2012. július 13., péntek

Dzerzsinszkíj és a Cseka

Dzerzsinszkíj és a Cseka
Donald Rayfield „Sztálin és hóhérai, A zsarnok és akik neki gyilkoltak” c. könyvében a szovjet belbiztonsági erők és titkos rendőrség azokat a vezetőit - így Dzerzsinszkíjt, Menzsinszkíjt, Jagodát, Jezsovot és Beriját - mutatja be, akik a legkülönfélébb módon, az eszközökben nem válogatva, segítették elő a sztálini totális hatalom kiépülését. Tevékenységüket tömegmészárlások, kirakatperek, tisztogatási hullámok és kivégzések kísérték.
A szerkesztés Feliksz Dzerzsinszkíjt és világát mutatja be.


Egy elnyomó szervezet létrehozója

A negyedik ember…..

„Pétervár és Moszkva népe eladdig csak Leninről1 és Trockíjról2 hallott; a többi bolsevik árnyként emelkedett ki az ismeretlenségből. Sztálin3, a forradalom háttérembere a hatalmat átvevő bolsevik központi bizottság alig észrevehető tagja volt. Lev Trockíj a lángelme az elégedetlen katonákból, munkásokból és parasztokból megszervezte a Vörös Hadsereget. Vlagyimír Iljics Lenin pedig hízelgéssel és megfélemlítéssel valamiféle egységgé kovácsolta sokfelé húzó elvtársait.
A forradalomnak azonban szüksége volt egy negyedik emberre is ahhoz, hogy megvédhesse magát ellenségeitől, fel kellett fegyverkeznie a láthatatlan fenyegetéssel, azokkal a jobb és baloldaliakkal szemben, akik nem marxista diktatúrát, hanem egy pluralisztikus, demokratikus kormányzást akartak megvalósítani.
Az októberi forradalmat követő hat hétben Lenin embereit olyan ellenséges érzület vette körül, hogy kénytelenek voltak felállítani a titkosrendőrséget. A börtönben töltött évek során fakósápadtra vált, középkorú lengyel Feliksz Dzerzsinszkíj4, aki létrehozta a megtorló, elrettentő és hírszerző szervezetet a Csekát, minden utána következő szovjet fő titkosrendőr szerep modellje lett éppúgy, ahogy Lenin alakja kristályosodott példává a szovjet állam és a Kommunista Párt vezetői előtt. A Szovjetunió sorsát Lenin megbetegedése és halála után Sztálin és Dzerzsinszkíj kettőse határozta meg.

Dzerzsinszkíj, aki maga
jelentkezett a feladatra,

holott az irányító szerepre éppoly kevéssé látszott esélyesnek, mint Sztálin, ideális választás volt egy elnyomó szervezet vezetésére. Sztálinhoz hasonlóan ő sem volt orosz, és entellektüel sem abban az értelemben, ahogy Lenin és Trockíj annak tartotta magát. Rendelkezett viszont egy egyedülálló tapasztalattal: senki nem munkálkodott hozzá hasonló elszántsággal tizenegy, börtönben és száműzetésben töltött év alatt a mozgalom árulóinak leleplezésén, a provokátor gyanús alakokat kihallgató rabbizottságokban elnökölve – ahogy özvegye nagy büszkeséggel feljegyezte. Senki nem volt olyan lánglelkűen önfeláldozó a forradalom ügyéért, mint éppen ő; tisztesség- és kötelességérzete szinte betegesen túlfejlett volt. 1918-tól a Lubjankában berendezett irodájában maga hallgatta ki a foglyokat, bogarászta végig a dossziékat, és maga foganatosította a letartóztatásokat.
Sztálinhoz hasonlóan áldozatai bioritmus görbéjének mélypontját használta ki: éjszaka dolgozott. Az egyetlen feladat, amit alárendeltjeire hagyott (ebben is hasonlított Sztálinra) a kivégzés volt. Egyetlen egyszer fordult elő , hogy agyonlőtt valakit – egy részeg matrózt, aki durván szidalmazta -, s az eset után rángó görcsroham fogta el.



