2013. február 6., szerda

Üzenetváltások háború idején 1941-1945

Üzenetváltások háború idején
A szovjetek külügyminisztériuma 1981-ben két kötetben, összesen két kiadásban jelentette meg a „Nagyok”, így. J.V.Sztálin szovjet pártvezető, F.D.Roosevelt az Egyesült Államok elnöke, W.S. Churchill angol miniszterelnök illetve Roosevelt halála és Churchill választási bukás után, Harry S.Trumannal és C.Attleevel folytatott levelezéseket. A kötetek - ahogy számoltam - 900 üzenetváltást tartalmaznak, ezért teljes bemutatásuk lehetetlen. Néhányat azonban közülük kiválogattam, hogy olvasóim elé tárjam. A válogatásnak az időrendi követelményeken túl, más szempontjai nem voltak.


Részletek az első kötetből

A levelezést Churchill kezdte

„1.sz

Az érkezés ideje 1941.július 8.

Churchill1 úr személyes üzenete Sztálin2 Úrnak

Mi itt mindannyian nagyon örülünk annak, hogy az orosz seregek oly erős, merész és bátor ellenállást tanúsítanak a nácik egyáltalán nem provokált barbár betörésével szemben. A szovjet katonák és a szovjet nép bátorsága és szívós kitartása általános elragadtatást vált ki. Mi mindent megteszünk, hogy segítsünk Önöknek, amennyire az idő, a földrajzi viszonyok és növekvő segélyforrásaink engedik. Minél tovább tart a háború, annál több segítséget tudunk nyújtani. Az angol légierők éjjel és nappal egyaránt nagy légitámadásokat hajtanak végre a Németország által megszállt területeken és magának Németországnak a területén ameddig hatósugaruk ér. Tegnap mintegy 400 repülőgép hajtott végre nappali támadásokat a tenger tulsó oldalán. Szombaton este több mint 200 nehézbombázó intézett támadást német városok ellen. Némelyik három tonnányi bombát vitt magával. A múlt éjjel körülbelül 250 nehézbombázó vett részt a légitámadásokban. Így lesz ez a jövőben i. Reméljük, íly módon sikerül rákényszeríteni Hitlert arra, hogy légierőinek egy részét nyugat felé irányítsa, és fokozatosan csökkenteni az Önök országára nehezedő terhet. Ezen kívül az Admiralitás az én kívánságomra komoly hadműveleteket készített elő a legközelebbi jövőre az északi övezetben, amelyek után, remélem, létrejön a kapcsolat a brit és az orosz haditengerészeti erők között. Legutóbb a norvég partoknál folyó hadműveletek során különböző szállítóhajókat fogtunk el, amelyek észak felé tartottak, az Önök országa ellen.
Üdvözöljük a jövőre vonatkozó tervek összehangolása céljából ide érkezett katonai missziót. Csak feszítsük meg továbbra is minden erőnket, hogy kiszorítsuk a lelket a gonosztevőkből.

2.sz

Az érkezés ideje 1941.július 10
Szigorúan bizalmas


Churchill úr személyes üzenete Sztálin úrnak

Mihelyt megkaptam sír Stafford Crippstől3 a jelentést az Önnel folytatott beszélgetésről és a beszélgetés során egy olyan összetett angol-szovjet nyilatkozatra vonatkozóan tett javaslatról, amely két pontot foglalna magában, nevezetesen:

  1. a kölcsönös segítséget, a segítség arányainak vagy jellegének pontos megjelölése nélkül és
  2. mindegyik félnek azt a kötelezettségét, hogy nem köt különbékét, azonnal összehívtam a brit Háborús Kabinet ülését Új-Zéland domínium Miniszterelnökének, Fraser úrnak a részvételével, aki jelenleg Londonban tartózkodik. Ön megfogja érteni, hogy nekünk ki kell majd kérnünk a domíniumok .-Kanada,Ausztrália és Dél-Afrika véleményét. Ugyanakkor azonban szeretném Önt biztosítani arról, hogy teljes mértékben helyeseljük az összeegyeztetett angol-szovjet nyilatkozatra vonatkozóan Ön által tett javaslatot. Úgy véljük, hogy mihelyt a domíniumok kormányainak válasza megérkezik, a nyilatkozat aláírásának azonnal meg kellene történnie, és hogy a nyilatkozatot mindjárt ez után nyilvánosságra kellene hozni.


3.sz.

Sztálin személyes üzenete Churchill Úrnak

Engedje meg, hogy köszönetet mondjak Önnek a két személyes üzenetért.
Az Ön üzenetei megvetették a kormányaink közötti megegyezés alapját, Most, mint Ön teljes joggal mondotta, a Szovjetunió és Nagy-Britannia harci szövetségesekké váltak a hitleri Németország elleni harcban. Nem kételkedem benne, hogy államaink elég erősnek bizonyulnak, s minden nehézség ellenére szétzúzzuk közös ellenségünket. Talán nem lesz fölösleges közölni Önnel, hogy a szovjet csapatok helyzete a fronton továbbra is feszült. Az a körülmény hogy Hitler váratlanul felrúgta a megnemtámadási szerződést és rajtaütésszerűen megtámadta a Szovjetuniót, előnyös helyzetet teremtett a német csapatok számára, s ennek következményei még mindig megmutatkoznak a szovjet csapatok helyzetén. El lehet képzelni, hogy mennyivel előnyösebb lett volna a német csapatok helyzete, ha a szovjet csapatoknak a német csapatok támadásával nem Kisinyov, Lvov, Breszt, Bialystok. Kaunas és Viborg térségében kellett volna szembeszállni, hanem Odessza, Kamenyec-Podolszk, Minszk térségében és Leningrád környékén.
A továbbiakat illetően én azt hiszem, hogy a Szovjetunió, s ugyanígy Nagy-Britannia katonai helyzete jelentős mértékben megjavulna, ha front létesülne Hitler ellen Nyugaton (Észak-Franciaországban) és Északon (az Antarktiszon).
Egy észak-franciaországi front hitleri erőket vonhatna el keletről, s ezen túlmenően egyszersmind Hitler Angliába való betörését is lehetetlenné tenné. Egy ilyen front létrehozása Nagy-Britannia hadseregének és Dél-Anglia egész lakósságának körében egyaránt népszerű lenne. El tudom képzelni egy ilyen front létrehozásának nehézségeit, de úgy látom, hogy a nehézségek ellenére létre kellene hozni, nemcsak közös ügyünk érdekében, hanem magának Angliának érdekében is. Egy ilyen front létrehozása éppen most a legkönnyebb, amikor Hitler erői Keleten vannak lekötve, s amikor Hitler még nem tudta megszilárdítani a Keleten elfoglalt poziciókat.
Még könnyebb frontot létrehozni Északon. Itt csak angol tengeri és légi erők tevékenységére van szükség - csapatok partraszállása, tüzérség partraszállása nélkül. Ebben a hadműveletben szovjet szárazföldi, tengeri és légi erők vesznek majd részt. Örömmel fogadnánk, ha Nagy-Britannia ide tudna irányítani egy könnyű-hadosztálynyi vagy több norvég önkéntest, akiket Észak-Norvégiába lehetne átdobni a németek elleni felkelő hadműveletek céljából.


