2013. január 8., kedd

Háborús napok és hónapok 1945-ben (részletek)


A szerkesztés - a több mint 400 fényképet, háborús személyiségek életrajzi adatait, valamint a legfontosabb fegyvereket és politikai döntéseket is tartalmazó - Anthony Shaw  „A II. világháború napról napra” című nagysikerű könyve felhasználásával mutatja be a háború utolsó évének néhány mozzanatát. A magyar kiadás korábban a Hajja és Fiai Könyvkiadó gondozásában jelent meg.







1945

Európai hadszíntér

„A háború utolsó évében Németországot és Japánt legyőzte a repülőgépek, harckocsik, hajók és katonák tömege. Városaikat porig rombolták a bombázóflották, hadseregeiket bekerítették és megsemmisítették, kereskedelmi és hadiflottájukat elsüllyesztették vagy elfogták a kikötőkben. Többé már nem versenyezhettek az Egyesült Államok gazdasági hatalmával és a Szovjetunió létszámfölényével. A Japán elleni háborúnak végül az atombombák vetettek véget.

Január 1.

Keleti front. Csehszlovákia
A szovjet 2. és 4. Ukrán front támadást indít a csehszlovákiai német Közép hadseregcsoport ellen. A németek által védett területen található az utolsó nem németországi iparvidék, ami még, ami még a Harmadik Birodalom megszállása alatt áll. A szovjetek 853000 katonával, 9986 ágyúval, 590 harckocsival és 1400 harci repülőgéppel, a németek pedig 550000 emberrel, 5000 ágyúval és 700 harci repülőgéppel rendelkeznek. A németek elszántan védik megerősített állásaikat, de a szovjetek ennek ellenére jó ütemben nyomulnak előre.

Január 3-16.

Nyugati front, Ardennek

A Bastogne ellen indított utolsó német támadás is kudarcba fullad. A szövetségesek megindítják az ellentámadást: a kiszögellés északi részét az amerikai 1. hadsereg, a délit pedig az amerikai 3. hadsereg támadja. Hitler 8-án rendeli el a kiszögellésben harcoló csapatok visszavonulását Houffalize-be. A szövetségesek nyomasztó ember-és fegyverzeti fölénye miatt azonban a németek jóval keletebbre vonulnak vissza, és 16-án az amerikai 1. és 3. hadseregek vonulnak be Houffalize-be.

Január 1-21.

Nyugati front, Franciaország

Az ardenneki támadás után a Johannes von Blaskovitz tábornok parancsnoksága alatt álló német >>G<< hadseregcsoport is támadást indít az Elzász-Lotaringiában álló amerikai 7. Hadsereg ellen, amivel létrehozza a colmari katlant. Az amerikaiak visszavonulnak, bár az Európai szövetséges haderő főparancsnoka, Dwight D. Eisenhower1 tábornok parancsot ad s Strasbourg védelmére, miután a szabad franciák vezetője, Charles de Gaulle tábornok2 közölte, hogy a város elvesztése rontaná a francia harci szellemet. A heves harcokban az amerikaiak 15600, a németek 25000 katonák vesztenek.


Harcok a távol-keleten

 Január 3-4.

Csendes- óceán
Ryukyu- szigetek

Az amerikai 3. flotta támadást indít a tajvani japán célpontok ellen és megsemmisít 100 ellenséges repülőgépet


Január 4-6.

Csendes-óceán, Fülöp-szigetek

A luzoni partraszállás előtt a japánok egy sor kamikaze-támadást hajtanak végre az amerikai 7.flotta hajói ellen. Az öngyilkos támadások miatt több mint 1000 amerikai és ausztrál katona veszti életét, egy aknaszedő elsüllyed és további 30 hajó megrongálódik.


Január 1-27.

Távol-kelet, Burma

A Daniel Sultan altábornagy északi harctéri parancsnokságához tartozó kínai egységek és a Wei Lihuang marsall vezette >>Y<< haderő Észak-Burmában egyesülnek, hogy együttes támadást indítsanak az elszántan védekező japán 56. hadosztály ellen.

  
Európai hadszíntér


Február 1.

Keleti Front, Kelet-Poroszország

A bekerített német 4. hadsereg megpróbálja elérni a német kézen lévő Elbinget, de egy szovjet ellentámadás megállítja őket.


Február 5.

Nyugati front, Franciaország

A Rajna nyugati partján, Strasbourgtól délre, Colmar körül kialakított német hídfőt - a colmari katlant- szétzúzza a francia 1. hadsereg délről, valamit az amerikai 7. hadsereg egységeinek északról indított támadása. A katlan felszámolása elengethetetlen a szövetségesek rajnai átkelése előtt.


Február 9.