Hatalomra jutva még
Sztálinnál is aszkétikusabb volt:

Akárcsak a börtönben, mentateán és kenyéren élt fűtetlen irodájában, a kabátját használta takarónak, és goromba, orosz dohányból maga sodorta a cigarettáit. Sztálintól eltérően kínosan bakafántos purista volt. Kidobta a nővére készítette süteményt, mert a liszt egy magánkereskedőtől származott; unokahúgát pedig, és a férfit, aki állást adott neki, elbocsátotta a vasúti szolgálatból, mert előnyt kovácsoltak a családnévből. Felháborodottan távozott a helyiségből, amikor életében egyszer felkeresett egy művészeti tárlatot, hangversenyen soha nem járt, és nem olvasott mást, mint lengyel romantikus verseket és marxista szövegmagyarázatokat. Fiát egy munkáscsaládban neveltette,>> ahol a lélek nagyobb védelmet élvez és jobban gazdagodik.<<  Esztétikai érzéke feloldódott a munkában. Halála után utóda, Menzsinszkíj5 írta gyászbeszédében:>> Ha nem csengett volna össze művészi természetével, a művészet és a természet iránti szeretetével …..a földalatti munkában szerzett óriási tapasztalata ellenére sem juthatott volna el a tökélyig a csekista művészetben, az ellenség ízekre szedésében,….amiben fejjel magaslott ki munkatársai közül.<<

A Csekát

(és változatos mozaikszavakkal jelölt utódszervezeteit) Dzerzsinszkíj ruházta fel >>a forradalom lángja és pallosa<< álságosan lovagi ízű címével, s ő ültette el benne a meggyőződést, hogy központi s olykor legfelső hatalommá kell válnia. Ő alkotta meg az elvet, hogy minden kommunista egyben csekista is legyen, és teremtette meg a Cseka minden törvény fölött álló hatalmát, noha mindig is az volt a szándéka, hogy a szervezet a párt legfőbb vezetőjének eszköze legyen: ne megalkossa, csupán ha kell, kényszerrel is érvényre juttassa az ideológiát és az irányvonalat.
Dzerzsinszkíj tekintélye és támogatása nélkül Sztálin soha nem emelkedhetett volna a hatalomba. 1922-ben ő térítette el az irányítása alatt álló , félmilliós létszámú félkatonai szervezetet Trockíj elvi alapon álló >>ellenzékiségétől<<, és állította Sztálin mellé, aki >>lojálisan<< támogatta Lenint abban a törekvésében, hogy megbékítsék a párt polgári békét, a kapitalizmus részben helyreállítását és a törvényesség uralmát kívánó erőit. Dzerzsinszkíj 1917 és 1922 között Lenin hű ebeként sokkal többet tett a forradalmi egységért, mint Sztálin, de az végül az utóbbi mellé állt, amikor választania kellett a frakciók között…….

Személyes síkon

Sztálin és Dzerzsinszkíj között sok hasonlóság volt, s nem csak a zord atya meg a túlzottan szerető, gyengéd édesanya. Serdülő korukig mindketten a családi indíttatás és saját vonzódásaik szerint is papnak készültek; akár a kamasz Sztálin szájából is elhangozhattak volna a szavak, amelyeket Dzerzsinszkíj mondott fivérének: >> Ha valaha is arra jutnék, hogy Isten nem létezik, golyót röpítenék a fejembe…<<
Tizenkilenc éves korukban mindketten egy csapásra váltak ateistává és forradalmárrá. A magánéletben komorak és zárkózottak voltak, a politikai ellenállás éveit börtönökben és Szibériában töltötték - nem svájci kávéházakban vitázgattak és nem franciaországi könyvtárakban pallérozták elméjüket. Magányukat- a papucsférj Lenintől és Trockíjtól eltérően - csak néhány hónapra szakította meg egy-egy sivár házasság, és szülőföldjükön mindketten hagytak néhány fiúgyermeket, akiket jóformán nem is ismertek. Mindketten költők voltak; nem cirkalmaztak és elemeztek, hanem kijelentettek és prédikáltak. Mindketten tartottak a nyilvános megszólalástól és a misztikus marxizmustól. Egyikük sem fejezte be az iskolát, és mindketten idegen, tanult nyelvként beszélték az oroszt.
Sztálin és Dzerzsinszkíj egyformán büszke volt magányos farkas voltára és arra, hogy vérfagyasztó biztonsággal szagolták ki az árulást. Nem csoda, hogy egy 1906-ban esett kurta, stockholmi találkozás után 1917 nyarán Péterváron történt megismerkedésük igazi szövetséget eredményezett.