1941.július 18.

23.sz.

Winston Churchill úrnak Nagy-Britannia miniszterelnökének

Szívélyesen üdvözlöm Önt születésnapja alkalmából. Tiszta szívből kívánok Önnek erőt és Egészséget, amelyre oly nagy szükség van az emberiség ellenségének - a hitlerizmusnak legyőzéséhez. Minden jót kívánok Önnek.

Sztálin

1941.november 30.


24.sz.

Az érkezés ideje 1941.december 5.

W.Churchill I.V.Sztálinnak

Őszintén köszönöm Önnek születésnapom alkalmából küldött fölöttébb kedves és baráti üdvözletét. Engedje meg. Hogy éljek az alkalommal és megmondjam Önnek, milyen elragadtatással figyeli az egész brit nép Leningrád és Moszkva kitartó védelmét a vitéz orosz seregek részéről, és mennyire örülünk mindannyian a Don menti Rosztovnál elért ragyogó győzelmüknek.

26.sz.

Az érkezés ideje 1941.december 21.

W.Churchill I.V.Sztálinnak

Őszinte jókivánságaimat küldöm Önnek születésnapja alkalmából, és remélem a következő évek lehetővé teszik Önnek, hogy az oly nagy vihar után meghozza Oroszországnak a győzelmet, a békét és a biztonságot.


27.sz.

Az elküldés ideje 1941.december 27.

I.V.Sztálin W.Churchillnek

Igen hálás vagyok a születésnapom alkalmából küldött jókívánságaiért. Megragadom az alkalmat, hogy átadjam Önnek és a baráti angol hadseregnek őszinte üdvözletemet az újabb libiai győzelmekkel kapcsolatban.

83.sz.

Az érkezés ideje 1942.november 8.

W.Churchill I.V.Sztálinnak

Kétségtelenül ismeretes Ön előtt, hogy ha Hitler elveszti Baku elfoglalásának reményét, meg fogja kísérelni az elpusztítását légitámadások útján.
Kérem Önt, hogy higgyen az értesítésemnek.

84.sz.

Sztálin miniszterelnök személyes üzenete Churchill miniszterelnöknek

Nagyon örülünk líbiai sikereiknek és a > Fáklya< hadművelet sikeres megkezdésének. Teljes sikert kívánok.
Köszönöm Bakuval kapcsolatos figyelmeztetését. Megtesszük a védelmi intézkedéseket.

134.sz.

Winston Churchill miniszterelnök úr
személyes és titkos üzenete Sztálin marsallnak

1. A múlt éjjel 395 nehéz bombázó 50 perc alatt 1050 tonna bombát dobott Berlinre. A célpont felett derült volt az ég, s a légi támadás igen nagy eredménnyel járt. Ez eddig a legkiadósabb légitámadás Berlin ellen. Veszteségünk csupán 9 repülőgép.
2. Egy kis akadozás után a Tuniszban folyó csata ismét kedvező fordulatot vett, s éppen most kaptam az értesítést, hogy páncélos egységeink átkaroló mozdulat után két mérföldre vannak El-Hammától.
3. Tegnap este láttam a >Sztálingrád< című filmet. Egyenesen nagyszerű, és rendkívül lelkesítő hatással van népünkre.

1943.március 28.

135.sz.

I.V.Sztálin miniszterelnök személyes és titkos üzenete
W.Churchill miniszterelnök úrnak

Március 28-i üzenetét megkaptam.
Üdvözlöm a brit légierőket a Berlin elleni újabb nagy és sikeres légitámadás alkalmából. Remélem, hogy Tuniszban a brit páncélos haderők a megjavult helyzetet teljes mértékben kihasználják, s nem engedik az ellenséget lélegzethez jutni.
Tegnap kollégáimmal megnéztem az Ön által küldött >Győzelem a sivatagban< című filmet, amely igen mély benyomást kelt. Nagyszerűen ábrázolja, hogyan harcol Anglia, s találóan jellemzi azokat a gazembereket - vannak ilyenek a mi országunkban is -, akik azt állítják, hogy Anglia nem hadakozik, hanem csak messziről figyeli a háborút! Türelmetlenül fogom várni az Önök hasonló filmjét a tuniszi győzelemről.
A > Győzelem napja< című filmet be fogjuk mutatni valamennyi front-hadseregünk, valamint az ország lakósságának széles rétegei előtt.

1943.március 29.

140.sz.

Winston Churchill miniszterelnök úr
személyes és titkos üzenete I.V.Sztálin marsallnak

Az Észak-Afrikai Főparancsnokság éppen most jelentette nekem, hogy Montgomery tábornok hadserege áttörte az Akarit- vonalat, rajtaütésszerűen megtámadta és szétverte az ellenséget, s hogy most ennek a vonalnak valamennyi uralkodó állása az ő kezén van. Jelenleg Montgomery4 tábornok páncélos erőit az áttörésen keresztül a mögötte fekvő nyitottabb térségre vonultat-ja fel. Hatórás harc után már kétezer fogoly volt, s számuk növekszik. A súlyos harcok tovább tartanak, és Kairouran irányában folytatott támadó hadműveleteink, amelyekről előző levelemben tájékoztattam Önt, kielégítően haladnak előre.
Tudom, hogy Ön nagyon szereti a jó híreket. Az üldözést folytatjuk.

1943.április 6.

141.sz.