Nyugati front, Franciaország

Miután a szövetségesek egyre nagyobb nyomást fejtenek ki a colmari katlanra, Gerd von Runsdstedt3 tábornagy, a nyugati hadszíntér német főparancsnoka meggyőzi Adolf Hitlert, hogy rendelje el a német 19. hadsereg visszavonását a Rajna túlpartjára. A folyó nyugati partján, Strasbourgtól délre nem maradnak német csapatok.


Február 10.

Keleti front, Lengyelország

A szovjet 2. Belorusz front támadást indít Grudziadz és Sepolno térségében, a német 2.hadsereg azonban szilárdan tartja védelmi vonalait. A szovjetek csak nagyon lassan haladnak előre.


Február 11.

Keleti front, Magyarország

A bekerített budapesti helyőrség megpróbál kitörni a szovjet ostromgyűrűből. A közel 30000 német és magyar katonából azonban 700-nál is kevesebben tudnak elmenekülni.




Február 13-14.

Légi háború, Németország

A brit Királyi Légierő éjszakai támadást hajt végre Drezda ellen. A 805 bombázó hatalmas pusztítást visz végbe az óvárosban és a belső negyedekben. A bombázás a háború legszörnyűbb tűzviharához vezet, amely legalább 50000 ember halálát okozza. A támadás indokoltsága a mai napig vitatott, mivel a gyakorlatilag védtelen, menekültekkel zsúfolt város hadászati jelentőse elhanyagolható volt. Másnap reggel az amerikai 8. hadsereg 400 repülőgépe hajt végre újabb bombázást Drezda ellen.


Február 14.

Keleti front, Kelet-Poroszország

A Vörös hadsereg előrenyomulása miatt Kelet-Poroszország 2,3 milliós lakosságának több mint a fele nyugatra menekül. Egy részük hajón kel útra, de a többség gyalog, lovon vagy szekéren. Ezrek halnak meg a hideg, a kimerültség, valamint a szovjetek légi- és tüzérségi támadásai miatt.



Február 8-24.

Keleti front, Németország

Ivan Konyev4 marsall 1. Ukrán frontja újabb támadást indít, hogy meghiúsítsa a németek terveit, és áttörhetetlen védelmi vonalat építsen ki az Oderától délre. A szovjet erők 24-re 120 km-t nyomulnak előre, elfoglalják Alsó-Sziléziát és közben kiszabadítanak a németek fogságából 91300 szovjet állampolgárt és 22500 más külföldi foglyot.


Harcok a távol-keleten


Február 16-28.

Csendes-óceán, Fülöp-szigetek

Az amerikaiak megkezdik a Manilai öböl környéki japán egységek felszámolását. A Bataan-félszigetet viszonylag könnyen elfoglalják, Corregidor azonban keményebb diónak bizonyul. A 16-i támadás elején egy amerikai ejtőernyős-zászlóaljat dobnak le a sziget délnyugati magaslataira, miközben egy gyalogzászlóalj száll partra a sziget déli partján. 26-án estére gyakorlatilag az egész sziget az amerikaiaké, a sziget teljes elfoglalását 28-án jelentik be. A japán helyőrség elutasítja a megadást és teljesen megsemmisül a harcokban.



Február 16.

Csendes-óceán, Ivo Jima

Az amerikai haditengerészet három napon keresztül koncentrált ágyútüzet zúdít Ivo Jimára.
Az amerikaiaknak négy okból kell elfoglalniuk a szigetet: a Mariana-szigetekről kíséret nélkül Japán ellen induló bombázók súlyos veszteségeket szenvednek, ezért szükség van egy Japánhoz közelebb fekvő támaszpontra, ahonnan már vadászgépeket is indíthatnak a bombázók védelmére; Ivo Jimám két repülőtér található, mindössze háromórányi repülésre Tokiótól; a sziget a háború előtt is Japánhoz tartozott, elvesztése súlyos csapást jelentene az anyaországnak; és végül ez lenne a legfontosabb láncszem a Mariana-szigetek légvédelmében.


Február 17.

Csendes-óceán, Ivo Jima

Holland M. Smith altábornagy parancsnoksága alatt partra száll az amerikaiak 4. és 5. tengerészgyalogos-hadosztály. Kezdetben nem ütköznek nagyobb ellenállásba, de a 21000 fős japán helyőrség ágyukkal és kézi lőfegyverekkel hamarosan heves tűz alá veszi a támadókat. A nap végére - a veszteségek ellenére - 30000 amerikai katona van a szigeten.
Az amerikai tengerészgyalogosok kitűzik a csillagos-sávos lobogót a sziget déli részén magasodó Szuribacsi-hegy csúcsára. A tengerészgyalogság ezt követően északra indul, hogy a sziget többi részét is megtisztítsa a japánoktól.