Ám alapvetően különböztek is.

Feliksz Dzerzsinszkíj lengyel nemes volt, habár családjának mindössze egy majorsága és vagy nyolcvan hektár földje maradt Litvánia és Belorusszia határvidékén. Nagy különbség, hogy gyermekkorában kényeztető szeretettel vették körül testvérei, különösen nővérei, és művelt, iskolázott anya nevelte. Ám megint csak hasonlítottak abban, hogy szigorú apja viszonylag korán eltűnt az életéből, anyja pedig mélyen vallásos asszony volt. Sztálintól eltérően Dzerzsinszkíj kettős természetű ember. 1919 áprilisában, amikor a Cseka ezrével mészárolt le túszokat, a következőket írta nővérének:”

Részlet a levélből:

>> Egyet mondhatok neked: én nem változtam. Érzem nem tudsz megbarátkozni a gondolattal, hogy ez én vagyok. – és minthogy ismersz, nem tudod megérteni. A szeretet sok évvel ezelőtt, ma is himnuszként zeng bennem a szeretet. És ez a szeretet háborút, törhetetlen akaratot és lankadatlan munkát követel. Ma az eszmén kívül, az igazság keresésén kívül tetteim mércéjével mérve semminek nincs jelentősége. Nehéz ezt leírnom és nehéz erről vitáznom. Te azt látod, ami van, és amiről csak eltúlzott híresztelésekből értesülsz. Tanúja és áldozata vagy a háború Molochjának. A talaj, amin valaha éltél, beroskad a lábad alatt. Örök vándor vagyok, szüntelen mozgásban; a változás és az új élet megteremtésének folyamatában. Te lelkeddel és gondolataiddal, a múlt felé fordulsz – én látom a jövőt, és kötelességem és szándékom is, hogy változzam. Gondolkodtál azon, hogy mi valójában a háború?
Félrelökted a repeszek által szétszaggatott holttestek, a padlón heverő sebesültek, az eleven emberek szemét kivájó varjak képét.(…) És nem érthetsz meg engem, aki a forradalom katonája vagyok…Édes Aldonám, te nem értesz meg engem. Nehéz lesz újból írnom neked. Ha a szemembe néznél, ha látnád, hogyan élek, megértenéd, vagy inkább megéreznéd, hogy ugyanaz vagyok, aki valaha voltam.Csókollak nagyon és erősen. Fel.<<”(Fel= Feliksz – a szerk.)”

Szülei és testvérei:

„Féliksz apja, Edmund-Rufin Dzerzsinszkíj tanítással kereste a kenyerét. Egyszer elcsábította egyik tanítványát, Elena Januszewskát. Összeházasodtak, de el kellett hagyniuk Litvániát. Edmund-Rufin a dél-oroszországi kikötővárosba, Taganrogba ment matematikát oktatni.” Betegesen ingerlékeny ember lévén rendszeresen gyötörte tanítványait. 1875-ben kénytelen volt állásáról lemondani és visszaköltözni a családi birtokra.
„A nyolc testvér közül Feliksz volt az egyetlen lázadó természetű; testvérei a középosztály eseménytelen életére áhitoztak. A legnagyobb leány, Aldona, aki hét évvel volt idősebb Feliksznél, a család második édesanyja lett, amikor az apa 1883-ban váratlanul elhalálozott.
Az édesanya, Elena 1896-ban meghalt, s Aldona egyedül nevelte fel a kisebb testvéreit. A Dzerzsinszkíj család minden tagja szerette fekete bárányukat. Aldona a börtönben rendszeresen látogatta Felikszet, leveleket és csomagokat küldött neki - akkor is, amikor már a Cseka legfőbb vezetője volt…….