Winston Churchill miniszterelnök úr
személyes és titkos üzenete I.V.Sztálin marsallnak

Az ellenség északi irányban menekül, Montgomery üldöző páncélos erői a sarkában vannak. Eddig hatezer foglyot ejtettünk.

1943.április 7.

142.sz.

I.V.Sztálin miniszterelnök
személyes és titkos üzenete W.Churchill miniszterelnök úrnak

Megkaptam mind a két április 6-i üzenetét, valamint az Önök csapatainak nagyfontosságú tuniszi előrenyomulásáról szóló mai üzenetét. Gratulálok a komoly sikerhez. Remélem, hogy ez alkalommal az angol-amerikai csapatok véglegesen megtörik és szétzúzzák Rommelt5 és a Tuniszban tartózkodó többi hitlerista bandát. Ennek igen nagy jelentősége lesz egész közös harcunk ügye szempontjából.
Üdvözlöm Essen, Berlin, Kiel és más németországi ipari központok bombázásának előrehaladását. Az Önök légierejének a németek létfontosságú központjaira mért minden egyes csapása igen élénk visszhangot kelt a mi országunkban az emberek millióinak szívében.

1943.április 7.

191.sz.

Az érkezés ideje 1943.szeptember 10.

F.Roosevelt és W.Churchill I.V.Sztálinnak

Örömmel értesítjük Önt, hogy Eisenhower6 tábornok elfogadta Olaszország feltétel nélküli kapitulációját, amelynek feltételeit az Egyesült Államok, a Szovjet Köztársaságok és az Egyesült Királyság hagyta jóvá.
A szövetséges csapatok Nápoly környékén partraszálltak, és jelenleg harci érintkezésben vannak a német csapatokkal. A szövetségesek csapatai az olasz félsziget déli csücskén is jó eredményeket értek el.

192.sz.

I.V.Sztálin miniszterelnök személyes és titkos üzenete
Roosevelt7 elnök úrnak és Churchill miniszterelnök úrnak

Szeptember 10-i üzenetüket megkaptam. Üdvözletemet küldöm az újabb sikerek, különösen a Nápoly környéki partraszállás alkalmából. Nem kétséges, hogy a Nápoly környéki sikeres partraszállás és Olaszország szakítása Németországgal további csapást mér a hitleri NémetOrszágra, és lényegesen megkönnyíti a szovjet seregek hadműveleteit a szovjet-német fronton.
A szovjet csapatok támadása egyelőre sikeresen halad. Azt hiszem, hogy a legközelebbi két-három hét folyamán további sikereink lesznek. Lehetséges, hogy a napokban elfoglaljuk Novorosszíjszkot.

1943.szeptember 10.

196.sz.

Az érkezés ideje 1943.szeptember 26.

Winston Churchill miniszterelnök úr személyes üzenete
I.V.Sztálin marsallnak

Eden8 úr és én személyes szerencsekívánatainkat küldjük Önnek a Szmolenszkről kapott nagyszerű hír alkalmából.

197.sz.

I.V.Sztálin miniszterelnök személyes üzenete
W.Churchill miniszterelnök úrnak

Nagyon hálás vagyok Önnek és Eden úrnak a Szmolenszk bevétele alkalmából küldött szerencsekívánatokért.

1943.szeptember 26.


198.sz.

Az érkezés ideje 1943.szeptember 27.

Winston Churchill miniszterelnök úr
személyes és szigorúan titkos üzenete I.V.Sztálin marsallnak

1. Gondolkoztam a három kormányfő teheráni találkozásán. Megbízható előkészítő rendszabályokra van szükség annak érdekében, hogy gondoskodjunk a biztonságról ezen a bizonyos fokig gyengén ellenőrzött területen. Ezért megvizsgálás végett azt a javaslatot terjesztem Ön elé, hogy én Kairóban előkészületeket teszek majd az elhelyezés, a biztonság stb. tekintetében, amelyeket feltétlenül észre fognak venni, noha szembetűnő erőfeszítéseket teszünk majd titokban tartásukra. Ezután esetleg csak két-három nappal találkozásunk előtt, egy brit és egy orosz dandárt vezénylünk Teherán egy megfelelő területe köré, a repülőteret is beleértve, és ezt a területet tökéletesen elzárva fogjuk tartani mindaddig, amíg megbeszéléseinket be nem fejeztük. Az Iráni Kormányt sem tájékoztatjuk, és elhelyezésünket illetően semmilyen előkészületet nem teszünk, amíg ez az időpont el nem érkezik. Természetesen feltétlenül ellenőriznünk kell minden közleményt, amely a találkozásról nyilvánosságra kerül. Íly módon hatékony spanyolfal fog elválasztani bennünket a világsajtótól, továbbá az olyan kellemetlen egyénektől, akiknek mi nem tetszünk annyira, amennyire tetszenünk kellene.

2. Javasolom azt is, hogy erre vonatkozó egész további üzenetváltásunkban Teherán helyett -amelyről úgy kell hallgatni, mint a sír - használjuk a >Kairo - Három< kifejezést, és hogy ezt az akciót a >Heuréka< szóval jelöljük, ami, ha jól tudom, ógörög szó. Ha Önnek más elképzelései vannak tudassa velem, és akkor az Elnök tudomására hozhatjuk. Én erről a kérdésről még semmit sem közöltem vele.

202.sz.

I.V.Sztálin miniszterelnök
személyes és titkos üzenete W.Churchill miniszterelnöknek

A három kormányfő küszöbönálló találkozására vonatkozó szeptember 27-i üzenetét megkaptam. Semmi kifogásom azon elterelő jellegű előkészületek ellen, amelyeket Ön Kairóban szándékozik végrehajtani. Ami viszont azt a javaslatát illeti, hogy néhány nappal találkozásunk előtt vezényeljünk egy brit és egy orosz dandárt a Kairo-3 megfelelő területére, ezt én nem tartom célszerűnek, mert szükségtelen feltűnést okozhat és felfedheti a dolgot. Azt javasolom, hogy mindegyikünk vigyen magával kellő rendőri védelmet. Szerintem ez elég lesz a biztonságról való gondoskodáshoz.
Semmi kifogásom a küszöbönálló találkozást érintő többi javaslata ellen sem, és egyetértek azokkal az egyezményes nevekkel, amelyeknek használatát Ön az e találkozásra vonatkozó üzenetváltásban javasolja.

