majd pár nap múlva Hruscsov Buda-pestre látogatott. Minden jel szerint akkor döntöttek Nagy Imre és társai sorsáról.” A hetilap teljes cikkét olvasóim figyelmébe ajánlom.

Kádár1 mindent elmondott Hruscsovnak2
Lehetséges, hogy amikor Kádár János szovjet katonai támogatással megalakította >forradalmi< (értsd: ellenforradalmi) >munkás-paraszt< kormányát, még voltak bizonyos pozitív elképzelései arról, milyen engedményekkel és eszközökkel szilárdíthatja meg a kommunista párt egyeduralmát. Mindezek 1957 folyamán szétoszlottak, és részben kínai, részben orosz követelésre világossá vált, hogy Kádár nem fogja betartani korábbi ígéreteit, és bíróság elé állítja a forradalom vezéralakjait.
A megtorlás súlyossága
azonban 1957 decemberében és utána még egy ideig nem volt eldöntve: nyitva maradt a kérdés, ki fogják-e végezni a zárt tárgyaláson eleve >összeesküvéssel< vádolt Nagy Imre3 miniszterelnököt és néhány >bűntársát<. Erre főként Kádár Jánosnak volt szüksége, mivel legitimációs problémába ütközött: amíg Nagy Imre él, és nem mond le, ő Kádár illegitim vezetője marad Magyarországnak.
Köztudomású,
hogy a Nagy Imre-pert kétszer kezdték el: először 1958 február ötödikén, de két nap múlva már felfüggesztették, és el is napolták. Részben azért, mert tartottak a nyugati közvélemény kedvezőtlen reakciójától, részben pedig Togliatti4 kérésére: az olasz kommunista vezér a májusi olasz választások miatt kérte, hogy a pert későbbre időzítsék. Ami a szovjet-jugoszláv kapcsolatokat illeti, nyilvánvaló volt, hogy azoknak sem használt volna, ha a budapesti jugoszláv követségről menlevéllel kicsalt és utána elhurcolt magyar kommunistákat sújtanak egy újabb koncepciós perben halálos ítélettel. A végleges döntés Nagy Imréék sorsáról minden jel szerint 1958 áprilisában Hruscsov budapesti látogatása során született.
Ezt megelőzték
a március 28-29-i magyar-jugoszláv tárgyalások Karagyorgyevóben. Ha hinni lehet az azóta nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvnek, ezen szó esett a Nagy Imre-ügyről, és Tito5 marsall úgy nyilatkozott:>Ez a magyar Párt belügye<.Lehet, hogy mivel Kádár Milovan Dilas6 elítéltetését hozta fel ellenpéldának, Tito úgy értette a magyar hatóságok súlyos büntetést akarnak kiszabni Nagy Imrére, amivel talán egyet is értett. Viszont nem lehet tudni, a látogatás során beszélt-e Kádár négyszemközt Titóval, s igazak-e azok a kiszivárgó hírek, miszerint akkor a jugoszláv pártvezetés valamiféle >nemzeti kommunista< frakciót szeretett volna létrehozni a szovjet blokkon belül, jelentősen csökkentve a szovjet párt addig elismert >vezető< szerepét.