Február 21.

Távol-kelet, Burma

William Slim tábornok brit 14. hadserege megkezdi Burma középső részének visszafoglalását. Az Irrawaddy menti hídfőkből kitörő hadoszlopok célja az ország második legnagyobb városa, Mandalay, valamint a fontos vasúti és közúti csomópont, Meiktila felé. Burma északi részén a brit 36. hadosztály háromheti kegyetlen harc után áttöri a myitsoni japán állásokat. A japánok megkezdik a visszavonulást.


Február 25.

Csendes-óceán, Ivo Jima

Az egyre hevesebb harcok miatt, a szigeten bevetik az amerikai 3. tengerész gyalogos-hadosztályt is.
  

Európai hadszíntér

 Március 1.

Keleti front, Németország

Georgíj Zsukov5 marsall 1. Belorusz frontja támadást indít a német 3. páncéloshadsereg ellen. A németek 203000 katonával, 700 harckocsival, 2500 ágyúval, 100 partvédelmi ágyúval rendelkeznek. A Vörös Hadsereg az offenzívával biztosítani akarja a szárnyait, mielőtt megindítja a döntő támadást Berlin ellen.

Március 3.

Keleti front, Németország

A német 4. páncélos hadsereg Laubanból támadást indít Glogau irányába, hogy visszafoglalja az elveszett Odera menti védelmi állásokat. A jól beásott szovjet erők azonban gyorsan megállítják a támadókat.

Nyugati front, Franciaország

George Patton6 tábornok hóban és dermesztő esőben indít támadást az amerikai 3. hadsereggel a Kyll folyón keresztül a Rajnához. A támadóék a VIII. és a XII. hadtest. Az amerikaiak gyorsan haladnak előre.


Március 6.

Keleti front Magyarország

A németek megindítják a Tavaszi ébredés hadműveletet, melynek célja a nagykanizsai olajmezők elfoglalása. Budapest visszavétele, valamint egy presztizs győzelem kivívása a keleti fronton. A 6. SS-páncélos hadsereg és a 2. páncélos hadsereg a rendkívül rossz időjárási körülmények ellenére kezdetben sikereket ér el.

Március 7.

Nyugati front, Németország

Az amerikai 1. hadsereg egységei elfoglalják a Rajnán átívelő remageni Ludendorff hidat. A híd, ami ellenállt a bombáknak, a robbanóanyagoknak, a nagy megterhelésnek és a tűzérségi lövedékeknek, 10 nappal később a folyóba omlik.

Március 14.

Nyugati front, Németország

George Patton tábornok amerikai 3. hadserege átkel a Moselle folyó alsó szakaszán, hogy megkerülje a német Siegfried-vonalat*

*A Siegfried-vonal a Németország határai mentén 1938-1940 között épített 630 km hosszú, mintegy 18000 bunkerből, tankcsapdából és más erődítményből álló védelmi vonal volt, amely német-holland határon fekvő Kleve várostól a német-svájci határon található Weil am Rhein városig húzódott.


Március 20.

Keleti front, Németország

Az I. Belorusz front egységei lerohanják Altdammot. Az Odera északi szakaszának keleti partján ezzel az utolsó német állás is elesett.


Március 22-31

Nyugati front, Németország

A szövetségesek megkezdik az átkelést a Rajnán. Az amerikai 3. hadsereg 5. hadosztályának egységei Nierstein és Oppenheim mellett átkelnek a folyón és hídfőállásopkat foglalnak el a keleti parton 23-ra a hadosztály befejezi az átkelést. Nem ütköznek nagyobb német ellenállásba.


Március 25-28.

Keleti front, Magyarország

A szovjet 2. Ukrán front átkel a Garamon, és támadást indít a Duna északi partja mentén. A magyar katonák tömegesen szöknek meg német szövetségeseiktől, a német parancsnok pedig saját egységeik egyre reményvesztettebb hangulatáról számolnak be. 28-ra a Vörös Hadsereg Kőszeg és Szombathely térségében eléri az osztrák határt.

Március 30.

Keleti front, Lengyelország

A Vörös hadsereg visszafoglalja Danzigot, ahol 100000 német foglyot ejt, és a kikötőben 45 tengeralattjárót zsákmányol.
  
Harcok a távol-keleten
  
Március 3.

Távol-kelet, Burma

A David Cowan tábornok vezette 17. indiai hadosztály és a 255.indiai harckocsi dandár heves harcok után elfoglalja a meiktilai közlekedési csomópontot.
Március 4.

Csendes-óceán, Ivo Jima

A szigeten leszáll az első amerikai B-29-es Superfortess bombázó.


Március 17-19.