1943.október.3.

220.sz.

I.V. Sztálin miniszterelnök személyes üzenete
Winston Churchill miniszterelnök úrnak
Az új szovjet himnusz kottáját a legközelebbi postával elküldöm Önnek. V.M.Molotov9 az üdvözletért köszönetét és legjobb kívánságait küldi Önnek. Teljes mértékben osztom azt a véleményét, hogy gyakori találkozásunk kívánatos lenne.

1944.január 2.

224.sz.

Az érkezés ideje 1944.január 12.
Személyes és bizalmas

Churchill úr üzenete Sztálin marsallnak

Szünet nélkül figyelemmel kísérjük a szovjet seregek bámulatos előrenyomulását. Nekem - aki nem vagyok szakértő - úgy tűnik, hogy Zsmerinkának igen nagy lehet a jelentősége. Ha ismét Teheránban lennénk, most azt mondanám Önnek az asztal fölött:> Kérem, közölje velem idejében, mikor kell abbahagynunk Berlin rombolását, hogy elegendő helyiség maradjon a szovjet seregek elszállásolására.<
Olaszországi hadjáratunk valamennyi tervének kidolgozása itt kielégítő eredménnyel befejeződött.
Az Ön kézszorítására a saját, erős és őszinte kézszorításommal válaszolok.

225.sz.

Személyes és bizalmas I.V.Sztálin miniszterelnöktől
W.Churchill miniszterelnök úrnak.

Január 12-i üzenetét megkaptam. Seregeink az utóbbi időben valóban értek el sikereket, de Berlintől még nagyon messze vagyunk. Ráadásul a németek most meglehetősen komoly ellentámadásokat indítanak, különösen a Vinnyicától keletre fekvő térségben. Ez természetesen nem veszélyes, mindamellett a németeknek itt sikerült visszaszorítani előretolt egységeinket és ideiglenesen feltartóztatni előrenyomulásunkat. Önök tehát csak ne csökkentsék Berlin bombázását, sőt inkább a lehetőség szerint minden módon fokozzák. A németeknek Berlinbe való közös megérkezésünkig még lesz idejük felépíteni bizonyos, a mi számunkra és az Önök számára szükséges helyiségeket.
Titonak10 küldött üzenete, akit Ön annyira buzdít támogatásával, nagy jelentőségű lesz.
Remélem, hogy az amerikaiakkal együtt folytatott előkészületei az „Overlord”-ra sikeresen haladnak előre.

1944.január 14.

226.sz.

Az érkezés ideje 1944.január 15.

Winston Churchill személyes üzenete Sztálin marsallnak

A január 2-i üzenetében megígért kottákat megkaptam, s a himnuszt a Brit Rádió teljes szimfónikus zenekara fogja játszani a vasárnap esti 9 órai hírek elött.

273.sz.

Churchill úr személyes és szigorúan titkos üzenete
Sztálin marsallnak

Minden jól kezdődött. Az aknákat, az akadályokat és a parti ütegeket már javarészben leküzdöttük. Nagy arányokban és igen eredményesen vetettünk be ejtőernyős csapatokat. A gyalogság partraszállása gyorsan halad, sok harckocsi és önjáró löveg már a parton van.
Az időjárási kilátások elviselhetőek, javuló tendenciát mutatnak.

1944.június 6.

274.sz.

Bizalmas és személyes I.V.Sztálin miniszterelnöktől
W.Churchill miniszterelnök úrnak

Az >Overlord< hadművelet kezdetének sikeréről szóló értesítését megkaptam. Ez a hadművelet mindannyiunkat megörvendeztet, s további sikerekre nyújt reményt.
A szovjet csapatok nyári támadása a teheráni konferencián létrejött egyezménynek megfelelően június közepén kezdődik az egyik fontos frontszakaszon. A szovjet csapatok általános támadása szakaszonként fog kibontakozni - a hadseregek egymás után következő támadásba lendülése útján. A támadó hadműveletek június végén és július folyamán a szovjet csapatok általános támadásába csapnak majd át.
Kötelezem magam, hogy idejében tájékoztatom Önt a támadó hadműveletek menetéről.

1944.június 6.

386.sz.

Személyes és bizalmas I.V.Sztálin miniszterelnöktől
W.Churchill miniszterelnök úrnak

Hozzájárulok ahhoz, hogy a találkozásra vonatkozó mindennemű közlésben az >Argonauta< szó legyen a fedőnév, mint Ön január 5-i üzenetében javasolta.
Az Elnöktől érkezett javaslatnak megfelelően kérem az Ön hozzájárulását ahhoz, a találkozás helyéül Jaltát, időpontjául pedig február 2-át véglegesen megállapítottnak tekinthessük.

1945.január 10.

388.sz.

Churchill úr személyes üzenete Sztálin marsallnak

Január 10-i keltezésű táviratára.
Oké és legjobb kívánságaim.

1945.január 12.


464.sz.

Az érkezés ideje 1945.május 9.

A miniszterelnök Sztálin marsallnak
A brit nemzet üzenete a vörös hadseregnek és az orosz népnek.

Szívélyes üdvözleteimet küldöm annak a ragyogó győzelmüknek alkalmából, melyet a terület rablóknak országukból való kiűzésével és a náci zsarnokság szétzúzásával arattak. Erősen hiszem, hogy a brit és az orosz nép barátságától és kölcsönös megértésétől függ az emberiség jövője. Itt, a mi szigethazánkban ma nagyon sokan gondolunk Önökre, és szívünk mélyéből kívánunk Önöknek boldogságot és jólétet. Azt akarjuk, hogy annak a siralomvölgynek, amelyet együtt végigjártunk, minden áldozata és szenvedése után most - az igaz barátság és a kölcsönös rokonszenv szálaival egybefűzve - a győzelmes béke ragyogó napja alatt továbbra is együtt haladhassunk.
Megkérem hitvesemet, hogy tolmácsolja mindannyiuknak ezeket a baráti és lelkes szavakat.

465.sz.