Utóbbi esetben a semleges Jugoszlávia és a revizionista Lengyelország között fontos szerep jutott volna a korábban bebörtönzött, tehát elvben antisztálinista Kádár János Magyarországának is.
Mindenesetre Hruscsovot
nagyon érdekelhették a karagyórgyevói tárgyalások, azzal együtt, ami nem volt benne a Szilágyi Béla-féle hivatalos jegyzőkönyvben. Budapesten tehát nem csupán >elvtársi< látogatást tett, hanem azt is megakarta tudni, mennyire bízhat Kádárban. Fel is használta az alkalmat, hogy kicsit ráijesszen a bizonytalannak vélt magyar elvtársra. Április 2-3-án érkezett Budapestre, és miután már hivatalosan tárgyalt a >magyar elvtársakkal<. Április 6-án tartott egy nagyon különös beszédet, amelyről másnap beszámolt a londoni The Times is. Valami olyasmit mondott, hogy >mi segítettünk ’56-ban a magyar elvtársaknak, de hogyha egyszer megint hasonló esetre kerül sor, a saját erejükből kell a problémákat megoldaniuk.< ( A beszédet nem tudta igazán értelmezni a nyugati sajtó, csak jelentette.)
Másnap ugyanaz a Hruscsov
tartott egy másik beszédet, amelyben éppen az ellenkezőjét mondta, vagyis azt, hogy >mi teljes mellel állunk Kádár János és kormánya mögött.< (A The Times ezt is jelentette, majd április 10-i számában reflektált az első beszéd >a javított orosz kiadására<)
Mi történt ez alatt a nap alatt Budapesten?
Kádár mindent elmondott Hruscsovnak, amit Titótól hallott, lehet, hogy még hozzá is tett egy kicsit, hogy még jobban bemártsa a jugoszláv eretnekeket. Cserébe megkapta a korábban vonakodó (mert a sztálini módszerekre emlékeztető) Hruscsov beleegyezését Nagy Imre és még néhány volt kommunista vezető kivégzéséhez.
Utána Nyikita Szergejevics
jól berúgott, és hazatérvén, a seremetyevói repülőtéren ittas állapotban akadozó nyelvvel szidta a >Nagy-Losonczy összeesküvő csoportot< és (szó szerint ) >az imperialisták kib…tt kurva anyját<, akiknek > mi majd megmutatjuk<. Utóbbi kitételeket kivágták a beszéd nyomtatott verziójából, de amit mondott, a britek lehallgatták, majd a Poszev című orosz emigráns újság eredeti formájában közölte.
Hogy KádárJános utolsó árulása
éppen akkor és ilyen körülmények között történt, jelzi az is, hogy alig pár nappal Hruscsov hazatérése után egy magyar vészbíróság napok alatt elintézte a Nagy Imre-párti kommunista, magyar hazafi Szilágyi József perét, és április 24-én ki is végezték. Nem a tudós nyugati elemzőknek, hanem az emigráns Méray Tibornak volt igaza, amikor Nagy Imre élete és halála című művében azt írta: igazán ekkor, a budapesti látogatás után pecsételődött meg Nagy Imréék sorsa.”
Felhasznált irodalom:
168 Óra, közéleti hetilap XXVI. évfolyam
17.szám.2014. április 24
Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor
2014.április
Szövegmagyarázat:

1. Kádár János (eredetileg: Csermanek: 1912-1989) magyar kommunista politikus. 1948-1950 között belügyminiszter, 1952-1954 között egy titkos koncepciós perben börtönbe vetették. Az 1956 júliusában az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) meghatározó személyisége. Az 1956-os forradalom alatt a Nagy Imre kormány tagja, egyben az akkor újjászerveződő párt az MSZMP első számú vezetője. 1956.nov.4-én átállt a szovjetekhez, akik visszahelyezték az ország élére. 1956 novembere és 1988 májusa között az MSZMP első titkára, aki eközben kétszer miniszterelnök is volt. Kádár a 20. századi magyar történelem meghatározó személyisége volt. Nevéhez köthető a kádárizmus („gulyáskommunizmus”).


2. Nyikita Szergejevics Hruscsov (1894-1971) orosz nemzetiségű szovjet kommunista politikus. Sztálin halála után 1953-1964 között a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) első titkára volt, 1958-1964 között pedig a Minisztertanács elnöki posztját is betöltötte. Nevéhez fűződik az 1953-ban megkezdett desztalinizáció, azaz szembenézés a sztálinizmussal az SZKP XX. kongresszusán 1956 februárjában. Hruscsov első számú politikai felelőse a magyarországi 1956-os forradalom leverésének. Pályafutása alatt indult el a szovjet űrprogram, a kubai rakétaválság, de annak megoldása is személyéhez köthető.




3. Nagy Imre (1896-1958) magyar politikus, egyetemi tanár a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1953-1955 között az ország miniszterelnöke, majd 1956-ban a forradalom alatt ismét miniszterelnök. Életével a www.historiamozaik.blogspot.com c. honlap több helyen részletesebben is foglalkozik. Nagy Imre az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírja.





4. Palmiro Togliatti (1893-1964) eredetileg jogi végzettségű olasz kommunista politikus, aki már 1914-ben az Olasz Szocialista Párt tagja, majd a Kommunista Párt egyik alapítója. A második világháború után 1945/1946-ban igazságügyi miniszter. Magyarországon 1956-ban elkerülhetőnek tartotta a szovjet katonai beavatkozást.





5. Joszip Broz Tito (1892-1980) horvát-szlovén származású jugoszláv kommunista politikus, forradalmár, az ország megkérdőjelezhetetlen első számú vezetője a második világháború végétől egészen haláláig.








6. Milovan Dilas (1911-1995) montenegrói, szerb származású kommunista politikus és író. Jugoszlávia egyik vezető kommunista ideológusa, aki kezdetben Tito szövetségese, majd rendszerének bírálója.




Forrás:

Internet-wikipedia

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!