Távol-kelet, Burma

Megkezdődik a mandalayi csata. A legnagyobb japán helyőrség által védett Dufferin-erődöt a britek szünet nélkül ágyúzzák. Egy nagy erejű brit bombázás után a japánok 19-én kiürítik az erődöt. Mandalay a britké.


Március 18.

Csendes-óceán, Fülöp-szigetek

Folytatódik a >>békaugrás<< hadjárat: az amerikai 40. hadosztály partra száll Panay szigetén, elfoglalja, majd továbbindul a közeli Guimaras-sziget ellen.


Március 24.

Távol-kelet, Burma

A szövetséges kínai új 1. hadsereg Hsipaw mellett egyesül a kínai 50. hadosztállyal, és együtt fejezik be az észak burmai hadjáratot.
  
Európai hadszíntér

Április 2-3.

Nyugati front, Németország

Az amerikai 1. és 3. hadsereg egységei Lippstadtnál találkoznak, és ezzel befejezik a gazdaságilag rendkívül fontos Ruhr-vidék bekerítését.

Április 4.

Nyugati front, Hollandia

Bernard Montgomery7 tábornagy 21. hadseregcsoportja megkezdi Hollandia felszabadítását, hogy ezt követően benyomuljon Észak-Németországba. Mivel Hollandiában egyre fogynak az élelmiszer-tartalékok, a szövetségesek háború utáni holland megítélése a felszabadítás gyorsaságától függ.



Április 11.

Nyugati front, Németország

Az amerikai 9. hadsereg Magdeburgnál eléri az Elbát. Egyre több német város adja meg magát harc nélkül. Hitler nyugat-németországi hadseregei kezdenek szétesni.


Április 13.

Keleti front, Ausztria

A Vörös Hadsereg felszabadítja Bécset.


Április 14.

Olaszország, Argentai rés

Az amerikai 5. hadsereg is megindítja észak-olaszországi offenzíváját.500 vadászbombázó támadása után az amerikai 1. páncéloshadosztály és a 10. hegyi-vadász, valamint a brazil 1 hadosztály indít támadást Vergato és Montese között. A támadók gyorsan haladnak előre.


Április 16.

Keleti front, Németország

A szovjetek megindítják a támadást Berlin ellen. A szovjetek terve három részből áll: áttörnek az Odera és a Neisse folyókhoz; szétverik is bekerítik a Berlinben és környékén álló német egységeket; végül megsemmisítik ezeket, elfoglalják a várost és előrenyomulnak az Elba folyóhoz.
A Vörös hadsereg támadóerői a következőkből állnak: a 2. Belorusz és az 1. Ukrán frontok a Nagy hatótávolságú csapásmérő erő, a dnyeperi flottila, valamint két lengyel hadsereg – összesen 2.5 millió katona, 41600 ágyú és aknavető, 6250 harckocsi és rohamlöveg és 7500 harci repülőgép. A német erők a következők: a Visztula hadseregcsoporthoz tartozó 3.páncéloshadsereg és 9. hadsereg; a Közép-hadseregcsoport 4.páncéloshadserege és 17.hadserege; sok Volkssturm tag, valamint a berlini rendőr- és biztonsági osztagok; és nyolc tartalék hadosztály, összesen egymillió ember, 10400 ágyú és aknavető, 1500 harckocsi és rohamlöveg, valamint 3300 harci repülőgép.

Olaszország, Argentai rés

A brit 8. hadsereg 78. és 56. hadosztályai egy hadművelet során Argentinától észak-keletre átkelnek a Comaccioi-tóba ömlő Fossa marina csatornán. A német vonal szétesik, a szövetségesek áttörnek az argentinai résen.


Április 18.

Nyugati front, Németország

A Ruhr-vidéken megszűnik a német ellenállás.370000 katona kerül a szövetségesek fogságába.

Nyugati front, Hollandia

A csak szórványos ellenállásba ütköző I.kanadai hadtest eléri Harderwijket, és ezzel bekeríti az ország nyugati felében álló német erőket.


Április 20.

Nyugati front, Németország

Az amerikai 3. hadsereg ötnapi harc után elfoglalja a nemzetiszocializmus szent helyének számító dél-németországi Nürnberget. A légvédelmi ágyukkal körbevett várost két német hadosztály, valamint a Luftwaffe és a Volksturm zászlóaljai védték. A német parancsnok megesküdött Hitlernek, hogy utolsó leheletükig harcolni fognak.


Április 22.

