2012. február 9., csütörtök

Várt rájuk az Ipatyev-ház…

Várt rájuk az Ipatyev-ház…
II. Miklós (eredeti nevén: Nyikolaj Alekszandrovics Romanov) orosz cár és családja életének utolsó hónapjait, maga a cár örökítette meg naplójában. Naplót vezetett a felesége Alekszandra Fjodorovna, de Alekszej Nyikolajevics fiúgyermekük is. Edvard Radzinszkíj „Az utolsó cár - II. Miklós élete és halála” c. könyvében jórészt a naplókra hagyatkozva, de egyéb kutatásai alapján is feltárt adatok alapján részletesen feldolgozta a család életének és halálának megrázó történetét. Némi támpontot adott a szerkesztés összeállításához Gudrun Ziegler „A Romanovok titka - Az orosz cárok története és végzete” c. magyarul is megjelent könyve. Ha az olvasót a téma bővebben érdekli, további információkhoz juthat a www.romanov.lap.hu honlapon.



A romanovok, II. Miklós cár és családja

A Romanov-ház

Oroszország második egyben utolsó uralkodó családja, mely 1613-tól egészen 1917-ig volt hatalmon. Eredete - a legtöbb történész szerint - Andrej Ivanovics Kabilától származik. Kabila egyike volt a Büszke Szemjon moszkvai nagyfejedelem udvarához tartozó befolyásos bojároknak. A család akkor került előtérbe, amikor 1547 februárjában IV. Rettegett Iván elvette feleségül Roman Jurjevics leányát Anasztaszija Romanovna Zaharina-Jurjevát. A Godunov család kihalásával (1606) a Romanovok újból visszatérhettek az udvarba. Az orosz cár koronáját egy Mihail Fjodorovics nevű - a korábbi dinasztiával is rokonságban álló - nagyúr I. Mihály (1613-1645) néven nyerte el. Ezzel kezdetét vette a Romanov-dinasztia közel háromszáz éves uralma.
A cár halála után fellépő dinasztikus gondokkal e helyen nincs mód foglalkozni. Érdemes ebből a szempontból megemlíteni a Holstein Gottorp Romanovokat, illetve a Romanovszkíh-házat. Az előbbiek I. Mihálytól (1613-1645) I. Erzsébetig (1741-1762) tíz, az utóbbiak III. Pétertől (1762-1762) II. Miklósig (1894-1917) nyolc cárt adtak Oroszországnak.

II. Miklós és családja

II. Miklós (Nyikolaj Alekszandrovics Romanov) 1868-ban született. Édesapja III. Sándor (1845-1894), édesanyja Marija Fjodorovna (Dagmar, dán királyi hercegnő: 1847-1928). Édesanyja révén rokoni kapcsolatok fűzték az angol királyi családhoz. Édesanyja nővére Alexandra angol királyné lett, akinek gyermeke V. György király II. Miklós unokatestvére volt. A cár felesége Alekszandra Fjodorovna, azaz Alix, hessen-darmstadti hercegnő, aki négy leánnyal és egy fiúgyermekkel ajándékozta meg II. Miklóst: Olga (1895-1917), Tatyjana (1897-1917), Marija (1899-1917), Anasztaszija (1901-1917), és a fiúgyermek: Alekszej (1904-1917).

Uralkodására (1894.nov.1-1917.márc.15) annak részleteire a szerkesztés nem térhet ki, mégis említésre méltó erre az időszakra eső és orosz vereséggel végződő orosz-japán háború (1904), az 1905-ös forradalom, részben az első világháború (1914-1918), valamint az 1917-es oroszországi februári forradalom, majd a bolsevik hatalomátvétel.
Már a koronázását (1896.május 14.) is beárnyékolta a Moszkva melletti Hodinka-mezei szörnyű tragédia, ahol az ajándékozásra váró sok ezer ember halálra taposta egymást „Iszonyú tömeg gyűlt össze az ingyen lakomára….Legalább félmillióan csődültek, zsúfolódtak oda, de oly sűrűn, hogy ágyúgolyó sem tudott volna áthatolni rajtuk. Mindenki várta, mikor kezdődik az ajándékosztogatás. S ekkor jajveszékelés támadt: néhányan fuldokolni kezdtek a tömegben. Valaki azt hitte: osztják a finomságokat. Erre még nagyobb tülekedés támadt. A testek egymásra torlódtak, sokan belezuhantak az árkokba, s a tömeg keresztülgázolt a fejeken, a széttaposott mellkasokon…Hajnalban szekerek érkeztek, hogy elszállítsák a széttiportak holttesteit. Huszonkét év múltán ugyanígy hajnalban, ugyanígy szekereken szállítják majd az ő holttesteiket” - írja Radzinszkíj.
II. Miklós elnökölt (1913) a Romanov-Ház háromszáz éves jubileumi ünnepségein. A jubileum megtévesztette a cárt úgy hitte alattvalói mindenben támogatják őt.

Az Oroszországban lezajló forradalom

1905-ről van szó „egybeesett a családban bekövetkezett forradalommal. Ez idő tájt jelenik meg Carszkoje Szelóban két személy. Jelenlétük kevéssé hagyott nyomot Miklós naplójában, bár mindketten fontos szerepet játszottak életében. A család életében. Az ország életében. Ez a két ember: Grigorij Raszputyin és Anna Virubova (Tanyejava). A hölgy „Ánya Tanyejeva elmondja Alixnak (II. Miklós felesége - a Szerk.), hogy gyerekkorában tífuszt kapott, a halálán volt, de apja odahívatta Kronstadti Ioannt, s az imádságával visszahozta őt a halál torkából.” A történet a cárnéra - fiúgyermeke vérzékenysége miatt is - nagy hatással volt akinek „a fia láttán folyton csodás gyógyulásokon jár az esze.” Anna Tanyejeva - az apja államtitkár udvari főmarsall, ő császári felsége a Kancellárijának főnöke volt - közel került a cárnéhoz, már-már a miniszterek kinevezésébe is beleszólhatott, de az udvar intrikusai „összehozták” magával a cárral is.

Raszputyin* a „sztarec” is közel kerül a családhoz

A „Barátnő” bevezeti őt az udvarba. „Bravúros rendezőként rendezi meg a jelenetet: Egy késő esti órán Beethovent négykezeseznek a cárnéval. Éjféltájt Ánya parancsára nesztelenül bevezetik Raszputyint a félig megvilágított szobába. A császárné, aki háttal ül a jövevénynek, tovább játszik. Az óra éjfélt üt.

-          Szana, nem érzed, mintha történne valami?
-          De igen - feleli csaknem ijedten a császárné.

Ánya lassan elfordítja a fejét, a szegény cárné engedelmesen követi a mozdulatot. Amikor az ideges Alix megpillantja az ajtóban - mint valami látomást - a homályos muzsikalakot, hisztérikus roham tör ki rajta. Raszputyin odamegy hozzá, keblére öleli az elkínzott asszonyt, csendesen megsimogatja, és szelíden azt mondja?>> Ne félj, kedves, Krisztus veled van.<<

* Grigorij Raszputyin a szibériai Pokrovszkoje faluban született, egy Jefim Novih nevű paraszt fiaként. Apja, aki hírhedett iszákos volt, egyszerre észre tért, abbahagyta az ivást, vagyont gyűjtött magának. De meghalt a felesége, s az emberen ettől fogva megint elhatalmasodott a paraszti bánat: inni kezdett, és leeresztette a torkán mindazt, amit összegyűjtött. Fia, Grigoríj, szintén baljós hírnévre tett szert kicsapongásaival. Innen a felvett Raszputyin név (Raszputnij – kicsapongót jelent). Már ezen a néven Tobolszkba utazott, ott pincérként szolgált, feleségül vett egy Praszkovja nevű cselédlányt, aki három gyermeket szült neki: egy fiút és két lányt. Harminc esztendős koráig parázna tolvajként élte világát, de harminc évesen történt vele valami: összeakadt egy szeminaristával, s az rávezette az eltévelyedett lelket az igaz útra. Innen veszi kezdetét Grigorij >>sztarec<< titokzatos élete. Egyszer cséplés közben, amikor a háza népe nevetgélni kezdett az ő szent életén, fogta, beledöfte a lapátot a búzahalomba, és elindult, hogy felkeresse Oroszország szent helyeit…Több, mint egy évig vándorolt,aztán hazatért, az istállóban kiásott egy üreget, és két hétig abban imádkozott. Aztán megint elindult zarándokolni a szenthelyekre.
Hosszú vándorlás után hazatért, otthon a templomban az emberek szeme láttára buzgón verte a homlokát a templom padlatába. Attól fogva adatott meg neki a jövendőmondás és a gyógyítás képessége.

A félig írástudatlan muzsik hatása egész oroszföld uralkodójának feleségére abban rejlik, hogy tudta kezelni szerencsétlen kisfia testét, hanem abban is, hogy tudta kezelni az elgyötört császárné lelkét…..
Íme, néhány, számtalanszor leírt történet:

Carszkoje Szelóból telefonálnak Raszputyin lakására: a kisfiú rosszul van, fáj a füle, nem tud aludni.

-          Add csak ide - mondja a sztarec a telefonba a császárnénak. Aztán egészen gyengéden így szól a telefonhoz lépő kisfiúhoz: Mi van, Aljosenyka, virrasztasz? Nem fáj neked semmid, nem fáj a fülecskéd, én mondom neked. Aludj.