Feliksz Sztálinhoz hasonlóan

közvetlenül a végső záróvizsgák előtt hagyta ott örökre az iskolát. Belevetette magát Vilnius gyárainak és nyomornegyedeinek világába, ahol marxista agitációval igyekezett cselekvésre serkenteni az ottani proletárokat. Az ügy érdekében az orosz mellett megtanult litvánult és jiddisül is. Még húsz esztendős se volt, amikor már nagy hatást gyakorolt a lengyel szociáldemokratákra…..
Ám Sztálintól eltérően Dzerzsinszkíj megmaradt az érzelgős és borzongató lovagiasság bűvöletében – még akkor is, amikor irgalmatlan hidegvérrel cselekedett. A börtönben és száműzetésben töltött évek csőlátóvá tették; nemigen értette már a valóságos életet, ugyanazzal a naívsággal alkalmazta Karl Marx és Lenin tanítását a köz dolgaira, ahogy a magánélethez a lengyel romanticizmus eszközeivel és fogalmaival közeledett…..”
Az 1900-as években többször rács mögé került,ezeket néhányszor szibériai száműzetés követte.
„A világháború kitörése idején Aldonának írt levelek azt sugallják, hogy Dzerzsinszkíj a jövőbe vetett fantasztikus hite tartotta életben….Sztálint testében és lelkében is megkeményítette a négy évi szibériai száműzetés. Dzerzsinszkíj fizikailag meggyengült, szellemileg pedig beszűkült az orosz börtönökben töltött öt esztendő alatt……

 Az első Cseka (Csrezvicsnaja Komisszija,
Rendkívüli Bizottság)

feladata a forradalom petrográdi főhadiszállásának védelme volt, ám Dzerzsinszkíj 1917. december 20-án meggyőzte Lenint, hogy a szervezet működését ki kell terjeszteni és létre kell hozni belőle az Ellenforradalmi és Szabotázstevékenység Elleni Rendkívüli Bizottságot. Lenin elvtársai nem fogadták egyöntetű örömmel az ötletet…….
A Csekába eleinte nemcsak bolsevikok, de baloldali eszerek, sőt anarchisták is bekerülhettek.
1918 nyarán aztán az eszer csekistákat szándékos provokációval beugratták egy lázadásba, és szétzúszták őket. A Cseka ezután Lenin pártjának engedelmes végrehajtó szervezete lett. 1919 márciusára a számonkérhetőségnek nyoma sem maradt: Dzerzsinszkíj belügyi népbiztos és egyben a Cseka legfőbb vezetője lett, s már csakis önmagának tartozott felelősséggel.
Dzerzsinszkíj ebben az időben még nem volt tagja a Politikai Bizottságnak, annak a legfelső Kabinetnek” amely a bolsevik párt élén állt.
„Szoros kapcsolatra volt hát szüksége a PB valamelyik tagjával, hogy a Cseka javára befolyásolhassa a dolgok menetét. Közeledni kezdett Sztálin felé.