Keleti front, Németország

A szovjet főparancsnokság elrendeli, hogy Georgij Zsukov marsall és Iván Konyev marsall április 24-re fejezzék be a Berlintől délkeletre fekvő erdőben lévő német csapatok bekerítését, mielőtt azok a helyőrség erősítésére bejuthatnának a városba. A támadással a Vörös Hadsereg egyúttal Berlin nyugati részéhez is közelebb jut, és így megakadályozhatja az ellenséges egységek elmenekülését a Harmadik Birodalom fővárosából.
Adolf Hitler elutasítja, hogy repülőgépen Bajorországba menjen. Úgy dönt, hogy marad, és személyesen felügyeli a város védelmét.

Olaszország, Argentai rés

A 6. dél-afrikai és a brit 6. páncélos hadosztályok a Reno folyótól északra, Finale Emilia városkánál találkoznak. A németek sietve menekülnek az argentai réstől a Pó folyóhoz, hátrahagyva ágyúik, harckocsijaik és szállító eszközeik nagy részét.


Április 23.

Nyugati front, Németország

A Harc hegység utolsó német védőit is foglyul ejtik. Északon a brit 2. hadsereg bevonul Hamburg külvárosaiba.


Április 25-27.

Keleti front, Németország

Georgij Zsukov marsall I. Belorusz frontja és Iván Konyev marsall I.Ukrán frontja befejezi Berlin körbezárását. A város elleni támadás - nagy erejű előkészítő légi - és tüzérségi támadások után. 26-án, minden oldalról egyidejűleg indított rohammal kezdődik. 27-re a >> Berlin erőd<< területe egy kelet-nyugati irányban 16 km-es, 5 km szélességű térségre csökken. A német erők helyzetét tovább rontják a gyakori szökések és öngyilkosságok.


Április 28.

Keleti front, Németország

A szovjet katonák a Moltke hídon áttörve megkezdik a Reichstag ostromát A németek elkeseredett ellentámadásokat indítanak. Az SS-csapatok által védett belügyminisztériumnál és a Kroll Operánál különösen erős az ellenállás.

Keleti front, Németország

A Frankfurt-an-der-Oder városában körbezárt német erők megpróbálnak kitörni, hogy Berlin segítségére siessenek. A három napig tartó harcokban a német egységeket megsemmisítik: 200000 katonából 60000 életét veszti, 120000 fogságba esik, és csak kisebb csoportoknak sikerül átcsúszni a szovjetek vonalain.

Hátország, Hollandia

A brit Királyi Légierő élelmiszercsomagokat dob le, hogy enyhítse az éhező lakosság szenvedéseit.

Harcok Európán kívül

Április 1.

Csendes-óceán, Okinava

Megindul a sziget elfoglalása az Iceberg hadművelet. Chester W. Nimitz tengernagy, a csendes-óceáni flotta és a csendes-óceáni hadszíntér főparancsnoka. Richmond Turner altengernagyot nevezi ki a partra szálló erők és Marc Mitsher altengernagyot a gyorsreagálású hordozóerők élére. A 183000 fős amerikai 10. hadsereg parancsnoka Simon B. Buckner altábornagy.
A Japántól csak 520 km-re fekvő szigeten két repülőtér található a nyugati oldalon és két részlegesen védett öböl a keleti parton, vagyis tökéletes ugródeszkát jelent majd a Japán elleni invázióhoz.
Az amerikai II.partra szálló hadtest és a XXIV. hadtest a partraszállás során gyakorlatilag nem ütközik ellenállásba. Micuru Usidzsama vezérőrnagy, a sziget japán parancsnoka 80000 katonájával együtt a Suri mögött kiépített védelmi vonalba húzódik vissza.


Április 7.

Tengeri háború, Csendes-óceán

Amerikai repülőgépek elsüllyesztik a világ legnagyobb csatahajóját, az Okinavára tartó Yamatót. A csatahajó egyébként is öngyilkos küldetésre indult, mivel üzemanyaga csak az odahajózásra lett volna elegendő.

Légi háború, Japán

108 P-51-es Mustang száll fel Ivo Jimáról a Japán ellen induló B-29-es bombázók kíséretére. Ezek az első szárazföldi telepítésű vadászgépek, amelyek elérik a Japán anyaországot.


Április 10.

Távol-kelet, Burma

William Slim tábornok brit 14. hadsereget megindítja a támadást Rangun elfoglalására. A britek a város elfoglalása során versenyt futnak az idővel, mivel május közepén beköszönt a monszun, ráadásul még a Ranguntól északra védelmi vonalat kiépítő japánokat is le kell győzniük.


Április 17.

Csendes- óceán, Fülöp-szigetek

Az amerikai X. hadtest egységei partra szállnak Mindanao szigetén.



Európai hadszíntér


Május 2.

Nyugati front, Németország

A 21. hadseregcsoport brit 6. légideszant hadosztálya bevonul Wismarba, még éppen időben ahhoz, hogy megakadályozza a Vörös Hadsereg benyomulását Schleswig-Holsteinbe.