Negyedóra múlva újabb telefon Carszkoje Szelóból: a kisfiú alszik, a füle nem fáj.

1912-ben Spalában a trónörökös halálosan megbetegedett: kelés támadt a testén, vérmérgezést kapott. De Alix (cárné - a Szerk.), aki elgyötörtek az éjszakai virrasztások, diadalmas arccal felmutatja az orvosoknak Raszputyin táviratát: >> Isten meglátta a te könnyeidet, és meghallgatta imádságodat. Ne szomorkodj a fiad élni fog<< A kisfiú pedig….hamarosan felgyógyult.
A háború alatt Miklós egyszer magával vitte a trónörököst a Főparancsnokságra. Alekszej megfázott, közönséges náthát kapott. Csakhogy a kisfiú hemofíliás: kifújta az orrát, az erei megpattantak, eleredt az orra vére. Az orvosok nem tudták elállítani a vérzést…Alekszejt a császári vonaton Gilliard-ral és a tehetetlen Gyerevenko doktorral útnak indítják Carszkoje Szelóba. A peronon ott várja őket a császárné.

-          A vérzés elállt! - jelenti diadalmasan Gilliard.
-          Tudom - feleli nyugodtan Alix - Mikor történt?
-          Fél hét körül.

Alix odanyújtja Raszputyin táviratát: >> Isten segíteni fog, a fiú meggyógyul.<< A távirat feladásának időpontja: hat óra húsz perc.”

Raszputyin másik arca

 azonban botrányairól szólt. A rendőrség figyelte kicsapongásait, ő pedig mindent elkövetett, hogy ez a másik élete rejtve maradjon a cári pár előtt. Ellenségei, főleg egyházi vezetők eretneket láttak benne. Az arisztokrácia pedig úgy látta, a cári család kapcsolata Raszputyinnal erősen veszélyezteti a monarchia tekintélyét, mások a politikai befolyásától tartottak. A cárné azonban körömszakadtáig ragaszkodott hozzá. A botrány körülötte nem csitult. Sztolipin kormányfő listát állíttatott össze a „szent ördög” viselt dolgairól és átadta Miklósnak. Nyikolaj Nyikolajevics nagyherceg a cárhoz legközelebb álló személy is felfogta milyen veszedelmet jelenthet a dinasztia számára Raszputyin személye. Aztán egy Féliksz Juszupov nevű felbérelt gyilkos végzett vele.

A cár elveszíti trónját

1917. február, március, részlet II. Miklós naplójából.

„Petrogradban néhány napja zavargások törtek ki. Sajnálatos módon csapategységek is részt vettek bennük. Utálatos ilyen messzire lenni és csak töredékes rossz híreket kapni! Nap közben sétát tettem az orsai országúton. Ebéd után elhatároztam, nyomban Carszkoje Szelóba utazom, és vonatra ültem..” Nem jutott el a családjához.

„Március 1. szerda. Éjszaka M(alaja)Viseránál visszafordultunk, mert kiderült, hogy Ljubanyt és Tosznót elfoglalták a felkelők. Valdaj, Dno és Pszkov felé tartottunk, itt megálltunk éjszakára.”
Dno állomáson aztán észrevette, amint a sötétből előkúszik egy egyetlen vagont húzó mozdony. Az érkezők felszálltak a kocsijába. „A szalonkocsi, zöld selyemmel behúzott falai között egy kis asztalkánál ült: a cár szürke cserkesz zubbonyban, vele szemben az új hatalom két küldötte Gucskov és Sulgin. Gucskov rátért a lemondás ügyére, izgatott szónoklatát befejezve Miklós nyugodtan, sőt közömbösen azt mondta: „Uraim elhatároztam, hogy lemondok a trónról. Ma délután háromig úgy gondoltam, hogy fiam javára lemondhatok, de aztán megváltoztattam döntésemet, Mihály fivérem javára. Remélem uraim, megértik egy apa érzéseit.”

Miklós fölemelte az asztalkáról

a Duma által összeállított kiáltvány-tervezetet, amelyet Gucskov hozott magával és kiment. Tudta, hogy nincs remény fia Alekszej gyógyulására. Később visszatért a kocsiba „és letette az asztalra a maga által írott lemondó nyilatkozatot. A szöveget távirati űrlapnak használt, negyedíves papírlapokra gépelték.”
A követek mélyen meghatódtak „nyomban egy kis hazugságot kértek Miklóstól. Elkerülendő annak látszatát, hogy a lemondást úgy csikarták ki, azt kérték, ne az aláírás valódi időpontját írja az okmányra, hanem azt, amikor ő maga meghozta döntését…Miklós belegyezett >> Március 2. 3 óra<<- írta tehát, holott az óra már éjfélt mutatott.
Aztán újabb hazugságra kérték. Azt javasolták, hogy az új miniszterelnököt, Lvov herceget1 még ő maga az uralkodó nevezze ki.>> Igen? Lvov? - kérdezte - Hát jó legyen<< Azzal aláírta ezt is.
Amint aláírta a kiáltványt, haladéktalanul indulhatott volna Carszkoje Szelóba. Általános meglepetésre azonban visszafordult a Főhadiszállásra, Mogiljovba. A lemondás Mihail javára nem sikerült. Az „Új világ” nem akarta a Romanovokat. Március 3-án Gucskovot gépkocsin útnak indították, hogy megszerezzék az újabb lemondást. Az automobil sárhányóin katonák hasaltak feltűzött szuronyokkal.

Közvetlenül a lemondó nyilatkozat után

a Munkás- és Katonaküldöttek Pétervári Szovjetje határozatot fogadott el: „II. Miklósnak és a Romanov-dinasztia többi tagjának a letartóztatásáról.”
Az Ideiglenes Kormány kénytelen volt engedni. 1917. március 7-én döntés született a cár és a cárné letartóztatásáról, arról, hogy a családot Carszkoje Szelóba kell szállítani.
Március 8-án a Sándor-palota elé odagördült Kornyilov2 tábornok gépkocsija. „A harcias dárdahegy bajszú Lavr Kornyilov, a híres harcedzett tábornok” a cárnéval közölte letartóztatásukat. Miklós csak március 9-én „fél tizenegyre gyorsan és szerencsésen” Carszkoje Szelóba érkezett.
Naplója szerint „Március 21-én váratlanul megérkezett Kerenszkíj3, aki most igazságügy-miniszter. Végigjárta a szobákat látni akart bennünket, vagy öt percig beszélt velem, bemutatta a palota új kommandánsát, aztán elment…”
Ezekben a napokban eltávolították Raszputyin holttestét Carszkoje Szelóból a „tetemét tartalmazó koporsót már felrakták egy teherautóra.” A „sztarec” cinkkoporsójában a benzinnel leöntött testet a viborgi országúton egy üres telken a feldühödött tömeg a lángok közé dobta…

Közben „1917 áprilisában háromtucatnyi emigráns bolsevik társaságában Németországon keresztül Svájcból hazatér Oroszországba Lenin4…Az Oroszországgal háborúzó Németország megengedi Leninnek és harcostársainak, hogy akadálytalanul áthaladhassanak az ország területén.”
Miklós békésen „gondozgatta kertjét” elégette a kidőlt fákat, betemette az árkokat. Mellette dolgoztak gyerekei. Naplójában így ír: „6-án betöltöttem negyvenkilencedik évemet, nem sok van már a félszázig…”

Carszkoje Szelótól az urali Jekatyerinburgig

Anglia helyett Szibéria

„A cári család veszedelmes ütőkártyává kezdett válni a Szovjet és az Ideiglenes Kormány harcában. Ekkor döntés született el kell szállítani Pétervárról…..Kerenszkíj hatásos megoldást talált: vigyék a cári családot Szibériába, oda ahová a cárok száműzték annak idején a forradalmárokat. Tobolszkot választották, azt a vidéket, ahonnét a császárné végzetes befolyású kegyence a >> sztarec<< származott.
A cár vagy ahogy most már szólították az ezredes naplója szerint: „Július 31. Utolsó napunk Carszkoje Szelóban. Ebéd után vártuk az indulás óráját, de egyre halogatták….” Az indulásnál Kerenszkíj is ott volt, a berakodást ő maga irányította.
A remény, hogy Angliába távozhatnak nem vált valóra Lloyd George5 miniszterelnök „azt tanácsolta V. Györgynek6 hárítsa el a Romanovok beutazását. Anglia még Franciaországgal is tárgyalt befogadásukról, de ez is reménytelennek bizonyult.
A családdal utazott „Dolgorukov herceg udvarmester, Tatyiscsev főhadsegéd és a cárné néhány udvarhölgye…Velük van még Botkin doktor és a svájci P. Gilliard, a cárevics nevelője.”
A két elválaszthatatlanul összetartozó szerelvény - egyiken a család, az udvartartás, a személyzet, az őrség, a másikon a katonaság (őrség) - Szibéria felé robog….”