A Cseka etnikai összetétele

ugyanannyi ellenszenvet és rémületet okozott, mint a hatalma. Az emigránsok joggal állították, hogy az orosz forradalom >> a zsidó ész, a litván bajonettek és az orosz butaság<< műve. Az oroszok az 1930-as évek derekáig kisebbséget alkottak a Csekában és utódszervezeteiben. Dzerzsinszkíj félelmetes csatlósai közül csak kevesen voltak oroszok…Kicsiny, de rettegett klikket alkottak a kaukázusi származású csekisták. Rövid ideig a szervezet vezető testületében is helyet foglalt egy grúz Sztálin embere, Szergo Ordzsonikidze….Dzerzsinszkíj lengyel honfitársaival vette körül magát….A lettek még fontosabb szerepet játszottak a Cseka és a Vörös Hadsereg legalsó és legmagasabb szintjein egyaránt….A Csekán belüli zsidó túlsúly, amely nemcsak az antiszemita fasisztáknak, de az egyébként elfogulatlan gondolkodású orosz monarchistáknak és liberálisoknak is szemet szúrt, csak erősítette azt az általánosan elterjedt vélekedést, hogy a bolsevik párt és annak Központi Bizottsága nem más, mint titkos zsidó összeesküvés….A Cseka háborúja az orosz burzsoázia ellen nem osztályharc volt, nem is politikai frakcióküzdelem, inkább a zsidó internacionalizmus és az orosz nemzeti kultúra maradványainak konfliktusa.
A zsidó mivolt hagyományos orosz és náci meghatározását alapul véve – ahol a származás és a családnév ugyanannyira számít, mint a vallási és kulturális odatartozás – elfogadható ez az értelmezés. De a származáson kívül ugyan mennyire voltak zsidók az olyan bolsevikok, mint Zinovjev6, Trockíj,Kamenyev7 vagy Szverdlov8? Sokuknak már a nagyapja, sőt az ükapja is elhagyta a vallást, és nemhogy héberül, de jiddisül is csak némelyikük beszélt. Neveltetésük szerint oroszok voltak, európai életformához és értékekhez szoktak, és legfeljebb olyan felszínes értelemben voltak zsidók, mint mondjuk Marx Károly9…..A zsidók nagy számban voltak jelen a kormány és a párt elnyomó szervezeteiben, egyidejűleg meredeken zuhant a számuk Moszkva és Petrográd éhező és didergő lakói között. 1922-ben érték el legmagasabb pártbeli arányukat (ami nem azt jelenti, hogy elkülönült csoportot alkottak volna); ekkor 15 százalékukkal a második helyen álltak az orosz tagság 65 százaléka mögött.”

Emberveszteségek

„Ha összesítjük a forradalom és a polgárháború alatti emberveszteséget, elpusztult a Vörös Hadsereg és a Cseka körülbelül kétmillió fegyverese és több mint félmillió a fehérek közül; Háromszázezer ukrán és belorusz zsidó az ukrán, a lengyel és a fehér katonaság által rendezett pogromok során; ötmillió ember halt éhen 1921-ben a Volga-vidéken, továbbá körülbelül kétmillió orosz vándorolt ki Európa és Ázsia országaiba. Ez nagyjából tízmillió lakossal kevesebbet jelent. Hogy hányan élhettek még a Szovjetunióban 1922-ben, azt csak találgatni lehet. Ésszerű következtetések arra mutatnak , hogy a kivégzett vagy gyüjtőtáborokba hurcolt emberek száma messze meghaladja a hivatalos adatokat, amelyek szerint 1918-ban 12000 embert lőttek agyon, 1921-ben pedig 9701-et, továbbá 21724-en kerültek gyüjtőtáborokba. Egyedül az 1921-es kronstadti vagy tambovi fölkelések megtorlása során több tízezer embert végeztek ki.”

Az áldozatok összetétele:

„Az áldozatok kora, neme, és osztály-hovatartozása súlyosbította a bajt. Az elesett katonák túlnyomó többsége a húszas éveiben járt, az ország ugyancsak elveszett emigránsok pedig jórészt értelmiségiek és szakemberek voltak….Dzerzsinszkíj, Lenin és Sztálin a tapasztalatlansággal magyarázták a Cseka kegyetlenkedéseit.. Matrózoktól, iskolai tanítóktól a gyári munkásoktól nem lehet elvárni, hogy hivatásoshoz illő nyugalmat tanúsítsanak, és következetesen ragaszkodjanak a törvényességhez az ellenforradalom és kémkedés izzó katlanában.