Keleti front, Németország

A szovjetek háromnapi elkeseredett küzdelem után - amiben az 5000 védő felét megölték - elfoglalják a Berlini Reichstag épületét és kitűzik a sarlós-kalapácsos zászlót.
Helmuth Weidling tábornok, Berlin parancsnoka átadja a várost Georgíj Zsukov marsallnak. A város elfoglalása során 300000 szovjet katona elesett, megsemmisült 2000 harckocsi és önjáró löveg, valamint több mint 500 repülőgép is. A németek vesztesége egymillió halott, sebesült és hadifogoly.

Május 5.

Keleti front, Csehszlovákia

A Vörös Hadsereg közeledtére a cseh nacionalisták kirobbantják a prágai felkelést. A nap végére 2000 barikádot állítanak fel, és elfoglalják a Moldva folyó összes fontosabb hídját.
Ferdinand Schörner9 tábornagy, a német Közép hadseregcsoport parancsnoka elrendeli a felkelés leverését.


Május 9-10.

Keleti front, Csehszlovákia

A Vörös Hadsereg a partizánok segítségével felszabadítja Prágát. Estére a szovjet csapatok lezárják a német Közép hadseregcsoport összes menekülési útvonalát. A német katonák, látva a helyzet kilátástalanságát, ezrével adják meg magukat.10-én az I. Ukrán front a Chemnitz-Rokycany vonalban találkozik az amerikai 3. hadsereggel.


Május 15.

Balkán, Jugoszlávia

Az utolsó jugoszláviai német csapatok is megadják magukat.



Harcok Európán kívül

Május 1.

Távol-kelet, Burma

A hajnali órákban ledobják a 2. gurka ejtőernyős-zászlóaljat. Feladatuk a Ranguntól délkeletre fekvő Elefánt-fok elfoglalása, és ezzel a tengertől a Rangun folyóba behajózó szövetséges erők partraszállásának biztosítása. A helyet rövid harc után elfoglalják.


Május 2.

Távol-kelet, Burma

A 20. indiai hadosztály elfoglalja Prome városát, és ezzel már az Arakán-hegységben harcoló japánok visszavonulási útvonalát fenyegeti. Délen a 26. indiai hadosztály partra száll a Rangun folyó mentén.



Május 3.

Távol-kelet, Burma

A szövetségesek harc nélkül visszafoglalják a 38 hónapig japán megszállás alatt lévő Rangunt. A város létesítményei romokban, különösen a bombázások okoztak kiterjedt károkat.

Május 29.

Csendes-óceán, Okinava

Az amerikai I.tengerész gyalogos-hadosztály heves harcok után elfoglalja Surit. Az amerikaiak 20000 embert vesztettek a japán sziget elfoglalása során.

Június 1.

Távol-kelet, Burma

A burmai japán ellenállás szétverése után William Slim tábornok brit 14. hadsereget fokozatosan felszámolja az országban szétszórtan harcoló 70000 japán katonát. Az ellenséges nyomás és az éhezés elől keletre visszavonuló japán 28. hadsereget a XXXIII.hadtest veri szét a kamai hídfőben. Az egykori japán hadsreg ezt követően már inkább egy rosszul felfegyverzett csürhére emlékeztet.

Június 22.

Csendes-óceán, Okinava

Az amerikaiak minden japán ellenállást felszámoltak a szigeten. A japánok parancsnoka, Micuru Usidzsima vezérőrnagy, miután belátta a helyzet reménytelenségét, hajnalban egy Mubani melletti barlangban rituális öngyilkosságot követ el. A 82 napos csata, amelyben a japánok nagy számban vetettek be kamikaze repülőket, 110000 japán katona életét követelte. Az amerikai haditengerészet vesztesége 9731 fő, köztük 4907 halott, míg a 10 hadseregben 7613 katona elesett vagy eltűnt, és 31807 megsebesült. Az összecsapásoknak 26000 civil áldozata is volt, többségük japán polgári lakos, közülük sokan öngyilkosságot követtek el.

Július 3-11.

Távol-kelet, Burma

A japán 33. hadsereg maradványai - 6000 katona - a Pegu-hegységből támadást indítanak a waw-i szövetséges állások ellen. Céljuk a brit 12. hadsereg ranguni közúti és vasúti összeköttetéseinek elvágása, valamint ellenséges egységek elvonása a központból, hogy ezzel segítsék a 28. hadsereg keletre menekülését Tuongoo és Nyaunglebin között. A szövetségesek azonban a légierő támogatásával szilárdan ellenállnak, és a japánok 11-én befejezik a Waw elfoglalására tett kísérleteiket.


Július 19.