Részletek II. Miklós naplójából:

„Augusztus 4. Átkeltünk az Urálon, a levegő érezhetően lehült. Kora reggel áthaladtunk Jekatyerinburgon…A lefüggönyözött ablakokon túl ott volt a jekatyerinburgi pályaudvar….
Hihetetlenül lassan vánszorgunk, hogy későn - 11.30-kor érkezzünk Tyumenbe. A vonat kihúzott a kikötőig, így csak le kellett szállni, és már ott is voltunk a hajón. A neve Rusz. Egész éjszaka folyt az átrakodás…”

Tyumenbe már vártak rájuk. Reggel hatkor a Rusz fedélzetén elhagyták Tyument. Augusztus 6-án kiértek a Tobol folyóra, elhaladtak Grigoríj Raszputyin szülőfaluja Pokrovszkoje mellett….A hajókaraván közeledett Tobolszkhoz.
„A parton nagy tömeg állt. Ezek szerint tudtak az érkezésünkről...” - írja.
Tobolszkban a kormányzói házat jelölték ki számukra, amit a februári forradalom után a „Szabadság Házának”, az utcát pedig Szabadság utcának nevezték el. A család az emeleten lakott, a földszinten a személyzetet helyezték el. Itt volt az ebédlő is. Az alagsor tele volt az utazóládákkal.
Az élet békésen folydogált a tobolszki házban. „Augusztus 9. Reggel egy órát üldögéltünk a kertben, délután még kettőt. Felszereltem a nyújtót” - írja. Minden reggel együtt teáztak a gyerekekkel.
„Szeptember 1. Megérkezett az Ideiglenes Kormány új komisszárja, Pankratov. Ő fogja cenzúrázni a levelezésünket...”
És eljött október. „A behavazott Tobolszk aludt, és senki nem tudott a pétervári eseményekről. Egyszerűen nem jöttek többet a lapok. Miklós ezekben a napokban Hugó 1793 című regényét olvasta.
1917. november 17-én szerzett tudomást a bolsevikok hatalomátvételéről.
Idézet a naplójából: „November 17. Iszonyú olvasni, mi történt két héttel ezelőtt Pétervárott és Moszkvában. Sokkal rosszabb és szégyenletesebb a zavaros idők eseményeinél.”
Pankratov komisszár szerint: Miklós „Nagyon le van hangolva, de legjobban az keserítette el, hogy kirabolták a Téli Palota borospincéit.”

Végzetes esztendő várt rájuk…

Beköszöntött életük utolsó éve.

Kegyetlen fagyok tomboltak. A hercegnők (leányai) szobája olyan volt mint a jégverem. Valamennyien késő estig ott ültek anyjuk (Alix) szobájában a kandalló mellett. Az újév előestéjén a „Mária Oltalma” templomban - ahová az őrség kíséretében elvitték a családot - még felhangzott az „Isten áldja a császár őfelségét és a császárné őfelségét” című dal.
A bolsevik vezetésű Tobolszki Szovjet vizsgálatba kezdett, most először hangzott el „Börtönbe a Romanovokkal.”
Az 1918-as esztendő első napjaiban Miklós kettős dátumozással írja naplóját: az ország február elsejével áttért az „új naptárra.”
Idézet a naplóból: „Február 12 (15), hétfő. Ma táviratok érkeztek, amelyek arról tudósítanak, hogy a bolsevikok - vagy ahogy ők nevezik magukat, a Népbiztosok Tanácsa - kénytelenek elfogadni a német kormány megalázó feltételeit, és megkötni a békét.” A Baltikum, Lengyelország, Belorusszia egy része a Kaukázus egy része - mind idegen kézre került. A birodalom, amelyet apjától örökölt nem létezett többé.
Trockíjék pert akarnak a cár ellen méghozzá Moszkvában. Lenin és Szverdlov7 és a jekatyerinburgi Szovjet emberei mást akarnak. A cár és családja egyre rosszabb helyzetbe került. Kötélhúzás kezdődött Szverdlovval az élén a moszkvai központ és a Tobolszkot hatalmába kerítő jekatyerinburgi fegyveres osztagok között a cári család további sorsáról.

Április 25-én kora reggel

közlik Miklóssal, hogy el kell hagyniuk Tobolszkot, de azt nem közölték vele, hogy hová. A volt cárt megrázta a hír.
Részlet Miklós naplójából: „Április 12. Csütörtök. Reggeli után Jakovlev bejött Koblinszkíjjel, és közölte: azt a parancsot kapta, hogy vigyen el engem, anélkül, hogy megmondaná, hogy hová. Alix elhatározta, hogy velem jön, és Mariját is magunkkal visszük: tiltakozni nem volt értelme. Itt hagyni a gyerekeket, a beteg Alekszejt, méghozzá a jelenlegi viszonyok között, rettenetes lesz. Azon nyomban nekiláttunk összecsomagolni a legfontosabbakat.” Olga, Tatyjana, Anasztaszija és Alekszej nem utazott velük.

Idézet Alix (a cárné) naplójából: „Döntenem kellett maradjak a Bébivel, vagy utazzam vele (Miklóssal). Én az utóbbit választottam, mert neki nagyobb szüksége van rám…Sejtjük, hogy az uticél Moszkva…4.15-kor elindultunk.”
Nehéz és hosszú út állt előttük, háromszáz kilométert kellett megtenni Tyumenig, veszedelmes olvadó utakon, közönséges szibériai fogatokon.

Miklós naplójából: „Április 13. Péntek. Reggel elbúcsúztam a drága gyerekektől, és beültünk a fogatokba. Én Jakovlevvel utazom (komisszár - a Szerk.) Alix Marijával (egyik leányuk - a Szerk.), Valja Botkinnal (Botkin doktor felesége - a Szerk.). Az időjárás hideg volt, az út nagyon nehéz és a fagyott keréknyomoktól rettenetesen rázós. Meglehetősen mély vizen keltünk át az Irtisen, négyszer váltottunk lovat. Éjszakára megérkeztünk Ijevlevo faluba. Egy nagy tiszta házban helyeztek el bennünket, mélyen aludtunk a priccseken.

Április 14. Az utolsó útszakaszt (Tyumenig - a Szerk.) lassan tettük meg, mindenféle harci biztonsági rendszabály betartásával. Negyed tízkor szép holdvilágban érkeztünk meg Tyumenbe. Ekkor már egy egész lovasszázad vett körül kíséret gyanánt bennünket….Jó érzés volt felszállni a vonatra…Mi magunk is akárcsak holmijaink, kétségbeejtően piszkosak voltak. Tíz órakor feküdtünk le, úgy, hogy le sem vetkőztünk. Én Alix ágya fölött, Marija és Nyuta a szomszéd fülkében.”

Jakovlev a bolsevik komisszár

Mielőtt felszállt volna a vonatra kapcsolatba lépett Moszkvával a további útvonalat illetően táviratot várt Szverdlovtól. Marad-e a régi útvonal vagy megváltozott.
„Rövid idő múlva megindul a távírószalag, rajta a válasz Moszkvából: >> Az útvonal a régi. Értesíts, megvan-e a rakomány (a cári család - a Szerk.) Szverdlov. A rakomány megvan<< feleli Jakovlev.
A vonat új mozdonnyal Jakovlev parancsára „eloltott lámpákkal kelet felé Omszk irányába” indult, tartva az uráliak támadásától. Ismét kötélhúzás kezdődött az uráli bolsevikok és a moszkvai központ képviselői között a végső útirányról.
Moszkva döntése: Jakovlev juttassa el a családot Jekatyerinburgba.

A vonat elindult visszafelé

Miklós naplójából: „Április 16. Reggel észrevettük, hogy visszafelé haladunk. Kiderült, hogy Omszkba nem akartak beengedni bennünket, viszont egy kicsit szabadabbak lettünk.” A visszafordulás igazi okát (a jekatyenburgi végcélt - a Szerk.) eltitkolták előle. A visszafordulást a kísérők azzal magyarázták, „hogy az egyik híd megrongálódott”. Miklós továbbra is hitte, hogy Moszkvába viszik őket.
Másnap, amikor felébredt, mindent megértett…Az állomások neveiből rájött: Jekatyerinburg felé tartanak.” 8.40-kor a vagon megállt a Jekatyerinburg-1 főpályaudvar megszámlálhatatlan vágányai között….A cár a leengedett függöny mögül látja: a peront a korai időpont ellenére zsúfolásig megtölti a tomboló tömeg….”

Várt rájuk az Ipatyev-ház

Április 30-án kora reggel

az uráli Szovjet garázsának egyik gépkocsivezetője azt az utasítást kapta, hogy álljon gépkocsijával a Voznyeszenszkíj sugárút és az Voznyeszenszkíj utca sarkán lévő ház elé. Ez a ház azelőtt Ipatyev mérnök tulajdona volt, de az uráli Szovjet nem sokkal korábban utasította a tulajdonost, hogy ürítse ki a házat. Az épületet magas kerítéssel vették körül, és őrséget állítottak elé.
Részlet Miklós naplójából: „Április 17. Kedd. Megint gyönyörű meleg nap volt. Nyolc óra negyvenkor megérkeztünk Jekatyeriburgba. Vagy három óra hosszat álltunk az egyik pályaudvaron. A helybeliek és a mi komisszárjaink között feszült szóváltás volt.”

Beszálltak a gépkocsikba. Az egyikbe Miklós, az uráli Avgyejev, aki az Ipatyev-ház, vagy ahogyan újabban nevezték a „Különleges Rendeltetésű ház” kommandánsa. A másik kocsiban Marija és a császárné az őrzőkkel. „Hátul vörösgárdistákkal teli teherautó.”