 A forradalom utáni első esztendőben

 az államigazgatás minden ágazatában hiányoztak a megfelelő vezetők. Az emberek olyan feladatok vállalására kényszerültek, amelyekben a legelemibb jártassággal és képességekkel sem rendelkeztek. Ám egy katona, orvos kazánfűtő vagy paraszt számára igen rövid tanulóidő is elég volt ahhoz, hogy megszokja a mesterség erőszakos oldalát…..Annak ellenére, hogy emberei folyamatosan kerültek át más népbiztosságokhoz, Dzerzsinszkíj az 1919-es év végére létrehozta az egész országot behálózó Csekát, amely már az ő távollétében is működőképes maradt. Közvetlen alárendeltjei, Petersz, Lacisz, Kszenofontov, Menzsinszkíj és Jagoda10 - kivált az utolsó kettő - ugyanolyan vak hívei voltak az eszmének, mint ő maga.
A légkör és a hangulat az efféle viperafészekhez képest kellemes volt, a vezetők karizmatikus egyéniségek, a hierarchia alsóbb rétegeiben elhelyezkedők pedig pontosan tudván, hogy Kenyérnek melyik a vajas fele, hűséggel és ragaszkodással viseltettek elöljáróik iránt. Ők együttesen alkották meg a mítoszt, amely a mocskot és a vérontást megnemesítette. Maga Dzerzsinszkíj úgy ítélte, hogy egy-egy újonctól a Csekában töltött két évnél nemigen várhat többet, és Himmlerhez11 hasonlóan erényt látott a mészárlásban, amelyet felügyelt….Akárcsak Trockíjt, Dzerzsinszkíjt is gyakran fogták el idegösszeomlás-közeli állapothoz vezető hiszté-riakitörések.

Ez történt 1918 júliusában

 Mirbach gróf12 meggyilkolása után: amikor az eszerek fogva tartották, feltépte ingét, és üvöltve követelte, hogy lőjék agyon…Amikor kiszabadult, és a szociálforradalmárokat leverték, lemondott. Az év őszén afölötti szégyenében, hogy nem sikerült megakadályoznia Urickíj meggyilkolását és a Lenin ellen elkövetett merényletet, leborotválta a haját, Feliksz Domanszkíj névre lengyel papirokat hamisított magának, megjelent Svájcban abban a házban, ahol gyanútlan felesége és kisfia lakott, s csak e luganói-tavi közjáték után tudta összeszedni magát, és volt képes visszatérni Oroszországba.

Agyonlövette

azokat a csekistákat, akik megvesztegetésként pénzt fogadtak el, és tartásdíjat vont le a hűtlen nős férfiak fizetéséből. Ám a Cseka-vezetők enyhe büntetést sem szabtak ki azokra, akik ártatlanokat lőttek agyon, vagy veréssel csikartak ki vallomást az őrizetbe vettektől. Az 1918 júliusában a cári család tagjainak Permben és Jekatyeringburgban végrehajtott legyilkolását elrendelő határozatot helyi Cseka-és pártszervek hozták meg; a moszkvai Cseka nem hagyta jóvá, csak a fait accomplit (befejezett, megmásíthatatlan tény – a szerk.) vette tudomásul. Amikor a cár családja és teljes személyzetük halott volt, Gorkíj13 követelte, hogy vessenek véget az öldöklésnek, és a jelek szerint Lenin is egyetértett vele. Dzerzsinszkíjt csak a bizonyítékok tömeges hamisítása vitte rá, hogy olykor mégiscsak fölemelje a szavát.”