Távol-kelet, Burma

A japán 28. hadsereg megpróbál a Szittang folyón keresztül keleti irányba kitörni az ípegu-hegységből. Az előre értesített 17. indiai hadosztály ágyúk százaival lövi a japánokat, mások a folyóba fulladnak. A teljes kudarcba fulladt kitörés a hadsereg végét jelenti.


Július 26.

Csendes-óceán, Fülöp-szigetek

A 12-én a Sarangani-öbölben végrehajtott partraszállás után legyőzik a mindanói japán erőket.

Augusztus 4.

Távol-kelet, Burma

A japán 28. hadsereg megmaradt katonáit is megölik. A harcokban csak 96 szövetséges katona vesztette életét.


Augusztus 6.

Légi háború, Japán

Az Enola Gay B-29-es Superfortress bombázó atombombát dob Hirosímára, ami 70000 embert megöl, és legalább ugyanannyit megsebesít.

Augusztus 9.

Távol-kelet, Mandzsúria

A szovjetek 1.5 millió katonával támadást indítanak a japán Kwatung-hadsereg ellen. Megkezdődik a Vörös Hadsereg történetének legrövidebb hadjárata.

Légi háború, Japán

Az amerikaiak Nagaszakira is atombombát dobnak, miután a japán kormány az új bombák ledobását bejelentő fenyegetés hatására sem egyezett bele az azonnali megadásba. A bomba 35000 embert megöl, és további 60000-et megsebesít.

Augusztus 23.

Távol-kelet, Mandzsúria

A szovjetek teljes, győzelmet aratnak a mandzsúriai hadjáratban 80000 japán katona elesett, 594000 fogságba esett. A szovjet veszteség 8000 halott és 22000 sebesült.

Meghatározó pillanatok
A veszteségek összeszámolása



A II.világháború az emberiség történetének legpusztítóbb háborúja volt. A nagyobb hadviselő országok közül a Szovjetunió véráldozata a legnagyobb: 7.5 millió szovjet katona vesztette életét. A Szovjetunióban a németek faji politikája és az emberélet semmibevétele körülbelül 15 millió orosz polgári személy halálát okozta. A világot lángba borító Németország is nagy árat fizetett: 2.8 millió német katona meghalt és 7.2 millió megsebesült. A hátországban 500000 német vesztette életét. A háborúban 1.5 millió japán katona meghalt, és 300000 polgári lakos vesztette életét az anyaország ellen végrehajtott amerikai bombázások miatt. Olaszország vesztesége 77000 halott katona és 40000 halott civil.
A nyugati szövetségesek lényegesen kevesebb katonát vesztettek, mint a Szovjetunió: az Egyesült Államok 292000 főt, Nagy-Britannia 397762-t, Franciaország pedig 210600-at. Az Amerikai polgári áldozatok száma elhanyagolható. Nagy-Britanniában 65000, Franciaországban pedig 108000 civil vesztette életét.
Becslések szerint a háborúban összesen 15 millió katona és 34 millió polgári lakós halt meg, köztük 6000 000 zsidó, akiket a náci megsemmisítő táborokban gyilkoltak meg.”


Felhasznált irodalom:

Antony Shaw
A II.világháború napról napra
Hajja és Fiai Könyvkiadó Debrecen 2002

Szövegmagyarázat:

1. Dwight David „Ike” Eisenhower (1890-1969) hivatásos katona az Egyesült Államok tábornoka és 34. elnöke, a második világháborús szövetségesi hadműveletek meghatározó egyénisége. Eisenhower az expedíciós haderők parancsnokaként részt vett a normandiai partraszállás előkészítésében, majd lebonyolításában. 1944.dec.-ben ötcsillagos tábornokká lépett elő. A háború után a republikánusok jelöltjeként 1953-1961 között az USA elnöke. Életével a www.historiamozaik.blogspot.com c. honlap több szerkesztése részletesebben is foglalkozik.




2. Charles André Joseph Marie de Gaulle (1890-1970) francia hivatásos katona, tábornok, politikus, Franciaország elnöke. Az I.világháború idején Pétain tábornok, később marsall mellett szolgált. A két világháború között több tanulmányában is a gépesített alakulatok fontosságára hívta fel a figyelmet. 1940-től hadügymi-miniszterhelyettes. Az ország összeomlása, a németek győzelme után különleges körülmények között Londonba távozott. De Gaulle ezt követően a szabad francia csapatok vezetőjeként részt vett az ország felszabadításához vezető harcok szervezésében. A háború után 1945/1946-ban miniszterelnök volt, majd 1958-1969 között az ország elnöke volt. Életével részletesebben a www.historiamozaik.blogspot.com c. honlap több szerkesztése részletesen is foglalkozik.