I.V.Sztálin W.Churchill miniszterelnök úrnak
A Szovjetunió népeinek üzenete Nagy-Britannia fegyveres erői és népe részére

Üdvözlöm Önt személyesen, a dicső brit fegyveres erőket és az egész brit népet, s szívből jövő jókívánságaimat küldöm közös ellenségünk - a német imperializmus fölött aratott nagy győzelme alkalmából. Ezzel a történelmi jelentőségű győzelemmel befejeződött a szovjet, brit és amerikai seregeknek Európa felszabadításáért vívott közös harcra.
Biztos vagyok benne, hogy a háború idején országaink közt kialakult baráti kapcsolatok a háború utáni időszakban sikeresen és szerencsésen fejlődnek majd tovább.
Megbíztam londoni Nagykövetünket, hogy tolmácsolja mindannyiuknak szerencsekívánataimat a kivívott győzelem alkalmából, s legjobb kívánságaimat.

1945.május 10.

505.sz.

Az érkezés ideje 1945.július 27.

Attlee11 úr személyes üzenete Sztálin Generalisszimusznak

Churchill úr lemondása folytán Őfelsége a Király engem bízott meg kormányalakítással. Bizonyára megérti, hogy az előttem álló halaszthatatlan feladatok miatt nem térhetek vissza idejében Potsdamba, a július 27-én, pénteken 5 órára kitűzött plenáris ülésre.
Úgy tervezem, hogy szombaton, 28-án, a nap második felének tanácskozásai idején érkezem Potsdamba, s igen hálás lennék, ha ennek megfelelően lehetne intézkedni az időpontok tekintetében - amennyiben ez Önnek alkalmas. Nagy sajnálatomat fejezem ki a tanácskozás elhalasztása által előidézett kényelmetlenséggel kapcsolatban.




506.sz.

Személyes és bizalmas I.V.Sztálin Generalisszimusztól
C.Attlee Úrnak

Üzenetét július 27-én megkaptam. Nincs kifogásom az ellen a javaslata ellen, hogy tanácskozásunkat július 28-ra, szombatra, az Ön tetszése szerinti órára tűzzük ki.

1945.július 27.


Részletek a második kötetből


1.sz.

Az elküldés ideje 1941.augusztus 4.

I.V. Sztálin F.Rooseveltnek

A Szovjetunió nagy jelentőséget tulajdonít annak a kérdésnek, hogy Finnország semleges álláspontot foglaljon el, és távolodjék Németországtól. Az a körülmény, hogy Anglia megszakította a kapcsolatokat Finnországgal és bejelentette Finnország blokád alá helyezését, máris megtette a hatását, és konfliktusokat idézett elő Finnország kormányköreiben. Olyan hangok hallatszanak, hogy Finnország maradjon semleges és béküljön ki a Szovjetunióval.
Ha az Egyesült Államok Kormánya szükségesnek tartaná, hogy a kapcsolatok megszakításával fenyegesse meg Finnországot, akkor a Finn Kormány határozottabb lenne a Németországtól való eltávolodás kérdésében. Ebben az esetben a Szovjet Kormány tehetne bizonyos területi engedményeket Finnországnak, hogy megbékítse, és új békeszerződést kössön vele.

3.sz.

Az érkezés ideje 1941.szeptember 30.

F.Roosevelt I.V. Sztálinnak

Tisztelt Sztálin Úr!

Ezt a levelet barátom, Averell Harriman12 nyújtja át Önnek, akit megkértem, hogy vezesse Moszkvába küldött delegációnkat.
Harriman úr jól ismeri az Önök frontjának stratégiai jelentőségét, s meggyőződésem szerint minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a moszkvai tárgyalások sikerrel végződjenek.
Harry Hopkins13 részletesen beszámolt nekem Önökkel történt bíztató és kielégítő találkozásairól. El sem mondhatom, milyen lelkesedéssel figyeljük mindannyian a szovjet seregek dicső védelmi harcát.
Biztos vagyok benne, hogy módunkban áll majd gondoskodni a szükséges hadianyagokról és felszerelésről a Hitler ellen vívott harc valamennyi frontján, az Önökét is beleértve.
Élve az alkalommal, külön is ki szeretném fejezni azt a szilárd meggyőződésemet, hogy az Önök seregei végül is győzelmet aratnak Hitler fölött, s biztosítani szeretném Önt arról a szilárd elhatározásunkról, hogy minden lehető anyagi segítséget megadunk.

Őszinte híve

Franklin D.Roosevelt

4.sz.

I.V.Sztálin F.Rooseveltnek

Tisztelt Roosevelt úr!

Harriman úr átadta nekem az Ön levelét.
Megragadom az alkalmat, hogy kifejezzem Önnek a Szovjet Kormány mély háláját, amiért olyan tekintélyes személyre bízta az amerikai delegáció vezetését, mint Harriman úr, aki igen eredményesen járult hozzá a moszkvai Háromhatalmi Értekezlet munkájához.
Nem kételkedem benne, hogy Önt mindent meg fog tenni a moszkvai értekezleten hozott határozatok mielőbbi és minél teljesebb megvalósításának biztosítása érdekében, annál is inkább, mert a hitleristák a tél beállta előtti hónapokat egész biztosan arra igyekeznek majd kihasználni, hogy minden módon fokozzák nyomásukat a szovjet fronton.
Akárcsak Ön, én sem kételkedem azoknak az országoknak Hitler fölötti végső győzelmében, amelyek most egyesítik erőfeszítéseiket, hogy meggyorsítsák a vérszomjas hitlerizmus felszámolását, amiért a Szovjetunió oly nagy és súlyos áldozatokat hoz.

Őszinte nagyrabecsüléssel
I.Sztálin
1941.október.3.


59.sz.

F.Roosevelt I.V.Sztálinnak

Nem világos előttem, mi történt azzal a javaslatunkkal, hogy amerikai légi segítséget küldünk a Kaukázusba. Hajlandó vagyok útnak indítani légi kötelékeket, amerikai pilótákkal és személyzettel. Úgy gondolom, hogy külön egységként kell működniök amerikai parancsnokaik vezetésével, de taktikai célok tekintetében minden csoport természetesen egy közös orosz parancsnokság irányítása alatt állna.
Kérem, közölje velem mielőbb kívánságait, mivel őszintén segíteni akarok, amiben csak tudok.
A vadászgép-programot ez nem érintené. Én itt lényegében bombázókra gondolok, amelyek maguk tehetik meg az utat a Kaukázusba.

1942.december 16.

60.sz.