A Cseka átalakul GPU-vá

Az Össsz-szövetségi Rendkívüli Bizottság (ez volt a Cseka – a szerk.) felszámolásáról 1922. február 6-án adtak ki rendeletet. Ennek nyomán a Cseka átalakult GPU-vá*

*GPU = Goszudarsztvennoje Politicseszkoje Upravlenie, magyarul: Állami Politikai Igazgatóság. A Cseka utód szervezetét 1921.dec.28-án az Összoroszországi Szovjetkongresszus hozta létre. A szervezet később OGPU néven (Egyesített Politikai Bizottság) működik 1934-ig.

Dzerzsinszkíj ugyanúgy irányította a GPU-t, mint korábban a Csekát, de itt már jóval kisebb játéktér kínálkozott kimeríthetetlen energiáinak. Amikor nem volt beteg, idejét vasútvonalak helyreállításával és gabona rekvirálással töltötte, s ha nem éppen gazdasági terror gyakorlásával, hát a gazdasági pánikhangulat terjesztésével foglalatoskodott.


Lenin halálakor

Dzerzsinszkíj hatalma csúcsán állt. Végre tagja volt, igaz csak póttagja, a Politikai Bizottságnak, egyben közlekedési népbiztos is, s hamarosan, 1924 februárjában az egész ország gazdaságát irányító Legfelsőbb Népgazdasági Tanács elnökévé nevezték ki, miközben a GPU-t, majd az OGPU-t (Objegyinnoje Goszudarsztvennoje Polityicseszkoje Upravlenyije) is irányította.

Évek óta alultápláltságban

és tuberkulózisban szenvedett, a túlhajtott munka és a rengeteg utazás következtében szívműködési zavarai is súlyosbodtak. Lenin halála után csak Menzsinszkíj, Jagoda és Garszon törődött azzal, hogy ne hajszolja halálra magát….1925-ben Sztálin utasította a számára immár nélkülözhetővé vált Dzerzsinszkíjt, hogy hetente csak harmincöt órát dolgozzon, a Kreml orvosai pedig erőszakkal megröntgenezték, és vérvizsgálatot is végeztek nála. Ekkor Menzsinszkíjjel és Jagodával együtt fürdőkúrára a kaukázusi Jesszentukiba utazott. Az orvosok forró zuhanyt, rendszeres beöntést, félvegetáriánus étrendet, kaukázusi ásványvizet és hossú hétvégi pihenőket írtak elő számára, de állapota nem javult…….

1926. július 20-án,

miközben épp zavaros és szenvedélyes beszédet tartott a parasztság védelmében a baloldali ellenzék kollektivizációs programja ellen, Dzerzsinszkíj összeesett. Otthonába vitték, ahol rövid időre magához tért, de nem sokkal később meghalt. A boncolás során megállapítást nyert, hogy szívkoszorú erei teljesen elzáródtak; Leninhez hasonlóan őt is érelmeszesedés vitte.”

Felhasznált irodalom:

Donald Rayfield
Sztálin és hóhérai. A zsarnok és akik neki gyilkoltak
Park Könyvkiadó Budapest, 2011

Szövegmagyarázat:

1. Vlagyimir Iljics Lenin, (eredetileg Uljanov: 1870-1924) az 1917-es októberi fordulat ideológiai előkészítője, a bolsevik állam megalapítója. Életével a www.historiamozaik.blogspot.com több szerkesztése, így a „Lenin családja és gyermekkora” c. szerkesztés is részletesebben is foglalkozik.










2. Lev Trockíj (eredetileg Bronstein: 1879-1940) zsidó származású, orosz bolsevik politikus. Életével a www.historiamozaik.blogspot.com több szerkesztése, így a „Lev Trockíj az utódokról és Lenin haláláról” valamint a „Trockíj haláltusája” c. szerkesztés részletesebben is foglalkozik.






3. Joszif Visszarionovics Sztálin, Dzsugasvili (1879-1953) grúz származású orosz bolsevik pártvezető, diktátor. Nevéhez köthetők az ún. „személyi kultusz”, a húszas harmincas évek koncepciós pereinek előkészítése, párttársainak likvidálása. Életével a www.historiamozaik.blogspot.com több szerkesztése is részletesen is foglalkozik.