3. Gerd von Rundstedt (1875-1953 hivatásos német katona, tábornagy, hadseregcsoport-főparancsnok. 1940.okt.10-1945.márc.11 között három alkalommal is a Nyugati Front élén állt. Életével a www.historiamozaik. blogspot.com c. honlap egyik szerkesztése csak a személyével és tevékenységével foglalkozik.










4. Ivan Sztyepanovics Konyev (1897-1973) hivatásos szovjet katona, a Szovjetunió marsallja. A háború idején a német támadást követően Szmolenszk körzetében harcolt. Részt vett a Moszkva alatti csatában. A kurszki ütközet idején a stratégiai tartalékokat vezette. 1943/1944 években csapataival több győzelmet aratott. Konyev később az 1-es, majd a 2-ik Ukrán Frontot is vezette. Az ő egységei érték el először az Elbát, csapatai Torgaunál találkozott a szövetséges erőkkel. Konyevnek- bár a „babérokat” G. Zsukov aratta le- komoly szerepe volt Berlin elfoglalásában.
A háború után az Ausztriában állomásozó megszálló csapatok vezetője. 1946-1950 között a honvédelmi miniszter helyettese. 1955-1960 között a Varsói Szerződés (VSZ) fegyveres erői főparancsnoka.




5. Georgíj Konsztantyinovics Zsukov (1896-1974) hivatásos orosz-szovjet katona a Szovjetunió marsallja.
Életével a www.historiamozaik.blogspot.com c. honlap több szerkesztése, így a „Vészes napok”, a „Titokzatos vendégek Tito villájában 1956.nov.elején” címűek részletesebben is foglalkoznak.











6. George Smith Patton (1885-1945) hivatásos skót származású amerikai katona, tábornok. 1909-ben elvégezte a Katonai Akadémiát. (West Point). Az első világháború idején egy lovas ezrednél szolgált. Nagy hatással voltak rá a tankok. Az I.világháború után a páncélos fegyvernem korszerűsítése foglalkoztatta.1919-ben ismerkedett meg Dwight D. Eisenhowerrel, akivel szoros barátságot kötött. A második világháború idején 1942-ben az észak-afrikai partraszálláskor az amerikai erők parancsnoka. 1943-ban Tunéziában harcolt a 2-ik Hadtest parancsnokaként. A sziciliai invázió idején a 7.-dik hadsereg parancsnoka volt. Csapataival 1945-ben átkelt a Rajnán és a nyár végén elérte a Dunát. 1945.dec.9-én autóbalesetet szenvedett Mannenheim közelében és a heidelbergi kórházban meghalt.



7. Bernard Law Montgomery (1887-1976) hivatásos angol katona, marsall, a második világháború egyik katona egyénisége. Egy anglikán pap gyermekeként született. A Katonai akadémia elvégzése után, harcolt az I. világháborúban. Súlyosan megsebesült 1914-ben Franciaországban. Életbe maradását az őt ápoló szanitécnek köszönhette, aki élete feláldozásával védte meg az akkor még századost az ellenség golyózáporától. A két világháború között Írországban és Palesztinában is szolgált. A II. világháború kezdetén hadosztályparancsnok Franciaországban. 1940-ben egységeit Dunkerque-ből evakuálták Angliába. 1942-ben az észak-afrikai brit 8.hadsereg élére került. A második El-Alameini csatában 1942 őszén súlyos vereséget mért Rommel csapataira. 1943-ban Szicíliában és Olaszországban vezette harcba csapatait. 1944-től részt vett a normandiai partraszállás tervezésében és végrehajtásban a 21. brit hadseregcsoport élén. A háború után vezérkari főnök, majd a NATO főparancsnok-helyettese volt.


8. Chester W. Nimitz (1885-1966) hivatásos amerikai tengerész, ötcsillagos tengernagy. A második világháború idején az USA Csendes-óceáni Flottájának, a haditengerészeti erők főparancsnoka.












9. Ferdinand Schörner (1892-1973) hivatásos német katona, tábornagy. A második világháború végén rövid ideig a Wehrmacht főparancsnoka. Schörner Münchenben született, aki 1911-ben lépett a német-bajor hadseregbe. 1915-ben hadnagyként - első világháborús sikerei alapján - megkapta a „Pour le Mérite” legmagasabb német katonai érdemrendet. A párt megalakulásakor, belépett a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba (NSDAP). A második világháború elején a 98. Hegyivadász Hadosztályt vezette, 1942-ben tábornokká léptették elő. Később fokozatosan emelkedett a katonai ranglétrán. A háború utolsó napjaiban Hitler a Wehrmacht élére állította. A háború után szovjet hadifogságba került, ahonnan 1955-ben tért vissza Németországba.





Forrás:

Internet-Wikipedia

Szerkesztette: 
Dr. Temesvári Tibor
 2012. december

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!