Az utolsó otthon

Az Ipatyev házat csaknem a tetejéig érő kerítés takarta. „Csak az emeleti helyiség ablakainak felső része kandikált ki egy kissé. A ház körül őrség állt.
Ipatyev mérnöknek huszonnégy órán belül kellett a házát elhagynia, de „megígérték”, hogy a villát hamarosan visszaadják. A parancs szerint a bútor a helyén maradt, a holmikat ki kellett vinni a kamrába.
„A kapu kinyílt a kocsikat beengedték. Többé soha se Miklós, se Alix, se a lányuk nem lép ki ezen a kapun.”
Közölték hogy „Romanov Miklós és családja az Uráli Szovjet fennhatósága alá kerül, és a továbbiakban Jekatyerinburgban tartják őket őrizetben. Egészen a bírósági tárgyalásig.”

Részlet Miklós naplójából:

„Apránként megérkeztek a mieink meg a holmik, de Valját nem engedték. Szép tiszta ház. Négy szobát bocsátanak rendelkezésünkre: a sarokszoba a háló, a WC-vel, mellette az ebédlő, amelynek ablakai a kiskertre néznek, s ahonnét látni a város alacsonyabban fekvő részeit, és végül egy tágas terem, ahová boltíves bejáraton lehet bejutni.
A következőképpen helyezkedtünk el: Alix, Marija és én hármasba a hálószobában. A WC közös. Az ebédlőben lakik Gyemidova, a teremben Botkin, Csemodurov és Szednyev. Ha a fürdőszobába vagy a WC-be akarunk eljutni, el kell haladni az őr mellett. A ház körül kétölnyire a faltól nagyon magas deszka-kerítést építettek: mellette és a kiskertben őrszemek állnak.
Május 9. Még mindig nem tudjuk, hol vannak a gyerekek, mikor érkeznek meg. Nyomasztó bizonytalanság.
Május 10. Reggel egy óra leforgása alatt előbb közölték, hogy a gyerekek néhány órányira vannak a várostól, aztán, hogy megérkeztek a pályaudvarra, aztán végre, hogy megérkeztek a ház elé - holott a vonatuk már éjjel kettő óta bent állt…”

Reggel konflisok álltak a vonathoz.

A negyedosztályú kocsiban ülőknek megtiltották, hogy kiszálljanak…..A nagyhercegnők a szemerkélő esőben, a sárban botladozva maguk cipelték a bőröndjeiket. A menetet Tatyjana zárta. Ő vigyázott, hogy a többiek le ne maradjanak.
„Aztán az ablak alatt elsietett a konflis felé Nagorníj, karjában a trónörökössel. Vissza akart térni, hogy segítsen a hercegnőknek, de félrelökték: cipeljék maguk a holmijukat.”…
Mialatt Miklós és a gyerekek egymást átölelték, leszállították a vagonokból a személyzetet és az udvartartás tagjait is.”
Éjszakáig várták, hogy meghozzák az ágyakat. A lányok kénytelenek voltak a padlón aludni. Alekszej Marija ágyán aludt. Este ráadásul beütötte a térdét, és egész éjszaka nagyon szenvedett…”

Miklós: „Május 20. Tizenegykor istentisztelet volt. Alekszej ágyban fekve vett részt rajta. Nagyszerű nyári idő van. Elviselhetetlen, hogy be vagyunk zárva, még a kertbe sem mehetünk ki…Börtönrendtartás!”
Május 24. Egész nap ar.(anyér) fájdalmaim voltak, ezért lefeküdtem, mert így jobban lehet borogatni. Alix és Alekszej egy órát volt kint a levegőn, utánuk mi is kint voltunk egy órát. Csodálatos idő volt.
Május 31. Napközben valami okból nem engedtek ki bennünket a kertbe. Megjött Avgyejev, és hosszan tárgyalt J.Sz.-szel (Botkinnal - S szerző) Szavai szerint ő és a területi szovjet az anarchisták támadásától tartanak, ezért lehet, hogy hamarosan el kell utaznunk, valószínűleg Moszkvába. Kérte, hogy készüljünk fel a távozásra. Haladéktalanul elkezdtünk csomagolni..”
Estére kelve közölték velük, hogy a veszély elmúlt.

Ebben az időben a fehéreket támogató

Csehszlovák Hadtest már Jekatyerinburg határában állt. „Későbbiekben sokat fognak írni arról, milyen hevesen törtek a fehérek Jekatyerinburg felé, hogy kiszabadítsák a cári családot….Holott valójában nagyon furcsán >>törtek a város felé<< Elesett Tyumen, már körüs-körül a kezükre került minden nagyobb város, ám Jekatyerinburg még tartotta magát.” A városban néhány száz felfegyverzett vörösgárdista tartózkodott. A városban sok volt a cári tiszt, itt volt a Pétervárról evakuált Vezérkari Akadémia. „Ennek ellenére egyetlen valódi kísérlet sem történik az Ipatyev-ház foglyainak kiszabadítására!”
A cár és családja valójában népszerűtlen volt az országban. A fehér szibériai hadsereg nem a cári uralom visszaállításáért harcolt. Ők Alkotmányozó Nemzetgyűlést akartak cárizmus nélkül.

Idézet Trockíj8 naplójából:

Trockíj Szverdlovnak tette fel a kérdést.

-          „Egyébként, hol a cár?
-          Természetesen agyonlőtték. (Szverdlov szenvtelen diadala: nem lesz per. - A szerző)
-          És a családja?
-          Azokat is.
-          Mindet?
-          Mindet. Miért? (Ebben megint ott van Szverdlov láthatatlan gúnyos mosolya: csak nem sajnálja őket Trockíj, a lánglelkű forradalmár? - A szerző)
-          Ki döntött a dologban? (Felháborodás: tudni akarja, ki merészelt erről dönteni, anélkül, hogy tanácskozott volna - A szerző)
-          Megvitattuk itt a kérdést Iljics azon a véleményen volt, hogy nem hagyhatunk eleven lobogót nekik. (Az én kurziválásom - A szerző), különösen a jelenlegi súlyos helyzetben.
A szerző szerint mindez csak „Trockíj tanúvallomása, a történelem viszont csupán a dokumentumokat ismeri el.”

Egy halvány nyom:

„Részlet O. Ny. Kolotov (Leningrád) leveléből: >> Érdekes részlettel szolgálhatok az önt érdeklő témában: nagyapám gyakran mesélte, hogy Zinovjev9 részt vett a cár kivégzésének eldöntésében, és hogy a cárt egy távirat alapján lőtték agyon, amelyet a központból küldtek Jekatyerinburgba. Nagyapámnak lehet hini, olyan munkája volt, hogy nagyon sok mindent tudott. Elmondta, hogy ő maga is részt vett a kivégzésekben…”

És a távirat megkerült!

A szerző rátalált az Októberi Forradalom Archivumában. „Táviratok a bírósági szervek és a CSK megszervezéséről és tevékenységéről. Megkezdve 1918. jan. 21-én, lezárva 1918. október 31-én” A cím a vörös terrort takarja.
Radzinszkíj a szerző így ír: „A kivégzésekről szóló táviratok - maszatos papírra rótt döcögő mondatok - között egyszer csak szemembe ötlött a kétfejű sas! A cári címer! Ez volt az a bizonyos távirat. A cári távirdától maradt, cári sassal díszített blankettán. S a szöveg: értesítés a cári család tervezett kivégzéséről….Legfelül, egy darabka távírószalagon a cím >> Moszkva Leninnek<< Lejjebb ceruzával írot megjegyzés: >> Vétel 1918.7.16.21 óra 22 perc. Pétervárról.<<
Egyszóval július 16-án 21 óra 22 perckor, vagyis a Romanov család kivégzése előtt érkezett távirat Moszkvába.”


Hosszú kerülő úton

„Jekatyerinburgból küldték >> Szverdlovnak, másolat Leninnek<< jelzéssel. De Zinovjeven keresztül küldték, aki akkor a második főváros, Pétervár gazdája, Lenin legközelebbi harcostársa volt.”
A jekatyerinburgi feladó: Goloscsokin „és egy bizonyos Szafarov, az egyik uráli vezér.”

Részlet a Szverdlovnak és Leninnek szóló táviratból:

„Értesítsék Moszkvát, hogy az ítélettel, amelyben Filippovval megállapodtak, a katonai helyzet miatt nem tudunk várni. Ha nem értenek egyet, haladéktalanul, soron kívül érteítsenek. Goloscsokin, Szafarov Lépjenek kapcsolatba az ügyben közvetlenül Jekatyerinburggal.”

Aláírás: Zinovjev

Filippov = „Filipp elvtárs” Goloscsokin pártbeli álneve, aki még moszkvai misziója idején „megvitatta Jekatyerinburg sorsát, és megállapodott a cári család kivégzéséről. Goloscsokin nem más, mint a bolsevik Urál egyik vezetője, a cári család „gazdája”.
Szafarov pedig közvetlenül a februári forradalom után „Zinovjev jóvoltából Leninnel együtt érkezett meg Pétervárra, abban a bizonyos híres >>leplombált vagonban<< - írja a szerző.