4. Feliksz Edmundovics Dzerzsinszkíj (1877-1926) lengyel származású bolsevik forradalmár a politikai rendőrség (Cseka és GPU) vezetője. Nyolc gyermekes nemesi származású földbírtokos fia, aki szüleit korán elvesztette. Középiskolai tanulmányait Vilniusban kezdte, az első osztályban orosz nyelvből megbuktatták. Már középiskolás korában a baloldali mozgalmakhoz, elsősorban a szoáldemokratákhoz vonzódott. Az orosz Szociáldemokrata Párt stockholmi kongresszusán (1906) a bolsevikok oldalára állt. Több esetben letartóztatták és börtönbe vetették. Az 1917-es októberi fordulat után a politikai rendőrség (Cseka) vezetője lett.



5. Menzsinszkíj a Cseka egyik vezető személyisége, Feliksz Dzerzsinszkíj helyettese.

6. Grigoríj Jevszejevics Zinovjev (1883-1936) orosz szovjet politikus, Lenin egyik harcostársa, a harmincas évek koncepciós pereinek egyik áldozata. Életével a www.historiamozaik.blogspot.com több szerkesztése, így a „Sztálin beáldozza Buharint” c. szerkesztés is részletesebben foglalkozik.









7. Lev Boriszovics Kamenyev (eredeti neve: Lev Rosenfeld: 1883-1936) zsidó származású orosz-szovjet politikus, Lenin harcostársa. Életével a www.historiamozaik.blogspot.com több szerkesztése, így a „Sztálin beáldozza Buharint” c. szerkesztés is részletesebben foglalkozik.








8. Jakov Mihajlovics Szerdlov (1885-1919) szovjet, bolsevik politikus. Az 1917-es októberi fordulatot követően a bolsevi párt egyik legfontosabb embere. Már diákként a szociáldemokratákhoz vonzódott. A párt 1906-os kongresszusán a bolsevikok oldalán állt. Az 1905-ös forradalom idején az urali pártszervezetet irányította. Többször száműzték és börtönbe vetették. Az 1917-es októberi fordulat egyik előkészítője. 1917 novemberében Kamenyev után ő lett a Vé-CSé-Ká, azaz az Össznépi Forradalmi Végrehajtó Bizottság elnöke. 1919 tavaszán váratlanul hunyt el 35 éves korában. Jekatyerinburgot átkersztelték Szerdlovszkra, a város ezt a nevet 1991-ig viselte.


9. Karl Marx (Marx Károly:1818-1883) német filozófus, közgazdász, teoretikus a „marxizmus” névadója. Szerinte a történelem „osztályharcok története” A „Kommunista Kiáltvány” bevezetőjében így írt: „Kísértet járja be Európát a kommunizmus kísértete….” Nevéhez kötődik a „történelmi materializmus”, mint filozófiai kategória propagálása.







10. Genrih Grigorjevics Jagoda (1891-1938) szovjet belügyi népbiztos, Sztálin egyik hóhérja. Életével a www.historiamozaik.blogspot.com „Rákosi véleménye a személyi kultuszról és Sztálinról” c. szerkesztés részletesebben is foglalkozik.







11. Heinrich Luitpold Himmler (1900-1945) Hitler közeli munkatársa, az SS (Schutstaffel) első számú vezetője, a nácik egyik legbefolyásosabb embere. Életével részletesebben a www.historiamozaik.blogspot.com Heinrich Himler végnapjai” c. szerkesztése foglalkozik.








12. Mirbach gróf Németország oroszországi nagykövete, aki gyilkosság áldozata lett.











13. Maxim Gorkíj (eredeti neve: Alekszej Makszimovics Peskov: 1868-1936) orosz író, drámaíró. Világhírű munkája az „Éjjeli menedékhely” nevet kapta.






Szerkesztette:

Dr. Temesvári Tibor
2012. július

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!