Sztálin miniszterelnök személyes és titkos üzenete
Roosevelt úrnak, az Egyesült Államok elnökének

Nagyon hálás vagyok Önnek azért, hogy kész segíteni bennünket. Ami az angol- amerikai légi kötelékeket és személyzetüket illeti, most nincs szükség arra, hogy a Kaukázuson túl bevetésre kerüljenek. A fő harcok most a középső fronton és Voronyezs környékén folynak, illetve fognak folyni. Nagyon hálás lennék Önnek, ha meggyorsítaná a repülőgépek szállítását, különösen a vadászgépeket, de repülők nélkül, akikre most az említett körzetekben Önöknek is rendkívül nagy szükségünk van.
A szovjet légierők helyzetének az a sajátossága, hogy a repülő több, mint amennyire szükség van, de nincs elég repülőgép.

72.sz.

Az érkezés ideje 1943.február 5.

Ioszif V. Sztálin Őexcellenciájának a Szovjet Szocialista köztársaságok
Szövetsége fegyveres erői főparancsnokának

Moszkva

Mint az Amerikai Egyesült Államok fegyveres erőinek Főparancsnoka üdvözlöm Önöket ama ragyogó győzelem alkalmából, amelyet csapataik Sztálingrádnál az Ön főparancsnoksága alatt arattak. Annak a hőskölteménybe illő harcnak százhatvankét napja, amelyet azért a városért vívtak, s amely minden időkre hírnévvel övezte az Ön nevét, valamint az a döntő eredmény, amelyet ma minden amerikai ünnepel, egyik legszebb fejezete lesz a nácizmus és utánzói ellen egyesült népek háborújának. Az Önök csapatainak parancsnokai és harcosai a fronton, s azok a férfiak és nők, nemcsak azért fogtak össze, hogy dicsőséget szerezzenek hazájuk fegyvereinek, hanem azért is, mert példájukkal arra akarták buzdítani az Egyesült Nemzeteket, hogy még fokozottabb eltökéltséggel feszítsék meg erejüket a közös ellenség teljes veresége és feltétel nélküli kapitulációja érdekében.

Franklin D.Roosevelt

73.sz.

Az elküldés ideje 1943.február 6.

Franklin D. Roosevelt úrnak az Amerikai Egyesült Államok
Fegyveres Erői Főparancsnokának

Washington, Fehér Ház

Köszönetet mondok Önnek a szovjet csapatok sztálingrádi győzelme alkalmából küldött üdvözletéért.
Legyen szabad kifejeznem azt a meggyőződésemet, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió fegyveres erőinek együttes hadműveletei hamarosan elvezetnek a közös ellenségünk fölötti győzelemhez.

I.Sztálin

149.sz.

Az érkezés ideje 1943.december 7.

Bizalmas és személyes Roosevelt elnöktől Sztálin marsallnak

Úgy döntöttünk, hogy Eisenhower tábornokot azonnali hatállyal a Csatornán való átkeléssel kapcsolatos hadműveletek parancsnokává nevezzük ki.

152.sz.

Bizalmas és személyes Sztálin miniszterelnöktől
Roosevelt elnöknek

Eisenhower tábornok kinevezéséről szóló üzenetét megkaptam. Örülök Eisenhower tábornok kinevezésének. Sikert kívánok neki a közeli döntő hadműveletek előkészítéséhez és végrehajtásához.

1943.december 10.

200.sz.

I.V.Sztálin miniszterelnöktől
Roosevelt úrnak, az Egyesült Államok Elnökének

Üdvözlöm Önt a szövetséges angol-amerikai csapatok győzelme - Róma bevétele alkalmából.



Ezt a hírt nagy örömmel fogadták a Szovjetunióban.

1944.június 5.



202.sz.

Az érkezés ideje 1944.június 8.

Bizalmas és személyes
Roosevelt Elnöktől Sztálin marsallnak

Róma eleste alkalmából küldött üdvözlő üzenetét megkaptam, és nagyon hálás vagyok érte, s ugyancsak hálás vagyok azért is, hogy elküldte nekem Churchill úrhoz intézett üzenetének másolatát. Mindez nagy örömet szerez nekem.
Az Észak-Franciaországból érkező hírek azt mutatják, hogy minden terv szerint alakul.
Szívélyes üdvözletemet küldöm Önnek.






215.sz.

Az érkezés ideje 1944.július 28.

Személyes és bizalmas Roosevelt Elnöktől
Sztálin marsall részére

A lengyel ügyekkel kapcsolatos táviratát megkaptam, s a miniszterelnök közli velem, hogy Mikolajczyk Moszkvába indul az Ön meglátogatására.
Szükségtelen mondanom, milyen nagy reményeket fűzök ahhoz, hogy Ön közös erőfeszítéseink legnagyobb előnyére meg tudja majd oldani vele ezt az egész kérdést.

217.sz.

Bizalmas és személyes I.V. Sztálin miniszterelnöktől
F.Roosevelt Elnök úrnak

Július 28-i üzenetét megkaptam.
Találkozásunk jelentőségét illetően osztom a véleményét, de a frontunkon folyó hadműveletekkel kapcsolatos körülmények, amiről a múltkor írtam, sajnos nem teszik számomra lehetővé, hogy a legközelebbi jövőben számoljak egy ilyen találkozás lehetőségével.
Ami a lengyel kérdést illeti, a megoldás mindenekelőtt maguktól a lengyelektől és a lengyel emigráns kormány egyes tagjainak attól a képességétől függ, hogy együtt tudnak-e működni a Lengyelországban már tevékenykedő Lengyel Nemzeti Felszabadító Bizottsággal, amely körül mindinkább egyesülnek Lengyelország demokratikus erői. A magam részéről ezen a téren kész vagyok minden lehető támogatást megadni valamennyi lengyelnek.

1944.augusztus 2.

255.sz.

Az érkezés ideje 1944.december 31.