Goloscsokinnak a cári családdal kapcsolatban két kérdést kellett tisztáznia a Leninnel és Szverdlovval történt moszkvai találkozóján: „először megállapodni mi legyen a cárral, ha Jekatyerinburg elesik. Annál is inkább, mert a világ elé lehetett tárni a >>monarchista összeesküvés<< cáfolhatatlan bizonyítékait, amelyeket Goloscsokin magával hozott. A másik: megállapodni a család sorsáról.”
„Megállapodtak a legkényesebb kérdést illetően is: hogyan hozzák nyilvánosságra a kivégzés tényét. Valószínűleg már akkor elhatározták: a hivatalos közlemény csak Miklóst fogja említeni. És megszületett a rettenetes formula, a véres vicc >> A családot megbízható helyre evakuálták…
Mindamellett a kormány, számolva az esetleges bukással, jónak látta úgy beállítani, mintha semmi köze nem lett volna a kivégzéshez. A kivégzésre vonatkozó döntés a Jekatyerinburgi Szovjet tagjaitól kellett, hogy eredjen. Ez azért volt hasznos, mert így a cárgyilkos uráliaknak csak egy választásuk maradt: vagy a győzelem a fehérek felett, vagy a halál.

Csakhogy Lenin,

 ellentétben az olyan véres fantáziájú romantikusokkal, mint Trockíj és Zinovjev, pragmatista volt. A cár és a család kivégzése csak egy esetben történhet meg: ha Jekatyerinburg elesik. Ellenkező esetben a Romanov-család továbbra is ütőkártya kell, hogy maradjon a nagyhatalmakkal folytatandó későbbi játékban. Valószínűleg ugyanekkor gondolták ki a mechanizmust is: a család elpusztítására adandó jel nem származhat a heves uráli forradalmároktól. Kívülről fogják a jelet megkapni…” - fejtegeti könyvében a szerző.

Az utolsó két hét….

Miközben Goloscsokin visszatérésére vártak Jekatyerinburgban már foytak az előkészületek a Romanovok kivégzésére. 1918. július 4-én leváltották a kommandánst. „Avgyejev helyére a csekista Jakov Jurovszkíj került. Egyidejűleg lecserélték a ház teljes belső őrségét.” A külső őrség még a helyén maradt.
A házon belül ismeretlen, hallgatag, szőke fiatal emberek jelentek meg, a Cseka emberei, akik többségükben lett származásúak voltak.

Részlet Alix naplójából: „Június 28. (július 11) Csütörtök. A komisszár tíz órakor látni akart valamennyiünket. Húsz percig tartóztatott bennünket, reggeli alatt megtiltotta, hogy ezentúl sajtot és tejszínt kapjunk.
Hivattak egy munkást, aki kívülről vasrácsot szerelt az egyetlen nyitott ablakra. Nem vitás, ezek állandóan attól félnek, hogy megszökünk, vagy kapcsolatba lépünk az őrökkel. Továbbra is erős fájdalmaim vannak. Egész nap ágyban maradtam.

Az eltűnt kivégzési határozat:

Goloscsokin június 12-én, a rács felszerelését követő napon megérkezett Moszkvából, és összehívta az Uráli Szovjet Végrehajtó Bizottságának ülését.

„Nem, a hűséges Goloscsokin egyetlen szót sem szólt a Moszkvával történt megállapodásról, erről csak a legszűkebb kör - az Uráli Szovjet elnöksége - tudott. A szovjet közrendű tagjai meg voltak győződve: ma ők maguk döntenek a Romanovok sorsáról. Közeledtek a fehérek. Mindenki tisztában volt vele, mit jelentett az életében ez a döntés.
És mégis egyhangú határozatot hoztak. Így született meg az Uráli Szovjet határozata a kivégzésről….A határozat végrehajtását Jakov Jurovszkijra, a Különleges Rendeltetésű Ház kommandánsára bízták” - írja a szerző.


Mi lett az Uráli Szovjet határozatával?

A szerző így folytatja: „Miért tűnt el ez a határozat? Ahhoz, hogy ezt megértsük próbáljuk meg rekonstruálni a szövegét.
Átadjuk a szót magának Jurovszkíjnak. Ő a következőket írja feljegyzéseiben: >> A kommandáns közölte Romanovval: tekintettel arra, hogy rokonai tovább folytatják Szovjet-Oroszország elleni támadásaikat, az Uráli Szovjet Végrehajtó Bizottsága úgy döntött, hogy agyonlöveti őket.
Nézzük most meg az Uráli Szovjet hivatalos táviratát a Romanov–család kivégzéséről:

>> Tekintettel arra, hogy az ellenség közeledik Jekatyerinburghoz, valamint, hogy a CSK kiterjedt fehérgárdista összeesküvést leplezett le, melynek célja az egykori cár és családja mgszöktetése stop dokumentumok kezünkben az elnökség határozata alapján július 16. (? -
A szerző) éjszakáján végrehajtásra került Nyikolaj Romanov kivégzése stop családja megbízható helyre evakuálva. Ezért a következő tájékoztatást adjuk: Tekintettel arra, hogy az ellenforradalmi bandák közelednek Urál vörös fővárosához és lehetséges, hogy a koronás hóhér megmenekül a népbíróság elől zárójel leleplezve fehérgárdista összeesküvés ő és családja kiszabadítására megtalált kompromittáló dokumentumokat nyilvánosságra hozzuk zárójel a területi szovjet elnöksége határozatot hozott Nyikolaj egykori cár agyonlövéséről vessző, aki bűnös az orosz nép elleni megszámlálhatatlan véres erőszaktételben.

Részlet A.Sz.Kruglov olvasó leveléből:

>>Apámnak birtokában van a cár kivégzéséről hozott határozat szövege, amelyet a városban kiragasztott falragaszokról másolt le.<<

„A Munkás-Paraszt-és Vöröskatona-küldöttek Uráli Szovjetje VB-jének határozata. Tekintettel arra, hogy a csehszlovák bandák fenyegetik az Urál vörös fővárosát, Jekatyerinburgot, és figyelemmel arra, hogy a koronás hóhér esetleg megszökhet és megmenekülhet a népbíróság ítélete elől, a Végrehajtó Bizottság, a nép akaratának végre-
Hajtójaként elhatározta a számtalan vére gaztettben bűnös Nyikolaj Romanov egykori uralkodó agyonlövését.
A szöveg csaknem szószerint egyezik a távirattal. Ez tehát az eltünt határozat szövege.
A Jurovszkíj által felolvasott szöveg a Romanovok kivégzéséről szólt, a hivatalos határozat viszont csak Romanov kivégzéséről….Így születik meg a tradició: egy határozat a világ számára, egy másik, titkos határozat a végrehajtóknak.
A nagyvilág számára szánt határozatot ünnepélyesen megerősítette aláírásával az elnökség valamennyi tagja: Beloborodov, Gyidkovszkíj, Tolmacsov, Goloscsokin, és Szafarov...”

Részlet Miklós naplójából:

„Június 30. Szombat. Alekszej Tobolszk óta először megfürdött. A térde javul, de még nem tudja teljesen kiegyenesíteni. Kellemes, meleg idő van. Kívülről semmi hírt nem kapunk.”

Alix naplójából: „Június 30 (július 13.) 6.30-kor a Bébi Tobolszk óta először megfürdött. Sikerült egyedül bemásznia a kádba, és ki is tudott jönni, ugyancsak maga mászik ki az ágyából. De állni egyelőre csak lábon tud…Egész éjszaka eset. Az éjjel három revolver lövést hallottam.”

Az utolsó három nap

Miklós naplója három nappal a vég előtt megszakad. Alixé folytatódik. A történet végéig.
Az őrség ügyeleti naplójából: „Július 10-én Nyikolaj Romanov kérelmezte az ablak kinyitását szellőztetés céljából, ami el lett utasítva.
Július 11. A család szokásos sétát tett. Tatyjana és Marija fényképezőgépet kért, amit persze a kommandáns megtagadott.

A csekista Mihail Medvegyev fia:

>> Apám elmondta, hogy az Amerika Szállóban ezekben a napokban tanácskozást tartottak. A tanácskozást Jakov Jurovszkíj vezette. A kivégzésben való részvétel önkéntes alapon történt. Az önkéntesek gyűltek össze a szobájában….Megbeszélték, hogy a kivégzendőknek a szívébe fognak lőni, hogy ne szenvedjenek. Szét is osztották, hogy ki kire lő. A cárt Pjotr Jermakov vállalta magára. Neki voltak emberei is, akiknek az volt a feladatuk, hogy segítsenek titokban eltemetni a holttesteket…A cárnét Jurovszkíj vállalta. Alekszejt Nyikulin. Az apámnak Marija jutott Marija volt a legmagasabb. <<
A többi hercegnő és a cselédség Medvegyev egy névrokonának, Pavel medegyevnek, az Ipatyev-ház őrparancsnokának, valamint egy másik csekistának, Alekszej Kabanovnak és hat lett csekistának10 jutott.
Jurovszkíj megbeszélte velük: pontosan éjfélkor be fog állni az udvarba egy teherautó. A kocsin érkezik Pjotr Jermakov. A teherautó a szovjet garázsából jön. A helyszínen lecserélik a sofőrt.
Szergej Ljuhanov, az Ipatyev-ház kocsijának sofőrje fog a volánhoz ülni. Ezen a teherkocsin kell majd elszállítani a hullákat….
Most csak az maradt hátra, hogy eldöntsék, hol hajtják végre a kivégzést. A kommandáns pillanatig sem habozott. Az éléskamra mellett ott volt az a bizonyos szoba, s ő mindjárt felfigyelt rá: a szoba ajtaja a kihalt Voznyeszenszkíj utcára nézett. A berácsozott ablakot eltakarja a lejtő. Így aztán ha odabent meggyújtják a villanyt, az utcán akkor sem lehet látni a magas kerítés miatt ” - foglalta össze a történéseket Edvard Radzinszkíj.

Az utolsó nap

A szerző így folytatja: „Azon az utolsó napon, július 16-án reggel 9-kor keltek fel. Mint mindig, összegyűltek a szülők szobájában, és együtt imádkoztak.
Azelőtt gyakran énekeltek, kórusban, kerubi énekeket és más egyházi énekeket. De az utóbbi napokban - erre az őrkatonák is felfigyeltek - nem énekeltek.
Reggel kilenckor, szokás szerint megérkezett az Ipatyev-házba Jurovszkíj kommandáns. Tízkor megteáztak, és a kommandáns végigjárta szobákat: >>létszámellenőrzést<< tartott.
Sétára szokás szerint, egy órát engedélyezett, s mint mindig, két részletben: fél órát reggel és fél órát ebéd előtt….csak a cár és a hercegnők sétáltak….Alix nem ment ki, az egész napot a szobába töltötte.
Jurovszkíj feljegyzéseiből: >>Július 16-án távirat jött Permből, mely rejtjelezett szövegű parancsot tartalmazott a Romanov-család kivégzésére. Este hatkor Filipp Goloscsokin utasítást adott a parancs végrehajtására.<<


Egy 1968. november 19-én

 Alekszej Fjodorovics Akimovval - aki nem mellesleg 1918 áprilisától 1919 júliusáig a Kreml őrségében szolgált J.M.Szverdlov és Lenin mellett őrködött - jegyzőkönyvbe rögzített beszélgetés készült.
„A.F.Akimov előadásában a következők olvashatók: >> Amikor a tulai (Elírás, helyesen:uráli - A szerző) kormányzósági VB elhatározta Miklós családjának kivégzését, a Népbiztosok Tanácsa és a VCIK táviratban hagyta jóvá a határozatot. J.M.Szverdlov engem küldött, hogy vigyem el a táviratot a távirdába, amely akkor a Mjasznyickaja utcán működött. Szverdlov figyelmeztetett: Vigyázz a feladásnál. Ez azt jelentette, nemcsak a távirat másolatát fell visszavinnem, hanem a szalagot is.
Amikor a távirász leadta a szöveget, kértem a másolatot és a szalagot is. De a szalagot nem akarta ide adni. Ekkor elővettem a revolveremet, és megfenyegettem. Erre ideadta a szalagot, és én visszamentem. Mire a Kremlhez értem, Leninnek már tudomására jutott, hogy mit csináltam. Amint megérkeztem, Lenin titkára azt mondja: >Iljics hivat, eredj be, mindjárt megmossa a fejed<
Ezek szerint tehát a Népbiztosok tanácsától és a VCIK-tól (vagyis Lenintől és Szverdlovtól) távirat ment, hogy >>jóváhagyja a határozatot<<, a cári család kivégzését.
Jekatyerinburgban ekkor már éjfélre járt. Az ottaniak várták a választ. Éjfél után aztán, amint a válasz megérkezett, Goloscsokin útnak indította a teherautót. Ez volt az oka, hogy a gépkocsi csak jó kétórás késéssel, fél kettőkor érkezett meg Jermakovval. Jurovszkíj bosszúsan említi ezt a késést a visszaemlékezéseiben” - írja a szerző.

Majd így folytatja: „Mialatt Jekatyerinburgban a táviratot várták, a család lefekvéshez készülődött. Alekszej ezen az éjszakán a szülők szobájában aludt.

Július 18-án még mindig őrség állt az
Ipatyevház körül.

Ezen a napon a városban megjelent, majd titokzatos körülmények között eltűnt Jurovszkíj kommandáns és Goloscsokin komiszár.

Július19. Jekatyeringburg.

Reggel Jurovszkíj végre visszatér a városba. Óráról órára várható Jekatyerinburg eleste. És Jurovszkíj siet. Jurovszkíj hét csomagból álló poggyászával, köztük „egy nagy sötét bőrönddel” (ez volt a Romanovok archívuma) elutazik Moszkvába. „Ugyancsak ezen a napon július 19-én Moszkva hivatalos közlemény ad ki Nyikolaj Romanov kivégzéséről.

Július 20. Jekatyerinburg.

Elutazik a városból az események másik fő résztvevője, a kommandáns helyettese, Grigoríj Nyikulin. „Ugyanezen a napon kiürült Ipatyev mérnök háza.” Az őrzést megszüntették, a katonákat egyenest a frontra irányították. Nekik aztán muszáj az utolsó csepp vérükig harcolni, ők nem eshetnek a fehérek fogságába. Az Ipatyev-házban történtek után a fogság a halált jelentené számukra….
Július 21. Ipatyev mérnököt behívatták a szovjetre, és átadták neki saját háza kulcsait…”


A fehérek vizsgálják a történteket.

A történész-szerző tovább folytatja: „Július 25-én a bolsevikok feladták Jekatyerinburgot, és a városba bevonultak a szibériai hadsereg és a Csehszlovák Hadtest egységei. A fehér tisztek azon nyomban az Ipatyev -házban siettek…A házon látszottak a kapkodó távozás nyomai.”

Mindenütt felfordulás, rendetlenség

A földszinten - ahol az őrség szobái voltak. Teljes volt a rendetlenség. Csak egy szobában nem, ahol a kivégzések történtek. „Ebben a szobában a legtökéletesebb rend honolt: minden fel volt mosva, le volt tisztogatva. A szobát egy vékony fal választotta el a szomszédos kamrától, ahová beszögezett ajtó vezetett. A válaszfalat és a beszögezett ajtót lövedékek lyuggatták keresztül-kasul. Nyilvánvaló volt: a szobát kivégzőhelynek használták.”
A fehérek felásták a kertet, átkutatták a tavat, a temető közös sírjait, de nem akadtak a ház lakóira.”

A kivégzések története:

Filipp Proszkurjakov őr vallomásából: „Éjjel tizenkettőkor Jurovszkíj felébresztette a cári családot” és leparancsolta őket a földszintre, arra hivatkozva, hogy „veszélyes éjszaka várható” ezért veszélyes lenne az emeleti helyiségekben tartózkodni. „Odalent Jurovszkíj felolvasott valami papírt. Az uralkodó félbeszakította:>> Hogyan?!<< Mire Jurovszkíj Medvegyev őr szerint „felkapta pisztolyt tartó kezét, és azt felelte:>>Így ni!<< Medvegyev elmondta, hogy ő maga két-három golyót eresztett az uralkodóba és a többi kivégzett személybe. Amikor valamennyit agyonlőtték, Andrej Sztrekotyin, mint maga elmondta, leszedte róluk az ékszereiket, de Jurovszkíj nyomban elvette tőle és fölvitte az emeletre. Ezután a halottakat feldobálták egy teherautóra, és elvitték valahová. A sofőr Ljuhanov volt” fejezte be vallomását Proszkurjakov.

Letyemin őr

Ő sem látta kivégzést, és vallomását egy másik Sztrekotyin nevű őr szavai alapján tette meg. Sztrekotyin ezen az éjszakán, - mint mondta -, a géppuskás őrhelyen állt a földszinten.
>> Az ő váltása alatt (éjjel tizenkettőtől hajnali négyig) fentről lekisérték a cárt, a cárnét, a gyerekeiket, és cselédeiket…és bevitték őket a kamrával szomszédos szobába. Sztrekotyin elmondta, hogy Jurovszkíj kommandáns a szeme láttára ezt olvasta fel előttük egy papírról>Az életüknek vége<
A cár nem hallotta világosan, visszakérdezett, a cárné és az egyik lány keresztet vetett. Eközben Jurovszkíj rálőtt a cárra, és a helyszínen végzett vele. Aztán tüzet nyitottak a lettek és a felvezetők……Ugyancsak Sztrekotyin mondta el, hogy közvetlenül a cár után lőtték agyon fekete lakáját.<<
A kaszárnyában Letyemin július 18-án megpillantotta Ljuhanovot, a sofőrt. Az elmondta, hogy a kivégzetteket teherautón elszállította, és hozzátette: alig tudott kikecmeregni: sötét volt, és a környék tele volt tuskókkal. De hogy hová vitte a tetemeket, azt mondta el.”


Pavel Medvegyev az őrség parancsnoka:

Az első egyetlen olyan tanú,

 „aki ott volt abban a szobában…Medvegyev július 16-án este lépett szolgálatba. Jurovszkíj kommandáns megparancsolta neki, gyűjtse be és vigye oda hozzá az őrségtől az összes Nagan típusú revolvert. Jurovszkíj azt mondta: >> Ma agyonlőjük az egész családot, meg a doktort és a cselédeket - figyelmeztesd az osztagot, hogy senki ne nyugtalankodjék, ha lövéseket hallanak….
Éjféltájt (régi időszámítás szerint - az új szerint hajnali háromkor) Jurovszkíj felébresztette a cári családot. Hogy közölte-e velük, miért zavarja őket, és hová kell menniük azt Medvegyev nem tudja…

Körülbelül egy óra múlva

 az egész cári család, a doktor, a komorna és két cseléd felkelt, megmosdott felöltözött. Még mielőtt Jurovszkíj felment volna felébreszteni a cári családot, megérkezett az Ipatyev-házba két csekista. Az egyik Pjotr Jermakov (a verh-iszetszki üzemből), a másikat Medvegyev nem ismerte.
A cár, a cárné, a négy lány, a doktor, a szakács és a lakáj előjött, ki-ki a maga szobájából. A trónörököst a cár vitte a karján. Az uralkodó és a trónörökös zubbonyt és tányérsapkát viselt. A felséges asszony és a lányok ruhában voltak, kabát nélkül. Elől ment őfelsége a trónörökössel. Medvegyev szavai szerint a jelenlétében nem volt se könny, se zokogás, se egy kérdés. Lementek a lépcsőn, ki az udvarra, onnan a másik ajtón be az alsó szintre. Bevezették őket a lepecsételt kamrával szomszédos sarokszobába. Jurovszkíj székeket hozatott..