Személyes és bizalmas Roosevelt Elnöktől
Sztálin marsall részére

Közölnöm kell Önnel, hogy nagy aggodalmat és mély csalódást keltett bennem Lengyelországgal kapcsolatos december 27-i üzenete, amelyben értesít, hogy nem tartják lehetségesnek elhalasztani a Lublini Bizottság Ideiglenes Kormányként való elismerését addig az időpontig, amikor találkozásunk alkalmával alaposan megvitatnánk az egész kérdést. Úgy gondolom, hogy sem Kormányukra, sem pedig seregeikre nézve nem jelentene komoly bajt, ha a találkozásunkig hátralévő rövid egy hónapnyi időre elhalasztanák az elismerést, ezt a pusztán jogi aktust.
Kérésemben nem azt javasoltam, hogy Önök korlátozzák gyakorlati kapcsolataikat a Lublini Bizottsággal, s ugyanígy arról sem volt szó, hogy kapcsolatba lépjenek a jelenlegi összetételű londoni Kormánnyal vagy elismerjék azt. Amikor oly nyomatékosan kértem Önt az elismerés elhalasztására, azt hittem, hogy meg fogja érteni, milyen rendkívül kedvezőtlen, sőt súlyos hatással lenne a háború jelenlegi szakaszában a világ-közvéleményre és az ellenség harci szellemére, ha Kormányuk hivatalosan elismerne egy Lengyel Kormányt, míg ugyanakkor az Egyesült Nemzetek más tagállamainak többsége, Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat is beleértve, továbbra is a londoni Lengyel Kormányt ismeri el, s ezzel tart fenn diplomáciai kapcsolatokat.
Ugyanolyan nyíltan, mint Ön tette, közölnöm kell Önnel, hogy ami az Egyesült Államok Kormányát illeti, szerintem nincs kilátás arra, hogy erre az útra lépjen, s a londoni Kormány helyett a Lublini Bizottságot ismerje el, annak jelenlegi formájában. Ennek semmiképpen sem az az oka, mintha a londoni Kormányhoz különleges kapcsolatok vagy érzelmek fűznének bennünket. Arról van szó, hogy eddig sem az Egyesült Államok Kormánya, sem az Egyesült Államok népe nem látott, akár a Lublini Bizottság létrejöttének módjával, akár az azt követő eseményekkel kapcsolatban bármi néven nevezendő olyan bizonyítékot, amely igazolná a következtetést, hogy a Lublini Bizottság jelenleg felvett formájában Lengyelország népét képviseli. Nem hagyhatom figyelmen kívül azt a tényt, hogy egyelőre a tulajdonképpeni Lengyelországnak, azaz a Curson-vonaltól14 nyugatra fekvő lengyel területnek csak kis része szabadult fel a német zsarnokság alól, s ezért vitathatatlan igazság az, hogy a lengyel népnek még nem volt lehetősége véleményt nyilvánítani a Lublini Bizottsággal kapcsolatban.
Ha valamikor a jövőben, Lengyelország felszabadulása után, az egész nép támogatását élvező Ideiglenes Lengyel Kormány alakul majd, az Egyesült Államok Kormányának álláspontját természetesen a lengyel nép döntése fogja megszabni.
Teljes mértékben osztom azt a véleményét, hogy a helyzet Mikolajczyknak15 a londoni Kormányból való kilépésével rosszabbodott. Mindig azt tartottam, hogy Mikolajczyk úr, aki meggyőződésem szerint őszintén törekszik a Szovjetunió és Lengyelország között eddig megoldat lanul maradt valamennyi kérdés megoldására, az egyetlen olyan tekintetbe jövő lengyel politikus, aki úgy látszik biztosítani tudja a nehéz és veszélyes lengyel kérdés igazi megoldását. Tekintettel Mikolajczyk úrral való személyes ismeretségemre, és washingtoni látogatása idején vele folytatott beszélgetéseimre, valamint később, moszkvai tartózkodása idején kifejtett erőfeszítéseire és egész magatartására, igen nehéz elhinnem, hogy ő tudott volna a terrorcselekményeket illetően kiadott utasításokról.
Azért küldöm Önnek ezt az üzenetet, hogy ismerje az Egyesült Államok Kormányának álláspontját abban az esetben, ha a Lublini Bizottságot ez idő szerint Ideiglenes Lengyel Kormányként ismernék el. Most jobban, mint valaha, meg vagyok győződve arról, hogy hármunk találkozása alkalmával meg fogjuk tudni oldani a lengyel kérdést, s ezért továbbra is remélem, hogy eddig az időpontig elhalasztják a Lublini Bizottság hivatalos elismerését Lengyelország Kormányaként. Nem látom be, hogy katonai szempontból bármilyen komolyabb ellenvetést tehetnének az elismerésnek egy hónappal való elhalasztása ellen.

256.sz.

Személyes és bizalmas I.V. Sztálin miniszterelnöktől
F.Roosevelt elnök úrnak

December 31-i üzenetét megkaptam.
Igen sajnálom, hogy a lengyel kérdést illetően nem tudtam Önt meggyőzni a Szovjet Kormány álláspontjának helyességéről. Mindamellett remélem, az események meggyőzik majd Önt arról, hogy a Lengyel Nemzeti Bizottság mindvégig igen fontos segítséget nyújtott és nyújt továbbra is a szövetségeseknek, különösen pedig a Vörös Hadseregnek a Hitleri Németország elleni harcban, míg a londoni emigráns kormány dezorganizálja ezt a harcot, s ezzel a németeket segíti.
Én persze tökéletesen megértem Önnek azt a javaslatát, hogy a Szovjetunió halassza el egy hónapra Lengyelország Ideiglenes Kormányának elismerését. De van itt egy körülmény, amely lehetetlenné teszi számomra, hogy eleget tegyek az Ön kívánságának. Ugyanis a Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetjének Elnöksége a lengyelek ezzel kapcsolatos kérdésére december 27-én már közölte, hogy szándékában áll elismerni Lengyelország Ideiglenes Kormányát, mihelyt az megalakul. Ez a körülmény teszi lehetetlenné számomra, hogy teljesítsem az Ön kívánságát.
Engedje meg, hogy üdvözöljem Önt Újév alkalmából, s jó egészséget és sikereket kívánjak Önnek.

1945.január 1.

329.sz.

Személyes és bizalmas I.V.Sztálin miniszterelnöktől
H.Truman16 Elnök Úrnak

Hopkins úr ma közölte velem a hármas találkozóra vonatkozó javaslatát. Nincs kifogásom a hármas találkozó Ön által javasolt időpontja - július 15-e ellen.

1945.május 30.

331.sz.

Az érkezés ideje 1945.június 2.

Személyes és szigorúan bizalmas Truman Elnöktől
Sztálin marsall részére

Köszönöm Önnek küszöbönálló hármas találkozásunk időpontjával kapcsolatos május 30-i üzenetét. Értesítettem Churchill miniszterelnököt, hogy Ön és én egyetértünk a július 15-e körül Berlin környékén való találkozással.