A cárné az ablak felőli oldalon ült le,

közelebb a boltív hátsó oszlopához. Mögé beállt a három lánya. Az uralkodó középre ült, mellé a trónörökös, mögöttük Botkin doktor. A komorna - egy magas nő - a kamra ajtajának bal ajtófélfája mellé állt. Mellé a negyedik lány. A komorna kezében párna volt. A hercegnők is egy-egy kispárnát hoztak, az egyiket letették a trónörökös székére, egy másikat a cárné székére.

Velük együtt a szobába bevonult

tizenegy férfi: Jurovszkíj, a helyettese, két csekista, és hét lett. Medvegyev szerint Jurovszkíj azt mondta neki::>>  Menj ki az utcára, nézd meg, nincs-e ott valaki, és nem hallatszana-e majd a lövések.<<
Medvegyev kiment az udvarba, és hamarosan lövéseket hallott. Három-négy perc telt el, mire visszatért a házba. Amint belépett ugyanabba a szobába, azt látta, hogy a cári család valamennyi tagja számtalan sebből vérezve fekszik a padlón. >> Patakokban folyt a vér a trónörökös még élt, nyöszörgött. Jurovszkíj odalépett hozzá, és kétszer vagy háromszor közvetlen közelről belelőtt. A trónörökös elhallgatott. A látványtól hányinger fogott el…Az udvaron álló szán rúdjaira erősített lepedőkből hordágyakat eszkábáltunk, azon vittük ki a holttesteket a teherautóra…”


A vizsgáló megkérdezte:

Mit tud Sztrekotyinról. „Úgy emlékszem, tényleg a géppuskánál állt. Annak a szobának az előszobába nyíló ajtaja, amelynek ablakában a géppuska állt, nyitva volt. Nyitva volt az ajtó is, amelyik az előtérből a kivégzőszobába vezetett..” Sztrekotyin tehát láthatta a kivégzéseket.

Előkerült Jurovszkíj „Feljegyzése”
arról az éjszakáról:

Jurovszkíj 1920-ban adta át „feljegyzését egy Pokrovszkíj nevű történésznek. „Az anyag egy évvel korábban, 1919-ben íródott, a hatóságoknak készített beszámolóként.” A „feljegyzésre” az író-történész Radzinszkíj akadt rá a „Forradalom Múzeumában”.

Jurovszkíj: >> Július közepe táján Filipp (Goloscsokin) szólt nekem, hogy ha a front közelebb kerül, fel kell készülni a likvidációra…
Azt hiszem, tizenötödikén este vagy tizenötödikén reggel bejött, és azt mondta, még aznap meg kell kezdeni a dolgot, a likvidálást…
Július 16-án távirat érkezett Permből, amelyben titkos nyelven megfogalmazott parancs volt a Romanovok megsemmisítésére….Este hatkor Filipp utasítás adott a parancs végrehajtására. (Éjjel) tizenkettőkor kellett megérkeznie a holttesteket elszállító gépkocsinak.<<
Jurovszkíj: >> Az osztagnak előre ki lett adva, ki kire fog lőni, és hogy egyenest a kivégzendők szívére célozzanak, hogy elkerüljék a sok vért, és mielőbb végezzenek…<<
Sztrekotyin: >> Az utolsó szónál hirtelen előrántotta a zsebéből (Jurovszkíj - A szerk.) a revolverét, és rálőtt a cárra….<<

A cár „a padlón fekszik,

 leterítették az első golyók, melyeket egyszerre lőttek rá mind a tizenketten. A földön fekszik a cárné is, akit a széken lőttek le, meg Trupp a fekete szolga, aki mindjárt ura után esett össze. Elterült Botkin doktor és Haritonov, a szakács is. De a lányok még élnek…A golyók lepattognak róluk….Az osztag szinte tébolyultan tüzel, egyre tüzel. A lőporfüstben alig látszik a lámpa...Vértócsákban fetrengő alakok…a padlón, a lövedékek ellen a kezét nyújtogatva ott rángatódzik a kisfiú, aki érthetetlen módon még mindig él. Jurovszkíj
Két újabb lövéssel >>boldogul<< vele…
Kabanov: >> A cár két kisebb lánya a falhoz szorulva guggolt, kezükkel eltakarva a fejüket. Ketten is lőttek a fejükre… Gyemidova a komorna is még élt…Végül puskatussal végeztek vele. Most már mind a tizenegyen a padlón fekszenek, de alig lehet látni őket a füsttől…
Sztrekotyin: >> Jermatov kivette a kezemből a szuronyos puskámat, és végzett mindenkivel, aki életben maradt.<<
Sztrekotyin: >> Kezdtük összeszedni a holttesteket..<<. Ekkor kezdődött a fosztogatás: a kommandáns kénytelen volt kiállítani három megbízható elvtársat a holttestek őrzésére, amíg folytatódott a rakodás.

Jurovszkíj: >> Az egész művelet, az ellenőrzést (a pulzustapogatást) is beleszámítva, mintegy húsz percet vett igénybe..<<

„Valószínűleg Pavel Medvegyevnek jutott eszébe, hogy a holttesteket lepedőben kéne kivinni, nehogy összevérezzék a szobákat….
Pavel Medvegyev: >>  Az udvaron álló szán rúdjaira erősített lepedőkből hordágyakat eszkábáltunk, azon vittük ki a holttesteket a teherautóra…<<
A holttesteket szállító teherautó

Kitárul az Ipatyev-ház kapuja,

és Szergej Ljuhanov sofőr kihajt a kocsival az utcára. Éjjel három óra. A teherautó végighajt a Mennybemenetel úton aztán befordul a Főutcára, a lóversenypályánál kiér a városból, aztán tovább halad Kopjatki felé.
A kocsi elhalad a verh-iszetszki üzem mellett, majd átvág a permi vasútvonalon, és beér egy sűrű vegyes erdőbe, amely egészen Kopjaitkiig húzódik. A permi vasútvonaltól körülbelül három versztára északra a 120. számú kitérőnél áthalad a bányaüzemi vasút pályán is…Errefelé süppedékeny, mocsaras a talaj, és a kocsi mintegy száz méterre” a 184. számú őrházhoz, belesüllyedt az ingoványba. Ljuhanov megpróbál kikapaszkodni, de a motor túlmelegszik.

Ljuhanov kiszállt a kocsiból.”

A sofőr vizet kér 184. számú őrház asszonya „nekilát vizet önteni a motorhoz…Aztán a vörös katonák fölkapják az őrház mellett heverő talpfákat, és „ráfektetik a mocsárra. A holtesteket szállító kocsi a talpfákon áthajt a mocsáron,” majd az őrház mellett behajtott az erdőbe „és az erdei úton három verszta után elér a Négy Fivér erdőrészhez.”
Jurovszkíj azt írja, hogy „mintegy öt versztányira egész karavánba” botlottak „lehettek vagy huszonöten, lóháton, csézákon stb. Ezek voltak azok a munkások (a szovjet végrehajtó bizottságának a tagjai), akiket Jermakov szervezett ide…Azt hitték, hogy rájuk bízzák a Romanovok kivégzését..”

Jurovszkíj: „Eközben elkezdték átrakni a holttesteket a csézákra, holott szekerekre lett volna szükség…Mindjárt fosztogatni kezdték a halottak zsebeit….
Ekkor derült ki, hogy Tatjánán, Olgán és Anasztásziján valami különleges fűző van. Úgy határoztunk, hogy a holttesteket mezítelenre vetkőztetjük, de nem itt hanem az eltemetés helyén…
Kiderült azonban, hogy senki nem tudja, hol a kiszemelt bánya…Virradt…Kiderült, hogy egyáltalán semmi sincs előkészítve…még ásók sincsenek.”

A helybeliek megtalálják a bányát.

Jurovszkíj: „Mivel a gépkocsi elakadt két fa között, ott hagytuk, és a szekérkaravánnal mentünk tovább. A holttesteket letakartu posztóval. Tizenhat és fél versztára jártunk Jekatyerinburgtól, amikor megálltunk. Reggel hat-hét óra lehetett…” Közben a gépkocsi felborult. „Ljuhanov elszámította magát…”
Jurovszkíj: „Az erdőben megkerestük a régi elhagyott bányagödröt (valamikor aranyat bányásztak itt), mely körülbelül három és fél arsin mély lehetett. A gödör egy arsinynyira tele volt vízzel… A holtesteket lerakták…A kommandáns úgy rendelkezett, hogy vetkőztessék le a holttesteket és rakjanak tüzet, hogy mindent elégessenek….Amikor elkezdték levetkőztetni az egyik lányt, előkerült a fűzője, amelyet helyenként átlyuggattak a lövedékek…Az értéktárgyakat táskákba tettük, minden mást, ami a holttesteken volt, elégettünk magukat a tetemeket belesüllyesztettük a bányagödörbe.” Jurovszkíj szerint a cári kincseket az alapajevszki gyár mellett elásták egy ház pincéjében.


A holttesteket áttemetik…

A csekista Medvegyev fia: >>Reggel apám kiment a piacra és a helyi kofáktól részletesen visszahallotta, jol és hogyan rejtették el a cári család holttestét. Ez az igazi oka, hogy miért került sor a holttestek áttemetésére.<<
A várostól kilenc versztára a moszkvai műút mentén volt néhány „nagyon mély bányagödör”.
„A kommandáns odasietett, de a gépkocsi defektje miatt gyalog kellett odamenni. Csakugyan talált három nagyon mély, vizzel teli bányagödröt, és úgy határozott, hogy a holttestekre követ kötnek, és úgy süllyesztik bele a tetemeket..” Este nyolc körül (július 17-én) a kommandáns visszatért a városba, beszerezte a petróleumot és a kénsavat. „Csak a 17-ről 18-ra virradó éjjel” éjfél körül tért vissza a bányához.
Medvegyev fia: >>Fáklyákkal világítottunk. Vaganov, a matróz, lemászott a bányagödörbe, ott állt a sötétben, a jéghideg vízben. A víz a melléig ért. Köteleket engedtünk le. Ő rákötötte a köteleket a tetemeket, mi meg felhúztuk…<<

„S a holttestek újra útra kelnek…

Először szekereken, aztán teherautón. Velük együtt Jurovszkíj. Harmadik napja van a halottakkal….Csak este kilenckor tudtak útnak indulni….Nehezen haladtak, a veszélyes helyekre rudakat fektettek…19-én, hajnali fél ötkor körül a kocsi végképp elakadt…Nem maradt más hátra, mint hogy nem mennek tovább a bányákig, hanem ott a helyszínen eltemetik vagy elégetik a holttesteket….
Először el akarták égetni A(lekszej)t és A.F.-et, de helyette tévedésből a frajlejnt égették el. Aztán ugyanitt, a tűz helyén eltemették a maradványokat, majd újra tüzet raktak, hogy teljesen eltüntessék az ásás nyomát….Reggel hétre elkészült a négyzet alakú, két és fél arsin mély, három és fél arsin széles gödör… A holttesteket belefektették a gödörbe, az arcukat és egész testüket leöntötték kénsavval, egyrészt, hogy felismerhetetlenné tegyék őket, másrészt, hogy megelőzzék a bomlás bűzét (a gödör nem volt elég mély). Betemették a gödröt, talpfákat fektettek rá, néhányszor áthajtottak rajta, úgy, hogy a gödörnek semmi nyoma nem maradt…A titkot sikerült tökéletesen megőrizni, ezt a temetési helyet a fehérek nem találták meg.

Jurovszkíj a >> Feljegyzés-e<< végén megjelölte a titkos sír helyét:

>> Kopjatki, Jekatyerinburgtól 18 verszta északnyugatra. A vasútvonal a várostól kilenc versztára halad el Kopjatki és a verh-iszetszki üzem között. A holttestek a vasúti kereszteződéstől az iszetszki üzem irányában 100 szazseny távolságra vannak eltemetve.<<

Epilógus:

1979 ben egy helybeli orosz történész

Alekszander Avdonyin csontvázakat talált Jekatyerinburgtól kb. tíz mérföldnyire A csontok DNS-ét megvizsgálták.


1981-ben a külföldi orosz ortodox egyházak szent mártírokká nyilvánították II. Miklóst és családját.
1991-ben kilenc savval leöntött és elégetett holttest maradványait találták meg Jekatyerinburg közelében. A meggyilkoltak földi maradványait - a Romanovokkal rokonságban álló Fülöp edinburh-i herceg DNS mintájának segítségével azonosították.
A cári család földi maradványait nyolcvan évvel kivégzésük után 1998. július 17-én temették el a szentpétervári „Szent Péter és Pál” székesegyházban. 2000-ben az orosz ortodox egyház a meggyilkolt család minden tagját szentté avatta.

2007-ben rátaláltak az utolsó cár

két gyermekének: Marija nagyhercegnő és Alekszej trónörökös földi maradványaira is. Azonosításukat, helyben (Jekatyerinburgban), illetve amerikai laboratóriumokban végzett DNS tesztek tették lehetővé.
Keresésük azért volt sikeres, mert Jakov Jurovszkíj hosszú évtizedek után előkerült „Feljegyzéséből” kiderült, hogy az utóbbi két áldozatot a család többi tagjától távolabb földelték el.

A család rehabilitálása

2005-ben a „Romanov-család” nevében a Spanyolországban élő Marija Vlagyimirova nagyhercegnő, aki II. Miklós unokatestvérének a Párizsban elhunyt Kirill Vlagyimirovics nagyherceg unokája, adott be keresetet, hogy nyilvánítsák politikai üldözés áldozatává a család megölt tagjait és rehabilitálják őket.
Az illetékes orosz ügyészség azzal utasította vissza a keresetet, hogy II. Miklóst és családját nem bírósági ítélet alapján végezték ki, így az 1918. július 16-án virradó éjszaka történteket szándékos gyilkosságnak kell tekinteni, ezért a bűnügy áldozatainak nem jár rehabilitáció.
2008-ban azonban új döntés született, miszerint a család meggyilkolásával jogtiprás történt….

Felhasznált irodalom:

Edvard Radzinszkij
Az utolsó cár - II. Miklós élete és halála
Európa Könyvkiadó
Budapest,1995

Gudrun Ziegler
A Romanovo titka- Az orosz cárok története és végzete
Gabo-Kiadó - Borsodi Nyomda Kft. 1995

Internet-Wikipedia

Szövegmagyarázat:

1. Georgíj Lvov herceg a- közvetlenül II. Miklós lemondása előtt, de még azon a napon alakult első ideiglenes kormány (1917.márc.15- 1917.júl.22.) miniszterelnöke.







2. Lavr Georgijevics Kornyilov (1870-1918) orosz tábornok. Az orosz-japán háborúban (1904) hírszerzőként teljesített szolgálatot. Az első világháborúban Bruszilov tábornok vezetése alatt hadosztály parancsnok. 1917 februárjában a petrográdi katonai körzet parancsnoka rövid ideig. Puccsot kísérelt meg a Kerenszkij-kormány ellen. A kormányfő leváltotta és börtönbe csukatta, ahonnan rövid idő múlva kiszabadult. A bolsevik hatalomátvétel (1917. okt.-nov.) után, ellenük harcolva a „doni hadsereg” élén állt. A fronton 1918 áprilisában esett el. Ellenfelei holttestét elégették.


3. Kerenszkíj, Alekszandr, Fjodorovics (1881-1970) orosz politikus, miniszter, miniszterelnök. Jogot végzett, eleinte ügyvédként praktizált. 1912-től az Állami Duma tagja. 1917-ben a februári forradalom után a Lvov herceg vezette Ideiglenes kormány igazságügymiinisztere, később a hadügyi tárca élére került. 1917. aug.-tól miniszterelnök. 1917 szeptemberében meghiúsítja Kornyilov tábornok puccs-kísérletét, átveszi a hadsereg irányítását. A bolsevik hatalomátvétel idején a fronton szolgált, majd 1918-ban Európába (Párizs ?) menekült.
A második világháború idején, 1940-ben az Egyesült Államokba települt.


4. Vlagyimir Iljics Lenin (1870-1924) orosz nemzetiségű bolsevik politikus, forradalmár az ún „leninizmus” névadója. Életével ezen a honlapon a „Lenin családja és gyerekkora” c. szerkesztés részletesebben is foglalkozik.







5. Lloyd David George (1863-1945 ) walesi származású, brit politikus, miniszterelnök. Jogot végzett, majd 1890-től politikusi pályára lépett. 1905-tőlkülönböző tárcák élén miniszter. Az első világháború idején hadianyag-gyártási miniszter. 1916-1922 között miniszterelnök. A háborút lezáró béketárgyalásokon Clemenceau és Wilson között „lavírozva” középutas politikát képviselt. 1940-ben Churchill meghívta a háborús kabinetbe, de magas életkora és egészségi állapota miatt a felkérést nem fogadta el.





6. V. György brit uralkodó 1910-1936 között. Az első brit király, aki a Hause of Windsor és a német Szász-Coburg Gotha királyi család leszármazottja.






7. Jakov, Mihajlovics Szverdlov (1885-1919) orosz-szovjet bolsevik forradalmár. 1918-ban „második ember” a hierarchiában. 1924-ben Jekatyerinburgot róla nevezték el. Ezt a nevet a város egészen 1991-ig viselte.


8. Lev Davidovics Trockíj (1879-1940) orosz, bolsevik forradalmár. Életével ezen a honlapon a „Lev Trockíj az utódokról és Lenin haláláról” c. szerkesztés részletesebben is foglalkozik.





9. Grigorij Jevszejevics Zinovjev (1883-1936) orosz-szovjet bolsevik forradalmár. Lenin harcostársa. A sztálini terror egyik áldozata. Életével ezen a honlapon a „Sztálin beáldozza Buharint” c. szerkesztés részletesebben is foglalkozik.






10. Cseka az 1917. dec. 20-án alakult Összoroszországi Rendkívüli izottság az Ellenforradalom és Szabotázs elleni harcra, egyszerűbb nevén (orosz rövidítés) Cseka. Tagjai az ún. „csekisták” voltak.


 Forrás:

Internet –Wikipedia


Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor
2010. augusztus

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Legegyszerűbben a Név/URL cím használatával szólhat hozzá!