332.sz.

Személyes és bizalmas I.V.Sztálin miniszterelnöktől
H.Truman Elnök Úrnak

Június 2-i üzenetét megkaptam.
Már megirtam Önnek, hogy szerintem július 15-e teljesen megfelelő időpont a hármas találkozóra.

1945.június 3.

355.sz.

I.Sztálin Generalisszimusznak

Berlin

Tisztelt Sztálin Generalisszimusz!

Nagy sajnálattal értesültem betegségéről. Remélem, betegsége nem komoly, s Ön rövidesen tökéletesen egészséges lesz.
Személyes jókívánságaimat küldöm Önnek.

Őszinte híve

Harry Truman

Berlin. 1945.július 30.

356.sz.

Harry S.Truman Úrnak az Amerikai Egyesült Államok Elnökének

Tisztelt Elnök Úr!

Köszönetet mondok Önnek július 30-i leveléért. Ma már jobban érzem magam, és holnap, július 31-én részt szándékozom venni az Értekezleten.

Őszinte tisztelettel

I.Sztálin

Berlin, 1945.július 30.

357.sz.

Harry S.Truman Úrnak az Amerikai Egyesült Államok elnökének

Berlin

Tisztelt Elnök Úr!

Köszönöm, hogy elküldte arcképét. Mihelyt megérkezem Moszkvába, nem fogom elmulasztani, hogy elküldjem Önnek a saját arcképemet.

Őszinte tisztelettel

I.Sztálin

Berlin, 1945.július 30





Felhasznált irodalom:

A Szovjetunió Külügyminisztériuma

A Szovjetunió az Egyesült Államok
és Nagy-Britannia kormányfőinek üzenetváltása
1941-1945 első, második kötet
Budapest –Uzsgorod
Kossuth Könyvkiadó –Kárpáti Könyvkiadó
1981

Szövegmagyarázat

1. Winston Leonard Spencer Churchill (1874-1965) brit politikus, államférfi, konzervatív parlamenti képviselő. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, valamint a www.historiamozaik.blogspot.com c. honlapok néhány szerkesztése részletesen is foglalkozik.







2. Joszif Visszarionovics Sztálin, eredetileg Dzsugasvili (1879-1953) grúz származású szovjet bolsevik pártvezető, politikus, diktátor, generalisszimusz. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, valamint a www.historiamozaik.blogspot.com honlapok több szerkesztése részletesebben is foglalkozik.





3. Richard Stafford Cripps (1889-1952) brit munkáspárti képviselő, moszkvai nagykövet, Clement Attlee kormányának minisztere.








4. Bernard Law Montgomery (1887-1976) angol hivatásos katona, marsall. A második világháború egyik emblematikus katonai szereplője. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, valamint a www.historiamozaik.blogspot.com c. honlapok több szerkesztése is részletesen foglalkozik.






5. Erwin Rommel (1891-1944) hivatásos német katona, tábornagy.(1891-1944) Életével a www.historiamozak.atw.hu, valamint a www.historiamozaik.blogspot.com c. honlapok több szerkesztése részletesebben is foglalkozik.





6. Dwight D. Eisenhower (1890-1969) hivatásos amerikai katona, tábornok. A második világháború egyik emblematikus katonai szereplője. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, valamint a www.historiamozaik.blogspot.com c. honlapok több szerkesztése részletesen is foglalkozik.





7. Franklin Delano Roosevelt (1882-1945) amerikai demokrata párti politikus 1933-1945 között az USA elnöke. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, valamint a www.historiamozaik.blogspot.com c honlapok több szerkesztése részletesen is foglalkozik.





8. Robert Anthony Eden (1897-1977) brit konzervatív politikus, több esetben miniszter, a második világháborút követően egy ízben miniszterelnök. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, valamint a www.historiamozaik.blogspot.com c. honlapok több szerkesztése részletesebben is foglalkozik.






9. Vjacseszlav Mihajlovics Molotov, eredetileg Szkrjabin (1890-1986) vezető szovjet kommunista politikus, Sztálin leghűségesebb követője. Életével a www.historiamozaik.atw.hu, valamint a www.historiamozaik.blogspot.com c. honlapok több szerkesztése részletesebben is foglalkozik.







10. Joszip Broz Tito (1892-1980) horvát származású jugoszláv kommunista partizánvezető, politikus, államfő.
Életével a www.historiamozaik.atw.hu, valamint a www.historiamozaik.blogspot.com c. honlapok több szerkesztése részletesebben is foglalkozik.





11. Clement Richard Attlee (1883-1967), brit munkáspárti politikus.1935-1955 között a Munkás Párt vezetője, a háborús kabinet tagja, 1942-től miniszterelnök-helyettes. A második világháború végén, 1945 tavaszán pártja legyőzte a konzervatívokat. Ő alakított kormányt és a potsdami konferencián „felváltotta” Churchillt.





12. Averell Harriman (1891-1986) amerikai demokratapárti politikus, diplomata.







13. Harry Hopkins (1890-1946) befolyásos amerikai diplomata, politikus, F.D.Roosevelt elnök tanácsadója és különmegbizottja.









14. Curson vonal Lord Curson of Kedlestone (1859-1925) angol külügyminiszter által 1919 decemberében javasolt, és az első világháborút lezáró párizsi békekonferencián (1920.július) elfogadott etnikai határvonal Szovjet-Oroszország és Lengyelország között. Az 1921-es rigai békében a szovjetek beleegyeztek, hogy a szovjet-lengyel határ a.Curson-vonal-tól mintegy 250 km-re keletre húzódjon Grodno és Galicia térségében. A kijelölt határvonallal a www.historiamozaik.atw.hu c, valamint a www.historiamozaik.blogspot.com c.honlapok „Potsdam - a >hármak< utolsó találkozója” c.szerkesztése részletesebben is foglalkozik.


15. Stanislaw Mikolajczyk (1901-1966) lengyel parasztpárti politikus, az emigráns (londoni) kormány miniszterelnöke. A háború után az ideiglenes nemzeti egység-kormány miniszter-elnökhelyettese, mezőgazdasági miniszter.








Forrás: Internet-wikipedia


Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor

2013.február

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!